Somogyi Néplap, 1967. május (24. évfolyam, 103-127. szám)
1967-05-04 / 104. szám
Csütörtök, 196t. május 4. 3 SOMOGTl NEPtäP A rekorder, a ló és a gép Az utolsó ház előtt orgonabokor fürdik a fényben. A töltésen túl kinyílik a határ. A gép parányi pont a látóhatár mezejében, a dübörgést méh- zümmogéssé szűri a mesz- szeség. Délen a Dráva szegélyezi a táblát, zöldéllő fűzszalag jelzi a folyó szeszélyes kanyargását A pont egyre nagyobb lesz, a gépkö- a"ül galambok röppennek a magasba. A gyékényes! Március 15. Tsz határában járunk, a Hetven kúti dűlőben. A szövetkezet főagronó- musa csöndes szóval magyaráz: — Én ennyit tudok mondani: Mindene a gép. Nála szorgalmasabb embert nemigen lehet találni ezen a környéken... Egy vastag törzsű száraz akác alatt állunk. — Évek óta úgy dolgozik, hogy még nézni is öröm. Nézze meg ezt a szomszédos táblát. Ezt a felét ő műtrágyázta, a másikat másvalaki. Ég és föld a kettő! De így van ez a szántásnál meg a vetésnél is... Gergelics András munkája magáért beszél. Persze a számítását is megtalálja. Évi átlagban havonta megvan a háromezer forintja. Tavaly még az ellenőrző bizottság is vizsgálta az ügyét Volt néhány ember, aki nem akarta elhinni, hogy becsületes munkával ennyit lehet keresni. Pedig lehel! Ezt éppen Gergelics András példája bizonyította be. Az utolsó fillérig stimmelt az elszámolás. Nem volt ott semmi csalás. És Gergelics az ellenőrzés idején sem idegeskedett Azt mondta, hogy erre valók az ellenőrök, neki meg az a dolga, hogy szántson és vessen... A gép visszakanyarodik a tábla végén, aztán leáll. öt perc cigarettaszünetet tartanak a gépkezelők. Közepes termetű, sűrű szakáll’!, barna ember Gergelics András. A gépről és a munkáról beszélgetünk. — Az én gépem? Hűség® gép ez. Ha hiszi, ha nem, két év óta nem hagyott cserben. Olyan ez nekem, mint másnak a legjobb munkatárs. — Mert szereti — szól közbe a brigádvezető. — Azért olyan. Ügy vigyáz rá, mint a tulajdon egészségére. Hallgatunk, aztán újra visz- szatérünk erre a szóra: szereti. Miért és hogyan? Tudom, hogy Gergelics Andrást mindig visszatartotta a föld. Nem tudott és nem is akart hűtlen lenni hozzá. Azt is elmondták, hogy egyszer, régen volt egy kedvenc lova. Druszája volt az a ló, mert a szülei az ő keresztnevét adták neki. Gergelics András tízéves korában hajtotta először ezt a Bandi nevű lovat. És azután mindennap szerette volna hajtani. — Hosszú szárú, magas ló volt. Ügy értett az a szóból, mint bármelyik ember. És úgy húzott, hogy meg lehetett volna szakítani. A mi lovunkat biztatás helyett visz- szafogni kellett. Ügy bizony! ... A ló végigszolgálta a második világháborút. Többször Is megsebesült, a bal szemét el is vesztette. Gergelics András az első szabad tavaszon éppen a menekülésből gyalogolt hazafelé, amikor Alsók határában egy ló nyerítésére lett figyelmes. — A mi lovunk volt... Anyámmal beszélgettünk az úton, megismerte a hangunkat. Mi, hárman úgy örültünk akkor... A galambok éppen a fejünk fölött köröznek. — A Bandiban úgy megbízhatott az ember, mint saját magában. És valahogy így vagyok én a Zetorommal is. Nekem ez is olyan, mint a Bandi volt. Néha azon kapom magam, hogy beszélek hozzá. Tudja, ha néptelen a határ, néha muszáj szólni... Gergelics András így dologidőben. legtöbbször éjfél körül kerül haza, de hat órakor már újra a gépen ül. Majdnem minden reggel ő érkezik elsőként a határba. Németh Sándor Szakmunkásokat nevel a vegyiparnak A borsodi vegyipar szakmunkás utánpótlására új vegyipari szakmunkás-tanuló iskola épül Kazincbarcikán mintegy 16 millió forintos beruházással. A Borsodi Vegyikombinát, a Tiszai Vegyi'kombinát, valamint az Észak-ma- gyaronszági Vegyiművek