Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)
1967-08-10 / 188. szám
Csütörtök, 1967, augusztus 10. 3 somogyi néplap HIQQYÜNK NEKI! Meglepődve néztem az asztalomhoz lépő fiatalemberre. Ez ő lenne..? Udvariasan köszönt, engedélyt kért, hogy helyet foglalhasson ... Közben eszembe villant az a néhány év, amikor A. N. korántsem volt ilyen udvarias, sőt másokat megbotránkoztató magatartásával, öltözködésével hivalkodott ... 1. Éjszakai ellenőrzés. Feltűnő ruhájú, szemtelen viselkedésű fiatalembert állítanak elő a Szabadság parki vendéglőből. — Megdolgoztam érte ... Becsületes munkával kerestem a pénzt, s azt veszek rajta vagy csináltatok érte, ami nekem tetszik. Ez talán csak nem tilos ...? S mindezt olyan hangnemben mondja, hogy a nyugodt, sok mindent megért nyomozó meg is jegyzi: — Fiatalember, nem a haverjaival társalog __/ Tiszt ességesen kérdeztük, elvárjuk, hogy így is válaszoljon ... Erre egy kicsit elcsönde- sedik. Néhány nap múlva azonban beleköt az utcán szolgálatot teljesítő rendőrbe. Idekívánkozik egy regénybe illő szökési kísérlete is. Végül is bíróság elé került. Ebben az időben így lehetett jellemezni: cinikus, semmivel nem törődő fiatalember. Mindenkibe belekötött, aki öltözködését, magatartását még csak pillantásával is rosszallni merte. Többször foglalkoztunk vele. S nemcsak a viselkedése miatt. Sajnáltuk, mert jóeszű, értelmes fiú, aki érthetetlenül abbahagyta középiskolai tanulmányait, s állandó — nemigen kedvelt — látogatója lett a város szórakozóhelyeinek... 3. Érdeklődve nézem: ruházata modern, ízléses, frizurája sem olyan feltűnő, mint régen volt. S most, hogy asztalomnál ül, eszembe jut: sokkal ritkábban látni a szórakozóhelyeken is. Magatartásából is hiányzik a kihívó viselkedés, megjelenésében, szavaiban nyom.a sincs a korábbi cinizmusnak. ... — Elnézést... A múlt év őszén szereltem le a katonaságtól ... Nagyon jó iskola volt az, sokat tanultam, s úgy érzem, meg is változtam ... Most utólag már szégyellem mindazt, amit 18—20 éves koromban elkövettem kihívó magatartásommal, öltözködésemmel, azt, hogy így akartam társaim közül kiemelkedni... Elhallgat, egy kicsit tétovázik, a megfelelő szavakat keresgéli, majd így folytatja: — Elhatároztam, megváltozók, rendesen dolgozom, szóval normálisan élek ezután ... Udvarolok egy kislánynak, szeretném feleségül venni... Nemrégen kiutasítottak egy szórakozóhelyről azzal, hogy nem vagyok szívesen látott vendég, keressek másutt szórakozási lehetőséget. Néhány évvel ezelőtt, jogosan küldtek volna ki, akkor nem tették... Tudom, ezt a bélyeget önmagomnak köszönhetem ... De hát ezt most már örökre viselnem kell...? Érzem, őszintén beszél, s őszinte a szavaiból áradó elkeseredés is. Huszonöt éves A. N. Néhány évvel ezelőtt cinizmusa, kihívó magatartása — ha nem is véglegesen — szembeállította a társadalommal. De most ö az, aki szeretné eltüntetni magáról ezt a bélyeget. Most nem bántani kellene, hanem segíteni, bátorítani. Hinnünk kell A. N.-ben — és segíteni kell őt és a többi hozzá hasonlókat is, ha nem akarjuk, hogy akárki is kételkedjen szocialista társadalmunk embert formáló, nevelő humanizmusában. Szalai László Vörösdiplomás ápolónők Épül a „tanulóreaktor" A lapok már megírták, hogy Magyarországos is épül nagy teljesítményű atomerőmű. Hogy ez eredményesen működjön, jól képzett szakemberekre kell bízni. Szükség van tehát az atomszakmához értő elméleti és kísérleti fizikusokra, tervező és üzemvezető mérnökökre, technológusokra. Éppen ezért indokolt, hogy egyetemeink az elméleti képzés mellett, korszerű gyakorlati oktatást is nyújtsanak. A felsőoktatás ehhez ma már nem nélkülözheti az »-oktatóreaktort«. Az egyetemeken 6—8 évvel ezelőtt elkezdődött az elméleti és gyakorlati atomtechnikai oktatás, de az izotóplaboratóriumokon kívül más oktató létesítményekkel az egyetemek mind ez