Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)

1967-10-22 / 251. szám

Tasámap, 1961. október 22» 6 SOMOGYI NfiPbáF EGY EMBERKÉNT Az ammóniák szúrós, . kelle­metlen szaga teszi nehezen elviselhetővé a levegőt a hűtőház gép­termében. Könnyeinket törölgetve jár­kálunk a szüntelenül zúgó, hatal­mas komp­resszorok, vil­lanymotorok között, és ke­ressük a Tóth Lajos névéit viselő szocia­lista brigádot. Csak a brigád egy részét si­kerül megta­lálni, ugyanis három mű­szakban dol­goznak. Bognár József gépész — a vállalat csúcspártvezetőségé- nek titkára — éppen a fali­táblánál magyarázgat Szalui János segédmunkásnak: szá­molni tanítja. — Van néhány szakképzet- len emberünk... Zsírzók és más munkát végeznek. Segít­jük őket, hogy elsajátítsák a gépek kezelését, levizsgázhas­sanak, és magasabb kerese­tet érhessenek el — mondja a pártititkár. Szakmai oktatás is folyik a gépházban, az elő­adások zömét Richter Sándor főgépész tartja. A brigád néhány tagja — nép van. akár éjszaka, bejö­vünk és kijavítjuk a hibát... Járfás József brigád vezető, Szabó Rudolf és Bognár Jó­zsef és mások is több alka­lommal voltak már benn eb­ben az évben éjszakai üzem­zavar elhárításán, volt olyan alkalom, hogy 30 órát dol­goztak egyhuzamban. A gyárudvaron egy régi épületet bontanak, a vállalat az anyagot az építkezni szán­dékozó munkásainak adta. Itt találjuk Járfás Józsefet. Halk szavú ember, kevés szóval, tömören fogalmazza meg vé­S hogy a brigádnak adott jutalmakat igazságosan osz- szák el, pontozásos rendszer vezettek be. Mindent pontoz­nak: a jó munkát, az egyéni felajánlást, de ebből levonják a mulasztásért, a brigádgyű­lésről való igazolatlan hiány­zásért adott rossz pontokat. A Tóth Lajos brigád hé:- szer nyerte el eddig a szocia­lista címet. Tavaly még csak tízen voltak, ebben az évben hatan kérték felvételüket a brigádba. Járfás József: Tizenhatan vagyunk, de egy emberként dolgozunk. Szabó Rudolf, Tóth István és Roffics Károly — éppen egy elromlott nagy teljesítményű kompresszort javít. Nagy a felelősségük. A hűtőházban 250 vagon/nyi sertés-, marha- és baromfihúst tárolnak, s ha csak egy is kiérik az éjjel­nappal járó gépek közül, na­gyon könnye« keletkezhetnek hatalmas károk. Kijavítja a brigád a hibás kompresszort. Pénz nélkül nem megy Többször tudósítottunk már róla lapunk hasábjain, milyen eredményesen dolgozik a Nagybajomi Községi Tanács építőbrigádja. A kaposvári járás sok községé­ben építettek közié, esítményeket. S mert járásszerte dolgoztak, a köztudatban szinte már járási építőbrigád­ként élt ez a negyvenegy tagú kollektíva. A járási ta­nács egyebek mellett úgy is segítette őket, hogy mun­kát keresett, foglalkoztatást biztosított számukra. Dómján László nagybajomi vb-elnökkel és Gyenge György gazdálkodási előadóval a magyaratádi művelő­dési ház építése körüli problémákról beszélgettünk, s így az eddigitől eltérő megvilágításba került az egyéb­ként jól és sokat dolgozó brigád ügye. S hogy most mindezt szóvá tesszük, az azért van, hogy — e példa segítségével elejét vegyük a hasonló eseteknek. Az történt ugyanis, hogy a nagybajom! tanács for­gótőke nélkül, saját költséggel működtette építőbrigád­ját, vagyis rendszeresen megelőlegezte az iparosok mu- kadíját — az építtető tanácsok helyett. Azok év végén vagy egy-egy építkezés befejeztével fizettek, de a bri­gád tagjai havonta várták jogos bérüket. Ezenkívül az egyéb költségek is a bajomi tanácsot terhelték: az vi­selte a brigád szállításának, többszöri felvonultatásának, szociális igényeik kielégítésének terhét. Így fordulhatott elő, hogy az idén eddig 140 000 forint bevételt hozott a brigád, a rezsiköltség viszont ennek pontosan