Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-29 / 25. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1067. január 29. ...ÉS A HOLTAK SZAVAZTAK Sávolyi esték Gömbös Gyula rádiószózatában számolt be két és fél éves működéséről. Ezt a szózatot március második hetében egy újabb követi: a március 4-én lemondott és március 5-én ismét kinevezett Gömbös Gyula választási indító beszéde. A »Velem vagy mással?» sokatmondó címmel megjelent szónoklat félreérthetetlenül leszögezte: »Egy kormány nem viselheti a politikai felelősséget, ha mögötte nem azonos felfogású képviselők ülnek, mert az örökös ellenzéssel felőrlődnek a nemesebb energiák, amint azt a közelmúlt eseményei is igazolják.■» A marseflle-1 merénylet okozta külpolitikai zavar, a városi és a falusi mozgalmak erősödése, a kormánypárton belüli intrikák, a »kisgazda- vezérrel«: Eckhardt Tiborral való ideiglenes megegyezés mind-mind olyan tényezők voltak, amelyek a kormányt új utak keresésére kényszerítették, s lehetőséget is adtak ezek megtalálására. Megköny- nyítette Gömbösék helyzetét, hogy az egyhangú szavazás biztosításának legcélravezetőbb eszközére, a brutális választási terrorra maga Eckhardt Tibor tett javaslatot — a történelem iróniáiaként saiát pártja ellen. Mindezek következményeként az 1935. március 31-én lezajlott választások — Kozma Miklós belügyminiszter határozott ígéretei ellenére — soha nem tapasztalt terrort, a csalások egész sorozatát produkálták megyénkben is. levéltári aktái fekszenek előttem. Valamennyinek vádlottal községi tisztviselők, akik a lengyeltóti választókörzetben elkövetett választási visszaélések, csalások egész sora miatt álltak a bíróság előtt. Mi is történt a lengyeltóti járásban? A választókerületben, melyet a helyi sajtó talán Hács községre célozva a politikai élet viharsarkának nevezett, négy jelölt indult: a Nemzeti Egység Párt hivatalos jelöltjeként ifj. dr.' Temple Rezső budapesti ügyvéd, a kisgazdák jelöltjeként Gaál Olivér, az elhunyt »kisgazdavezér-« fia, gróf Bethlen András, a volt miniszterelnök fia független és a kerület volt képviselője gróf Jankovich Bésán József kereszténypárti programmal. Már az ajánlások közben kiderült, hogy a harc tulajdonképpen Temple és Gaál között fog lezajlani. A kisgazda korteseknek — a Gömbös—Eckhardt megállapodás ellenére meg kellett küzdeniük a kormánypárt, illetve a kormányzat gátlástalanságával, ugyanakkor segítséget nyújtott számukra a körzet lakosságának 77 százalékában (0—5 holdas gazdák) meglévő illúzió a kisgazdapolitika iránt és a járás területének 58 százalékát birtokló uradalmak támogatása. Már március 12-én megindult a küzdelem a kerület 10 442 szavazójának meghódításáért. A sajtó közölte, hogy mind Temple, mind pedig Gaál megkezdte propaganda- kőrútját. Március 24-én megjelent a választókerületben Bornemissza Géza kereskedelmi miniszter és Eckhardt Tibor »kis gazda vezér«, hogy pártjuk jelöltjeinek javára korteskedjenek. A közigazgatási hatóságok gátlástalan beavatkozásaival szemben az uradalmak fenyegetése — »aki Tamvtlére szavaz, az nem fog munkát kapni» — csak kis eredményre vezethetett, ugyanis az Űj-Somogv 1935. március 24-i száma 6703 Temole- és 3360 Gaál-ajánló- ról írt. Nem hiányzott a kormánypárt módszerei közül a hitegetés sem. A választ-ás élőt? két nappal, március 29-én az ■Oi-ftn-m^yv f-dröoner tette a hírt: kincstári lovakat fonnak kiosztom a marcali és a bn- gveltót; tárás rászorult kisgazdái kKaött. A Választás* meneVt-m napon még egv utolsó nror>af*an da fogásként a Somo-nc ú-ság közölte az önjelölt vezérnek. Gömbösről- OT F’atv»? ■^.TT1'P_ elnölrViö^ táviratit ■melyben azt kérte, hogy felöt büntetőper 1935. február 11-én tétlenül küldjék be a parlamentbe segítőtársul a párt hivatalos jelöltjét, ifj. Temple Rezsőt. A megyeszerte nagy zajjal megtartott választásokról az Üj-Somogy április 2-i, »A vezér somogyi győzelme» című vezércikkében így irt: A megtartott választás k eredményeinek somogymegyei része külön fejezetet érdemel a reformpolitika eseményei között, mert itt az egész vonalon a legdicséretesebb módon érvényesült a Vezér elgondolásainak egyetemes helyeslése, hiszen Somogy vármegye 11 választókerületéből 9 mandátum jutott a Vezér eszméitől átitatott NEP-nek, mégpedig 1 mandátum, a kaposvári egyhangúlag, a többi S pedig a szavazatok túlnyomó többségével. A 9-en felüli két kerület egyikében, a nagyatádiban jelöltet sem állított a NÉP. s így a Vezér pártjával közös politikai platformon dolgozó Független Kisgazdapárt szerezte meg a tizedik 'mandátumot. Somogy választó közönsége emberül megállotta a helyét és derekasan túlteljesítette honpolgári kötelességét, mert a választási névjegyzékben felvetteknek magas százaléka adta le szavazatát, sőt ha leszámítjuk az elköltözőiteket, megholtakat, tévesen felve tt ek e t stb. akkor közel 100 százalékos megnyilatkozás írható a választó közönség javára.-» A »Vezér« gondolatainak elsöprő győzelméről, a választások ideális tisztaságáról hozsannázó sorok között ugyan disszonánsán hangzott az előfordult szabálytalanságok ügyetlen említése, mégis a kormánypárt öröme ekkor még osztatlan volt. Ez az öröm azonban csak nagyon rövid ideig maradt felhőtlen: már a következő napon ugyanez a lap bizonyos visszaéléseket emlegető »felelőtlen vádakkal« volt kénytelen foglalkozni, április 9-én pedig rövid közleményben adta hírül, hogy a csurgói választókerületben az ellenzék a szavazással kapcsolatosan petíciót készített. Hasonlóképpen a lengyeltóti választókerület ellenzéke is a választások eredményének felülvizsgálatát kérte, ugyanekkor az 1925: XXVI. választási törvénycikk több bekezdésének nyilvánvaló szándékos megsértése miatt a Kaposvári Kir. Ügyészségen is följelentést tett ismeretlen tettesek ellen. A vád nyomán is meginduló büntetőeljárás során fény derült a lengyeltóti választókerület öt községében — Buzsá- kos, Fonyódon, Gamáson, Há- cson, Táskán — előfordult kormánypárti visszaélésekre, csalásokra. A választások lebonyolításával valamennyi helyen közigazgatási tisztviselőket, tanítókat 1 bíztak meg, akik a választójogi törvény betűjének és szellemének megtartására esküt is tettek. Amint aztán kiderült, ezt az esküt részint meggyőződésük miatt, részint egzisztenciális kényszerhelyzet hatosára megszegték, hogy teljesíthessék a »Vezér« távirati kérését. A szavazás nyíltságával együtt járó lelki terrort, a csalás lehetőségeit gátlástalanul felhasználva biztosították a kormánypárti jelölt győzelmét. .... , . csokorba Mindezeket szedve íz eszközöket tárgyalta : ügyészségnek benyújtott kijelentés. Megtaláljuk ezek izött a jogosulatlanok, a tá- tllévők, a szavazni nem kí- ínók hamis leszavaztatását. em ritka az sem, hogy az lenzéki jelöltre szavazók nejt a kormánypárti jegyzékre ták fel. Több esetben dördült, hogy a községekben bljesen ismeretlen nevek szemeltek Temple szavazói kö- jtt. Buzsákon Gaál Olivér ’.avazóit eaész délutánra kirekesztették a csendőrök a vá- asztóhelyiségből, közben Temple Rezső párthívei a választás lebonyolításával megbízott körjegyző lakásán át nentek be a bizottság elé. Nem ritka az sem, hogy egyes szavazók neve kétszer, sőt há- .omszor szerepel a jegyzőkönyvbe«, és amikor ezeket később kihallgatták, valamennyien azt vallották, hogy 5k csak egyszer szavaztak, vagy meg sem jelentek. Buzsákon és Táskán a szavazás lezárása után feltörték a lepecsételt borítékokat, és új neveket jegyeztek föl a szavazási jegyzőkönyvbe. A láskai jegyzőkönyv szerint az utolsó kisgazdaszavazatot a 210., az utolsó kormánypárti szavazatot a 184. sorszám alatt adták le, mégis ugyanez a jelentés a szavazás végeredményeként 262 kormánypárti és 221 kisgazdaszavazatot rögzített. Nem hiányzott a megvesztegetés sem a kormánypárt módszerei közül. Két táskái szavazónak 20, illetve 56 pengőt ígértek, ha Ternyiére, szavaznak; Buzsákon pedig a följelentés szerint S. S.-né, miután leszavazott, nem akart addig távozni, amíg a megígért pénzt meg nem kapja. Amikor pedig mindez nem volt elég, a szavazók a csípős időben este 8-ig vártak, hogy az ellenzék jelöltjére szavazhassanak. A kisgazda- bizalmiak a csendőrök sorozatos föllépése ellenére minduntalan tiltakoztak a nyilvánvaló csalások ellen, majd amikor ez sem bizonyult elegendőnek, egy gogoli fordulattal leszavaztatták a halottakat. Egy haldokló kor a halot- ak voksával akarta meghosz- jzabbítani agóniáját,.. A »tiszta« választás, amelyet 214 szavazattal Temple Rezső nyert Gaál Olivér előtt, csak a felsorolt 5 községben 397 hamis szavazatot produkált a kormánypárt javára. Ilyen nagy botrány után természetesen nem maradhatott kCtlen az igazságszolgáltatás sem. A helyszíni, majd a lengyeltótiban tartott uugyalusokra sok terhelő tanút idéztek meg, sajátos módon azonban az idézések nagy részét csak egy nappal a tárgyalás dőtt küldték szét, így „öbben nem is jelenhettek meg azon. Az elkövetett törvénysértések egyöntetűsége, a vádlottak egybehangzó védekezése valamilyen magasabb szintű szervezést sejtet a kutatóval. A kihallgatásokon általában jóhiszeműségükre hivatkoztak a terheltek, mindvégig azt állították, hogy semmiféle csalásra sem emlékeznek. Ugyancsak általános védekezésként azt is említették, hogy körzetüket név szerint nem ismerhették. Mindez azonban a bíróság előtt is elfogadhatatlan volt, mert egyrészt valameny- nyien saját falujukat szavaztatták, másrészt pedig a terhelő tanúk vallomásai is egybehangzóan cáfolták őket Mindazok, akik a visszaéléseket szervezték és irányították, most minden eszközzel menteni akarták a vádlottakat. 1935. május 13-án a fo- nyódi helyszíni tárgyaláson V. 1. B. irodakezelő először azt vallotta, hogy a záróra után a szavazatszedő bizottság elnöke még 31 nevet diktált neki, amit ő fel is írt a jegyzőkönyvbe. Egy fél óra múlva tett vallomásában az előzőt megmásítva közölte hogy a 31 nevet ■ szavazás alapján írta fel. A vizsgáló- bíró megjegyzése szerint a kérdéses fél óra alatt V. I. B. elhagyta a kihallgatás helyét. Ugyancsak Fonyódon a kisbí- ró a szavazócédulák nagy részét jogosulatlanoknak osztotta szét. Gamáson K. J. vitya- ousztai cselédet autóval vitték szavazni, B. Gy.-nét pedig a kisbíró kocsin szállította a szavazóhelyiséghez, holott egyiküknek sem volt szavazati joga. 2VÍ. F. buzsáki szavazó így vallott 1935. május 22- én: »Sz. B. küldöttségi elnök megkérdezte, hogy kire akarunk szavazni, s mikor meg- nondtuk, hogy Gaál Olivérre, akkor a csendőrökkel kitolon- 'oltatott a folyosóról.» És hogy a nagy zaj mennyire üres volt, a falu aa ügyet mennyire nem érezte magáénak, álljon itt példaként Hács község lakóinak vallomása. Akik a századfordulón oly szép tanúságát adták politikai ön tudatuknak, most kijelentették a szavazatszedő bizottság előtt, hogy ők semlegesek, nem óhajtanak szavazni — és nevük a kormánypárti névjegyzékre került. E »tiszta« politikai légköi iszonyú erkölcsi hatásá t szemléltesse még a három alábbi megnyilatkozás is a buzsáki szavazók szájából. G. M. földműves: »Én nem szavaztam le egyik képviselőjelöltre sem, mert nem akartam egyik párttal sem szembehelyezkedni.» B. J. borbély: »Én nem szavaztam le senkire, mert a foglalkozásom olyan, hogy mindkét párttal jó viszonyban akartam maradni.» J. S. mezőőr sem szavazott senkire, »... mert én községi mezőőr vagyok, de viszont a Grf. Jankovich uradalomnál is kapok munkát, ennélfogva nem akartam se Temple Rezsőre, se Gaál Olivérre szavazni.» a bíróság meghozta ítéleteit. A legsúlyosabb büntetés 4 hónapi fogház volt. Az ítéletek végrehajtására azonban nem kerülhetett sor, mert a kormányzó december 24-én a választással kapcsolatos, büntetőügyekben közkegyelmeit gyakorolt. Ezzel egyidejűleg 1936. február 9-re pótválasztásokat írtak ki a lengyeltóti választókörzetben. 1936. Január 28- án adta hírül a Somogyi Újság, hogy teljes erővel megindult a választási küzdelem. Ismét megjelentek a falvakban a politikai élet »nagyágyúi« is. Bornemisza Géza Fonyód kiépítését, gabonaár- emelést ígért, ha Templét ismét megválasztja a kerület. Eckhardt Tibor is sorra tartotta választási beszédeit. Sötét árnyékként megjelentek a kerületben a Zöld inges, fekete nyakkendős nyilasok is, látva azonban, hogy az ő idejük még nem jött el, jelvényosztogatás után ismét eltűntek. A február 9-i pótválasztásokon Gaál Olivér szerezte meg a kerület mandátumát. Jól látta azonban a Somogyi Üjság február 11-i száma a dolog lényegét, amikor leszögezte, hogy a harc tulajdonképpen nem két párt, hanem két ember között dőlt el, más szóval a mandátumcsere lényeges változást nem hozott. Az ammesztiával a per, a szavazással a pártzaj elült anélkül, hogy bármi is történt volna. Még csak a Somogyi Újságnak egy február 29-1 kis közleménye tartozik az ügy epilóguséhoz, A lap közölte, hogy dr. Meixner Emilt, a NÉP lengyeltóti elnökét érdemei elismeréseként gazdasági főtanácsossá nevezték ki. Dr. Tóth Tibor A FALU TÁVOLI SÖTÉTJÉBŐL elnyújtott, rászeg gajdolás keveredik a kutyák vonításába. Hét óra múlt. A falu mintha már nyugovóra tért volna. Az iskola ablakaiból fény vetődik ki a hóra. A program szerint ma este próbál a vegyes kórus, és foglalkozást tartanak a dolgozók esti iskolájának nyolcadik osztályában is. Benyitunk az egyik tanterembe. Fizikaóra. Tananyag: az árammérő műszerek. Muczer Boldizsár nyugdíjas pedagógus fiatalos lendülettel magyaráz, rajzol, eszközöket mutat be, kísérleteket végez. Tíz felnőtt ül a padokban. Férfiak. Mondják, két lány is van a csoportban, de ők ma este nem jelentek meg. Pedig még sosem hiányoztak. A másik teremből egy virágének dallamai szűrődnek ki: Zöld erdőben, zöld mezőben... Harminctagú kórus négy szólamra osztva. Csak a basszusból hiányoznak, köztük a tanács elnöke és titkára. De igazoltan: rendkívüli párttaggyűlésen vannak. Máskor ők is itt ülnek. Példájuk, lelkes szervező munkájuk nagymértékben elősegítette az egy évig szünetelt, de azelőtt öt esztendőn át szép sikereket élért vegyes kórus újjáalakulását. Kiss Ottokár, az iskola és a művelődési otthon igazgatója vezeti a csoportot. Rövid megbeszélés; Szaniszló Imre járási szakreferens szakmai tanácsokat ad, és felhangzik a frissen tanúit dal. Szólamonként, majd együtt. Egy óra múlva bekapcsolják a magnót, szalagra kerül a több mint kétórás gyakorlás eredménye. A próba elején készített fölvétel után játsszák le. Micsoda különbség! KILENC ÓRA IS ELMÚLT. amikor Kiss Ottokár megköszönte a próbát, és magunk maradtunk a teremben. A téli művelődési, szórakozási lehetőségekről beszélgettünk. — Szerényen terveztünk, de azt legalább végrehajtjuk — mondja Kiss elvtárs. — Hol kezdjem? Anda Kálmánná tanítónő kézimunka-szakkörében húsz-huszonöt asszony jelenik meg hétről hétre, de a tagok száma tulajdonképpen csaknem negyven. Pedig nem volt könnyű dolga a kartársnőnek, hiszen községünkben a népi hímzésnek nincsenek hagyományai. E tél esti szórakozás azonban rövid idő alatt igen népszerű lett a lányok és asz- szonyok körében. Ismeretterjesztési tervünket máris túlteljesítettük, változatos irodalmi, politikai, természettudományos témákkal. Kár — és ez minden rendezvényünk sikerét veszélyezteti, hogy a falu végén, a bsz-majorban van a művelődési otthonunk, igaz, szép nagyteremmel, azonban legföljebb színházi előadásnak alkalmas. Igaz, annak viszont nagyszerűen megfelel. Nemrég korszerűsítettük a nézőterét, és szeretnénk nagyon emlékezetessé tenni a 25. tá előadást. Tóth Miklós Fejesek című darabját adja elő a Déryné Színház néhány hét múlva. Egyébként 5t év alatt sok tapsot kapott nálunk ez a társulat, érkezténefc hírére rendszeresen vontatóra ülnek a szomszédos szegerdőiek is. Jövőre szeretnénk a bérletezést Szőkedencsre Is kiterjeszteni. Az ifjúságról érdeklődöm. _ — Láttad az énekkarben őket, de ott vannak a kézimunka-szakkörben és az ifjúsági klub estéirl is. Az utóbbi keretében tartjuk egyebek köpött a politikai foglalkozásokat, le feldolgozunk egyéb jellegű témákat is. FÉLVE KÉRDEZEM a mezőgazdasági jellegű művelődésről. — Nemrég új főagromómus került hozzánk a nyugdíjba ment mezőgazdász helyére: Weihínger János bácsi. Azt mondja, nem nyugszik, amíg létre nem hozza a mezőgazda^ sági szakkört Ismerve nagy tapasztalatát, lelkesedését, bízom benne, hogy igyekezete nem lesz hiábavaló. Szó esik a legfőbb kulturális gondról is, a már említett művelődési otthon kedvezőtlen fekvéséről. Legalább egy klub- ház-könyvtár lenne itt a központban — mondják — amelyben kisebb rendezvényeket tarthatnának. Biztató, hogy a község vezetői e célból már alkusznak egy telekre, amely az iskolával szemben van. Végül a falu értelmiségéről érdeklődöm: Hogyan kapcsolódnak be tagjai a közművelődés szerteágazó munkájába? — Segítség nélkül a munkaterv feladatai holt betűk maradtak volna. Kartársaim tanítanak a dolgozók iskolájában, négyen részt vesznek az énekkar munkájában, egyikük kézimunka-szakkört vezet, társa irodalmi színpadi műsort állít össze Berzsenyiről a kulturális szemlére, a nyugdíjas tanítónő a könyvtárat vezeti, többen előadásit tartanak. Hadd tegyem hozzá: sok más társadalmi elfoglaltságuk mellett. P. L. POSTÁNKBÓL Freies Géza kaposvári olvasónkkal közöljük, hogy kérését a városi építési osztály nem teljesítheti. A javasolt területet az általános városrendezési terv házhely céljára nem jelöli. Ha házhelyre igényt tart, keresse föl a városi tanács építési osztályát, mert a rendelkezésre álló há helyekből kívánsága szerint választhat. * * * Jakab Imre azt írja levelében: «-Van egy kultúrotthonunk, de még ■incs gondnoka. Húsz év után nagy nehezen mi is kaptunk kultúrott- hont. Igaz,högv falai ke idenek omladozni.-« Ezután egy nevet közöl, aki elment lakodalomba, és miatta a fiatalság a művelődési otthon előtt várakozott, mert nem nyitották ki a z otthon kapuját. ►►Vasárnaponként a sok f’atal az utcán csavarog, mert nincs egy szórakozóhelyünk.-« Kérjük, írja meg címét is. Ne !e?yen bátortalan, men szeretnénk segíteni a község fiatalságának. Ehhez termé zeíesen az illetékes szervek támogatását és mások véleményét is kérnünk kell. Mindezek után a fonyódl bambiü.-emberi. A régi, tizenkétezer kalóriás hűtőgépet kicserélik negyvenezer kalóriásra. Ezzel a 28 tokos gyógyvizet 6—1 tokosra tudják hűteni, ami lehetővé teszi, hogy szénsavval dúsítsák.