Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)
1967-04-01 / 78. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1967. április 1. Meghalt Malinovszkij marsall Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa mély gyásszal jelentette, hogy meghalt Rogyion Malinovszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. A halál március 31-én következett be hosszú és súlyos betegség után. Malinovszűcij marsall 69 éves volt. Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa úgy határozott, hogy Rogyion Malinovszkijt Moszkvában, a Vörös téren, a Kreml falánál temessék el. A temetés megszervezésére kormánybizottság alakult Kosziginnek, a minisztertanács elnökével vezetésével, A bizottság közölte, hogy Malinovszkij koporsóját a Szovjet Hadsereg Székhazában ravatalozzák fel, és az elhunyttól április 1-én, moszkvai idő szerint 14—20 óráig lehet ,cc- gyeletes búcsút venni. Rogyion Jakovlevics Mali- novszkijban a Szovjetunió egyik legképzettebb és legsikeresebb hadvezérét veszítette el. A kiváló katonai vezető 1898-ban Ogyesszában született. 1926-tól tagja volt az SZKP-nak. 1930-ban végezte el a Frunze katonai akadémiát. Fiatalon részt vett a polgárháborúban, majd mint hivatásos katona a Nagy Honvédő Háborúban. Malinovszkij nevét beírta hazánk történetébe is, ő vezette győzelemre a Magyar- ország felszabadításában részt vevő Második Ukrán Front csapatait. Korábban, 1942-ben hadseregparancsnokként közreműködött a német fasiszta erők Sztálingrád alatt történt szétzúzásában. A másodig világháború végén a mandzsúriai front parancsnokává nevezték ki. Érdemeiért elnyerte a Szovjetunió Hőse címet, s ötször tüntették ki a Lerún-rendidel. 1956-tól az SZKP Központi Bizottságának tagja. 1956 márciusában a Szovjetunió szárazföldi haderőinek parancsnokává és a honvédelmi miniszter első helyettesévé nevezték ki. 1957 októberétől honvédelmi miniszter. Malinovszkij marsall az utóbbi években többször járt Magyarországon, így 1965 áprilisában, hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából. Kormányunk akkor a Magyar Népköztársaság Érdemrendjével tüntette lei. Legutóbb 1966 áprilisában tartózkodott magyar földön szovjet 'atonai küldöttség élén. (MTI) BEJÁRÁSA VOLT RUBYHOZ Rálőttek egy dallasi rendőrtisztre A New Orleans-i State Item című lap csütörtökön közölte, hogy a Kennedy meggyilkolására szövetkezett Összeesküvők után nyomozó Jim Garrison kerületi ügyész egyik fontos tanúja. Gordon Novel Kanadába szökött. Az AFP hírügynökség jelentése szerint a kanadai királyi csendőrség szóvivője kijelentette: a hatóságoknak nincs tudomásuk arról, hogy Novel az ország területére lépett volna. A lap »szavahihető körökre« hivatkozva közli, hogy az amerikai szervek Kanadától Novel kiadatását fogják kérni. A Texas állambeli League City rendőrségéről kiszirvágott a hír, hogy szerdán este merényletet kíséreltek meg Norman Hooten volt dallasi rend- | őrtiszt ellen. Hootennek abban az időben, amikor Jack Ruby a dallasi börtönben ült, bejárása volt Rubyhoz. Nemrég hozta nyilvánosságra, hogy könyvet akar írni Rubyval folytatott beszélgetéseiről, amelyek »fényt fognak vetni sok olyan dologra, amiről az emberek most beszélnek« a Kennedy-gyilkosságal összefüggésben. Hooten szerdán este League City közelében az országúton vezette kocsiját, amikor valaki tüzet nyitott rá. A kocsi ablakai betörtek, neki nem történt baja. A koppenhágai Est rab ladet című lap pénteki számában Mark Lane amerikai ügyvéd cikkét közli. Lane így ír: »Tudom, milyen erők álltaik az elnök gyilkosa mögött, de még n:m érkezett el az idő az adatok közlésére«. Lane szerint a gyilkos megnevezése politikai káoszhoz vezetne az Egyesült Államokban. Hozzáfűzte, hogy Gastro-elle- nes elemek fontos szerepet játszottak a merényletben, (MTI) Meghosszabbították az ostromállapotot Guatemalában A hírügynökségek szerint a guatemalai kormány harminc nappal meghosszabbította az ostromállapotot, amely a hó végével lejárt volna. Az intézkedések a haladó erők, főleg a partizánok ellen irányulnak, akik igazságos agrárreform árt, szociális intézkedésekért és Washingtól független külpolitikáért küzdenek. Az argentin sajtó jelenti, hogy Kolle Cueto ezredes, a bolíviai légierő vezérkari főnöke csütörtök este Buenos Aíresbe érkezett. A bolíviai megbízott Barrienfos elnök üzenetét tolmácsolja Ongania argentin elnöknek. A bolíviai elnök Argentína támogatását kéri a náp'elszatadító erők elfojtására kifejtett katonai akcióihoz. A hírek szerint a bolíviai megbízott Buenos Airesből Brazíliába utazik hasonló üzenet továbbítására. Az AFP szerint Kolumbiában változatlanul folyik a gerillaerők ellen irányuló kampány. A katonaság helikopterek és repülőgépek támogatásával végzi a »tisztogatást« az ország nyugati térségében. Venezuelából hasonló hadműveleteket jeleznek, főleg Mirand államból. (MTI) Magyarok a spanyol szabadságért Saponyolország népe 1930 én 1936 eleje között két ízben vívta meg szabadság- harcát a reakció ellen. Elsöpörte Primo de Rivera tábornok fasiszta diktatúráját és cinkosát, XIII. Alfonz királyt. Az uralomra került köztársasági kormány erélytelensége következtében először 1934-ben kísérletezett az ellenforradalom, majd 1936. július IS-án Franco vezetésével katonai lázadás tört ki a népi vívmányok ellen. 1936. július 19-én a spanyol demokraták és antifasiszták megálljt kiáltottak a lázadóknak, akik Mussolinitól és Hitlertől kértek s kaptak* azonnali segítséget. Csakhamar lángba és vérbe borult egész Spanyolország, s tódultak az önkéntesek a világ minden részéből. Rövidesen 54 ország harcosai segítettek a spanyol népnek. Magyarország fiai közül mintegy 1000—1200 önkéntes jelent meg a spanyol frontokon. Dolores Ibárruri így írt róluk: »Magyarországról, ahol a munkásmozgalom súlyos vérveszteséget szenvedett, mert a reakció kegyetlenül leverte az első Tanácsköztársaságot, olyan antifasiszta harcosok csoportjai jöttek Spanyolországba, akik saját bőrükön tapasztalták, mit hoz a fasizmus a dolgozó tömegeknek. Köztük volt Münnich Ferenc, a magyar kormány későbbi miniszterelnöke, az író Zalka Máté (Lukács tábornok), Szántó Rezső, Mező Imre és Cséby Lajos.« Ilősiesrégüket és áldozat- készségüket véráldozatuk bizonyltja: létszámuk fe.e ádáz csatákban esett el spanyol földön. Védték a spanyol nép szabadságát. Felsorakoztak Hitler és Mussolini ordasai ellen. Európa déli részén igyekeztek megállítani a fasiszta hinterland kiépítésének véres folyamatát. De a »semleges« országok be- nemavatkozási politikája, a spanyol köztársasági vezetők egy részének tétovrsá- gával párosulva — a szabadságharc győzelme ellen hatottak. Franco idegen erőkkel győzött. Még él, de segítői: Hitler és Mussolini már letűntek a történelem színpadáról. A spanyol szabadság- harc hősei azonban élőbbek, mint valaha. F. Úszó záróövekkel próbálják eltorlaszolni az olajinváziót A délnyugat-angliai partok mentén úszó záróövekkel veszik körül a nagyobb kikötő- hét és fürdőhelyeket, hogy ily módon védjék azokat az olajszenyeződés ellen. A Tor- rey Canyon tankhajó roncsainak bombázását csütörtökön befejezték, miután a zátonyok környékén már nem észleltek nagyobb mennyiségben feltörő olajat. Becslések szerint összesen 90—100 000 tonna kőolaj úszik hatalmas foltokban a brit partok közelében, s a továbbiakban már a szelek és a tengeráramlatok játékától függ, hogy hol és mikor csapódik partra. A helyenként több kilométer hosszú úszó védőzárakika' az az elképzelés, hogy a gátnál felgyülemlő sűrű nyersolajat szívószerű csápokkal leszivattyúzzák, és tartályokba gyűjtik. A partvédő munkálatok költségei már meghaladják az egymillió font sterlinget. Az olajszennyeződés elhárítása becslések szerint tízmilliókra rúg majd, nem számítva a halászatnak és az üdültető iparágaknak okozott kiszámíthatatlan nagyságrendű károkat. (MTI) Kéz kezet mos, avagy a papírtigris“ segítsége Pekingnek A Szovjetunióban nem először látnak napvilágot olyan cikkek amelyek kétségbe vonják a kínai vezetők »antiimperialista« fogadkozásának őszinteségét. Tárgyi bizonyítékok gazdagságával tűnik ki A. Antonov cikke, amely a Lityeraturnaja Ga- zettában jelent meg, és fényt vet Peking és Washington kapcsolataira. <• Antonov kimutatja, hogy az amerikai repülőgépek jóideje büntetlenül behatolnak Kína légterébe, az amerikai hajók nyugodtan cirkálhatnak a kínai partok előtt, »komoly figyelmeztetéseken« kívül más nem történik. 