Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-08 / 7. szám
SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1967. Január 8. 4 A SÁTORTÁBOR HELYETT A KISZ balatonboglári sátortáborának megszüntetésével új, ötvenszobás épületet építtetett az állami gazdasíg. A szobák négy-négy személy részére, beépített bútorokkal és mosdóval készülnek. Az építkezés 2 409 900 forintba kerül. Vádoljuk az imperializmust! 320 000 forint a szolidaritási csekkszámlán Falusi arcok A FELVÁSÁRLÓ A múlt év tavaszán indította meg a KISZ a Vádoljuk az imperializmust! szolidaritási akciósorozatot. Ennek eredményei a demonstrációkon, nagygyűléseken kívül a vietnami műszakok szervezésében is megmutatkoztak. Az összesítés szerint a somogyi fiatalok a múlt évben 320 000 forintot fizettek be a 172 525 -K.95 szolidaritási csekkszámlára. A vietnami műszakok szervezésében élen járt a barcsi járás: a fűrészüzem és a vasgyár fiataljai ösz- szesen 53 000 forintot küldték a vietnami nép megsegítésére. De megérdemlik az elismerést a Csurgói Faipari Vállalat KISZ-esei is: tizenhatezer forinttal járultak hozzá az akció sikeréhez. Elmondható, hogy a legkülönbözőbb összetételű és nagyságú KISZ-szervezetek csatlakoztak a vietnami műszak megszervezéséhez, s önfelál- dozóan vették ki részüket a munkából. Akár az Öreglaki Állami Gazdaság fiataljainak 20 000 forintját, akár a csurgói gimnázium és mezőgazdasági szakiskola diákjainak összeadott ötezer forintját említjük, mind-mind azt bizonyítják, hogy ifjúságunk a vietnami nép igazságos küzdelme mellett áll. A Kaposvári Patyolatnál például nyolc KISZ-fiatal tartott szolidaritási műszakot. Több mint háromezer forint értékű munkát végeztek. A tavalyi akció utolsó eseményeként, a decemberi vietnami szolidaritási napok alatt a Pamutfonó-ipa- ri Vállalat Kaposvári Gyárában szervezett vietnami műszak 10 000 forintos eredménnyel zárult. Az akció az idén tovább folytatódik. A KISZ csatlakozott az Országos Béketanác felhívásához, s az Egy kórházat, egy iskolát jelszó jegyében vállalta, hogy egy 300 ágyas általános kórház fölszerelését és berendezését megvásárolja a vietnami nép számára, összesen kilencmillió forint értékben. Ezenkívül azt is vállalta, hogy a DNFF évfordulójának alkalmából kétmillió forint értékű gyógyszert és kötszert vásárol és küld a Felszabadítási Front harcosainak. Ehhez a programhoz csatlakoztak máris a Kaposvári Cukorgyár fiataljai Mivel vietnami műszak szervezésére a gyár sajátos helyzete miatt nincs lehetőség, önkéntes felajánlás alapján 1212 dolgozó mintegy 28 000 forintot fizet be a szolidaritási csekkszámlára. S. M. Több nyereségrészesedés, visszatérítés a nagyberki fínsz-nél (Tudósítónktól.) Tíz Kapós menti község ke- sskedelmi, vendéglátóipari és élvásárlási munkáját végzi a Nagyberki és Vidéke Fmsz. Hatvanöt dolgozó fogott ösz- sze azért, hogy a körzet tizenkétezer lakosa, köztük 2600 lmsz-i tag semmiben se szenvedjen hiányt. Az igények mindig nagyobbak, s a szövetkezet igyekszik ezeket kielégíteni. Hatmilliós vagyonnal gaz- .lálkodnak, és ebből főleg az ; többi tíz év jó munkájának redményeként több mint ágymillió forint a sajátjuk. 066-ban az összes üzemág 25 nillió forintét forgalmazott, xz előző évinél hét százalékkal többet Még a felvásárlás is többet ért el értékben, nint 1965-ben. Folynak a mérlegkészítési munkák. Az eddigi adatokból Ítélve a nyereség várhatóan mintegy 130 000 forinttal meghaladja az előző évit, s eléri a 600 000 forintot. Azt már tudják az fmsz vezetői, hogy a dolgozóknak fizethetnek majd mintegy 20 napnak negfeielő nyereségrészesedést, ás a tagság is több visszatérítést kap az áruvásárlásai, az eladott áruk értéke és részügyei után, mint 1965-ben. Közvetve még többet kapott a tagság. Bizonyság erre az is, hogy 1966-ban az egységek csinosítására, karbantartására, fejlesztésére az előző