Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)

1967-10-10 / 240. szám

AZ MSZMP, Űrhajó és a Téli Palota AZ ASZFALTRAJZVERSENYEN Ki tud többet a Szovjetunióról? MEGYEI ELŐDÖNTŐ ÉS DÖNTŐ AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN Kócos gyermekfejek hajolnak az aszfalt fölé, nagy az iz­galom, senki nem szól egy szót sem. Egymás után fogy­nak el a kréták, fehér már a járda, a cipő, a ruha, de még az arcuk is. Egyik másiknak a kezében papírlapra vetett kis vázlat lapul, néha rápillantanak, aztán folytatják a rajzot. Itt az Auróra tüzel, amott lövik a Téli Palotát, máshol űrhajók vonalait adják a vonások. QÓLYABAL Fények, színek izgalommal teli percek az előcsar­nokban. A fal mellett körben székek, mégis mindenki áll. A lányok fehér, kék, rózsaszín ruhákban, üdén, csi­nosan, a fiúk fekete vagy sötétszínű öltönyben, komo­lyan, ünnepélyesen. Meghitt pillanatok tanúi vagyunk. Merő László megbízott igazgató megnyitó szavai csönd­re intik a suttogókat is: köszönti a vendégeket, és kü­lön — a gólyákat. Minden évben összegyűlnek itt, a Tanítóképző In­tézet földszinti zsibongójában az elsőévesek, akik most kezdik a felkészülést hivatásukra. Az öregebbek meg­hatódva emlékeznek a soha vissza nem térő órákra. A terem közepén avatásra sorakoznak a gólyák. Nevük hallatára a dobogóhoz sietnek, s — jelvényként — átveszik az avatószalagot. Gólyabál! Színes, tarka forgatag, játékos vidám hangulat. Lenn, a földszinten minden négyzetcentiméternyi tért betölte­nek a beat-zene harsogó, pezsgő dallamai. A ritm.us rabjai táncolnak, a budapesti Dogs Együttes zenéjére. Eljött Zalatnay Sarolta is, a fiatalok kedvenc énekese. Fenn az emeleten a fehér asztaloknál söröznek, viccekkel, anekdotákkal szórakoztatják egymást a fiata­lok. S ahogy halad az óra mutatója, úgy emelkedik a hangulat is. Ám az est tartalma és a gólyaavatás kedves ak­tusa még a hajnali órákban is tükröződött az arcokon. Több volt ez, mint egy vidám bál. Gólyabál volt... B. Zs. V_____________________________________________________________ Az Ifjúsági Házban vasán nap délelőtt bonyolították le a Ki tud többet a Szovjet­unióról? vetélkedő döntőjét. Két járás kivételével há­rom-három tagú járási cso­portok neveztek be a vetél­kedőre. Kaposvár színeiben a Táncsics, .a Munkácsy gimnázium és a Pamutfonó­ipari Vállalat Kaposvári Gyárának csoportja indult. — Érdekes és szükségsze­rű megismerkedni a Szov­jetunió óriási történelmi ha­seregeit? Ki a szovjet him­nusz zeneszerzője? Az elődöntőből öt csoport került a döntőbe: a kapos­vári textilművek, a Táncsics Gimnázium, a Munkácsy Gimnázium, a siófoki járás és a kaposvári járás csapa­ta. Itt a nehezebb kérdések­re a kaposvári Táncsics Gim­názium csapata felelt meg s. legjobban. A második helye­zett a textilművek. A Mun­kácsy Gimnázium háromta­gú csoportja pedig a har­szovjet csapatok parancsno­ka? — Ki az a magyar ne­vű, holland származású, je­lenleg Amerikában élő né­met zongoraművész, aki az első külföldi művészként lé­pett föl a Szovjetunióban?« Ilyen és ehhez hasonló kér­désekre kellett válaszolniuk. Az egyéni verseny győzte­se: (13 ponttal) Galgóczi At­tila, a Pamutfonó-ipari Vál­lalat Kaposvári Gyárának fiatal mérnöke. ö képviseli majd Somogy megyét a tv­Siófoki kaland Kártérítésre ítélték <jz erőszakos nőcsábászt Aktaaláírás — telefonon A legújabb amerikai újí­tás: különleges készülék, amelynek segítségével a tá­volból alá lehet írni gz ak­tát. A telefonhoz automati­kus toll van kapcsolva, amely a telefon útján továbbítja a kéz mozdulatait egy különle­ges felvevő gépezetnek, amely reprodukálja a vonal másik végén a kézmozdulatokat és ezzel az aláírást is. Egy kacsintás és megáll a kocsi A jugoszláv P. Vodovnik különleges szerkezetet talált fel, ^melynek révén az autó egy pillanat alatt lefékezhe­tő. Voltaképpen egy szem­üvegkeretről van szó, amely­nek felső részében különle­ges adókat helyeznek el- A vezetőnek csupán föl kell húznia a szemöldökét, a szemöldök érintésére ugyanis a keretben elhelyezett adók azonnal bekapcsolják az elek­tronikus fékberendezést, 1 Hangos sikoltozásra figyel- tek fel a járókelők, egy jú­liusi estén Siófokon, majd látták, hogy az egyik villa ablakából fiatal nő ugrik ki és elterül a földön. Kórházba szállították, ahol megállapítot­ták: mindkét lába eltörött. A megindult nyomozás kiderí­tette, hogy a Siófokon nya­raló lány megismerkedett egy fiatalemberrel. Egész este együtt táncoltak, maid lovag­ja kérlelésére fölment annak szobájába, később pedig he­ves ostroma elől, az ablakon kiugorva keresett menekülést. A siófoki kaland epilógusa a Fővárosi Bíróságon játszó­dott le. Ugyanis a leány kár­térítési pert indított támadó­ja ellen. Elpanaszolta; majd­nem egy évig táppénzes állo­mányban volt, azóta munka- képessége véglegesen 50 szá­zalékká) csökkent és mint fodrászsegéd, munkáját csak ereje rendkívüli megfeszíté­sével tudja ellátni. A bíróság a fiatalembert a kár 70 százalékának megfize­tésére kötelezte. Az ítélet sze­rint a történtekért — bűncse­lekményt is kimerítő maga­tartása miatt — elsősorban az udvarló felel. De hibás a leány is, mert futó ismeretség után egy férfi szobájába ment, ezenkívül nyilván ital ! hatása glgtt — meggondo­latlanul nem a nyitva levő ajtón, hanem a négy méter magasban levő ablakon ke­resztül menekült Újjáválasztják az önkéntes tűzoltótestületek vezetőségét A közeljövőben kerül sor az önkéntes tűzoltótestületek vezetőségének újjáválasztásá ra. A közgyűlések előkészí­tésére tegnap megyei bi­zottság alakult. Az állami és a szövetkezeti vagyon, a magántulajdon tűz­védelmének további javítását szolgálják a december 1 és a jövő év február 1-e között sorra kerülő ünnepélyes ve­zetőségválasztó közgyűlések. A közgyűléseken értékelik majd a tűzoltórajok munká­ját, a tevékenyebb önkéntes tűzoltókat pedig megjutalr mázzák. A tegnap megalakult megyei előkészítő bizottság elkészítette a vezetőségek új- jáválasztásával kapcsolatos munka tervet A Kilián György Ifjúsági és Üttörőház »ötven éves a szovjethatalom« című aszfaltrajzversenyén a város több mint hatvan általános iskolása vett részt. Könnyítésül té­maköröket adtak a diákoknak. Például ilyen címek sze­repeltek: Harcban született meg a szabadság; A Szovjet­unió a mi barátunk; A szovjet tudomány és az űrrepü­lés; A Szovjetunió a világbéke őre. A kidolgozásra egy órát kaptak a gyerekek, hiszen előtte is már biztosan foglalkoztak az elképzeléseikkel. A háttérben a Téli Palota, előtte géppuskások, ágyúk s zászlójukat magasba emelő katonák. Király Pista elége­detten szemléli a rajzot, még kiigazít egy-egy vonalat, aztán leteszi a krétát. — Sokat foglalkoztatott a gondolat: megrajzolni ezt a csatát. Számtalanszor elgondoltam már, én hogyan har­coltam volna. Itt volt a ragyogó alkalom, meg is könnyeb­bültem egy kissé, hogy másoknak is megmutathattam a gondolataimat. Űrliajó tühegyes orra fúrja magát a szférába egy má­sik rajzon. Cél: a Hold. — Nagyon szeretem a űrhajózással foglalkozó köny­veket, mindet elolvasom. Azt a pillanatot örökítettem meg, amikor elsőként a világon ember lép majd a Holdra — mondja Jani Zoltán. Koletár Hajnalka Lenint rajzolta meg, amint a tö­megnek beszél, egészen valószerű a kis kompozíció. — Meg vagyok elégedve a gyerekek munkáival, azt adták, amit vártunk tőlük. Itt nagyon szépen lemér­hető: az iskolákban sokat tesznek azért, hogy a gyerekek minél többet megismerjenek a Szovjetunió életéből — ösz- szegzi véleményét a bírálóbizottság elnöke, Gero Kázmér festőművész. Nagy izgalomban teltek az eredményhirdetés percei. Minden osztályból a legjobb könyvet kapott, s ezenkívül a zsűri három különdijat adott ki. Az ötödikesek leg­jobbja Király István, a Berzsenyi, a hetedikeseké Béres Éva, a Bartók, a nyolcadikosoké Kiss Zsuzsa, a Gárdonyi Qéza Általános Iskola tanulója lett. A különdíjasok: Hal­mos Klára. Kőszegi Zsuzsa és Kovács A ttila a Bartók, a Vöröshadsereg úti, illetve a II, Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói. P. D. gyományaival, új szocialista létesítményeivel, sokoldalú, színes életével — szólt Zetz József, a kilenc tagból álló zsűri elnöke a versenyzők­höz, hangsúlyozva az izgal­mas vetélkedő jelentőségét. A verseny játékvezetője Győri Attila volt. Elsőnek szellemi totószelvényeket osz­tott szét majd viúámkérdé- sek következték: »Hol van a világ legnagyobb traktorgyá­ra? Ki győzte le Kolcsak madik helyezésért járó ju­talmakat vette át. A csoportos vetélkedő után egyéni verseny következett. Ennek részvevői az előző küzdelem legjobban szereplői voltak. Tizenegyen rajtoltak,- s hat fő jutott be a döntő­be. >*Prokofjev Péter és a Far­kasok című operájának rész­letéből nevezze meg a sze­replőket! — Ki volt a So­mogy megyét felszabadító ben. 12 ponttal a második helyezett Róna Péter, a Tán­csics Gimnázium IV. osztá­lyos tanulója; tíz pontot szerzett Papp Iván, a Mun­kácsy Gimnázium III. osztá­lyos tanulója a harmadik he­lyen végzett Sokoldalú, tartalmas, lexi­kális és gondolkodási képes­ségeket felmérő kérdéseket kaptak a rés-zvevők. A felké­szültség nem mutatott azo­nos szintet, különösen a cso­portos versenyzésnél, de a helyezettek megérdemelten kapták meg fáradságos mun­kájuk jutalmát. — Hogy magának milyen sze­rencséje van, látni fogják a ív­ben! (A Poüsch . Weekly karikatúrája) A szultán összegyűjtöt­te egvszer mind a 200 feleségét, s így szólt hoz­zájuk: — Elhagylak bennete­ket. Beleszerettem egy másik hárembe. * * * Az egyik amerikai op­tikai cég így reklámozza cikkeit: »Ne feledjék. semvii sem különbözteti meg annyira az embert az állattól, mint a Üveg!« szem­... A kérdőíveken gvak­ran szerepel az alábbi kérdés: — Családi állapota? — Tűrhetetlen — je­gyezte be valaki. * * * »Gondolkodott-e már azon, hogy az ember az egyetlen élőlény, amely elpirul?« — tették föl a kérdést egy ízben Wil­liam Faulknernek. »Persze — válaszolta az író —, és tá is jöt­tem, mi ennek az oka: az ember az egyetlen élőlény, amelynél a pi­rulás indokolt is!« * * * — Mylord, az előszo­bában egy férfi várako­zik, adományokat gyűjt az antialkoholista társa­ság számára. — Adjon neki egy pa­lack asztali bort * * * Furcsa ajánlatott tett volt feleségének egy San Franciscó-i férfi. Miután nem volt elég pénze a tartásdíj fizetésére, meg­egyezett az asszonnyal, hogy minden éjjel vi­gyáz a gyerekekre, csak­hogy a nő szabad lehes­sen, és minél előbb újabb férjet foghasson. * * * Szokatlan törvények uralkodnak az adriai Szent Márk szigetén. A párizsi Mediterrán-klub­nak a szigeten nyaraló tagjai a technika minden vívmányát kitiltották a táborukból, se villanyuk, se rádiójuk, se tévéjük, sőt még pénzük sincs. Tarka lepedőkbe burko­lózva járnak, nádkuny­hókban laknak, és az élelemért különböző szí­nű műanyag gyöngyök­kel fizetnek. » * » R. W. Schambach né­met-amerikai lelkipász­tor, aki 300 amerikai templomban gyógyítja »imádsággal« a reumát és a gyengeelméjűséget, kijelentette, hogy a reu­ma gyógyítása aránylag könnyű és gyors, az el­mebaj leimádkozása azon­ban hosszabb időt vesz igénybe. * * » Kissé vegyes érzel­mekkel vette át a hor­gászverseny első díját John Gelthorpe az ang­liai Newarkban. Győzel­mét egy 20 grammos ha­lacskának köszönhette. A többiek egyetlen halat sem fogtak. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztői WIRTS LAJO«. Szerkesztőség: Kaposv#*« Latinka Sándor a. 2. Telefon: U—*510. U—511 ■Riadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon il—51S Felelős kiadó; Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Pr ,ta. Elő­fizethető a helyi postai: /atalokná! és postáskézbesít/ méL Előfizetési díj egy hónapra 12 Ffc Index: 850«. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében« Kaposvár« Latinka Sándor utca 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom