Somogyi Néplap, 1967. május (24. évfolyam, 103-127. szám)

1967-05-23 / 120. szám

Japánban reieáés szap­pant szabadalmazta ttak: használat közben a réte­gek leválnak, és minden új réteget kép díszít. A szappangyárosok tervbe vették, hogy csinos íiatal lányról készült képsoro­zatot »dolgoznak be« a szappanba, s a íiatal lány a képeken egyre kevesebb ruhát visel, míg az utol­só képen a férfi szappan­fogyasztó leplezetlenül él­vezheti az ifjú hölgy bá­jait. Szórakozás az ágyban Ha már a filmnek az a címe, hogy «-Szórakozás az ágyban« akkor az csak pornográf lehet — gon­dolták a belga cenzorok, és úgy döntöttek, hogy a francia film bemutatását nem engedélyezik. Elha­markodott döntésüket azonban meg kellett vál­toztatniuk, mert egy nép­szerű tudományos film­ről volt szó, amely azt taglalta, mivel kell leköt­ni a csecsemőket abban az időszakban, amikor még ágyhoz vannak köt­ve. A dohányzás és az értekezlet A Lengyel Népköztár­saságban a dohányzás el­len küzdő bizottság kez­deményezésére mind gyakrabban megtiltják a dohányzást a gyűlések és értekezletek idején. Ott, ahol ezt a tilalmat beve­zették, az értekezletek száma 30, az értekezletek ideje pedig 40 százalék­kal csökkent. Tollán üli meg a struccot A legújabb kaliforniai őrület: a struccverseny. A A »zsokék« fő nehézsége, hogy alig képesek a strucc hátán maradni. Amellett nem is gondol­hatnak arra, hogy a »pa­ripájukat« ők irányítsák. Kénytelenek struccpoliti­kát 'folytatni, hogy le ne potyogjanak. Ráadásul a struccmadár nem tűr se nyerget, se kantárt: a tőlián kell megülni. A strucc a legszeszélyesebb madár a világon. Meg­esik, hogy verseny köz­ben egyszer csak megfor­dul, és egészen más irányba kezd vágtatni. A versenypályák hossza 200 méter; a gyorsasági rekord 65 kilométer óránként. Apróhirdetés Egy rotterdami újság apróhirdetései között ol­vastuk: »Fess 80 eszten­dős férfi megismerkedne házasság céljából 40 éves­nél fiatalabb hölggyel. Gygrs választ kér, mivel már kevés ideje van«. Somogyi Nép'ap A/ íomoei megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapla­Föszerkesttfl * WIRTS LAJO*. Szerkesztőség - Kaposvár* Latinka Sándor u. 2. Telefon • U—öli U—«U Riadja a Somogj megyei Lapkiadó Vállalat, Kapos váj, Latinka S. u. 2. lelet ob /íg Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helvi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési rií i egv iv^apEp 12 Ft- Index í 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca $ Lány a szappanban Hatalmas felületet befutó színes szőttest mutatott be táncban. dalban, zenében szombaton este a csurgói Cso­konai Táncegyüttes. Üj műso­rukat gazdag kézzel szőtték, a legnemesebb anyagod választ­va, bőséggel Tíz tánc szere­pelt repertoárjukban, s a mű­sor díszítésére két énekes és egy zenekar szolgált rriég. A majd egy tucat táncban,’ ügy éreztük, mintha mindent el akart volna mondani az együttes. A Kalocsai párostól a Kállai kettősig a tánciroda­lom legszebb ékelt. Az egyébként jó szándék mellett azonban mintha meg­feledkeztek volna valamiről: az együttes létszámáról és te­herbírásáról. Tíz tánc — külön-külön is komoly erőpróbát jelentettek — egy fiatal lányokból és fiúkból álló gárdának egy műsorban sok, Nem szólva ar­ról, az egy személyről, aki vezető táncosként járta végig valamennyit. A műsor felében bizonyított inkább az együttes. Az első táncként lepergetett Kalocsai páros után a Színeszőttes legsike­rültebb műsorszámát láthat­tuk, a Párnás táncot. A gyorsaság itt letisztult, dinamikában, lépésben, tér­formában pontosan oldotta meg feladatát az együttes. Tetszett a tánc modern kom­pozíciója, világos szerkezete. Viszont a lassú magyar és forgó műsorba illesztését el- hibázottnak találom. Tóth Tihamér Leánykérés című táncjátéka az első rész első1 utolsó tánca volt, igazi érté­két nem fedte föl, a tánco­sok kimerültén járták már. Túlságosan a primér megfo­galmazás került le a nézőtér­re. Poézis feszültség nélkül. A második részben már csak felvillanóban láthattunk igazán szép produkciót; Rábai Miklós Üveges táncát és a ktsz, fogyasztási és értékesítő szövetkezet, a Dél Fűrészek egyesített csoportjának Sar- kantyús csárdását. A Színes szőttes két éneke­se csalódást okozott. Beszé­det hallhattunk legtöbbször éneklés helyett. A népi zenekar Horváth János és Horváth András ve­zetésével igyekezett a kísé­retben hozzájárulni a tánc- együttes sikeréhez, önálló szerepléskor visszafojtottság érződött népdalaikban. A csurgói Csokonai Tánc- együttes fáradt műsora el- lenéfe megmutatta a beíme rejlő értéket. Kár, hogy ke­veset láttunk belőle. A tapson kívül még nagy megtiszteltetés érte a csopor­tot, az esten vették át a mű­velődésügyi miniszter dicsérő oklevelét, melyet eddigi munkásságuk elismeréséül kaptak. Hórányi Barna NÉGY ÉY A MÉRLEGEN Százharminchét kisiparossal több dolgozik a kaposvári járásba.. A megyeszékhely és a ka­posvári járás ellátásának helyzetét, a kisiparosok lét­számának alakulását tárgyal­ta meg vasárnap délelőtti ve- zetőségválaszto taggyűlésén a KIOSZ helyi csoportja. Palo­tai László, a csoport titkára számolt be a vezetőség nevé­ben a négy év munkájáról. Kedvezően alakult a kisipa­rosok száma: míg 1963-ban hatszázkilencvenegy dolgozott a járásban, addig most nyolc­százhuszonnyolc működik a módosított ipartörvény hatá­sára. Ez a növekedés lehetővé tette, hogy javuljon az ellá­tatlan községek ellátása. Az iparosok továbbképzésére nagy gondot fordított a he­lyi csoport. Minden évben indított tanfolyamot az ácsoknak, a kőműveseknél. a férfi és a női fodrászoknak, a női szabóknak. Az utóbbiak érdeklődésére jellemző, hogy két tanfolyamot kellett ne­kik szervezni. Nem mondható el ugyanez az asztalosokról, a lakatosokról és a villanysze­relőkről A kis létszám és a szakmai érdeklődés hiánya ( tőséget választottak. Titkára miatt ném sikerült megszer­vezni a továbbképzésüket. A beszámoló hangsúlyozta, hogy a vezetőségnek még nagyobb gondot kell fordítania a jövő­ben a szakmai képzésre. Szó­ba került a vezetőség választó taggyűlésen a gazdaságirá­nyítás új rendszere. Az elő­adó szerint ez kedvező lehe­tőségeket teremt a rugalma­sabb, az élethez jobban iga­zodó gazdasági rendszer a mozgékony kisiparosoknak. Előtérbe kerül a minőség, a megrendelők igényeinek mi­nél jobb kielégítése. A hozzászóló kisiparosok az utánpótlás gondjaival, a kis­iparosok becsületének megvé­désével foglalkoztak. Többek között javasolták, hogy a ka­posvári új lakótelepek meg­tervezésekor gondoljanak a kisiparosokra is, a javítás­szolgál tatás végett alakítsanak ki néhány műhelyes lakást. Arról is szó volt, hogy a kis­iparosok ne tűrjék meg a kon­tárokat. A kisiparosok héttagú veze­ismét Palotai László lett A megyeszékhely és a járás kisiparosságát heten képvise­lik a megyei vezetcségválasz- tó értekezleten. Esküvődőmpäitß Tizennyolc házaseágkötég Kaposváron egyetlen napon A május idén sem ha­zudtolja meg a nevéhez fű­ződő hagyományokat: Ámor most is eredményesen »dol­gozott«, s így május 20-án szombaton — egyetlen napon — csak Kaposváron tizennyolc pár lépett az anyakönyvvezető elé, s kötött házasságot. Délelőtt hét, délután pedig tizenegy házasságkötés zajlott na, valamint Tolnai László és Szabó Mária, a Vendéglátó Vállalat fiatal dolgozóinak, es­küvőjére. A házasságkötők többsége fiatal volt, de mint dr. Tarr Imre anyakönyvvezető elmond, ta, idősebbeket sem hagy hi­degen a május varázsa. Pél­da erre egy 76 éves férfi és egy 65 éves nő esküvője. Májusban Kaposváron eddig le a városi tanácson, népes né- i 38 házasságkötést jegyeztek be zóközönség előtt. Nagyon so­kan voltak kiváncsiak — munkatársak, barátok — a hozzátartozókon kívül Sprig- mann József és Nedecky Ilo­az anyakönyvbe, tavaly ugyan­ebben az időben csak huszon­kettő házasságot kötöttek. És májusból néhány nap még hátravan... Tanulókat ajándékozott meg az Állami Biztosító Sok óvodáéinak, több száz diáknak, általános és középis­kolásnak szerez örömet a pos­tás, ha az iskolákba megér­keznek az Állatni Biztosító megyei igazgatóságának aján­dékai Az igazgatóság 1960 óta minden évben értékes jutal­maikat sorsol ki a tanulóbal­eset-biztosítással rendelkező óvodások, általános és közéo- iskolások között. A tegnap dél­előtt megtartott sorsolásom kétszáznál több tanuló neve került a szerencsekerékbe, já­rásonként húsz-huszonöt, , a biztosítottak számának meg­felelő arányban. Miklós Lívia és Király Gá­bor hetedikesek, a Berzsenyi iskola tanulói forgatták meg a szerencsekereket, s kétszázhat ajándéktárgy talált gazdára. Óvodai és társasjátékokat, ki- vaiTÓkészléteket, mesés- és szépirodalmi könyveket, töl­tőtollakat, körző- és tolikész­leteket stb. sorsoltak ki közöt­tük. A közéoiskolások Radnó­ti-, Mikszáth-, Passuth-kötete­ket kapnak a napokban. Az Állami Biztosító megyei igaz­gatósága az idén 3600 forintot költött a biztosított tanulók megajándékozására. A szeren­csés nyertesek között is leg­szerencsésebbek Farkas József, tabi és Varga Margit, az igaíi gimnázium tanulói, ők kap­jak a legértékesebb ajándék - tárgyaikat. ,AKTÍV“ AGRONÓMUS (Zsoldos Sándor rajza.) POSTÁNKBÓL Járjon autóbusz a fürdőhöz is Kaposvár új büszkesége ok­kal nyerte meg az emberek tetszését: a termálfürdőt nem­csak szdp külseje, hanem gyó­gyító hatású vize is vonzóvá te­szi. A gyógymedencéket több­nyire idős, beteges emberek veszik igénybe, olyan munká­ban megfáradt emberek, akik­nek minden perc pihenés na­gyon sokat számít. És akiknek a fürdőhöz való eljutás már nagyon sok energiájukat föl­emészti. Éppen ezért adunk helyet özvegy Balogh Rudolfné 67 éves kaposvári olvasónk le­velének. A többi között ezeket írja: »Innen, a Dimitrov utca végéről ha lemegyek is egy busszal az állomásig, onnan még hátra van a lépcsős híd meg egy bosszú gyalogút. Hát bi­zony nem jól van így. Sem a közönségnek, sem a fürdőnek. Sokkal többen mennének, ha )egalább 2—3 buszjáratot úgy állítanának be, hogy a fürdőig Vigye az embereket.«« A kérést méltányosnak tart­juk, s várjuk a 13-as AKÖV válaszát, hogy milyen mód nyí­lik a fürdőhöz vezető autóbusz­járat megindítására. (P.) Színes szőttes TÁNCBAN, DALBAN, ZENEBEN SomogyiKéplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ A

Next

/
Oldalképek
Tartalom