Somogyi Néplap, 1967. július (24. évfolyam, 154-179. szám)
1967-07-23 / 173. szám
▼asärnap, 1967. július 23. 3 SOMOGYI NÉPLAP Beszélgetés Tobak István elvtárssal, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetőjével Befejező, döntő szakaszába lépett a gazdaságirányítási reform bevezetésére irányuló országos méretű előkészítő munka. A fölkészüléshez szervesen hozzátartozik a reform egyes kérdésednek átfogóbb összefüggésekben való vizsgálata, egy-egy nagy népgazdasági ág termelése, gazdálkodása várható változásainak fölmérése. Somogybán nagy érdeklődésre tart számot az a kérdés, hogy milyen változásokat eredményez a gazdaságirányítás új rendszere a mezőgazdaságban, illetve a termelőszövetkezetekben. A Somogyi Néplap munkatársa fölkereste Tobak István elv- társat, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetőjét, s ezekről a kérdésekről beszélgetést folytatott vele. MUNKATÁRSUNK: — Ügy vélem, helyes lenne abból kiindulnunk e sokrétű téma elemzésénél, hogy mi a reform célja az egész mező- gazdaságot illetően. OSZTÁLYVEZETŐ: — Még ennél is tovább menve, a népgazdaság egészére vonatkozik az a megállapítás, amit pártunk IX. kongresszusa tett: »A reform célja: erőforrásaink jobb kihasználása, a fejlődés ütemének, az életkö- riilméiiyek javításának meggyorsítása*. Más szavakkal szólva úgy mondhatom, hogy az életszínvonal javítását akarjuk szilárdan megalapozni a gazdasági munka, az egész gazdálkodás hatékonyságának erőteljes növelésével. Az egész népgazdaságra kiterjedő, mélyreható vizsgálat megállapította, hogy a mező- gazdaság az elért kétségkívül nagy eredmények mellett számos nehézséggel küszködik. Ezek a nyugtalanító^ jelenségek fékezik az előrehaladást, akadályozzák a gyorsabb ütemű fejlődést. Ennek okai részben a kedvezőtlen természeti adottságokban, részben a vezetés hiányosságaiban keresendők, a nehézségeket azonban alapvetően a gazdaságirányítási rendszerünkben meglevő fogyatékosságok idézték elő. Éppen ezért helyes volt az a fölmérés, hogy o gazdasági munka hatékonyságának növelését a mechanizmus megreformálásával lehet és kell megoldani, illetve biztosítani. Ez az az átfogó program, amelynek keretében egyrészt megteremtődnek a mezőgazdasági termelés kedvezőbb föltételei, másrészt a mezőgazdasági termelés fejlesztése úgy lesz biz- tositható, hogy hozzájáruljon a népgazdaság mindenkori egyensúlyi állapotának kialakításához, megszilárdításához. A reform a mezőgazdaság iránt azt a néhány főbb követelményt támasztja, hogy lássa el növekvő mértékben az országot élelmiszerrel, jelentsen bővülő felvevő piacot az ipari termékek számára, elégítse ki a feldolgozóipar nyersanyag- szükségletét, és segítse elő a nagyobb népgazdasági tartalékok képzését, az exportkötelezettségek teljesítését. MUNKATÁRSUNK: — Mi ennek a legfőbb feltétele? OSZTÁLYVEZETŐ: — A termelőszövetkezetek önálló, vállalatszerű gazdálkodásának kialakítása. A reform alapelvének megfelelően a jövőben a mezőgazdasági termelést is adminisztratív utasítások helyett elsősorban közgazdasagi eszközökkel befolyásolja az állam Az árakról, a hitel- és beruházási politikáról van szó. Ezeket az állam úgy alkalmazza, hogy velük előmozdítsa a népgazdaság igényei szerint a mezőgazdasági termelés fejlesztését, és biztosítson a termelőszövetkezetek számára megfelelő mértékű vállalati nyereséget. Ezzel függ össze, hogy az árukapcsolatok szerződéses rendszere a jövőben még az