Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)

1967-03-10 / 60. szám (59. szám)

SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1967. március 18. Partizánroham egy amerikai dandár ellen Csütörtökre virradó éjsza­ka a Felszabadítási Arevonal egyik alakulata pusztító tá­madást hajtott végre a 4. ame­rikai gyalogoshaöosztály 1. dandárjának állásai ellen a dél-vietnami Tuy Moa közelé­ben. Az AFP francia hírügynök­ség jelentése szerint a csak­nem négy órán át dúló harc­ban a partizánok gránátokkal és hordozható robbanó tölte­tekkel rohamoztak. Az ame­rikai parancsnokságra érkező első jelentések tíz ameri­kai katona haláláról és 25 megsebesülésről szá­molnak be. Három amerikait az eltűntek névsorába jegyeztek föl. Tüntetés Humphrey ellen A vietnami háború ellen tiltakozók tömege fogadta szerdán este Humphrey ame­rikai alelnököt a New York-i Lincoln-központban, ahol egy könyvünnepségen vett részt Még hozzá sem kezdhetett ünnepi beszédéhez, amikor Mitchel Goodman író fölkelt a helyéről, és fennhangon ezt kiáltotta az alelnök felé: ►►Vietnamban gyermeke­ket égetünk el« — »ön tudja, hogy mi folyik Vietnamban!« »A vietna­mi tragédiáért önt is fe­lelősség terheli!« Az író ezután elhagyta a ter­met, példáját több mint két­százan követték. „Ne idegesítsen, maga vacak kis gazember!“ A Daily Mail washingtoni tudósítója csütörtökön részle­tesen ismerteti azt a három­negyed órás heves szóváltást, amely február 6-án a Fehér Házban zajlott le Johnson el­nök és Robert Kennedy sze­nátor között. Kennedy, aki európai kőrútjának befejezté­vel fölkereste az elnököt, mindjárt a beszélgetés elején goromba kiokta­tásban részesült a vietna­mi béketárgyalásokról tett kijelentései miatt. Johnson — Walt Rostow és mások jelenlétében — azt mondta, hogy ezek a kijelen­tések nagy kárt okoztak tit­kos diplomáciai erőfeszítésed­nek. Johnson a továbbiakban azt kiabálta Kennedy felé, hogy ha a jövőben is ellenzi a kor­mány hivatalos politikáját, akkor »az ő lelkén szárad az amerikai fiúk vére«. »Maguk, békegalambok, hat hónapon belül politikailag megsemmi­sülnek* — mondta. Kennedy kísérőinek tanúsá­ga szerint az elnök ezután Az ön által megjelölt időben elhozzuk és kicseréljük gázpalackját. Triciklifuvarozást, taka­rítást, tüzelő behordást és mindennemű alkal­munkét végez a mi Kaposvári Fodrász és Fényképész Ktsz alkalmi szolgáltató részlege, Május 1. utca 12. Tele­fon 12-396. (2940) dühtől tajtékozva így foly­tatta: »Ne idegesítsen, maga vacak kis gazember!« A sze­nátor erre hűvösen megje­gyezte, hogy vele nem szoktak így beszélni, és kifelé indult a szobából. Johnson utána or­dított: ►►Soha a többé ne kerüljön szemem elé!« Kellemetlen kérdés Johsonhoz Walter Lippmann, a neves amerikai publicista a londoni Sun hasábjain a következő kellemetlen kérdést teszi föl Johnson elnöknek: »Miért hagyja makacsul figyelmen kívül az Egyesült Államok kormánya a Szovjetunió nyil­vánosan elhangzott kijelenté­seit?« A szovjet vezetők — Ko­szigin Londonban, majd Pod- gomij két beszédében — a múlt hónapban háromszor is megmondták, hogy Észak- Vietnam bombázásának meg­szüntetésével megnyílik a tárgyalásos rendezés útja. Lippmann vitába száll Rusk »magyarázatával«, amely szerint Hanoi még a bombázások megszűnte után sem szándékozik tárgyalások­ba bocsátkozni. Vajon Washington jobban ismeri Hanoi szándékait, mint Moszkva? — kérdezi lippmann. Miért tenne a szovjet kormány olyan javaslatot, amelyről eleve tudja, hogy megvaló­síthatatlan?« A tét hatalmas, arról van szó, hogy békyt lehet teremteni eb­ben a kegyetlen háború­ban. A konkrét kérdés ez: miért hagyja figyelmen kivül 1967 márciusában a Johnson-kor­mány azt a javaslatot, amely pontosan azt jelenti, amit ugyanez a kormány követelt 1966-ban? (MTI) Psdgorcij választási beszéde Nyikolaj Podgomij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke csütörtö­kön választási beszédet mon­dott a moszkvai Nagy Szín­háziban. Belpolitikai kérdésekkel fog­lalkozva Podgornij kijelentet­te, a gazdasági reform apart politikájának tengelye a gaz­dasági építés jelenlegi szaka­szában. Föl kell hagyni a ré­gi munkamódszerekkel, ame­lyek már nem felelnek ADAKOZÓ — Fogadja, jóember, ez a magáé!... (Endrődi István rajza) Sukarno beteg — mondják a tábornokok Az ideiglenes népi tanács­kozó kongresszus csütörtöki ülésén Sugiharto tábornak a szárazföldi hadsereg nevében javaslatot olvasott fel Esze­rint a kongresszus jelentse ki, hogy Sukarno képtelen — »egészségi okokból« — be­tölteni hivatalát, emiatt fosz- szák meg tisztségétől. Mul- jadi ellentengernagy, a hadi- tengerészet vezetője szintén ezt követelte: a légierő ne­vében Nurjadin marsall, és a rendőrség képviseletében Judodihardjo tábornok vi­szont arra figyelmeztetett, hogy az elhamarkodott in­tézkedések erőszakos, akciókat provokálhatnak. (MTI) Kiesinger és Brandt beszéde A müncheni kézműipari ki­állítás megnyitása alkalmából Kiesinger kancellár beszédet mondott. Hangoztatta: a nép ismét érzi, hogy kormányoz­zák — mondotta. A kancellár tagadta, hogy az NSZK-nak revansista szándékai vannak. Ugyanakkor a szélsőjobbol­dali erők előretörésével kap­csolatban kijelentette: — Övöm honfitársaimat attól, hogy azoknak higgyenek, akik ismét nacionalista lármával és frázisokkal akarjak az or­szágot tévútra vezetni. * * * Brandt külügyminiszter csütörtökön Nyugat-Berlinben sajtóértekezletet fartott. Ki­jelentette, az NSZK kormá­nya a január 28-i szovjet nyi­latkozatra fog válaszolni. A Szovjetunió nyilatkozatában revansizmussal és militariz- mussal vádolta az NSZK-t — mondotta. Brandt — Válasz­képpen az NSZK kormánya konstruktív javaslatokat fog tenni, amelyek a feszültséget enyhíthetik. (MTI) Inkább nem tartanak választást Kenya vezető pártjának egy gyűlésén közölték, hogy 1970-ig nem tartanak parlamenti válasz­tást, noha a jelenlegi parlament megbízatása 1968-ban lejár. A párt attól tart, hogy a soron kö­vetkező parlamenti választáson még nagyobb teret nyerne az el­lenzéki párt. WALTER ULBRICHT CSEHSZ0V4KIÁBA UTAZIK A CSKP Központi Bizottsá­ga, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnö­kének és kormányának meg­hívására március második fe­lében hivatalos látogatásra Csehszlovákiába érkezik az NDK párt- és kormánykül­döttsége Walter Ulbrichtnak, az NSZEP első titkárának, az államtanács elnökének ve­zetésével. A látogatás alkalmával alá­írják a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság és a Né­met Demokratikus Köztársa­ság közötti barátsági, együtt­működési és kölcsönös se­gélynyújtási szerződést. (MTI) Petar Sztambolics. a ju­goszláv szövetségi végrehajtó tanács (kormány) elnöke és Marko Nikezics külügymi­niszter később megállapítan­dó időpontban ellátogat Tö­rökországba. Százezer lírás bankjegy Az olasz szenátus felhatalmazta a kormányt, hogy 50 000 és 100 000 lírás címletű bankjegyeket ho­zasson forgalomba. Olaszország­ban jelenleg tízezer lírás a leg­nagyobb címletű pénzegység. Sztrájk Rómában Csütörtökön délelőtt a római villamos- és autóbusz-alkal­mazottak ötórás sztrájkja kö­vetkeztében — amelyet kol­lektív szerződésük megújítá­sáért rendeztek — megbénult az olasz főváros forgalma. A sztrájkhoz csaknem valameny- nyi érdekelt dolgozó csatlako­zott. az élet követelményeinek és a termelőeszközök megnöveke­dett méreteinek. Podgornij külpolitikai kér­désekről szólva kijelentette, hogy a szovjet külpolitika fő meg l célja minden eszközzel előse­gíteni a szocializmus, a de­mokrácia és a béke hadállá­sainak bővülését és erősödését nemzetközi síkon. Az imperia­lizmus fékevesztett erői még az új világháború kirobban­tásától sem riadnának vissza. Lényegében kezükre játsza­nak azok, akik most Kínában a ►►legeslegforradalmibb bal­oldali« politikusoknak neve­zik magukat. A ' jelenlegi nemzetközi helyzetben minden eddiginél fontosabb, hogy erősítsük a szocialista világrendszert. Az internacionalizmus elvei a szocialista országok viszonyé - ban a békés építőmunka kö"- bed éppen úgy megmutatkoz nak, mint az Egyesült Áll mok vietnami agressziója k vetkeztóben kialakult neh körülmények között. Az utóbbi napok esemény!' megmutatták, milyen képűn • tató és hazug a vietnami bő­kére való törekvésekről el­hangzott számos amerik:'. nyilatkozat. Hangoztatta, hogy ezek összefüggnek a nemsoká­ra kezdődő amerikai válasz­tási kampánnyal. Podgomij hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió minden­fajta segítséget megadott és a jövőben is megad a test­véri vietnami népnek a bű­nös amerikai agresszió éllen vívott harcában. Podgornij utalt a kínai ve­zetők nemrég közzétett terje­delmes nyilatkozatára, amely a vietnami kérdéssel foglal­kozik, de egv szóvail sem tá­mogatja a VDK kormányá­nak javaslatát. Podgornij hangsúlyozta, ez a hallgatás nem véletlen. Azt jelenti, hogy Mao Ce-tung csoportja ellenzi ezt a javaslatot, e csoportnak a vietnami hábo­rúval kapcsolatos elgondolá­sai nem állnak összhangban a VDK kormányának néze­teivel. Mao Ce-tung és környeze­tének • a szocializmussal szem­ben ellenséges politikai vo­nalát egyre jobban vissza­utasítják a világ haladó erői. Hisszük, hogy a kínai nép, a Kínai Kommunista Párt egészséges erői leküzdik majd a jelenlegi nehézségeket, és diadalra juttatják nagy or­szágukban a marxizmus—le- ninizmus eszméit. Eljön majd az az idő, amikor a kínai kommunisták újra egysor- ban haladnak az egész világ kommunistáival — fejezte be beszédét Podgomii (MTI) KANYAR JÓZSEF : SOMOGY MEGYE 0 FORRADALMAK DIOR lám letartóztatott kommunista foglyok őrizetét és a velük ra­____________ ló további elbánást — tiltako­i |9|9_ j zásom ellenére — átvette, és j ú jabb letartóztatásokat is esz­1920 | közölt.« A két szerv közötti viszony megjavítása, valamint a vármegyei katonai parancs­A Kisgazdapárt erőteljes dr. Thury Zsigmond felelős tiszti csoport mulatozásának sát, mintsem a nyílt katonai nokság és a járási közágizga- térhódításának ellensúlyozása- szerkesztővel) már augusztus kiegyenlítetlen 2000 koronás dikitatútára. A nyílt diktatúra tási hatóságok közötti munka ra gróf Bethlen Istvánt is föl- végén, a Keresztény Szociális- szarniaját is a községi jegyző- bevezetése — egyébként — eredményesebbé tétele érde­kérte a megye képviselőjelölt- ta Somogyi Üjság (dr. Goil vei akarták kifizettetni. belpolitikailag sem lett volna kében augusztus 28-án propa­nek, s azt Bethlen — Svas- Aladár szerkesztésében) és a Űfon-útfélen egymásnak üt- célravezető, noha a megye fő- glandajárőröket szerveztek a ticshoz küldött táviratában — Somogy megyei Keresztény között a polgári és a katonai szolgabírái — a polgárőrség megyében, f keresztény-nemzeti alap»« Irodalmi és Nyomdai RT ki- szervek hatásköre, végül is járási székhelyeken történő Nemcsak a társadalmi és a álló párton kívüli jelöltként adásában pedig 1919 késő magának a fővezérnek kellett augusztus 28-i felavatása al- gazdasági szervek — már em­el is fogadta. A kormánybiz- őszén jelent meg. Az előbbi- szeptember 14-i parancsában kalmából, a megfelelő katonai lített — gombamódra történő tos örömmel nyugtázta Betti- nek alapítója, majd igazgató- egymás mellé rendelni a két alakulatoknak járási székbe- szaporodásával találkozhatunk len »föltételeit«, mivel »az egyénnek és a képességnek — hangzott a választávirat — a nemzetgyűlésből hiányozni nem szabad.« Mint láthattuk, a napi poli­tika nemzeti és hazafias jel­zője mellé egyenrangú kén t 9. Gróf Bethlen István „párton kívüli” képviselőjelölt — A fővezér egymás mellé rendeli a karhatalmat és a hadsereget— i ,, .. , , sági elnöke Svastics Nándor erőszakszervezetet, hisz a nagy- lyekre történő, helyezésével — ezekben a hónapokban, ha­szerepeltette^a to^zteny^jel- ^r/rmánybiztos volt. birtok és a nagytőke érdeke azt kérték. nem a karhatalmi túlmérete­................ ' Vizsgálnunk kell — ha rö- egyaránt csak az egymás A hadsereg tisztjei még a zettséggel is. Amikor a teljes h adsereg és a munkáját kiegészítő polgári kormány által kinevezett biz- zűrzavar uralkodott, amikor közigazgatás egymáshoz való és katonai hatóságok harmoni- tosoknak sem akartak paríroz- már maga a megyei katonai viszonyát, majd a katonai- kus tevékenységére építhetett, ni, még kevésbé a megyei, il- parancsnokság sem volt tisz- karhatalmi erőszakszervezet Ilyen egyensúly kézben tartá- letve a járási és községi köz- tában azzal, hogy milyen ka­csák a kormány- igazgatási hatóságoknak. Ami- tanai alakulatok és katonai sait. Az ellenforradalom első biztosi apparátus volt képes kor a különítményesek karha- parancsnokok működnek a heteiben — úgy szeptember az ellenforradalom első hó- talmi alakulatai megjelentek a járások területén, a katonai zőt is. E »keresztény« politika szolgálatában kiadott sajtótér- mékeknek és napilapoknak a Központi Sajtóvállalat RT lapjainak: az Üj Nemzedék­nek (szerk. Milotay István) és túlszervezettségét és túlkapá- sara pedig a Nemzeti Újságnak (szerk. Túri Béla) még az előfizeté­sét is a főszolgabíróknak kel­lett szervezniük, s a járások ban e közepéig — a polgári hatása- napjaiban. járási szeiineiyeiten, a íoszoi- „ körieaT-entásii hatő­, .. . _ . ,, gok és a hadsereg rangsoré- A fővezér jól megfontolt, gabírák politikai jelentősége , . es a korjegyzosege b . ban a je!ttli elsőség a nyílt parancsát a külpolitikai azonnal háttérbe szorult Jel- sá^-któl kertek jelentéseket célra »propagMtobizot.sa- ]carflataiom^ volt. A nemzeti érdek is erősen befolyásolta, lemzésül idézzük a marcali fő- az egyes alakulatok működé­gokat« kellett létrehozniuk. hadsereg porondra lépésével A nemzetközi imperializmus bíró augusztus 29-i távirati je- gére vonatkozóan. Somogybán is két napilapot azonban a közigazgatás szub- érdeke inkább a nemzeti had- lentését a kormánybiztoshoz: szerkesztettek és jelentettek ordinációja alakult ki a kar- sereg által sakkban tartott »Jelentem, hogy báró Prónay meg. A »párton kívüli« Üj So- hatalommal szemben. Jellem- nagybirtokos kormánybizt<>si Pál kapitány mrntegy 120 cm­mogy (kiadója a hasonnevű zésül ideiktathatjuk, hogy szervezetre bízta a belső álla- berrel rendcsinálás céljából nyomdai és lapkiadó RT volt BalatonleUén még a 30 tagú mi berendezkedés kialakitá- Marcaliba érkezett, az alta­Következik: Megkezdődnek »tisztogatási« akciók

Next

/
Oldalképek
Tartalom