Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-04 / 261. szám

SOMOGYI NÉPLAP Kettős marcali sikert ígér a megyei labdarúgó-bajnokság Harc a harmadik feljutóhelyért — Kiesik a Kaposvári Vasutas? A Somogy megyei labdarúgó- bajnokság történetében aligha volt olyan érdekes a küzdelem, mint ebben az évben. Igaz, ez némileg előrelátható volt. Az a körülmény, hogy az idén három csapat lép egy osztállyal följebb, különös érdekességet, izgalmat ígért. Három héttel a bajnokság befejezése előtt még nyolc csa­patnak volt reménye arra, hogy átlépje az NB III küszöbét. A 28. forduló azonban felére csökken­tette az aspiránsok számát. Any- nyit máris leszögezhetünk, hogy az idei bajnokság meglepetéssel fog végződni, mert mi más lenne a várható kettős marcali siker? A marcali csapatokat (elsősorban KÉZILABDA Jól kezdett a K. V. Lobogó Megkezdődött a megyei baj­nok kézi labdacsapatok oszuí- lyozómérkőzés-sorozata az NB II-be jutásért A somogyi együttesek közül a K. V. Lobo­gó női csapata jól rajtolt Nem így a K. Vasas férfigáirdája. Igaz ugyan, hogy ez utóbbi csapat nehezebb ellenfelet ka­pott, hisz a Pécsi Ércbányász ez osztályozó csoport első szá­mú bajnokesélyese. Mindamel­lett az osztályozok azt tükrözik, hogy van még mit javulnia a somogyi kézi Labdasportnak, P. ÉRCBÁNYÁSZ— K. VASAS 25:9 (12:5) A pécsi mérkőzésen egyket­tőre bebiztosította győzelmét a Bányász. P. ÉRCBÁNYÁSZ— K. VASAS 29:16 (16:9) A kaposvári visszavágón is kidomborodott, hogy Üj-Me- csekalján sakkal jobb és egy­ségesebb csapa t kovácsol ód ott össze. A K. Vasas az alábbi össze­állításban szerepelt: Szabados — Tomcsák, Szentgyörgyi, Szmclenszki, Gundi, Korb, Dé­vai. Csere: Ojtó (kapus), Decsi, Fotó, Böröczi. Edző: dr. Mózes Gábor. Nők K. V. LOBOGÓ— SIMONTORNYA 4:1 (2:1) Az első mérkőzésen Kapos zá­ron szép számú közönség előtt biztosan nyertek a textiles lá­nyok. A győzelem a látottak alapján akár nagyobb arányú is lehetett volna. SIMONTORNYA— K. V. LOBOGÓ 3:3 (1:1) A simontomyai visszavágón megilletődötten kezdtek a mieink, a végén azért mégis madjnem sikerült kiharcolni a győzelmet. A döntetlen a ha­zaiakra nézve volt hízelgő. A textiles csapat az alábbi összeállításban szerepelt: Fino- nata — Antal, Friss, Baranyai, Dévai, Ifi. Csere: Illés. Edző: Göltl János. a Vörös Meteort) a bajnoki rajt előtt azok közé sorolták, ame­lyek meg fogják rohamozni a2 NB IH-at. A Marcali Honvéd iga­zában mégsem számított esélyes­nek. Nos, a jelekből ítélve — a hátralevő ellenfeleket is figye­lembe véve — most már aligha lehet elvenni a bajnokságot a Marcali HSE-től. Borsfái Géza ed­ző kitűnő csapatot kovácsolt a fiatal, tehetséges gárdából. A 28. játékhét után a Honvéd előnye egy pont. Somogytarnócán, majd a hazai pályán a Csurgó ellené­ben ez az egy pont előny tart­ható. Aligha képzelhető már el, hogy a Marcali HSE a harmadik helynél lejjebb csússzon. A Hon­véd tehát a marcali sikerek egyik kovácsa lett. No és a Marcali Vörös Meteor? Abonyi Károly edző tanítványai Igen komoly munkával készültek a bajnokságra. Ennek eredménye a 28. játékhét után elfoglalt har­madik hely. A Vörös Meteor hát­ralevő ellenfelei: . most vasárnap hazai pályán a Barcsi SC, egy hét múlva Kaposváron a K. H. Vasutas. »Papíron« ez négy pon­tot jelent. Ha ezt a két mérkő­zést sikerül megnyernie a Me­teornak, még az is elképzelhető, hogy esetleg az első helyen vé­gez. Csaknem biztosra vehető te­hát a második marcali csapat fel­jutása is. Ha sikerül az előbbre lépés a marcaliak két gárdájá­nak, akkor e járási székhely lab­darúgása páratlan sikert köny­velhet el az 1966-os évben. Jelen pillanatban ugyan a baj-, noki táblázat második helyén áll! a Kaposvári Vasas Petőfi csapata, ennek alapján feljutása papíron biztosabbnak lálszik (elsősorban a kitűnő gólarány miatt), mint a másik két harminchét pontos csapaté. Igen ám, de az imént említett marcali együttesek egy kissé kívülről szemlélik azt, hogy vasárnap a Kaposvári Va­sasnak Kapolyra kell utaznia. Szili Ferenc edző csapata előre­láthatóan élethalálharcot vív majd a Kapolyi HSE-vel. Az a helyzet ugyanis, hogy a Vasas azonos pontszámmal áll a Marcali Vörös Meteorral és a Kapollyal. Ha Vasas nyer a rangadón, akkor a Kapoly kiesett a versenyből. Ha a kapolyiak nyernének, akkor vi­szont a Vasasnak kell minden bi­zonnyal elbúcsúznia az NB in­tól. A Kapolyi HSE csapata a baj­noki év kezdetén nem tartozott az esélyesek közé. Kálmán Fe- renz edző azonban nagyszerű együttest alakított ki. Ezért játsz- szák a rangadók rangadóját no­vember 6-án a kapolyi pályán, ahol bizonyára feleletet kapunk arra, hogy a marcaliak .mellett melyik csapatunk lép egy osz­tállyal előbbre. Persze az is le­hetséges, hogy csak a legutolsó forduló dönt, arrnkor a kapolyiak Babócsára látogatnak, a Vasas pedig a Balatonboglár csapatát fo­gadja. Ez a helyzet a megyei labda­rúgó-bajnokság ‘ I. osztályának él­vonalában. Alul pedig a jelekből ítélve — ha csupán egy kieső lesz — már eldőlt a harc. Papíron ugyan még van esélye a K. H. Vasutasnak arra, hogy beérje a húszpontosakat, csakhogy ezek a csapatok sem nézik tétlenül az utolsó két fordulót. Gólaránya is elég rossz a vasutas csapatnak, amely ha kiesne, hosszú soroza­tot szakítana meg. A Kaposvári Vasutas NB III-at is megjárt csa­pata az utóbbi tizenöt esztendő­ben állandó szereplője volt a me­gyei bajnokságnak. Ez a kis egye­sület már sok jó játékost adott a kaposvári futballsportnak. Re­mélhető, hogy az esetleges búcsú a megyei I-től nem rázza meg alapjaiban a jobb sorsra érdemes Vasutas Sportegyesületet. Kovács Sándor Esti mérkőzés lesz a Vasas-lnternazionale visszavágó a Népstadionban A legrangosabbnak számító nem­zetközi , kupában, a Bajnokcsapa­tok Európa Kupájában elkészítet­ték a következő forduló sorsolá­sát. Az Európai Labdarúgó Ligá­nak a Vasas—Internazionale mér­kőzés adta a legtöbb gondot. Ugyanis sem az írásbeli, sem a szóbeli tárgyalások nem vezettek eredményre a két csapat között. A Vasas novemberben akarta le­játszani a két mérkőzést, ame­lyek közül az elsőre, mint isme­retes, Milánóban kerül sor. A Vi­lágkupa-győztes Internazionale ve­zetői — az clasz válogatott nem­zetközi kötelezettségeire hivatkoz­va — decemberi visszavágót aján­lottak. A Labdarúgó Ligánál, hogy úgy mondjuk, kettévágták a gor- diusi csomót. Az első fordulót il­letően elfogadták a Vasas javas­latát. Eszerint november 16-án lesz a milánói mérkőzés. A visz- szavágóval kapcsolatban viszont az Internazionale álláspontja győ­zött. December 8-án játsszák le a második, a budapesti mérkőzést. A Vasasnál nem valami nagy örömmel fogadták ezt a megmá­síthatatlan döntést. Az igazsághoz tartozik ugyanis, hogy a BEK- mérkőzés visszavágójára ezek sze­rint a magyar bajnokság befeje­zése után kerül sor. A Vasasnak a visszavágót illetően például el­lenfelekről kell gondoskodni, ’ ° a csapat játékban akar marr A bajnokegyüttesnél már meg tették a szükséges lépéseket. Könnyítené a helyzetet, ha a Va sas állva tudna maradni a Ma­gyar Népköztársasági Kupában. Ha nem, akkor különböző nem­zetközi mérkőzéseket játszik a piros-kék gárda. A Vasasnál egyébként döntöt­tek a december 8-i mérkőzést il­letően. A Népstadionban lesz a reváns, és azt villanyfénynél, 17.30 órakor kezdik. Még egy hír a Vasas háza tá­járól: Sajnos, Mészöly sérülése súlyosabb természetű, mint ami­lyennek az első pillanatban lát­szott. A válogatott középhátvéd jobb térdét rögzítő gipszkötéssel látták el. Az már biztos, hogy az Inter elleni első találkozón Mészöly nem játszhat. Csordás Lajos edző most azt keresi, hogy ki helyettesítse Mészöly Kálmánt, a Vasas egyik legbiztosabb em­berét. NOVEMBER Péntek Károly időjárás Várható idő­járás ma estig Túlnyomóan felhős, párás idő, szórványo­san előforduló esőkkel. Mérsé­kelt, időnként élénk délkeleti, déli szél. A hő­mérséklet kissé emelkedik. A várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között lesz. Kaposváron (külterületen) teg­nap reggel 6 órakor 2,8 fokot, déli 12 órakor 11,2 fokot mértek. A Nap kél 6.32, nyugszik 16.23 órakor. A Hold kél 20.49, nyugszik 12.45 órakor. Fiatal tehetségek kutatása a sportlövészeknél Kitűnő eredmények az MHS légpuskás versenyén — Megkezdődött a KISZ- politikai oktatás. Megyénk­ben 490 oktatási körben ti­zennyolcezer fiatal kap poli­tikai képzést. — Balesetmentes közleke­désért 123 gépkocsivezető kap kitüntetést a napokban a 13. sz. AKÖV-nél. Közülük tizenkilencen kapnak arany, negyvenhármán ezüst, hat­vanegyen pedig bronz foko­zatot. A legjobb gépkocsive­zetők között 34 000 forint ju­talmat osztanak szét. Emelték a dohány árát A dohánytermesztés jövedelme- ségének növelése céljából föl­delték a dohány átvételi árát. z áremelés a szabolcsi és a deb- ceni dohányfajtáknál általában —30, a kerti dohánynál 22, a uloki és a Havanna dohányfaj- .knál 33, a hevesi zöld dohány­ai pedig 50 százalékos. A do- iányperonoszpóra elleni védeke­zéshez szükséges növényvédő sze­leket a termelők továbbra is té- lités nélkül kapják. Ezen felül a tédekezési költség térítése címén íninden ténylegesen elvégzett per­metezés után holdanként 80 fo­rintnyi hozzájárulást kapnak. — TÁNCKLUB. Megala- ikult az Ifjúsági és Űttörőház- ban az általános és középis­kolások táncklubja. A klub­tagok társastáncokat tanul­nak, s ezekkel versenyeken is szerepelnek majd. A fog­lalkozásokat hétfőn és csü­törtökön tartják. Eredményekben gazdag esz­tendőt hagy maga mögött az MHS Somogy megyei Lövész Klubja 1966-ban. Mint Vadász János, a klub elnöke mondta, MHS-nél nem akarnak megpihenni a babérokon, ha­nem tovább építik a jövőt. Állandóan keresik, kutatják a fiatal tehetségeket. Legutóbb három fordulóból álló tehet­ségkutató légpuskás-versenyt rendeztek november 7-e tisz­teletére. Ezeken a versenye­ken tucatnyi ügyes fiú és leány tűnt fel. A klubvezetők célkitűzése, hogy további ver­senyeket biztosítanak a most már kiválasztott versenyzője­lölteknek. Közülük néhány ha­marosan komolyabb feladatot is megoldhat Az összetett tehetségkutató­verseny győztesei: 1953—54-ben születettek: 1. Ső­regi Zoltán (Tóth L. Alt. Isk.) 118 kör, 2. Levi Judit (Tóth L. Alt. Isk.) 79 kör. 1951—52-es korosztály: Kezdő fiúk: 1. Pálmai János (Gépipari T.) 136 kör, 2. Nagy László (Táncsics) 107 kör, 3. Ki­rály Béla (Táncsics) 79 kör. Haladó fiúk: 1. Vadász János (Táncsics) 170 kör, 2. Takács Gyu­la (3-as sz. gimn.) 159 kör, 3. Marton János (Közg. T.) 142 kör. Lányok: 1. Tóth Anna (Közg. T.) 133 kör, 2. Vadász Erzsébet (Közg. T.) 132 kör, 3. Karádi Ag­nes (Közg. T.) 125 kör. Az összesített csapatversenyben 1. Közgazdaság! Technikum 370 ponttal, 2. Táncsics Gimnázium 356 ponttal, 3. Tóth Lajos Alt. Is­kola 245 ponttal. M *g három hely „kiadó“ az MNK negyeddöntőjében Három Honvéd-játékos a Pécsi Dózsába tart A Kaposvári Honvéd idény vé­gi mérkőzéseinek velejárója, hogy ezekre az NB I-es klubok elkül­dik megfigyelőiket, akiknek gondja,, dolga szemügyre venni azokat a játékosokat, akik lesze­relés után távoznak a Honvédből. Az idén nincsenek olyan szeren­csés helyzetben a várakozók, mint tavaly, amikor a csapat tagjai­nak több mint fele eltávozott Ka­posvárról. Most az ismertebbek közül csak Kerkai, Köves, Feny­vesi és Balázs mond búcsút a K. Honvédnak. Mint értesültünk, a négy fiú közül három a Pécsi Dózsába tart. Pécsen nem titkol­ják, hogy a Köves—Balázs fede­zetpárral jövőre tervei vannak a Dózsának. A hírek szerint Ker­kai sem tér vissza a K. Kinizsi­be, hanem ő is a Pécsi Dózsá­hoz kerül. A SOMOGY MEGYEI TANÁCS V. B. ipari osztálya nyelvismerettel rendelkező közgazdászok és mérnökök számára pályázatot hirdét az alakuló Tahi Oamping Konfekció Vállalatihoz ki, kereskedelmi vezetői munkakörök betöltésére. Szolgálati lakást és kiemelt fi­zetést biztosítunk. A pályázatokat 1966. november^ 20-ig kell írásban az ipari osztály címére (Kaposvár, Május 1. utca 10.) beküldeni. (1750) Mint arról már beszámoltunk, a Kaposvári : Honvéd folytatta jó szereplését a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában, s ki­harcolta a legjobb nyolc közé jutást. A hazai kupaküzdelmek krónikájához tartozik még. hogy a Szombathelyi Haladás csapata a Petőházi Kinizsi legyőzése árán szintén továbbjutott az MNK-ban. Lassan kialakul a negyeddöntő mezőnye. A Győr, a Vasas és a Bp. Honvéd mellett a két vidéki NB I B-s együttes, a Szombathe­lyi Haladás és a K. Honvéd áll egy szerelőt Ka­posvár, egy szere­lőt Nikla telephel­lyel dömperek mel­lé, SZ—100-as sze­relőt Sásd telep­hellyel, mezőgazda- sági gépek szerelé­sében jártas szere­lőt Balatonboglár telephellyel. Jelentkezés személyesen vagy írásban: Talajjaví­tó Vállalat, Balatonbug- lár, Szabadság út 69. sz. alatt, Németh Béla mű­szaki vezetőnél. (4276) még a kupában. Három hely még »kiadó«. November 9-én tisztá­zódik, hogy a Ferencváros, a Pécsi Dózsa és az Üjpesti Dózsa be tudja-e verekedni magát a ne­gyeddöntőbe. A 9-i mérkőzések párosítása: Kiskunfélegyháza—Fe­rencváros, Vörös Csillag Traktor­gyár—Pécsi Dózsa, Békéscsabai Honvéd—Üjpesti Dózsa. Akárhogy alakulnak is ezek a mérkőzések, a K. Honvéd igen előkelő mezőnyben foglal helyet az MNK-ban. Kaposváron egyre nagyobb érdeklődéssel várják a folytatást a negyeddöntőben. A Somogy megyei Hús­ipari Vállalat férfi segédmunkásokat keres. Jelentkezés a munka­ügyi osztályon Vidé­kieknek tanácsi igazolás szükséges. (1745) — Országosan első helyen áll a Somogy—Zala megyei MÉH Vállalat. Értékesítési tervét 119 százalékra teljesí­tette, s a háromnegyed évet 650 000 forintos nyereséggel zárta. Kivégezték a veresegyházi gyilkost Varró Ferenc tavaly au­gusztusban megtámadta Ar­nold Lujza 61 éves veres- egyházi lakost, és rabiási kí­sérlet után brutális módon megölte. A Fest megyei Bí­róság Varró Ferencet külö­nösen kegyetlen módon és aljas indokból elkövetett em­berölés, valamiéit rablás kí­sérlete miatt halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság a ha­lálos ítéletet helybenhagyta. A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa Varró Ferenc kegyelmi kérelmét elutasította; a ha­lálos ítéletet csütörtökön végrehajtották. — Itt san vezette sze­mélygépkocsiját Iharosbe- rényben Maczik Ferenc ka­posvári lakos, és egy éles kanyarban elütött egy szem­bejövő motorkerékpárost. A motorkerékpár pótutasa, Sza­bó István súlyos sérüléseket szenvedett. A menitök a nagy- kanizsai kórházba szállították. Muszkát Vengerszkij Németh Márton, a Szőlé­szeti Kutató Intézet tudomá­nyos munkatársa a Krim-fél- szigeten levő magaracsi kuta­tóintézetben olyan magyar nevű szőlőfajtára