ideig nem rendelkeznek. — Ezen a hiányosságon segít a Budapesti Műszaki Egyetem területén már épülő reaktor — mondták az egyetem atomfizikai tanszékén. Maga a reaktor épülete a Műszaki Egyetem területén kapott helyet — így a reaktor az oktatást végző tanszékek közelében van. A reaktor és a hozzákapcsolódó laboratóriumok teljesen zárt csarnokban helyezkednek el, amelyből minden légnemű, folyékony és szilárd anyag csak megfelelő ellenőrzéssel hagyhatja el az épülettömböt. Az ilyen, mintegy kémiai és fizikai laboratóriumként üzemeltethető oktató- reaktor környezetében mérhető radioaktív szennyeződést nem áraszt, tehát veszélyt sem jelent a környező épületek és a. távolabbi lakóépületek számára. A reaktor Viszontlátásra a kiállításon I A ráksi Űj Élet Tsz az idén is bemutatja sertéseit amellett, hogy oktatási célokat szolgál, a gyakorlati élettel is kapcsolatban van, hiszen a reaktorban termelt izotópok felhasználását a kutatási programban elképzelt olyan kérdések megvizsgálására kívánják fordítani, amellyel az ipar és a technika fejlődését is elősegítik. Zs. L. Tizenkétmillió tagja van az SZKP-nak A Partyijnaja Zsizny című szovjet pártfolyóirat részletes statisztikát közölt az SZKP 1966. évi taglétszámáról és a párttagság összetételéről. Az adatok szerint az SZKP-nak 1967. január 1-én 12 684 133 tagja és tagjelöltje volt. (Ebből a tagjelöltek száma 549 030). A múlt évben 510 955 tagjelöltet és 727 597 tagot vettek föl. A XXIII. párt- kongresszus határozatának megfelelően már szigorúbban bírálták el a felvételi kérelmeket. Mintegy 12 000 tagjelölt! és 36 000 tagfelvételi kérelmet utasítottak eL A párt- és állami fegyelem megszegéséért 62 868 tagot, Illetve tagjelöltet zártak ki, 17 244 tagot, illetve tagjelöltet azért töröltek a tagnévsorból, mert gyakorlatilag elvesztette minden kapcsolatát pártszerv ezetéveL Épp olyánkor rejtik el arcuk nagy részét, az orr közepétől állukig, amikor figyelném vonásaikat: munka közben. A belső külszínre írt jeleneteit. Munka közben csak szememmel kísérhetem őket, épp arról, amit tesznek, nem beszélhetünk. Arcuk résnyi szabad része, két-két szemük azonban nyitott könyv. És azok is tudnak belőlük olvasni, akik egyébként még a nyomtatott betűt sem ismerik. Jordát Edit és Szokol Magda, a megyei kórház gyermekosztályán dolgoznak. Mindketten most végezték el a hároméves gyermekápoló iskolát. Mindketten érettségi után jelentkeztek erre a pályára, s munka mellett vállalták a tanulást. Mindketten példásan helytálltak; vörösdiplomával végeztek. Lehetne még sorolni rokonvonásaikat, de még csak egyet emeljünk most ki közülük. Egyikük se akart ápolónő lenni soha. Jordát Edit érettségi után jogra jelentkezett, de nem vették föL Még egyszer próbálkozott, aztán úgy döntött, hogy beiratkozik a gyermekápoló iskolába. Leveszi a fehér szájkendőt, a folyosón beszélgetünk. — A gyermekek miatt jöttem ide — mondja. — És máris kiragad egyet a sok közül, hozza, hogy nézzem meg. Bemutatja, s a kisgyerek alig egyéves életéről beszél. — Jankónak hívják. Az osztály kedvence. — Mi a baja? — ... Azt hiszem, itt fog még maradni hosszabb ideig. Amíg el nem intézik az állami gondozásba vételét. —■ Hogy került ide? — Nem volt beteg, nincs neki semmi baja. Ügy került ide, hogy itt hagyták. Nem kellett a szüleinek. — Ápolónő vagyok, s a beteg gyerekek gondozása a feladatom, de amikor ilyen esetekkel találkozom, szintén annyi gonddal lep el, mint egy kóreset meggyógvítása. És ha sikerül, olyan jó érzés tölt el. De erről nem tudok beszélni. Szokol Magda a második vörösdiplomás gyermekápoló, ö is más akart lenni, pedagógus. A vörösdiplomához gratulálok neki, szerényen elutasítja. — Lehet, hogy szerencsém volt. Ám nagy szorgalommal, tanulással el lehet érni. A három év tele volt lemondásokkal. Nagyatádon érettségizett, két pályát jelölt meg magának akkor. Vagy pedagógus lesz, vagy ápolónő, így határozott. — Nagyon sok fiatal jelentkezik egyetemre, főiskolára, rengetegen tanulnak. Nekem nem sikerült az egyik választásom, nem vettek föl a főiskolára. De higgye el, nem keseredtem el, ott állt előttem a másik lehetőség, az ápolónői iskola. És nem bántam meg. SzéD hivatás ez is. Szokol Magda: »Talán rokonpálya a pedagógussal.