Somogyi Néplap, 1967. június (24. évfolyam, 128-153. szám)
1967-06-23 / 147. szám
AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ A Arai 50 fuléb VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI A MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: Ott lesz a kongresszuson (3. o.) 13 000 szakmunkásra yan szükség (5. o.) Radarral a 7-esett (6. o.) XXIV. évfolyam 147. gzám. (. INTÉZET Kormányhatározat a KISZ munkájának segítéséről ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS 1967. június 23., péntek Folytatódtak a tanácskozások a Kubbeh-palotában Podgornij és Nasszer tanácskozása a kairói Kubbeh-palo- tában. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Mi túsz tér tanács csütörtökön ülést tartott. A honvédelmi miniszter vezetésével a Vietnami Demokratikus Köztársaságban és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban járt küldöttség útjáról tájékoztatta a kormányt. A Minisztertanács a tájékoztatót tudomásul vette. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és az igazságügy-miniszter együttesen előterjesztette a mezőgazda- sági termelőszövetkezetekről, valamint a földtulajdon és a földhasználat egyes kérdéseiről szóló törvények tervezetét. A Minisztertanács az előterjesztést megtárgyalta, elfogadta, s úgy határozott, hogy felkéri az országgyűlés elnökét: a tervezeteket az országgyűlés illetékes állandó bizottságai vitassák meg. A kormány megbízta a mező- gazdasági és élelmezésügyi minisztert és az igazságügyminisztert, hogy a parlamenti bizottságok javaslatainak figyelembevételével a tervezeteket egészítsék ki, a szüksé- hez képest módosítsák, s terjesszék isimét a Minisztertanács elé. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztésére a kormány rendeletet hozott a mezőgazdasági nagyüzemek gazdasági tevékenységének kiszélesítéséről. költségvetés végrehajtásáról. A Minisztertanács a jelentést elfogadta és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a jelentést, valamint az azzal összefüggő törvényerejű rendelet tervezetét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjessze. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a Szak- szervezetek Országos Tanácsa elnökségének javaslatait, amelyek a IX. pártkongresszuson a társadalombiztosítási szolgáltatások fejlesztésére hozott határozatok 1970-ig történő megvalósításának terveit tartalmazzák. A kormány felkérte a Szakszervezetek Országos Tanácsát, hogy a javaslatok megvalósításához szükséges jogszabályok tervezetét az illetékes állami szervekkel együtt megfelelő időpontokban nyújtsa be a Minisztertanácshoz, illetőleg a hatáskörébe tartozó kérdéseket szabályzatban rendezze. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságának javaslatára a kormány határozatban kötelezte az állami szervek és intézmények vezetőit és felkérte a szakszervezeteket és a szövetkezeteket: segítsék az ifjúság körében végzendő munkát, a lehetőségeknek megfelelően messzemenően biztosítsák a KISZ szerveinek, választott vezetőinek és aktivistáinak ifjúságot érintő ügyéket tárgyalják meg a KlSZ-szerve- zettel, igényeljék és hasznosítsák véleményét és javaslatait. A Minisztertanács határozatot hozott a Nehézipari, a Könnyűipari és az Építésügyi ás Városfejlesztési Minisztérium hatásköréről és feladatairól. A nehézipari miniszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott, amely lehetővé teszi, hogy a lakosság, valamint az állami, a szövetkezeti és a társadalmi szervezetek önkéntes hozzájárulásával gázelosztó hálózatot létesítsenek ott, ahol a gázellátás kizárólag állami beruházással nem biztosítható. A Minisztertanács elfogadja a kormány és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság második félévi munkatervét. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A rádió közvetíti Foek Jenő beszédét A Kossuth rádió ma 20 órai kezdettel közvetíti New Yorkból Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének, a magyar ENSZ-küldöttség vezetőjének felszólalását az ENSZ rendkívüli közgyűlésén. (MTI) Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Nasszer egyiptomi államfő négyórás szerdai tanácskozását mindössze egy rövid vacsora szakította meg — írja a kormányhoz közel álló kairói napilap, az A1 Ahram. A lap vezércikke elmondja, hogy Nasszer elnök, amikor fogadta vendégét, sajnálkozva jegyezte meg: kár, hogy Podgornij nem indulhat egyiptomi országjáró körútra. «A ránk váró munka felemészti az ön látogatásra szánt idejét-". Podgornij így válaszolt: "Az imperialisták és szekértolóik azt hiszik, hogy azért jöttünk Kairóba, hogy társasági csevegést folytassunk barátságunkról. Be fogjuk nekik bizonyítani, hogy nem csevegés a célunk«. A tárgyalásokkal foglalkozó A1 Ahram-vezércikk méltatja Podgornij kairói látogatását, Koszigin szovjet kormányfőnek az ENSZ rendkívüli közgyűlésén elhangzott beszédét, az arab országoknak nyújtott baráti szovjet támogatást. Csütörtökön folytatódtak a Szovjetunió és az EAK elnökének kairói tárgyalásai a Kubbeh-palotában. A 25 tagú szovjet küldöttség részéről Jakob Malik külügyminiszter-helyettes és Zaharov marsall, a szovjet hadsereg vezérkari főnöke is részt vesz a megbeszéléseken. Egyiptomi részről jelen van Zaka- ria Mohied és Ali Szabri miniszterelnök-helyettes, Mahmud Riad külügyminiszter és Mohamed Favzi, az EAK fegyveres erőinek főparancsnoka. A szerda esti tanácskozások éjfélig tartottak. A megbeszéléseket este 11 óra után csak negyedórára szakították meg, hogy némi frissítőt igyanak. A szovjet államfő kairói tárgyalásainak időtartamát még mindig nem rögzítették. A szovjet küldöttség szóvivője az MTI tudósítójának érdeklődésére azt válaszolta, hogy a tárgyalások addig tartanak, amíg a felmerült kérdéseket alaposan meg nem v'itatják. (MTI) A pénzügyminiszter jelen- .szervező és nevelő munkájáig tett az 1966. évi állami | hoz szükséges feltételeket, az MEGKEZDŐDÖTT AZ ARATÁS Kirajzolódott az ENSZ-ben az egyes csoportok politikája Kéthelyen vágják az őszi árpát Továbbra is bizonytalan a Koszigin—Johnson találkozó A kéthelyi Aranykalász Termelőszövetkezet határában Fábos Ferenc, a Tapsonyi Gépjavító Állomás traktorosa rendrevágó gépével megkezdte az őszi árpa ai'atását. Miután tegnap hírül vettük az eseményt, ellátogattunk a helyszínre. Fáró László, a szövetkezet elnöke nem a korai, nem az elsietett, hanem az idejében való kezdésnek a híve. Itt, a Lóki dűlő bejáratánál mutatja: — Azt hiszem, nem kell bővebben magyarázni, hogy kasza alá érett ez a tábla. A hét elején szóltunk Tapsony- ba, küldhetik a gépet. Mire megérkezett, addigra a sarkokat már levágta kézi kaszával Simon László meg Varga Ferenc. Mivel tisztán termeljük az árpát, tehát nem keverünk semmi más gobanát a vetőmag közé, ezért történhetett meg, hogy erre az időre ilyen szépen beérett. Most tudja meg a traktoros, hogy amibe beleálit, az a tábla pontosan 86 holdas. Nem a terület nagyságát nézte, hanem azt, hogy végre indulhat. Viszonylag rövid ideig tartó próbálgatással be tudta állítani, szabályozni rendesen a ponyvát is, a kaszát is, vagyis a mindig ügy- gyel-bajjal járó kezdés a vártnál jóval kevesebb nehézsécc-t és meglepetést tartogatott a számára. Nem beszélgethet most sokáig. Amit azonban mond, abban tömören benne van minden, amit ebben a pillanatban a friss tarlón mondhat. — Azt már említették, «gye, hogy Somogyi ajszon tokom. Pusztakovácsi volt mindig az én területem. Négy éven át arattam ott. Most itt is szeretnék rendes munkát végezni. Terveim? Arra számítok, hogy ezer holdig eljutok. Ezzel a maga részéről tulajdonképpen befejezettnek is tekintené a nyilatkozást, de ha már megállítottuk, megtudakolja az elnöktől: hol a többi árpa; milyenek a búzák, nem dőltek-e meg? Tetszik neki a tájékoztató, s húz egyet a termoszból — friss víz van benne —, és szól Simon László gépkezelőnek: — Vigyázat, indulunk. összeszámoltuk az elnökkel: Fábos Ferenc a kéthelyi határban a megdőlt tavaszi árpa kivételével minden kalászost levághat, s ez kereken 740 hold. És ami az ezerből hiányzik? Az őszi árpa befejezése meg a búza kezdése közti nyolc—tíz napban másutt arathat őszi árpát ■— ott, ahöl még ezután érik kasza alá... Itt pedig a renden fekvő kalászok fölszedését holnap-hd- napután megkezdhetik a kombájnok. • • * Egyébként tegnap tapasztaltuk, hogy Kiskorpád haitá- I rában is munkába állt a rendrevágó az árpaföldön. Az EINSZ-közgyűlés szerda délutáni ülésén Tanzania képviselője után Mahgub szudáni miniszterelnök szólalt fel. Rámutatott, hogy az EAK szuverenitásának megfelelően járt el, amikor az ENSZ-erők kivonását kérte és elhatározta az Akabai-öböl blokád alá helyezését. Az izraeli agressziók az elmúlt években oly mértékben megsokasodtak, hogy nevetséges, amikor Izrael az ENSZ alapokmányára hivatkozik — jelentette ki. Irán külügyminisztere, Zo- hedi sajnálkozását fejezte ki, hogy a Biztonsági Tanács csak a tűzszünet elrendelésére szorítkozott, az izraeli csapatoknak a megszállt területekről való kivonásának követelését pedig mellőzte. Végül a menekültek tragédiájára hívta fel a közgyűlés figyelmét. Aldo Moro olasz miniszterelnök kijelentette, hogy az izraeli csapatok kivonása az általuk elfoglalt területekről "természetes és elengedhetetlen« lépés, mindamellett Moro igyekezett mentegetni Izraelt az általa elkövetett agresszió vádja alól. Csagla indiai külügyminiszter felszólalásában az izraeli erők azonnali és feltétel nélküli kivonását sürgette. Vitathatatlan — szögezte le —, hogy Izrael felöl jött az első lövés, Izrael kész tények elé akarta állítani a világot. Csagla hangsúlyozta, egyetlen országnak sincs joga háborút indítani azért, mert fenyegetve érzi magát. Rusk amerikai külügyminiszternek a New York-i Waldorf Astoria szálloda 35. emeletén levő lakosztályában vacsorázott szerdán Gromiko szovjet külügyminiszter. Á két államférfi három órán át tárgyalt a fehér asztal mellett a közel-keleti kérdésekről. A nyugati hírügynökségek úgy tudják, hogy ismét szóba került Koszigin szovjet kormányfő és Johnson elnök találkozásának lehetősége. A vacsoráról távozó Gromiko az őt ostromló újságíróknak csak annyit mondott: "Nem a külügyminiszterek dolga, hogy döntsenek egy ilyen találkozásról«. Az újságírók lázas kíváncsiságát maga Koszigin sem csillapította. Amikor megkérdezték tőle, találkozik-e Johnsonnal, a szovjet vezető kitért a válasz elől: "Amint tudok róla, majd közlöm«. A rendkívüli diplomáciai sürgés-forgás hírei közé tartozik, hogy Johnson pénteken találkozott volna Krag dán kormányfővel, de ezt a megbeszélést egy nappal előrehozták, ami újabb találgatásokat indított el arra vonatkozóan, hogy Johnson esetleg szabaddá akarta tenni magát péntekre. De hogy New Yorkba utazik-e vagy sem, erre a kérdésre a Fehér Ház szóvivője nem adott egyenes választ. Kutas József