Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-20 / 17. szám
TTLÄG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI ÍR.4i 50 FÜLÉ* AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ A XXIV. évfolyam 17. szám. 1%7. január 20., péntek A MAI SZÁMUNK TAR TA L MÁ ß ő L Megkezdődött a tömeggyilkosok pere (2. o.) Pestiek Siófokon (3. o.) Otthona,a börtön (6. o.) ÜNNEP HÁCSÖN ! Eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedte el Vietnamban az IJSA Az új út liatezer-negyszáz méter hosszú, és az életet jelenti a falunak. Csak az tudja értékelni igazán, aki a saját bőrén érezte évekig, évtizedekig, hogy mit jelent elzárva élni a külvilágtól ősztől tavaszig, míg el nem tűnik a gidres-gödrös földutak- ról a sár. Volt ugyan íiácsnak három kijárató is: Lengyeltóti, Kisberény, meg Gyugy felé, de istenkísértésnek tartották, hogy valamiért elinduljanak rajtuk. A nagy erőgépek annyira kimélyítették, fölvágták valamennyit, hogy minden pillanatban fenyegetett a fölfordulás veszélye. Akinek mégis sürgős dolga akadt, az elment ugyan, de a szekérrel ráhaitott a vetés re. Ebből meg kár származott, nagy kár. Az új út Lengyeltótival köti ossza a falut. Egy ezer lelket sem számláló kisközség régi-régi álma valósult meg ezzel. S a megvalósult álom az életet, a jövőt is jelenti fiatalnak, öregnek egyaránt. Tavaly decemberben a lakosság kérésére a még el sem készült úton már színház érkezett Hácsra, a Déryné Színház társulata jött vendégszerepelni. A kis művelődési teremben négyszáz, kultúrát szomjazó hácsi ember szorongott, tapsolt, lelkesedett. S ez még csak a kezdete volt az új út áldásainak. Hogy a Déryné Színháznál maradjunk, máris megegyeztek velük, hogv az idén még háromszor jönnek el a faluba. És hallani kellett volna mindenkinek^ azt a hatalmas tapsot, melyet az útavatón kapott Kiss Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, amikor bejelentette, hogy március 1-től autóbuszt is kap a falu, megszűnik a szekerezés, kulturált, emberi körülmények között utazhatnak a hácsiak. És amit dr. Bagó Gyula, a járási tanács végrehajtó bizottságának elnöke mondott ünnepi beszédében: »Mit fog jelenteni ez az új út Hács községnek gazdasági szempontból? Elsősorban a termelőszövetkezetnek jelent igen nagy segítséget, hiszen terményeinek fuvarozása, a termeléshez szükséges anyagok beszerzése, beszállítása, az állatok hajtása és a gépek közlekedtetése ezerszeresen könnyebb és főleg gyorsabb lesz... Aztán megoldjuk, hogy az általános iskolát Lengyeltótihoz körzetesítjük. és a felső tagozatos tanulók szakosított oktatásban részesülhetnek. Megszűnik a jelenlegi áldatlan állapot, az osztályok összevonása.. .* Érdemes mindkét gondolatnál, a termelőszövetkezetnél és az oktatásnál elidőzni egy keveset. A Béke Tsz 1959- ben alakult, alig több mint 1200 holdon gazdálkodik. Az átlagéletkor 61 év, s nem titok, hogy a fiatalabbak főleg az .elzártság miatt menekültek el a faluból. A közös gazdaság a sertéstenvésztés szén »reményeivel dicsekedhet. Néhánv éve még 5.5 mázsa takarmányból állítottak elő 1 mázsa sertéshúst, jelenleg 4—4,2 mázsa az átlag. Az iskolában 98 gyerek tanul, létszámuk egyre csökken. Béndek- és Gárdony- pusztáról — Hácshoz tartozik a két település — a legtöbb gyerek a lengyeltóti kollégium. növendéke de az anva- falu diákjai öt pedagógus irányításával otthon tanulnak, a csak részben osztott iskolában. Hogv mit jelent majd a diákoknak a szakosított oktatás Lengyel tótü»ö, ártól Kiss Dezső miniszterhelyettes megnyitja az új utat, s bejelenti, hogy március 1-tel megindul az autóbusz forgatom is. aligha szükséges részletesen szólni. Igaz, a felszabadulás után sokat fejlődött az 1828-ban alakult telepes falu, hiszen a községet es a pusztát is villamos', lották, tanácsházat, művelődési termel, tűzoltó- szertárt építettek, s egyik legnagyobb eredményüknek tartják a 4 kilométer hosszúságú járdát. hiszen ezzel megtették az első lépést az útépítés felé is. A most átadott hatezer-négyszáz méter hosszú bekötő utót tavaly márciusban kezdték építeni a Kaposvári Közúti Üzemi Vállalat dolgozód; összesen nyolcmillió forintba került. De talán nem is az összeg mond sokat, hanem az a tény, hogy csaknem ezer ember tekint bizakodással a jövőbe, s' a sízó szoros értelmében ú j úton haladhat a gazdagabb holnap felé. Éne ürítették poharukat az útavatón megjelent vendégek, a miniszterhelyettes, a megyei pártbizottság és a megyei tanács több képviselője, a járási vezetők és természetesen a hácsiak is. Ezért volt ünnep január 18- án Hácson. Poles? György Az Egyesült Államok Dél-Vietnamban harcoló katonai egységei a január l-l- ével veget ért héten a vietnami háború eddigi legnagyobb veszteségét szenvedték el. Egy amerikai katonai szóvivő szerint az említett időszakban 1194 amerikai katona halt meg, sebesült meg, illetve tűnt el. A veszteség megoszlása a következő: 144 halott, 1044 sebesült és hat eltűnt katona. A szóvivő a nagyarányú veszteséget a dél-vietnami deltavidéken lezajlott Cedar Falls hadművelettel, valamint a fokozódó harci tevékenységgel hozta összefüggésbe. Az amerikai hadvezetés ismét űj taktikát akar alkalmazni a vietnami háborúban: a katonai erők tömeges bevetésé- sével kívánja meggátolni a szabadságharcosok katonai sikereit. A hadvezetés az új taktika ‘főpróbájának« szánja a végéhez közeledő katonai akciót az úgynevezett vasháromszögben, Saigon, közvetlen közelében, amelyben mintegy harmincezer amerikai és dél-vietnami' katonát vetették be. Ha- ;onló nagyméretű akciót teremek a Dél-Vietnam középső részén levő Hasú-felföldön és — a megfelelő támaszpont- "endszer kiépítése után — a -Mekong folyó deitavidékén is. \ hadvezetés ugyanakkor tanulmányozza azt a lehetőséget, hegy miként lehet összefüggő zárait létesíteni a de- -nilitarizált övezet mentén a kambodzsai határ egyes pontjain és Saigontól délre. Ezzel íz utóbbival ei akarják zárni a délvietnami fővárost a szabadságharcosok egyik fő támaszpontjától, a delta- vidéktől. Wheeler tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, aki most tért vissza legutóbbi iél-vietnami szemleútjáról, kijelentette, hogy az amerikai csapatok a szabadságharcosok heves ellenállásába ütköznek, s a partizánok megfelelő taktikával válaszolnak az amerikaiak terveire. Mint a Pentagon bejelentette, az USA emberveszteségei a vietnami háborúban a múlt héten voltak a legmagasabbak; több mint 140 katona pusztult el, és a sebesültek száma meghaladja az ezret. Wheeler ennek megfelelően újabb csapaterősítéseket kért. A vezérkari főnökök bizottságának elnöke állást foglalt a háború további eszkalációja mellett sürgette a bombázások kiterjesztését. Barry Goldwater volt amerikai elnökjelölt csütörtökön befejezte háromnapos délvietnami látogatását. Saigonban újságíróknak adott nyilatkozatában ismét kijelentette: »Meg vagyok győződve, hogy az Észak-Vietnam elleni bombaitámadásokkal kapcsolatos korlátozásokat meg kell szüntetni, ha meg akarjuk nyerni a háborút. Salisbury, a New York Times szerkesztője, aki a VDK- ban tett útjáról most tért vissza az Egyesült Államokba, csütörtökön egy tv-inter- júban kijelentette: tapasztalatai szerint a légitámadások fokozása, a háború eszkalációja nem hozhatja meg az amerikai vezetés által óhajtott eredményi — A vietnami háborúért — írja Schlesinger — nemcsak itthon, hanem külföldön is igen súlyos árat kell fizetnünk. Minden realisztikus helyzetmegítélés szerint az Egyesült Államok biztonsága szempontjából Latin-Amerika és Európa sokkal fontosabb, mint Délkelet-Ázsia. — A kormány »új izolacio- nistáknak-« titulálja vietnami politikájának hazai bírálóit, holott teljesen bizonyos, hogy az igazi izolacionisták éppen azok, akik elszigetelték az Egyesült Államokat hagyományos szövetségeseitől és a világ népeitől. (MTI) FÖLD KÖRÜL A KOZMOSZ 138. A Szovjetunióban csütörtökön Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz 138. jelzésű mesterséges holdat, hogy a rajta elhelyezett tudományos műszerek segítségévei folytassák a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett űrkutatási program megvalósítását. A szputnyik rátért pályájára. Berendezése kifogástalanul működik. (MTI) Véget ért a dubnai tanácskozás Dubnában befejeződött az Egyesített Atomkutótó Intézet kormány meghatalmazottal nak ívi tanácskozása. Az ülésszakon hazánkat Kónya Albertnak, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának vezetésével négytagú delegáció képviselte. Megvitatták az 1966. évi munkáról beterjesztett, jelentést, és jóváhagyták az 1967. évi költségvetést. A kormány megh a taljnazot - tok bizottsága megállapította, hogy az intézet kollektívája nagy fontosságú kutatásokat végzett, amelyek eredményeként újabb adatokat nyertek íz anyag fölépítéséről, az atommagot jellemző törvényszerűségekről és belső erőkről. A nemzetközi tudományos központban a tudósok most készülnek a Szerpuhov város közelében épülő, hetven- nrrilliárd elektronvoltos pro- tongyorsító segítségével elvégzendő kísérletekre. A bizottság az intézet igazgatóhelyettesévé választotta Szodhom Namszarajn professzort, a neves mongol fizi* húst. A KISZ és a Koniszomol együttműködési megállapodása A szovjet Komszomol és a KISZ együttműködési programban állapodott meg az idei évre. Első ízben nyílik Magyarországon a két ország if j óságának közös barátsági tábora, ahol ünnepségeken emlékeznek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójáról. Mintegy ezerötszáz magyar fiatal utazik barátságvonattal a Szovjetunióba. Jelenleg KlSZ-küldöttség tartózkodik a Szovjetunióban. A küldöttség tagjai megbeszélést folytattak a Komszomol központi bizottságával. A KISZ-küldöttség csütörtökön Kalugában megtekintette Konszlantyin Ciolkovszkij- nak, a szovjet űrhajózás atyjának emlékmúzeumát, utána pedig Ohnyinszk városában az atomerőművet tekintette meg. (MTI) Az országgyűlés ipari és kereskedelmi bizittságáeak ülése Az országgyűlés ipari bizottsága tegnap délelőtt Bon- dor József elnökletével ülést tartott a Parlamentban, s megtárgyalta az ipari tárcák, valamint a közlekedés- és postoügyi. az építésügyi, továbbá a munkaügyi minisztérium 1967. évi költségvetési tervezetét. A képviselőket Kardos Géza pénzügymini szt - r-helyettes tájékoztatta az ez évi előirányzatokról, a fejlesztési tervekről. Bognár József elnökletével tartotta ülését az ország- gyűlés kereskedelmi bizottsága. Részt vett a tanácskozáson Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke is. Az 1967. évi költségvetési tervezet vonatkozó fejezeteit Sebes Sándor, a belkereskedelmi miniszter első helyettese ismertette az elmúlt esztendő belkereskedelmi eredményeit, 84 635 tanácstagot választunk A tanácsok végrehajtó bizottságai az ország minden megyéjében, járásában, városában, községében és kerületéiben a Hazafias Népfront előterjesztése alapján megtárgyalták és megerősítették a választási elnökségek és a választókerületi bizottságok tagjainak névsorát. A 84 635 tanácsi választó- kerületi bizottságokban 268 963-an foglalnak helyet a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek képviseletében. A választókerületi bizottságok száma egyben azt is jelenti, hogy az ország népe az idén összesen 84 635 tanácstagot választ, csaknem húszezerrel kevesebbet, mint 1963-ban. Az országgyűlési és tanácsi választókerületek területi beosztását január 21-én hirdetményiben hozzák nyilvánosságra A választási elnökségek és a választókerületi bizottságok január 23-án a tanácsok végrehajtó bizottságainak elnökei előtt tesznek esküt, majd megtartják első ülésüket, és megválasztják tisztségviselőiket, (MTI) Tito elnök Ausztriába látogat Joszip Broz Tito február- loan Ausztriába látogat. A látogatás végleges időpontját később állapítják meg — jelentették be csütörtökön Belgrádban. A szóvivő hangoztatta, Jugoszláviában kedvező visszhangot keltett Kiesinger bonni kancellár ama nyilatkozata, amely szerint Nyugat-Né- metország rendezni szeretné Jugoszláviához fűződő kapcsolatait. Mi már többször kifejtettük — fűzte hozzá a szóvivő —, hogy a két ország viszonyának rendezése mellett vagyunk. (MTI) A brit megszállás ellen tiltakoznak Sztrájk és tüntetés Adenben Heves tüntetések színhelye volt Aden a brit megszállás 128. évfordulóján, csütörtökön. Egyidejűleg nagy sztrájk bénította meg a, város forgalmát. Aden ’ 'tónböző részeiben csütöri 11 gránát robbant, e^. arab polgári személy és tizenegy arab rendőr sebesült meg. A tüntetők felgyújtották a kormány három gépkocsiját. A rendőrség szóvivője szerint az egyik körzetben lövéseket adtak le a rendőrökre, de sebesülés nem történt. A város más részein a rendőrség kocsijáról több letartóztatott személyt kiszabadítottak Az adeni dolgozók eleget téve a megszállt Dél-Jemen Helszabadífási Frontja felhívásának. 24 órás száraikkal tüntettek a brit megszállás Mién. Az utcák forga’ma megbénult. bezárták a bankokat, »z üzleteket. A hatécáeok szerint a renmőtár és a kikötő bonyolított te csak némi forgalmat (MTI)