Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)

1967-10-17 / 246. szám

14 méter magas Diesel-motor AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Munkához látott a cérnagyári szakszervezet (Tudósítónktól.) Nemrégiben arról írtunk lapunkban, hogy az Újpesti Cérnagyár nagyatádi telepén nem kielégítően dolgozik a szakszervezeti bizottság. Az­óta lényeges változások tör­téntek a cérnagyári szakszer­vezeti bizottság munkájá­ban. A kezdeti nehézségek ellenére jól halad a munka­brigádok szervezése. A cso- mogaló üzemrészben három, a kikészítőknél pedig négy brigád megalakult és küzd a szocialista brigád címért. A brigádok ígéretet tettek a termelési eredmények javí­tására, s jó kulturális prog­ramot is összeállítanak. A közeljövőben valamennyi brigád részvételével közös baráti találkozót tapaszta­latcsere-jellegű tanácskozást, szellemi vetélkedőket szer­veznek. A szakszervezeti po­litikai oktatásra több mint kétszázan jelentkeztek, álla­mi oktatásban pedig 47 dol­gozó vesz részt; A munkás­akadémia második évfolya­mán húszán tanulnak, a kü­lönböző szakmai-minimum- tanfolyamokra is mintegy százan jelentkeztek. Halló, Halló fiúk... J ! Végre megszületik a fiata­lok fóruma! — ujjongtunk, amikor a Halló, fiúk, halló, lányok! műsoráról hírt kap­tunk. Végre! — sóhajtottunk elé­gedetten az első adáskor. Nagyszerű lehetőség ez arra, hogy az ifjú tehetségek, az amatőrök közönség elé lépje­nek; hogy a vidéki városok­ban, illetve a falvakban élő fiatalok is pódiumhoz jussa­nak. Két Halló, négy Halló, sok Halló-műsor! Az idő majd tanáccsal szolgál — mondja egy német közmondás. Erre vártunk eddig is. Mert mi van? A többi kö­zött: Vidám íllemtanórák so­rozata — »várjuk leveleite­ket, hozzászólásaitokat« ... Vagy egy adásban kétszer- háromszor is fellép — a fia­talok által kedvelt — ugyan­az a művész. — A Halló-műsorban a fiatalok problémáiról, álmai­ról, törekvéseiről szólnak. Azonban hogyan lehet teljes a fiatalság mindennapi életé­ről adott 50—60 perc, ha nem hallottuk még a Nagykani­zsán, Nyíregyházán, Székes- fehérváron, Nagyatádon stb. élő fiatalok véleményéit mindezekről? Legalábbis rit­kán! Minden kérdés más vá­laszra találhat országrészen­KUTYÁKALÁND Az ablak mellé húzódva elmerülten olvasok, közben állandóan csapódik a fülke ajtaja, utasok jönnek és mennek. Halk zsibongás töl­ti be a kupét, aztán egy­szer azt veszem észre, hogy csend van. Nem nézek föl a könyvből, de úgy érzem, mintha néznének. Most már csak azért sem nézem meg, ki az! Mégiscsak disznó- ság ... Óvatosan fölemelem a fejem. Egy kutya ül a sarokban, szép, sima szőrű, nagy fülű agár. Szájkosara lecsatolva, az ülésre rakva. A csomag­tartóban hátizsák, a gazdá­ja átmehetett valamelyik szomszéd fülkébe. Ahogy az állatvilág e jól kifejlett példányára tekin­tek, furcsa módin viselke­dik, kívicsorítja a fogát, még morog is. Kínos. Ne­kem nemsokára le kell száll- nom, s ez az »0« engedélye nélkül, úgy látom, nem na­gyon fog menni. Lassan a táskám felé nyúlok, hátha akad benne valami kutyá- nakvaló. Egy folyóiraton, s pár papírlapon kívül sem­mit sem találok. Tehát a le­kenyerezés, illetve »lecsón• tozás« nem megy. Jó lenne valamiképp a bizalmába férkőzni. Próbá­lok rámosolyogni, de mintha csúfolna, »ő" is széthúzza a száját. Morog is. A kilométerek egyre fogy­nak, még két állomás, s le kell szállnom. Ha addig nem jön a gazdája, vagy valami más segítség, elvesztem. A legképtelenebb ötletek fordulnak meg agyamban. Például: Rávetem magam, megszo­rítom a torkát, elszédül, s én addig kint leszek. Igen, ez mind szép, de föltételez- hetően addig »Ö« is tesz majd valamit. Hányszor ve­hetett már részt vadászaton, edzett állat, biztosan lete­perne. A kitörést tehát el­vetem. Mi lenne, ha meghúznám a vészféket? Elvégre a ve­szélybe került utasoknak ehhez joguk van. Nem, ez sem lesz jó. Hogyan magya­ráznám meg a vasutasok­nak, hogy azért állítottam meg a vonatot, mert egy ku­tya csúnyán nézett rám? Már csak egy állomás van hátra. Fölemelkedek az ülés­ről, a kutya vicsorít, morog, a nyomaték kedvéért top­pant is a mellső lábával. — Kutyuli, mutyuli, ara­nyos kiskutya, nem harag­szunk mi egymásra! — pró­bálom meggyőzni. Válaszul vicsorít, morog. — Te átkozott dög, meny­nyivel jobb neked, ha én to­vább megyek egy pár állo­mással! Ha nem engedsz le, szétverem a fejed! Vicsorít, morog. Kezdek kétségbeesni. Csak nekem lehet ilyen pechem, hogy vadállatokkal kerülök egy fülkébe. Tessék; fékez a vonat, és én ilyen lehetetlen helyzet­ben ücsörgők itt. Elszánom magam, lesz, ami lesz, de leszállók. Fölugrok, behur nyom a szemem, várom, hogy a dög rámveti magát. Ügy látszik, nem veti. Nem is morog. Lépek egyet; semmi. Kihúzom az ajtót; semmi. Teljes erőből bevá­gom, az üvegen keresztül visszapillantok. Vicsorít, de egyáltalán nem dühösen, nála ez mosolyt jelenthet, a farkát is csóválja. Az állomáson már várnak. Ismerősöm integet, a tömeg­ben igyekszem feléje ver­gődni. Ebben a pillanatban, mintha görcs állt volna a lábamba. Ismerősöm pórá­zon egy szép, sima szőrű, nagy fülű agarat tart, mely vicsorgott és morgott rám. A többire nem emlék­szem ... Pintér Dezső Ve­ként, de megyénként, váro­sonként is. S az ilyen gon­dolatcserékről helyesebb, gaz­dagabb tanácsot adhatnának nézőinknek. A főváros fiatalsága szám­talan szórakozási lehetőséggel élhet. Az iskolákban, a ke­rületekben klubok, amatőr­együttesek százai. Óriási a versengés. Véleménykutatás, statisztálás, meghallgatások, nyilvános szereplések egész sora ... A vidéki városok fiatalságla is várja, hogy meghívják őkeit a tv nyilvánossága elé! Hadd szóljanak az illemről, az öl­tözködésről, a tanulásról ők is! Jólesne, ha levél helyett személyesen szólhatnának, ha egy-egy vidéki tehetséges szavaló, tornász, színvonalas beat-együttes bemutathatná, mit tud ... A szereplés vágya, a ma­gában rejtőző vagy össze­gyűjtött plusz felmutatásának igénye minden fiatalban 'él. Ne csali a budapestiek csata- kiáltása legyen a Halló, fiúk, halló, lányok! Bizonyára sokan nyúltak már a telefonkagyló után egy-egy műsor befejezésekor, de vártak. Hátha a követke­zőben ... Több mint húsz adását néz­tük végig a Halló fiúknak. Most tárcsázunk! És reméljük, a vonal vé­gén fölveszi a kagylót vala­ki... Bán Zsuzsa A világ legnagyobb Diesel-motorja pár nap óta az augsburgi gépgyár kísérleti vizsgatelepén található. Há­rom esztendőbe került, amíg ez a gépgyár megszerkesz­tette a Diesel-motoróriást. A 14 méter magas, három­hengeres motor 12 000 lóerős teljesítményű. Összesen tíz 4000 lóerős hengert lehet beépíteni ebbe a Diesel-mo­torba. Ez pontosan a kétszázszorosa annak az első Die­sel-motor teljesítményének, amelyet hetven évvel ez­előtt építettek meg Németországban. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Halált okozott Egy hónap alatt két bal- 5-én történt. Kocsiját fi­esetet okozott Bognár Jó­zsef, a 13-as AKÖV gépko­csivezetője. Az első baleset március A BORBÉLYNÁL — És még föl kell számolnom a ragtapaszt okát! (A Wochenpresse karikatúrája) AUTÓBUSZÍLLOMÁS ÉS NEM ITALBOLT Korábban is elhangzott már, de az utóbbi időben mind gyakrabban vetődik föl a kérdés: kocsma vagy váróterem a csurgói autóbuszállomás? Felavatásakor az utazóközönség tetszéssel fogadta a szép épületet. Akkor kérték, tegyék lehetővé hűsítő ital, cukorka, csokoládé, szendvics, dohány árusítását, Szük­ség volt rá, hiszen rengeteg utas fordul meg itt napon­ta. Azóta tűrhetetlen állapotok uralkodnak az állomá­son. A nagykanizsai AKÖV-főnökség — ismételt beje­lentésre — ellenőrzést tartott a minap. Mint megálla­pították, a látottak a bejelentőket igazolták. A megkérdezettek egy része nem utazás céljából tartózkodott a helyiségben, hanem azért, hogy ihasson. Többen erősen italosak voltak. A váróterem — a rend­szeres takarítás ellenére is — piszkos, füstös, rossz le­vegőjű. Az utasok közül, aki csak teheti, be s?m kíván­kozik menni. Az elhangzó trágár beszéd nemcsak a diákok, nők fülét, önérzetét sérti. Ez a tarthatatlan helyzet nem maradhat fenn to­vább, hiszen az érdekelt tanácsok nem azért adták ösz- sze pénzüket, hogy a járási székhely kellős közepén kocsmát nyissanak az autóbuszállomáson. Tiltsák meg az italáru svtásU % S. gyelmetlenül vezette, túlsá­gosan az út szélére hajtott, a part leszakadt, a jármű pedig felborult. A vezetőfül­kében tartózkodó Kocsis Jó- zsefné könnyebb sérüléseket szenvedett. Fölöttesei ezután azt vár­ták Bognártól, hogy okul a karambolból, s óvatosabban vezet Ám rövid idő múlva ismét karambolozott, cselekményé­nek sajnos tragikus vége lett. — Elismerem, hogy az első esetben én voltam a hibás, azért borult fel a kocsi. A második esetről azonban nem én tehetek, durdefekt volt az oka. A bírósági szakértő véle­ménye: a durdefekt azért következett be, mert kanyar­ban 70—75 kilométeres se­bességgel vezette kocsiját, kisodródott az útszélre, s ott egy vízlevezető akna szegé­lye kiszakította a kocsi egyik gumiját. E helytől csaknem 50 méterre történt a karam­bol ... Ha kellő időben fé­kez, jóval előbb megállhatott volna. Gyorshajtás, gyakorlatlan vezetés — eddig csak 12 000 kilométert vezetett — rutin­hiány, s ehhez járult az ijedtség is, amikor meglátta, hogy kocsija előtt veszélyes közelségben egy ember ha­lad — mindez feltételez) le tó­én megbénította , cselekvőké­pességét. , Így gázolta el az út szélén haladó Kovács Sándor gyalogost, s az a helyszínen