eddiginél is jelentősebb szerepet tölt be a szövetkezeti és a népgazdasági érdekek összhangjának megteremtésében. \ szerződéses termeltetés immár tíz év óta a központi készletek gyűjtésének jól bevált formája. Ez a népgazdaság számára a készletgyűjtés, a termelőszövetkezetek számára pedig az értékesítés biztonságát jelenti. A szövetkezetek megalapozott termelési döntéseit lesz hivatva elősegíteni a szaktanácsadás rendszere és a szervezett tájékoztatás is. Az önálló, vállalatszerű gazdálkodás kialakulása, valamint a szövetkezeten belüli döntések körének kiszélesedése megköveteli a nagyobb hozzáértést. Ismernf kell a szövetkezetekben a termelési technológia legújabb módszereit, látni kell — jórészt éppen az állami szaktanácsadás, meg az agro- és közgazdasági propaganda révén — a termelés eredményességi követelményeit, lehetőségeit, népgazdasági, sőt esetenként világpiaci összefüggéseit is. A termelés és az értékesítés föltételeiről széleskörűen informálódhatnak a szövetkezetek az országos, a megyei és a járási szervek tájékoztatóiból, továbbá a termelőszövetkezetek területi szövetségei útján, közvetlenül pedig a partnerek — a felvásárló, feldolgozó vállalatok, illetve fogyasztók — szerződéses ajánlataiból. MUNKATÁRSUNK: — A tervezés fogja át a termelés és az értékesítés egészét; ezek kapcsolatában, ebben a rendszerben a reform milyen változásokat eredményez majd? OSZTÁLYVEZETŐ: — Először a tervezésről szólok. 'Abból kell kiindulnunk, hogy nálunk a mezőgazdasági termékek zömét a termelőszövetkezetek adják. Ezekben a mezőgazdasági nagyüzemekben éppen szövetkezeti sajátosságaiknál, tulajdonviszonyaiknál fogva az állam a dolgozóknak semmiféle jövedelmet nem garantál. Ezt a garanciát a tagok részére az adott szövetkezet vállalja. Éppen ezért a szövetkezetekben az önálló gazdasági döntésekre sokkal nagyobb szükség van a megfelelő jövedelem biztosítása végett, mint az állami szektorban, ahol a munkások egyéni teljesítményük után rendszeresen megkapják bérüket függetlenül attól, hogy hogyan alakul a gazdálkodás. A szövetkezeti önállóság biztosítását tehát ez a körülmény is indokolja. Továbbá ezután is érvényt kell szereznünk a gyakorlatban annak az elvnek, hogy a tsz-ek, a tanácsi szervek nem tervkötelezettek a mezőgazdasági termelést illetően. Mintegy az új mechanizmus elemeként érvényesül immár 1966 januárjától fogva a tervezésnek ez az elve. Milyen követelményeknek kell megfelelnie a tsz-tervnek az új mechanizmusban? Alapvetően fontos dolog a realitás; a termelés biztonsága megköveteli az anyagi—műszaki föltételek elengedhetetlenül szükséges megteremtésének előirányzatát; a termelőszövetkezet terve akkor válik teljessé, ha számba veszi a termeléssel, beszerzéssel és értékesítéssel összefüggő valamennyi ár- és hitelföltételt is. Rátérve a szerződéses termeltetési rendszernek mint a mezőgazdasági tervezés egyik alapvető tényezőjének az értékelésére, az eredmények mellett föllelhető eddigi fogyatékosságaira kell először a figyelmet irányítanunk. A helyes elvek torzulásaként a felvásárló vállalatok tervszámai rendszerint mint a nép- gazdasági igény megtestesítői jelentek meg a gyakorlatban, vagyis a felvásárlók a nép- gazdasági érdekek kizárólagos képviselőiként próbáltak föllépni. Gyakorlatilag mcxno- podhelyzetet élveztek ezek a vállalatok, mivel nem volt más szerv, amelynek eladhatta volna termékeit a szövetkezet. Ebben a rendszerben a felvásárló vállalatok gyakorlatilag nem voltak érdekeltek kaimat jelent, illetve lehetőséget ad a munkaerő folyamatosabb foglalkoztatására, ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a Lagok eleget tehessenek a szociális juttatások megszerzéséhez szükséges munkavégzési kötelezettségüknek. abban, hogy a termelés problémáival, a termelés anyagiműszaki föltételei megteremtésének segítésével erejük teljes latbavetésével foglalkozzanak. Nyugodtan helyezkedhettek erre az álláspontra, hiszen termékeiket a tsz-ek úgyis csak nekik adhatták el. Lényeges változás következik be ezen a téren is az új mechanizmusban. 1968. január 1-i hatállyal meghatározta már a kormány a mezőgazdasági termékek forgalmának és felvásárlásának új rendjét. Ennek az a lényege, hogy a mezőgazdasági üzemek termékeiket az állami monopolcikkek kivételével, a hatósági előírásokat megtartva egyaránt értékesíthetik: felvásárló vállalatoknak, feldolgozó gyáraknak, külkereskedelmi, kiskereskedelmi és vendéglátóipari vállalatoknak, továbbá közvetlenül a fogyasztóknak, illetve saját maguk fel is dolgozhatják. Ez egyrészt jogot, lehetőséget ad arra, hogy a tsz-ek a nekik leginkább megfelelő értékesítési formát választhassák, másrészt a fogyasztó számára is biztosítja, hogy megválaszthassa, kitől vesz mezőgazda- sági terméket. Harmadsorban ezáltal megrövidül az áru útja a termelőtől a fogyasztóig. Végül arra is jó lesz a változás, hogy teljesen megszüntesse az állami és szövetkezeti felvásárló kereskedelem monopolhelyzetét; ezek képviselői a jövőben semmilyen körülmények között nem szűkíthetik le a népgazdaság érdekeit vállalatuk érdekeire. MUNKATÁRSUNK: — A feldolgozás is kapcsolódik ehhez? OSZTÁLYVEZETŐ: — Ugyancsak adott ki rendeletet a kormány néhány héttel ezelőtt a meztógazdasági nagyüzemek tevékenységének ki- terjesztéséről. Ezt a munkát más szervekkel azonos hatósági és költségvetési föltételek mellett folytathatják. Az üzemi, helyi feldolgozásnak számos előnye van. Bizonyos termékek feldolgozása például éppen a termelés helyén a legolcsóbb. Olyan termékek is megmenthetők így, amelyek máskülönben veszendőbe mennének. Fontos körülmény az Is, hogy újabb munkaal| MUNKATÁRSUNK: — Milyenek a tsz-ek anyagi helyzete alakulásának kilátásai? OSZTÁLYVEZETŐ: — A legfontosabbal kezdem. A reform irányelvei szerint változtatást kell végrehajtani a mezőgazdasági árrendszer összes elemében: az árszínvonalban, az árarányokban és az árképzés rendszerében egyaránt. Az új mechanizmus figyelembe veszd, hogy az árral szemben az a legfőbb követelmény, hogy feleljen meg a termelés költségeinek, a piac értékítéletének és az állami érdekeknek. A árszínvonalnak olyannak kell lennie, hogy a leggyengébb adottságok között gazdálkodó termelőszövetkezetek számára is biztosítsa az egyszerű újratermelés anyagi föltételeit, a közepes és ennél jobb körülmények között gazdálkodó tsz- sknél pedig tegyen lehetővé bizonyos mérvű felhalmozást. Ezen a téren az volt a probléma, hogy a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára termelési ár típusú áron számolva 26 százalékkal alatta maradt a társadalmilag szükséges ráfordításnak, az ipari termékek ára pedig 11 százalékkal meghaladta azt Ez a rendellenes helyzet annál inkább Is nehezítette a termelőszövetkezetek gazdálkodását, mert a mezőgazdaságban felhasznált anyagokban, termékekben az ipari termékek aránya az 1949. évi 14 százalékról 1966-ig 63 százalékra nőtt Ennek a problémának a megoldására már történt részintézkedés. A kormány 1966. január 1-től átlagosan 9 százalékkal emelte a felvásárlási árakat. ‘A kormány elnöke most az országgyűlésen bejelentette, hogy 1968-ban a felvásárlási árszínvonal további mintegy 8 százalékkal emelkedik. Ennek többletköltségeit az állam viseli. A reform keretében a termelőszövetkezetek pénzgazdálkodási rendszere is megváltozik. Ennek első, lényeges eredménye az lesz, hogy számottevően megnövekszenek a szövetkezetek saját alapjai; ez egyben alapvető anyagi föltétele az önálló, vállalat- szerű gazdálkodásának is. Ez a föltétel éppen az árviszonyok megváltozása révén teremtődik meg, ezzel nyűik meg a lehetősége a megfelelő alapok saját erőből történő képzésének. MUNKATÁRSUNK: — így hozták létre már tavaly a gépamortizációs alapot. OSZTÁLYVEZETŐ: — Igen, az már a reform szellemében történt. A tavalyi felvásárlási áremelésből 86 milliós többletbevételre tettek szert a megye szövetkezetei, s abból 61 millió forintot az elhasználódott gépek pótlására szolgáló amortizációs alapba helyeztek. Mód nyűik az új mechanizmusban az amortizáció mellett felhalmozási, forgó-, jövedelembiztonsági, részesedési és szociális-kulturális alap létesítésére is a szövetkezetek önerejéből. Az épületek és berendezések amortizációját már szintén megteremtették: ennek fedezetét az indokolatlan hitelterhek 1967. január 1-i hatállyal történő elengedése adta. Ezzel az intézkedéssel az állóeszközök egész körére kiterjedően megteremtődött a saját erőből való pótlás pénzügyi alapja. MUNKATÁRSUNK: — A közvélemény egészében még ma sem ismeri pontosan, hogy valójában milyen hiteleket töröltek. OSZTÁLYVEZETŐ: — Valóban gyakran hallhattunk olyan téves nézeteket a parasztság sorain kívül, mintha a munkásság meg az alkalmazottak viselnék a mezőgazdaság szocialista átszervezésének összes terheit. A hitelelengedéssel összefüggésben szintén újból lábra kaptak ilyen megalapozatlan vélemények. Megragadom az alkalmat, hogy szóba hozott példánknál maradva ezen a helyen is válaszoljak rájuk. Csak azt a hitelt engedte el az állam januárban, amely indokolatlanul terhelte egy-egy szövetkezet gazdálkodását. Az átszervezés időszakában ugyanis felhalmozási eszközök saját forrásból nem álltak rendelkezésre, és az azóta eltelt időben elhasználódott állóeszközöket is döntően hitelből pótolták a tsz-ek 1968-ig. Ezeknek a hiteleknek jelentős része tulajdonképpen nem is hitel, hanem, amint azóta a közgazdászok kimutatták és számokkal, tényekkel bebizonyították: az alacsony mező- gazdasági termelői árszínvonal miatt hitel formájában nyújtott árkiegészítés, ártámogatás. Más oldalról megközelítve a dolgot: az állam az árak révén valósította meg a mezőgazdasági jövedelemelvonást. Az így elvont jövedelem adott hányadát az állami támogatás bonyolult csatornáin rendszeresen vissza kellett juttatni a tsz-eknek gazdálkodásuk folyamatosságának biztosítása végett. Ez a tarthatatlan és ellentmondásos köz- gazdasági gyakorlat azt a látszatot keltette, mintha objektíve nem volna eredményes, kifizetődő a nagyüzemi termelés a szövetkezetek jó részében. Dotációra természetesen a reform bevezetése után is szükség lesz helyenként. A közvélemény helyes tájékoztatása végett azonbtfn nem célszerű ezt a mezőgazdaság támogatásának, sem »könyör- adománynak«, sem »nemzeti ajándéknak« nevezni. Az alacsony árszínvonal miatt történő