Somogyi Néplap, 1967. május (24. évfolyam, 103-127. szám)
1967-05-21 / 119. szám
SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1967. májas XL. A magyar—dán mérkőzések történetéből Először 6:0 -ás magyar győzelem — 2:0-ás vereség a római olimpián — Csordás, Várhídi, Fenyvesi és Farkas az eddigi találkozókról Mindössze tizenkét esztendős a magyar—dán labdarúgó-kapcsolatok múltja. Először 1955. május lö-én Koppenhágában találkozott egymással a két nemzet válogatottja. 41 ezer néző volt kíváncsi a mérkőzésre, különösen a magyar csatársor játékára. A támadósor így állt fel: Sándor. Kocsis, Palotás, Puskás, Hidegkúti. A mérkőzés alatt cseréltek és helyet kapott Csordás Lajos, a Vasas mostani edzője, aki Palotás helyett állt be. Ó ígv emlékezik vissza a koppenhágai kilencven percre: — Könnyedén játszottunk, győzelmünk egyáltalán nem volt vitás. Jeliemző a fölényünkre, hogy valamelyik dán vezető a találkozó után így nyilatkozott: »12:0-ra is győzhettek volna a magyarok-«. Hat gólt rúgtunk és sohasem felejtem el, hogy különösen Sándor aratott nagy közönségsikert. Jobbszélsőnk jó teljesítményét három gól jelzi. Sándoron kí- \-ül Kocsis lövése kétszer, Palotásé egvszer talált utat a dán kapuba. Ellenfelünk játékán érződött, hogy tanító- mestereik angolok voltak. Náluk nagy a szerepe a testi erőnek, a játékosok atlé- tikus termetűek. Hosszú, lőtt passzokkal próbálták megközelíteni a kapunkat, és aránylag keveset cseleztek. Játékuk alapvető vonásai ma is azonosak. A dán és a holland labdarúgás között egyébként sok a hasonlóság, mert mindkettő az angol iskola hagyományait követi. A magyar labdarúgók második nevezetes találkozója a dánokkal nem végződött olyan sikerrel, mint az első. 1960. szeptember 6-án, a római olimpián találkozott egv- mással a két csapat A tét a döntőbe jutás volt. A magyar játékosok arról beszélgettek: mi lenne kedvezőbb, ha a döntőben az olaszokkal vagy a jugoszlávokkal kellene megküzdeniük. Anynyira biztosra vették, hogy az elődöntőben legyőzik a dánokat De másként történt ... 1:0-ás vezetést szereztek a dánok, amikor elérkezett az elődöntő kritikus pillanata. A magyar csapat tizenegyeshez , jutott. Várhidi Pál állt oda, hogy elvégezze a büntetőrúgást. Az Újpesti Dózsa egykori játékosa ma ezt mondja a tizenegyesről: — Nem játszottunk úgy, mint ahogy mi magunk is vártuk volna. Voltak pedig jó erők a csapatunkban, ígv például Albert és Göröcs is ott volt a csatársorunkban ... A tizenegyest a jobb sarokba rúgtam, de közben föl sem néztem és nem vettem észre, hogy a dán kapus — még a játékvezető füttye előtt — elmozdult a helyéről. Elcsípte a labdát. A játékvezető azonban úgy tett. mintha nem vette volna észre a kapus szabálytalanságát, és nem rúgatta újra a tizenegyest. A dánok azután még egy gólt rúgtak, és végül is 2:Ó-ra kikaptunk. 1963. május 19-én újra összemérte erejét a két csapat. Erről a találkozóról dr. Fenyvesi Mátéval, a Ferencváros sokszoros válogatott balszélsőjével beszélgettünk: — Mintha megbeszéltük volna, elosztottuk egymás között a góllövés sikerét. Mind a hatot más rúgta. Az elsőt Göröcs, a msodikat én, h harmadikat Monostori, a negyediket Albert, az ötödiket Rákosi és az utolsót Solymo- si. Így győztünk 6:C-ra. A dánok pedig előzőleg jobb eredményre számítottak, mert mi néhány nappal előbb Stockholmban 2:l-es vereséget szenvedtünk a svédektől. 1966. szeptember 21-én játszották az utolsó magvar— dán mérkőzést. A találkozó — mint a most május 24-én következő — európa-bajnoki selejtező volt. A maevarcsa- oat ebben az összeállításban játszott: Szentmihálvi — Káposzta, Mészöly, Ihász — Mathesz, Sipos — Molnár, Bene, Albert, Varga, Farkas. A 6:0-ás győzelemről Farkas Jánossal, a Vasas csatárával beszélgettünk: — Az európa-bajnoki selejtezőkön az esetleges pont- egyenlőségnél a továbbjutás szempontjából a gólarány dönt, ezért igyekeztünk minél eredményesebben játszani. Emellett arra is vigyáztunk, nehogy gólt kapjunk. A második .félidő végefelé egy kissé lefékeztünk. — És mi várható Koppenhágában? — A hollandok kiestek a továbbjutásért folytatott küzdelemből, de a nagyobb ellenfélnek, a Német Demokratikus Köztársaságnak még legalább annyi esélyese van, mint nekünk. Ez azt jelenti, hogy Koppenhágában nem elegendő csak gvőznünk, a gólarány is fontos. A dánok jelenleg nem tartoznak az európai labdarúgás első vonalába, erőnléti szempontból azonban felveszik velünk a versenyt. Emellett számolnunk kell azzal is, hogy keményen, célratörően küzdenek majd, mert a kapumérkőzéseken egyre nagyobb szerepet kap a testi erő. Bízom benne, hogy Koppenhágában két góllal győzünk, és a dánok elleni mérkőzés nem lesz nagy akadály az Euró- oa-bajnokság döntőjébe vezető úton.., m. k. A járási labdarúgó* bajnokságokból jelentjük MARCALI JÁRÁS A negyedik forduló után is tovább tart a versenyfutás So- mogyszentpál és Kéthely csapata között az elsőségért. Az újonc Bize megszerezte első győzelmét, Horvátkút viszont továbbra is pont nélkül áll. Gadány--M>sztegnyő 3:5, Kele- víz—Horvátkút 3:0 Nagyszakácsi— Somogyszentpál 0:5, Kéthely— Somogyzsitfa 4:1. 1. S.-szentpál 4 4 - - 23:5 8 2. Kéthely 4 3 1 - 13:2 7 3. Mesztegnyő 4 2 1 1 11:7 5 Kisgyura Károly FONYÖDI JÁRÁS Balatonberényben félbeszakadt a mérkőzés. A táskái csapat továbbra is tartja jó formáját, és a hatodik forduló után biztosan vezet. Somogyvár—Kács 2:2, Balatonszentgyörgy—Vityapuszta 2:0, Táska—iSomogyvámos 4 0, Pamuk —Szöllősgyörök 1:1, Balatonbe- rény—Szöllőskislak 1:0 (félbeszakadt) . 1. Táska 6 5 1 - 19:4 11 2. Sz.-györök 6 4 1 1 18:12 9 3. B.-szentgyörgy 5 3 1 1 12:4 7 ignáczy György CSURGÓI JÁRÁS Két nagy meglepetés született az ötödik fordulóban. Gyékényes Iharosban elszenvedte első vereségét. Ugyancsak váratlan eredmény, hogy Csurgónagymarton Pogányszentpéteren győzni tudott. . Zákány—Somogy bükkösd 3:1, So- mogyudvarhely—Szenta 5:0, Po- gányszentpéter—Csurgónagymarton 3:5, Iharos—Gyékényes 5:2. 1. S.-udvarhely 4 3 1 - 11:2 7 2. Gyékényes 5 3 1 1 22:9 7 3. P.-szentkirály 4 3 - 1 17:5 6 Vörös István NAGYATÁDI JÁRÁS Segesd az egyetlen pontveszteség nélküli csapat. A jelek azt mutatják, hogy erre az esztendőre nagyon eggyékovácsolódott ez a gárda. Megtört a jég. Ebben a fordulóban — sajnos — már sor került egy kiállításra. Silli József mikei labdarúgó hagyta el a játékteret. Görgeteg—ötvöskónyi 1:0, Nagykorpád—Háromfa 0:11, Mike—Beleg 2:6, Segesd—Szabás 8:4, Ta- rany—N. Konzerv 0:3, Kisbajom— Bolhás 2:1. 