Somogyi Néplap, 1967. május (24. évfolyam, 103-127. szám)

1967-05-21 / 119. szám

AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Takarékosságból — sötétség öröm1 végignézni es­ténként a kaposvári utcá­kat. Az ostomyelcs lám­pákon kívül a színes, ki­világított reklámok, fel­iratok teszik hangulatos­sá az esti sétákat. Egyre inkább követik a járási székhe/yek is a példát, városiasabb kül­sőt öltenek. Egész Csurgó örült, amikor neonfel­irattal látták el a bútor­áruházát s az ABC-t. A kirakatokat is úgy ren­desetek cl, hogy belülről megvilágítva impozáns látványt nyújtsanak. Azaz nyújtanának, ha hagy­nák. Mintegy 300 000 fo­rintot költött a fogyasz­tási és értékesítő szövet­kezet a feliratokra, rek­lámra — csak azért, hogy nappal láthassák, hogy ilyen is van. Este föl nem kapcsolnának egyet sem — takarékosságból. A Csokonai-hét alatt a két utolsó napon világí­tottak utoljára — akkor Is csak utasításra. Azóta esténként sötétség rejti az áruházakat. Ha meggondoljuk, hogy 300 000 forintot költöttek a világításra — luxus nem használni. Furcsa ta­karékosság ez, meg kell hagyni. S. ML Idei terve hat-hétmillió forint Házakat, üzleteket, járdát épít a najyüijeai tanács építöiirigádja A naggyhajomi tanács negyvenhat tagú építőbrigádja jelentős községfejlesztési prog­ramot valósít meg otthon és a kaposvári járás falvaiban. Tavaly kezdtek hozzá s az idén fejezik be a szennai és a somogygeszti művelődési ház építését, Magyaratádon ugyancsak művelődési otthont építenek a falakat már föl­húznák. Toponáron járdát ké­szítenek és egy pedagógusla­kás befejezésén dolgoznák. Kaposmérőn egy pedagógus­lakást építenék, Kadankúton iskolát bővítenék, Visnyén pedig járdát építenek. Ezenkívül természetesen Nagybajomban is sok a ten­nivalójuk. Rövidesen befejez­nek egy pedagóguslakást, mintegy két kilométeres jár­daszakaszt kell elkészíteniük, és rájuk vár a körülbelül fél­millió forintba kerülő vas­műszaki iparcikkbolt fölépítése is. Az épület alapjait rövide­sen lerakják, a szükséges anyagok már a helyszínen vannak. Ugyancsak idei terv egy fürdő építése Nagyba­jomban. A meleg vizű fürdő építéséhez az év második fe­lében fognak hozzá. Számos épület átalakítására, felújítá­sára is kapott megbízást a brigád. S hogy teljes mér­tékben kihasznál iák a kapa­citást, parkettázást is vállal­nak. Mintegy hat-hétmillió forint a brigád Idei építési terve. Az idén gépeket is vásároltak egy K—25-ös és egy U—28-as traktort vettek két pótkocsi­val építőanyag és emberek szállítására. Montén! akarta udvarióját, hamisan vallott A Siófoki Járásbíróság Urbán Józsefnét, illetve azóta már Jani Sándornét 8 hónapi szabadság- vesztésre és 1500 forint pénzbün­tetésre, Bálint Imrénét, Gyön­gyösi Dezsőnét, Schándl Károly- nét 2-2 hónapi szabadságvesztésre Divéki Lászlót ugyancsak 2 hó­napi szabadságvesztésre és 700 forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés-büntetés végre­hajtását a bíróság 3 évi próbaidő­re föltételescn felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős. Jani Sándor siófoki taxiso­főr ellen büntetőeljárás folyt társadalmi tulajdon hűtlen ASSIOMY A TUTAJOM «C3 <X5 (A Quick karikatúrája) kezelése ‘miatt. Jani a taxi kilométeróráját kikapcsolva járt udvarolni Zircre Urbán Józsefnéhez, s taxival hord­ta őt szórakozni — a válla­lat költségére. Urbánné kezdetben elis­merte a taxival tett látogatá­sokat, kirándulásokat. Később azonban ezt a vallomását visszavonta, s több más ta­nút is arra bírt rá, hogy ugyancsak vonják vissza val­lomásukat, hogy ezzel Janit megmentsék a büntetéstől. Ez a kísérletük azonban sikertelen maradt. Janit a bíróság elítélte, és el járás in­dult Urbánné meg hamisan tanúskodó társai ellen is. A MÉHÉSZ Méhész? Ilyen főfoglalko-1 zás, azt hiszem, nincs is. Mert ki méhészkedik? A va­sutas, a szabó, a tanító, az orvos, a paraszt, az ipari mun­kás, az erdész, a főkönyyelő és még sorolhatnám, ki tud­ja meddig. Tehát sokan mé- hészkednek — munkaidő után és szabadság alatt. kezdődik az akáchordás, és megnézem a keretet, a fiasí­rás terjedését is láthatom. No, nem kell megijedni tőlük. Amelyik ott döngicsélt, az tele volt virággpgorral, és semmiképpen se bántaná az embert. Sietős most a dol­guk ... Készfii a vándorbó- d>ám, és ahol jó méhlegelő & ' — Nyugodtan idejöhetnek, ilyenkor, akáchordás Idején nem érnek rá az idegennel tö­rődni ... leköti őket a mun­kájuk. Sárosdi János invitál így bennünket a méheihez. Har­mincöt éve kötött immár na­gyon tartósnak mondható ba­rátságot a kis állatokkal. Most nyugdíjas erdész, a balatom- szabadi November 7. Tsz fá­sítási, erdőhasznosítási felelő­se. Negyven család móhe van, ennek egv részét ba laton föld­vári lakásánál tartja, a töb­bit Bal atomendrédre vitte gyűjtőútra — Nézzék, mennyi méhecs­ke egyetlen keretben. És hogy sürögnek-forognak... Ez a szorgalom, ez a nagy igye­kezet jellemző rájuk. Látják? Az ott az anya, nagyobb, mint a többi. Ilyenkor, amikor el­lesz, oda medrek munka után. Az akác és a* baltacím a je­lenlegi legelő, aztán jön majd a napraforgó. Tulajdonképpen minden kerületvezető erdész méhészkedhetne ráérő idejé­ben ez az ő foglalkozásukhoz áll legközelebb ... Sárosdi bácsi úgy mondja, hatezer forintot biztosan hoz a méz, de ha egy kis szeren­cséje lesz tán többet is. Az idén jó közepes termést vár mézből, s ez családonként húsz-huszonöt kilónak felel rneg. Most hordják az elejét az akácvirágokból. Bódító vi­rágillat, monoton döngicsélés veszi körül az idős embert és a kaptárokat. Szelíd Ms gyűj- tögetők kerülik egymást a le­vegőben, nem érnek rá meg­szűrni az embert... n. f. Cigaretta — dohánylevélben Dohánylevélbe csomagolt cigarettát hozott forgalomba az egyik angliai dohánygyár. A gyár szakembereinek vé­leménye szerint kevésbé ártalmas, mint a hagyományos papír hüvelyű cigaretta. Szívük most is a gyárért dohog Tégla — műanyagból Már nemcsak agyagból le­het téglát és tetőcserepet ké­szíteni, hanem műanyagból is. A leningrádi műanyag- ipari kutatók sikeresen ol-* dották meg ezt a feladatot, amikor a parafánál is tíz­szer könnyebb poli.stirol hab­anyaggal helyettesítették az égetett agyagot. Könnyű sú­lya mellett további előnye még jó kémiai ellenállóké­pessége, valamint kiváló hang- és hőszigetelő tulaj­donsága. A leningrádi vegyé­szek egy másik műanyagfaj­tát is kikísérleteztck, melyet •>önoltó-pllistirolnak« nevez­tek el. A belőle készített tár­gyak tűz hatására nem gyul­ladnak meg, hanem csak el­szenesednek. SEHOVA SEM MEGYEK OLYAN SZÍVE­SEN nyugdíjas-találkozóra, mint a cukorgyár­ba. Ennek pedig egyetlen oka van: olyan munkásokkal ismerkedhetek meg, akik egész életüket ezen a helyen töltötték. Mindig tavasszal hívják össze azokat, akik az előző évben mentek nyugdíjba, mert olyankor nem érnek rá beszélgetni az öre­gekkel, amikor megy a gyár. Akkor minden­ki azért szurkol, hogy jól zárják a kampányt, szép és jó cukrot főzzenek. Tizennégy nyugdíjas jött el a találkozóra, hiányozni csak egy hiányzott. Portások, la­katosok, segédmunkások, egy villanyszerelő, éjjeliőr, szigetelő, manipuláns, segédmüszak- vezető és művezető. Aki a legkevesebb időt töltötte a gyárban, hat évig dolgozott itt; aki a legtöbbet, az pedig negyvennyolc évig. Nő csak egy volt közöttük: Osztopányi 1st- vánné. Kilencszázharmincegy óta jár be a gyárba, a férje cukorfőző volt ugyanitt. HAT SZÁL PfROS TULIPÁN varázsolt de­rűt az átrendezett pártirodába. Meg az öre­gek viccelődése. Tréfa tréfát ért, mindenki ugratta valamivel a társát. Csak akkor eresz­kedett nagyon nagy csönd a teremre, amikor Szerecz László főmérnök szívből jövő szavak­kal köszöntötte a nyugdíjasokat. — Azt hiszem, hogy a baráti szálak nem szakadtak meg, mindnyájan úgy érzik, most is idetartoznak. Meghatódottan bólogat mindenki. Szép tar­tásit férfi emelkedik szólásra, Vasvári István művezető. — Nagyon szépen köszönöm a meghívást, boldogan jöttem el, hiszen nem tűnt el nyom­talanul az a negyvenhárom év — Gyimesi Sándor segéd-műszakvezetöre mutat — meg i barátom negyvennyolc éve. Amikor a nyug­díjazáskor fölmentem a főmérnökhöz, elérzé- kenyedtem, legjobb ilyenkor, ha eltűnik az ember, mint a kámfor... S most köszöni meg azt a jóságot, amelyet a gyárban kapott. Mivel eddig nem volt alkalmunk, gratulálunk a főmérnökünknek, hogy megválasztották képviselőnek. Azt kérjük, gondoljanak at üre­gekre, amikor indul a kampány, hadd jöhes­senek be dolgozni. összecsendülnek a poharak, a főmérnök, a főkönyvelő, a személyzetis és a KISZ-titkár minden nyugdíjassal kocint. — Egészségükre! Tartalma van ennek a szónak, az a kíván­ság érződik belőle: hosszú és békés nyugdí­jas kort. A BOR MEGOLDJA A NYELVEKET, vi­dám történeteket mesélnek az öregek, fölidé­zik a régi emlékeket, a közös helytállás iz­galmas perceit. Aztán a mára terelődik a szó. — Körülnéztem a gyárban, hát ilyet még életemben nem láttam... Mi is felforgattuk néhányszor az üzemet, de ennyi csövet nem láttam elvágva. Elkészülünk-e időre? — mondja aggódva Gyimesi Sándor. — Mikor nem készült el a gyár? — jegyzi meg valaki. — Olyanra még nem volt példa — helye­selnek mások is. Az asztaloknál másra terelődik a szó. Virág­ra, szőlőre, az új fürdőre. — Mivel foglalkozik most, Dezső bácsi? — kérdi a főkönyvelő. — A nőket nézem az utcán — kacsint Ros­tás Dezső, a piros arcú rakodómunkás, aki a jó kedélye miatt a gyár kedvence volt har­mincnyolc évig. — Nofene! — lepődik meg a főkönyvelő. — A