Somogyi Néplap, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-01 / 27. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1967. február 1. Wilson Brüsszelben Wilson angol miniszterelnök és Brown külügyminiszter kedden este Brüsszelbe érkezett, hogy — az olasz és a francia vezetőkkel folytatott megbeszélések után — a belga kormányférfiakkal tárgyaljon Angliának a Közös Piachoz való csatlakozási szándékáról. (MTI) Pittermann visszalépett Bruno Pittermann, az Osztrák Szocialista Párt 1957 óta volt elnöke — egyben néhány éve a Szocialista Inter- nacionalé elnöke — nem jelölteti magát ismét a pártelnöki tisztségre. Ez az Osztrák Szocialista Párt bécsi kongresszusának legfontosabb keddi újdonsága. Pittermann visszalépését korával indokolta, de közismert, hogy a párton belüli frakcióharcokban végképp Pitter- mann-ellenes többség alakult ki, amely Kreisky volt külügyminisztert szeretné látni a pártelnöki székben. Pittermann keddi politikai beszámolójában Hans Cettel volt belügyminisztert, az ifjabb nemzedék képviselőjét ajánlatta utódjául. A leköszönő pártelnök hangoztatta, hogy a szocialisták tavalyi választási vereségéért nem le- htt egyedül őt felelőssé tenni. Nagy hiba volt, hogy nem tárták fel nyíltan a párt válságát, s tgy az máig is tart. (MTI) Csehszlovák szakszervezeti kongresszus Kedden a prágai Fucik park kongresszusi palotájában megkezdődött a csehszlovák szakszervezetek VI. kongresz- szusa. Megjelent a kongreszr - szuson a CSKP Központi Bizottságának a küldöttsége Antonín Novotnyval az élen. Miroslav Pastyrik, a csehszlovák szakszervezetek tanácsának elnöke a beszámoló nemzetközi részében sajnálkozását fejezte ki azzal ösz- szefüggésben, hogy Vietnam egységes és összehangolt se- gitését a Kínai Népköztársaság vezetőinek szakadár politikája akadályozza. A továbbiakban rámutatott, hogy a nyugat-németországi mili- tarizmus, revansizmus és neo- nácizmug elleni harc az egész békeszerető emberiség létfontosságú ügye. A továbbiakban rámut'tott: a csehszlovákiai vállalatoknál működő 5500 termelési bizottság tevékenységének eredm^nvekéooen folvame*os- sá vált a termelés, a bérezés elvei is javultak. A társadalom. a tudományos és technikai forradalom küszöbén áll. s ez növeli a tudásbeli követelménveket. erősíti az értelmiség és a rmmkásosz- tálv Vdzötti kapcsolatokat (M’T"r' Lavinaomlás Hétfőn a Magas Tátrában lavinaomlás következtében életét vesztette hat férfi és egy nő. A fiatal mérnöke :ből és közgazdászokból álló turistacsoport reggel indul; útnak, hogy megmássza a te- pesi-csúcsot. A csúcsot el is érték, de leereszkedés -közben lavinaomlás érte utol őket. (MTI) A Gyár- és Gépszerelő Vállalat vidéki szerelési területeire lakaio.'* 'sqesztö, c$ szere toyács szsk- muíUiüsosat, öeianílo munkásukat keres. Az alapórabéren kívül a törvényes kereteknek megfelelően külszolgálatra vontakozó juttatásokat és díjtalan szállást biztosítunk. Másodhetenként szabad szombatot tartunk. Jelentkezés írásban vagy személyesen: Budapest, VI., Panlay Ede utca 52., személyzeti osztály. (953) MALIK: Sukarno sorsa meg van présé! eh e Djakartában kedden közzé- .ették Malik külügyminiszter újabb nyilatkozatát. Malik bejelenti: a héten ismét fölkeresi Sukarnót, hogy megtárgyalja vele az elnök politikai jövőjét. A közelmúltban Malik már nyíltan felszólította Sukamót, hogy távozzák a politikai színtérről. Néhány napja Djakartában hisztérikus kampány folyik, miután jobboldali mohamedán körök bedobták a köztudatba, hogy Sukamo esetleg feloszlatja a baloldaltól megfosztott legfőbb törvényhozó szervet az ideiglenes népi tanácskozó' Kongreszust, amely a tervek szerint márciusban ül össze, hogy döntsön Sukarno jövőjéről. Ezzel kapcsolatban Malik — kedden nyilvánosságra hozott nyilatkozatában — kijelenti: Sukamo sorsa »meg . an pecsételve«, ha erre a lépésre szánja el magát. A Reuter-iroda jelentése szerint letartóztatták Sukamo •elnök két további politikai támogatóját — Harionót, a Sukarno által alapított naciona- ista párt egyik vezetőjét, valamint Kartonót, a párt ifjúsági mozgalmának egyik vezéralakját. Mebsaf&i item hátrál Mobutu kongói elnök úgy döntött, hogy a kongód hatóságok fellépnek az Union Miniére belga személyzetének távozása ellen. A belga kormány utasította kinsihasai nagykövetét, hogy tiltakozzék a hazatérni kívánó belga állampolgárok utazásának megakadályozása miatt. Az Union Miniére társaság Brüsszelben közleményt hozott nyilvánosságra. Eszerint a cég 1600 belga alkalmazottja közül eddig 1466 kérte repatriálását Belgiumiba, és csupán ., elten szá... _____.ak Kongób an maradni. A többiek nem válaszoltak a cég körlevelére. Kongó brüsszeli nagykövetsége kedden nyilatkozatot tett közzé, amely leszögezi, hogy a kongói kormány egyetlen lépést sem hátrál. A kongói közlemény emlékeztet rá, hogy azok a belga közigazgatási ai- alkalrrsazottak, akik Kongó függetlenné válása után tértek haza 1960-ban, az utcán találták magukat, és azt kérték, hogy visszatérhessenek Kongó ba. (MTI) A szovjet államfő átveszi VI. Pál pápa ajándékát, a Vatikánban őrzött Atlantico Vatican» nevű kódex egy péld ínyát, amely Leonardo da Vinci 1759 különböző eredeti kéziratát és rajzát őrzi. (MTI Külföldi Képszolgálat) Amerikai lelkészek tüntetése Eltemették az űrhajósokat ÚJABB TŰZ EGY ŰRHAJÓBAN Robert Kennedy Párizsban Robert Kennedy szenátor, aki háromnapos látogatáson Franciaországban tartózkodik, kedden több mint egyórás megbeszélést folytatott De Gaulle elnökkel. A köztársasági elnöki palotából távozó amerikai szenátor újságíróknak elmondta, hogy a francia elnökkel és -a külügyminisztérium ázsiai szakértőivel folytatott megbeszélései után »másként látja« a vietnami háború problémakörét. Kijelentette, hogy Franciaország és De Gaulle tábornok feltétlenül jelentős szerepet fog játszani a délkelet-ázsiai helyzet rendezésére irányuló mindennemű erőfeszítésben. (MTI) Kedden mintegy kétezer amerikai lelkész és egyházi vezető gyűlt össze Washingtonban, hogy tiltakozzék a kormány vietnami háborúja ellen. A tiltakozó megmozdulást az Aggódó Egyházi Személyiségek Bizottsága nevű szervezet hívta össze. Az Egyesült Államok rninden részéből érkeztek protestáns, katolikus és izraelita egyházi ■zcmélyiségek, köztük az egyházait ismert . vezetői., püspökök, teológiai professzorok. KÍNAI PROVOKÁCIÓ A VÖRÖS TÉREN A Szovjetunión átutazó kínai polgárok megbontották a Lcnin-mauzóleum látogatási rendjét, s lökdiisték, akadályozták a látogatókat. Képünk előterében a provokációban részt vevő kínaiak egy csop irtja. (MTI Külföldi Képszolgálat) A pekingi szovjet nagykövetség épülete körül negyedik napja folynak a kínai »vörösgárdisták« és a »forradalmi lázadók« provokációi és garázdálkodásai. Hétfőn a »vorösgárdisták« bedobtak a nagykövetség területére egy vasdorongot, s az megsebesítette a nagy- követség egyik munkatársát. A nagykövetség előtt és az utcákon megállásra kényszerítik a szovjet gépkocsikat, és megpróbálják bántalmazni a bennük ülő szovjet állampolgárokat. Tovább folynak a tüntetések a jugoszláv nagykövetség előtt is. A jugoszláv vezetők elleni jelszavak mellett új jelszó jelent meg: »Jugoszláv revizionisták, takarodjatok Kínából!« Január 27-én közölte az Anhuji tartomány »forradalmi lázadóinak« sajtóorgánuma, hogy »a forradalmi lázadó szervezetek« elfoglalták a tartományi pártbizottságot és néptanácsot, valamint Hefej tartományi központ városi pártbizottságát és néptanácsát. A tartomány és a város párt- és igazgatási vezetőit »ellenforradalmi revizionistáknak« minősítették, leváltották, és »átnevelő« munkára küldték. (MTI) Kedden délelőtt katonai tiszteletadással temették el a pénteki tragikus űrhajós szerencsétlenség három áldozatát, Virgil Grissomot, Edward Whi- tet és Roger Chaffeet. Grissom és Chaffee temetésére a Washington melletti katonai temetőben, Arlingtonban került soir. A két gyászszertartáson megjelent Johnson elnök is. White koporsóját az Egyesült Államiak katonai akadémiájának temetőjében, West Point- ban helyezték örök nyugalomra. Itt Humphrey aleinök és Johnson elnök felesége volt jelen. A New York Times kedden feltűnést keltő híradásban azt jelenti, hogy 12 perc telt el aközött, hogy az űrhajósak először jelezték a tüzet és leadták utolsó vészjelzésüket. A kabin ajtajának kinyitásához azonban csaknem húsz percre lett volna szükség. »Égünk, engedjetek ki bennünket« — ezek voltak az Apolló-program pénteken tragikusan elpusztult űrhajósainak utolsó szavai. Az űrhajósok utolsó pillanatait rögzítő magnószalag tanúsága szerint a hárem űrha- j ós kétségbeesett erőfeszítéseket tett, hogy valahogy kijusson pokollá vált börtönéből. A kilövőterepen tartózkodó műszakiak is megerősítik, hogy a három űrhajós kétség- beesetten rázta, igyekezett kinyitni a kabin ajtaját. A kabánajtó azonban nem nyílhatott ki automatikusan, és az űrhajósoknak nem volt idejük arra, hogy az ehhez szükségles berendezést működésbe hozzák. A katasztrófa közeledtét sejtető első jelzést az egyik űrhajós adta le, amikor nyugodt hangion közölte a »tkülvi- lágigiaJ«: »Tűz... tüzet érzek ... I« Két másodperccel később White izgatottan ezt kiáltotta: »Tűz az űrhajóban/« Három másodperces csend után az egyik űrhajós így kiáltott: »Nagy tűz a kabinban!« Végül Roger Chaffee kiáltása hallatszott: »Égünk, ment- jetek ki bennünket.« Kedden újabb súlyos szerencsétlenség történt az amerikai űrkísérletek során: tűz ütött ki egy 100 százalékos oxigénatmoszférájú űrkabinban. A tragédiának egy halálos áldozata és egy súlyos sebesültje van. A texasi San Antonio melletti Brooks légitámaszponton kísérleteket folytattak egy űrkabinnal, amelyben két ember tartózkodott. A két repülő nem tartozottaz űrpilóták közé, a berendezések karbantartását és felülvizsgálatát végezte. A tűz oka ismeretlen. (MTI) Taylor tábornok Haiphong elaknásííását követeli B—52-es bombázógépek hétfőn éjjel és kedden támadást intéztek a kambodzsai határtól mindössze 8 kilométerre fekvő, illetve a Saigontól mintegy 560 kilométerre északra, aKontum tartományban a föltételezett szabadság- harcos állások ellen. Kedden hajnalban dél-viet- aami szabadságharcosok heves tűz alá vettek két amerikai aknakutató hajót Saigontól 37 kilométerre délkeletre. Nemsokkal később három további hajót támadtak meg. Maxwell Taylor, az Egyesült Államok volt dél-vietnami nagykövete, aki a napokban tért vissza 11 napos dél- v'.etnami és más délkeletázsiai országokban tett körútjáról, hétfőn jelentést tett utazásáról Johnson elnöknek. Taylor a találkozó után tartott sajtóértekezletén ismét fölelevenítette kedvenc gondolatát, amelynek értelmében el kellene aknásítanj Haiphong kikötőjét, hogy ily módon fokozzák a nyomást Észak-Vietnamra. A volt nagykövet hozzátette, véleménye szerint további amerikai erők bevetésére van szükség Vietnamban. A Pravda keddi számában Pramonov az Egyesült Államok jelenlegi belső helyzetével foglalkozva többek között megállapítja: amerikai közéleti személyiségek, újságírók, >őt egyes politikusok és kormányhivatalnokok nyíltan hangoztatják: az országban egyre kevésbé hisznek a kormány szavainak őszinteségében és igazságában. (MTI)