Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)
1967-10-15 / 245. szám
Vasárnap, 1967. október 15. 6 SOMOGYI PC fi P t A P PÁRIZSI POSTÁNKBÓL Öreg tengerészek emlékeiből A világ első szocialista hatalmának 50. születésnapja előtt Franciaországban éppen úgy, mint másutt, számtalan beszélgetés, összejövetel, gyűlés zajlik le. E megemlékezések célja egyrészt a tiszteletadás a szovjet népnek, másrészt föleleveníteni az akkori személyes élményeket, emlékeket. Egy ilyen baráti beszélgetést tartottak Párizs egyik kommunista igazgatás alatt álló külvárosában, Montreuil- ben azok az egykori francia katonák, akiket 1918 végén és 1919 elején a fiatal szovjet hatalom ellen küldött a burzsoá kormány. Az asztal körül ülő rém harcosok, volt tengerészek fölött bizony már eljárt az idő, régen túl vannak a nyugdíjkorhatáron, ősz hajúak, többé-kevésbé megtörtek, de emlékeik elevenek. Asztalszomszédaim: a zömök, pirospozsgás Francois Basset, a Justice hadihajó egykori matróza, a magas, szemüveges Charles Tillon, a Gichen cirkáló egykori gépésze és Eugéne Le fort, a Jean Bart hadihajó matróza. Megegyeznek, kezdje Basset fonni az emlékezés szálait, hiszen ő már 1918 decemberében Ogyesszába érkezett a Justice fedélzetén. A hadihajó legénysége közül senki sem tudta az érkezés igazi célját. A tisztek valamit mondtak, hogy bizonyos francia érdekek védelmét kell biztosítaniuk, de hogy mit, leitől és miért kell védeni, azt nem ismerték mindaddig, amíg a kimenők alatt kapcsolatban nem kerültek az orosz dokkmunkásokkal. Az orosz dokkmunkásokkal való találkozás során szerzett hírek kezdték átalakítani a francia tengerészek hangulatát. Ehhez adott újabb lökést az a kapcsolat, amelyet az Ogyesszában működő, Moszkvából érkezett franciák csoportjával teremtettek. Ez a kis propagandista csoport francia nyelvű röpiratokat és a Kommunista című lapot szerkesztette, s titokban terjesztette az intervenciós csapatok által megszállt Ogyesszában, főleg a francia tengerészek között A röplapokat szerkesztő francia kommunisták egyenesen Lenintől kértek és kaptak engedélyt hogy Ogyesszába mehessenek, mikor meghallották, hogy ott francia intervenciós csapatok szálltak partra. A kis csoport vezetője egy 42 éves tanítónő, Jeanne Labourbe volt, aki 17 éves kora óta francia nyelvet tanított Oroszországban, s aki a forradalom előkészületeinek éveiben vált kommunistává. A felvilágosító és propagandamunka eredményeként egyre nagyobb lett az elégedetlenség a fekete-tengeri francia flotta öntudatban erősödő katonái között. Ennek hatására írt Charles Tillon, a Gichen hadihajó gépésze levelet parancsnokának, amelyet természetesen aláírtak bajtársai is. Levelükben közölték, hogy mivel' az országok között hivatalosan megszűnt minden ellenségeskedés, nincs szükség további csapatok szállítására Oroszországba, nincs szükség a francia flotta jelenlétére a Fekete-tengeren. Követelték, hogy a Gichen a többi hadihajóval együtt térjen vissza F ranciaországba. Közben Ogyesszában árulás történt, amelynek következtében francia tisztek egyik éjjel röpiratkészítés közben elfogták Jeanne Labourbot, és több társával együtt agyonlőtték. <5k voltak az első francia mártírok, akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalomért áldozták életüket. Kivégezték őket, de az eszmét, amit beleplántáltak a francia katonák tudatába, már nem lehetett kiirtani, sem