Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)
1967-04-19 / 92. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1967. április 19. ítélet a volt zuglói nyilasok bűnügyében Több hónapig tartó tárgyalás után kedden a Fővárosi Bíróság ítéletet hirdetett Kröszl Vilmos és tizennyolc bűntársa ügyében. A bíróság háborús és népellenes bűntett miatt Kröszl Vilmos volt nyilas kerületvezetőt, Németh Lajos volt nyilas kerületi fegyveres pártszolgálat-veZetőt és Sándor Alajos volt nyilas fő kerületi összekötőt halálbüntetésre, Bükkös György, Hol- lay József, Szőke Antal, Ba- ráth Kálmán, Kálmán László, Kers János, Füredi Pál vádlottakat 15—15 évi, Krauth Józsefet 14 évi, Kovács Jánost és Kovács Istvánt 13—13 évi, Mészáros Lászlót 12 évi. Hernádi Jenőt 11 évi, Krauth Gyulát és Baráth Jánost 10—10 évi, Pataki Ferencet és Monostori (Mihalik) Gyulát 8—8 évi szabadságvesztésre ítélte. A bíróság mellékbüntetésül vagyonelkobzást és a közügyek gyakorlásától való e1 tiltást is kimondott. A terjedelmes bizonyítás eljárás eredménye alapján I (MTI) megállapított tényállás szerint a vádlottak 1944. október 16-tól 1945. január 10-ig részt vettek emberek kivégzésében, megkínzásában és kifosztásában. A büntetés kiszabásánál a bíróság súlyosbító körülményként értékelte a bűntettek elkövetésében megnyilvánult kegyetlenséget, az áldozatok nagy számát, az elkövetett rablásokat és fosztogatásokat, viszont figyelembe vette a vádlottak egy részénél feltáró jellegű, őszinte beismerésüket. Mivel a tárgyaláson adatok merültek fel arra, hogy 1944. december 25-ig a terrorcselekményeket parancsaival és tevékeny részvételével Szelepcsényi László, a zuglói nyilas pártház jelenleg szökésben levő, külföldön tartózkodó volt parancsnoka irányította, a bíróság az ítélet jogerőre emelkedése után az ügy iratait megküldi az ügyészségnek, hogy Szelep- ényi László ellen a nyomóst megindíthassa. Az ítélet nem jogerős. TELEXU Tlictnt, az ENSZ főtitkára kedden háromnapos látogatásra megérkezett a pakisztáni Rawalpindibe. De Gaulle tábornok francia köztársasági elnök kedden háromnegyed órás kihallgatáson fogadta Norstad tábornokot, a NATO európai haderőinek volt főparancsnokát, akivel a vietnami helyzetről és a francia—afrikai viszonyról folytatott eszmecserét. Hivatalos jelentések szerint Kelet-Pakisztánban a kolera és a himlő 398 emberéletet követelt az elmúlt három hónapban. A keletpakisztáni Madaripur térségében, Daccátöl néhány száz kilométerre délre hétfőn a forgószélnek mintegy’’ száz halálos áldozata volt, körülbelül ezren maradtak hajlék nélkül. A tokiói nemzetközi repülőtéren hétfőn leszállt az első menetrendszerű TU—114- es repülőgép, s ezzel megnyílt a Moszkva—Tokió közvetlen légi járat. CSÚCSOK IS MÉLY! öt esztendővel ezelőtt, amikor a Krupp-cég 150 éves fennállását ünnepelte, díszünnepséget tartottak. Heinrich Lübke köztársasági elnök ezt láviratozta a dinasztia jelenlegi fejének; .»Az ön cégének történetében sorsszerűén tükröződnek egész népünk történetének csúcsai és mélységei«. A Krupp-cég egy időben r.zületett a német kapitalizmussal: Friedrich Krupp 1811- ben alapította vállalatát a vasérc és a szén kiaknázására a Ruhr-vidc-ken. Ebben az időszakban vonult be az iparba a gőzgép; acélra és gépekre volt szükség; és másra is ... A HÁROM „K“ Krupp — ez a szó K-vel kezdődik, ugyanezzel a betűvel kezdődik egy másik német szó is; Krieg — háború. Ss Kanone — ágyú, ez is ugyanezzel a betűvel kezdőHolland kormánynyilatkozat Piet de Jong holland miniszterelnök kedden délután kormánynyilatkozatot olvasott fel a parlamentben. A keddi nyilatkozat a választások eredményeként hatalomra került kormány programjának tekinthető. A holland kormány külpolitikai téren állást foglal a NATO — elsősorban annak a lehetőségekhez képest modernizált változata — mellett. A miniszterelnök a megerősített NATO alapján állva felvette programjába a keletnyugati kapcsolatok megjavítását is. (MTI) Per Leningrádban egy NSZK-ügynök ellen A leningrádi városi bíróság kedden megkezdte Volker Wilhelm Schaffhauser NSZK- állampolgár ügyének tárgyalását A 26 éves heidelbergi ,«vr~diákot a Szovjetunió állami és társadalmi rendje ellen irányuló bűntettekkel vádolják. Az előzetes kihallgatás során Schaffhauser beismerte bűnösségét és megbánást tanúsított. David Miller szabadlábon Hétfőn óvadék ellenében szabadon bocsátották David Millert, aki az Egyesült Államokban először égette el behívóját tiltakozva a vietnami háború ellen. Millert áprilisban két és fél évi börtönre ítélte egy bíróság, az Egyesült Államok legfelső bírósága azonban a közelmúltban alkotmányellenesnek minősítette azt a törvénymódosítást, amely súlyos büntetést ír elő a behívóparancs megsemmisítése miatt. Miller most azt várja, hogy ügyét felülvizsgálják. (MTI) Az Orosz Föderáció büntető törvénykönyvének 70. cikkelye alapján Schaffhauserre hat hónaptól hét évig terjedhető szabadságvesztés szabható ki. Schaffhausert január 5-én tartóztatták le, amikor egy leningrádi lakosnak átadott egy táskát, amelynek belső rekeszében szovjetellenes tartalmú utasításokat tartalmazó levél, titkosíráshoz szükséges speciális másolópapír és 125 filmkocka volt. (MTI) GARRISON: „Bizonyos állami szervek páncélszekrényeit meg kellene nyitni...“ Jim Garrison, New Or- i wald leans-i kerületi főügyész nyilatkozatot adott a BBC televízió hétfő esti politikai híradóműsora, a Panoráma részére. Nyilatkozatában hangoztatta, hogy a rendelkezésére álló tények, adatok és tanúyallomások alapján továbbra is kétségbevonja a Warren-bizottság jelentésének következtetéseit, továbbra is fenntartja azt a meggyőződését, hogy Kennedy elnököt nem egyedül Lee Harvey Oswald gyilkolta meg. — Amikor bejelentettem, hogy itt, New Orleanshan szőttek összeesküvést az elnök meggyilkolására, kemény tények ismeretében cselekedtem. Tudtuk és tudjuk, hogy 1963 nyarán New Orleansban működött egy felforgató, ha úgy tetszik, terrorista csoport, amely Kuba elleni akciót tervezett. Ennek a csoportnak volt teljesen jelentéktelen tagja Osis, aki — hangsúlyozom: nem volt kommunista — sohasem volt a jelenlegi kubai rezsim híve. A szervezet — Fair play for Cuba — egyébként csak fedőszerv volt, a háttérben egészen más célok voltak. .; A célok különleges módón 1963 őszén hirtelen megváltoztak, és Kennedy elnök ellen fordultak. — Természetesen ma is a legmélyebb meggyőződésem, hogy több fegyverből lőttek Kennedy elnökre. Teljesen nyilvánvaló, hogy az elnök a halálos lövést nem hátulról, hanem elölről kapta. Vallom, hogy akkor is igazságot kell tenni, ha az egek ránk szakadnak ... Bizonyos állami szervek páncélszekrényeit meg kellene nyitni, mert az Egyesült Államok népének, sőt azt mondanám, az egész világnak joga van megtudni az igazságot (MTI) Egy konszern történetéből II dik. Ez a három szó éppúgj kapcsolódott egymáshoz, mint a három gyűrű a cég jelvényében. A háborúhoz ágyúkra volt szükség, az ágyúkhoz acélra, és Krupp acélt öntött. 1851-ben a londoni világkiállításon bemutatták azt az acélból öntött ágyút, amelyet a Krupp-cég készített. Friedrich Krupp fia, Alfred Krupp gyártott tarackokat, mozsara - Ivat, hajóágyúkat, mindenféle kalibert, mindenkinek, aki fizetett érte. II. Vilmos császár megszál- lotja volt az eszmének, hogy megtörje Anglia egyeduralmát a világtengereken. Hadihajóépítési programjának gerincéül — a Krupp-művek szolgáltak. A császár azt üzente a Krupp- gyár alkalmazottainak: »Külföldön mindig büszkén láttam, hogy dicsőíti kezük munkája német hazánk nevét«. BERTÁTÓL DÓRÁIG Friedrich Kruppnak két lánya volt. Barbara, aki nevét a tüzérség védszentje után kapta — és Berta, akiről viszont a »kövér Bertát« nevezték el, az első világháború híres, félelmetes 42 milliméteres löve- gét. Berta, az ágyúnévadó később egy délnémet diplomatacsalád sarjához ment férjhez, Gustav Bohlen und Halbah- hoz. ö lett a cég vezetője, és nevét — a császár engedélyével — Krupp von Bohlen und Halbah-ra változtatta. Az első világháború volt a bombaüzlet: a kövér Berta Párizst lőtte, és a részvényesek Osztalékának görbéje meredeken felfelé ívelt. De a háború után Kruppéknak első ízben kellett megízlelniük a vereség keserű poharát is. A két világháború közötti időszakban a nagy fellendülés évei altkor következtek be, amikor Hitler került hatalomra. Gustav Krupp egész üze- r.s»* a háborús termelés szolGhánában nyugodt, de nem szilárd a helyzet II SIÓFOKI GELKJ) SZERVIZ értesíti T. megrendelőit, hogy a Szabadság-tér 5. alatt összevonta híradás- technika'- és háztartásigép szervizeit. Kéri az ttÜLuiuii} hogy a torlódások elkerülése érdekében hibás készülékeiket javításra már most adják le. (5002) A nyugati hírügynökségek újabb részleteiket közölnek Ankrah tábornok hétfő esti megnyilatkozásából. Mint ismeretes, a tábornok sajtóértekezleten jelentette be a 3. gyalogezred puccskísérletének elfojtását. A tábornok nyomban sietett megnyugtatni Ghana nyugati hitelezőit, érdekeiket nem fenyegeti veszély. Kijelentette: »Ghánában változatlanul kedvező a beruházási légkör«. Elmondotta, hogy a puccskísérlet fő szervezője egy Sam P. Arthur nevű tiszt Egyébként a zendülésben részt vett 120 katonát közöttük a tiszavirág életű katonai junta három tagját letartóztatták. Ankrah megerősítette, hogy a zendülést nem NkrumaJi volt elnök hívei kezdeményezték. Az AP elmondja, hogy a ghanai főváros képe nyugodt, de az utcákon nagy számú katma tartózkodik. Az egyik megfigyelő gépkocsin kétszer is megközelítette Makkavi nem hajlandó tárgyalni az angolokkal A Megszállt Dél-Jemen Felszabadítási Frontjának (FLOSY) vezetősége a jemeni Taizz városában ülésezik. Az AP tudósítója szerint a száműzetésben élő adeni politikusok egy jemeni területen felállítandó emigráns kormány lehetőségéről is tárgyalnak, amely Aden és a jelenlegi Dél-arábiai Állam- szövetség felszabadulása után Adenba tenné át székhelyét. Abdul Kavi Makkavi volt adeni főminiszter, a FLOSY vezetője újságíróknak kijelentette: »Haladó kormányt kívánunk alakítani. Angliával, az Egyesült Államokkal és Izraellel egyaránt szemben álló politikát folytatunk«. Az AP tudósítója szerint Makkavi kijelentése meglepetésként érte azokat az ameri-1 deni. (MTI) kai kormánytisztviselőket, aikik a FLOSY-val nem hivatalos érintkezést tartottak fenn abban a reményben, hogy a szervezetet a nyugati hatalmak iránt barátságosabb politika követésére vegyék rá Makkavi árulóknak nevezte az angolokkal együttműködő dél-arábiai szultánokat és a Dél-arábiai Államszövetség minisztereit Makkavi kijelentette, a jelenlegi helyzetben nem látja értelmét az ENSZ adeni különbizottsága visszatérésének, s amennyiben a bizottság visszatérne Adenba, újabb sztrájkok és tüntetések robbannának ki. A tudósító szerint a FLOSY vezetőinek ülésén heves vita folyik arról, helyénvaló-e Angliával tárgyalásokat kezaz elnöki palotát, és sok katonát látott körülötte. A hírügynökségek ismertetik a guineai rádió kommentárját is. A rádió dicső eseménynek minősítette a ghanai államcsíny-kísérletet. A ghanai nép kelt fel az accrai áruló klikk ellen állapította meg. A rádióállomás szerint Kotolca altábornagy halála nem tekinthető nagy veszteségnek, hiszen Katóka az imperializmust szolgálta. A Nyugat — és mindenekelőtt Anglia, valamint az Egyesült Államok — azt igyekezett elhitetni a világgal, hogy Ghánában szilárdan tartja magát a több mint egy évvel ezelőtt hatalomra jutott katonai—rendőri diktatúra. Ezzel szemben a ghanai belpolitikai helyzet több mint egy évvel az első puccs után ugyanolyan bizonytalan, mint amilyen a puccsot követő első hetekben volt. Az uralmon levő katonai junta az ország egyetlen jelentősebb gazdasági vagy politikai problémáját sem oldotta meg. A katonai—rendőri kormány belső ellenzéke erősebb, mint valaha. Az elmúlt hónapok során számos merénylet és puccskísérlet történt Ghánában. Megfigyelők szerint ezek a kísérletek azért nem jártak sikerrel, mert az angoi és az amerikai hírszerzés mindig időben értesítette a katonai juntát az ellene irá- l nyúló tevékenységről. (MTI) gálatába állította — és a Dóra-ágyúk Szevasztopolt és Sztálingrádot lőtték. A háború utolsó szakaszában Kruppék hadiüzemeiben ezerszámra dolgoztak ukrán, lengyel, magyar, jugoszláv hadifoglyok. A nürnbergi háborús főbűnösök perében a súlyos beteg Gustav Krupp helyett fia, Alfred ült a vádlottak padján. Az ítélet, amellyel a lands- bergi börtönbe küldték, 12 évre szólt — de alig több mint hét esztendőt töltött a rács mögött. Azután elfoglalta helyét az igazgatótanács élén. „SOHA TÖBBÉ FEGYVERT“ A második világháború után a Krupp-cég vezetői — köztük a cégtulajdonos tejhatalmú megbízottja, Beitz, akiek nevével a firma újból! .'ellendülése elválaszthatatlanul összefügg — többször kijelentették, hogy soha többé sem gyártanak fegyvert. A Krupp erőműveket, acél- és gépgyárakat szállított minden .«táj felé, és nagy figyelmet ’ordított gazdasági kapcsola- '.ainak kiépítésére Kelet-Euró- pa szocialista államaival is. A cég több mint másfél év- :zázados történetében e tavaszon fordulópont következett be. A hetekig tartó suttogó híresztelések után hivatalosan s bejelentették, hegy súlyos oénzügyi bajok léptek fel: a hitelezők úgy Ítélték meg, hogy a mammutvállalat már túlontúl sok rövid lejáratú hitelt vett fel, és vonakodtak a további hitelek, folyósításától. E hitelek viszont a »lenni vagy nem lenni« kérdését jelentették a konszern számára, amely ezek nélkül nem tudott eleget tenni a mintegy egy- milliárd márka értékű export- megrendelésnek. A bonni kormány azonban tudta, hogy az egész nyugatnémet gazdaságot, s annak nemzetközi tekintélyét is alapjaiban rázta volna meg a Krupp-cég csődje. Ezért született meg a döntés, hogy a bonni kormányzat 300 millió márkával kezességet vállalt a Krupp-cégért. Csakhogy a konszert urának, Alfred Kruppnak ezért meg kell fizetnie az árat. A feltétel, hogy gazdaságilag szervezzék át a Krupp-konzemt az eddigi tisztán családi vállalkozásból részvénytársasággá — amelynek főkönyvei mindig nyitva állnak a hitelező bankok előtt LÜBKÉT MÁR NEM IDÉZIK Mindamellett sokan úgy vélik, hogy »a családi vállalatvezetésnek« a kapitalizmus kőkorszakából visszamaradt, a a kor követelményeinek meg nem felelő formája — ez csak az egyik; csak a közvetlen kiváltó oka annak, ami történt. Tulajdonképpen sok tényező összejátszása következtében — 1 s itt kétségtelenül szubjektív vezetési okok is szerepet játszanak — a Krupp-cégnél jelentkezett legkiélezettebben az a recessziós tendencia, amely ma mind kitapinthatőbban érezhető az egész nyugatnémet gazdaságban. Hírek szerint más mammutkonszemek is hasonló típusú fizetési nehézségekkel küzdenek, mint Kruppék... Mindenesetre Lübke etnök öt évvel ezelőtti szavalt: »Az ön cégének történetében sorsszerűén tükröződnek egész népünk történetének csúcsai ás mélységei« — most nemigen idézik... Vajda Péter 4200,— Ft a hangtalanul működő 70 1-es LEHEL hűtő- szekrény! OTP-re is. (1661)