« Talán rokonpálya a pedagógussal. Itt is gyerekekkel foglalkozunk, igaz, másfélékkel, máshogyan. Nagyon szeretem őket. Felhúzza szájkendőjét, a gyerekek mellett kell már A ráksi Űj Élet Tsz három tenyészbikát, négy tenyészkant, három kocasüldőt, valamint egy tenyészkocát tíz malacával viszi fel az idei Mezőgazdasági Kiállításra. Mi ezúttal Gondost, a gazdaság kiállításra kerülő tenyészko- cáját mutatjuk be tíz malacával. Gondozójuk, Fodor József az előző kiállításra tíz tenyészállatot kísért el, s akkor aranyérmet nyert velük a tsz. A hároméves koca eddig négyszer ellett, s összesen harminc malacot nevelt föl. A törzskönyvezett állat kitűnő utódnevelő, a mostani tíz malaca is mind életképes. Gondos valamennyi malacát tenyészanyaként adták el. A telpről csak a tovább- tenyésztésre alkalmatlan-gyedeket viszik hizlaldába. Az ötvenhét tenyészkoca — ezek egyike Gondos — utódaiból alakította ki sertéstenyésztését sok közös gazdaság Somogybán és Somogy határain kívül. A mostani kiállításra kerülő állatok már megkapták az utolsó előtti védőoltást, megkülönböztetett gonddal bánnak velük. Döntött a tagság Új telephelyre költözik a Vegyesipari Ktsz lennie. A »kora«-szobákban — így nevezik a koraszülöttek kis termeit —, ahol legtöbben most még alszanak. Egy-kettő felsír, lassan itt az etetés ideje. Szokol Magda a sírók ágya mellett tovább időz. Résnyi arcát láthatják csak a gyerekek. Az egyik kipirosodott csöppség abbahagyja a sírást. Talán valamit kiolvasott az ápolónő szeméből... Horányi Barna Közgyűlésen tárgyalták meg a Kaposvári Vegyesipari Ktsz tagjai az első félév munkáját. Puskás Gyula elnök és Szalay György főkönyvelő ismertette a szövetkezet gazdálkodását jellemző adatokat. A termelési érték 4 778 000 forint volt, 26 százalékkal nagyobb, mint 1966 első félévében. Az új gépek beállítása, a munka átszervezése révén nőtt az egy főre jutó termelési érték. Ez Cl 256 forint volt, ötezer-haíszáztizenkét forinttal több, mint a tavalyi. A ktsz többek között előtológé- net, dobcsiszolót vásárolt a faipari részlegnek, pótkocsit zerzett be. Az étkezőt átalakította, a csiszológéphez pedig porkamrát létesített A beszámolóban a tervekről is sok szó esett. A közeljövőben lebetonoztatják a raktár melletti színt, s körülkerítik farostlemezzel. A volt faipari gépműhelyt rendbehozzák, s itt lesz a faipari összeállító műhely. Ezzel csökkentik az anyag- mozgatást. A távlati fejlesztéssel is foglalkozott a közgyűlés. A ktsz az lszák, illetve a János utcában megvásárolt ezerhatszáz négyszögöl telket. Még vásárolnak hozzá hatszáz négyszögölet, s itt építik föl a kisipari szövetkezet új telepét. A tagok nagy figyelemmel hallgatták a vezetőség beszámolóját a tervezett fejlesztésről. Megbízták a vezetőséget, hogy 1968. március 15-ig dolgoztassa ki a végleges beruházási javaslatot, s terjessze a közgyűlés elé. Csőke János, a szövetkezeti bizottság titkára értékelte a jubileumi munkaverseny eredményét. A részlegek versenyében a vízvezeték- szerelők állnak az élen, s a kovácsok és az esztergályosok következnek utána. Nagyon nehéz körülmények között dolgoznak a ktsz részlegei, a jobb ' szociális körülmények majd az új telepen teremtődnek meg. Ezért fontos állomás a szövetkezet életében ez a köz gyűlés, ahol elfogadták a tagok a beruházásra vonatko- I zó elképzeléseket. Értesítjük kedves vevőinket, hogy a marcali töltőállomásunk megnyílt. Nyitva; 6—21 óráig. Benzin, szuperbenzin, gázolni, keverék. (5075)