nyugdíjba belefér, nem? Jóízű kacagás hullámzik végig az aszta­loknál. — Amíg az embernek van kedve viccelni, addig nincs baj — jegyzi meg Vasvári Ist­ván. MINDEN NYUGDÍJAS KAPOTT AJÁNDÉ­KOT. Olyan óvatosan vitték haza a rózsaszín selyempapírba csomagolt liköröskészletet mint a hímes tojást. — Vezetőim, nagyon vigyázzatok erre a gyárra! — így búcsúzott a főmérnöktől és a ^könyvelőtől az a munkás, aki két év hí- ín öt évtizedet dolgozott it. Nyugdíjasok. Szívük azonban most is a gyárért dobog. 1 Lajos Géza A jó házasság Egyik barátja panasz­kodott Paul Sartre-nek, hogy a lia íejeDe vette, egy operaénekesnöt akar feleségül venni. »Mit te­gyek, hogy megakadá­lyozzam?« — »Miért akarod megakadályozni ezt a házasságot?« — ér­deklődött Sartre. — »De hiszen nagyon jól tudod — válaszolta a bánatos atya —, milyenek ezek a művészházasságok»Ne szólj egy szót se a mű­vészházasságok ellen — utasította rendre barát­ját Sartre —, hiszen ezek a házasságok tartanak a legrövidebb ideig.« Kis irodalmi vita Irodalmi kérdésekről folytatott vitájuk során André Gide szemére ve­tette fiatalabb írótársá­nak, Malraux-nak, hogy annak könyveiben min­denki rendkívül intelli­gens, buták soha nem fordulnak elő. Malraux így válaszolt: »Elvégre nem azért írok, hogy bosszankodjam. Az élet tökéletesen fedezi ostoba- ember-szükségleteimet.“ önteltség Egy magabiztos férfi az estélyen így szól beszél­getőtársához: — Tudja, nekem elég öt percig beszélnem valaki­vel, s máris tisztában va­gyok vele, mit gondol ró­lam az illető. — Ez szörnyen kelle­metlen lehet önnek! Mi a sznobizmus? John Osborne angol író ir odalomkritiku sokkal folytatott beszélgetésein új meghatározást adott a sznobizmusról: »Sznobok azok, akik mások «állói­ra állnak, de nem azért, hogy jobban lássák.« Vallomás — Erzsiké, maga az egyetlen lány a világon, akiit szeretek. — Ez teljesen mellékes. A fő dolog az, hogy én vagyok-e az alany, akit feleségül akar venni? Az autóból kinyújtott kar Egy angol közvéle- lemény-kutátás szerint ha a vezető kinyújtja karját az autóból, akkor ez a következőket jelentheti: 1. leszórja a hamut a ciga­rettáról ; 2. jelzi, hogy balra fordul; 3. megfenyeget egy gyere­ket, hogy megpofozza, mert grimaszokat vágott rá; 4. jelzi, hogy jobbra befor­dul; 5. felhívja a felesége figyel­mét a szép kilátásra; 6. megvizsgálja, nem esik-e az eső; 7. nyújtózkodik; 8. megkérdezi az ntcán álló feleségét, bezárta-e a kaput; 3. integet egy arra haladó ismerősnek; 10. egy kezdődő görcsöt pró­bál feloldani a mozdulattal; 11. kidob egy gyufaszálat; 12. dühében gesztikulál, mert eltévedt. Somogyi Nép'ap Az Somogv megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztőt WIRTB LAJOS. 11 Szerkesztőség: Kaposvár# Latinka Sándor u. 2. Telefons 11—510. 11—511 Kiadja a Somogy megye! Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. Z. Teleiod u—516 Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem Őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helvi postahivataloknál és postáskézbesftőknél. Előfizetési díi egv hónapi 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca &

Next

/
Oldalképek
Tartalom