Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-29 / 25. szám
SOMOGY! NÉPLAP 6 Vasárnap, 1967. január 2>. Amíg a 172,5 kg-ból 487,5-es világcsúcs lesz Beszélgetés Tóth Gézával, a vidék legjobb sportolójával Kilenc megyei csúcs dőlt meg tavaly az atlétáknál » A Somogy megyei Atlétikai Szövetség vezetői most tettek pontot a múlt évi eredménylista végére. Alapos, nagy gondot igénylő munka egy-egy év teljesítményeit úgy összegezni, hogy tükrözze az eredményeket. 1966 gazdag éve volt a somogyi atlétikának. Ezt bizonyítja, hogy a K. Dózsa atlétacsapala megszerezte a jogot az NB I B osztályban való indulásra. A dó- zsások jó munkájának gyümölcse az, hogy Somogy atlétaválogatottja az idén. ott lehet a második vonalbeliek csapatbajnoki versenyében. Elsősorban ez a férfiatlétika pozitívuma. A sportág női képviselői már kevesebb eredményről adhatnak számot. Itt nem volt olyan ugrásszerű a fejlődés üteme, mint a férfiak mezőnyében. Mostantól folytatásokban közreadjuk az 1966. évi ranglistát. Enél- küi nem lenne teljes e mind népszerűbb sportág krónikája. A férfi versenyzőkkel kezdjük. Közülük kétségkívül Kovács Géza volt a legtöbb eredményt elérő. Két ifjúsági, egy vidékbajnokságával, a magyar utánpótlás-válogatottban való jó szereplésével, az európai játékokon Odesszában szerzett negyedik helyével, két megyei csúcsával feltétlenül ő a rangelső. Pedig ez az idén nem volt köny- nyű. 1966-ban kilenc megyei csúcs dőlt meg Somogybán, hármat beKét NB II-es labdarúgócsapatunknál érdeklődtünk, mikor láthatja a közönség pályán a K. Kinizsit és a Honvédőt A Kinizsinél az ereded terveknek megfelelően folyik a felkészülés. TeA Siófoki Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága értesíti ügyfeleit, hogy a Somogy megyei Tanács V. B. 506/1966. (XII. 27.) V. B. számú határozatával Siófok községnél elsőfokú építési szakigazgatási szervet hozott létre. Az elsőfokú építésügyi hatósági feladatokat 1967. január 1-től a Siófoki Községi Tanács V. B. építési- és közlekedési csoportja látja eL (126332) állítottak: a versenyzők, ezenkívül új ifjúsági és serdülő csúcs- eredmények is születtek. Kovács után Pamuki József és Máté Jenő következük. Ügy fest, Pamukinál a katonai szolgálat meg a klubcsere némi törést hozott. Ismerve azonban szorgalmát, akaraterejét, bízunk abban, hogy az idén újra a régi Pamukit látjui a pályán. A barcsi Máté Jenő két megyei csúcseredménye, a válogatottban és az egyesületben nyújtott jó teljesítménye szintén példamutató. örvendetes, hogy szinte föl sem lehetne sorolni a három vezető atléta nyomában felsorako- zókat. Majd az egyes számok értékelésekor igyekszünk rájuk felhívni a figyelmet. Somogyi a rangelső a rövidtávfutók közt Országos viszonylatban nem valami jól állunk vágtázók dolgában. Egy év alatt azonban mégiscsak előbbre léptünk. A rangelső a vágta számokban Somogyi László, a K. Dózsa ifjúsági sorban levő versenyzője lett. Elsőségéhez nem fér kétség. 100 méteren beállította a korábbi megyei csúcsot. A továbbiakban talán még a 400 méteren rémben és a szabadban is dolgoznak már a cukorgyári csapat játékosai. Mához egy hétre már kétkapus mérkőzése lesz a csapatnak. A K. Kinizsi lá- bodi meghívást teljesít. A jövő vasárnap tehát Lábodom Lábodi MEDOSZ—K. Kinizsi barátságos mérkőzésen indul a futballszezan. A K. Honvédnál Faragó hajós edző irányításával szántén teremben kezdődött a munka, de találkoztunk már a jutái országúton is az edző labdarúgókkal. A pálya- edzéseket a Honvéd továbbra is a textilművek sporttelepén végzi, de már megvan a megállapodás, hogy a bajnoki meccsek a Kinizsi-pályán kerülnek sorra. Üjság a Honvéd háza táján, hogy a héten szerződést kötöttek Váradi Lajossal, a K. Kinizsi volt edzőjével, aki a jövőben a tartalék- bajnokságban szereplő K. Honvéd II. edzéseit irányítja. A tervek szerint azonban Váradi esetenként segédkezik az első csapatnál is. Az első mérkőzés egy hét múlva a K. Vasas ellen lesz. Tehát erősen tavaszocBk a labdarúgóknál... is érhet el kitűnő eredményt. A Idén 11 mp alá szoríthatja a megyei rekordot. A siófoki Eg/üd és Lippai nagyori tehetséges. Csutorás már nem új versenyző ebben a mezőnyben, sajnos kevés versenyen indul. Az eredménylista tükrözi, hogy a középtávíutó Kovács a vágtázók között is előkelő helyei foglal el. 100 m-es síkfutás: Somogyi László (i) (K. Dózsa) ILI mp Csutorás Csaba (f) (K. Dózsa) 11.3 mp Kovács Géza (1) (K. Dózsa) 11.5 mp Házas Károly (f) (Csurgó) 11.5 mp Otartdcs László (i) (Barcs) 11.5 mp Együd Csaba (s) (Siófok) 11.7 mp Agel Jenő (1) (Barcs) 11.7 mp Lippai János (s) (Slofok) 11.8 mp Erdős Tamás (s) (K. Dózsa) 11.8 mp Záborszky Tibor (1) (K. Dózsa) 1L8 mp 200 m-es síkfutás Somogyi László (1) (K. Dózsa) 23.3 mp Kovács Géza (1) (K. Dóssá) 23.6 mp Végvári Attila (1) (Barcs) 23.9 mp Péterfal János (1) (Csokonyavisonta) 24.1 mp Vincze Béla (i) (Siófok) 24.4 mp Nagy Kálmán (1) (K. Dózsa) 24.4 mp Kovács László (i) (K. Dózsa) 24.5 mp Rácz László (f) (K. Dózsa) 24.5 mp Szigeti Dezső Ó) (K. Dózsa) *1.8 mp (Folytatjuk) Koráit lelkendeztünk. amikor a héten örömmel adtunk hírt a Magyar Röplabda Szövetség elismerést érdemlő kezdeményezéséről, arról, hogy mostantól rendszeres sportolási, versenyzési lehetőséget kívánnak biztosítani az utánpótlás soraiba tartozó versenyzőknek. Elmondtuk azt is, hogy Somogy, Tolna, Baranya, Fejér megye fiait, lányait lógjuk többek között Kaposváron is látni a négy megye sorozatküzdelmei alkalmával. Nos, bebizonyosodott, hogy a legfőbb szakvezetés kezdeményezése mit sem ér, ha az okos javaslat ott, ahol csattan az osvor, a közöny falába ütközik. Nem a somogyi röplabda vehetőkről s :ó- Iunk. Említett cikkünkben elmondtuk, hogy a szakszövetség vezetői kijelölték a kerettagokat, az edzőket, s a csapat megkezdte a felkészülést. Ügy fest azonban, hiába. E mérkőzéssorozat első állomása eredetileg nem Kaposvár lett volna. A kijelölt szövetség azonban különböző nehézségekre hivatkozva lemondta a verseny megrendezését. Ekkor a somogyiak előálltak azz^.1, hogy jöjjenek a sportcsapatok Kaposvárra. Vasárnapra elő is készítettén a tornát. Szünetet rendeltek el a Kovács Rezső Kupában, hogy a megye legkorszerűbb tornatermében, a tanítóképzőben bonyolíthassák le a négy megye viadalát. Biztosították a szállást stb. A várt jelentkezések, nevelések helyett azonban sorra érkeztek a lemondások. Előbb Baranyából, aztán a másik két érdekelt megyébőL A somogyiak igyekezete hiábavalónak bizonyult .... Sokszor esik szó manapság a röplabdasport jövőjéről. t'*ból meg újból megállapítják a szakvezetők, hogy a mennyiségi fejlődés sem kielégítő, s a minőségen is van javítanivaló. Éppen e fogyatékosságok megszüntetésére szolgált volna az utánpótlás tervezett seregszemléje. Az ezzel kapcsolatban várt eredményekre azonban hiába számítanak a Magyar Röplabda Sző et- ségben, ahol a történtek után ugyancsak gondolkodhatnak, hogyan lehetne a közönyt lelkesedéssel felváltani. — ács A Magyar Sportújság- írók Országos Szervezete kiosztotta az 1966. évben legjobb eredményt elért sportolóknak járó tiszteletdijakat (Üjsághír.) 1959 óta minden esztendőben szavaznak a magyar sportújságírók. Kifejtik véleményüket, mely sportolók eredményeit tartják legtöbbet érőnek. Kit illet az év sportolója kitüntető cím a férfiak és a nők mezőnyében, melyik csapat bizonyult legjobbnak egy esztendő összteljesítménye alapján hazánkban. Pénteken este Budapesten, a Magyar Újságíró Klubban 3gyütt volt a legjobbak mezőnye. öttusázók, atléták, súlyemelők, úszók, vívók, asztaliteniszezők érdemelték ki a legjobbakat megillető címet. A népes csoportban egyetlen vidéki sportolót találtunk. Igaz viszont, hogy Tóth Géza, a Szombathelyi Haladás világbajnok és világrekorder súlyemelőbajnoka ebben az igen ' előkelő társaságban »•ezüstérmes« lett. Csak Bal- ezó András, a magyar ötotu- sázás koronázatlan királya előzte meg pontszámban a szombathelyi testnevelő tanárt. Szemtől szemben ültünk Tóth Gézával aki méltán viselheti a múlt évi eredmények alapján a legjobb vidéki sportoló címet. Hogy a »vidéki« jelző egy csöppet sem lekicsinylő, azt egy világbajnoki aranyérem és még sok minden más bizonyítja. Nem kétséges, hogy az egyik szombathelyt gimnáziumtól a világ- bajnoki dobogó legmagasabb fokáig a súlyemelésben is hosszú az út. Tóth Géza sem máról holnapra lett súlyemelő. A szakemberek, de saját véleménye szerint sem született őstebetség. Ama sportemberek soraiba tartozik, akik a határtalan munka, a kitartó szorgalom nyomán értek el ragyogó sikert. — Hogy is kezdődött? — A világbajnok Tóth Géza szives örömest eleveníti föl a múltat: —- Húszéves koromban még nex. tudtam, hogy melyik sportága- választom. Mások ilyenkor mát nagy eredményeket tudhatna: maguk mögött. És a jövő világ bajnokainak nem is hús/esztendő korban kell kezdeniük. Én azonban a Testnevelési Főiskolán is merkedtem meg a súlyemeléssel. Vas megyei születésű vagyok. Kezdetben falusi gyerkőc voltam nem -a legerősebbek közül való. Talán azért is akartam megmutatni, hogy igenis tudok erős ember is lenni. Szóval tíz esztendővel ezelőtt így kezdődött... — Emlékszik az első próbálkozásokra, versenyekre? — Ki ne emlékezne? örömmel felelek erre a kérdésre elsősorban azért, mert mások Ls önbizalmat nyerhetnek az én esetemből, Íme az első »rekordjaim«*: nyomásban 50 kg, szakításban 55 kg, lökésben 67,5 kg. összesen 172,5 kg-ot emeltem a magasba. Akkori edzőm talán maga sem hitte, hogy ebből az igen szerény eredményből egykor — pontosan hat év múlva — 487,5 kg-os világcsúcs lesz (nyomásban 155, szakításban 145, lökésben 187,5 kg-os teljesítmények az összetevők). Ki tudná megmondani, hogy hány ezer tonnát nyomtam már azóta a magasba... Nem törtek le az első sikertelen kísérletek sem. Jó lesz, ha ezt is megjegyzik azok a fiatalok, akik ezt a sok-sok munkát, kitartást és lemondást követelő, de Szerencsé re egyre népszerűbb sportágat választják. — Van-e »titka« a legjobb ndéki sportolónak? — Nem tudom, hogy megillet-e engem ez a cím. Bizony nem irigylem a sportújságírókat, amikor le kell tenniük a voksot, hogy mit tartanak többre: egy atlétikai, egy úszó-, egy labdarúgó-, egy vívó- vagy egy súlyemelőeredményt. Az igazat megvallva egy kicsit legyezheti a hiúságomat ez az országos második hely, no meg a vidéki elsőség. Ismétlem, nem tudom, megér- demlem-e. Mert itt van például a »mi szakmánkban«« a tatabánya' színekben versenvző Veres Győző. Aztán akadnak más sportágakban is kitűnő eredményt elért versenyzők. Én mindenesetre köszönöm a sportújságírók bizalmát. Az eredeti kérdésre a válaszom: Mi. súlyemelők nem tit- kolódzunk. A legjobbak hosszú időn át együtt dolgoznak Tatán, közösen készülődünk a soron következő nagy feladatokra. Horváth József — a válogatott keret és az én edzőm is — nem titkolódzók. Mi versenyzők sem csinálunk műlielytitkot abból, ha valamelyik fogásnemben úgy érezzük, hogy sikerült valami újat találnunk, Talán ezért is van az, hogy a magyar súlyemelősportot a világranglistán is jegyzik. Ma már megelőztük azt az Egyesült Államokat, amely pedig még nem is olyan régen előttünk járt ebben a sportágban. A Szovjetunió és Lengyelország súlyemelőinek eredményei még jobb munkára ösztönöznek bennünket. — Hogy állunk a vidéki súlyemeléssel s hogyan a szombathelyiekkel ebben a sportágban? — A vidéknek nem kell szégyenkeznie. Tatabánya meg Szombathely a csapatok között is igen előkelő helyet foglal el. A válogatott versenyzők zöme vidéki egyesületekből való. Ezen túlmenően nő az utánpótlás is. Szükség is van erre, mert a fővárosiak nem hagyják magukat. Nagy küzdelem indul a hegemóniáért a vidéki meg a pesti súlyemelők és csapatok között. Ami Szombathelyt illeti, sokak szerint az én sikereim is közrejátszanak abban, hogy rendszeresen több mint negyven fiú dolgozik a Haladásnál. Sok közülük az én diákom. Ezek a fiúk azonban nem azért választották ezt a sportágat, mert testnevelőjüknek ez tetszik. Sok rajongója van nálunk a súlyemelésnek, s ml sok versennyel, bemutatóval igyekszünk továbbra is népszerűsíteni. Az eredmény nem marad el. Rajtam kívül az öcsém, Tóth György is volt már válogatott. Egyik tanítványom, Spanyó Pista pedig ifjúsági válogatott volt. Véleményem szerint Szombathelyen egy kivételes tehetség kezdi bontogatni szárnyait, Re- hus-Uzer György. Biztos vagyok abban, hogy nemcsak S a variába ti vannak ilyen fiatal tehetségek .., — Mit javasol a további tehetségek felkutatására? — Ez részben könnyű, részben nagyon nehéz dolog. Könnyű azért, mert a súlyemelés megkezdéséhez nem kellenek drága fölszerelések, mezek. Nehéz, mert egyik-másik helyen némi előítélettel viseltetnek a mi sportágunkkal szemben. Félnek, iiogy »megszakad«« a kezdő fiatal. Ml tagadás, mint afféle nehézatlétika, a súlyemelősport is rejteget magában veszélyt. De korántsem annyit, mint a rokonszakmák némelyike. Többször gondolkoztam azon, hogy Kaposváron — ahol annyi neves ökölvívóbajnok nőtt fel, s ahol közismerten van táptalaja a nehézatlétikának — érdemes volna elkezdeni. Annál inkább, mer olyan híreket is hallottunk, hogy például a városban porosodik egy súlyzófölszerelés. Ha hívnájnak bennünket, készséggel elmennénk egy bemutatóra, élménybeszámolóra. A válogatott keret tagjai — ezt a beszélgetésen részt vevő válogatott edző, Horváth József külön is aláhúzta — szívesen vállalnak ilyen missziót. A magyar súlyemelősport túljutott ugyan már az első nehézségeken, de még nagyon sok a megoldatlan probléma. Ezért keressük, kutatjuk, hívjuk, ösztönözzük a fiatalokat — mondta a világbajnok Tóth Géza. A példátlanul szerény világbajnok szavait bizonyára örömmel fogadják azok a somogyi sportbarátok, akik egyelőre kívülről és elég távolból figyelik ezt a nagyon eredményes »magyar sportágat-«. A beszélgetésnek az a része, amelyben Tóth Géza konkrét segítséget ajánlott fel Somogynak egy sportág első lépéseinek megtételéhez, talán nem talál süket fülekre az illetékesek körében. Kovács Sándor (4455) Értesítjük a szőlőtermelő gazdaságokat — gazdákat —, hogy az értékesítési szerződések kötését — borra is — január 31-én befejezzük. Akik még 1966. évi termésű borra értékesítési szerződést szándékoznak kötni, keressék föl a területileg illetékes pincészetünket. magyar Állami pincegazdaság Mecsekvidéki Üzeme HflDflRKUTOll A Vas- és Műszaki Szaküzletben utalvány nélkü' vásárolhat gáztűzhelyt, rezsót és külföldi tűzhelyeket Is nagy választékban. új A Presszó kisvendéglőben kiszolgálási forma! Készételek, frissensültek, cukrászsütemények, különféle italok stb. Családi eseményekhez ebéd, vacsora készítését, rendezését külön teremben biztosítjuk. Társas rém»—- -- eket is vállalunk. KADARKÚT ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZET (4910) Állami gazdaságok! Termelőszövetkezetek! FIGYELEM! yiüMÄG] "ermelési ilközpontjainknál hivatalos áron az alábbi fűmagvak kaphatók: csomósebír rétikomócsin olaszperje Rét-, legelőfelújításhoz, parkosításhoz mihamarabb rende ^ neg a szükséges vetőmagot! Fehérhere és szarvaskerep is elegendő mennyiségben áll rendelkezésre. _________'__________________(5585) a ngolperje magyarrozsnok vörösesenkesz Mégis KRK a röplabdázóknál Más helyen elmondttüc, hogy a toposvárra tervezett megyék köz- L röplabdatoma elmaradt. Szórnia ton a Somogv megyei Röplabda Izövetség úgy döntött, hogy nem iagyja üresen a vasárnapot, közbeiktat egy fordulót a Kovács Re- ső Kupából. Az érdekelt csapatok :ézs éggel vállalták a hirtelen kiűzött mérkőzéseket. Négy férfi és két női mérkőzés lesz. 8.30 órától a következő csapatok csapnak ösz- sze a Tanítóképző Intézet tornatermében: K. Dózsa n.—K. v. Lobogó. Tabi VM—Kaposmérő. K. Dózsa—Tabi Gimn. Tabi VM—k. Dózsa IL K. Lendület—Tab (női). Tab—K. Ruhagyár ifi (női). Egy hét múlva pályára lép a Kinizsi és a Honvéd