Somogyi Néplap, 1967. július (24. évfolyam, 154-179. szám)

1967-07-11 / 162. szám

W1LAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK] ÁB A i 50 níLÉB 150 PERC DOMOGYEDOVÓBAN MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. évfolyam 162. szám. y' 1967. július 11., kedd Idegenforgalom ■ világméretekben Alig akad olyan sajtóter­mék, amelyben az utóbbi hó­napokban ne írtak volna az idegenforgalmi évről. Emlí­tésié került a venóégiá :óipar felkészüléséről szóló tudósítá­sokban, a kereskedelemről írott információkban és a kü­lönböző idegenforgalmi veze­tők nyilatkozataiban. Hason­lóan nagy a visszhangja a kezdeményezésnek az egész világon, amióta az ENSZ 21. közgyűlésén közfelkiáltással fogadták el 12 ország javasla­tát arról, hogy 1967-et a nem­zetközi idegenforgalom évé­nek kell nyilvánítani. A tekintélyes világszervezet, az ENSZ, amely fontos világ- politikai kérdésekben hozott már határozatokat, felni vaso­kat, ezzel az intézkedéssel rangra emelte az idegenfor­galmat. A turizmus, amely a legutóbbi 15—20 évben in­dult rohamos fejlődésnek, így méreteinek és jelentőségének megfelelő helyet kapott. Évente milliók kerekednek fel, hogy lássanak, szórakoz­zanak, gyarapítsák ismeretei­ket. Mindenkit vonz a távoli tájak — vagy a szomszédos országok szépsége, természeti gazdagsága. De nemcsak egy­szerűen erre kíváncsiak az emberek. Minél többet kíván­nak megtudni más országok történelméről, történelmi ne­vezetességeiről; vonzó bekuk­kantani más népek kultúrájá­ba, ismerkedni életkörülmé- nyikkel, évszázados vagy leg­frissebb szokásaikkal. Egy- egy ilyen látogatás után több­nyire másként látják az ille­tő országot vagy lakóit, meg­változik a vélemény. Sok­szor elmondták már, akik tá­volabbról érkeztek hazánk­ba, hogy nem is gondolták volna, milyen nagy eredmé­nyeket értünk el, mások meg azt ecsetelték, hogy egészen másféle életről olvastak az ottani sajtóban. A tömeges látogatások fejlődésével válik mind jobban ismertté például a nyugati turisták előtt, hogy Magyarországon már nem csikósok élnek, s hogy a pusz­tánál szebbek városaink, fal- vaink — korszerű életet élünk — s méghozzá nem is rosszul. A baráti országból érkezők viszont arról győződhetnek meg, hogyan épül nálunk a szocializmus, közelebbről is megláthatják azokat az em­bereket, akikhez a közös esz­mék szálai fűződnek. Akik látogatják egymást — ismerkednek. Barátokat sze­reznek, többnyire máskor is visszatérnek. így válik a idegenforgalom a béke és a barátság követévé, ami az egész emberiség előnyére vá­lik, hiszen szerte a világon mind több lehetőség nyílik az emberek közötti érintkezésre, elősegítve a nemzetközi fe­szültség enyhülését. Éppen ezért kezdeményezte az ENSZ, hogy 1967-et az ide­genforgalomnak, a népek ba­rátsága szimbólumának szen­teljék. Híven fejezi ki ezt az év jelszava: »Az idegenforga­lom — út a békéhez«. Érzel is azt kívánják elérni, hogy a kormányok ismerjék fe< az idegenforgalom jelentőséget, segítsék elő fejlődését azzal, hogy elhárítják az akadályo­kat, enyhítik a politikai és gazdasági okok miatt létre­hozott különböző kötöttsége­ket. A felhívás — legalábbis az eddigi jelzések szerint —- meg­értésre talált. A legtöbb or­szágban megkönnyítik a vízu­mok beszerzését. Nagy építke­zések és előkészületek folynak a Szovjetunióban, ismét előbb­re lépett az idegenforga­lomban Bulgária. Belgiumban például egyezményt kötöttek a rádióval, televízióval cs a nagy sajtóorgánumokkal, hogy a közönséget