Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1967-03-26 / 74. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1967. március 24. Dél-Vietnamban növekszik a hazafias erők katonai nyomása Kulisszák mögötti vita az atomfegyver bevetéséről A partizánok az utóbbi 24 órában változatlanul heves égyútűz alatt tartják az amerikai állásokat — jelenti a francia hírszolgálati iroda. A hazafiak a tengerészgyalogságra, valamint a Junction City hadműveletben részt vevő ejtőernyős alakulatokra és páncélos egységekre irányítottak aknatüzet. A demilitari- zált övezettől délre elkeseredett harcok folynak. Az amerikaiak hivatalos közlése szerint a kommunista erők 24 óra alatt hét alkalommal lendültek támadásba ■ tengerészgyalogosok védelmi rendszerei ellen. Többször közelharcokat is jelentettek. Az amerikai hírszerző szervek kénytelenek elismerni, hogy a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítása Front jelentős tüzérséggel rendelkezik. Az AFP francia hírügynökség ismerteti a legújabb hivatalos amerikai adatokat, amelyek szerint a partizánok 105 mm-es űrméretű amerikai, francia, olasz és svéd gyártmányú ágyúkra is szert tettek. Az amerikai intervenciós csapatok az elmúlt hetekben a saját bőrükön tapasztalhatták a szocialista tábor katonai segítségének hatásosságát A hazafias erők 140 mm-es szovjet rakétákkal lőtték DaNan- got, az amerikaiak dél-vietnami támaszpontját A vietnami néphadsereg tüzérsége 152 mm űrméretű ágyúkból mért ellencsapást a demilitarizált övezettől délre felállított amerikai messze- hardó ágyúkra. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítása Front harcoló alakulatai pénteken ritka sikersorozatot értek el a Da Nang és Chou Lai, az Egyesült Államok két legnagyobb dél-vietnami támaszpontja között húzódó első számú közlekedési főútvonalon. Az AFP francia hírügynökség leírása szerint a gerillák először az amerikai tengerészgyalogság egyik gépkocsioszlopát szemelték ki célpontnak Da Nangtól 25 kilométernyire délre. Egy aknától talált teherautó felrobbant, két tengerészgyalogos meghalt, hat megsebesült. A konvoj ekkor tovább haladt, sorsára hagyva a megrongált gépjárművet. öt kilométerrel odább az autókaraván újabb csapdába esett. Ez alkalommal a partizánok nehézgépfegyvereinek tüzébene két gépkocsi lobbant lángra. Egy tengerész- gyalogos meghalt, négy megsebesült A fő csapást azonban a szabadságharcosok a saigoni rezsim hadseregének teherautó-karavánjára tartogatták. Dien Ban falutól nyolc kilométernyire délkeletre álltak lesben a Felszabadítást Arcvonal katonái. Aknavetőik és nehézgiépfegyvereik össztüze hatalmas pusztítást vitt végbe a dél-vietnami kormány- csaipatok gépjárműveiben. Az egiész kocsdoszlop 121 teherautóból állt. A közzétett hivatalos adatok szerint ötvenkét teherautó megsemmisült, tizenöt gépkocsi hatvanszázalékos, tíz pedig tízszázalékos károsodást szenvedett. Alig telt el húsz perc az autókaraván pusztulása után, a még életben maradt gépkocsivezetők és kísérők megmentésére kivezényelt zászlóalj is a szabadságharcosok kelepcéjébe esett. Saigonban azt állítják, hogy ez alkalommal a dél-vietnami zsoldosok csak »-könnyebb veszteségeket szenvedtek«. Jiri Hochmann, a Rudé Prá- vó washingtoni tudósítója a lap szombati számában azt írja, hogy az amerikaiak nagy vietnami veszteségei következtében megélénkült Washingtonban a kulisszák mögötti vita arról, vajon használjanak-e taktikai atomfegyvert az amerikai fegyveres erők. Ez a vita legmagasabb kormánykörökben már hosz- szabb idő óta folyik Az amerikai atomenergia- bizottság hír szerint már a Pentagon elé terjesztett égés? sorozat kisebb fajta atomfegyvert és néhány új típust, amelyeket véleménye szerint Vietnamban be lehetne vetni abból a célból, hogy Dél-Vietnamban tönkretegyék a partizánok föld alatti alagútjait, Észak-Vietnamban pedig megsemmisítsék a hidakat. Így tehát az Egyesült Államokban nemcsak azt a lehetőséget mérlegelik, hogy Dél- Vietnamban használnak atomfegyvert, hanem azt is, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen vetnek be ilyen fegyvereket. — Szemlátomást fokozódik a szélsőséges agresszív körök befolyása a washingtoni politikára, és így komoly figyelmet kell fordítani azokra a szándékokra, hogy Vietnamban atomfegyverhez akarnak folyamodni — írja befejezésül a tudósító. Összetűzések Indonéziában Mint a Reuter jelenti, Jáva középső részén újabb összetűzések voltak a hatalmától megfosztott Sukamo elnök híved és ellenfelei között. A hadsereg egyik lapja azt jelentette, hogy Djogjakartá- bam egy jobboldali diákot 'gyonlőttek. A Suluh Marhaen nemzeti 'Pirii lap arról tudósít, hogy '.olcban nacionalista és jobb- Idali diákok csaptak össze s sok nacionalista fiatal megsebesült. A hivatalos Antara hírügynökség állítása szerint Ban- mng közelében »kommunista fegyveres felkelés« fenyege- ett. A hatóságok letartóztat- ak 16 személyt, akik állítólag a felkelést akarták előkészíteni. (MTI) KOZMOSZ 152. A Szovjetunióban szombaton Föld körüli pályára juttatták -a Kozmosz 152. jelzésű mesterséges holdat. A szputnyik keringési ideje 92.2 perc, pályájának a Föld ’elületétői számított ' legnagyobb távolsága 512, legkisebb távolsága 283 kilométer, hajlásszöge 71 fok. Ausztria hivatalosan kikéri Stanglt A brazíliai nagykövetség út- kát Rio de Jane íróban. Az okmány emlékeztet rá, hogy a brazil törvények szerinti húszéves elévülési határidőn belül Stangl ellen Linzben és Bécsben gyilkosság vádjával ján Ausztria hivatalosan kikéri Josef Stanglt — jelenti szombaton a bécsi Presse. A treblinikai és sobibori haláltá- bor osztrák származású volt parancsnoka ügyében Bécs ... . ... . ... , .... több száz oldalon, az előírt I büntetőjogi eljárás indult, így hitelesített portugál fordítás- éltéi nem évülhettek el. ban terjeszt elő bizonyítók o- | (MTI) Nem jutottak dűlőre Kedvezményes áron vásárolhat 7 HÓNAPOS VEMHES TENYÉSZÜSZŐT minden, tehénnel nem rendelkező háztáji és egyéni termelő az ÁLLATFORGALMI VÁLLALATTÓL. A vételár kiegyenlítéséhez MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉSI HITELT lehet igénybe venni — szükség esetén 5000 Ft-tól 15 000 Ft-ig terjedő ösz- szegben — az OTP-FIÓK OKISÁL Használja ki a lehetőséget, és kössö. üsző vásárlási szerződést! Bővebb felvilágosítást az ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT kirendeltségei és fölvásárlói — hitelezési ügyben az OTP fiókok — adnak. Somogy megyei ÁHatforgalmj Vállalat Kaposvár, Kossuth tér L Az OTP Somogy megyei fiókja, Kaposvár (4717) Montevideóban, Uruguay fővárosában pénteken befejeződött az Egyesült Államok húsz latin-amerikai ország megbízottainak 11 napos értekezlete, amelyen az áprilisban összeülő pánamerikai .súcstalálkozó napirendjére Kerülő kérdésekről folytattak előzetes tanácskozást. A megbeszéléseken felmerült komoly nézeteltéréseket bizonyítja, hogy újabb öt évvel elhalasztották a T| enos Aiires-i külügyminiszteri értekezleten kijelölt amúgy sem lúl szoros határidőt Latin - Amerika gazdasági integrációjának megvalósítására; eszerint erre 1985-ben kerülne sor. Nem tudtak megegyezni a küldőitek a Punta del Esteben április 12-én megnyíló csúcsérték ’zletén kiadandó közös nyilatkozat tervezetének bevezetőjében sem. Nem született megegyezés a katonai kiadások kérdésében sem. (MTI) Munkában a nyugati „szovjet szakértők“ A szovjethatalom jubileumi éve a nyugati polgári sajtóban kommentárok özönével kezdődött. Az Egyesült Államokban, Nyugat-Német- országban és másutt különös érdeklődéssel fordultak az 1917-es februári forradalom 50. évfordulója felé. A nyugati »szovjet szakértők« kommentárjaival foglalkozik a Novoje Vremja most megjelent számában L. Leontyev szovjet történész, aki 1917 februárjában és márciusában szemtanúja volt a pétervári eseményeiknek. Leontyev a nyugati propaganda tételeit a következőkben foglalja össze: 1. a cárizmus nem is volt »olyan rossz«; 2. a februári forradalmat a »liberális« burzsoázia hajtotta végre; 3. 1917 februárjában a bolsevikok semmiféle szerepet nem játszottak; 4. a Szovjetunió külpolitikája egyenes folytatása a cári Oroszország külpolitikájának. Leontyev rámutat, hogy a ;árizmus, amely kilátástalan nyomorra kényszerítette a parasztok millióit, elviselhetetlen körülmények között tartotta a munkáisosztályt, és elfojtotta az alkotó gondolkodást, nagyszerű dolog volt a nemzetközi Imperializmus számára. Ami az orosz »liberális« burzsoáziát illeti, ez annyira összeforrott a hétpróbás reakciósokkal, hogy nem lehetett különbséget találni közöttük. Olyan burzsoá-föl- desúri rendszernek a létrehozását akarta, amely lényegében nem különbözött volna a cári önkényuralomtól. Leontyev hangsúlyozza, »a lenini pártnak valóban csak néhány ezer tagja volt Pé- terváron, de minden párttag mögött a munkások és katonák század álltak, akik egyet akartak a bolsevikokkal«. A Novoje Vremja cikkírója »népszavazásnak« nevezi a polgárháborút, a szocialista építés éveit, a Honvédő Háborút, amelyek során a szovjet nép megerősítette, hogy a szovjet rendszerben találta meg törekvéseinek megtestesülését. Leontyev kitér az UPI amerikai hírügynökség kommentárjának arra a tételére, hogy »a szovjet kommunizmus okozta a világ kettévá- ását két ellenséges táborra«. Hangsúlyozza, hogy a világ kettéválása szükségszerű és nemzetközi méretű következménye • volt annak, hogy a tőkés társadalomban szemben állt egymással a burzsoázia és a proletariátus, a tőke és i a munka. (MTI) Kizárták a pártból a Horvát írószövetség elnökét Vizsgálat indult a Szerb írószövetség 48 tagja ellen JKSZ zágrábi pártbizottsága pénteken újabb ülésen vitatta meg a Horvát Írószövetségnek a »Horvát irudalin; nyelv elnevezésé.-", és helyzetéről« nemrég kiadott nyilatkozatát. Az ülésen hozott határozat az alapszervezetek fe .v teszi, hogy vizsgálják meg : nyilatkozatot aláíró kommunisták felelősségét. A zágrábi pártszervezet megállapította Vlatko Pavle- ticsnek a Horvát Irószövetsí elnökének felelősségét, és ezért kizárta őt a városi párt- bizottságból és a JKSZ-bi1. Az ülésen támogatták azt a javaslatot, hegy hívják össze a Horvát Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának ülését a nemzetiségi viszonyokkal kapcsolat, s időszerű kérdések megvitatására. Pénteken ülést tartott a JKSZ belgrádi pártbizottsága is. Az ülés napirendjén a Szerb írószövetség 48 tagjának a »zágrábi nyilatkozatra« adott »válaszjavasiata« szerepelt. A javaslat elfogadja a Horvát írószövetségnek a szsrb- - horvát irodalmi nyelv különválasztására vonatkozó követelését, és hangoztatja: »Tekintettel a nyilatkozatban feltüntetett tényekre, az újvidéki egyezményt semmisnek nyilvánítjuk.« A „zágrábi nyilatkozat‘ A »zágrábi nyilatkozatot« aláíró tizennyolc kulturális és tudományos intézmény pénteken közleményben számolt be a nyilatkozat létrejöttének körülményeiről. A szombati jugoszláv lapok a közleményt teljes terjedelemben, kommentár (léikül boz- zák. A közlemény hangsúlyozza, a nyilatkozat a közélet általános demokratizálódásának légkörében született. Az aláíró intézmények szakmai viták után jutottak a nyilatkozatban feltüntetett következtetésekre. Világos számukra, hogy az újvidéki megállapodás egyes tételeiről a horvát kőzvéleAz 1954-es újvidéki egyezmény kimondja: »A szerbek, horvát k és' montenegróiak 2iységes irodalmi nyelve a ..-e, v—horvát, i lelve horvát— :zerb. Enn.k két kiejtése és •■ét írásmódja ismeretes — a a tin és a cirill.« A belgrádi pártbizottság .egállapította: a szerb írók említett csoportja aníiszocia- ista és nacionalista álláspontból kiindulva vála-szolt a »zágrábi nyilatkozat« aláíróinak ntiszocialista és nacionalista fellépésre. A javaslat szerzői jogot formáltak maguknak arra, hogy a dolgozók, a tudományos és kultúrmunhások széles körét érintő kérdésekről önkényesen ítélkezzenek. A belgrádi pártbizottság javasolta, hogy az alapszervezetek indítsanak vitát a »belgrádi javaslat« aláíróinak eszmei —politikai felelősségéről. Természetes — mutatott rá a pártbizottság —, hogy azok az írók, akik csökönyösen ragaszkodnak álláspontjukhoz, nem maradhatnak a JKSZ sorai között. A Borba című belgrádi lap hangsúlyozza: az egész országban a dolgozók tömeggyűléseken ítélik el a nyilatkozat szélsőséges állásfoglalását, és követelik a deklaráció szerzőinek felelősségre vonását. aláíróinak közleménye ményben és a többi köztársaság tudományos intézményeiben széles körű vitákat kell folytatni. Az aláíró intézmények következtetéseiket az alkotmány tervezett módosítása közben figyelembe veendő javaslatnak szánták. A közlemény elismeri, hogy a tanácskozások során jobban kellett volna törekedni a politikai fórumok bevonására. Az aláíró intézmények kijelentik, mélységesen sajnálják, hogy a javaslat annyi félreértést keltett, és hogy a nyilatkozatot ú"y lehet értelmezni, mintha az a testvériség, egység és a nemzeti felszab a dítá- si harc más vívmányai ellen irányulnak. (MTI) A hadsereg az úr Sierra Leoneban őrizetben a polgári vezetők Freetownban, Sierra Leone "óvárosában a péntekre virradó éjszaka történt katonai hatalomvételt követően nyugalom van. A hadsereg teljesen ura a helyzetnek. Lansana dandártábornok, aki kedden röviddel a hivatali eskü letétele után őrizetbe vetette Siaka Stevens miniszterelnökié kinevezett ellenzéki vezetőt, most maga is korábbi beosztottjainak, a nemzeti újjászületés tanácsa néven hatalomra jutott tiszti csoportnak a fogságában -van. Stevens és 7ir Albert Margai volt mi- íiszterelnök »védőőrizetben«, >ir Henry Lightfoot Boston 'őkorményzó, aki kedden az ellenzék vezérét nevezte ki miniszterelnökké, háziőrizetben van. Blake őrnagy, a nemzeti újjászületés tanácsinak ügyvezető elnöke (a tanács elnökévé választott Genda alezredes még New Yorkban tartózkodik) pénteken este a diplomáciai testület tagjai előtt megismételte a rádióban korábban tett nyilatkozatát, miszerint a hatalom új birtokosai kötelezőnek ismerik ed a Sierra Leone által kötött korábbi egyezményeket, és a Brit Nemzetközösségen belül kívánnak maradni. Az őrnagy újból ígéretet tett, hogy mihelyt helyreállítják az or- zág egységét és nyugalmát, szilárd alapra helyezik a gazdasági életet, visszaadják a hatalmat a polgári politikusoknak. (MTD Makkavi nem tárgyai Abdel Makkavi, a megszállt Dél-Jemen Felszabadítása Frontjának főtitkára s .VIENA hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette nogy nem hajlandó találkozói azzal az ENSZ delegációval, amely Nagy-Britanniá- oan tárgyalt, majd Kairó úrintésével Adenbe utazik a dél-arábiai helyzet tanulmá- íyozására. Makkavi hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek a Felszaibadí- ,ási Frontot kell elismernie a dél-arábiai nép egyetlen iogos képviselői énele A Fel- izabadítási Front vezetősége nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a Dél-arábiai Államszövetség reakciós szultánjaival — mondotta. MTI) A CGIL főtanácsának döntései Az Olasz Általános Szak zervezetl Szövetség (CGIL; íárorrmapos vita után jóváhagyta Agostino Novella tő- itkár beszámolóját a kormány ötéves gazdasági tervéről és a különböző irányzatú szakszervezetek együtt- | oűködéséről. Agostino Novelle beszámolt arród, hogy a másik két (keesztény, illetve szociáldemokrata) szakszervezeti központtal sikerült kidolgozni a jövendő egységes szakszervezet ideológiai és szervezeti alapelveit. Továbbra is nézeteltérések állnak fenn azonban a konkrét szakszervezeti politika és szervezési , kérdésekben. (MTI)