a két­szerese, 280 000 forint volt. Igaz, ez az összeg majd megtérül, de miért kell addig is ennyivel csökkenteni a bajomiak pénzét? Mennyivel helyesebb lett volna, ha annak idején az a mintegy negyven tanács, amelyek a bajomi brigád munkáját igényelték, közös alapot hoz­nak létre. Minden építtető tanács, mondjuk, ötezer fo­rintot ad, s ezzel a kétszázezer forinttal már el lehe­tett volna indulni. Futotta volna belőle a kezdeti köl- ségek fedezésére mindaddig, amíg a munkadíjak foko­zatosan beérkeznek a tanácsoktól — persze ebből le­vonták volna a részalapba fizetett ötezer forintot. Késői észrevétel ez már, igaz. De alkalmas arra, hogy figyelmeztessen: mindenki, aki arra illetékes, meg­felelő körültekintéssel lásson hozzá az ilyen vállalko­zás szervezéséhez, s az ilyen közhasznú brigád mun­kájához a szükséges anya.ri fedezetet is biztosítsa Még­hozzá úgy, hogy ez a költség ne csak egy községet terheljen. H. F. — Ilyen nálunk nem tor- leményét maga és tarsai mun dúlhat elő — mondja a fő- kajáról: gépész, aki maga is brigád­tag —, mert egyik vállalá­sunk: ha üzemzavar van, s le­áll valamelyik gép, akár ün­Ismcrkedés a számokkal. Délre fölmelegszik Csípős reggelre ébred­tünk, kezd foga lenni a szélnek. Idős parasztember igyekszik a szélső kukori­caparcellában. Szárvágót hoz meg sáskötelet — Elrom­lik az idő — szólal meg, ahogy ráköszönök. — Nem tarthat október végéig a nyár; ha most hűvös van is, délre azért fölmeleg­szik -— teszi hozzá1 Végigjáratja fáradt te­kintetét a domboldalon. Itt, a tabi kertek alatt is tel­jesen megsárgult már a ku­koricaszár Elvesztette nyá­ri zöld színét. De azért jó lesz a télre, mert megvan még a levele, elrágódhat rajta a jószág. A dűlőút bársonyos sze­gélyeként üdén zöldell a harmatos fű. Harmatos, nem deres. — Szél fújt az éj­jel, azért nem lett dér — jegyzi meg a hetveneszten- dősök bölcs nyugalmával. A műútról motoros jármű berregése hallik. A fafűrésze­lő megy kimustrált autóra szerelt szerkezetével. Sérsek- szöllős. Torvaj vagy Lulta az úticélja? Megy, mert hívták. Bizonyára sürgős hívást ka­pott, hogy ilyen korán el­indult. Hívhatták is, hiszen hűvösre fordult az idő az éjjel. — Hallom, hogy a Tátrá­ban havazott — gördíti to­vább változatlanul a hal­dokló nyár, a múló ősz, a készülő tél természetes egy­másutánjánál időző gondo­latot Föltekint az azúros égre; a slides sapka nélkül is elállná már az ember szeme a napba nézést; ha most még gyenge is a sá­padt fény, lesz majd ere­je a napnak. Ügy dél táj­ban. Addigra fölmelegszik. Amott, Somogyiék háza körül, túl az úton lovasko- cri rakodik. Lent a rétszél­ben vezet a mezei út; egye­netlensége meg a rakomány próbára tesz hajtót, lovat, kocsit hámot Harmincnégy zsákkal van fönn, harminc­néggyel — mondja, és is­métli a nyomaték kedvéért a kocsis, aki ma elsőként indul haza kukoricával. A parcellákra osztott táb­lában fiatalok és idősebbek egy akarattal törik az érett csöveket Csakhamar leme- legszik róluk a kardigán, a kuli vagy a kötött kabát. A zord Tátra magas csú­csain az éjszaka havazott. Itt a szelíd tabi lankákon majdhogynem nyáriasan tűz tizenegy után az őszi nap. Most már egészen bizonyos, hogy délre jól fölmelegszik. Nem is tűnődöm tovább — belátom: egy emberöltőn át gyűjtött tapasztalat sűrűsö­dik ebben a mondásban itt. a tabi kertek alatt. ahol zöldiét vesztette már, de levelét még őrzi az érett kukorica. — Most tizenhatan va­gyunk, de mintha egy ember lenne az egész brigád, annyi­ra összeforrtunk hét év alatt. Nemcsak a munkában jelent­kezik ez, hanem abban is, hogy megértjük egymás csa­ládi gondjait, amiben tudunk, segítünk... A tavasszal há­zat építek, s hogy a bontást nyugodtan tudjam végezni, Bognár József szabad napját áldozta fel, helyettem van műszakban, s többen jöttek már segíteni. Nem egyetlen példája ez a brigád emberségének. Ami­kor Keczeli József meg Tóth István építkezett, több mint 150 órán át dolgoztak, segítet­tek neki a családi otthon megteremtésében. A városi vízvezeték-hálózat kiépítésén 150 óra társadalmi munkát végeztek, Brutyó Béla egye­dül két napot vállalt. Ostoros István, a Baromfi- ipari Országos Vállalat Ka­posvári Gyárának igazgatója egy díszes albumot tesz elém. — A brigád naplója, min­den jelentősebb eseményt rögzítenek benne . .. Ebből megismerni azt a tartalmas munkát, amit a brigád név­adója emlékéhez és a szocia­lista címhez méltóan végez... Társadalmi munkájuk például meghaladja az évi 100 000 fo­rintot ... A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfor­dulójára való készülődéskor elhatározták, hogy az eddigi­nél is többet adnak. Elvállal­ták egy új hűtőrendszer ki­dolgozását, az alapozástól kezdve a gépek beszereléséig, S mindezt napi munkájukon felül. Vállalásukat április vé­géig befejezték, 1800 órát dol­goztak társadalmi munkában. Azóta újabb tízezreket érő társadalmi munkát végeztek el, s nyújtanak még az év hátralevő részében. A baromfiipar szocialista brigádjainak országos tanács­kozásán a brigád díszes, szé­pen vezetett, a tartalmat is hűen tükröző naplójával első helyezést ért el. Járfás József már korábban megkapta az plelmiszeripar kiváló dolgo­zója jelvényt, az idén pedig Richter Sándor, Bognár Jó­zsef és Szabó Rudolf lett ki­váló dolgozó. Segítsünk a bajokon fii utóbbi időben kulturális vo­natkozásban többször is fölfigyelt az ország So- mogyra, Kaposvárra. Hogy mást ne említsünk: első lett a megyék vetélkedőjén; Illyés Gyula Az éden elvesztése cí­mű oratóriumával tüntette ki Somogyjádot, legutóbb pedig a rádiós vetélkedő Közép-euró­pai Kupáját is megnyerte. De sajnos, vannak a kulturális életnek olyan területei, ahol az utolsók között kullogunk. Példa erre a felnőtt kórusok helyzete. El kell mondanunk, hogy régebben, a 20-as, 30-as évek­ben is csak két férfikarra (Vá­rosi és Iparos Dalárda) fu­totta a város erejéből, ami akkor is kevés volt, mert például Pécsen kilenc felnőtt énekkar működött. A felsza­badulás után, az ötvenes években bizonyos fellendülés következett be. Üj kórusok alakultak, de életük nem volt tartós. Nemrégiben még a Somogyi Népi Együttes hir­dette nemcsak itthon, hanem vidéki hangversenyeken, a rádióban, külföldön is, hogy van Kaposvárom is számotte­vő énekkari élet, de aztán valahogy gazdátlanná váló kórusából a tagok elmaradoz­tak, diákok segítségére szo­rult, (ami újabban rendsze­res jelenség nálunk), s egy­szer csak végleg elnémult, így járt pár évi sikeres mű­ködés után a megyei pedagó­gus férfikar is. Néhány évvel ezelőtt értekezletek foglal­koztak a kórusok ügyével. A lap hasábjain is alapos elem­ző cikkek jelentek meg róla belső munkatársak tollából, de sikertelenül. Jelenleg a kisebb és alkalmi kórusokon kívül (mint pl. a Munkáskó- rus, a Palmiro Togliatti Me­gyei Könyvtár Kamarakóru­sa stb.) csak egy nagyabb ve­gyeskarunk van, a szép si­kerrel működő Vikár Kórus, amely a tavasszal Lengyelor­szágban is vendégszerepeit. De hol van a többi? Szégyen- kezünk, amikor más hozzánk hasonló vidéki városok (Vesz­prém, Vác stb.) énekkari éle­tét összehasonlítjuk a mienk- kei. Hogy miik az okai ennek? Nem könnyű válaszolni, de agy-két jelenségre mégis szeretnék rámutatni, mint olyan ember, aki a húszas évek végétől állandóan részt veszek a kaposvári énekka­rok életében. Pedig a ze­nei műveltség ma jóval ma­gasabb, mint régen, s itt Hehóz nálunk énekkart szervezni. /annak közismerten jó hangú, kottaolvasó emberek. De ha énekelni hívjuk őket, legyin­tenek, hogy nem érnek rá, nagy az elfoglaltságuk, kül­szolgálat, értekezletek stb. — nem mernek vállalkozni. Van­nak, akik megígérik, csak ép­pen nem járnak rendszeresen és pontosan a próbákra. Nem­sokára ott tartunk, hogy csak a diákokból, esetleg a nyugdí­jasokból lehet nálunk ének­kart szervezni. És mintha talán még most is meglenne az a szemlélet, hogy az énekkar már nem való te­kintélyesebb, vagy vezető ál­lásban levő személyeknek. Ré­gebben ugyanis élt ez a felfo­gás, és a tisztviselők közül csak a kisebb rangúakat lehe­tett beszervezni kb. a nyolca­dik fizetési osztályig. Azon fe­lül már derogált kórusban sze­repelni. És a múltban a me­gye meg a város legmagasabb poszton levő vezetői között is akadtak, akiktől nem mindig kapta meg az énekkar a kel­lő megbecsülést. Előfordult pl. hogy az egyik vezető úr leki- csdnylőleg »kámtálásnak« ne­vezte a karéneket Vagy bosz- szantó eset volt az is, ami a Városi Dalárdával a negyve­nes évek elején történt Iro­dalmi estre készültünk nagy ambícióval, s ami akkor még igen nagy szó volt, a rádió is tervbe vette a helyszíni köz­vetítést. A műsoradás alatt de­rült ki, hogy nem fér bele az egész, valamit el kell hagyni. Két szám került szóba: egy helybeli notabilitás néhány perces beszéde vagy az ének­kar száma. Mindenáron az énekkart akarták lehagyni! Végül engedtek annak az ér­vünknek, hogy az egyik szám­ra egy ember néhány óra alatt elkészült a másik viszont negyven ember háromhóna­pos, heti négy órát igénylő fá­radságos munkája. Ha akkor csalódás éri a kórust, nem ke­rül mikrofon elé, végzetes le­hetett volna a további sorsé­ra. Nem könnyű dolog a zenei rendezvényekre a közönség szervezése sem. Ma is előfor­dul még, hogy nem fogynak a jegyek, s a rendezőség, hogy mentse a helyzetet kénytelen az iskolák vagy a katonaság, esetleg más tömegszervezeit segítségét kérni. Vagy az Is lehangoló, amit a balatoni évadnyitók alkalmával má­jusiban Siótokon szoktunk ta­pasztalni. A dalostalálkozóra összesereglett 10—12 kórus tag­jai egymást hallgatják a sza­badtéri színpad nézőterén, helybeli vagy üdülő közönsé­get alig látni. Persze az erő­szakos szervezés, a jegyek »rá- sózása« az ismerősökre, akik azután vagy eljönnek vagy nem — szántén visszatetsző do­log. Egy ilyen akarata ellenére beszervezett emberrel kerül­tem egy páholyba egyszer va­lamikor a harmincas években. Nem lehetett tőle figyelni, vé­gigdohogta az egész hangver­senyt. Egy többtételes zeneka­ri mű végén már igen türel­metlen volt, és hangos meg­jegyzéseket tett a karnagyra: »Könnyű neki, 5 mozog, hado­nászik, de ülne csak itt a he­lyemben órák hosszáig, moz­dulatlanul!-« ( Egy másik eset pedig a negyvenes évek máso­dik felében történt a zenei kultúrával sokat törődő Töm­pe István alispánsága alatt Az ő kezdeményezésére egy járási székhelyen adtunk hangversenyt, örömmel láttuk, hogy zsúfolásig megtelt a mozi terme — az alispán kedvéért —, aki szintén velünk volt, és nyilván segített a közönség to­borzásában a helyi közigazga­tás is. Mi a teendő? Csak egy le­het az: a fá­radhatatlan . szervezés. És ebben ne hagyjuk magukra a karnagyokat, segítsen nekik a szép cél érdekében mindenki, aki tud. Ma a szocialista tár­sadalomban az énekkar mint kollektív életjelenség minden­képpen megérdemli a támoga­tást. Arra hivatott szervek ne sajnálják rá az anyagiakat! Az intézmények vezetői és kultúrfelslősei segítsenek a szervezésben beosztottjaiknak. Ezt a tevékenységet vegyék társadalmi munkának, a kórus tagjai meg tekintsék hasznos szórakozásnak. Pap Antal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom