Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)
1967-04-02 / 79. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1967. április X. Otthon játixik a Vonás, a Lábod. a Marcali VM — Idegenben a Marcali Honvéd és a Siófok mmmmmmmaai Folytatják az NB Ill-as csapatok. Az ünnepi sportműsorban öt somogyi vonatkozású NB III-as találkozóra kerül sor. Csapataink közül három hazai pályán küzd a bajnoki pontokért. Két együttesünk idegenben próbálja meg szaporítani pontjainak számát. Mit hoz vajon a somogyi Nil IÍI-asoknak ez a játékhét? Sikerül-e úgy a folytatás, mint ahogy a múlt héten elkezdődött a pontgyűtés: Lábodon örömmel fogadták a hirt a labdarúgás barátai, hogy a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a múlt vasárnap Szekszárdon kiállított Hadit csak megdorgálta. A hátvéd tehát a Mohács elleni mérkőzésen Játszhat. Elfoglalja helyét a kapuban Mohácsi is, akinek sérülése rendbe jött. Bizakodó a hangulat Lábodon, ahol úgy mondják, hogy a most soron következő két hazai mérkőzésen nyerni kell a csapatnak. Az első akadály — a Mohács elleni — hétfőn következik. Selmeczi István edző kijelölte a pályára lépő tizenegyet. Az a csapat játszik, amelyik hétközben igen érdekes taktikai elgondolások alapján tartott kétkapus edzést. Vagyis a következő tizenegy : Mohácsi — Hadi, Míhőka, ÁPRILIS f, VASÁRNAP Teke: Megyei bajnokság: K. Spartacus—K. Helyiipar, Kaposvár, Spartacus-pálya, 15 ó. K. Építők B—K. Vasas, Kaposvár, Építők-pálya 15 ó. Sakk: Megyei egyéni bajnokság: Kaposvár, megyei tanács könyvtárterme, 17 ó. Asztalitenisz: NB I: K. Vasas—Bp. Postás, Kaposvár, ~ Berzsenyi Dániel Alt. Isk., 15 6. Labdarúgás: NB II: K Kinizsi—Nagykanizsai Bányász, Kaposvár, Kinizsi-pálya 16 ó (dr. Vincze). Megyei bajnokság, I. osztály: Taszár—K. Építők, Taszár, 15 ó (Németh V.). Megyei tartalékbaj nokság: K. Kinizsi—Marcali HSE, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 14.30 ó (Koller). K. Vasas—K Honvéd, Kaposvár, Dózsa-pálya, 14 ó (Tóth Gy.). Siófoki Bányász— Lábod, Siófok, 14.30 ó (Tisza- gáti). ÁPRILIS 3, HÉTFŐ Teke: Megyei bajnokság: K Fáklya B—K. Építők, Kaposvár, Spartacus-pálya, 8 ó. K. Vasas B—K Lendület, Építők-pllya, 8 ó. Asztalitenisz: Dunántúl férfi, női felnőtt és ifjúsági egyéni bajnoksága. Munkácsy Mihály Gimnázium és Berzsenyi Dániel Alt. isk., 14 ó. Birkózás: Területi ifjúsági kötött és szabadfogású egyéni bajnokság. Kaposvár, Dózsa-sport- csarnok, 10 ó. Sportlövészet: Felszabadulási Kupa (Somogy—Baranya) verseny. Kaposvár, MHS-lőtér, 8 ó. Sakk: Megyei egyéni bajnokság, megyei tanács könyvtárterme, 9 ó. Labdarúgás: NB III: K Vasas—Baja, Kaposvár, Dózsa-pálya, 15 ó. Lábodi MEDOSZ—Mohács,_ Lábod, 16 ó. Marcali Vörös’ Meteor—Andráshida, Marcali, 16 óra. Filiszár, Ilosfai — Nagy, Takács — Borzas, Fülöp, Csór, Posta. Siófokon a bányász csapatnál fájlalják a vasárnap elvesztett egy pontot. Ügy mondják a játékosok és a vezetők, hogy nem volt szerencséje a csapatnak, mert összességében jobban játszott, mint a K. Vasas, és mégis csak döntetlent ért el. A labdarúgók íogadkoz- nak, hogy Pécsen korrigálni fogják a hibát. Szerdán Veszprémben volt edzőmérkőzésen a Bányász. A csapat javuló játékot mutatott, s olyan reményekkel vág neki a pécsi útnak, hogy legalább egy pontot szerez az együttes. Papp Gyula edző kijelölte az utazó csapatot, ez a következő : IstvAndi (Iszak) — Rledl, Fehér, Farkas — Schádl, Kresz — Erdei, Németh, Herényi, Pelyva, Kárpáti. A Marcali Vörös Meteor edzője, Abonyi Károly szomorúan jelentette be a hirt: Lőrincz sérülése tokszalagszakadás, és legalább egy hónapig nem játszhat. Ennek ellenére az Andráshi- dai Bányász ellenében Marcaliban győzelemre számít az edző. A csapatvezetők abban bíznak, hogy jó idő esetén sok szurkoló biztatja majd a javuló formát mutató Meteort. Abonyi Károly kijelölte a csapatot, ez a követMegyel bajnokság: I. osztály : Somogytarnóca—Babócsa, Somogytarnóca, 15.30 ó (Műdig). K. Vasutas—Nagyatádi HSE. Kaposvár, Cseri-pálya, 10 ó (Molnár S.). K. V. Lobogó—Lengyeltóti, Kaposvár, Textiles-pálya, 16 ó (Pesti). Csurgó—K. Dózsa, CSürgó. 15 ó (Bella). Kapoly—Tab, Kapoly, 15.30 6 (Ducsai). Ba- latonboglár—Zamárdi, Balaton- boglár, 15.30 ó (Vajda). Barcs —Nagyatádi Konzerv, Barcs, 15.30 ó (Tóth L.>. n osztály: Fonyód—Somogy- sárd (Horváth G.), Balaton- lelle—Nagyberki (Kiszelák), Balatonkeresztúr—Nagyberény (Karádi), Balatonkilití—Karád (Antal), Buzsák—Gölle (Bors), öreglak—Somogyjád (Sípos), Balatonién yves—Böhönye (Bakonyi), Balatonszárszó—Ordacsehi (Darázsi), Vése—Barcsi Vasas (Hardi), Kastélyosdom- bó—Berzence (Gelencsér), So- mogyszob—Gyékényes (Farkas) , Kutas—Csokonj^avisonta (Bálint), Felsőbogát—Tapsonv (Prefek), Homokszentgyörgy— Kadarkút (Radnai), Iharosbe- rény—Toponár (Bodó L.). ÁPRILIS «, KEDD Teke: Megyei bajnokság: K. Közűt—K. Vasutas, Kaposvár, Spartacus-pálya, 8 ó. Asztalitenisz: Dunántúl férfi, női felnőtt és ifjúsági egyéni bajnoksága. Munkácsy Mihály Gimnázium és Berzsenyi Dániel Alt. Isk., 9 ó. Kerékpár: Felszabadulási háztömb körüli verseny Kaposváron a Beloiannisz utca, Pázmány Péter utca, Damjanich utca, Dimitrov utca útvonalon Rajt a Beloiannisz utcában 9 órakor. Sportlövészet: Felszabadulási Kupa (Somogy—Baranya) verseny. MHS- lőtér, 8 ó. Sakk: Megyei egyéni bajnokság, megyed tanács könyvtárterme, 9 6. Kosárlabda: NB II: K. Honvéd—Pécsi Tanárképző Főiskola, Kaposvár, Dózáa-sporttelep, 10 ó. kező lesz: Szántó I. — Hosszú, Szántó II., Rigó — Jakab, Kosi — Bene, Kisborsó, Bódis, Lázár, Molnár. A Marcali Honvéd — az eddig legsikeresebben szereplő somogyi NB III-as csapat — ez alkalommal Szombathelyre látogat. Borsfái Géza edző azt mondta, hogy megnehezíti dolgukat az a körülmény, hogy nem ismerik az Sz, Spartacus!. Ezért lehetséges, hogy menet közben kell majd átalakítani a csapat szerkezetét. Borsfái úgy mondja, hogy egy döntetlent idegenben is remél csapatától. Tizenhárom játékos utaz’k Szombathelyre, s közülük kerül ki a pályára lépő tizenegy. Az utazó csapat: Tiffán, Uadomeczki, Benecz, Neubauer, Fazekas. Csapó, Nád, Csiszár, Decze, Pilisi, Farkas, Németh, Fülöp. A Kaposvári Vasas vezetői általában elégedettek vol- j tak a siófoki mérkőzés után. Utólag vallották be, hogy Siófokon nem számítottak pontra, de — úgymond — itt megjött az a pont, ami a Bonyhád ellen elúszott. Nem t:tkolják a Vasasnál, hogy a Baja ellen győzni akarnak annak ellenére, hogy a bajaiak rajtja az idén kitűnően sikerült. A Duna menti város csapata feltámadóban van. Csupán az okoz némi gondot Szili Ferenc edzőnek, hogy néhány játékos sérült, mások fáradtságról panaszkodnak. Egyelőre azonban a Vasas abban a kényelmes helyzetben van, hogy elég sok játékos közül válogathat. Szili edző csak ma jelöli ki azt a tizenegyet, amely a Baja ellen hétfőn délután a Dózsa sporttelepén pályára lép. Megyei ifibajnokság A két csoportban folyó megye: ifjúsági bajnokságban e héten az alábbi eredmények születtek: A csoport Lábod—Vasas 0:3, K. Honvéd—K. Kinizsi 2:2 (!). B csoport Nagyatád—Balatonboglár 3:2. Zamárdi—K. Kinizsi 0:7, Tab—Csurgó 3:0, K. Dózsa—K. V. Lobogó 3:1, Lengyeltóti—K. Vasutas 1:4, Barcs—Somogytarnóca 2:0. NB I DUNAÜJVÁROS—GYŐR 8:2 (1:0) A Mezőcsokonya és Vidéki Körzeti Földmüvesszövetkezet mielőbbi belépésre szakképzett boltvezetőt vesz föl a hetesi vegyesboltjába, besegítő családtaggal. Havi átlagforgalom 140—150 000 Ft. Fizetés kollektív szerint. Lakást a szövetkezet tud biztosítani. (4711) Az fmsz Somogysárd—Sőraye- pusztán üzemelő közös kezelésű bolt-italboltjába is keres mielőbbi belépésre szakképzett kereskedelmi dolgozót, aki a felvásárlási teendőket is elvégzi. Az egység átlagforgalma 35—40 000 Ft. Múlt évi átlagkereset 1600 Ft volt. Itt is tudunk lakást biztosítani. Jelentkezni a földmüvesszövetkezet elnökénél Mezőcsokonyán. (4741) I A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal fölvesz — budapesti munkahelyekre — kőműveseket, ácsokat, könnyügépkezelöket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi .segédmunkásokat. KülönéJési díjat rendelet szerint fizetünk. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsiga- r.olás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Jelentkezés; Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. (4731) Több éves gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust keresünk, épületgépészeti gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés írásban: Somogy megyei KY.SZÖV, Kaposvár, Tanács ház u. 5—7. — m M (62469) Időjárá Várható i járás ma esi Változó me. nyiségü felh zet, helyenkén. főleg . keleten kisebb esőkkel. Élénk, néhány helyen átmenetileg erős, csak lassan mérséklődő északi, északkeleti szél. A nappali hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 9—14 fok között lesz. Mit fizet a lottó? * A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 13. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 35 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után egyenként 107 383 forint. Három találatot 3664 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után egyenként 513 forint. Két találatot 135104 fogadó ért el, nyereményük 17 forint. — ünnepi műsor. A felszabadulás 22. évfordulója alkalmából április 3-án este 7 órakor ünnepi műsort rendez Kaposváron, a Latrnka Sándor Megyei Művelődési Házban az MSZMP megyei és városi bizottsága, a megyei és a városi tanács, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa. A műsorban fellép a Parr.ut- fonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának Kisszínpada és a Somogy Táncegyüttes. — Második helyre került a sütőipari tanulók országos tanulmányi versenyén a kaposvári Élelmiszeripari Tanuló Iskola háromtagú brigádja. A három fiatal — Pőcze István, Péter István és Galla Béla — soron kívül megkapta a szakmunkás-bizonyítványt. Szavalóverseny Tegnap délután bonyolították le a József Attila országos szavalóverseny megyei döntőjét A rendkívül szoros küzdelem miatt a zsűri hat versenyzőt újra szavaltafcott. Végül is úgy döntött a zsűri, hogy öt szavaiét küldenek el Balatonszárszóra: Morocz Editet, Mucsi Sándort, Szabados Pétert, Pogány Juditot és Gyarmati Mártát. — 3-án, hétfőn 7 órakor a motoros túra részvevői a megyei Tanács előtt találkoznak. . Túravezetőség. (62507) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fölvesz kőműves, tetőfedő, kályhás, hőszigetelő és műköves szakmunkás okát, valamint építőipari segédmunkásokat kaposvári munkahelyekre. Szállást, étkezést biztosítunk. Küiön- élési pótlékot a rendelet szerint fizetünk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Május 1. utca 52. sz. alatt. (62354) A Somogy megyei Finommechanikai és Gépjavító Vállalat azonnali belépéssel fölvesz kazán- és fűtésszerelőket, mérlegjavítókat, géplakatosokat és szerszámkészítőket. Jelentkezés a műnk .ügyi osztályon. (62454) A Somogy megyei Finommechanikai és Gépjavító Vállalat gépészmérnököket keres 5 éves szakmai gyakorlattal gyártástechnológiai munkakörbe, valamint müs a- ki rajzolót gépipari technikumi végzettséggel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a munkaügvi osztályon. (62455) Villanyszerelőket és segédmunkásokat keres fölvételre — siófoki marcali és nagyatádi telephelyre — az Áramszolgáltató Vállalat kaposvári igazgatósága. (62175) A 13. sz. Autóközleredé I Vá la- lat gyakorlattal rendelkező tehergépkocsivezetőket azonnali belépéssel fölvesz. Felvételi vizsga kötelező. Jelentkezni lehet a 13 VKÖV főnökségén, Kaposvá", Bcr- senyi utca 1—3. sz. (6Í509) A Kaposvári Ruhagyár fölvételre keres szakképzett villanyszerelőt. Jelentkezni lehet a munkaügy« osztályom. (62502) A Somogy megyei Tanács V. B. titkárságának szervezési és gazdasági osztálya pályázatot hirdet egy főelőadói állás betöltésére Pályázatot nyújthat be az, aki állami és jogtudományi egyetemi végzettséggel vagy aki középiskolai végzettséggel és legalább ötéves közigazgatási gyakorlattá rendelkezik. A pályázatot a fenti címre kell beküldeni. A pályázathoz részletes önéletrajzot kell csatolni. Sportműsor 'APRÓHIRDETÉSEK ADÁS-VÉTEL 1 Szövetkezeti lakást vennék — másfél kétszobásat — Kaposváron. Cím a kiadóhivatalban. (017) Eladó két szobából és egy konyhából álló fél ház beköltözhetően, olcsón. Kaposvár, Iszák utca 2. 2. ajtó. Borza. (62498) Eladó beköltözhetően háromszobás családi ház. Kaposvár, Bem utca __12,___________(022) K aposváron, a legszebb helyen három lakásos, kertes ház eladó. Felvilágosítás Toldy __utca 4. (018) K aposvár, Gorkij utca 44. számú kétszobás, konyhás, kamrás ház beköltözhetően 300 n-öl kerttel eladó. (62491) Kaposvár, Május 1. utca 56. alatt kétszo- ba-hallos öröklakás OTP-átvallalással eladó. Érdeklődni hétköznap délután 3—6-ig, vasárnap délelőtt 10— 17 _óráig. Kliment. E ladó két családi ház, egyik cserelakással, másik beköltözhetően nagy kerttel, gyümölcsössel. Érdeklődni szombaton és ünnepnapokon : Kaposvár, Buzsáki utca 27. DOLGOZÓKAT FÖLVESZNEK i. Kaposvárt Tavaszi Tárlat A megyei tanács-vb, a városi tanács és a Rippl-Rónai Múzeum rendezésében április 3-an. hétfőn délelőtt 11 órakor ünnepélyesen megnyitják az I. Kaposvári Tavaszi Tárlatot. Ezzel az eseménnyel megkezdődik a somogyi napok eseménysorozata. Az ünnepség szónokai: Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke és Takáts Gyula múzeumigazgató. ♦ A tárlaton 3ö somogyi és innen elszármazott kiállító művész több mint 100 alkotását mutatják be. Ezen az ünnepségen osztják ki a 8000 forintos Rippl-Rónai díjat, az 5000 forintos Vaszary-díjat, valamint az üzemek, vállalatok és intézmények öt — egyenként 1000—2000 forintos — különdiját is. — Pálfy Alizt. a Csiky Gergely Színház művészét Szocialista kultúráért jelvénnyel tüntették ki és pénzjutalomban részesítették fel- szabadulásunk évfordulója alkalmából. — Kitüntetés. Hosszú, eredményes munkája jutalmául a SZOT elnöksége a Szakszervezeti Munkáért Érem ezüst fokozata kitüntetést adományozta Czirákj Ferencnek, a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei bizottsága elnökének. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Egy csók és más semmi. Az előadás kezdete 19 órakor. (Bérletszünet,) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Matiné: Állami Aruház. Az előadás kezdete fél 11 órakor. Finom kis háború. Szélesvásznú román—francia színes kaland film. Korhatár nélkül. ‘ Kísérő műsor: 96/3. ifjúsági híradó. Az előadások kezdete S, 7 és 9 órakor (IV. 5-ig.) SZABAD IFJGSAG FILMSZÍNHÁZ Matiné; Prágai tréfacsináló. Az előadás kezdete fél 11 órakor. Hívás a 03-on. Magyarul beszélő. szélesvásznú szovjet film. Korhatár nélkül: Kísérő műsor: Bankjegy. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. (IV. 2-ig.) HÉTFŐN LATINRA SÁNDOR MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÁZ Hideg napok. Szélesvásznú magyar film. Az előadások kezdete fél 4, fél 6 és fél 8 órakor. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 9.40 Műnorismertetes. — 9.41 Szünidei mauné. — 10.10 Dugasz Matyi birodalma. Bábjáték. — 10.50 Szerencse fel. Jugoszláv film. — 15.13 Műsorismertetés. — 15.15 Tavaszi olvadás . . . Népdalok, népi hangszerek. — 10.00 A titokzatos világ. Román kisfilm. — 16.10 I ereneváros—tatabányai Bányász bajnoki labdarúgó-mér- közvetítése a Népstadionból. A szünetben: A Magyar Hirdető műsora. — 18.05 Hírek. — 18.10 A logika és az automaták. — 18.40 Ivanhoe. Magyarul beszélő angol filmsorozat. 13. Esküvői torta. — 19.05 A 1 V je- lenti. Aktuális riportmüsor. — 19.50 Cicavízió. — 20.00 TV Híradó. — 20.20 Nagy siker volt. . . Kenyér, szerelem, féltékenység. Magyarul beszelő olasz film. — 21.55 Sporthírek. — 22.05 TV Híradó. — 2. kiadás. — 22.25 Jó éjszakát, felnőttek! Fopeye bevásárol . .. — Tizenhárom napi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést fizet dolgozóinak a 13L számú Autóközlekedési Vállalat. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen édesapánk nagjapánk, tv u-dweru...,, ^Aadt József temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. («29* * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, cseresznyés Józsefné temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (030) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Bartal Báliutné Bostai Julianna. 75 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése 5-én, délután 4 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló Lugosi család. (033) * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, és nagymama, Mihálovits Lajosné rövid szenvedés után március 31- én elhunyt. Földi maradványait április 2-án, délután 3 órakor helyezzük örök nyugovóra a Keleti temető ravatalozójából. A gyászoló család. (037) * * * Dr. Csorba Ede és testvérei tudatják, hogy édesanyjuk, özv. Csorba Lajosné sz. Duchon Irén április elsején meghalt. Temetése a Keleti temető ravatalozójából 3-án, hétfőn 15 órakor lesz. (038) * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy Pintér Vilmos 71 éves korában, hosz- szú betegség után elhunyt. Temetése április 5-én 3 órakor lesz a Keleti temetőben. Kovács család. (62533) Ivánfa-hegyi zárt kerti, vegyes művelésű szólőbiriok elauo lakással, fölszereléssel. Kaposvár, Bajcsy-Zsi- ilnszky utca 88. _____ _____________(62503) K aposváron a belvárosban Rózsa Ferenc utca 7. (volt Kereszt utca) alatt szoba- konyha-elöszoba-für- dőszobás házrész beköltözhetően eladó. Megtekinthető minden szerdán és szombaton 4—7-ig._________ (62256) E ladó Kaposvár, z redi utca 45. számú ház, ebből két szoba, konyha, beköltözhető. (Szombaton. 6 után.) Kaposváron, belváros legszebb helyén, Lenin utca 9. alatt (volt Szent Imre utca) egyszobás, konyhás, kamrás, vagy egyszobás előszobás, fürdőszobás házrész azonnal beköltözhetően 100 négyszögöl kerttel eladó. Érdeklődni bármikor a helyszínen. Kétszobás utcai házrész melléképületekkel, beköltözhetően eladó. Kaposvár, Vöröstelek utca 34., 2. ajtó. ______________(62487) K ét és fél szobás első emeleti központi fűtéses társasházrész beköltözhetően eladó. Cím 62457. számon a hirdetőben. ______(62457) E gyszobás helyiséget, esetleg kisebb szoba- konyhás házrészt vennék. Ajánlatokat Kaposvár 11-440. telefonon, 95-ös mellék. (62476) Kaposváron kétszobás. összkomfortos családi házat vennék, lehetőleg a belvárosban, beköltözhetően. Csorna János, Szászvár, Felszabadulás út 9,________ (62460) K aposvár, Arany utca 77/a. sz. alatti kétszobás ház nagy kerttel, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni 62343. számon a hirdetőben. (82343) Kaposvár belvárosában nagy lakásos házrész beköltözhetően ei- adó. Kaposvár, Ady Endre utca 19. Koncz. Topoüár, Dimitrov utca 8. sz. alatti kétszobás, konyhás családi ház melléképületekkel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni ugyanott. _____ (027) K aposvárhoz 9 lemre, Cserénfán kétszobás családi ház mel- .^épületekkel, buszhoz 2 percnyire, állomáshoz 5 percnyire azonnali beköltözhető- séggel eladó. Érdeklődni Kaposvár, Voröshadsereg u. 239. ___ V árdán csaiácii ház azonnal beköltözhető en jó melléképületekkel, l>00 négyszögöl telekkel eladó. Sovány Vendel, Meggyes utca 61, szám,___________(012) Két szobából, előszobából, konyhából, ipájzból, nyárikonyhából álló ház és istálló azonnal eladó, itvöskónyi, Petőfi utca 13._____________(5613) I gái belterületen üzemház céljára alkalmas épületet vagy telket vásárolnánk. Kaposvári Fodrász és Fényképész Ktsz.___ N agyatádon, Munkás utca 33. szám alatt házhely fizetési koiw- nj Réssel eladó. Ér* deklődni ugyanott. _______________(5627) V árda, Kis utca 4. alatti ház beköltözhetően, 800 n-öl telekkel, Kaposvárhoz, állomáshoz közel olcsón eladó. (62446) Fonyódligeten eladó beköltözhető lakóház, nagyméretű szoba, konyha, éléskamra, előszoba, terasz, 186 n-öl telek gyümölcsfákkal. Érdeklődni Harta Istvánnál. (5625) Balatonlellén közműd vesített háromszoba- összkomfortos, gará- zsos családi ház eladó. Cím: Gróf László, Balatoni eile, Arany János utca 65. sz. (020) Fonyódligeten ikervilla fele (hat helyiség) eladó. Megtekinthető kedden. 4-én 10— 15 óráig Fonyódligeten, Hársfa utca 13. (WS) Nagyatád és Balatonboglár környéki munkahelyekre érettségivel vagy több éves szállítási gyakorlattal rendelkező dolgozót keresünk. Ajánlatokat 62244. számra a Magyar Hirdetőbe. (62244) A Petői! Mg. Termelőszövetkezet répáspusztai üzemegységébe tsz tagokat keres állattenyésztési t /énytermelési munkára. Lakást biztosítunk. Egy munkaegység tervezett értéke 38.— Ft plusz prémium. Bővebb felvilágosítást ad a tsz-elnök. Toponár, Vöröshadsereg u. 29. Telefon: 16. ________________________________________(4740) l*