1. Segesd 6 6 - - 21:10 12 2. Kisbajom 6 5 - 1 14 :9 10 3. Beleg 5-4 - 1 21:8 8 4. Bolhás 6 4 - 2 19:9 8 5. Görgeteg 6 4 - 2 10:9 8 6. N. Konzerv 6 3 1 2 19:10 7 7. Háromfa 6 2 1 3 18:9 5 8. Szabás 6 2 1 3 21:21 5 9. Mike 6 1 1 4 11:21 3 10. ötvöskónyi 5 113 4:8 3 11. Tarany 6-15 7:10 1 12. N.-korpád 6 - - 6 1:41Bokor Antal Űttörőolimpia Nehéz mérkőzések várnak a somogyi NB lll-as csapatokra Csak a labdarúgó NB I-ben van szünet. Az NB I B és a többi osztályban változatlan hevességgel tart a küzdelem a bajnokság ponjtaiért. Az NB ül osztályban szereplő somogyi csapatok közül e héten csak kettő szerepel otthonában, három együttesünk vidékre utazik. Nehéz mérkőzések előtt állnak a mieink. A papírforma alapján még viszonylag a LABODI MEDOSZ helyzete a legkedvezőbb. Az otthon játszó lábodiak a Szekszárdi Vasast fogadják. Az eddigi eredmények alapján lényeges tudás- különbség van a két csapat között, kétdés azonban, hogy nem tartós-e az a hullámvölgy a MEDOSZ-nál, amelynek jeleit legutóbb Pécsen sajnálattal tapasztaltuk. A pécsi kisiklás ellenére is biztos lábodi győzelemre számítunk. A másik hazai mérkőzést a MARCALI VÖRÖS METEOR vívja. A marcaliak a nyugati NB ül egyik bajnokjelöltjét, a Nagy- kanizsai VTE-t fogadják. Agyen- bébben rajtoló NVTE fokozatosan lendült bele. Hasonló a helyzet a Vörös Meteornál is. Nyílt mérkőzés ez, amelyen a marcaliak is nyerhetnek. A SIÓFOKI BÁNYÁSZ a délnyugati csoport listavezetője, ez alkalommal nagyon nehéz ellenfelet kap. A PBTC csapatában lényegesen több van, mint amennyit eddigi eredményei jeleznek Feljövőben van a bőrgyári gárda, s bizony a Bányásznak már egy döntetlen is jól jönne Pécsen. A legjobb összeállításban kiálló S. Bányászt egy döntetlenre jónak tartjuk. A K. VASAS csapata Faddra látogat. A papírforma alapján e mérkőzésen elképzelhető a Vasas győzelme. Igen ám, de az újonc faddi csapat eddig a hazai pályán általában Jól szerepelt. Nehéz dolga lesz a Vasasnak, ha csak egy pontot is akar hozni a faddi oroszlánbarlangból. Ennek ellenére a szurkolók azt várják, hogy csapatuk a legutóbbi hazai kisiklást az idegenbeli mérkőzésen szerzett pontokkal feledteti A MARCALI LATINRA szintén idegen pályán küzd a bajnoki pontokért — Andráshidán E mérkőzéssel kapcsolatban is áll az, amit a Vasasnál említettünk. Andráshidáról nehéz pr>n- tct hazavinni. Tovább kellene javulni a Latinkának, ha akár egy döntetlent is el akar érni. Közeleg az iskolaév vége, e ilyenkor nemcsak a jól ismert tantárgyakból, hanem rendszerint a sporttudásból is vizsgáznak az általános iskolák tanulói, csapatai. Űttörőolimpia a neve annak a nemes vetélkedésnek, amely ezt a legfiatalabb sportgenerációt szólítja így május vége felé a küzdőtérre. Ma már a megyei döntőnél tartanak a versenyek. Atléták, röplabdázók és a különböző sportágak legjobbjai küzdenek iskolájuk színeiért. A kaposvári versenyeken a röp- labdások a fináléhoz érkeztek. A fiúknál a Tóth Lajos Általános Iskola együttese (Testnevelő Tacskó János) biztosan nyerte a versenyt, megelőzve a II. Rákóczi és a Berzsenyi Dániel Általános Iskola csapatát. A lányoknál ismét a Hámán Kató Általános Iskola együttese bizonyult a legjobbnak (Testnevelő Incze Béla). Itt a Tóth Lajos lett a második, a Berzsenyi iskola csapata pedig a harmadik helyezett. Az úttörőolimpia számadás eg> esztendőn át végzett sportraunká- ból. A tét nem is kicsi. A legjobbak ott lehetnek majd a megyei döntőn, az itt kiemelkedők pedig még tovább juthatnak. Kíváncsian várjuk az* eddigi sikeres versenyek folytatását. Összetett honvédelmi verseny volt Siófokon A vendéglátók le'/Szték a Veszprémi MHS csapatát Közkedvelt sportág nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb dolgozók körében is az MHS összetett honvédelmi versenye. Évről évre küzdenek itt a falvak, az üzemek, a járások csapatai. Ugyanebben a megyei,-sőt az országos döntőket is. Az MHS siófoki járási elnöksége az idén különösen nagy gonddal készíti fel a járás sportolóit a soron következő nagy viadalokra. A siófokiak a veszprémi járás MHS Fej-fej melletti harc a tekézőknél Várható volt, hogy az idei megyei tekebajnokságban az eddigieknél jóval élesebb lesz majd a küzdelem. Korábban rendre a Fáklya meg a Spartacus páros versenye volt a megyei CSB. A tavaly kiesett K. Építők most harmadikként csatlakozott ehhez a versengéshez. Tény azonban, hogy a megyei csapatok nem nagyon tisztelik a volt NB II-es együttest. Ez megmutatkozik a bajnoki táblázaton is. Igaz, hogy e pillanatban az Építők vezet. A csapatnak 40 pontja van, a mögötte ugrásra kész Fáklya és Spartacus azonban egyaránt 39-39 pontos. Még három forduló , van vissza a tavaszi idény versenyeiből. A három vezető esaversenyágban megrendezik a csapatát hívták meg nemes vetélkedésre. Az összecsapás végül is a hazaiak kis pontkülönbségű győzelmét hozta. A sikeres viadal után a veszprémi és a siófoki sportvezetők megegyeztek abban, hogy ezentúl esztendőnként találkozik a két járás MHS-csapata. A legközelebbi visszavágó szüihelye Veszprém lesz. A siófoki verseny legjobbjai: Motorosok: 350 ccm: 1. Kovács (Siófok), 2. Takács (Siófok), 250 ccm: 1, Mayer (Siófok), 2. Látrányj (Siófok). 125 ccm: 1. Börőczfi 'Siófok), 2. Kész (Veszprém) Csapatban: Siófok 36 pont, Veszprém 23 pont Sportlövészet: Fellőttek: 1. Szántó (Siófok) 216 kör. 2. Mnráczi (Sófok) 204 kör. 7fitisáqiak: 1. Polvik .Veszprém) 221 pont, 2 'iznkare (Veszorém) 204 pont Az összesített régered*nénrr 1. Siófoki járás 69 pont ,2. Veszprémi járás 61 pont pat közül még egy sem mehet biztosra. Az első számú esélyes K. Építőnek bizony még nehéz mérkőzései lesznek, s a csapatnak tovább kell javulnia, ha elsőként kiván fordulni az idei megyei bajnokságban. A legutolsó játékhéten egyébként a tekézőknél az alábbi eredmények születtek: K. Fáklya—K. Vasas 7:1 (2473:2407). K. Spartacus—K. Vasas B 6:2 (2373:2962). K. Helyiipar—K. Fáklya B 6:2 (2319:2207). K. Építők B—K. Közút 6:2 (2321:2277). K. Lendület—K. Vasutas 5:3 (2357 :2356). A forduló legjobbjai: Kelemen (Vasas) 453, Németh T. (Fáklya) 453, Győrfi (Vasas) 450, Schil! (Vasas) 434, Feltzer (Építők) 428, Szakály (Fáklya) 434 te. EB Figyelem! Állami gazdaságok! T ermclőszö vetkezetek! Egyéni termelők! Az alábbi jó minőségű fű