Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1967-03-05 / 55. szám
NEVELÉSRŐL A szülők felelőssége Két asszony beszélget: — Tegnap miért hiányoztál, Iduskám? — Sajnos, a fiam, Gabi, betört egy kirakatablakot. Méghozzá az új cukrászdáét. Szombaton, az ünnepélyes megnyitás előtt... Azt mondják az iskolában: én vagyok érte a felelős Hát tehetek én róla? Reggel ötkor már a vonaton ülök. A férjem hétre megy dolgozni. A gyerek egyedül kel, reggeli után az iskolába megy, hiszen már hetedikes! — Sok baj van ezekkel a gyerekekkel — bólintott a másik asszony. — De mondd, megnézed olykor a fiad táskáját és a zsebeit? — Ki ér rá erre? Az ilyesmi a tanítók dolga, * * * Egy másik iskolában történt: A folyosón a nagy szünetben két nyolcadikos fiú összeverekedett. Az ügyeletes tanár annyit látott, hogy az egyik gyerek üveggel fejbe vágta a másikat. Amaz ájultan rogyott ösz- sze... Az igazgató behívatta a szülőket. — Az év elején beírtuk az ellenőrzőbe: a balesetek elkerülése végett csak műanyag edényben lehet teát vagy kávét hozni az iskolába. Ezt a kedves szülők is aláírták — mutatott az igazgató a fiuk ellenőrzőjére. S most mégis üveg okozott balesete. — Ki emlékezhet mindenre? — méltatlankodott az apa. —» Ami a gyerekkel az iskolában történik, azért én nem lehetek felelős, . • • A tanítási órán *millió" dolgot kell elvégeznie a tanárnak. Kikérdez, házi feladatot ellenőriz, új leckét magyaráz, vázlatot ír, képet, térképet szemléltet. És mindezt 45 perc alatt! Egyes szülők mégis azt szeretnék, ha gyermekük nevelését teljesen az iskolára háríthatnák át, Hagy elfoglaltságukra, fáradtságukra, utazásra és más egyébre hivatkoznak. A verekedés, kártokozás sokszor annak a következménye, hogy nem törődnek a gyerekkel. Szombaton délután és vasárnap a legtöbb szülő együtt van gyermekével. Szülői kötelesség hét végén rendbehozni a gyermek »szénáját«! Az iskola oktató-nevelő munkája a nap egy részére korlátozódik. A többit a szülői házban, annak udvarán, kertjében és sajnos az utcán tölti. A gyermeknek az iskolában megmagyarázott anyagot — még a napközisnek is — otthon újra át kell vennie, tovább gyakorolnia... A szülőnek tehát nemcsak a gyermek viselkedésére, hanem a tanulásra is gondot kell fordítania. Természetesen mindez sok gonddal, törődéssel jár, mégis meg kell tennünk, s ha a helyzet úgy kívánja, a hanyagságért, az elkövetett fegyelmezetlenségért felelősségre kell vonnunk gyermekeinket. Minél előbb, annál jobb s eredményesebb! Természetesen nem a testi fenyítésre, nem »a nodrágszíj-pedagógiára« gondolunk. A szülők kezében számtalan olyan léhe- töség van, amivel az iskola nem rendelkezik, mint például a gyermektől különféle kedvezmények megvonása. Az iskola vállalja a tanulók nevelésének, oktatásának ráháruló szép felelősségét, a szülői házra eső részt' semmiképpen nem vállalhatja magára! Az a szülő, aki igazán szereti gyermekét, nem is kívánja ezt. Balogh Béni pedagógus W Vitaminsaláták Joghurtra saláta 5 dkg sárgarépát finomrai reszelünk, 4 dkg nyersfcáposz-! tát finom metéltre vágunk,; és tányérral letakarva, néhány óráig állni hagyjuk. Ezután tálra tesszük, és a következű mártással leöntye tálaljuk: 1 kanál étolajba 2 ♦ kávésfkanál citromlevet, 1 - kávéskanál joghurtot, 1 csepp mézet, kevés petrezselymet, 1 kávéskanál finomra vágott hagymát vagy ugyancsak finomra vágott késhegynyi fokhagymát keverünk. Majorarmás zöldség 5 dkg finomra megreszelt nyers zellert és 5 dkg finomra vágott, kipréselt nyers káposztát tányéron egymás mellé helyezünk. A következő salátamártást adjuk hozzá: 1 tojássárgájához folytonos keverés közben 1 kávéskanál olajat öntünk, 2 kávéskanál citromlevet, fél kávéskanál majoránnát, 1 kávéskanál finomra vágott hagymát, és esetleg egy csepp mézet hozzá. Kapros saláta 5 dkg finomra reszelt nyers kalarábét, 5 dkg gyalult vöröskáposztát kipréselünk, tányérra rakjuk, és a következő salátamártással öntjük le: 2 evőkanál joghurtba 1 kávéskanál citromlevet, fél kávéskanál vágott kaprot és fél kávéskanál metélt hagymát vagy zöld petrezselymet keverünk. Vegyes nyersfőzelék 10 dkg zellert, 15 dkg retket, 20 dkg céklát és 10 dkg sárgarépát külön-külön finomra reszelünk. 15 dkg uborkát és paradicsomot, 8 dkg parajt, valamint kevés lóréhagymát és kis fej kelkáposzta felét vékony metéltre vágunk. A tálon elrendezzük, ecetes salátalével leöntjük. OMmmk Új szoknya - régiből TAVASZI GYERMEKSAPKÁK kislányoknak piros- fekete szürkekockás anyagból piros pon- ponnal díszített sapkát mutattak be. (Első kép.) Kisfiúknak — hattól tízéves korig ellenzés, bőrszegélyes szürkefekete, barna, drapp és kék-fe- ketekockás anyagból készítettek sapkát. (Második kép.) Nemcsak a felnőttek, a gyermekek öltözködésében is érvényre jut a divat. Legutóbb a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat mutatta be gyermeksapka újdonságait. A tervezők kockás alapanyagból, keskeny mű- bőrszegély- lyel sok csinos modellt készítettek. Serdülő A szoknyához szükséges: 140 cm széles anyagból 75 cm; 2 cm széles, 75 cmhosz- szú ripszszalag, 20 cm hosz- szú villámzár. 2 kapocs. Munkamenete: Készítsük el a szabásrajzot a szükséges méretben keményebb papíron. A megadott méretek 42- es, 44-es nagyságnak felelnek meg. A szabásmintát helyezzük a felébe hajtott anyagra. Először a bevarrásokat csináljuk meg, s ezeket nedves ruhán keresztül azonnal le is szoknya elejét és hátát az A—C (jobboddal) és a B—C (baloldal) vonalon. Felvarrjuk a szoknya hosszát. Hajtsuk össze a szoknyát az L— M és a J—K vonalban, a visszáját a visszájára fektetve, és nedves ruhán keresztül vasaljuk le ezeket a hajtásokat, még mielőtt közvetlenül a szélén (1,5 mm-nyire) letűzhetnénk. Rádolgozzuk a szoknyát az övszalagra és a ripszszalag^ ra, belevarrjuk a villámzárat, vasaljuk. összevarrjuk ■ als felvarrjuk a kapcsokat APRÓ TUDNIVALÓK A csontban levő velőt mindkét végén besózzuk, mielőtt főzni kezdjük, így nem fő ki a csontból. Ha a sütemény tetejére diót vagy mandulát teszünk, takarjuk le mindig selyempa- pírral, hogy meg ne égjen. A tojásfehérjét még tortákhoz is pici sóval verjük fel, így keményebb és szaporább lesz a hab. Tészta- vagy tortasütésnél a formát csak zsírral kenjük ki, ne vajjal vagy olajjal, mert a zsír nem enged nedvességet. Fokhagymagerezdet fölszeletelni, kicsit megsózni és kézzel szétlapítani nagyon könnyű. A balról Igen könnyen lenyúzhatjuk a bőrét, ha előzőleg jól leforrázzuk. Rántáshoz mindig . sima lisztet használjunk. Ha a sült csirkébe egy kis csokrot helyezünk a hasüregbe egy szál majoránnából, egy szál kakukfűből, három-négy szál petrezselyemből, igen jó ízt ad. Lágy tojás. Forró vízbe tesszük a tojást, lefedjük, és három perc múlva kivesszük. Félkemény tojás. A tojást forró vízbe tesszük és lefedjük. Négy perc múlva levesz- szük az edényt a tűzről, a tojást még egv percig hagyjuk a vízben. Kemény tojást tíz percig főzünk forró vízben. Levegőszennyeződés-dohányzás - rák A glasgowi röntgenszűrőintézet vezetője szerint a levegőszennyezettség és a dohányzás »együttese« jelentősen növeli a tüdőrák-megbetegedést. Nagy-Britannia területén ugyanis 10 000 lakosra jut egv tüdőrák-megbetegedés, a városokban azonban, a hal a levegő szennyezett, ez az arány 4:10 000. Véleménye szerint, ha az ottani városok levegője nem lenne annyira szennyezett, legalább napi 10 cigarettával többet lehetne »büntetlenül-« elszívni Reteksaláta 2—3 fekete retket megmosunk, meghámozunk, majd megreszeljük, és az első receptben leírt mártással tálaljuk. Legjobb fogyasztás előtt egy órával elkészíteni. Uborkasalátával is elegyíthetjük. Összecsukható kerékpár A kerékpárt kézipoggyászként, vagy csomagtartóban elhelyezve lehet szállítani- A Csepel Művek által gyártásra kerülő kempingkerékpár súlya 15,8 kilogramm, nyergének ás kormányának magasságát szabályozni lehet Az év második felében forgalomba kerül. Háztartási gázfogyasztók, figyelem! Értesítjük a háztartási (propán-bután) gázfogyasztókat, hogy 1967. február 28-tól Kaposvár területén a háztartási gáz házhoz fuvarozását a fogyasztók kívánságára a 13. sz. Autóközlekedési Vállalat végzi Gázmegrendelés a fenti Időponttól naponta az AKÖV 14-179 telefonszámán 7 óra 30 perctől 14 órái*. 13. SZ. AKÖV (4535) Autószerelőket, karosszéria-lakatosokat, lakatosokat, autószerelésben jártas betanított és segédmunkásokat sürgősen felveszünk. Jelentkezni lehet: 13. sz AKÖV, Kaposvár, Berzsenyi u. 1—3., munka ügyi osztály. (38847) NEMZETKÖZI NŐNAP A nemzetközi nőnap alkalmából rejtvényünk néhány sorában magyar írónők, költőnők vezetéknevét rejtettük eL VÍZSZINTES: 1.. Vásárváros. 7. A Nyugat munkatársa volt. Ismert műve a »Színek és évek«. 14. Kossuth-díjis, új darabjának címe: »Ha elmondod, letagadom!« 16. Kihúzta a listáról. 18. Antal, becézve. 19. Indulatszó. 21. Legyintés szokta kísérni. 22» Költőnő híres verse a »Katonafiamnak«. 25. Legalább kettő van belőle. 27. Vele szembe. 28. ÉCL 28. Héjától megfoszt 31. Rosszul jegyez föl. 32. Külföldön is több művel szerepelt író- leges 2.. 13., 60. nőnk, filmje a »Vörös tinta« volt. rok megfejtése. Szándék. 70. Idegen kettős betű. 72. Európa Kupa. 74. Mihály, becézve. 75. Folytonossági hiány. 79. összekötő. 82. Nagy költőnk nővére volt, testvéréről értékes könyvet írt 83. Kócos. FÜGGŐLEGES: 2. A Toroekói gyász e. regény szerzője. 3. Haza, szülőföld. 4. Kellem. 5. Kén és foszfor vegyje- le. 6. E. Á. 8. Asztácium. 9. Sok benne a vitamin. 10. A frank rövidítése. 11. Minden pontja egyenlő távolságra van a középponttóL 12. Beosztást jelez. 13. József Atti- la-díjas, egyik színműve: A teremtés koronája. 15. Vés. 17. Átitat 18. Névéi ős veszedelem. 20. Könyv- vizsgáló jelzője is lehet. 23. Amely helyről (+% 24. Szamárbeszéd! 26. Csavargó (—*). 27. Ütj ára bocsát 30. Nitrogén és kén. 31. Jellemző rá! 33. A hírekben gyakran szereplő Rajna-parti város. 36. Dallama is van, szövege is. 39. Ragozása a nyelvtan fontos része. 40. Fékezhetetlen. 41. Napóleon korzikai szülővárosa. 42. Nem ér oda idejében. 44. Afrikai antilopfajta. 45. Súlyos építmény. 46. Állami névrövidítése. 47. Lajoska. 49. Borral isszák. (—’). 52. Kén, szén, nitrogén. 53. Szórás, névelővel. 54. Magyar női név. 56. Várpalota része lett. 57. Azonos betűk.*58. Filmbeli varázsló. 60. írónő, Apám regénye c. könyve kortörténeti jelentőségű. 61. Híres ipari műemlék áll itt Diósgyőr közelében. 62. »A francia kislány« a Zalai nyár n pszerű írója. 64. Biztató szócska. 69. Erosz latin megfelelője. 71. Felelős a minőségért. 73. Labdarúgó-vándordíj, röv. 76. P. J. 77. Edzésben van! 78. Szintén nem*. 80. Kereskedelmi kifejezés, a teljesítés helye előtt alL 81. A legnagyobb olasz folyó. B. E. * * * Beküldendő a vízszintes 7.. 14., 22., 32.. 45., 82.. valamint a függő- és 62. számú so34. Kórházi osztály. 35. Egy a hét vezér közül. 37. Számos. 38. Megszólítás (+’). 40. Léteznek. 43. Azonos betűk. 45. Ismert kö ‘őnő, egyik kötete az »Tsok, szel *k, csil- agok.« 46. Nem az ő pártján sót' 48. Női név, regényeimből is ismerjük. 50. Papagájféle. 51. Kettő betű. 53. Érdeklődés valaki iránt 55. Nap egyik igéje. 57. Munkácsi híres festménye. 59. Férfinév. 62. A tea alkaloidja. 63. Tartózkodni. 65. Oxigén és molibdén vegyjele. 66. Ez pedig hélium és oxigén. 67 A húst kötik a csontokhoz. 68. Beküldési határidő 1967. március 10-én, péntek délig. Kérjük olvasóinkat. hogy a szükséges sorokat levelezőlapon küldjék be. s írják rá: »Felnőtt, keresztrejtvény.« Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Irtjuk hát buzgalommal, ki vésővel ki tollal, s ha ránk támad, szuronnyal a tőke vadonát. Könvvet rivertek: Molná** Jolán, Balogh Péter. Kaposvár: ülés Ferenc, Nagykorpád: Horváth József, Taszár. A könyveket postán küldjük eL