Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-04 / 3. szám

TJLAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK) iBAi SO FHLÉB SomogyiMéplap AZ MSZMP MEGYEI BlZOTtSÁGA ÉS ÁVM'ggVEI TANÁCS LAPJ A ^JCXIV. évfolyam 3. szám. 1967. január 4., szerda Készülődés az első országos tsz-kongresszusra Előkészítő bizottságot alakított a Megyei Termelőszövetkezeti Tanács í Ülést tartott tegnap a Somogy megyei Termelőszö­vetkezeti Tanáes. Sási János, a tanács elnöke adott tájékoztatót az Ország©! Termelőszövetkezeti Tanács múlt év december 9-i ülésén hozott határozatairól, s ennek kapcsán vázolta a megyei tsz-tanácsra vá­ró tennivalókat. Mint ismeretes, a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusa határozatot ho­zott a termelőszövetkezetek további erősítéséről. E prog­ram egyik lényeges tényezője lesz az országos termelőszö­vetkezeti kongresszus összehí­vása, és a területi szövetsé­gek megalakulása. A tegnapi tanácskozás célja az volt, hogy ennek -megfelelően elő­készületi programot dolgozza­nak ki a megyei értekezletre és az országos kongresszusra vonatkozóan. Az áprilisi kongresszust ugyanis már­ciusban megyei értekezlet előzi meg. A küldötteket ja­nuár 15-e és február 28-a között választják meg. a me­gye valamennyi közös gazdag­ságában. Minden tsz egy küldöttet választhat, alkalma­zott nem képviselheti a gaz­daságot, csak tsz-tag. A me­gyében levő közös gazdaságok számát figyelembe véve 231 küldöttet választanak január­ban és februárban a szövet­ÚJ HOLD-TÉRKÉP A Hold-kőzet geológiai fejlődé ttör ténetét szemlél­teti az a geológiai és mor­fológiai térkép, amelyet a Szovjetunió Tudományos Akadémia földtani intéze­tének munkatársai készítet­tek a Holdról. A szovjet szakemberek arra a következtetésre ju­tottak, hogy a holdbéli »szárazföldek« túlnyomó ré­sze egykori Hold-tengerek valamilyen módon átalakult anyaga. A térkép a Hold látható felének központi részét áb­rázolja, és bemutatja, hogy a Hold anyaga hogyan osz­lik »tengerekbe« és »száraz­földekre«. Az eddigi Hold­térképek rajzolóit főképpen a domborzat, a kráterek, repedések és törések elhe­lyezkedése érdekelte. Ezek a térképek keveset beszél­tek a »tengerekről«, és egyáltalán semmit — a Hold anyagának koráról. Most a Szovjetunió és az Egyesült Államok geológu­sai gondosan tanulmányoz­zák ezeket a kérdéseket kezeti közgyűléseken, ame­lyeken ez alkalommal ez lesz az egyetlen napirendi pant. A márciusi megyei tanácskozá­son mintegy 450 küldött és meghívott vesz majd részt; összegezik a közgyűlések ta­pasztalatait;. megválasztanak 31 kongresszusi küldöttet; ki­tüntetéseket, illetve oklevele­ket adnak át a legszorgal­masabb tsz-tagoknak. A nagyszabású program si­keres megvalósítására előké­szítő bizottságot alakított tegnap a megyei tsz-tanács. A bizottság munkája a terü­leti szövetség megalakulásáig tart. Az előkészítő bizottság elnöke Sasi János, a Megyei Termelőszövetkezeti Tanács elnöke, a megyei tanács vb- elnökhelyettese, titkára dr. Mohär László, a megyei ta­nács mezőgazdasági osztály- vezetője lett. A bizottság tag­jai: Szigeti István, a megyei pártbizottság titkára. Keserű József darányi, Berki József homokszentgyörgvi, Losonczi Mihály barcsi, Oskola József porrogszemtpáli, Hegedűs La­jos öreglaki, Végh János ka­darkúti,’ Ígér Ferenc lábodi (Kossuth), Sárdi László nagy- szakácsi, Ájzert Jenó tabi, Kékesi Jenő balatonendrédi, Valter Imre balatonszabadi tsz-elnök, Szeres Béla ka­pós pulai tsz-főagronómus; Siszler István, a barcsi, Mol­nár Gergely, a csurgói. Ra­da Gyula, a fomyódi, Pfeifer Elemér, a kaposvári, Kula József, a marcali, Boncz Jó­zsef, a nagyatádi, Pallag And­rás, a siófoki és Marosi Jó­zsef, a tabi járási tanács végrehajtó bizottságának el­nökhelyettese. A bizottság feladata a ter­melőszövetkezeti küldöttvá- lasztó közgyűlések előkészíté­se és az egynapos megyei ta­nácskozás megszervezése. Rá­juk vár a tsz-ék első orszá­gos kongresszusa után — az ott hozott határozatok alap­ján — a területi szövetségek létrehozása. Ma a megyei előkészítő bizottság az alaku­ló ülésen megbeszéli az or­szágos kongresszus és a me­gyei értekezlet előkészítésének munkatervét. Javul az építőanyag-ellátás Több lesz a tégla, a cement és a födémpanel J Az. Építésügyi Minisztérium építőanyag- és szerkezetgyár­tó iparának üzemei, vállala­tai az előzetes számítások szerint mintegy 5 százalékkal teljesítették túl 1966. évi tervüket, az 1967. évre pedig továBbi 5 százalékkal na­gyobb termelést irányoztak elő. Ez a fejlődés jóval gyor­sabb a korábban számított­nál: az 1966. és az 1967. évi termelés együttvéve egymil- liárd forint értékű építő­anyaggal és -szerkezettel ha­ladja meg a harmadik ötéves terv első két évének elő­irányzatát. A két év alatt többek között 50—60 millió téglával, 20 000—30 000 tonna cementtel, 300 000—320 000 méter vasbeton födém geren­dával és 50 000—60 000 négy­zetméter födémpanellel ad­nak többet az eredetileg ter­vezettnél. Az Építésügyi Minisztérium intézkedésére a hazai épí­tőanyag- és szerkezetei! átás további javítása végett csök­kentik, sőt egyes termékek­ből megszüntetik az export­szállítást. A oementtermelés volumené 1967-ben úgyszólván változatlan, de az exportszál­lítás csökkentése és némi be­hozatal révén mégis mintegy 170 000 tonnával több jut az építőknek, mint 1966-ban. Importszállításokkal is segí­tik a hazai építőanyagellátást. Külföldről hozatnak mintegy másfél millió négyzetméter azbesztcement hullámlemezt és 300 000 négyzetméter fal­burkoló csempét A Lakosság építkezéseihez az ipar 1967-ben a tavalyinál csaknem 150 millió forint ér­tékű építőanyaggal többet szállít a belkereskedelemnek (MTI) A dán kormányéinak Varsóban Jens Otto Krag dán mi­niszterelnök és külügyminisz­ter kedden hivatalos látoga­tásra Varsóba érkezett. A dán kormányfőt és kíséretét a varsói repülőtéren Józef Cy- rankiewitz, a lengyel •kor­mány elnöke, Franciszek Wa- niolka miniszterelnök-helyet­tes, Adam Rapacki külügymi­niszter és mások fogadták. Ma kezdődik az IKP XVIII. kongresszusa \x MSZMP küldöttsége Párizsban Ma reggel kezdi meg ta­nácskozását Levallois-Perret- ben, Párizs egyik északnyu­gati külvárosában a Francia Kommunista Párt XVIII. kongresszusa. Kedden reggel megérkezett Fárizsba a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottságának küldöttsége, amely Szirmai Istvánnak, a Politi­kai Bizottság tagjának vezie- tésével részt vesz a Francia KP ma kezdődő XVIII. kong­resszusán. A küldöttség tag­ja — mint ismeretes — Né­meth Ferenc, a KB tagia, a Somogy megyei Pártbizottság első titkára. Az új esztendő első nagy jelentőségű franciaországi po­litikai tanácskozásán Wal- deck Rochet. az FKP főtit­kára tart beszámolót »Egység a demokratikus> független és virágzó Franciaországért« címmel. A kongresszus, amely a nemzetközi munkásmozgalom­nak is első jelentős megnyil­vánulása az új évben, és amelyen mintegy 40 testvér­párt képviselteti magát, fon­tos ideológiai kérdéseket is megvitat, megvonja azoknak a kutatásoknak mérlegét, amelyeket a központi bizott­ság irányításával a szocializ­musba való átmenet útjainak, a modern kapitalizmus kér­déseinek tanulmányozásában kifejtettek és azokat a ta­pasztalatokat, amelyeket a keresztények és kommunisták közötti párbeszéd és akció­egység első eredményeiként leszűrtek. A francia kom­munisták tanácskozása ter­mészetesen hallatja szavát a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseiben is. Az FKP ed­dig is határozottan elítélte a kínai vezetőknek a marxiz­mus—Ieninizmus szellemétől idegen tevékenységét. amely gátolja a szocialista orszá­gok testvéri segítségnyújtását a hős vietnami népnek. (MTI) A DNFF újabb tűzszünetet rendelt el Salisbury újabb tudósítása Hanoiból az amerikaiak barbár légitámadásairól A legutóbbi 24 órában, a 1 lisbury egy, Hanoitól 120 ki­dél-vietnami hadszíntéren ki­lenc összetűzés volt. A leg­jelentősebb ezek közül a Me­kong deltájában levő Kien Hoa tartománybeli csata volt, ahol a szabadságharcosok megtámadták a kormánycsa­patok egyik állását, és hiva­talos dél-vietnami közlés sze­rint súlyos veszteségeket okoztak. Amerikai B—52-es bombá­zók hétfőn Dél-»Vietnam déli körzeteit, továbbá Quang Tin tartományt és Hűé varos kör­nyékét, valamint a demilita- rizált övezetet bombázták. A 7. amerikai flottának a csen­des-óceáni vizeken állomáso­zó három cirkálójáról (En­terprise, Cira Coral Sea és Kitty Hawk) felszállt repülő­gépek összpontosított támadást intéztek az észak-vietna­mi parti vizeken tartóz­kodó halászbárkák és dzsunkák ellen, A saigoni amerikai parancs­nokság szóvivőjének közlése szerint az amerikai gépek 46 kis hajót pusztítottak el, il­letve rongáltak meg. A New York Times foly­tatja Harrison Salisbury ri­portsorozatának közlését. Sa­lométerre fekvő községet lár togatott meg. A helységet Phat Diemnek hívják. A he­lyi lakosok szerint — írja Salisbury — a 7. flotta bőm- bázógépei gyakran bombáz­zák és lövik Phat Diemet. A térkép arra enged követ­keztetni, hogy a gépek Ninh Binh és Nam Dinh fölé re­pülnek, de jövet és menet át­repülnek Phat Diem fölött is. Fhat Diemben nincs katonai célpont — állapítja meg Sa­lisbury —, még a közelében sincs légelhárító berendezés vagy kaszárnya. 1965 óta a körzetet több mint 150-szer támadták. A legsúlyosabb bombázás áp­rilis 24-én érte a községet, ekkor 72-en meghaltak és negyvenhaton megsebesültek. A november 2-i bombázás 14 emberéletet követelt. Közöt­tük volt a helyi római kato­likus közösség elnökének fe­lesége és öt gyermeke. Egy vietnami pap elmondta Sa- iisburynak, hogy az amerikai támadások meg­rongálták azt a temetőt is, amelyet annak idején amerikai katolikusok ado­mányaiból létesítettek. Hétmillió választójogosalt Magyarországon Tíz nap alatt — hozzávető­leges számítások szerint — az ország mintegy hétmiliió- nyi nagykorú lakójának ada­tait. keli összegyűjteni. Négy évvel ezelőtt a városok és a falvak népének több mint 70 százaléka kapott lehetőséget arra, hogy gyakorolja_ állam- polgári jogait, s ezúttal is csak azoknak nincs voksa, akik a közügyektől, illetve a tiltó ítélet hatálya alatt áll­nak, akik szabadságvesztés büntetésüket töltik, vagy elő­zetes letartóztatásban, illetve rendőri felügyelet alatt Vali­nak. Végül pedig az elmebe­tegeket sem lehet fölvenni^ a választók névjegyzékébe. Ér­demes megjegyezni, hogy az 1925-ös választójogi törvény alapján a lakosságnak mind- nsjrn 27 százaléka vehetett StMgSSM •*» « «—«“*• <M™ BAKU FÉNYEI Este így fest az Iljics Kőolaj-finomító. Azerbajdzsánban, a bakui kőolaj-finomítóban megkezdte münkéját az elektród kok­szot előállító üzem. Az auto­matizált gépcsoport lehetővé teszi a megszakítás nélküli termelő folyamatot. A beren­dezés a kokszon kívül ben­zint és kitűnő minőségű üzemanyagot állít elő. A szakemberek kiszámították: az új kokszol óberendezés a korábbiakhoz képest több százezer rubelt takarít meg a vállalatnak. A kőolaj-finomító üzemet a jelenlegi ötéves terv idő­szakában jórészt átépítik; ka­pacitása a mostaninak 3—4 szeresére nő. Az átépítés után vákuumos és termikus krakkolója a legnagyobb lesz az országban. Az egész üze­met 1970-ig a Mangislak- félszdget kőolajának feldolgo­zására állítják be. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítása Front felszólí­totta csapatait, hogy február 8-án, helyi idő szerint hét órától február 15-én helyi idő szerint hét óráig szüntes­sék be a hadműveleteiket. A Front a hold-újévi tűzszünet indokolásában megállapítja, az a kívánság vezérelte, hogy a dél-vietnamiak békésen ünnepelhessék meg, családjuk körében tölthessék a vietnami új­évet. A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártjának lapja George Brown angol külügy­miniszter legújabb »békekez­deményezését« erélyesen visz- szautasítja. A Nhan Dán megállapítja, hogy a javaslat teljes egészé­ben figyelmen kívül hagyja a DNFF létezését. Tulajdonképpen kivel szemben kell az Egyesült Államoknak beszüntetnie az ellenségeskedéseket, ha nem veszik tudomásul a DNFF döntő szerepét? — teszi föl a kérdést a Nhan Dán. A lap megállapítja, hogy a brit kormány legújabb ja­vaslata csak az amerikai há­borús terveket és célokat szolgálja. A Pravda keddi számában Nyikola] Bragin kommentálja Brown pénteki javaslatát. Rá­mutat, hogy az angol kül­ügyminiszter úgynevezett bé­kekezdeményezésének állítóla­gos célja a vietnami hadmű­veletek beszüntetése. A kez­deményezők vajon komolyan gondolják-e — teszi föl a kérdést Bragln —, hogy bár­miről is tárgyalni lehet a bé­kés vietnami városokra és falvakra hulló bombák és gránátok robbanásának zajá­ban? Komolyan lehet-e tár­gyalni a békéről, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a dél-vietnami nép egyetlen törvényes képviselő­ié a Felszabadítás! Front? A thaiföldi rádió — jelen­ti Bangkokból az AP — be- e len tette, hogy a kormány rövidesen ezer katonát küld Dél-Vietnamba. A Washing­ton Evening Star úgy érte­sült, hogy a dél-koreai kor­mány pilótákat készül kül­deni Dél-Vietnamba. Az ame­rikai lap úgy tudja, hogy a dél-koreai pilótákat csak a 1.7. szélességi foktól délre, vetik majd harcba. Johnson elnök hétfőn este különrepül őgépen visszaérke­zett Washingtonba texasi bir­tokáról. A Fehér Házhoz akk­reditált tudósítók 90 főnyi csoportja egy másik. bérelt repülőgépen utazott az elnök után.

Next

/
Oldalképek
Tartalom