magvakból korlátlan meny- nyiségű készlet áll rendelkezésre hivatalos áron: angolperje, magyac-rozsnok, csomósebir, rétikomócsin, franciaperje, tarackostippan vörös cserkesz. Az Országos Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat, (Budapest, VII., Rottenbiller u. 33.) Bármilyen mennyiségű rendelést elfogad és szívesen áll a vevők rendelkezésére. (5015) DOLGOZÓKAT FÖLVESZNEK A Tabi Gépjavító Állomás ka- rádi villamoshálózat! és épületgépészeti üzeméhez villanyszerelő szakmunkásokat fölvesz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés Karaaon, a gépjavítónál. Telefon: Karúd 10. (74204) Vizsgázott, gyakorlattal rendelkező KAZÁNFŰTŐT azonnali be- iepésre ielveszünk. Cím: Kaposvári Vaj üzem Cseri út 4. (6049) Gyakorlott GÉP- és GYORSÍRÓKAT fölvesz megyei vállalat. Cím: 74389. számon a Magyar Hirdetőben. (74389) A Somogy megyei Útépítő Vállalat azonnali fölvételre keres több éves gyakorlattal rendelkező AUTÓSZERELŐT, GÉPLAKATOST hegesztői vizsgával, NE- KÉZGEPKEZELŐT. HALÓZATi VILLANYSZERELŐT, 1 KŐMŰVEST, 2 ÁCS szakmunkást, valamint segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat L építésvezetőségén, Kaposvár, Gilice u. 4. sz. Kőműves szakmunkásokat, se- geumunkásokat, egy GÉPKOCSIVEZETŐT azonnali belépésre felveszünk. Építőipari Ktsz Kaposvár, Ady E. utca 23. (74462) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fölvesz kaposvári és Kaposvár környéki munkahelyeké VILLANYSZERELŐKET, GÉPLAKATOSOKAT, AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐT és HEGESZTŐT. Nagyatád környéki munkahelyeire VILLANYSZERELŐT. Jelentkezés a vállalat Gépgazdálkodási osztályán. Kaposvár, Május 1. utca 52. sz. alatt. (74460) A Kaposvári Cukorgyár a karbantartási időszakra fölvesz: MŰSZERÉSZ, MOTORSZERELŐ, HEGESZTŐ, GÉPLAKATOS, VILLANYSZERELŐ, CSŐSZERELŐ. KŐMŰVES, KÖVEZŐ és ÁCS szakmunkásokat valamint segédmunkásokat. Jelentkezni: a gyár munkaügyi osztályán, hétköznap reggel 7 órától délután 16 óráig. (74315) A Kaposvári Vas- és Fémipari Vállalat fölvesz LAKATOS, HEGESZTŐ, MARÓS szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezni: a vállalat munkaügyi osztályán. Kaposvár, Mező Imre u. 22. (6053) KŐMŰVES és VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat építőipari segédmunkásokat és kőműves ipari tanulókat fölvesz a Kaposmérő- kadarkúti Építőipari Ktsz. (6051) Villanyszerelőket, kőműveseket, segédmunkásokat és lakatosokat keres fölvételre az Áramszolgáltató V. Kaposvári Igazgatósága. (74377) A városi tanács vb építési és közlekedési osztálya gépkocsivezetőket és ZETOR-vezetőket keres fölvételre. Jelentkezés a Kaposvári Városi Tanács V. B _ köztisztasági részlegének garázsánál, Kaposvár, Cseri út 10. (74378) Az ÉPFU kaposvári kirendeltsége gépkocsirakodókat vesz föl kaposvári munkahelyre. Fizetés teljesítménybérezés szerint Szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet Kaposvár, Vásártér u. 10. EPFU-te- lep. (74243 Az ÉM Vas megyei Állami Épí- .őipari Vállalat azonnali belépéssel fölvesz bádogos szakmunkásokat. Bérezés teljesítménybérben. Szociális juttatások a fennálló törvényes rendelkezések szerint. Jelentkezni lehet írásban vagy szemé :yesen a fenti vállalat szakipar -'ő-építésvezei őségén, Szombathely, Wesselényi u. 34. sz. Telelőin: 21-«*. <143401) KAPOSVÁRIAK, SOMOGYIAKI A nagy lakásépítkezések. a Mü. M.-iskola építkezés stb. megvalósítására az EM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat Kőműves és ács szakmunkásokat, ezenkívül segédmunkásokat fölvesz Kaposvári építkezésekre. Átlagkeresetek: kőműves 1800—3000 Ft, ács 1850—2900 Ft, segédmunkás: 1850— 2100 Ft. Vidékiek különélési pótlékban részesülnek: családfenntartó napi 15,— Ft, nem család- fenntartó napi 10,— Ft. A különélési pótlék havonta 250—350 Ft-ot tesz ki a munkabéren felül. Üzemi konyha van, vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Indokolt esetben, ha megfelelő létszám van, — 60 km távolságon belül — gépkocsival naponta hazaszállítást biztosítunk. Jelentkezés helye: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 5. szám. (74012) A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára fölvesz férfi segédmunkásokat. Napi háromszori étkezés térítés ellenében. Szállást biztosítani nem tudunk. Fölvételhez munkakönyv és munkaeró- irányítólap szükséges. (6027) A Kaposvári Városi Tanács V. B. Építési és Közlekedési Osztálya gyors- és gépírót keres fölvételre. Jelentkezés a városi tanács vb építési és közlekedési osztályán II. emelet 29. alatt. (74379) Azonnali belépésre felveszünk ÁCS, TETŐFEDŐ, LAKATOS szakmunkásokat, segédmunkásokat, kubikosokat. A bérezés teljesítmény alapján történik, munkás- szállást, étkezést biztosítunk. Napi háromszori étkezés 9.20 Ft térítés ellenében. Jogosultak részére az építőiparra meghatározott fölemelt különélési pótlékot fizetünk, és a 24 munkanap ledolgozása után a haza- és visszautazás! költséget megtérítjük. Ha a jelentkezőnek egy évnél nem régebbi tüdő vizsgálati eredménye van, hozza magával. Jelentkezés: EM Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat, munkaügyi osztályán, Székesfehérvár, Ady Endre u. 13. (4799) A Bábolnai Állami Gazdasag fölvételre keres MŰSZAKI RAJZOLÓKAT. Jelentkezés május 25- ig levélben a gazdaság címén: Bábolnai AG Bábolna, Komárom megye. (4444) A 13. sz. AKÖV kaposvári telephellyel esztergályosokat fölvesz. Jelentkezni lehet Kaposvár, Berzsenyi utca 1—3. szám alatt. (74247) A Szentendrei Betonárugyár — váci telepére — azonnali belépésre fölvesz férfi segédmunkásokat betonelemgyártási munkakörbe. Tanácsi igazolás szükséges. Üzemi étkezés és munkásszállás van. Felvétel személyes jelentkezés esetén Vác, Kisrét dűlő 1. szám alatt. (A Forte-gyár és a váci kisállomás mellett.) (65482) MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZERELŐT FELVESZÜNK. Villamosságban jártas előnyben. Lakás nincs, fizetés megegyezés szerint. Vörös Csillag Tsz irodája. Attala. (74482) A Szentendrei Betonárugyár azonnali belépésre fölvesz férfi segédmunkásokat betorieJemgyártó munkakörbe. Üzemi étkezés és munkásszállás van. Tanácsi igazolás szükséges. Felvétel személyes jelentkezés esetén a gyáregység munkaügyi osztályán, Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. (65485) Azonnali belépésre fejős teheneteket fölvesz — lakást biztosít — a kadarkúti Szabadság Tsz. és«**)