Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)

1967-10-21 / 250. szám

Egyszerűen is lehet JEGYZET SÍÉ Minőikét esettel egy napon találkoztam. Két ember for­dult hozzám kéréssel. Nincs ebben semmi különös, rend­kívüli. Ez a két panasz mégis adott olyan tapasztalatot, amit úgy vélem, érdemes szóvá ten­ni. Emberi kötelességünk, hogy a hozzánk fordulókon segít­sünk, ahogy tudunk. Az egyik esetben egy idős ember tanácsot kért, kihez is forduljon balesetével kapcso­latos jogi problémájával. Ta­nácsot kért, hol is kezdje ügyének intézését, mert — mi­ként mondta — nem akar sem fölösleges utakat megtenni, sem pedig fölöslegesen mun­kát adni más oknak. Egy ügy elintézésének ez a legcélravezetőbb, legegysze­rűbb útja. Csakhogy erről oly­kor megfeledkeznek a panaszt tevők, erre adott példát ugyan­azon a napon egy másik fa­luban a másik eset Sokáig nem értettem meg, hogy tulajdonképpen miről is PANASZRÓL helyben, a szövetkezetben. Csakhogy éppen ide nem for­dult gond’jával panaszosunk! Az idős parasztember azt mondta: nem akar fölöslegesen munkát adni másoknak. He­lyesen gondolkodott. De nem mondható el ez a másik eset­ről. Hogy szóvá tettük, annak az az oka, hogy nem egyedüli a jelenség. Minden ügyes-ba­jos dolognak megvan az elin­tézési módja, és orvosolná le­het minden problémát, ha megfelelő helyen kopogtatunk gondunkkal. Emberi kötelességünk, hogy segítsünk a hozzánk forduló­kon. De az ésszerűség megkí­vánja azt is, hogy ha a panasz helyben elintézhető, akkor el­sősorban odia folyamodjon s! panaszos. Mert sok esetben — mint ezt az utóbbi példa is igazolja — lehet egyszerűbben és főkénit gyorsabban orvoslást találni! V. M. Lánc, lánc, védőlánc... A kaposvári vasútállomás előtti téren reggelenként, de a délutáni forgalmasabb órák­ban is gyakran látni hajme­resztő jeleneteket Tucatjával szaladnak át a téren, hogy mielőbb elérjék a munkahe­lyükre induló autóbuszt, illet-1 ve a haza induló vonatot. Pe­dig ezen az útszakaszon egy­mást érik a taxik, az autóbu­szok és más járművek. A fegyelmezetlenséget akar­ták korlátozni, amikor a teret rendezték, kijelölték a gyalog­átkelőhelyeket a teret pedig védőlánccal zárták körül. Az állomás előtt ennek a jó-' szándéknak azonban ma már csak nyomait látni: kitördelt vasoszlopok, el szaggatott tánc­darabok jelzik, hogy néme­lyeknek semmi sem drága. Vagy tüntessék el teljesen az oszlop- és láncmaradvá- nyokat, vagy állítsák helyre haladéktalanul, ne csúfítsa városunk egyik legforgalma­sabb terét, s ne csábítson újabb fegyelmezetlenségre snabereket Új üzletházban jubiláltak Tíz év — ötezer kölcsönügylet van szó, mert a panaszt tevő meglehetősen indulatosan és zavarosan adta élő problémá­ját a szövetkezet vezetőinek Jelenlétében. Pedig csupán ar­ról volt szó, hogy táppénzes betegsége alatt felesége dol­gozott helyette, és véletlenül az ő javára írták a végzett munkát Emiatt nem kapta meg a táppénzt — Lehet, hogy egy embert ne vegyenek semmibe? Megír­tam én ezt már a rádiónak is meg egy országos lapnak — jegyezte meg mintegy fenyege­tően. Pedig ezt az ügyet sem Bu­dapesten, sem Kaposváron el­intézni nem tudják. Csak itt (Tudósítónktól.) Somogybán elsőként ala­kult meg tíz évvel ezelőtt a Böhönye és Vidéke Takarék- szövetkezet Az azóta eltelt egy évtized alatt sokat fejlődött a taka­rékszövetkezet. 1958 végén érték el a bűvösnek hitt 100 000 forintos betétállo­mányt 1961-től évenként már mintegy egymillió fo­rinttal emelkedett a betétál­lomány. Két alkalommal el­nyerték a megye Kiváló ta­karékszövetkezete címet, s a SZÖVOSZ igazgatósága és a KPVDSZ elnöksége dicsé­retben részesítette őket Jelenleg 6 674 000 forint a betétállományuk. Fennállásuk óta 5000 esetben adtak köl­csönt tagjaiknak több mint 19 millió forint összegben. A megnövekedett üzletforgalom miatt már korábban szűknek bizonyult a régi üzletház. A takarékszövetkezet most mór modern, szép üzletházban áll tagjai rendelkezésére. Mint­egy 330 000 forint költséggel a megye egyik legszebb ta­karékszövetkezeti irodaházát építették föl. AZ ILLETÉKES VÁLASZOL LEVONTÁK A TANULSÁGOT Szeptember 2-i számunkban bíráltuk a Kaposvári Általá­nos Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetét, mert nem vette át a nyúltenyésztőktől az ál­latokat. Kifogásoltuk a felvá­sárlók magatartását, továbbá a felvásárlással kapcsolatos bizonylati rendszert. Cikkünkre válaszolva Pozs- gai János felvásárlási osztály- vezető igyekezett mentegetni a szövetkezetét, s a történte­kért másokra hárítani a fele­lősséget. Ám végül is közölte, hogy a cikkben szereplő na­pon elrendelte a házinyúl be­jelentéséről a francia blokk vezetését. Ebből egyet — írja — a házinyúl darabszámának feltüntetésével, a név megje­lölésével a bejelentő kézhez kap. Ezzel elismerte az álta­lunk kifogásolt módszer gyen­géjét. és megtette a szükséges intézkedést. A MÉSZÖV válasza sokkal határozottabb. Sovány György osztályvezető ezt íria: »Csa.fr szervezetlenségből állott elő. hogy a szakcsoport által elő­zetesen bejelentett mennyi­ségnél lénnenesen több bá«i- nvulat szállítottak a felvár'" - lóhelyre. A cikk menielenó-.? utáni vizsgálat megállapítot­ta. horvn a. szö->:etkezet a tör­téntekből levonta a menfelelö tanulsáant. és intézkedéseket tett. hogy a iöi-őben hasonló esetek ve fordulhassanak elő. Fimielm-rtviitjiif n szövetkezet dolgozót*, bony m;nd a saitó kénviselőé'et mind a tenyész­tőkké7 való térnnalás alkal­mával megfelelő hangot hasz­náljanak..« MIÉRT KELL ADÓZNI RÓLA? Ez volt a címe a szeptember 27-én megjelent cik­künknek, amelyben kifogásoltuk: a sávolyt Űj Élet Ter­melőszövetkezetnek több száz holdnyi olyan földterület után kell adóznia, amiből semmi haszna nincs. A hasz­navehetetlen szántók, rétek és legelők adómentesítését ez ideig hiába kérték, nem találtak meghallgatásra. Dr. Mo­här László, a Somogy megy ei Földhivatal vezetője a következőkről tájékoztatott bennünket: »A cikkben szereplő terület földadó alá nem eső területté való nyilvánítását az idén márciusban határo­zatban elrendelte a Marcali Járási Tanács illetékes osz­tálya, azonban az erre vonatkozó kormányrendelet az át­vezetést nem tette lehetővé. A tsz problémáját méltá­nyolva a Megyei Földhivatal az idén áprilisban helyszíni szemle alapján úgy intézkedett, hogy megváltoztatta a minőségi osztályokat. Így az eddigi aranykorona-értéket a művelési ág változás révén lényegesen csökkentették. Mivel itt a vízrendezés mintegy fél évtizedet venne igénybe, a szóban forgó területet addig adómentesíteni kellene. Ezért fölterjesztést küldtünk a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Országos Földügyi és Tér­képészeti Hivatalához, engedélyezzék a területnek átme­netileg — a vízrendezés befejezéséig — földadó alá nem eső területté való nyilvánítását.-« Vegetáriánus (Tudósítónktól.) A Balaton hatalmas víztük­rét már nem hasítják karcsú vitorlások, berregő motorcsó­nakok. vidám kiránduló ha­jók. Végéhez közeledik a ba­latoni utószezon is, a siófoki szállodasort a nyári vendégek tarka forgataga után a taka­rító brigádok, leltározók ve­szik birtokukba. Az épületek falai fázósan, szomorúan ké­szülnek a télre. Csak a legmagasabb őrszem, „mohikánok“ a szállodasor büszkesége, az Európa Szálló fogadja még ok­tóber 22-ig az utolsó fecské­ket — az egyénenként érkező magyar, NDK, osztrák, olasz és nyugatnémet vendégeket. A szezon végén is lelkesedéssel készülnek az Ausztriából érke­ző utolsó csoport fogadására. A szakácsok — mint már annyiszor — most is különle­ges feladat előtt állnak: a 35 tagú csoport 16 tagja vegetá­riánus, és a többiek sem fo­gyasztanak sertéshúst. „ Megállított pillanatok Képriportunk a színház próbáiról Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Somogyi Néplap Főszerkesztő s WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár« Latinka Sándor n. 2. Telefoni U—510. 11—SU Kiadja a Somogy megye! Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. a. Z. Telefon 11—510 Felelős kiadó: Szabó Gábor. A féleség számtalan — üres palackot fe­dez föl férje dolgozószo­bájában. — Hát ezek meg hogy kerülnek ide? — Magam is csodálko­zom! Még egyszer sem vásároltam üres üvege­ket Remek koktélreceptet tudok. Mindent úgy kell mint a többi koktélnál, csak duplán. T eghangosabban ku- korékoló kakas tulajdonosa címért ren­deztek nagyszabású ver­senyt Louisville amerikai város baromfitenyésztői. A győztest — egy ébresz­tőórával jutalmazták. »Kozák: (ravaszkodik) Mintha ismerős volnál. — Sziszo- jev: Előfordulhat, sok emberrel találkoztunk. — Kozák: (ravaszkodik) Ügy emlékszem, igen összeakasztottuk a rudat veled, amikor Baranovicsi felé mentünk. Nagyon pártoltad Lenint. — Sziszojev: Lehet, hogy tévedsz, jó­ember. (Beleegyezik) I.ehct (a kezét a derékszíjához helyezi...) (Kiss László, Csíkos Gábor; — háttal Sándor János figyeli a jelenete Beküldött kéziratot nem órzünk meg éd nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Pr ;ta. Elő­fizethető a helyi postát vataloknál és postáskézbesft' ínéi. Előfizetési díj egy hónapra 1S Ft Index: 250*1. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca «. Kutyasors Hűségét mindenki megcsodál­ta, Tolvajt űzött és rókára csa­holt, Fölnevelt Bt kisebet csonton, míg Kutyaférje szomszédban ud­varolt! A soffőr bemutatkozik Hol dolgozik? — szól táncban a kislány, A fiú köhini és nyel vagy hatot: Vezető szerepben a kormány mellett. Többet magamról most nem mondhatok! Szoknyarím Volt már aszályos • bokáig érő, Tapadó, libbenő, kurtán pa­zar, Am sohasem a szoknyahossz fontos, Hanem az, amit , szövet ta­kar. — gáldonyl ~ »Első jövevény: Te vagy a gazda? — Sziszojev: (feláll) Kerülj beljebb, ha nem vagy rossz ember. (A jöve­vény körülnéz a szobában. Sziszojev a jövevényt nézi. Csend. Léptek hallatszanak, megjelenik még két ember kucsmában, köpenyben. Sziszojevet és a szobát figyelik hallgatagon.) — Első jövevény: Amint látod, nem egye­dül vagyok — bajtársakat is hoztam. — Sziszojev: A vendégnek örülünk. Messzi útról? — Első jövevény: Messzi útról, gazda, messzi útról...« (Bessenyei Zsófia, Csíkos Gábor, Balázs Andor.) Lárvg a fiúhoz: — Meglátod, olyan bol­dogok leszünk. Soha nem fogunk veszekedni, nem lesznek titkaink. Mindig elmondod nekem, hogy hol voltál, mit csinál­tál!... — Ezt az egyet nem tehetem drágám... é* diszkrét úriember va­gyok! A Vezető a darab középponti figurája. Szerepe, feladata hasonló a narrátoréhoz, mégis több annál. A szerző jel­lemzése szerint: »Lelkiismeretünk, emlékezetünk, szívünk, öntudatunk.« Sándor János rendező megbeszél egy jele­netet a Vezető megszemélyesítőjével, Simon Györggyel. T ean Burgais pá- 1J rizsi lakos nemré­gen egy levelezőlapot ka­pott kézhez, amelyet 1907. június 3-án adtak fel címére, tehát 60 év­vel ezelőtt. A lapot nagy­apja adta fel a követke­ző szöveggel: «-Szívélyes üdvözletem unokám har­madik születésnapjára.« A feladó időközben el­hunyt, Burgais pedig maga is nagyapa lett "W álópert indított te- v lesége ellen Gab­riel Meller marséi lle-i la­kos, mert a menyecske minden ételbe nagy mennyiségű foghagymát kevert Az asszony azzal védekezett, hogy így akarta megakadályozni kikapós férje pásztor- óráit. Üj darabot próbálnak a Csiky Gergely Színházban Cselekménye új kor napvir- radtán játszódik: 1918-ban Visnyevszkij Első lovashad­sereg című drámája Bugyon- nij legendás hírű lovasdan­dárjának állít emléket. Ez a hadsereg a fiatal szovjet ha­za védelmében és védelmére született meg, harcok, küz­delmek közepette. Harcban állt a világ első szocialista állama akkor; harcban álltak az egyszerű emberek százezrei a forrada­lom ellenségeivel és — ön­magukkal. Akkor, fél évszázada ... Erről szól Visnyevszkij drámája, amelyet a Csiky Gergely Színház műsorára tűzött és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötve­nedik születésnapján díszün­nepségen mutat be. Ez a darab magyarországi, egyúttal közép-európai ősbe­mutatója lesz. A próbái már hetek óta folynak. Ennek a küzdelmes, lélekben ünnepélyes pillana­taiból ragadtunk ki hármat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom