Somogyi Néplap, 1967. május (24. évfolyam, 103-127. szám)
1967-05-16 / 114. szám
Kedd, 1961. május 16. 3 SOMOGYI NÉPLAP Szükség volt rá Ezen a tavaszon a patalo- miak új vetéstervet készíthettek. Gyarapodott ugyanis a szántóföljük: átvettek a büssüiektöl százhuszonöt holdat. Az egyezkedés már a télen megkezdődött. A két falu vezetői együtt vettek részt a balatonalinai tanfolyamon. Az ajánlattal a büssüiek szószólója állt elő. Megemlítette, hogy nehezen bírnak a rengeteg mezei tennivalóval, így hát igen kedvező föltétellel, csupán a szokásos földjáradék fejében átengednék a szóban forgó területet. A patalomi vezetők csak egyetlen nap gondolkodási időt kértek. Másnap közölték egységes álláspontjukat: elfogadják a felkínált földet, « tagság beleegyezésével. Természetesen közgyűlésre tartozó téma ez. S a földügyet meg is vitatták mindkét falu szövetkezetében. Szabályos határozatba foglalták döntésüket. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya azóta hatóságként szentesítette a százhuszonöt hol'd szántó és vele együtt tizenhat és fél hold rét átadását. Csupán a kikötött feltételt helyezte hatályon kívül, mert ilyen földhasználatot a tsz-törvény nem ismer. Ha a területet a büssüi Üj Tavasz Tsz átadta, ám legyen; eny- nyivel csökken a kezelésében levő több mint négyszáz holdnyi állami tartalékföld. Tehát földjáradák ellenében kishaszonbérletre is elfogadta volna, ezzel szemben ingyenes használatra megkapta a patalomi Jobblét Termelőszövetkezet az említett területet. Szüksége volt rá. A tagság erejéből és szorgalmából futja ennek megművelésére is. Annak rendje-módja szerint el is munkálták már az egészet. Vetettek bele zabosbükkönyt meg kukoricát Jól tudták, hogy mire vállalkoztak: övék a munka, de övék lesz a termés, a jövedelem is. Bizonyára siker kíséri fáradozásukat. K. J. A BNV nyitása előtt Hétfőn, négy nappal a megnyitás előtt végső szakaszához érkezett a vásár építése. A vásárlátogatók egy része előre gondoskodik belépőjegyről, s a köezöniségszervező irodák csaknem százezer jegyet igényeltek. A MÁV jegypénztáraiban, az IBUSZ vidéki menertjegy- ir ódái ban, az idegenforgalmi hivataloknál és számos városi, község tanácsnál megkezdődött a 33 százalékos kedvezményes utazásra jogosító, úgynevezett vásárigazolványok árusítása. A 10 forintos igazolvány a vasúti kedvezményen kívül a látogatókat feljogosítja arra is, hogy azzal egyszeri alkalommal belépjenek a BNV területére. A vásárigazolvánnyal május 18-án 0 órától kezdődhet meg az utazás és visszaútra május 30-án 24 óráig érvényes. (4169) Életkezdők — egy év után Itt beszélgettünk az előtérben. A pesszimista azt mondta, kár volt létrehozni az ifjúság: szalagot a Kaposvári Ruhagyárban, a hullámok összecsaptak a fiatalok feje fölött: rosszul megy a munka, sok seiejtet gyártanak, és nem értik meg egymást Egy ember megkockáztatta a véleményt: azért van ez, mert eliapatták azt a száz embert, aki ezen a szalagon dolgozik. Ezeket a véleményeket ismételgettem vagy űz fiatal eiott Akkor nagyon halkan és nagyon csendesen megszólalt Gergely István. Ezt mondta: -Mi bizonyítani akarunk, de csak akkor tudunk, ha bíznak bennünk«. A mondatához senki sen) fűzött semmit. Fél éve dolgozott akkor együtt a szalag. Most az első évfordulón ezt a mondatot ismételem. A halk szavú fiatalember visz- szakérdez: — Elsők lettünk a munkaversenyben. Tíz-tizenkét éves szalagokat előztünk meg. Bizonyíték ez? Nemcsak a mennyiségre vigyázunk. . .A minőséggel sincs baj. Amikor ott az előtérben beszélgettünk, nem volt összetartás, kötelességérzet az emberekben. Mindenki széthúzott, nem törődött a munkával. Most úgy érzem, megtaláltuk egymást. Ott kezdődött, hogy megfogadtuk, nem .adunk tovább seiejtet. Több lett a minőségi bérünk, s ez még jobban hajtott mindenkit. Nem dicsekvésből mondom, de a múlt hónapban 2180 forint fizetést kaptam. — Egy esztendeje mennyi volt? — Ezem égy száz forint. Most mindenikánek több a fizetése. másik munkát, sétálnak, s ez zavarja a többit is.* Az anyagi megbecsülésről: »Néhányan fölvetették, hogy az órabér nem elég magas. Véleményem szerint a bérnek tükrözni keld az ember gyakorlatát, képességeit, szakmai ismereteit és a munka- intenzitást. is. Aki több műveletet tud jól elvégezni, nyilván megérdemli a magasabb bért. Ézt így kell tudomásul venni nekünk is.« A mu n kafegyelmről: »Ha valakinek problémája van, az intézze el munkaidő után, mert ha a szalagon vitatkoznak, akkor a többi is odafigyel, s nem megy a munka. A mi közösségünkben senkit sem a száján, hanem a munkáján keresztül értékelnek.« A segítségről: »Nemcsak a brigádvezetőnek kell odamenni a tagokhoz, ha baj van, hanem a tagoknak is a brigádvezetőhöz. Nem azért, hogy sétá- lás legyen a szalagon, hanem azért, hogy minél rövidebb idő essen ki a termelésből." A mások munkájáról: »Mi azt szeretnénk, ha selejt nélkül dolgoznánk. Ehhez az is kell, hogy a szabászatról megfelelő anyag jöjjön a szalagra. Miért nem lehet a hibás szabást egy hónap alatt kijavítani?« A hozzászólások az egész kollektívát érdeklik, sérelem nincs. Egyéni Mi az, amin javítani kellene még? Az egyik lány ezt mondja: — A minőség« lehetne még. Ehhez nem kell más, mint az eddiginél is jobban odafigyelni a munkára. — Es akarat — egészíti ki Kesztyűs Györgync. — Előfordult már, hogy egyik vagy másik ember fáradtabban jött be, de azért itt is megállta a helyét. Ez azt bizonyítja, hogy van akarat az emberekben. A szalagvezető konvencionális választ ad: — Az eredményeket meg keld tartani. Nem szabad, hogy elfoizakodjon valaki, mert ez mindig eredmény- romláshoz vezet. Egy másik lány vélménye: — Néha még elalszik a figyelem, s ezt mindjárt észre lehet venni az anyagon. Elég, ha másként jelöli valaki, már nem jó: jön visisasa a szalag végéről, hogy ki kell javítani. S ez kétszer any- nyi munkát jelent, mint megcsinálni. Lefelé baktatunk a lépcsőn. A munkaterem még sokáig küldi utánunk a gépek zaját. A mondat is sokáig visszacseng még, amit a termelési tanácskoczás után hallottam: -Ha így folytatja a szalag, akkor mindig lesz mit keresnie a gyárban«. Kercza Imre A tehenészet fejlesztésére rendezkednek be A NAGYSZAKÁCSI BÉKE TSZ-BEN Fölmérték a szövetkezet erősödésének leginkább járható útját, figyelembe vették a lehetőségeket a nagyszakácsiak, s úgy döntöttek, hogy a Béke Tsz jétatősen fejlesztheti a szarvasmarha-tenyésztést. Sárdi László tsz-elnök így indokolja ezt az elhatározást: — A szarvasmarha-állo- szetmány, de elsősorban a tehenészet az, ahol a legkevesebb befektetéssel, az adottságok jobb kihasználásával növelhetjük szöveTke- zetünk jövedelmét. Rendelkezésre állnak például a szükséges beruházások, és vannak megfelelő gondozóink. Modern istállónk, fejőberendezésünk is van, s két gondozó szakmai tanfolyamom sajátította el a gépi fejés tudnivalóit. 1970-re 200 tehenük lesz, ez a tervük. A múlt év végén alig volt több száznál, az idei év végére 120-as tehén- állományt irányoztak elő. — A tenyésző szők és tehenek saját gazdaságunkból származó borjakból kerülnek ki — mondja Sárdi elvtárs. — Jelenleg hetven üszőbor- junk van, ezekből az arra alkalmasakat tenyésztésbe fogjuk. — A szarvasmarha-tenyésztés fellendítésével párhuzamosan hogyan alakul az egyéb állattenyésztési és hízA JÓ MINŐSÉGÉRT — Akik nem vették komolyan a munkát, azok ellen egy emberként lépett fel a szalag. Csordás István, az. egyik szalagvezető jóleső érzéssel emlékszik vissza a megtett útra. «- Van-e olyan ember, aki nem szeret itt lenni? — Olyan nincs. — És aki szeretne idejönni? — Olyan van. Fedig nem hagyományos alapanyagból dolgozik a szalag. Divatcikkeket gyártunk, sűrűn változik a fazon, minden munkába újra bele kell szokni, és mégis szívesen csinálja mindenki. Még egy kérdésre kérek választ Gergely Istvántól: véleménye szerint mi a jó munka alapja. A szigorú és következetes vezetést említi elsőnek, aztán az emberek ösz- szetartását, majd a jó anyag- ellátást. Végül még hozzáteszi: »Munkaszeretet, de ez nagyon kell«. — A legnagyobb eredmény ezen a szalagon, hogy zavartalanul megy a munka. Ez annak köszönhető, hogy fognak bennünket, s biztosítják a zavartalan munka föltételeit. Nincs veszekedés, mint régen, marakodás sincs. Még talán soha nem értettük meg így egymást, mint most Egy pillanatig gondolkodik Csörsz Orsolya, aztán folytatja a gondolatot: — Megtanultunk egymással bánni, tudjuk, hogyan lehet másokhoz szólni anélkül, hogy megsértődne. Régen, ha visszaadtak egy munkadarabot félretettük. Azt hiszem, leginkább dacból. Ha valamelyik szólt ezért a főnöknek, azt spiclinek tartottuk. Ha valami nem mgy, most is szólnak, de ezért senki nem haragszik. Változtatni próbál rajta. Üzembe helyezték az Asztalosipari Ktsz új üzemépületét A termelési tanácskozáson nndenki hozzá akar szólni. ran véleménye s ezt nyer- en, szépítés nélkül mondja 1. A munkáról így véleked- ek: Nem egyforma nehéz tränen művelet. Vannak néhá- yan, akiknek a munkaidejét em tölti ki a feladatuk, la végeznek és nem kapnak Automatikusan fényezi a bútorlapokat a polírozógép. Több mint félmillió forintos költséggel korszerű műhelyeket építtet, új gépeket szerzett be a Kaposvári Asztalosipari Ktsz, hogy tovább gyorsíthassa és javíthassa a bútorgyártást. Tavaly hírt adtunk róla, hogy a szövetkezet próbálta ki a Komáromi Vasipari és Gépjavító Ktsz-ben készült poliészteröntő gép prototípusát. Har- mincnégyezen négyzetméter felületet vontaik be lakkal, amíg a gép az ideiglenes helyén állt, s ehhez tizenöt mázsa poliésztert használtak fel. A komáromi ktsz a kaposváriak tapasztalata alapján átalakította a gépet. Most sokkal szebben, egyenletesebben lakkozza a bútorlapokat. Az új üzemépületben gondoskodtak a tökéletes légfűtésről, hogy minél előbb száradjon a lakkréteg. Az itt dolgozók egészségét védi az elszívó berendezés. Most lehetővé válik a szalagszerű termelés. A poliészterezőből a pihentetőbe, innen pedig a csiszolóba kerül a bútorlap'. Most állították munkába a komáromi ktsz polírozógépének prototípusát, Ezt a gépet is először Kaposváron próbálják M. A gép teljesen automatikusan fényezi a csiszolóról idekerülő lapokat. Jelenleg mégnem az új épületben csiszolják a Pécs lakószoba, a Somogy dolgozószoba, a Kaposvár dohányzóasztál részeit, de már szerelik a csiszológépeket az új üzemépületben. Vincze Károly elnök elmondta, hogy ’EJ 1 kiürítik az üzemépület melletti raktárt, s ajtót vágnak rá. A bútorlapok a csiszolóból egyenesen ide kerülnek, s a szakmunkások azonnal ösz- szeállíthatják itt a bútorokat. Nagyon sok fölösleges szállítást szüntet meg a ktsz az ésszerű munkaszervezéssel. Ez a minőség további javulását is elősegíti majd. 35 holdon termeltet zöldségféléket a tahi földművesszövetkezet (Tudósítónktól.) A lakosság jobb áruellátására és a háztáji árutermelés fokozására több intézkedést tett az idén a tabi földművesszövetkezet. Például 35 holdnyi különböző zöldség termesztésére szerződtek a termelőszövetkezetekkel és a háztáji gazdaságokkal. Érről a területről annyi árut kaphat |az fmsz, hogy abból teljesen ’ elláthatják a tabi zöldségboltot. A húsellátást is javítják: A földművesszövetkezet — részben bérhizlalásból, részben pedig saját hizlalásból — mintegy 200 hízott sertést ad át ebben az évben a vendéglátó egységeknek és a járásszékhelyen levő húsboltnak. Fokozódik az a segítség is, amelyet a háztáji baromfinevelés és tojástermelés fokozásához ad az fmsz. Tavaly egész évben például 120 mázsa baromfitápot juttattak a szakcsoportoknak és a háztáji gazdaságoknak, az idei első negyedévben pedig már 140 mázsa nyit adtak éL . . lalási porgram a szövetkezetben? Tervünk szerint 800 hízott sertést értékesítünk az év végéig. A sertésállományt 1970-ig nem csökkentjük számottevően, akkor viszont, mivel már 200 tehenünk lesz, nagyobb arányú csökkentésre kerül sor. Az ilyen terv az állattenyésztésben természetszerűen megköveteli, hogy ehhez alkalmazkodjon a növénytermesztés, és megfelelő meny- nyiségű és minőségű takarmánya legyen a szarvasmarha-állománynak. — Hogyan módosul a szántóföldi növénytermesztés terve ? — Tavaly 80 volt. az idén 103 hold lesz a silókukoricánk, ennek a vetését már befejeztük. A legnagyobb gondot a takarmánynövények közül a kukoricára és a pillangósokra fordítjuk. Számításunk szerint szükség van arra, hogy a jövőben is tartsuk a mostani arányt: a szántóterületnek 24 százalékán pillangós takarmány terem. Csalamádénk is lesz, s zöld futószalaggal biztosítjuk a friss eleségat a szarvasmarha-állománynak kora tavasztól késő őszig. Most a 20 hold takarmánykeveréket etetjük — ennek a helyére még kukoricát vetünk —, aztán a lucerna meg a többi pillangós sokáig eltart majd. A fejlesztési program megvalósításának nagy gondja, hogy a közös állománynak nincs legelője. Benntartásos nevelés főijük a gazdaságban, rendszeres jártatással. Ezért mindig arra törekszenek, hogy elegendő és ió minőségű szénájuk legyen, s miután a zöld futószalag már nem ad takarmányt, a siló mellett ezt etetik a jószággal. A pillangósokból is sokat kaszálnak száradóra. A rétekre nem támaszkodhatnak biztonsággal A téli takarmányok közül itt nagyon megbecsülik a takarmányrépát, a rópaszeletet és a melaszt. Hogy a szénáról milyen előrelátóan gondoskodnak, és milyen takarékosan bánnak vele, azt bizonyítja, hogy tavalyról mintegy 150 mázsányi lucernaszéna maradt, amikor elkezdték az idei új takarmány etetését. Sokat gondolkodnak azon a Béke Tsz vezetői, hol alakíthatnának ki olyan területet, ahol megfelelő fűtermésre számíthatnak. S minden bizonnyal hamarosan találnak is erre alkalmas határrészt, hiszen a tehenészet fejlesztésére nehezen rendezkedhetnek be legelő nélküL H. F, Közületek, termelőszövetkezetek. figyelem! Közeleg a gépjárművek időszakos műszaki felülvizsgálata, mely telepünkön történik. Ezzel kapcsolatban minden típusú személy- és tehergépkocsi vizsgára való előkészítését, II. szemléjét, középjavítását és teljes fényezését; ezenkívül Csepel 350—352 tgk. első és hátsó futóművének teljes felűjitását is vállaljuk. Határidős szerződéseket vállalunk. XXV. Autójavító Vállalat Üzemegysége Kaposvár, Ady Endre utca 26. (Vásártéren, a Városi Vendéglő mögött) (74198)