Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-27 / 23. szám
Péntek, 1967. január 27. s SOMOGYI NÉPLAP áriának miár deresre ezüstözte sok hajszálát az élet. Arcán a fakóságot át-áttörik az izzadságcseppek, amelyek észrevétlen öntik el a negyven év körüli asszonyt, ahogy szomorú történetére emlékezik. Meg édesanyja kálváriájára ... * * * M ária édesanyja 1926 kora nyarán érkezett az egyik Somogy megyei nagyközségbe, és éves szerződést kötött a falu legmódosabb gazdájával. A papír szerint a 18 éves lánynak — mert akkor még az volt Mária mamája — el kellett látnia a ház és az istálló körüli munkákat, ezenkívül a mezőn kellett segédkeznie. Azt nem rögzítette az írás, hogy a gazda 22 esztendős fiát is ki kell szolgálnia olyképpen, ahogy azt a suttyó legény a lánytól követelte. Mert követelte. Az erősebb jogán, a gazda fia jogán. A lány az ősz végéig még csak visszautasította az ajánlatokat, de amikor megcsípte az őszi dér a földeket, ő is engedte, hogy a legény elérje azt, amiért hónapokig hiába rimánkodott. A lány félt a téltől, a munkanélküliségtől, s egy kicsit elhitte azt, amit a legény suttogott. Ne részletezzük tovább a dolgokat. A köztük kialakult kapcsolatban új fordulatot hozott az, hogy a tél elején a fiú anyja észrevette, amit a lány már négy hónapja tudott. Mert négy hónap után már vastagabb lesz a legkijr- csúbb lány és asszony dereka is... S a lány egyáltalán nem volt karcsú, idomai napról napra teltebbé lettek. A gazdasszony célzásaira válaszolva a lány sűrű könny- hullatás közben bevallotta, hogy úgy van, ahogy az asz- szony gondolja. S amikor az azt kérdezte tőle, hogy kitől, megmondta, hogy a gazduram tulajdon egyszülött fiától, aki megígérte neki, hogy elveszi őt, ha már egyszer ilyenképp fordultak a dolgok. — Elveszi ám a szép nagymamáját, de nem téged, te, nyomorult, utolsó! Hát mit gondolsz te, azért kuporgattam a pénzt, s vertem fogamhoz a filléreket, hogy egy világ koldusa legyen a fiam asszonya? Egy jöttment senki, akinek még egy csipkés inge sincs? Takarodj rögtön a házból, te istenátka, te szemét! Csomagolj, itt van két hónapra való béred, s menj a szégyeneddel, amerre látsz! S hogy ne menj üres kézzel, itt van tíz pengő még ráadásként, vidd, s vegyél majd a fattyúdnak réklit a szatócsnál. A fiammal pedig többet szóba ne állj, mert széttöröm mindkettőtöket. Így történt, hogy a lány to- vábbállt attól a háztól, ahol Mária nagymamája valamikor jólesett neki a legény szorítása. M ária 1927 kora nyarán érkezett a világra. Édesanyja soha nem ment férjhez. Mosott, vasalt, napestig talpon volt, hogy előteremtse a kislány számára a betevő falatot. S ez akkoriban igen nehéz volt. Viselnie kellett a leányanyák akkori meg- vetettségét, szomorú-nyomorú sorsát. S szívét még jobban szorította, marta az a pillanat, amikor a kislány először kérdezte tőle: — Mondd csak, anyu, más gyerekeknek van édesapjuk. Nekem hol van az édesapám? * * * M áriát egész életében kínozta ez a kérdés. Vizsgálta az utcákon járó emberek arcát, haját, azonosította az ő haja színét, arcvonásait azokéval, akiről gyerekésszel azt hitte, hogy ez a férfi az ő apja.. S nem múlt el nap anélkül, amikor 10—11 éves lehetett, hogy ne ezzel állított volna hozzá: — Anyu, ma láttam aput. Barna haja van, s fakó az arca, mint az enyém! * * * A nagy fordulat után, mikor már 23 éves volt, megtudta apja pesti munkahelyének címét. Megírta apjának, hogy felnőtt anélkül, hogy látta volna, s most már szeretné látni, ne fossza meg őt a találkozástól, A faluról közbe a fővárosba került apa válaszolt a levélre: Jöjjön, várja az egyik presszóban. Apja hűvösen, kimérten köszöntötte, és magázta. Az édesanyjáról kérdezgetett egyet s mást, de csak igen közömbös dolgokat. Látszatra szégyellte azt a huszonhárom évet, ami alatt egy fillért se küldött az anyának. S mulasztását pótolni akarva egy százast nyomott a találkozás végén a leány markába, amikor kezet fogtak. Mária akkor már rendezettebb anyagi körülmények között élt, így hát nagyot hajolt a főúr, amikor borravalónak otthagyta a markába nyomott pénzt. * * * t't jabb tizenkét év múlva fölkereste a volt gazasszonyt, az apai nagymamát is. Egyik falubeli ismerőse vezette a házhoz. A 80 év körüli öregasszony még jól tartotta magát, s nem látszott többnek 66—88 évesnél. A ház tornácán ült. Illő köszönés után így szólt a falubeli: — Mit gondol, kit hoztam ide, néném? — Már hogyan tudnám? volt a válasz. — Az unokáját; ő a Pista fia lánya, tudja, kiről van szó? — Nem én, nincs énnekem unokám, nincs az én fiamnak se fia, se lánya — sivitatta, de közben vizsgálgató szemmel nézegette az asszonnyá lett Máriát. — Dehogy nincs, hisz beszéltem is apámmal — vetette közbe Mária. — És mit akartál tőle? Biz’ isten, a ház felét! Kihúznád alólam az utolsó lepedőmet is, te fattyú, te senkiházi. Most tolod ide 35 év után a képedet, s vinnéd a jussot? De nem kap.sz semmit, minden az enyém. — Magához szorította kendőjét, olyan erővel, mintha attól félne, hogy valami földöntúli hatalom meztelenre vetkőzted unokája előtt. Aztán hirtelen befutott a belső szobába, s onnan szórta az átkokat unokájára. Mária kifelé indulva csöndesen betette a kaput, s nehezen ment tovább a ház elől, amelyben valamikor egy szegény lánynak pillanatokig jólesett egy legény ölelése... Fonai László Baleset — kettős szabálytalanságból Nagy Lajos gamási pedagógus Balatonbogláron a síkos úton a megengedettnél gyorsabban vezette személygépkocsiját, s amikor egy szembejövő autó — a Balatonbog- lári Állami Gazdaság Volgája — a kanyarban szabálytalanul előzött egy kerékpárost, megijedt, s az árokban kötött ki kocsijával. Utasai közül ketten megsérüjtek, autója megrongálódott. A szabálytalanul közlekedő járművezetők ellen eljárás indult. II közületek és a lakosság részére A FINOMMECHANIKAI JAVÍTÓ VÁLLALAT (Nagykanizsa, Szabadság tér 12.) az alábbi javítási munkákat vállalja rövid határidővel: ■ Motortekercselő műhelyében: villanymotorok, különféle elektromos készülékek, jármű elektromos indítómotorok és dinamók javítását, valamint motorkerékpár-lendkerék delejezését. ■ Motorkerékpár-műhelyében: motorkerékpárok kis- és generál javítását, IZS, Pannónia, Danuvia, Simson, Panni, Komar hengereinek csiszolását. ■ Órajavító műhelyében: új órák garanciális, mindennemű kar-, zseb- és ébresztőórák javítását jótállással. ■ Házta tásigép-javító műhelyében: mosógépek, centrif ugák, porszívók és mindenfajta háztartási elektromos kisgépek garanciális és egyéb javítását. ■ Mérlegiavító műhelyében: összes hordozható mérlegek, közúti szekérhídmérlegek, jószágmérlegek szerelését, javítását. (4461) | Ötéves a lábodi takarékszövetkezet (Tudósítónktól.) Hétfőn este 187 fmsz-j és takarékszövetkezeti tag gyűlt össze Lábod északi részéből, hogy részt vegyen a taggyűlésen. Tóth Mihály takarékszövetkezeti ügyvezető a lábodi falusi bank ötéves fejlődéséről adott számot. A tagság örömmel vette tudomásul, hogy a Nagyatád és Vidéke Körzeti Fmsz, amelyhez a lábodi szövetkezet is tartozik, több mint kétmilliós nyereséggel zárta az évet. Így fizethetnek visszatérítést a tagságnak a vásárlások és az értékesítések, valamint a részjegyek után. Építőanyag-vásárlók, figyelem! A kaposvári TÜZÉP-telepen megvásárolt építőanyagát házhoz szállítja a 13. sz. flKÖV A vásárlók megrendelésére a rakodást is elvégezzük. Gépkocsik a TÜZÉP-telpen megrendelhetők. Gyors, olcsó és megbízható! 13. sz. AKÖ Kaposvár (4465) Palotai Boris: HOPPLÁ! Néhány héttel ezelőtt rám köszönt egyik író barátom* Rég mm láttuk egymást, se vége, se hossza a kérdezős- ködésnek. Letelepszünk egy kávéházba, isszuk a duplákat, megkérdi, min dolgozom, de látom rajta, hogy már fogalmazza magában a kerek, tömör, jól kikalapált mondatokat, melyekkel tudomásomra hozza, hogy ö mit dolgozik, s ugyanezt teszem én is. Lelkesen érdeklődöm munkája iránt, s alig várom már, hogy egy ügyes fordulattal a sajátomra térhessek. Nincs kegyelem! Áhítattal végig kell hallgatnom drámáit, filmvázlatát, ő meg ragyogó szemmel kíséri végig regényalakjaim útját két köteten keresztül, és még készülő rádiójátékom számára is kicsikar magából egy méltányló mosolyt. Ezek után rátérünk a családi ügyekre. Elmondja, hogy Gyuri fia pompás fickó, az a fajta, aki mindenkivel meg tudja szerettetni magát! Még a csősz is kedveli, s ha Gyuri történetesen a virágágyak közepébe rúgja a labdát, legföljebb annyit mond: hopplá! Ebből is láthatom, menynyire ért az a gyerek az emberekhez! Szeretnék már a saját fiamra rátérni, várom azt a parányi lélegzési szünetet, amelyen becsúsztathatom fiam erényeit, de ö egyáltalán nem hajlandó lélegzetet venni. Egy szuszra meséli el, hogy Gyuri az osztályban is az első. Illetve a második... O a maga részéről nem fektet súlyt rá, hogy ötös bizonyítványt hozzon haza, de Gyuri tele van ambícióval, elsöpri az útjából az akadályokat, két vállra fekteti a nehézségeket, nagyon helyes, álljon csak meg a saját lábán! Gyorsan konyakot rendelek abban reménykedve, hogy a szesztől engedékennyé válik, s hajlandó meghallgatni fiam szellemi tulajdonságait, amit csak úgy mellékesen említenék meg, két mondat közé pottyantva, az utolsó korty jogán. — Nálunk az a helyzet — siklok angolnaügyességgel a beszélgetésbe, de ő fölemeli mutatóujját. — 'Valamit még elfelejtettem. Képzeld csak... — és nevet, magabiztosan, kedélyesen. — Képzeld csak, egyedül a magyar uoigozatai négyesek a kisöregnek. Pedig olyan feje van... Falja a könyveket. Tudod, hogy nem vagyok elfogult apa... — Én sem vagyok elfogult — ragadtam meg a következő alkalmat, hogy megcsillogtassam fiam képességeit. — A gyerek príma koponya — folytatja ő —, s mégse képes egy ölös dolgozatot összehozni. Négyest is csak nagy nehezen. Tudod, milyen gyerek! Egy ilyen négyes rontja a tekintélyét, s hogy úgy mondjam, bizonyítványának harmóniáját is __ Ma délután nekibúsulva talál om a füzet előtt. ».Előre tudom, hogy megint négyes lesz« — sóhajtja. Na, mondom neki, ne lógasd a fejed. Most az egyszer megcsinálom. Csak azért, hogy hazacsald az első ötöst. Az első hozza a többit... Nem valami épületes pedagógiai elv — teszi hozzá —, de hát megsajnáltam a kölyköt. Azt se tudta szegénykém, hogyan járjon a kedvemben. Rohant kávét darálni, ide adta a golyóstollát, s többször hangoztatta, hogy Gereben mamája sírt, amikor a könyvemet elolvasta ... — Én meg nekifeküdtem az írásnak. Tudod te, milyen nehéz dolgozatot írni? Milyen fárasztó? — fordult hozzám. — Fogalmam sincs — mondtam szerényen, de öntudatosan. — En sohasem segítettem a fiamnak. Annyira önálló... Nem hagyta befejezni a mondatot. — Egész délután körmöltem — vágott a szavamba —. ennyi idő alatt megírok egy vasárnapi novellát. Egy vasárnapi novellát? Egy filmszinopszist! Gyuri néha mellém somfordáit: — Csak nagyon szépen írd, apu. — Nem akarok nagyon szépen írni — magyaráztam neki. — Éppen a te érdekedben. — A Jetiinek is nagyon szépen fogalmaz — felelte. — A múltkor is azt írta: »A Nap bíborgolyója legurult az ég bársonyán.« Ha ilyesmit tudnál... Bevallom, minden erőmet ös. V szedtem, hogy utolérjem Jellineket, s mégse írjak öí *rgolyó dolgokat. Világos és egyszerű voltam, a szűz gy- *. eki látásmódot igyekeztem kidomborítani, a folyton \. fedező kisfiú izgalmas szimatolását, friss derűjét. Azi hiszem, sikerült — mondta, és 'jtt deres haján. A rnj_iij» w lálkoztam vele. — Nos? — kérdeztem. — Moszkva .un, Prágában egyszerre mutatják be a darabomat — újságolta készségesen. — És mi lett a dolgozattal? Nagyot nyel, kényszeredetten nevetgél. — Képzeld.., kettest kapott rá Gyuri. És a kettes mellé azt írták piros ceruzával: gyerek, gyerek, mikor jön 'inár meg az eszed?! — És Gyuri? Gyuri mit szólt? — Csak annyit mondott: Hopplá! Ebből is láthatod, hogy ért az emberekhez.