állandóan és minél jobban tájékoztassák azokról a kulturális lehetősé­gekről, aihelyeket az idegen- forgalom nyújt. Az ottani postaügyi minisztérium em­lékbélyeget bocsátott ki a nemzetközi idegenforgalmi év alkalmából; kampányt indítot­tak az idegenforgalom alap­ját képező foglalkozási igák népszerűsítésére, és mindent megtesznek, hogy a vendegek kedvezőbb fogadtatásban ré­szesüljenek. Az előkészületekből kivette i észét hazánk is. Tavaly több mint hárommillió külföldi járt hazánkban, közülük 1 603 522 kifejezetten magyarországi úticéllal jött, a többi — 1 422 334 — átutazó volt. Az úgynevezett tranzit utasok száma tehát egyre jobban megközelíti a beutazókét, és feltételezhető, hogy tovább növekedik majd az idegenfor­galom évében, amikor a szá­mítások szerint minden ed­diginél többen kerekednek út­nak. Az idegenforgalmi év sike­re nemcsak a felsőbb irányí­tó szervek jóindulatát, vagy anyagi hozzájárulásán mú­lik. A megyei idegenforgalmi hivataloknak, a tanácsi szer­veknek minden eddiginél töb­bet kell törődniük a helyi fejlesztéssel, a műemlékek, történelmi nevezetességek és érdekességek karbantartásá­val, az új bisztrók, üzletek, helyi elszállásolási lehetősé­gek teremtésével. Sokkal több házigazdára van szükség, mint az idegenforgalommal hivatalosan foglalkozók szá­ma. Valahogy el kellene ér­ni, hogy képletesen szólva »tízmillió idegenvezető« le­gyen az országban; valameny- nyi állampolgár segítse a né­pek közötti barátság fejlődé­sét, fogadja szívesen a hoz­zánk érkezőt, ugyanakkor le­gyen büszke eredményeinkre, hazánk szépségeire, s mindar­ra, amit a munkáskéz alko­tott a legutóbbi húsz eszten­dőben. Mindez természetesen nem­csak politikai érdek, s nem egyedül azért szükséges, hogy jól vélekedjenek rólunk a vi­lágban. Az idegenforgalom jelentős szerepet tölt be az országok gazdasági életében: serkenti a kereskedelmet, sok embernek teremt munkaal­kalmat, és lehetőséget nyújt egyes elmaradottabb orszá­gok, vidékek fejlesztésére. Bizonyíték erre, hogy évente körülbelül 150 millió ember utazik, s ebből a turizmusból a bevétel 10 milliárd dollár­ra tehető! A magyarországi idegenforgalom — ha sze­rény mértékben is — szintén hozzájárul a népgazdaság gya­rapításához. Számunkra se lehet közömbös, hogy ez az arány milyen mértékben és milyen ütemben növekedik. Már csak azért sem, mert a külföldi turisták által ittha­gyott deviza százszázalékos arányában nyílik mód arra, hogy növekedjék az itthonról kiutazó magyarok száma. A nemzetközi idegenforgal­mi évnek minden bizonnyal nagy sikere lesz, hozzájárul a nemzetközi kapcsolatok gya­rapításához, a turizmus fejlő­déséhez, és eléri célját: »Az idegenforgalom — út a béké­hez«. üapalyag lm«« Az EMSZ-nek kel! rendeznie a nemzetközi problémákat Koszigin nyilatkozott a francia rádiónak A francia rádió vasárnap délben ismertette Koszigin szovjet miniszterelnök nyilat­kozatát A szovjet kormány­fő a nyilatkozatot Pompidou francia miniszterelnök hiva­talos szovjetunióbeli látoga­tásának befejeztekar tette. A Johnson amerikai elnök­kel Glassboróban folytatott megbeszéléseivel kapcsolatban a francia rádió riportere fel­tette Kosziginnak a kérdést, véleménye szerint a nemzet­közi problémák csupán a Szovjetunió és Amerika köz­reműködésével is megoldha­tók-«? Koszi gtin így válaszolt: »Nem bízunk olyan meg­egyezésben, amely csupán a két nagyhatalom között jön létre. Az Egyesült Nemzetek­ben bízunk, ahol valamennyi nép és ország képviselve van. Ennek a testületnek kell ren­deznie a nemzetközi problé­mákat’“. Arra a kérdésre, hogy a közel-keleti probléma rendez­hető-e az ENSZ révén, a szovjet kormányfő így vála­szolt: »Meggyőződésünk, hogy íz ENSZ-nck elöbb-utóbb olyan határozatot kell elfo­gadnia, amely elítéli Izrael­nek az arab államok elleni agresszióját és követeli az izraeli csapatok visszavoná­sát a megszállt arab terüle­tekről. A Szovjetunió e cél­ból minden szükséges lépést megtesz a Biztonsági Tanács­ban..« Az Izrael és az arab államok közötti tárgyalások lehetőségére vonatkozó kér­désre Koszigin megjegyezte, hogy a felelet megadására csupán az arab államok ille­tékesek. Vietnammal kapcsolatban Koszigin kijelentette: »A viet­nami háború áz amerikai csa­patok Vietnamból történő visszavonásával ér véget. Más kiút nincs“. A továbbiakban Koszigin kijelentette: — Nagyra értékeljük De Gaulle tábornok, francia köztársasági elnök politikáját, amely arra irányul, hogy lét­rejöjjön Európában a kölcsö­nös bizalom légköre, A fenti összefüggésben a szovjet kormányfő rámuta­tott arra, hogy Pompidou francia miniszterelnöknek a Szovjetunióban tett látogatá­sa a Szovjetunió és Francia- ország közötti kapcsolatok fejlődésének eredménye volt és arra irányult, hogy to­vább erősödjék a két ország együttműködése, kölcsönös bi­zalma. Nyilatkozata további részé­ben Koszigin hangsúlyozta, hogy a békés együttélés »az egyetlen lehetőség a béke fenntartására, amíg a földön két különböző társadalmi rendszer létezik«. Légicsodák parádéja Minirakétával fölfegyverzett, függőleges felszállásra képes harci repülő. A domogyedovói repülőté­ren 150 ezer néző, köztük Brezsnyev, Koszigin és Pod- gomij jelenlétében vasárnap »fellebbent a fátyol« a szov­jet légierő újdonságairól. A pompás utasszállító gép­csodák — például a négytur­binás, 186 személyes IL—62 és a 70 férőhelyes TÚ 134 — és az óriási helikopterek nem tudták elvonni az érdeklő­dést a parádé kitűnően szer­vezett katonai részéről. Kez­detként 100 repülőgép muta­tott be villámgyors ejtőer­nyős akciót. Pillanatok alatt a földön voltak a harckocsik, a rohamlövegek, a tábori rakéták, a páncélos szál­lító jármüvek, amelyek­kel 1200 ejtőernyős nyomban rohamra in­dáit. A repülőtér fölött, egyre- másra suhantak el — órán­ként 3000 km-es sebességgel — a legkülönbözőbb, 30 km- es magasságra képes, szu­perszonikus gépek, egyesek szárnya alatt fénylő »mini«- rakétákkal, mások hasa alatt egyetlen, hatalmas szárnyas rakétával. Lélegzetvisszafojtva figyel­te mindenki a széles törzsű, függőleges felszállásra képes gépek mutatványait, emelkedé­sét, helyben végzett for­dulatait, majd szélsebes eltűnését vízszintes irány­ban. Azután változtatható szárny­profilú gépek következtek, amelyek, szárnyaikat a törzs­höz húzva, néhány másod­perc alatt szuperszonikus se­bességgel szöktek a magas­ba. Különösen érdekes lát­vány volt ezután, amikor egy helikopter, 12 tonnás »Proton« űrhajót cipelt át a nézők feje felett. Végül dörgő finálét rendezett 21 nyilazott szárnyú vadász­gép, valamennyien egyszer­re lépték át a hangsebessé­get és ebben a pillanatban felsokszorozott erejű hang- robbanás tett pontot a jubi­leumi évhez méltó 150 per­ces légi parádé végére. Andrej Grecsko honvédel­mi miniszter vasárnapi napi- parancsában felhívta az ösz- szes szovjet harcosokat: az imperialista agresszió foko­zódása miatt még jobban sa­játítsák el a haditudományt, erősítsék harckészségüket és legyenek még éberebbek. A nagy nyugati hírügynök­ségek moszkvai tudósítói részletesen beszámolnak a szovjet repülés nagy sereg­szemléjéről, a vasárnap dél­előtti nagyszabású légipará­déról. Valamennyi hírügy­nökség megegyezik abban, hogy a bemutatónak hatal­mas sikere volt. Vasárnap reggel még sze­merkélt az eső, dél felé pedig már sötét felhők tornyosul­tak. — Hiába, az idő közbeszólt — mondta Kozma Gézfi, a so- mogyudvarhelyi tsz elnöke. — Pedig reggel voltak itt a gép­állomásról, mára kaptunk volna két kombájnt az itt lé­vő három mellé. Olyan éret­tek a búzáink, hogy direktbe vághatnánk. Dehát... Igen, sokat könnyithetett volna a gondon ez a vasár­nap. Jócskán megszaparod- hatott volna az a 120 hold kenyérgabona-terület, amiről már eddig letették a gondot. — Csak az vigasztalja az embert, hogy igen kellett már ez az eső. A járás déli Míg az eső megeredt... részén mintha föllélegzett vol­na a határ, mintha zöldebbek lettek volna a kukoricák. S míg hullt, hullt a nevelő csa­padék, Csurgótól északabbra felhőket kergetett és port ka­vart a szél. A csendes vasár­napi utcán Iharosberényben gabonát hordtak a vontatók, a falu határában dolgoztak a gépek. Kivált Inkén volt mozgalmas a délelőtt. Az iroda előtt kerékpárok. Előleget fizettek. A darvast úton éppen indulni készült tró József traktoros és Hor­váth István gépkezelő. — Egy 106 holdas táblára megyünk, de már korán reg­gel tíz holdat levágtunk a kis mezőben. — Ügy gondolom, ha min­den jól megy, két nap alatt talán sikerül ezt is learatni. — Komolyan mondom, már négy éve megvan ez a rend- revágó, de még soha ilyen jól nem ment. Sikerült úgy meg­igazítani, hogy öröm vele dolgozni. Útra készülődnek. Horváth István még visszaszólt — Hát majd igyekszünk! Az országút mellett a bú­GÉPPEL ÜLTETIK A PALÁNTÁT Géppel ültetik a másodvetésű káposztapalántát a kapós füredi Aranykalász Tsz ker­tészetében. Nyolc holdon termeltek zöldborsót, s 468 mázsát értékesítettek belőle. zatablán két kombján forgo­lódik. Berkes Imre kombáj- nos most a földről figyeli, hogyan megy az új masina Békés György segédvezető irányításával. A másikon Komlósi István ül. — Ma kezdtük a búzát — jegyzi meg segédvezetője, Né­meth József. — Azt hiszem, még az öre­gek se igen emlékeznek ilyenre. — Mint a többiek, Faggyas János is a gépeket fi­gyeli — egy kombájntartály­ban több mint 13 mázsa van. Általában 10—11 szokott len­ni. Csuda jó búza ez! Súlya van. És ahhoz, hogy homo­kon termett...! Közben oda­ér az elnök is. Futó János reggel ótá éppen úgy, mint hétköznap, intézkedik. — Nincs most megállás. Ponyvát küldtem a magtár­hoz, az egyetlenegy fúvó alig győzi ezt a sok búzát. Hangja nyugodt, tele van reménykedéssel, bizakodással. Nem dicsekvő, de az arcán a derű az örömről vall. — Vetőmag lesz belőle. Nem a holnap, hanem a tá­volabbi jövő kenyere. — Azt mondják a gyere­kek, amíg ez a harminc hold le nem fogy, nem hagyják abba. Csak az idő tartson ki addig. Most az első a búza. Az emberek a faluban pi­hentek, ünnepeltek, de kinn fogytak a rendek, hordták a vontatók a kicsépelt gabonát, az ünneplő emberek, vala­mennyiük kenyerét. Míg megeredt az eső, hét­köznapi igyekezettel ment a munka. Eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt sokszor biz­tatni kellett az embereket, ne álljon le a munka hét végén, hiszen ilyenkor minden nap drága. Most senkit sem ketl figyelmeztetni. Ez a törekvés belülről fakad. Fordul a gépóriás, és egy­re fogy, fogy a lábon álíő búza, (Vörös(f

Next

/
Oldalképek
Tartalom