Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)
1967-10-28 / 256. szám
AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA NAPIRENDEN A TÉLI KÖZ ÜTI FORGALOM Majd ha fagy, s hull a hó... Több megértést kér a Közúti Vállalat a tanácsoktól és az AKÖV-től A KPM Közúti Igazgatóságon a téli közúti forgalomról tanácskoztak az illetékesek csütörtökön délután. Az igazgatóság képviselői beszámoltak arról, hogyan készültek föl a télre. Elmondták többek között, hogy mintegy harminc erőgép kezdheti meg a munkát, ha az utakat belepi a hó. A síkosság megszüntetéséhez szükséges sónak mintegy a fele van a helyszínen, a másik fele előreláthatólag csak januárban érkezik meg. A síkosság elleni védekezés egyik legjobb szere a mag- néziumklorid, amelyet folyékony állapotban lehet szétpermetezni. A vegyszer felolvasztja a jégpáncélt is. Mivel az úton hosszú ideig jelen van, megakadályozza, hogy az esetleges újabb hideghullám síkosságot okozzon. Ebből a vegyszerből mintegy 150 tonnát rendeltek. Felhívták azonban a figyelmet arra, hagy a magné- ziumklorid és a konyhasó sem nyújt teljes biztonságot a síkosság ellen. A gépjárművezetőknek a sóval, a vegyszerrel és egyéb szóróanyaggal kezelt utakon is fokozott óvatossággal kell közlekedniük. A megbeszélésen elég sok időt fordítottak a múlt évi tapasztalatok ismertetésére. Megállapították, hogy sok kívánnivalót hagyott a tavalyi tél. A hibák egy részét a meg nem értés, másik részét pedig a fegyelmezetlenség okozta. Meg nem értést főként a tanácsoknál és az AKÖV-nél tapasztaltak. Némely faluban pl. nem tették lehetővé, hogy az út- őr hozzájuthasson a telefonhoz, s jelentést tegyen az utak állapotáról. Kaposváron képtelen volt a tanács a havat eltakaríttatni. Az Autó- közlekedési Vállalat pedig gyakran küldött kiselejtezés előtt álló gépkocsikat a hószolgálatnak, továbbá sokszor vidéki gépkocsivezetőket osztottak be a hóeltakarításhoz. 'Ezek nehezen tudtak - eljutni a munkahelyükre.) A fegyelmezetlenségben főként a gépkocsivezetők »-jeleskedtek-“. Némelyek nem ál’tak idejében munkába, mások nem tartották meg az előírásokat. ley pl. a salakozó gén* kocsik egv része a megengedett 30 kilométeres sebesség helyett 70—R0 kilométeres sebességgel haladt. Emiatt a salakot nem tudták összefüggően elteríteni t az utakon. Erről beszélt a közflekcd^s- rendész<»t kénviselője is. Kijelentette, hogy a jövőben ellenőrizni fogják, milyen sebességgel haladnak a salakszóró gépjárművek. Egyébként igen figyelemreméltó volt az is, amit a biztonságos közlekedés föltételeiről mondott Különösen az óvatos vezetésre, a gumik állapotára, valamint a városnak a hótól való megtisztítására hívta fel a figyelmet. Sajnos — állapították meg az értekezleten — a városi tanács most se tanúsít kellő megértést. A cukorgyár sem hajtotta végre feladatát: nem szállította ki a salakot a kijelölt helyekre. Márpedig ha a tanácsok és egyéb szervek nem készülnek fel kellően, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülhet a megye egy nagyobb hófúvás alkalmával. Jó lenne, ha mindazok, akiket illet, megértenék végre, hogy csak összefogással lehet biztosítani a tél! forgalmat a közutakon. és hogy ez a községi tanácsoknak épp úgy érdekük, mint a városnak vagy az iparvállalatoknak. Hiszen a termelésnek és az ellátásnak előfeltétele, hogv a járművek közlekedhessenek. Szegedi Nándor Bolgár kiállítás A bolgár Balkancar Egyesülés közlekedési és anyagmozgatási kiállítást rendezett a budapesti Városligetben. A kiállításon a legújabb típusú motoros targoncákon, gyári és raktár! anyagmozgató berendezéseken kívül bemutatták az új bolgár motorokat és motorkerékpárokat is. (MTI-fotó — Káesor László felvétele.) Pedagógiai előadássorozat a Vöröshadsereg úti iskolában (Tudósítónktól.) A Kaposvári Vöröshadsereg Úti Általános Iskola szülői munkaközössége és az ÉDOSZ művelődési otthon pedagógiai előadássorozatot rendez szülők részére. Az előadássorozat célja az iskola és családi nevelés egységének megteremtése. Előadást hallanak a szülők a világnézeti nevelésről, a nyári táborozásról és a rendszeres sportolás fontosságáról. A szocialista hazafiságra való nevelés mellett a serdülőkor problémái is szerepelnek az előadássorozat tematikájában. Az első előadást november 29-én, az utolsót pedig február 20-án tartják az ÉDOSZ művelődési otthonban. KINCSKERESŐ Ismerkedjünk az új törvénnyel (V.) A bér és a juttatások — A térkép szerint valahol itt kincsnek! kell lennie annak a (A Stern karikatúrája.) Sikertelen indulás A hatinka Sándor Szabad- egyetem ebben az évben több új tagozatot hirdetett meg. A képzőművészeti előadássorozat azok közé tartozik, amelyekre a vártnál nagyobb az érdeklődés. Hétfőn este mintegy harminc ember jött el a TIT-székházba, az első előadásra, melyet Cezanne ku- bizmusáról Passuth Krisztina tartott volna. A rendezők azonban egy kissé megszé- gyenülten jelentették be a közönségnek, hogy nincs előadó, tehát nincs előadás. A közönség végül is csak azért nem távozott csalódással, mert akadt egy vállalkozó, aki megmentette a TIT becsületét azzal, hogy egy más jellegű, élményt nyújtó előadást tartott. Kár, hogy így indult be ez a nagyon hasznos szabadegyetemi tagozat, amely ilyen programot hirdetett meg hallgatóinak: Chagall szürrealizmusa, Picasso festészete és a XX. század szelleme, Riviera és a mexikói festészet, Henry Moor szobrászata stb. Jobban kellene vigyázni azokra az emberekre, gkikért tulajdonképpen az ismeretterjesztés folyik. Nem egyszerű gonl ma a közönség meghódítása, de a megtartása sem köny- nyű. Mint megtudtuk, nem ez volt az első eset a TIT-ben, hogy nem jött meg a pesti előadó. A TIT Somogy megyei Szervezetének határozottabb állásfoglalását várjuk és várja a közönség is hasonló esetben. H. B. CSAKNEM ÖTMILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ KÖNYVET ADTAK EL az idén kilenc hónap alatt a megye szövetkezeti könyvterjesztői és könyvesboltjai. így a múlt év azonos időszakához viszonyítva több mint félmillió forint értékű könyvvel több került falusi olvasók kezébe. A Munka Törvénykönyvét áthatja az az alapelv, hogy aki többet nyújt a vállalatnak, a népgazdaságnak, az többet is kapjon. Az eddigiekben ismertetett rendelkezések között is már szerepel egy sor olyan intézkedés, amely érvényre juttatja ezt az elvet. Leginkább azonban a munka díjazásával és a különböző juttatásokkal foglalkozó előírások adnak rá módot, hogy a vállalatok a fenti alapelvet érvényre juttatva különbséget tehessenek a dolgozók között és megszüntessék az egyenlősdi szemléletét és gyakorlatát. A kiemelkedő munka kiemelkedő elismerése A törvény központi irányelvként csupán annyit mond ki, hogy a díjazás rendszerét a végzett munka mennyisége, minősége és társadalmi hasznossága figyelembevételével kell meghatározni, egyébként pedig biztosítja a helyi szabályozás lehetőségét. A vállalatok maguk vádaszthatják meg a különböző ösztönző bérrendszereket és bérformákat. Maguk dönthetik el, hogy az adott munkakörben és munkahelyeken a termelés mennyiségének a növelésére, a minőség javítására, anyagtakarékosságra vagy létszámmegtakarításra kívánnak-e ösztönözni. így a vállalatoknak sokféle lehetőségük lesz a kiemelkedő munka kiemelkedő elismerésére. A díjazás szempontjából a leglényegesebb a részesedési alap felhasználása, amit a kollektív szerződésben kell majd szabályozni. A részesedési alap nagysága mint ismeretes, a vállalati, gazdálkodás eredményességétől függ. Felhasználásában azt az elvet kell érvényesíteni, hogy azoknak a teljesítményét honorálják a legjobban, akiknek a munkája leginkább hozzájárul a gazdasági eredmény, tehát a részesedési alap növeléséhez. A kollektív szerződés rögzítheti majd azoknak a körét, akik a maximális nyereség elérése esetén átlagosan 80, 50, illetve 15 százalékos részesedést kaphatnak évi keresetük alapján. Különféle juttatások Az új szabályozás alapján a vállalatok a óéren kívül a díjazás egyéb formáival, különböző juttatásokkal is elismerhetik a dolgozók munkáját. E juttatások forrása is a részesedési alap, s a vállalatok a kollektív szerződésben dönthetik el, hogy a részesedési alap oól mennyit fordítanak a közvetlen egyéni díjazásra és mennyit közvetett juttatásokra. A vállalat például köteles a dolgozó üzemi étkeztetéséről gondoskodni, s a részesedési alap terhére hozzájárulhat az üzemi étkeztetés megszervezéséhez és színvonalának javításához. Ugyanígy a részesedési alap terhére meghatározott összeget fordíthat gyermekintézmények létesítésére, lakásépítési akcióra, üdülők fenntartására. Hogy melyik juttatást és milyen formában támogassák, azt a dolgozók kollektívája dönti el, s az ennek megfelelő intézkedéseket a kollektív szerződésben kell rögzíteni. Természetesen csak olyan intézkedéseket lehet a kollektív szerződésbe bevenni, amelyeknek anyagi fedezétét a vállalat gazdálkodása biztosítja. A kollektív szerződésekben a juttatások szempontjából is érvényesíteni lehet azt az elvet, hogy a nehéz, egészségre ártalmas munka, a szociális helyzet, a munkában töltött idő alapján differenciáljanak. Lehetőséget adhat például a kollektív szerződés arra, hogy az egészségre ártalmas munkakörökben dolgozóknak nagyobb kalóriájú étkeztetést biztosítsanak. Előnyben részesíthetik a sokgyerekes családanyákat vagy a sziciális szempontból különösen rászorulókat, a nyugdíjasokat. A kedvezményes üdültetés juttatásánál indokolt különleges figyelmet fordítani azokra, akik nehéz fizikai munkán vagy egészségre ártalmas munkakörökben dolgoznak, s jobban lehet érvényesíteni a kiváló munka megbecsülését is az üdülési beutalók kiadásánál. Jubileumi jutalom A munkahelyhez való hűség, a munkában töltött hosszú idő elismerésére a Munka Törvénykönyve továbbra is fenntartja a jubileumi jutalmat. E jutalom adományozásánál több egyszerűsítésre és könnyítésre ad lehetőséget A folyamatosság követelménye itt is érvényét. veszti, s csupán a munkában töltött évek számítanak együttesen ahhoz, hogy valaki a 25. 40, illetve 50 éves jubileumi jutalmat megkapja. A nyugdíjazás évében esedékes jutalmat már a nyugdíjazáskor ki kell fizetni, s a 40, illetőleg 50 év után járó jutalmat akkor is ki kell fizetni, ha valakinek a nyugdíjazáskor csak 31, illetve negyvenéves munkaviszonya van. Ez a rendelkezés elsősorban a dolgozó nőknek kedvez, hiszen többségük az 55 éves nyugdíjkorhatárt elérve nyugdíjazását kéri, s így 40 éves munkaviszonnyal nemigen rendelkezik. ötvenéves munkaviszonnyal pedig nemcsak a nőknek, hanem a nyugdíjba menő férfiaknak is csak viszonylag kis hányada endelkezik a nyugdíjazáskor. Ez a könnyítés s kifejezi a munkában töltött dolgos élet különleges megbecsülését. S. E. tVége.) Logika elveri a fiát, és hüppögve Az apa a fiú bőg kérdezi: — Téged is megvert a nagyapa, amikor rossz voltál? — De még mennyire! , — És nagyapát is elverte az apja kiskorában? — De még mennyire .., miért kérded? — Mert szeretném tudni, ki volt az az ostoba, aki a verést kitalálta! Ajándék A skót gyümölcskertész egy kosár gyönyörű hamvas gyümölcsöt küldött ajándékba II. Erzsébet angol királynőnek. Egy hét múlva a postás kézbesítette a királynő köszönőlevelét A skót nézte a levelet, töprengett, aztán szomorúan felsóhajtott. — Na jó, de... de hol a kosár? Nehéz kérdés Ifjú leányzó a mamájához: — Anya, ma későn jövök haza, mert a Devin éttermében vacsorázom. — Na jó, pénz van nálad? — Minek, hiszen ő fizet! — Ki az az ö? — De anyu, hát honnan tudhatom azt előre?! Vigasz Az orvos közli a haldokló feleségével, hogy nincs remény. Az asszony sikoltozni, jajgatni kezd. Az orvos vigasztalja: — Nyugodjon meg, asszonyom, hiszen végül is ez vár mindenkire! — Tudom doktor, de olyan gyengék az idegeim, hogy minden semmiség felizgat Döntés Egy kis falu hitközsége kántort keresett. Ketten jelentkeztek, egy alkoholista és egy szoknyavadász. A pap rövid töprengés után az utóbbit választotta, és a hivők előtt így indokolta a döntést: — Nézzétek, az alkoholista minél öregebb lesz, annál többet fog inni, a szoknyavadász azonban minél öregebb lesz, annál kevesebbet fog vadászni. Sírfelirat A detroiti temetőben olvasható a következő sírfelirat: »Itt nyugszik Jeff Bert. Életében nagyszerű férje volt egy rendkívül bájos és finom hölgynek, aki 24 éves, és az Elmer Street 7. alatt lakik.-« Chevalier nem megy Még fiatal vagyok ahhoz, hogy fölöslegesen kockáztassam az életemet — jelentette ki a 80 éves Maurice Chevalier, aki visszautasította azt az ajánlatot, hogy dél-vietnami turnéra induljon. Somogyi Nép-ap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő* W1RTH LA JOB. Szerkesztőség: Kapos?#*« Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11—510. ll—5U Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. a. 2. Telefon 11—31« Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg éa nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Pr *ta. Előfizethető a helyi postát /ataloknál és postáskézbesf*/ ínéL tlőfizetésí díj egy hónapja 12 Ft. Index: 250G7. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Latinka Sándor utca C.