elterjedését megakadályozni. Az ő forradalmi tevékenységük is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az ogyesz- szai kikötőben horgonyzó hadihajókon lángra gyűlt és terjedt a lázadás szelleme, és hatalmába kerítette a f rőtet hadihajót — amelyen a lázadás egyik fő szervezője és motorja André Marty gépészmérnök volt —, a Justice, a Jeean Bart, a Gichen, a Waldeck-Roussean és még sok más francia hadihajót. Jacques Duclos szól az ösz- szejövetel részvevőihez. Hiába próbáltak a tisztek úrrá lenni a lázadó tengerészeken, hiába volt a fenyegetés, a fenyítés. így aztán a Vörös Hadsereg közeledtének hírére gyorsan fölszedte horgonyát a francia hadiflotta, és lázadó legénységével a fedélzetén továbbállt Szevasiztopolba, ahonnan a legénység egy részét több évre büntetőtáborokba hurcolták Afrikába. A megemlékezés végén, mikor Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja üdvözölte az egykori tengerészeket, az asztal végén felcsendült egy régi, a Fekete-tengeren költött matrózdal, amelynek szélesen szárnyaló dallama az emlékezés könnyeivel töltötte meg az öreg harcosok szemét Guy Lóridon Hasznos és szükséges EGY KÉSZÜLŐ RENDELETRŐL Az Igazságügy-minisztérium törvényelőkészítő főosztályán már dolgoznak a január 1-én életbe lépő, a fogyasztók érdekeit fokozottabban védő rendeletén. Ennek célja: »a vét- ces személyeken kívül felelősségre vonni a vétkes vállala- kat is az intézményesen elkövetett súly csonkításért, minö- égrontásért, árdrágításért.* E rendelet hatását előre lemérni lehetetlen, de hasznoságát és szükségességét már .nőst meg lehet állapítani. Gyakran tártak fel az ellenőrző szervek — ÁKF, népi ellenőrzés, társadalmi ellenőrök, s maguk a fogyasztók is — olyan sorozatos visszaéléseket: súlycsonkításokat, minő- íégrontásokat stb., amelyek jelentős összegeket vettek ki a fogyasztók zsebéből, s tisztességtelenül növelték egyes vállalatok nyereségét, a kiosztható prémiumot, részesedést. A dolgozó fizet — a haszon megmarad — A munkával megbízott dolgozó volt a hibás, intézkedtünk felelősségrevonásárói — mondották leggyakrabban — a maguk mulasztását leplezve — az érdekelt vállalatok vezetői akkor, amikor az előrecsomagolt liszt, cukor, rizs stb. 1—2 dekával kevesebb volt. Ezt magyarázták, ha a kenyér súlya alatta volt a megengedett határnak, vagy a süteményből, fagylaltból kispórolták a szükséges nyersanyagot. A felelősségre vonás megtörtént — figyelmeztetés, vagy 100—200 forint pénzbüntetés volt leginkább — s a tízezrekre menő hasznot pedig lelki- ismeretfurdalás nélkül elkönyvelték, mint akik igen jó és eredményes munkát végeztek. Az eredményességet nem is lehet vitatni, de a tisztességtelen nyereséget már igen. A készülő rendelet hasonló esetekben lehetővé teszi majd a Legfőbb Ügyészség, a KNEB, a SZOT, az ÁKF, a minisztériumok, a belső ellenőrzés és az érdekelt közönség bejelentése alapján —, hogy bírságot szabjanak ki a vállalatra, szövetkezetre a következő esetben: ha a jogszabályokba, hatósági rendelkezésedbe ütköző, i tisztességes gazdálkodással ellentétes tevékenységével, a társadalmi érdeket kirívóan megsértve jelentős kárt okoz, vagy jogtalan előnyre tesz szert, veszélyezteti a fogyasztók érdekeit. Kollektív felelősségre vonás Ez a bírság az okozott kár, illetve a becsült »feketenyereség« kétszerese is lehet, s ezt a vállalati nyereségből vonják el, tehát minden embert