évi nyereség több mint felét, 314 000 forintot fordítottak, s abból 50 000 forint érték egészségügyi és szociális jellegű. Az idei tervek szerint tovább fejlődik a szövetkezet. Űjabb egységeket korszerűsítenek. Felvásárlási raktárát építenek. A tagság kérésére elkészül a gázcseretelep, ha ehhez a gázfogyasztók is hozzájárulnak anyagilag. A szövetkezet célrészjegyeket bocsát ki erre a célra. Háziipari iellegű tevékenységet is folytatnak majd: ezzel a tsz-tagok téli keresetét kívánják növelni. Körzetükben dolgozik a Pannónia Kincse Szőlőtársulás. Az itteni hatvan dolgozó közétkeztetésére is felkészülnek. — Mi a legfontosabb ebben a szakmában ? Gondolkozik a kérdésen, aztán így felel: — Az, hogy hitéle legyen az ember szavának. Több mint másfél évtizede — télen-nyáron — hetvennyolcvan kilométert motorozik naponta. Foglalkozása: ál- iatfelvásárió. Neve: Bálint István. A Kcppányvölgye nyoic faluját járja. — Az igazi gazda mindig tudta, hogy mekkora érték a jószág, de még mindig vannak olyanok, akik most jönnek oá erre. Én eskü alatt merem állítani, hogy a tenyészállatneveléssel foglalkozó gazdák mindegyike boldog ember. Náluk jobban senki sem tud örülni. — örülni? — Igen. Ha nem hiszi, tartson egyszer velem. Benézünk néhány helyre, személyesen is meggyőződhet erről. — Mit ért azon, hogy hitele legyen a felvásárló szavának? Szélesen mosolyog, aztán elmond egy példát: — Saját gyakorlati tapasztalataim alapján adtam egyszer tanácsot Miklósiban Steinbacher Jánosnak. Bólogatott, hogy érti, persze, hogy elhiszi. Két nappal utóbb aztán beállított hozzám. De előtte már lekáderezett a kocsmában Alaposan kifaggatta a kocs- márost meg az ott tartózkodó embereket, hogy tulajdonképpen milyen ember vagyok. Lehet-e hinni nekem? Amikor minden kérdésére választ kapott, bekopogott hozzám, és megkért, hogy mutassam már meg a sertéseimet Ez az ember csak a saját szemének hitt. Évente átlagosan hatszáz hízott marhát és kétezer-hatszáz hízott sertést vásárol fel. Legtöbbször hajnalban kel. Az ilyen hajnalokon első útja mindig a szövetkezetek istállóihoz vezet. — Nagyon örülök annak, hogy egyre inkább megbecsülik az állagom!ozókat. Higgye el nokem, bőségesen kamataik ez a megbecsülés. Somogyacsán csodálatos sertősgondo- zója van a szövetkezetnek. Lucza Istvánnak hívják ezt a gondozót. Hogy az mi mindent tud a sertéshizlalásról! Tanítani kellene gyakorlati módszereit. Természetes, hogy a jó munka mellett a számítását, is megtalálja. Szóba jön, hogy mi minden változott és változik az állat- nevelésben és-hizlalásban. — Nagyot léptünk előre. Dlyan nagyot, hogy néha még én sem akarok hinni a saját s .emiUTne— — Mondana példát is? — Szívesen. A szabad szerződési lehetőség és az áremelés igen megnövelte a hizlalá- 3Í kedvet. Bármelyik faluból mondhatok konkrét esetet. A Kisbárapátiban lakó Fehér Lajos, a somogydöröcskei Kidl József és Deckert János, a törökkoppányi Czigner Ferenc és még sok más parasztember kétszer-háromszor any- nyi hízott állatot értékesít most, mint nyolc-tíz évvel ezelőtt. Mert megéri. A jó állattenyésztő ennyire még sohasem használhatta ki a lehetőségeket. És az a jó dolog, hogy egyre több a jó állattenyésztő. Szünetet tart, majd így folytatja: — Most jutottunk el oda, hogy a neves állattenyésztők az első palota után. fölépítik a másodikat is. — Hogy érti ezt? — öregek mesélik, hogy régen az okos gazda háromszor akkora istállót épített, mint amekkora háza volt. Én ezeket az istállókat nevezem palotának. Nézzen körül bármelyik faluban. Ahol nagy istálló van hátul, ott most már legalább akkora új ház is van. Szétverik a régi tömésházakat, és szép újakat építenek. Csöndes szavú, piros arcú ember. Tisztelik és szeretik a körzetében. Pista bácsinak szólítják. Németh Sándor Vasútkorszerűsftés Megkezdődött a Hegyeshalom—Porpác közötti csaknem 100 kilométeres vasúti pálya átépítése. A csehszlovák—jugoszláv tranzitforgalomban fontos vonalon hézag nélküli síneket fektetnek le, s rajtuk csakhamar még egyszer olyan gyorsan közlekedhetnek a vonatok, mint jelenleg. Negyvenötmillió forintot költenek az idén az átépítésre, amely az ötéves terv végére fejeződik be. Korszerű távközlési és biztosítóberendezéseket szerelnek föl a megújuló vonalon és a közbeeső állomásokon. Szürke tónusú szoba, leeresztett függönyök, félhomály. Az Apa köntösben ül az íróasztal mellett, előtte nagy halom könyv, Marx és Engels művei. Cigaretta lóg az ujjal között, lapoz, amikor felcsapódik az ajtó. Az Anya jön, dúl-fúl, izgatott. Középtermetű, kissé terebélyesedő asz- szony. — Már megint itt van. — Kicsoda? — Tibor, ez az átok huligán. A vőjelölted... te, te, alamuszi apa. Pedig megmondtam: nem engedem! Érted? Senkinek se engedem! Anna az én lányom, az egyetlen... — Ne gyötörj te is, az űr- istenit, hiszen tudod, hogy én sem akarom. Ezerszer megmondtam neki, hogy hagyja békén Annát. Ügy sem lesz a ■felesége, hiába ágál. — Jó, jó, csak jár a szád. De mit akarsz tenni? — Megtiltom, érted, megtiltom! Anna a miénk, és alig tizenkilenc éves. Hogyne! Majd még hírbe hozza, aztán továbbáll, ismerem én ezeket. Flört, séta, csók, miegymás ... Hálátlanok. Majd adok én nekik. .. Park, kibomló fák, az ágak közt áttűző napfény. Elegánsan öltözött magas fiú, kedves arcú, szomorú tekintetű lány. — Szeretsz. Anna? — Szeretlek. — Olyan jó veled. — És anyám? — Ne gondolj rá. Csak te vagy most nekem. — Kedves vagy, de... — Akarom, hogy a feleségem léry. Nagyon akarom, és semmi sem számít. Kévzelj mondjuk oroszlánnak. Szétmarcangolok érted mindent, így ... Dühösen és szenvedély- lyel. Mert szeretlek. — Jó vagy, Tibor. És erős. Érzem, hogy nagyon erős. Egymás kezét fogják a sétányon, szótlanul lépkednek tovább. Jó ez a tavaszi levegő a nehéz, áporodott szobaszag után. Ebédlő, elegánsan terítve nagy ovális asztalon. Apa és Anya szemben ül egymással, Tibort most vezeti be a lány. Vasárnap, szürkeség. — Na, megjöttél, te nyálasszájú? ÁLMOK Tibor nagyot nyel, Anna eléje áll, mintha védené. — Igen, megjöttem, Apa. Kézit csókolom... — Te engem ne szólíts apának, értetted??? — Felugrik az asztaltól, odacsapja az ölébe terített szalvétát. — Isten áját a mihasznának! Eljön megeszi az ebédet, és még pimaszko- dik. — Bocsánat, uram... de miért hívott meg? — Nem hívtalak. De már az isten se tud kitérni előled. Bánom is én, járjatok együtt, eljöhetsz ide is, de a lányomból nem eszel, ezt vedd tudomásul. Nem adom neked, senkinek sem. — Ehhez nincs joga... — Te ne beszélj nekem bogról! Éppen elegem van belőled! Egyél, aztán elmehetsz. Sült kacsa van, azt szeretheted, de Annát hagyd békén! Semmi közöd hozzá. Utca, lézengő emberek, vasárnap déli csend. A fiú nagy léptekkel indult el, ahogy becsapta maga mögött az ajtót. Anna utánarohant csak az orkánt vetette a tollára. — Tibor, várj meg! — Miért jössz? Nem haragszom. Terád nem. De unom már a sértegetést. Én nem varom meg, amíg elvégzed a főiskolát. Jól keresek, elveszlek feleségül. Úgyis újabb akadályt találnának ki. Nem szívelnek, csak tudnám, hogy miért? — Mit tartasz Apámról? — Tisztelnem kell. mert a lánya vagy, és szeretlek. De mintha kettős élete volna. Mai ember? Nem, csak külsőségekben az. Vezető, marxista egyetemre jár. Tudod, ebből az következne, hogy modern gondolkodású, megértő, előítéletektől mentes. De látod! Mintha a középkorban élne, maradi és kibírhatatlan. Ha csak én nem kelle- nék neki. talán megérteném. De üvegkalitlcába zárnának téged, önmaguk gyönyörűségére ... — Hagyd, Tibor, felkorbácsolsz bennem mindent. Úgy óvnak, féltenek, mintha óvodás lennék. Elárasztanak mindennel, igazán nem pa- naszkodhatom, de... de már elegem van ebből a majom- szeretetből. És miért nem szerethetlek téged igazán, miért szólnak bele, miért gyötörnek a nap minden órájában? Nekem nagyon fáj, amikor téged sértegetnek ... — Menj szépen haza, ebédelj, édes... Délután várlak a parkban, sétálunk egyet, és... és azt hiszem, mondok majd valamit neked. De most menj ... Hálószoba, éjjel. Kis lámpa ég a fejük fölött, Anya homlokán vizes zsebkendő. Apa még sohasem dohányzott az ágyban, most egyik cigarettáról a másikra gyújt rá. — Nem bírom, Apa, megőrülök. Feltámadnak bennem a húsz évvel ezelőtti képek, szédülök tőlük. Nem akarom, hogy úgy járjon, mint én... — Miért, nem vettelek el? — Tizenhét éves voltam, szerettelek. Talán egy kicsit te is, tizenkilenc éves fejjel. Emlékszel, apád hogy tiltakozott? Azt mondta: nem nősülhetsz ilyen fiatalon... — De akkor megmondtam, hogy jön a gyerek, és beleegyezett. — Igen. Azóta is úgy érzem, csak a becsület vezetett. Nem akartál te engem, csak szeretőnek. — örült! Azért vagyok veled húsz éve?... — Nem. Azért, mert a te beosztásodban... meg hogy mit szólnának az emberek. — Nem ez a fontos, hanem a lányod. Mindent el kell követnünk érte ... Park, a már ismert környezet. Anna fut, amint meglátja Tibort. — Olyan kíváncsivá tettél. Néma séta, percekig. — Mondd már, édes ... — Szeretsz, Anna? — Miért kérded? Még mindig nem hiszel? — De, csak ... Olyan nehéz. És merjem-e? Mit g n- dolsz rólam? Én olyan tisztán, őszintén szeretlek! Hetekig gyötrődtem miattad, miattunk. Harcolnék, de hogyan? Már nincs más. Ígérd, hogy nem haragszol rám... — Mondd. — Tudod, ha ... hogy is mondjam... ha útba indítanánk a kisbabát... De én nem akartam, én meg akartalak őrizni téged ... Úristen, ne is mondj most semmit. Talán megvetsz, utálsz egyik percről a másikra . . . Csend, andalgás. Anna odahajtja a fejét a fiú vállára. — Szeretlek, Tibor . . . Utca, este. Neonfénytől csillogó nedves járda. Anya, Apa és a fiatalok együtt mennek a moziból haza. Tibor határozottan lép föl. — Karácsonykor mer tartjuk az esküvőt. — Micsoda? {A két szülő lába gyökeret ver.) Elment az eszed? Megmondtam, hogy nem. Mondj le a lányomról. — Már nem tehetem. — Hogyhogy nem teheted? — Kisbabát várunk. Anya mintha megőrülne, visít, ordít a népes utcán. Tépi a fiú haját, verekedés, közbotrány. Tibor nem üt, nem is védekezik. Állja. — Orvoshoz mégy, kislányom. — Nem! Ehhez már semmi közük. Anna az enyém, és enyém az ő kicsinye is.:. Apa nem szól, tuszkolja a lányt, az anyámenekülni szeretne kényelmetlen helyzetéből. Csoportosulnak az emberek. Anya sír, bömböl, a család hazafelé tart, a Hú áll dermedten, megtépázot- tan. Odahaza a szobában két otalma,, pofon csattan, s Apa felordít, mint a bőszült oroszlán: — K... vagy, mint az anyád! — Apa! Hova jutottál?! — Anna arcizmai megkeményednek. Nem sír, nem fáj a pofon, a vád. Átszellemült mosoly jelenik meg az arcán, a szíve alatti életnek szól. Esküvő. Anya több száz meghívót ír, magát ünnepelné, nem a lányát. Sötét gondolatai támadnak ismét: »És ha kitudódik, ha megtudják? Botrány, gyötrelem. Tépi a meghívókat, könnyeit itatja velük, és felkiált: — Anna! Pesten lesz az esküvő! Ott nem ismer senki. Nem szégyenkezem miattad! — Miért kellene szégyenkezned? — Hallgass, nem érdekel. Holnap utazunk, szűk családi körben. Aztán vége, mindennek vége. Nincs lányom többé. — Sir, mint a halottas házak siratóasszonyai. Az étteremben halk zene, néhány rokon. Apa és Anya éjfélkor feláll, utazik. Egy szót sem szóltak a fiatalokhoz. Temetnek. Kispolgári álmaikat temetik... Lányuk? Már nem. az övék. Mit törődnek vele?... A nagybácsi ad fészket az első napokra. Elutazik inkább, hogy együtt lehessenek. A kis szobában hangulatfény Tibor karjában hozza Annát, aztán letérdel mellé, és orrával játszik. — Szeretlek, kismama. — És holnap mi lesz? — Ketten lesztek. Ugye, bízol bennem. Anne a — Gyere... É ■ mondd, hogy szép a szemem. Szeretlek ... Jávori Béla