kiegészítéssel van dolgunk. Mivel a termékek ára nem a legrosszabb körülmények között gazdálkodó szövetkezetek viszonyaihoz van szabva, ezért a tsz-ek egy része csak az állam által nyújtott dotációval, helyesebben árkiegyenlítéssel képes a bővített újratermelés megvalósítására. MUNKATÁRSUNK: — Milyen más, közgazdasági jellegű változások várhatók még? OSZTÁLYVEZETŐ: — A kérdésnek megfelelően csak felsorolással válaszolok, holott külön-külön mindegyiknek nagy a jelentősége a maga nemében. A hitelgazdálkodás méreteiben csökken, s a hitel megfelelő közgazdasági tartalmat kap, a termelést hatásosan befolyásoló tényezővé válik. A központi keretek eddigi felosztása helyett ezután a bank a legjobb megtérülést biztosító célra folyósítja a rendelkezésre álló összeget. A kamatláb is igazodik a befektetés célszerűségéhez. A beruházások területén: az üzemek új vagy pótló befektetésében a helyi önálló döntés dominál; a cél megvalósítására az amortizáció felhasználása és, a megfelelő feltételek melleit hitel fölvétele ad anyagi lehetőséget. A jövedelemelvonás rendszeréről annyit: nem az áron keresztül valósul meg, mint eddig, hanem a földadó, a jövedelemadó, ■ a forgalmi adó és a szociális befizetések formájában. Progresszivitás érvényesül benne, mennyisége nő. miié! az árszínvonal emelkedésévei növekszik az átlagosnál jobb körülmények között gazdálkodó tsz-ek elvonandó különbözeti földjáradékának összege. Az Ú1 mechanizmusban a tsz-ekben is előtérbe kerül a nyereség növelésének feladata, s valemennyi gazdasági döntés a szövetkezetben ennek elérését lesz hivatva elősegíteni. Fontos követelmény, hogy a kollektív ösztönzés párosuljon a dolgozók személyes anyagi érdekeltségével. Az eddigi gyakorlat a tagok jövedelemrészesedési rendszerében az úgynevezett maradék elvén épült föl. A szövetkezet a bruttó jövedelemből visszafizette esedékes tartozásait, az előírásoknak megfelelően alapokat képezett, és ami ezek után maradt, azt osztotta szét a tagok között. Mindez bizonytalanná tette a jövedelmet és különösen a gyenge tsz-ekben okozott nagyobb nehézségeket Megoldásként a IX. kongresszus határozata kimondta: »Lehetővé kell tennünk, hogy a termelőszövetkezetek rátérjenek a valamennyi üzemágra kiterjesztett, garantált, havonkénti munkadíjazásra.« Ez azt jelenti, hogy célszerű áttérni a munkadíj-alap képzésére úgy, hogy a várható részesedés nagyobb hányadát — mintegy 80 százalékát — munkadíj-alapként meg kell tervezni, s évközben, havonta, a végzett munka arányában ki kell fizetni és termelési költségként kell elszámolni. A fennmaradó hányadot pedig az év végén a realizált bruttó jövedelem függvényeként részesedés címén célszerű kiosztani. MUNKATÁRSUNK: — Mindezek alapján milyen eredményekre számíthatunk? OSZTÁLYVEZETŐ: — Az új mechanizmussal szorosan összefüggnek más kérdések is. Készül az új tsz-törvény, s az a megváltozott körülményeknek megfelelően szabályozza a vezetés és a tagság yoit és kötelességeit Befejeződében van a termelőszövetkezetek érdekképviseleti szerveinek, a területi szövetségeknek a szervezése. Ezek megalakításán dolgozik megyénkben is három munkabizottság. Az új mechanizmus — meggyőződésem szerint — gazdagabb erőforrásokat tár föl a mezőgazdaságban, a termelőszövetkezetekben, növeli a paraszti munka hatékonyságát, hozzájárul a termelés gyorsabb ütemű fejlesztéséhez, és ezzel híven szolgálja népünk érdekét, az egész társadalom javát