árint. De ez a kollektív felelősségre vonás nem menti az tgyént a fegyelmi, szabálysértési, kártérítési, súlyosabb esetekben pedig a büntetőjogi fe- lelősségrevonás alól. Széles körű nyilvánosságot is biztosít a készülő rendelet a visszásságok feltárására: a központi döntőbizottság elrendelheti a bírság kiszabásának, összegének ismertetését a vállalat dolgozói előtt, s azt is, hogy a sajtóban azt közretegyék. Amikor majd nem lesz közömbös, hogy' egy vállalat képes-e tekintélyt, népszerűséget kivívni és piacot szerezni termékeinek, e rendelet gyakorlati haszna akkor lesz igazán nagy a fogyasztók szemszögéből: az a vállalat, amelyik nyereségesen káván dolgozni, csak kollektívájának összefogásával tudja, elérni, hogy termékeinek minősége, meny- nyisége mindenkor kifogástalan legyen, hogy munkájuk eredménye, a nyereség soha ne lépje túl a tisztességes kereteket! Sz. L. 's ' Hárman a régi tengerészek közül (balról jobbra): Basset, Tillon és Lefort. MARCALIBÓL A NEMZETIBE Egyik legeredetibb tehetségű színművészünk, Tamássy József Marcaliból indult el 1857-ben és lett 1870-ben a Nemzeti Színház művésze. Tamássy Veszprémben született 1835-ben, és mivel szülei az iskoláztatás költségeit nem bírták, fiukat mesterségre adták. Felszabadult mint szabó, lakatos, asztalos, majd pék. 1857-ben éppen Marcaliban sütötte a zsemléket, pasztrá- nákat, kifliket meg kenyereket, amikor Szölősy uram vándortruppja a városba tévedt. Tamássy hozzájuk keveredett színlaposztónak, kellékesnek és félévi együttlét után az éles eszű, kiváló megfigyelőképességű fiú a társulat összes színészeinek szerepét, dalait már kívülről fújta. Hosszas kóborlás után 1859- ben a magyar színészeket pártfogoló Székesfejérvárra keveredtek, ahol hajdan Kisfaludy Károlynak, a magyar nyelvű színműírás kezdeményezőjének a darabjait adták. Szölősy társulata is szeretett volna megpróbálkozni a -Cigány« műsorra tűzésével Igen ám, de a darab Gyurijának az alakítója megbetegedett, j A társulatot a felsüléstől csak Tamássy József beugrása i menthette meg. Szölősy uram kötélnek állt és ettől kezdve Tamássy a társulat egyik első színésze és büszkesége lett. Sok viszontagság után az 1860-as évek végén már Pesten Kőmíves színi direktor városligeti színköreben találjuk őt, és 1869-bén már a Nemzeti Színház szerződtette. 1871-ben egyszerre megváltozott körülötte minden. Május 7-én, vasárnap a Debrecenből leszerződtetett Blaha Lujzával léptek fel a -Tündérlak Magyarhonban-' c. darabban. Sikerük, hírük mindent felülmúló volt. Másnap a hírlapok egyike ezt írta: »Tamássy játéka volt a varázsvessző, amelynek érintésén kipattant a temérdek kincs, amit Blaha Lujza művészetének mondunk.« És ez a »temérdek kincs* a két művész tündöklő művészete, a magyar színészek két ragyogó csillaga ott világolt a magyar színészet fir- mamentumán a Nemzeti Színházban, majd a Népszínházban 1887. június 16-ig amikor Tamássy a Betyár kendőjében lépett volna színpadra, de nem tehette, mert szélütés érte. A színpad számára halott béna Tamássy még 1892-ig élt, ekkor szenvedéseitől megváltotta őt a halál. Borsi Daráas József F. SEFTYEL: Családi végjáték Nem sokkal az esküvő után történt. Ültem a díványon, cigarettáztam és gyöngéden figyeltem fele- ségmet, aki nagy igyekezettel törölte a képekről a port. Ezt az egyszerű munkát olyan bájjal végezte, hogy megirigyelhette volna bármelyik balerina. így, füstölve és elgondolkozva arra a következtetésre jutottam, hogy egy asszonyt sem ismerek ilyen jól, mint a saját feleségemet. Három évig udvaroltam neki, majdnem minden este találkoztunk, és most, hogy megnősültem, már három hónapja állandóan együtt vagyunk. Ez idő alatt megtanultam minden szokását, ízlését, s tudtam, hogyan fog reagálni minden szavamra, egyszóval úgy ismertem, mint saját magamat. Ö letörölte az utolsó képről is a port, és leült mellém a díványra. — No, most mit csinálunk — kérdezte vállamra hajtva fejét. — Most? — ismételtem, érezve, hogy a szívem megtelik kimondhatatlan gyengédséggel. — Most pihenj, kedvesem, elfáradtál. Különben mit szólsz hozzá, sakkozzunk? Még sohasem sakkoztunk. Tudsz? Felpattant a díványról, elővette a sakkot, és gyorsan felrakta a figurákat. A fehérek jutottak neki. Elmosolyodtam: »A gyengébbeknek mindig megy!-* Jóllehet én sem vagyok ragyogó játékos, azt azonnal felfogtam, hogy kedves kis feleségem meglehetősen rosszabbul játszik Nonna Gaprindasvilánál. Alig lépett egyet, máris gondolkodásba merült. Amíg gondolkozott, addig én sétáltam a szobában, ciggrettáztam, és unalmamban nézegettem a képesújságokat. Váratlanul lépett a királynővel, megzavart, dilemma elé állított: feladjam a csikót, vagy levesz egy futót. Fogtam a fejemet, és erősen gondolkoztam. Elég hosszú idő után végre elhatározásra jutottam, olyant lépek, amely minden tervét keresztülhúzza. A feleségem szintén gondolkodott, aztán hamarosan és könnyedén levette a bástyámat Elismerem, soha nem fordult meg a fejemben az a gondolat, hogy a számomra legkedvesebb lény ilyen kegyetlenül kinevet és elbánik velem. »Tehát — gondoltam felháborodva — a mindennapi életben még ezután mutatja meg magát. Azzal kezdi, hogy elolvassa leveleimet, gúnyolódik majd gyermekeink előtt, kicsúfolja a szomszédok macskáit... És közömbös kifejezéssel kedvesnek álcázza magát.« > Kellemetlen érzés öntött el, de igyekeztm elfojtani. Jól kigondolva a helyzetet, tettem néhány sikerült lépést. Kicsit megnyugodtam, és újra magam előtt láttam a gyönyörű alkotást. Odamentem hozzá és megcsókoltam. Abban a pillanatban nyugodtam levette a futómat, és ünnepélyesen bejelentette: — Sakk! — Mi? ... — ugrottam fel a székről. — Hogyhogy sakk?... — Naayon egyszerűen, kedvesem! — felelt mosolyogva és belenyalt a képembe. Először az életben kellemetlennek, megjátszottnak tűnt a csókja. Ó, te bestia! Most nyalsz, vagy csak bámulsz — fogod te még a fejedet!... De most is magamba fojtottam a sötét gondolatokat, és Utáni erő árán »rendet« csináltam a sakktáblán, ahol — nem számítva a királyokat — csak két futó maradt. Jár- tam-keltem a szobában, és észrevétlenül figyeltem a feleségemet. Menlepőd- tem, csak most vettem észre, hogy alacsony a homloka, széles a válla, és elég vastag a felső karja. »Igen, kedveském, messze vagy te Brigitte Bardot-tól!* =» gondoltam, ugyanakkor észrevettem, hogy levette az egyik futómat. — Na, elég! — kiáltottam mérgesen. — Menj a konyhába és ne feledd, hogy férjed van, családod, kötelességed! Éhes vagyok, mint a farkas! — Nem szégyelled magad! — mondta csöndesen. Fölkelt a székről, és csodálatos szemében könny csillant meg. Vállat vontam, és átmentem a szomszéd szobába. A sakk természetesen jó, hasznos játék. ÉQV feltétellel: a feleségnek rosz- szabbul kell játszania a férjnél! Fordította: Láng Györgyi