részére a terv szerint évente mintegy ezer szakmunkást képeznek majd itt Befejeződött a párlátalás a siófoki járásban Április közepén befejeződött az 1966 67-es partoktatási év a siófoki járásban. Az oktatást vezető propagandisták megtartották évzáró Iconferenciájukat, s beszámoltak munkájukról. A járásban több mint háromezer-ötszáz hallgató vett részt pártaktatásban, és különösen örvendetes, hogy egyharmaduk a lányok és az asszonyok köréből került ki. A propagandisták naplóikban leírták és a zárókonferencián szóban is elmondták véleményültet és tapasztalataikat, sok érdekes és elgondolkoztató kérdést vetettek föl. Ezekről és általában a pártoktatás tapasztalatairól — beszélgettünk Pintér Lajos elvtárssal, a Siófoki Járási Pártbizottság propaganda- és művelődésügyi főelőadójával. — Közismert, hogy az etn berek jó része aktívan érdek lőddk a külpolitikai események iránt A pártoktatásban ezt éveik óta tapasztaltuk, s elmondhatjuk, hogy leginkább, a nemzetközi élet eseményei foglalkoztatták a hallgatókat A most, lezárult oktatási évben — kezdte a beszélgetést Pintér elvtárs — viszont azt tapasztaltuk, hogy az emberek érdeklődése egyre inkább az új gazdasági mechanizmus témaköréhez kapcsolódik. Észrevettük ezt már a harmadik ötéves terv célkitűzésednek tárgyalásakor, a IX. kongresszus anyagárak feldolgozásakor, hiszen amikor az új gazdasági mechanizmusról esett szó, minden tanfolyamon élénk vita alakult ki. A hallgatók nagyon sok érdekes és elgondolkoztató kérdést tettek föl. Ezek közül megemlítek néhányat. Megkérdezték. mi a biztosítéka annak, hogy a nagyobb vállalati önállóságban nem lesznek szélsőséges kilengések; vajon az új mechanizmusban az anyagi érdekeltség a jelenleginek a jegyeit fogja-e viselni stb. Aminek nagyon örültünk, az az hogy az elvtársak fölismerték és hangoztatták is: az új gazdasági mechanizmustól nem lehet csodát várni, meg kell tanulni élni az új rendszer adta lehetőségekkel. — A zárókonferencián több propagandista szólt a harafi- ságról, a hazafias nevelésről, és a téma körül kibontakozott vitáról. Mi a helyzet a járásban? — Nem titok: ebben a témakörben a legnagyobb a tájékozatlanság, ezért is vitatták majd minden foglalkozáson ezt a kérdést. Az emberek egy része nincs tisztában azzal, mi az egészséges hazafiság és mi az, ami már sovinizmus vagy nacionalizmus. Ha viszont ez így van — és tapasztalataink »zerínt így van —, akkor jó- /al többet kell erről a témától beszélgetni az emberekkel, ás cselekedeteinkkel is a hazafiság fogalmának marxista- leninista értelmezését kell alátámasztani. — Mit ért ez alatt, hogy cselekedete inkket; — Mindenekelőtt azt, hogy ató a munkában, a termelésben helyt áll, és bizonyítja hűségét a szocialista társadalmi rend mellett, már letette a voksot, s bizonyítja ezzel ha- zafiságát is. Nekünk itt a Balaton partján a házigazda szerepét kell betöltenünk, de nem minden feltétel nélkül. A hozzánk érkező külföldi vendégek érdekeit ném sértve szocialista idegenforgalmi szemléletet kell kialakítanunk. Ügy gondoljuk, a szocialista házasságért tenni valamit a Bala- ton-partom is annyit jelent, hogy hozzájárultunk a Tegyünk többet Somogyiért'- mozgalomhoz; hogy aki ide jön hozzánk, az érezze jól magát körünkben, szépen rendezett utcákat, virágos falvakat lásson. Ami még a szocialista na- zafisághoz tartozik: fordítsunk nagyobb gondot a felnövekvő nemzedék nevelésére, hogy megszűnjék a »-nem az én asztalom« szemlélet az ifjúság formálásában. A gyermek- és ifjúságvédelem ne csak némelyek kötelező, hivatalos elfoglaltsága legyen, hanem legyen ez a járás egész lakosságának az ügye. Érvényesül ion a »minden fiatal a mi gyermekünk« — elv, ne nyugodjunk bele. ha valami rend®1 lenességet látunk ezen a téren. — Szűcs István elvtárs, a Siófoki Ktsz-ben tartott párt- oktatás propagandistája, a záró konferencián arról beszélt, hogy a gazdasági vehetőknek határozottabban kellene támogatniuk a pártokta- tásfc. Mi a tapasztalat ezen a téren? — Éppen a közelmúltban állapította meg a járási párt- bizottság ülése, hogy a járás gazdasági vezetőinek politikai és szakmai továbbképzése is előfeltétele a járás szép gazdasági eredményei megtartásának, illetve fokozásának. Szűcs elvtárs véleménye helyénvaló, de én megtoldom azzal, hogy a gazdasági vezetők egy részének jelenlegi politikai és szakmai képzettségével ez az eredmény sokáig nem tartható. — Néhány témakört ragadtam ki csupán a pártoiktatás szerteágazó anyagából, azokat, amelyekkel a leggyatorábban találkozhatunk a napi életben. Most, hogy befejeztük az oktatási évet, örömmel nyugtázhatjuk, hogy eredményes volt a tanulás, a sok vita és konzultáció. De szeretném elmondani azt is, hogy végső soron akkor mérhetjük le a pártoktatás hatásét, ha látjuk, hogyan kamatoztatják a hallgatók munkahelyükön a tanultakat. Az emberek tudatának formálása napjainkban fontos feladat. Ennek, szellemében tanultunk eddig, és ennek szellemében látunk hozzá máris a következő oktatási év megszervezéséhez — mondotta végül a Siófoki Járási Párt- bizottság főelőadója. P. Gy. Gyorsabban szárítja a fonalat a Fleissner-gép A DRAVA-PART ARANYA (1) Ragaszkodó emberek — Nemrégiben megtartottuk a leszerelt határőrök találkozóját Megtelt a művelődési ház kisterme- Magunk is csodálkoztunk, hogy menynyien élünk Barcson, akik itt voltunk katonák. Van valami ebiben a községben, ami itt fogja az embert Hogy mi? Art nem tudom megmondani. Én még csak art sem mondhatom, hogy menyasszony miatt jöttem vissza. Amikor leszereltem, még nem ismertem a mostani feleségemet. Pedig városban nőttem fel: Szombathelyen éltem meg Pesten. Hívtak azóta is Pestre, de én Barcson maradtam. Ha most valaki azt kérdi tőlem: hova való vagyok, soha nem mondom azt hogy szombathelyi. Én Barcshoz tartozónak érzem magam. A fakadó gesztenyefákkal szegélyezett sétányra emlékeztető utcán megint eszembe jutott ez a vallomás. A statisztikuson kívül néhány embertől még megkérdeztem: Mi fogja itt Barcson? Volt aki szólással válaszolt. Egy tősgyökeres barcsi így fogalmazott: *'.4 múltjából és a fejlődéséből elképzelhető jövőjéért szeretem. Azt hiszem így van ezzel ,mindenki. Év itt nőttem, fel, és soha nem akartam elmenni innen.« Emberöltők egv gyárban Leginkább a Dél-magyarországi Fűrészek munkásgárdáján lehet lemérni a Barcshoz vak» ragaszkodást. — Harminchárom esztendeje dolgozom ebben az üzemben. Az apám több mint negyven évig itt kereste meg a kenyerét. Egyszer sem jutott eszembe, hogy ellcöltöz- zek innen. De nemcsak én vagyok így. Ebben a gyárban kezdte az életet az igazgatónk is. Nem ismeretlen emberként jött ide: az apja is itt dolgozott. De folytathatom tovább: a főmérnökünk városi ember. Itt telepedett le, jól érzi magát Barcson. Pandúr Ferenc szakszervezeti titkár a vállalatnál. ’»Hivatalból« is ismeri a Délmagyarországi Fűrészek ősz- szeleteiét. így folytatja az előbbi gondolatot: — Nem hiszem, hogy sok üzem dicsekedhet olyan erős törasgárdával, mint mi. Dolgoznak nálunk is olyan emberek, akiknek már alig fér bejegyzés a munkakönyvébe, de egyáltalán nem ez a jellemző. ötven embernek van meg a törzsgárdajelvény arany fokozata. Ez pedig huszonöt éves megszakítás nélküli munkát jelent nálunk. S mindez olyan üzemeben, amelvik a múltját tekintve Is jelentős helyet foglal el az ország faiparában. A Drávára épült ez az üzem még a századforduló előtt. Franciák látták meg először, .milyen lehetőségeket rejt magában a Dráva-part. Az első világháború idején már több minit kétszáz embernek adott kenyeret az akkor már svájci érdekeltségű üzem. S az Ug- lyai Részvénytársaság a más- sodüs. világháborút követő években elsőként állította helyre a barcsi gyárat Dráva-parti képzelet Ha az ember a Dráváról nézi Barcsot élénk kereske- delmű, fejlett iparral rendelkező településnek véli. A hegyként emelkedő fűrészáru mellett raktársort építettek a bácskai búzának, s a gabona- tárolók mellett hajdan az ország egyik legnagyobb malma őrölt. A barcsi hengermalom molnárhírességeket nevelt. Az utódokkal nemcsak Somogybán, hanem ez ország más vidékein is találkozik az ember. S ez a fellendülés kapcsolatban áll a Dráva szabályozásával. Az első világháború előtt harmincmillió koronát terveztek a Dráva teljes szabályozására. Hogy a terv nem valósult meg teljesen, annak egyedüli oka a kirobbant imperialista háború. Másra kellett akkor a pénz. De a háború sem zavarhatta meg, hogy Eszéktől Barcsig részben elkészüljön a szabályozás, s ennek eredményeként meginduljon s hajóforgalom. A hajózási lehetőség indította meg Barcs gyors ütemű fejlődését. Munkaalkalmat teremtett, hiszen a tárházakhoz sok munkáskézre volt szükség. Az Idős barcsiak még jól emlékeznek a »sleppékre«; a három-négy sorban álló uszályokra. A kiegyezés után ssegépült Nagykanizsa— Barcs közötti vasúvonal azt a célt szolgálta, hogy Bécset Budapest megkerülésével kösse össze Belgráddal és Konstantinápollyal. Ez az a gyors fejlődés, amelyre a múlt alapján hivatkoznak a barcsiak. Nők munka nélkül A jelen nem sokat mutat ebből. A malom helyén új üzem épült A barcsi vasszerkezeti üzem termékeivel az építőipart szolgálja S ha azt veszszük figyelembe, hogy az építőiparnak milyen jelentős feladatai vannak országosan, akkor megkockáztathatja az ember az összehasonlítást: ez az üzem talán jelentősebb lehet mint a hajdani malom volt A szükség hozta tóti-e, s a fölösleges munkaerő lekötését kívánták vele megoldani. A férfi munkaerő-fölösleg nem nagy a járási székhelyen. Ám még sok nő szeretne munkát vállalni. A szigetvári konzervgyár bővítésekor gondoltak a barcsi nőkre is. Csak arra nem, hogy a munka mellé a fárasztó utazást kevesen vállalják. A gond továbbra is gond maradt mert a barcsi ember nem szívesen költözik el erről a tájról. A gyökerek erősen a szülőföldhöz kötik. Annyira, hogy ez még a vándorokat is megfogta. Kereza Imre (Folytatjuk) Heinz Rahn szerelő hazautazott Frankfurtba. A nyugatnémet Fleissner típusú szárítógép pedig csaknem két hónapja próbaüzemei. A szerelő két hét alatt üzembe helyezte a szemre is tetszetős berendezést. A csillogó géppel szemben ott áll a régi Haas típusú szárító. Most üresen ásít a komphoz hasonló hatalmas gép fekete szája. Az üzem születése óta ebben szárították a megfestett cérnát és fonalat. Bizony egyre többet állt már, időben és pénzben is sokba került a javítása S ami az Üjpesti Cérnagyár nagyatádi telepének izempontjából legkellemetlenebb volt: a termelést veszélyeztette a sok kiesés, Az új szárító sokkal kisebb, mint á régi, ugyanakkor gyorsabb a szállítási és a szárító sebessége. A, régi Haas típusú gépben csak alacsony hőfokon (50—60 fok) lehetett szárítani a fehér árut, mert különben besárgult. A nyugatnémet ’ gép száz fokon besárgulna nélkül szárítja. Ami eddig gond volt, a próbaüzem óta megszűnt: a szárító győzi ■a munkát Beszéltem az új gépen dolgozó asszonyokkal. Pitz Mi- hályné elismerően nyilatkozott a Fleissner-gépről: — Nem kell annyit .mászkálni, mint a réginél. Kényelmesebb ezzel dolgozni. S ez a szempont ■' sem mellékes. ü G