bukkant, amelyet nálunk nem ismer­nek. A Muszkát Vengerszkij azaz magyar muskotály nei ii csemegeszőlő korán érik és bőven terem, tehát érdemes foglalkozni vele. A Moldavá- ban levő kisinyovi kutatóin­tézet fajtagyűjteményében valódi kék szilxmnit is talált; ezt a fajtát eddig csak az irodalomból ismerték. Halálos gázolás cserbenhagyással Szerdán a késő esti órák­ban halálos közlekedési bal­eset történt Kiskorpádon. Ki­rály László gépkocsivezető, S posvári lakos ittasan ve­tte a Somogy megyei gyógyszertár Központ sze­mélygépkocsiját, és elütötte a gyalogosan haladó Papp Jó­lse/ 41 éves segédmunkást. J’app olyan súlyosan megsé- lült, hogy a helyszínen meg­halt. A baleset után Király — Tűz ütött ki szerdán [ reggel Buzsákon, Paftasics Lajos portáján. A kigyulladt i szénakazalhoz siető szomszé- í dók sikeresen megfékezték a tűz tovaterjedését. Így csu­pán négy mázsa széna égett el. A tüzet Paftasics Lajos unokája okozta. — 144 ember vesztette életet. Az aberfani meddő­hányó leomlása által előidé­zet katasztrófa halálos áldo­zatainak száma a legújabb rendőri megállapítás szerint 144. 116 gyermek és 28 fel­nőtt vesztette életét. — Átalakítják a karádi gyógyszertárat. A Tanácsi Építőipari Vállalat még eb­ben az évben átadja a csak­nem félmillió forintos költ­séggel felújított gyógyszertá­rat. hajtott, de a helyszíntől 5 ki­lométerre — ittas vezetése következtében — gépkocsijá­val az útmentó árokba bo­rult. A rendőrség Király Lászlót őrizetbe vette, a vizs­gálat folyamatban van. A 13. sz. AKÖV az összetett darabáru­fuvarozáshoz rakodómunkásokat vesz föl kaposvári telephellyel. Jelentkezés Kaposváron, az AKÖV munkaügyi osztályán. (1771) A MAGYAR TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 8.05 Iskola-tv. Orosz nyelv. (Alt. isk. V. oszt.) Az iskola. — 9.00 Élővilág. (Alt. isk. V. oszt.) A gyümölcsökről tanul­tak összefoglalása. — 9.30 Miért halt meg Philip Mar­tin? Magyarul beszélő angol bűnügyi film. I—II—m. rész. (Ism.) — 12.00 Telesport. (Ism.) — 13.35 Iskola-tv. Orosz nyelv (Ism.) — 14.30 Élővilág. (Ism.) — 19.00 Pedagógusok fóruma. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 9.40 Iskola-tv. — 14.50 Isko- la-tv. — 17.55 Hírek. — 18.00 A szeolős kisfiú. — 18.30 Tv-új- donságok. — 18.45 Ifjúsági mű­sor, __ i9.oo Partizándalok. — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00 Tv-híradó. — 20.30 Hirde­tések. — 20.37 Viszontagságok a házban. Angol játékfilm. — 22.05 Tv-híradó. GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk mindazokkal, akik ismer­ték, hogy Nagy Vendel cukorgyári nyugdíjas 1966. okt. 3í-én 68 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése ma délután 3 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (1803) Fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb fiú, férj, apa és após, Szabó István életének 54. évében Budapesten elhunyt. Temetése 5-én, szombaton délután 2 órakor lesz a kaposvári Nyugati temető­ben. A gyászoló család. (2612) lilúWőcHi CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Luxemburg grófja. Az előadás kezdete 19 órakor. (Bérletszünet.) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Aranysárkány. Kosztolányi Dezső regénye színes, szélesvásznú ma­gyar filmen. Korhatár nélkül. Kí­sérő műsor: Magyar Híradó; Mik­rokozmosz. (XI. f-ig.) Az előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Nyomoz a vőlegény. Szélesvász­nú amerikai filmvlgjáték Danny Kaye főszereplésével. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Egv és egy kvartett. (XI. 4-ig.) Az előadások kezdete 4, 6 4a 8 1 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom