Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-10 / 8. szám
SOMOGYI NÉPTAP Kedd, 1967. január IC. ASZTALITENISZ Kevés volt az induló az idénynyitón Ivusza és Bódizs Eszter az egyéni győztes Az év első sportversenye Somogybán az asztaliteniszezőké volt. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Kaposvári Városi Asztalitenisz Szövetség január 8-ára írta ki a város egyéni és páros bajnokságát. A Berzsenyi Dániel Általános Iskola tornatermében, a verseny színhelyén elég kevesen dideregték végig ezt a viadalt. Néző alig akadt a jéghideg teremben. Ami még szomorúbb, versenyző sem sok. Ha a Kaposvári Vasas NB I-re készülődő játékosai nem állnak rajthoz, nem is lett volna verseny. A Vasas asztaliteniszezőin kívül a többi sportkör alig egy-egy sportolóval képviseltette magát ezen a jobb sorsra érdemes ... án. Némi vigaszt j.ií- 2':t, .íogy az alig húr leiemben néhány jó vei sunynék lehettünk szemtanúi. Különösen a férfi egyéni és a vegyes páros döntő hozott ió 'átékot. Meglepetést nem. Az egyéni számokban a férfiaknál Ivusza biztosan győzött, éppúgy, mint a nőknél Bódizs Eszter. Balázs játékán meglátszott, hogy egy ideig nem pingpongozott. Szomorú bizonyítványt állít ki a versenyről, hogy nem volt női páros (!). A Kaposvári városi bajnokság döntőjében a következő sorrend alakult ki: Férfi egyéni 1. Ivusza (K. Vasas). 2. Balázs (K. Vasas). 3. Nagy (K. Vasas) és Rák . V. Lobogó). Női egyéni 1. Bódizs Eszter (K. Vasas). 4. Dr. Vinczs 1. rnó (K Vasas). 3. Szerecz Ágnes (Sportis- ' :ola). Férfi páros: 1. Balázs—Ivusza (K. Va'BS). 2. Nagy—Dómján (K. Vasas). 3. Bárdi II.—Kovács (K. Kinizsi.) Vegyes páros: 1. Dr. Vinczáné—Ivusza (K. Vasas). 2. Bódizs—Balázs (K. Vasas). Megkezdődött a tatai alapozás Hat NB I-es labdarúgócsapat vette birtokába vasárnap este a tatai edzőtábort. A Vasas, a Tatabánya, az Üjpesti Dózsa, a Győri Vasas ETO, a Budapesti Honvéd és az MTK vonult be Tatára, hogy a legjobb körülmények között készülődjön a március 5-i bajnoki rajtra. A VASASNÁL a bajnokcsapatnál hiányzik Varga, Herendi és Ihász. E három kitűnő labdarúgó igazoltan van távol, ök néhány nappal később jelentkeznek majd Csordás Lajos edzőnél. A Vasas csapatával a következő játékosok utaztak Tatára : Kenderes!, Bakos, Mészöly, Mathesz, Fister, Molnár, Vidáts, Farkas, Korsós, Kékesi, Köves, Lázár, Pál. A K. Honvéd fedézetére, a Vasas újdonsült játékosára komoly feladat vár a bajnokcsapatnál. Csordás edző bizonyára a 35 éves Berendi utódlását akarja a fiatal és nagyon tehetséges Kövessel megoldani. A TATABANYAI BÁNYÁSZ »►otthon van« Tatán. A bányász fiúk kéthetes pihenő után kezdték meg Tatabányán az előala- pozást. Hári László, az új edző igen nagy kedvvel látja el feladatát. A hírek szerint Monostori a dorogiaktól Tatabányára kerül. Szuromi viszont bejelentette, hogy a jövőben nem kíván a tatabányai együttesben szerepelni. A tatabányai keret: Géléi, Törö- csik, Kovács I., Juhos, Menczel, Laczkó, Szepesi, Szabó, Csernai, Szekeres, Sas, Sólymos, Bíró, Lé- ber, Rothermel, Lévai, Kovács II., Deli. Üjság még Tatabányán, hogy Liebert, a K. Kinizsi volt balA MÁV Dombóvári Építési Főnöksége keres fölvételre segéd m u n kasokat a nagykanizsa—zalaszentjakab—balatonszentgyörgy—foonyód—siófok—lepsény—szabadbattyáni, a kaposvár—fonyódi, a gyékényes—kaposvári vonalon folyó vasútépítési munkákhoz, valamint a Balatonfenyvesen és a Kaposváron folyó magasépítési munkálatokhoz. Teljesítménybér. Szállás. Munkaruha, téli, nyári. Utazási kedvezmény családtagoknak is mind belföldre, mind külföldre. Jelentkezni lehet Dombóváron, az építési főnökség személyzeti és ügyviteli csoportjánál. (4421) szélsőjét kiadták a Pécsi Bányásznak. AZ MTK szakvezetői régi kék-fehér játéko sok. Hidegkúti Nándor az edző, Sándor Károly a szakosztály ve zető. Alaposan megváltozott az MTK együttese.^ Hidegkúti a következő játékosokat vitte magával Tatabányára: Lanczkor, Készéi, Dunai, Jenei, Nagy I., Oborzil, Török, Takács, Nagy E., Laczkó, Szűcs, Somogyi, Paulicsek, Zsoldos, Lakinger, Nógrádi, Nagy Gy. és Mihaiecz. Az MTK-névsorból kitűnik, hogy a Honvéd volt játékosai, Nógrádi, Nagy Gy. és Mihaiecz a Hungária úton kötöttek ki. A GYŐRI VASAS ETO Szusza Ferenc edző irányításával utazott el Tatára. Stole?., aki Kongóban megsérült, csak később kapcsolódik be a tatai munkába. A győriek a közelgő kupamérkőzés miatt gyorsított ütemben akarnak készülni. Az pjáb.bi tizenhét játékos alapoz: Tóth, Szá- niel, Orbán, Izsáki, Palotái, Kiss, Harsány!, Szaló, Nell, Keglovich, Máté, Győrfi, Tamás, Soproni, Czákler, Kovács és Hahn. AZ ÜJPESTI DÓZSA Báró ti Lajos edző irányításával kezdte meg a felkészülést. A tatabányai keletben találni néhány új nevet. íme a tatai névsor: Szentmihályi, Borbély, Káposzta Csordás. Sóvári, Fejes, Nyíró, Sclymosl, Színi, Kuharszki, Gö- röcs, Bcne, Lenkei, Bánvölgyi. Hartyáni, Szűcs L., Juhász és Simon. A CSEPEL együttese Keszthelyi Mihály edzővel az élen igen bizakodóan várja a tavaszi idényt. Csepelen is igen komoly előalapozás volt. Néhány változásra is sor kerül, s emellett Vellai, Pető ás Major pillanatnyilag katonai szolgálatot teljesít. A Csepellel a következők alapoznak: Fatér, Pomázi, Deve- cseri, Molnár, Faludi, Hunyadi, Rottenbiller, Kandi, Kleibán, Sebes, Káló, Kalmár I., Kalmár II., Dinopulosz, Losonczi, Sebestyén, Gondár és Halácsi. * * * Természetesen nemcsak a felsorolt hat csapat kezdte* meg a munkát. A Ferencváros például a Népstadionban edz, a szegediek meg a Szombathely Keszthelyen. Kétszáz átigazolási kérek» az MLSZ-nél A labdarúgók alapozási hí. s. mellett kétségkívül a legnagyobb érdeklődésre számot tartó az, hogy kik kerülnek új játékosokként a csapatokhoz. Az a körülmény, hogy nincs villám gazolás, azt sejtette, hogy a legjobbak körében kisebb lesz a játékosván- iorlás. Nos, nem így van. Tavaly a villámmal hetven játékost gazoltak át. Most, bár-még szombton zárul hivatalosan az átigazolások benyújtásának határideje, az. NB I-es csapatok máris mintegy száz átigazolási kérelmet terjesztettek az MLSZ-hez. összegen több mint kétszáz át gazolás "elcszik a Magyar Labdarúgó Szövetségnél. Az átigazolási kérelmeket valamennyi anya egyesület z*á- .adékolta. Szombati« előreláthatóan megkétszereződik ez a szám, mivel az alsóbb osztályú csapatok is sorra jelentkeznek," no meg a legjobbak is »hajráznak«. Kész a versenykiírás és az egész évi műsor Az MLSZ közzétette az 1967. évi labdarúgó-bajnokság versenykiírását, s részletesen intézkedik az NB I., NB I B, NB II. és NB III. osztályú bajnokság lebonyolításáról, továbbá a tartalék-, az ifjúsági és a serdülőversenyek rendjéről. 1967-ben is sor .terül a serdülőknél a megyei tupaküzdelmekre, az ifjúságiaknál a megyei tornára. Újból megrendezik az országos egyesületi ifjúsági labdarúgótornát is. A Magyar Népköz- társasági Kupa nagy döntőjének létszáma a tavalyi 256- tal szemben az idén 128-ra csökkent. Az MLSZ-nél elkészítették az NB I., NB I B és NB II. osztály egész évi sorsolását. Mint érdekességet említjük meg, hogy az NB II. Nyugati rsoport iában Kaposvári Kinizsi—Kaposvári Honvéd mérkőzéssel zárul novemberben a bajnokság. — A totó 13+1 találatos szelvénye: x 2 2 1 x x 111 x x 1 x + l. Nem jól kezdődött az év a totó- zóknak. Az első játékhéten egyetlen 13+1, sőt 13 találatos szelvény sem akadt. A 12 találatos szelvények száma 9 db, nyereményük a nyereményilleték levonása után szelvényenként 68 244 forint. A 11 találatos szelvényekre 1328 forintot, a 10 talál atosokra 219 forintot fizetnek. JANUÁF időjárás _ „ Ica Várható idóI II H járás ma estig: ” fa Átmenetileg fel■ szakadozó íel- 9 hőzet, töbofolé 9 mé§ hószállin- ■n» 1 jz . 9 hozással, havaMelánifc n zással. időnjH ként megélénkülő, változó . . irányú szál. A vainato legmagasabb nappali hőmérséklet ma mínusz 5—mínusz 10 fok között lesz. A Nap kél 7.30, nyugszik 16.13 orakor. A Hold kél 7.46, nyugszik 15.32 orakor. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MAI M SORA 17.40: ... Magyar --irdető müso- | ra. 17.50: Hírek. 17.55: Századok dalban, táncban. 18.35: Új könyvek. 10.40: Esti mese. 18.50: Mátrai Eetegli Béla színházi jegyzete. 19.00: Filmet forgatunk. A szünetben kb. 20.25: TV Híradó. 22.10: TV Híradó, 2. kiadás. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Kubai krónika. Sorsdöntő napok. Szélesvásznú kubai film. Korhatár nélkül. (L ll-ig.) Az előadások kezdete 5 és 7 órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Az első esztendő- Szélesvásznú magyar film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Magyar híradó; Barát vagy ellenség. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. (I. ll-ig.) — Az EAK lakossága 30 083 419 fő. Ebből 27 943 707 muzulmán, 2 008 075 keresztény, 2848 zsidó és 90 660 egyéb vallású. — Huszonegy áldozatot követelt az Amerika középső részén tomboló hatalmas hóvihar. Marquette-ben (Michigan) a talajt majd másfél méteres hóréteg borítja. Wisconsinban pedig hat méter magas hótorlaszok találhatók. — Pusztító árvíz. A Malaysia északkeleti részében 'pusztító árvizek 22 halálos áldozatot követeltek. Thaiföld délkeleti részében a hivatalos jelentések szerint az árvíz húsz áldozatot követelt. — Fizetik a nyereményeket. Tegnap kezdte meg az OTP a második, a harmadik és a negyedik békekölcsön-nyeremények visszafizetését. Az első napon 114 000 forintot fizettek vissza. Többek között három tízezer forintos nyeremény is gazdára talált. — Huszonöt takarmánykeverő üzemhez vá áro!t?k berendezést a múlt évben a megye tsz-ei. Az idén is várhatóan ugyanennyit szereznek be. — Beszélgetés az izmusokról. Tegnao este a TIT- klubban dr. Szilágyi Péter főiskolai tanár előadást tartott a művészeti szakosztály hallgatói részére az izmusokról. — Elkészült a kaposvári '.ruház terve a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalatnál. Most készülnek a balatonszéplaki Ezüstpartra tervezett szállo- ’ák tervei. — Az idei első vágójuh- állítmányt rövidesen útnak idítják Somogyból. Kéthe- lenként mintegy ezer darabot szállítanak külföldre. — 42 millió forint értékű textilárut is értékesített tavaly az AGROKER. Ezeket a cikkeket főként a Tabi Zsák- és Ponyvaüzem állította elő. — TIT-nyelviskola. Januárban újra lehet jelentkezni a TIT féléves nyelviskolájára. A hallgatók fél év alatt 35 foglalkozáson vesznek részt. A ÍUnOSZLAV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 15.30 Síverseny. 17.50 Hírek. 18.00 Riportműsor. 18.20 A tenger enciklopédiája. 19.00 Szemafor. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 TV Híradó. 20.30 Nyomorultak (sorozataim). 21.20 And- rey-sorozat. 21.35 Hírek. — Zalaegerszegi fiatalok előadása Kaposváron. Január 14-én este a Kilián György Ifjúsági és Üttörőházban vendégszerepel a zalaegerszegi ifjúsági Klub irodalmi színpada, paródiaegyüttese és az_ Albatrosz gitárzenekara. A műsor után a gitárzenekar ad műsort, zalaegerszegi amatőr táncdalénekesek közreműködésével. — Dante, Petrarca és Boccaccio költészetéről tart előadást Az olasz humanizmus címmel január 16-án, hétfőn este dr. Szirmai Endre, a Tanítóképző Intézet tanára. A Palmiro Togliatti Megyéi Könyvtár előadótermében megindított viláeircd?1’"' szabadegyetem-sorozat ötödik -’lőadósán Telessy Györgyi és Forgács Tibor, a Csiky Gergely Színház művészei működnek közre. — Belföldi társasutazásokat is szervez az idén az Expressz. A fiatalok országosan 160—180 országjáró kirándu- ás útvonalaiból válogathatnak. Közülük több utazás lehetőséget ad egy-két napos látogatásra a baráti orszá'IrKp. Cybulski meghalt Zbigniew Cybulski világhírű ’engyel filmszínész vasárnap ragikus szerencsétlenség áldozata lett. Zbigniew Cybulski 1957-ben a Hamu és gyémánt cimű, világsikert siratott lengyel filmben tűnt fel'. Cybulski az utóbbi tíz év alatt a Hamu és gyémánt című filmen kívül a többi között az Ártatlan varázslat, Éjszakai vonat, A gyilkos és a lány, Nincs többé válás stb. című filmekben nyújtott kiváló alakítást. Játszott a Húszévesek szerelme című francia és a Szcrc'ni című svéd filmben is. Az utóbbi napokban A gyilkos nem hagy nyomot című új lengyel film forgatásán vett részt Wroclawban. F elhívás A Kaposvári Városi Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya felhívja az iparosokat, valamint az önálló szellemi és egyéb (nem mezőgazdasági) tevékenységet folytató lakosokat, hogy az általános jövedelemadó kivetéséhez 1967. január hó 15-ig adjanak bevallást az 1966. évben elért adóköteles tiszta jövedelmükről. Nem kell adóbevallást adni annak az adóalanynak, aki adólevonás, állandó adótétel, adóátalány útján vagy közösségi rendszerben fizeti általános jövedelemadóját. A kitűzött határidő elmulasztása esetén — a mulasztás súlyától függően — 5 20 %-os, illetőleg 50 o/o-os bírság fizetendő. (4431) m. f ’% c'wiCi jp* jr* m A . W HIRDET ■■ ■; ,. ■ . A Kaposvári Gépjavító Állomás Alsóbélatelepen, Mátyás király út 3. szám alatt 75 n-öl területen lévő nyaraló eladó. Érdeklődni lehet Pestlőrinc, XVIII. kerület, Nyitra utca 18. szám és Nagyatád, Selmecbánya utca 3. szám alatt. (4893) Alsóbélatelepen egyszobás, konyhás, elő- szobás, éléskamrás nyaraló állomáshoz, vízhez közel, nagyon szép helyen eladó. Cím a kiadóban. (2824) Eladó két és fél szobás, összkomfortos, központi fűtéses társasházrész (1967-ben beköltözhető). Érdeklődni: Kaposvár, Marx Károly köz 2. ép. III. em. 2. ajtó 5 óra után. (2645) Egy 130—140 kg-os hízott sertés eladó. Kaposvár, Cseri-hegy 60. Bencze. (2337) Jó állapotban lévő hálószobabútort vennék. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 40. (2856) Eladó Kapos-heg.yen 1000 n-öl szántó. Érdeklődni: Ezredév utca 14/a. Ugyanott két darabból álló fényezett, sötét hálószobabútor 1800 Ft-ért eladó. (2664) 1000-es Wartburg eladó. Schaller, Fonyód. (4898) Egye-üláLó középkorú nőt bentlakással alkalmaznék édesanyám gondozására, háztartásomban segédkezne. Cím a kiadóban. (2853) Tehetséges, ügyes, fiatal leány női vagy férfifodrász ipari tanulónak elhelyezkedne. Címeket a kiadóba kérek. (2833) Nyugdíjas fűtőt központi fűtéshez vasárnapi munkára felveszünk. SZMT, Kaposvár, Kossuth L. u. 9. (2657) ipari szer Az Inke—Darvasi | Legeltetési Társulat disznó- és tehénpásztort keres, nagyobü családot. Jelentkezni lehet az iskolánál. (4897) jártas szereiül m I (4434, VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat keresünk fölvételre karádi üzemegységünk épület- gépészeti üzeméhez. Bérezés megállapodás szerint. Jelenkez.cs í”ás- ban vagy személyesen a gépjavító állomás igazgatójánál, Tab. (4433) Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára fölvesz ' 15. életévet betöltött kortól 17 éves korig általános iskolát végzett leány ipari tanulókat Fölvételi vizsga január 11-én 8 órakor a gyár Óit.látási termében Szállást biztosítani nem tudunk. (2516) Szakképzett és gyakorlott Hiezőpztoíiíii OépszeteSül keres a Kaposvári Állami Gazdaság a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum gyakorlati Dktatásához, dénes_ ma j or—zarany pusztai munkahelyre. Kaposváriak vagy környékbeliek előnyben. Jelentkezés Dénesmajorban, a kaposvári kerület vezetőjénél. (a692)