1966 áprilisában amerikai katonai repülőgépek tüzet nyitottak kínai halászhajókra és nagy kárt tettek bennük. Május 12-én öt amerikai vadászgép behatolt Kína légterébe és ott lelőtt egy kínai katonai repülőgépet. Tavaly augusztus végén amerikai repülőgépek a Tonkini- cbölben elsüllyesztettek egy kínai hajót, egy másikat megrongáltak. A támadásnak kilenc kínai halálos áldozata volt. November 30-án és december 1-én az amerikai légierő elsüllyesztett hat kínai halászhajót. Tizenkét kínai halás<z meghalt, kilenc megsebesült Antonov ezután idézi a Faris-Jourt, amely beszámolt Peking és Washington titkos megállapodásáról. Eszerint a Kínai Népköztársaság nem folyamodik közvetlen harci cselekményekhez Vietnamban, és nem enged meg területén olyan műveleteket, amelyek indokolttá tennék az amerikai támadást Kína ellen. Az Egyesült Államok viszonzásul vállalta, hogy nem támadja meg Kínát. Tízéves a Közös Piac »A leopárd nem változtatja meg a foltjait« — tartja az angol közmondás, s a jelek szerint ez bizonyos nyugat- európai politikusokra is érvényes. Hallstein nyugatnémet professzor, a Közös Piac végrehajtó bizottságának elnöke ünnepi nyilatkozatban foglalkozott a közösség 10. évfordulójával. A tízesztendős Közös Piac. céljai — mondotta — változatlanok. El kell érni a végcélt: a Közös Piacot először »össz-európai« (értsd: nyugat-európai) méretekre bővíteni, majd összeolvasztani, integrálni a tagállamok gazdaságát, sőt politikáját is. Más szóval: a Közös Piac nemzetközi apparátusának főnöke továbbra is úgy véli: a Piac feladata a tőkés Nyugat- Európa politikai »összeolvasztásának« végrehajtása! A Közös Piac tizedik évfordulóján a Piac mérlegét természetesen nem lehet egyszerűen Hallstein álmai és elgondolásai alapján megvonni. A legfontosabb: összegezni azokat a gazdasági változásokat, amelyeket a Közös Piac létezésének tíz esztendeje eredményezett Európa gazdaságában. Nő a „hatok" exportja 1957-ben, a Piac létrejöttének esztendejében a Közös Piac országai 22,7 százalékkal í feszesedtek a kapitalista világ exportjában. 1966-ban ez a részesedés meghaladta a 30 százalékot. Közben az angol részesedés 10 százalékról 8-ra, az amerikai pedig 21-ről 17-re esett vissza. Látnivaló, hogy a Piac 10 esztendeje alatt a részvevő országok (NSZK, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia, Luxemburg) a maguk összességében a tőkés vetélytársak kárára jelentős eredményeket értek el a világpiacokért vívott küzdelemben. Ezzel párhuzamosan azonban a Piac megalakítása óriási, nagy horderejű prolbécná- kat is fölvetett, amelyek teljes nagyságukban csak most jelentkeznek. A leglátványosabb folyamat az, hogy a Közös Piac életének tíz esztendejében jelentősen meggyorsult a termelés és a tőke koncentrációja Nyugat-Európában. Franciaországban 1960 óta évente kb. 1000 nagyvállalat egyesül. Áz NSZK-ban 1954- ben még nem volt olyan tőkés monopólium, amely 500 millió márkánál nagyobb tőkével rendelkezett volna. 1965 közepén már 12 ilyen »mammut« monopólium jött létre. Amikor 1956-ban összeállították a világ száz legnagyobb ipari társaságának listáját, mindössze tíz francia, nyugatnémet, olasz, holland vagy belga társaság akadt közöttük. Forgalmuk a száz vezető tröszt összforgalmának mindössze 4 százalékát tette ki. Ma már ebben a listában a Közös Piac országainak 18 mammut trösztje szerepel, és részesedésük elérte a 18 százalékot. Negyvenszeres osztalék Ez a tőkés értelemben vett gazdasági terjeszkedés óriási méretekben növelte a profitot. A Közös Piac tíz esztendejében például a nyugatnémet részvénytársaságok által fizetett osztalékok a tíz év előttinek negyvenszeresére növekedtek! A tőkés koncentráció folyamata a Közös Piac országaiban a legszélesebb tömegek számára súlyos problémákat tartogat. A terjeszkedés és a zavartalan konjunktúra időszakában a reálbér ugyan számottevően emelkedett, a profitok emelkedése azonban sokkal gyorsabb volt, s így a nemzeti jövedelem felosztásában a bérből és fizetésből élők részesedése csökkent. Csődbe jutott parasztok, több munkanélküli A konjunktúra időszakában is különösen súlyos terhek nehezedtek a parasztságra, mert a mezőgazdasági termelés koncentrációja a tőkés nagyüzemek létrejöttét és a paraszt- gazdaság pusztulását eredményezte. Az NSZK-ban csupán 1963-ben 45 000 parasztgazdaság ment tönkre, Franciaországban fjedig 1958 és 1963 között (tehát a Közös Piac első félidejében) évente átlag 52 000 parasztgazdaság jutott csődbe. Mindehhez hozzájárul, hogv a konjunktúra forgandó. A legutóbbi esztendő eseményei megmutatták, hogy a termelés tőkés integrációja a modern kapitalista gazdaságban sem helyezi hatályon kívül a társadalmi—gazdasági rend alapvető törvényszerűségeit, legföljebb azok megjelenítési formáját módosítja. Legvilágosabb példája ennek a Piac vezető országában, az NSZK- ban kibontakozott sajátos, inflációval párosuló gazdasági visszaesés, amely az utóbbi hónapokban rohamosan növelte a munkanélküliek számát. Élesedik a világpiaci harc Végül: vitathatatlan, hogy a tapasztalatok alapján maguk a tagállamok sem értenek egyet a Közös Piac végső céljaival. A Piac fejlődése során 1963 júliusától kezdve a vámsorompók teljesen leomlanak. Ettől kezdve például a francia inarnak el kell viselnie a nyugatnémet konkurrencia teljes súlyát, ami óhatatlanul a francia—nyugatnémet ellentétek élesedéséhez vezet. Ez a magyarázata egyebek között annak, hogy Franciaország — Hallstein »gépevezetével« ellentétben — ellenzi a Közös Piac országok politikai integrációját — függetlenségében látja ugyanis a gazdasági versenyképességért vívott küzdelem egyik biztosítékált. Egy másik, rendkívül fontos tényező, hogy a tíz esztendős Közös Piac konjunkturális fejlődésének megtorpanása újabb behatolási lehetőségeket biztosított az amerikai monopoltőke számára, amely az utóbbi néhány esztendőben erőteljesen behatolt mindenekelőtt Nvueat-Németország, de Franciaország és Olaszország gazdaságába is. A Közös Piac életének első tíz esztendeje egybeesett egy viszonylag hosszan tartó gazdasági fellendüléssel, s ez ró- zsásabb színben tüntette fel az eredményeket, tompította az ellentétek mélységét. Ügy tűnik, hogy a második tíz esztendőt az élet kemény és szürke valósága, az amerikai mammut trösztökkel vívott világpiaci harc élesedése, a közös p'aci országok nagy 'Dsrvállala'ainak egymás közötti küzdelme fogja jellemezni. (- u A kínai vezetők jelentősen kibővítették kereskedelmi kapcsolataikat a nyugati országokkal, különösen az Egyesült Államokkal, amely ma a sajtó tanúsága szerint az első helyet foglalja el a kínai külkereskedelemben. Kevésbé ismert tény, amelyet amerikai újságírók »dobtak fel«: Csien Hszüe-sen, a kínaiak »saját« rakétáinak megalkotója nem is olyan régen még kulcspozíciót töltött be az amerikai rakétaprogramban. Ezután az amerikai hatóságok »megengedték« neki, hogy Kínába utazzék. »Megindító jelenet, amikor a »papírtigris« segít »ellenségének« rakétákat gyártani atomfegyverek célbajuttatá- sára« — írja Antonov. (MTI) Állami gazdaságok, termelő- szövetkezetek, közű letek! HULLÁMPALACSAVAR beszerezhető VASÉRT VÁLLALAT Budapest, VIII., Üllői út 32. (5598) Érdemes húsgalambot tenyészteni, jól jövedelmez Kedvező feltételekkel galambértékesítési szerződés köthető a FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZETTEL! Átvételi ár: 40—60 dkg súlyú galambért kg-ként 34,50 Ft 60 dkg-on felüli galambért kg-ként 38,— Ft TAKARMÁNY JUTTAT AS ÁLLAMI ÁRON. (95)