Somogyi Néplap, 1967. május (24. évfolyam, 103-127. szám)
1967-05-03 / 103. szám
lissal egybekötött nagygyűlést szövetkezetek háromezer dolgozója, illetve tanulója vett részt FONTOD Fonyódo» kétezer ember Tomiit fel a munka ünnepén. Igen színes és látványos volt a fehérsapkás víziúttörők és a gimnáziumi tanulók jelmezes felvonulása. Lengyeltótiban az ünnep előestéjén az úttörők lampionos és fáklyás felvonulást, majd tábortüzet rendeztek, május elsején pedig a művészeti csoportok adtak szabadtéri műsort. Balatonboglá- ron a tréfás sportversenyek mellett a kövérek és a soványak labdarúgó-mérkőzéssel gondoskodtak a vidámságról. Balaton- keresztűron és Balatonmárián mintegy száz dolgozó vonult fel saját földiszített gépjármüvével. KAPOSVÁRI JÁRÁS A járásban a május elsejei ünnepségek már vasárnap este megkezdődtek. Kadarkúton csoportja: a fiatalok a gyakorlati oktatáson készített ruhákban vonultak fel. Nagy taps köszöntötte a sajtüzem kollektíváját, amely elnyerte az élüzem címet. Együtt vonultak fel a marcali Vörös Csillag Termelőszövetkezet baromfitenyésztő és növénytermesztő szocialista brigádjai. Első ízben vettek részt a május elsejei felvonuláson a járási székhely legfiatalabb üzemének, a Gépiás. A hatezer fős menet élén az iskolások és az élüzem címmel kitüntett Nagyatádi Konzervgyár dolgozói haladtak. Délelőtt tíz órakor a Széchenyi téren nagygyűlést tartottak, melyen Honfi István, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese mondott beszédet. Ezt kétórás színes műsor követte. Délután sportmérkőzéseken, este pedig táncmulatságon szórakoztak a nagyatádiak. Megható ünnepség zajlott le május 1-én reggel a megyei pártbizottságon. Idős, javarészt nyugdíjas elvtársak gyülekeztek, hogy kitüntetést vegyenek át a megye vezetőitől. Az ünnepségen részt vettek: Illés Dezső és Szigeti István élvtársak, a megyei pártbizottság titkárad, Böhm József elvtárs, a megyed tanáos vb- einöke és Csapó Sándor elvtárs, a városi pártbizottság titkára. Szigeti István elvtárs a megyei pártbizottság nevében köszöntötte az idős elvtársakat, méltatta több mint félévszázados, a magyar nép és a munkásosztály érdekében kifejtett tevékenységüket. Hosszú életet, erőt, egészséget kívánt nekik, és arra kérte őket, hogy segítsék továbbra is népünknek a szocializmus fölépítéséért folytatott harcát. Ezután Böhm József huszonöt elvtársnak nyújtotta át a Szocialista Hazáért Érdemérmet, majd a kitüntetettek és a megye vezetői baráti beszélgetés közben emlékeztek a fél évszázad küzdelmeire. Elutaztak a somogyi küldöttek a szakszervezetek XXL kongresszusára Ma kezdődik Budapesten a SZOT XXI. kongresszusa. A somogyi szakszervezeti tagok képviselői tegnap délben utaztak el a kongresszusra. Somogy kongresszusi küldötteit és a meghívott öt elvtársat Elutazásuk előtt Balogh István, az SZMT elnöke búcsúztatta, kérte, hogy legyenek aktív résztvevői a kongresz- szusnak. Szőke Pál, az SZMT vezető titkára megígérte, hogy a küldöttség igyekszik sieget tenni a feladatának, tolmácsolja mindazt, amivel a szervezett dolgoaólk megbízták őket, a fejlődés meggyorsítása végett javaslatokat terjesztenek elő a kongresszuson. Megyénk kongresszusi küldöttei: Szőke Pál, az SZMT vezető titkára, dr. Fonai János, az építők, Pusztai Ferenc, a közalkalmazottak, Sári Ferencné, az egészségügyiek megyei titkára. Jobban Já- nosné az ÉDOSZ, Czink Má- tyásné a HVDSZ, dr. Nagy Gyula a KPVDSZ, Takács Gyula és Dankai Mária a MEDOSZ, Hajós Gusztávné a Pedagogue Szakszer vezet, Esküdt Mihály a vasutasok képviselője. Meghívottként vesz részt a szakszervezetek kongresszusán Suri Sándor, az SZMT titkára, Dolgos Gyula, a HVDSZ, Papp Sándorné, a KPVDSZ, Sári Nándor, a MEDOSZ, Rózsa András, a Pedagógus Szakszervezet megyei titkára. tartottak. A csurgói felvonuláson az üzemek, az Intézmények, az iskolák és a termelőVeteránokat tüntettek ki a megyei pártbizottságon ünnepségek vidéken KAPOSVÁR ÚJ BÜSZKESÉGE Megnyílt a termálfürdő BARCS Barcson zenés ébresztővel kezdődött a program, majd a felvonuláson mintegy négyezer ember vett részt. A nagygyűlésen — amely a béke és barátság, illetve a szolidaritás jegyében zajlott le — Stier Sándor, a megyei KISZ- bizottság első titkaira volt a ünnepi szánok. CSURGÓ A csurgói járás legtöbb községében a dolgozók munkával ünnepelték május elsejét. Az általános iskolákban az úttörők és a KISZ-fiatalok közös műsoros ünnepélyeken emlékeztek meg a munka ünnepéről. Iharosberényben a nőtanács szervezésében majáaz ünnepi beszéd után a 3M kaposvári együttese adott műsort. Ugyan- csalc vasárnap rendezték meg a mernyei ünnepséget is. Sántoson a helyi KlSZ-szer- vezet tagjai katona fiatal okkal találkoztak. Igáiban megnyílt a termálfürdő. Attalá- ban sportnapot tartottak: az új sportpálya felavatása alkalmából labdarúgó- és röplab- da-mérikőzés volt. A faluban este a pa- taionii ' művészeti csoport tartott népdalbemutatót. Néhány községben, így Topo- náron kisdobos- és úttörőavatást rendeztek. MARCALI Úttörő harsonások jelére kezdődött Marcaliban a május elsejei felvonulás, amely minden eddiginél nagyobb tömeget, mintegy négy és félezer embert mozgósított. Érdekes színfoltja volt a menetnek a marcali gimnázium és szakközépiskola égjük leányipari Ktsz-nek a dolgozói- A felvonulás után a művelődési házban megnyitották a kézimunka szakkör hagyományos kiállítását. SIÓFOK Ragyogó napsütés köszöntötte május elsején a siófokiakat: több mint háromezer dolgozó töltötte meg a szabadtéri színpad zászlódíszbe iltözött hatalmas nézőterét. \z ünnepségen Guth Ferenc, a Járási Nép: Ellenőrzési B:- zottság elnöke mondott beszédet, majd az általános iskola Énekkara és kamsrakórusa, valamint a siófoki Balaton Együttes adott műsort. Az ünnepség után számos kedves meglepetés és szórakozási lehetőség várta a Dimitrov pariiban a siófoki dolgozókat. TAB A járási székhely üzemeiben külön ünnepségeken emlékeztek meg a munkásosztály nagy nemzetközi sereg- jzemléjéről. A falvak többségében ugyancsak ünnepi gyűléseket rendeztek május elseje alkalmából, de egyben kihasználták a kedvező időjárást is, és csaknem mindenütt dolgoztak a földeken. Vasárnap és hétfőn népes volt a határ a tabi járásban: a dolgozó parasztság így köszöntötte az ünnepet. NAGYATÁD Heggel zenére ébredt Nagyatád lakossága, majd délelőtt kilenc órakor megkezdődött a íelvonu1961-ben kezdődött meg az építkezés, és 1967. április 30- án már avatásra gyülekezhetett a közönség: elkészült Kaposvár új, impozáns létesítménye, a termálfürdő, s rövidesen átadják rendeltetésének a sportuszodát is. Sugár Imre, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese megnyitó beszédében hangoztatta, hogy Kapiosvár első közfürdője még 1900 előtt épült, 1929- ben korszerűsítették, de azóta egyáltalán nem fejlődött, s már nem felelt meg az egyre növekvő igényeknek. Az új városi fürdő 33 millió forintos költséggel épült, termáiés kádrészlege, gőzkamrája és huszonöt méteres uszodája várja a vendégeket. Természetesen mindezt kiegészíti jó néhány szolgáltatóhelyiség: fodrászüzlet, büfé, pedikür- szoba található az épületben. A fürdő 51 fokos termálvize (naponta 360 köbméter) 1000 méter mélységiből tör fel. A fürdőmedencékben természetesen nem ilyen forrón használhatják a vendégek: 37, illetve 40 fokosra hűtik le. Nagyobb a hősé«1 viszont a gőzkamrában: 50, illetve 60 fokos szárazgőz áll a közönség rendelkezésére. Az eddigi tapasztalatok alapján a kaposvári fürdő vize reumatikus fájdalmak és gyomorbán tailmak ellen nagyszerűen- használható, éppen ezért a Somogy megyei Víz- és Csatornamű • Vállalat — a fürdő gazdája — megindította a gyógyfürdővé való nyilvánítás folyamatát. • * * A kaposvári fürdő megnyitóján részt vett Illés Dezső, a megyei p>ártbizottság titkára, Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke, ott voltak a Kaposvári Városi Pártbizottság és a városi tanács vezetői és munkatársai, valamint a tervezők és a kivitelezők képviselői. Az új fürdőt Tóth János, a városi tanács vb-elnökhelyettese vette át.