Somogyi Néplap, 1967. május (24. évfolyam, 103-127. szám)
1967-05-06 / 106. szám
Siam bat, 1967, május 6, 3 SOMOGYI NÉPtAP Üjszerü árubemutatókat rendez az állami és a szövetkezeti kereskedelem dolgozóinak a Somogy—7. ala megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, Bemutatja a készletében lévé hal- és heringkon/er- veket, üdítő, hűsítő italokat, s meg is kóstoltatja az eladókkal, hogy az íz, minőség ismeretében eredményesebben kínálhassak az árut a vevőknek. Képünk a balatonbog- lárl árubemutatóról készült. Lépésről lépésre A FONYÓDI GIMNÁZIUM KISZ-SZERVEZETÉRŐL HULLÁMVÖLGYEK! Ha a Előremutató számvetés ÖSSZEGEZTÉK A TABI JÁRÁS TSZ-EINEK GAZDÁLKODÁSI TAPASZTALATAIT A Tabi Járási Párt-vb és a járási tanács végrehajtó bizottsága a közelmúltban együttes ülésen vitatta meg a járás közös gazdaságainak helyzetét a múlt évi zárszámadások tükrében. Marosi József, a járási tanács vb-elnök- helyettese tartott részletes beszámolót. Javult a munka, nőtt a részesedés A tabi járásban mindinkább javul a tsz-ek politikai és szakmai irányítása, a tagság munkafegyelme, erősödik a termelőszövetkezeti demokrácia, szilárdul a törvényesség, évről évre eredményesebben gazdálkodnak, nagyobb jövedelmet érnek el a közös gazdaságok. A tsz-ek múlt évi összes árbevétele például 132 783 000 forint volt, s ez 24,4 százalékkal haladta meg az előző évit. Az árbevételnek több mint a fele a növénytermesztésből eredt. A i egy szántóegységre jutó árbevételnek az állattenyésztésből származó része 28,8 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A termelési költségek összege átlagosan 9,6 százalékkal csökkent, s a gazdaságok bruttó jövedelme az előző évihez képest 15,3 százalékkal emelkedett Az egy dolgozó tagra jutó részesedés összege az 1964. évi 9692 forintról 12 331 forintra növekedett járási átlagban. „Megspórolták a műtrágyát Az egyire javuló eredmények méltatása mellett azonban mind az előadó, mind pedig a hozzászólók többsége a hibákra is rámutatott. Elmondták például, hogy a múlt évben a termelőszövetkezetek szántóterületének csak 11,1 százaléka kapott szerves Itáliát — ebből 6,8 százalék zöldtrágyázott terület —, de számos tsz-ben (pL Zalán, Bá- bonymegyeren, Kapolyon. Ta- bon) még ennél is rosszabb az arany. Hiba az is. hogy több tsz-ben igen kevés műtrágyát használtak fel, a zicsiek pedig szinte teljes egészében »megspórolták« a műtrágya beszerzéséi-e tervezett összeget. A termésátlagok növelése, a jövedelem fokozása céljából föltétlenül szükség van a talajerő folyamatos visszapótlására — hangsúlyozták a felszólalók. Szó esett arról is, hogy a járásban még mindig nagyon kevés az állattenyésztő szakember, s alacsony a brigádvezetők és állatgondozók képzettsége. Ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy több tsz-ben szakszerűtlen, nem megfelelő az állatok gondozása, takarmányozása, az állategészségügyi helyzet Helyenként nagyon alacsony a tejhozam, viszont magas az elhullások száma. A miklósi, a nágoesá, és a tengődi tsz- ben tavaly elért tehenenként! 2350—2380 literes tejhozamhoz képest az 1926 literes járási átlag is eléggé alacsony, Bábonymegyeren azonban csak 1167 literes átlagot értek el. Folytatódik a munkaverseny A gazdaságirányítás új rendszerében a nagyobb önállóság mellett nagyobb felelősség is Írárul a tanácsi és termelőszövetkezeti vezétőkre, illetve szakemberekre. Ennek érződnie kell a gazdálkodás javításában, a meglevő gépek és fogatok jobb kihasználásában, a gazdasági munkák helyes szervezésében, irányításában és az operatív intézkedésekben. Az értekezlet részvevői a továbbiakban az időszerű mezőgazdasági, növényápolás; munkákról és az ezzel kapcsolatos további teendőkről, utána pedig a Nagy Október. Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünnepléséről tanácskoztak. Marosi József vb-elnökhe lyettes elmondotta, hogy a IX. pártkongresszus tiszteletére indított munkaverseny szép sikerrel zárult. A versenyben a kapolyiak érték el a legjobb eredményt s ezzel az első helyezést, és véglegesen elnyerték a járási párt- bizottság és a járási tanács által adományozott vándor- zászlót A tanácskozás végén a ka- polyi tsz vezetői — tagságuk nevében — erre az évre is versenyre hívták ki a járás valamennyi termelőszövetkezetét. A versenykihívást a járási tanács mezőgazdasági osztálya megküldi a tsz-eknek. Pénzár Ferenc középiskolai KISZ-szervezetek munkájának hatásfokát valamilyen műszerrel mérni lehetne, a sok éven át vezetett grafikonon könnyen fölfedezhetnénk, hogy az eredmények, a csúcsértékek és a hullámvölgyek három-négy éves, szabályosan visszatérő periódusokhoz kötődnek. A magyarázat abban keresendő, hagy a gimnáziumok és a középiskolák KISZ-tagsága és vezetősége négyévenként teljesen kicserélődik. A munka ilyen periodikus hullámzását a pedagógusok és főként az ifjúsági szervezetet patronáló tanárok veszik észre. Míg az egyik vezetőség segítségre biztatásra szorul, a másik több ötlettel, önállósággal oldja meg feladatait A fiatal fonyód.i gimnáziumban az utóbbi években felnőtt a fiatalok szervezete. Egyre inkább teszt vállal a tanulmányi munka megjavításából, az csztálykollektívák kialakításából, és gondoskodik a fiatalok megfelelő politikai képzéséről. Áz iskola KlSZ-bizottsága tekintélyt, elismerést vívott ki magának a szülők és a pedagógusok előtt A vezetőségi munkába bevonják a másodikosokat, sőt az elsősök legjobbjait is. Ezek a fiatalok a nyári szünetben már részt vesznek a KISZ-vezetőképző ton tol várnáin. A gimnázium KISZ- bizottsága így akarja elkerülni a nagyobb visszaesést EMELKEDŐBEN | A foamit lemásolnak. Lépésről lépésre lehetett csak haladni. A tanulmányi KlSZ-gyű- léseken rendszeresen értéke’- tük egymás munkáját. Szigorúan, ha kellett, keményen is beavatkoztunk. Akadtak néhányan, alak nem fogadták el a feléjük nyújtott kezet, és lemorzsolódtak. Akik viszont így együtt maradtunk — nagyon nehéz munka árán — utolértük azokat, akik már az indulásnál előnyös helyzetben voltak velünk szemben. Most félévkor a mi osztályunk volt az egyetlen az iskolában, amelyben nem bukott meg tanuló. Németh Márta másodikos volt, amikor az iskola KISZ- titkárává választották. Határozott arcú, nyugodt tekintetű lány. Higgadtan, okosan beszél. — Nem a mi osztályunk az egyedien példa, ahol a KISZ segítségével alakult ki a jó kollektíva. A mostani IV/D osztály az elsőben ifjúsági szövetkezetét alakított. Mondhatni, emberfeletti munkát végeztek, míg a galagonya- és 'kökénybokrok kiirtásával termővé tették a háromholdas területet. Kosarakban és az ölükben hordták le a követ a parcelláról, hogy szőlőt telepíthessenek rajta. Osztályfőnökükkel, Göndöcz Istvánnal még a nyári szüneteket is erre áldozták. Munkájuk gyümölcse tavaly nyáron érett be. Fáradozásaik eredményeképpen tizenhét napot töltöttek a Szovjetunióban. Kijevben, Moszkvában és a Fekete-tengernél nyaraltak* Az iskola KISZ-szervezete támogatta. segítette törekvéseiket. A négy negyedik osztály közül három egy-egy nvarat már külföldön töltött. Az új titkár legfontosabb feladatának a tanulmányi ^eredmények javítását tartja. A tanulószobák rendjének megszigorításától, a korrepetálások tanulópárok közötti megszervezésétől sokat várnak. — Nekünk már jóval köny- nyebb a dolgunk, mint a korábbi vezetőknek. Azt a munkát, amit ők megkezdték, felelősséggel szeretnénk folytatni — mondja az új titkár. DICSÉRET. | Bálint Lehel patronáló tanár a bizottság munkatervét dicséri: — Nálunk az ifjúsági szervezet a gazdája a politikai oktatásnak, a tanulmányi versenyeknek, a vetélkedőknek és a kulturális rendezvényeknek is. Nem könnyű a dolgunk, hiszen tanulóink nagy része bejáró. Ötszázharminc KISZ- tagunk közül sokan szerepelnek a falusi művészeti csoportokban. Mindezek mellett látogatottak a szakköreink is. A marxistakor, a tv-politikai iskola, a kül- és belpolitikai tájékoztató előadásai igen népszerűek. A gimnázium KlSZ-bizott- ságának jó munkáját elismerte a gimnáziumi pedagógusok pártalapszervezete is. Nagy József nvódi gimnázium KISZ-bi- zottságának új titkára Mészáros Angéla. A negyedikes Németh Mártát közelgő érettségi vizsgáira való készülése miatt mentették föl. Velük beszélgettem nemrégiben az ifjúsági szervezet közösségformáló erejérőL — A mi osztályunk, a IV/C példáját említeném meg — mondja Németh .Márta. — Az indulásnál úgy látszott, hogy teljesen széthullik az osztály. Sok volt a bejáró, legtöbbjük osztatlan iskolából került fel, és a rossz jegyek száma egvre szaporodott. Talán hihetetlenül hangzik, de ott kellett kezdeni, hogy a házifeladat-másolókra rá- parancsoltunk, legalább magyaráztassák el maguknak, A DRÁVA-PART ARANYA (3) A jelenből lesz a jövő Egy mondatot írtam föl a Németh Jenő községi tanácselnökkel folytatott beszélgetésből. Ez a mondat így bangák: »Él az emberekben a tettre készség.« Bázing Márton, a községi tanács kotróüzeménefk vezetője ezzel egésátebte ki a mondatot: — Barcsért még akkor is mindent miegtennénik, ha kétfelé akarnák húzni. Azt hiszem, az emberek akkor is összefognák. Tudja, mire képes ez a tenniakarás? Elmondok magának egy történetet. A kotróról van szó és azt ismerem jól. A fejlesztés akadálya — Ügy kezdték meg itt a kavicstermeióst, mint ahogyan az ősember fogott hozzá a munkához. Nem volt sem megfelelő berendezés, sem nagy segítség. Az emberek szorgalma volt az egyetlen biztos pont. Alig induLt meg a munka, máris azt mondták, hogy abba kell hagyni az egészet, úgysem kifizetődő. De az emberek ragaszkodtok a Dráváihoz. Az első időben, igaz, deficites volt a termelés, de mi akkor azt mondtuk: ha hagynak bennünket dolgozni, hozunk évente egymillió forint nyereséget. És most mond ja meg. elnök elvtárs: megvan? — Bőven — tesá hozzá a fiatal tanácselnök. — Pedig olcsóbban adljuk a kavicsot, mint a többi bánya. Mi vagonba rakva nyolcvan forint helyett hatvanöt forintot kérünk egy köbméterért Tudja, mit jelent ez egy tsz- nek, ha építkezni akar? És annyi a megrendelés, hogy már nem győzzük. Az egész évi (kapacitásukat már az év elején lekötötték. Amit mi kiszedünk a vízből, azt el is szállítjuk, öntőhamokot éppen úgy visznek innen, mint kavicsot. Évente harmincezer köbmétert hoz nekünk a Dráva. — Többet nem lehet termelni? — Igen is, meg nem is. A többlettermelésre mi ráfizetnénk. — Hogyan? — Az az egymillió forintos nyereség, amit a bánya hoz, a községben marad. Ebből építkezik a tanács. De ha harmincötezer köbméter fölé emelnénk az évi termelésünket, akikor átvenné az üzemet az ÉM. Több mint egymillió forinttól esne el így a község. Ez pedig nagy pénz ám. Tényleg az. S Barcsnak nagy szüksége van rá, hiszen fejlődik, szépül. Mik a lehetőségek? — Ebből az anyagból dolgozik a mi saját rezsis építo- brigádumk — folytatja a gondolatot a tanácselnök. — A munkák nagyságám elég ha azt mondom, évente többet építünk, minit a k/tsz. Pedig működik még a járási székhelyen egy építőipari és egy vegyesipari ktsz is. Erre az utóbbira mondta Krisztián Ferenc, a járási tanács vb-elnökhedyettese, hogy nem elégít ki minden igényt a munkája. Igaz ebben része van annak is, hogy nincs megfelelő helyisége. A harmadik ötéves tervben sízolgáltetóház épül Barcson. Ez bizonyára sokat enyhít majd ezen a gondon. Ez az egyetlen olyan üzem is, ahol nőket tudnak foglalkoztatni. Az év elején két műszakot indított a konfekció- részlege. Nem sokat, de valamit ez is enyhített a foglalkoztatási gondokon. A további enyhülést a Textilipari Vállalat heresznyei konfekció- üzemének bővítésétől várják. Nem barcsi asszonyok dolgoznak itt, de ha felszívja a Bol- hó, Babócsa, Vízvár környékén lakó fölösleges munkaerőt, közvetve enyhít a barcsi gondokon is. — Milyen jövő előtt áll Barcs? — Ezit kérdeztem a járási tanácselnök-helyettestől. — Mi szeretnénk fejleszteni a fűrészüzemet. Hiszen a fa- feldolgozásnak tradíciói van - nak Barcson. A szakmunkások nagyon értik a mesterségüket. Elég, ha azt mondom erre: nagyon sok barcsi szakmunkást vittek el az ország hasonló üzeméibe, hogy tanítsa az ottan: Nyolcemeletes lakóház épül Kaposváron 20 milliós beruházás — A megyeszékhely dísze lesz Augusztusban kezdik a földmunkát A megyeszékhely első kő- szú, magassága pedig har- zépmagas lakóháza a Kossuth mine méter lesz. K i lene ve.; Lajos és a Damjanich utca xakás lesz az új lakóházba»^ sarkán épül meg az ÉM Ál- mégpedig beépített konyháv..., lami Építőipari Vállalat ki- fürdőszobával, szekrényekké., vitelezésében. A nyolcemeletes gardróbbal. A hagyomány.,-, ház a Kossuth Lajos utcával parketta helyett pvc-burao . párhuzamosan helyezkedik tot kapnak a helyiségek. ,. majd el. A tűzoltóság bejára- itt lakók kényelmét szóig, iánál kezdődő épület több a két lift, a központi mint hatvankilenc méter hosz- métledobó. A konyhában p ____________________ dául meglesz a hűtőszekre helye is. S hogy milyen lesz az ép let? Lukács László, az Ä1 / mi Építőipari Vállalat technológusa elmondta, hoy a homlokzatot narancsvörö:„ és fehér kombinációjú ner.. . vakolattal fedik be, az északi és a déli falat pedig kerámiával burkolják. Az utóbbi színében még nem állapodtok meg. A függőfolyosó színes áveged, a loggiás megoldás szintén hozzájárul ahhoz, hogy a lakóiház dísze lesz a városnak. Az utca képét teljesen megváltoztató épületet a Somogy megyei Tervező Iroda Hé. munkatársa (Kampis Miklós építész és Schiller Pál statikus) tervezte. A lakóba, ugyanazzal a rendszerrel fcé szül, mint a siófoki szállodasor hatemeletes hoteljai. Ép; téséhez a legnagyobb darui az NDK-beli Rapid-5 számú állítják feL Ennek a kjsöcs • cse, a Rapid-3 emelte helyére a siófoki toronyszálló élenu it. Ez a darutipus először do gozik Kaposváron. A föle munkáik augusztusban ke. •lödnek el, a lakóház befejezi' se 1969 közepére várhat Minden munkát az Allan ’Spitőipari Vállalat részlege végeznek el a hőszigetelés és a liftszerelés kivételével. A közeljövőben megváltozik a Kossuth Lajos, Damjanich. Pete Lajos és Beloiannisz utcák határolta tömb képe. Még két négyemeletes lakóház épül a Damjanich utca felől, s a tűzoltóság épületének rekonstrukciójával modem homlokzat néz a Beloiannisz utcai még nyitott részre is. Az építkezések révén rendezetté válik mind a Kossuth, mind a Damjanich utca. Lajos Géza embereiket. Eziek az emberek visszatértek Barcsra, újabb tapasztalatokat hoztak, s ezeket itt hasznosítják. Amivel számolni kell — Vonatkozik ez a vasszerkezeti üzemre is? •— A mi véleményünk szerint bővíteni kell. Van jövője, s a mi fiataljaink megtalálnák itt a számításukat. Aggaszt bennünket, hogy ennek az üzemnek nagyon kevés az ipari tanulója Ha kérdezzük miért, mindig azt válaszolják: nem (kapnak keretet Pedig a bővítési lehetőségek megvannak: van terület is, munkaerő is. Csak jobban kellene gazdálkodni a lehetőségekkel. Nincsenek még látványos eredmények Barcson. De vannak erőfeszítések. És a siker biztosítékát maguk a barcsi emberek adják. A múltból elképzelhető jövőre gondolnak, de tudják azt is, hogy a jövő tervei csak a jelenből indulhatnak ki. A jelen pedig: a vasszerkezeti üzem, a két ktsz és a Dél-magyarországi Fűrészek. Ehhez csatlakozik még az emberek segítőkészsége, tenni- akarása. Olyan erő ez, amellyel töltetlenül számolni kell. De csak ezzel számolni — kevés. Kercza Imre (VégeJ