Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-26 / 279. szám

Töoa mint 2flű fiatal szerződhet szaVmanhastaflHléeaH P67-ben Sok szakmunkástanulót vár a mezőgazdaság PALINK AFÖZÉS A S eg esd—Somogyszob és Vidéke Körzeti Földmfivesszö- vetkezéí X-cs számú szeszfőz léjében Pán .vies István és Szalai József f okol ja az első főzés;; p link'.t. Az új, mó­dosított rendelet (a kifőzött Pálinka 59 százalékát kell leidn ) egy kissé későn jel nt meg, így a gazdák ke­vesebb cefrét tettek el, mint máskor, s a szeszfőzde évi termelése csak kb. hatezer liter lesz a szokásos tizen­ötezer liter helyett. Változatos, összetett előadópro^ram a Munkácsy Gimnázium önképzőköri foglalkozásain Régi diák-, egyúttal iskolai levéltári, a könyvtári és az Művészeti ismeretterjesztés komplex módon Figyelemre méltó módszer­rel kezdeményeztek ismeret- I terjesztő foglalkozásokat a marcali járásban. Egy nép­művelő: PaóI László művelő­désügyi osztályvezető, egy muzsikus: Szaniszló Imre ze­netanár és egy festőművész: Szikra János közös akciója­képpen nemrégen Böhönyén tartották meg az első elő­adást A természet ábrázolása a művészetekben címmel. Az előadást nagy érdeklődés kí­sérte. Rövid bevezető előadás után egy-egy ősz témájú Berzsenyi- és Ady-vers, majd hasonló módon két szimfoni­kus és egy kórusműrészűet , hangzott fel magnetofonsza- iagról. Ezután a festőművész mutatott be diavetítéssel ugyancsak az ősz hangulatá­ban fogant műveket, és szólt ezeknek az alkotásoknak a kifejező erejéről. A beveze­tők után következett az elő­adás legfontosabb része, ami­kor a hallgatóság bekapcsoló­dásával az ismereterjesztés általános esztétikai beszélge­téssé oldódott Böhönyén a mintegy félszáz részvevő kö­zül sokan tettek föl kérdése­ket a modern művészettel és a táj ábrázolásával, nem ke­vésbé a gondolatkeltő beve­zetéssel kapcsolatban. Az ismeretterjesztés három előadója hasonló módszerrel dolgozza fel A hazafiság áb­rázolása a művészetekben című témát Előadásaik iránt nagy az érdeklődés a járásban: ed­dig három klubba és tizenöt községbe hívták meg a komplex előadás három elő­adóját (Tudósítónktól.) Hamarosan elkészül a So .nogy megyei Pályaválasztás Tanács jövő évi tájékoztatója az általános és középiskolában végzők továbbtanulásának le­hetőségeiről. Az útmutató tá­jékoztat arról, hogy megyénk­nek 1967-ben mennyi ipari és kereskedelmi tanulóra lesz szüksége. Több mint 2200 fiatal szer födhet le különböző szakmák­ban. Lakatosnak 240, villany szerelőnek 97, elektroműsze résznek 77 fiatal szerződhet. Az építőipar jövőre 345 ipari tanulót vesz föl, a kereskede­lemben 112 fiatal tanulhatja nujd a szakmát Igen nag.\ 1 mezőgazdaság szakmunkás anuló-igénye: 120 növényter­mesztő gépészt, ugyanannyi .zarvasmarhk- tenyésztőt, 23 intözéses növénytermesztő gé­pészt, 80 sertéstenyésztőt szer tődtetnek jövőre. A vendég látóiparban 28 fiatal tanulhat r.zakmát. A Pályaválasztási Tanács ájékoztatój ában részletes is­mertetőt ad a szakközépisko Iákról, közli a megyében levő gimnáziumok speciális tagoza- ‘ait. Ezenkívül fontos útmuta- ásokat közöl a jövőre érett­ségiző fiatalok továbbtanulá­sának lehetőségeiről. hagyomány a kaposvári Mun­kácsy Gimnáziumban az ön­képzőkör. Vezetőjükkel, dr. Lukács Dezsőné tanárnővel éves munkatervet dolgoznak ki minden tanév elején. Ér­dekes és nagyon hasznos módszert alkalmaznak: a té­maköröket öt-nyolc tagú munkaközösségek dolgozzák fel. így többen ismerik meg mélyebben is a szóban forgó témát, s az előadást követő kiegészítő referátumot és a hivatalos bírálatot is a ki­sebb munkaközösségek egy- egy tagja tartja meg. Idei első foglalkozásukat a szigetvári évforduló jegyében tartották meg. Az előadók a felkészüléskor Zrínyi család­fakutatást és elemző, értékelő munkát is végeztek a költő Zrínyi életrajzának ismerte­tésében. Az előadások anya­gának összeállítása közben a tanulók megismerkednek a irodalmi kutatás egyéb mód­szereivel is. Következő foglalkozásuk — melyet a jövő héten tartanak meg — kapcsolódik az isko­lai irodalmi színpad lengyel estjéhez. Egy előadó röviden ismerteti Lengyelország tör­ténetét — különös tekintetted a magyar—lengyel kapcsola­tokra —, egy másik előadó pedig a klasszikus lengyel irodalom és művészet három alkotójával: Mickiewiczcsel, Sienkiewiczcsel és Chopinnél foglalkozik. A harmadik elő­adás a mai lengyel irodalmi irányzatokat ismerteti. To­vábbi terveikben George Sand, Simone de Beauvoire és Kaffka Margit, a XVI. századi magyar irodalom, a huszadik századból pedig Németh László Shaw és Brecht témáival, illetve diák- alkotások bemutatásával ta­lálkozhatunk. MODELL Pihenhet! Néhány percig ne fújjon! ilyenkor késő ősz­szel is mozgal­mas délutánon­ként a színház mögött. A lépcsőkön most éppen egy öreg, görnyedt hátú ember lépked óvatosan. Mögötte két kislány jön kéz a kézben. Másodikosok vagy harmadi­kosok lehetnek. Az iskola­táskát gondtalnvX lábalják, nevetgélnek... Hopp! A bácsika a nagy vigyázat ellenére is elcsú­szott a síkos lépcsőn. A két kis pöttömke kétfelé dobja a táskákat, és az idős em­berhez ugrik. — Tessék vigyázni, majd mi segítünk.,. — Nem ütötte meg magát? Dehogy támaszkodhat rájuk a falusi bácsika, hiszen ap­ró, gyenge mindkettő. A kampósbot segít. Talpra áll, ruháját nézegeti. Kabátján sárfoltok. A gyerekek fölsze­dik a földről a fonott szaty­rot, a kezébe adják. Táská­jukért még nem mennek, ők is a kabátot, a nemrég még tiszta, fekete kabátot néttk. — Bácsi, kérem, tessék be­jönni hozzánk, megszólítjuk. — Itt lakunk a közelben— Ha megszárad, kikefélhet­jük ... Az öreg ember már indul­na, de nem tudja levenni te­kintetét a várakozó gyere­kekről. — Vonathoz sietek — mo­tyogja tömött bajusza alatt. — Majd ott megszárad... De várjatok csak. Van itt egy alma, nesztek, majd ott­hon megeszitek. No, fogjátok mó,r meg! Itt úgyis pénzbe kerül, nekem meg van ott­hon... Ne kéressétek maga­EK GYÉR! tokot. Ügy ni! Mert segíteni akartatok... — De a kabátot csak ak­kor tessék lekefélni, ha már megszáradt. A vékonyka gyerekhang hallatára az idős ember még egyszer visszapillant, moso­lyog, és folytatja útját az állomás felé. mindig sok a várakozó a buszállo­máson. Az utasok között itt is, ott is látni gyerekeket. Lökdösik őket, ők meg bú- jócskáznak a felnőttek kö­zött. Egy kucsmás kis emberke állít elém, s kinyújtja csu­pasz kezét: — Bácsi, kérem, adjon öt­ven fillért... Régen szólítottak már le gyerkőcök aprópénzért az ut­cán. Azokat meg lehetett is­merni a ruhájukról, maszatos arcukról, gyakran belopóztak éttermekbe is. Ez a gyerek azonban nem közülük való. — Es mire kellene az a pénz, öcskös? — Buszra ... — Hova akarsz utazni? — Simonfára. ötven fil­lér hiányzik, és mindjárt in­dul a busz ... Esetten néz rám, könnybe lábadt szemmel. Talán arra gondol, hogy föl se engedik a buszra, ha nincs elég pén­ze. Pedig biztosan elvitte volna a busz, akadt volna valaki az utasok között, aki kisegíti. De ő nem bízik ab­ban, hogy majd a buszon... Fátyolos tekintettel néz a kucsma alól. Táskáját féltve szorítja hóna alatt. — Tessék. Nincs apróbb, csak forintos. Esténként 'L — De nekem csak ötven fillér kell... Beáll a busz a járda mel­lé, siető emberek özönlenek ki a váróteremből. A gyer­kőc körülnéz, s már örül. Viszi magával az áradat, s már nem is látom, csak a hangját hallom: — Köszönöm... Hern esz Ferenc Meglopta munkatársait Többször állott már bíróság előtt Lukács Béla 35 éves sió­foki lakos. 1959-ben csalásért, lopásért, a társadalmi tulaj­dont megkárosító sikkasztás- írt, majd közveszélyes mun- üakerülésért 7 esztendőt ka­pott Alig szabadult, tiltott határtálépésre való előkészü­let miatt 3 évi szabadságvesz­tésre ítélték. Szabadulása után az egyik siófoki ktsz-nél helyezkedett el. Munkatársai, bár tudták, v hogy büntetett előéletű, bi­zalommal fogadták. Azt hit­ték, a. börtönben töltött évek megváltoztatták. Nem így tör­tént Lukács a ktsz öltözőjé­ben levő szekrényekből több alkalommal 100—200 forintot lopott ki munkatársai zsebé­ből. A Siófoki Járásbíróság bün­tető tanácsa Lukács Bélát — 2 évi 6 hónapi szabadságvesz­tésre ítélte. Az ítélet jogerős. GALAMB- ÉS NYÜLKIÁLLÍTÁS nyílik ma reggel a MÁV kanosvári művelődési otthonában. Nemcsak a megyéből, hanem az ország más részeiből is füldtek galambokat és Iiáziiiyulakal a kiállítók. A kiállítás vasárnap estig tekinthető meg. Képünkön: A galambok zsűrizése. Bagoiyszemlélet A nagy bagolytól meg­kérdezte a kis bagoly, hogy ki a fiatal és ki az öreg. Az így felelt: — Egy bagoly kora nem évelnek számától függ, hanem attól, hogy milyen arányban élnek benne a remények és az emlékek. Akiben a remények van­nak többségben, az fiatal, akiben az emlékek jutot­tak túlsúlyra, az öreg. — önámításnak nem rossz — gondolta magá­ban a kicsi. Az idősebb szinte bele­látott, és így folytatta’• — Mialatt te játszol, én erdőnk jövőjével foglalko­zom. Az ifjú elpirult, és ezt dadogta: — Bölcsességedet nem korod szülte? — Nem — hangzott a végső válasz. — A bölcses­ség a korral fejlődik, de nincs kora, sőt szétosztva örökké él. F... L Bölcs mondások Költöző madarak: nem­zetközi turisták saját költ­ségükön. • • • A sportolók egyetlen ál­landó ellenfele a játékve­zető. ö fütyül mindenki­nek. • * * Ki gondolta volna, hogy egy kis szikrában annyi tűz van, hogy egész vá­ros leég tőle? * * * Az ősz a pesszimista ember terveinek minden hervadt levelét lerázza. • * * Minden falat kenyérnél megcsókolod azoknak a kezét, akik azt a szádig juttatták. • * * Napóleon minden kato­nája a marsallbot mellett a halálozási okmányát is a tarsolyában hordta. * * ♦ A nehéz szavakat köny- nyu kimondani, ha nem mérlegeled súlyukat * » * Az igazi szerető az, aki­vel sohasem találkozol, de akit mindig elképzelsz magadnak. John O’Casey kalifor­niai borbélymester meg­döntötte a gyorsborotvál ás világrekordját: 15 másod­perc alatt borotválta meg egyik kuncsaftját. A seb­tapasztok felragasztása — állítólag — 15 percig tar­tott. * • * Stephen Trinder piaia­déi phiai orvos új módszert talált ki a páciensek látá­sának megítélésére. A. szo­kásos unalmas betű- és számsorok helyett a fér­fiaknak filmcsillagok fény- kévéit. a nőknek divatla­pok '■/■■peit mutatja. Véle­ménye szerint ez a mód­szer a páciens látásának reálisabb megítélési lehe­tőségét adja. Somowi Néblap a . >*** kompot meevf*! Bizottsága a «Snmotrv megyei Tanára la pia. Főszerkesztői WTRTH LAJOS. Kaposvár^ Latinka 9-Snőnr » 2. Telefon 15-t9. 15-11. Riadta » megyei r,*iir»í»dő 'T*iiaiat. Kaposvár, f.atloka S n ?. Telefon 15-18- Felelős kladő: Szabó Gábor. ■> orOMött kó-r?**aint nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Tories*«: a ^ag-var Posta. E1Ó­Mzethető * nőst»hivataloknál és post.1skézbesftőknél. Előfizetési dfl eev hónapra 12 Ft* Index: 25067. 'észült a Sonv>fc.' megyei Nvomda* narl Vállalat kaposvári tizemében! Kaposvár, La^inka Sándor utca &

Next

/
Oldalképek
Tartalom