belehalt sérülései­be. A Kaposvári Járásbíróság dr. Papp Tamás-tanácsa Bognár Józsefet 2 évi sza­badságvesztésre ítélte, és 3 évre eltiltotta a járműveze­téstől. Az ítélet nem jogerős, mert Bognár enyhítésért, il­letve fölmentésért föllebbe- zett. A JLi duviitUA nemzeti parkok igazgatósága kiszámí­totta, hogy a szerelmes látogatók évente átlag 50 000 szívet vésnek a fákba, s ezeknek nagy ré­szét nyíl döfi át. Gyö­nyörű hivatás és nagyon szépen hangzik: fába vésett szívszámláló bi­zottsági tag. A z egyik chicagói börtön igazgató­sága megállapította, hogy a rabok jól felszerelt bör­tönkönyvtárából főleg az útleírásokat olvassák nagy érdeklődéssel. A másik kedvelt műfaj a szerelmes regény. Meg­lepődve tapasztalták vi­szont, hogy a legkisebb érdeklődés a bűnügyi re­gények iránt nyilvánul meg. Hát persze. Ki sze­ret a szakmájával foglal­kozni kikapcsolódás köz­ben? Ti eteg a mamám, je- lentette be a fia­talasszony és elutazott. Múltak a napok, férje hiába várta haza. A rendőrség segítségét kér­te. — Öveid Tayssir? Biztos ön abban, hogy így hívják a feleségét? — kérdezte a rendőrtiszt. — Ugyanis ön a harma­dik, aki bejelentette Oveida eltűnését. A vizsgálat kiderítette, hogy az eltűnt 17 éves menyecskének nem há­rom, hanem hat férje van. Négy Szíriában, és a változatosság kedvéért kettő Libanonban. Több- férjűség vádjával éppen akkor tartóztatták le, ami­kor a sor szerint első szá­mú férjével boldog házas­ságuk 3. évfordulóját ün­nepelték. T ázadás a civilizáció ellen — a harci programja J. Douzans francia képviselőnek. Vé­leménye szerint úgy kell lázadni, hogy hetenként este fél kilenckor el kell némítani a rádiókat, a magnókat és a tv-készü- lékeket, hogy az emberi­ség a csendet kihasználva — olvashasson. v< ’ enezuela és Kolum­bia határán áll egy ház, amelynek egyik fele Venezuelához, má­sik fele Kolumbiához tartozik. Ha valaki ko­pogtat az ajtaján, a ház tulajdonosa azonnal át­megy — Kolumbiába, mert a venezuelai rend­őrség már három év óta »keresi« marhalopásért. ú ét barátnő beszél- iY get: — Hogy élsz, mit csi­nálsz? — Tudod, nem panasz- kodhatom. Állandóan te­le van pénzzel a tás­kám, egész nap kocsi- kázom... — Mi vagy, millio­mos? — Áh! — Villamoska­lauz! — Hagyma- és almaexport Zákányból. Második éve mű­ködik a MÉK zákányi szárí­tóüzeme. A múlt hónapban két vagon szárított vörös­hagymát exportáltak Ang­liába, jelenleg pedig 25 ton­na hagyma exportját készí­tik «lő Hollandiába. Szárí­tott almából mintegy 12 va­gonnal küldenek a Szovjet­unióba az év végéig. Ehhez körülbelül ÍC0 vagon nyers almát dolgoznak feL Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztői WTRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár« Latinka Sándor u. 2. Telefoni U—510. 11—5U Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2, Telefon 11—516 Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Pr^ta. Elő­fizethető a hely! postát /ataloknál és postáskézbesít/ xnéL Előfizetési díj egy hónapba 12 Ft Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében« Kaposvár. Latinka Sándor utca 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom