Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-25 / 278. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1966. november SS. Negyedszer bukott el az osztályozó!* a K. Fáklya tekecsapata Immár refrónszerű, hogy minden esztendőben a K. Fák­lya tekecsapata nyeri a So­mogy megyei bajnokságot. Az is évenként ismétlődik, hogy a pedagógusok tekeegyüttese si­kertelenül szerepel az NB II- be jutásért folyó osztályozó­kon. Az idén is így történt. Pedig általában bizakodással várták a sportág kedvelői az idei osztályozó küzdelmeit. A K. Fáklya az utóbbi hetekben- hónapokban igen biztatóan ját­szott, szinte valamennyi mér­kőzésén 2500 fa fölötti ered­ményt ért eh A csapat leg­jobbjai gyakran 450-nél több fát is ütöttek. Azt mondják a szakvezetők — s így véleked­tünk mi is —, hogy ilyen ered­ményekkel ki lehet harcolni az előbbre jutás jogát Szolnokon is. Itt vívta ugyanis két na­pon át osztályozómérkőzéseit a K. Fáklya csapata. Nos, Szolnok sem hozott si­kert a mieinknek. Már ne­gyedszer bukott el ezen a tor­nán a Kaposvári Fáklya, amely megismételte a múlt esztendők gyenge eredményeit. A Somogy megyei bajnok mindössze 4619 fát ütött. A Péti MTE és a Bp. Postás 4826, illetve 4727 fával került fel ebből a csoportból, a kaposvá­ri együttes pedig csak a hato­dik helyen végzett. Egyedül Németh Tibor nyújtotta azt, amit tőle vártunk: 818 fát ütött. A többiek mind formá­juk alatt szerepeltek. Az újabb balsiker azt mu­tatja, hogy ebben a sportág­ban nem sikerült előbbre lép­ni. Minthogy a K. Építők csa­pata meg kiesésre áll, így elő­fordulhat, hogy 1967-ben nem lesz somogyi részvevője a te­ke NB II-nek. CSEPPEK ci Magyar Kupából Hétköznap déli egy áralcor emberáradat indult a K. Dó­zsa sporttelepe felé. Hiába, va­rázsa van még ma is a Ferenc­város csapatának. Mert nem kétséges, hogy a K. Honvéd kiesése után az érdeklődés el­sősorban a zöld-fehér csapat­nak, no és nagynevű játéko­sainak szólt. A jobb sorsra ér­demes kaposvári szurkolótá­bor közvetlen közelről kíván­ta látni a magyar bajnokság második helyezett csapatát, Albertot, Rákosit meg a töb­bieket. A hétezer néző — vagy talán' még ennél is több — elégedetten távozott. A Honvéd ugyan nem tudta meg­ismételni a Vasas elleni bra­vúrt — ezt nem is sokan vár­ták a kiesés után kétségkívül megrendült kaposvári csapat­tól —, de azért elégedett volt a szurkolóhad, mert a nehéz talaj ellenére is ízelítőt kapott a labdarúgás szépségeiből, s láthatta azt, amire tulajdon­képpen kíváncsi volt. * * * ALBERT FLÓRIAN nevét sokan emlegetik, amikor akár a Ferenc- város csapatáról, akár a váloga­tottról van szó. A magyar labda­rúgás egyik nagy egyéniségének sok barátja, de sok ellenzője is akad. Az előbbiek azt állítják, hogy rendkívüli tehetség. Az utób­biak azért korholják, mert rend­szerint csak annyit ad ki magá­ból, amennyi éppen kell. Mind­két megállapításban van igazság. Kaposváron — különösen az első negyvenöt percben — láttuk az igazi Albertot. Egy fejesét, egy páratlanul szép gólját, néhány utánozhatatlan megmozdulását, amikor egy csellel két-három vé­dőt is becsapott. Láttuk kígyózni a pályán s azt is, hogy ahol sokan alig bírtak megállni a síkos, csú­szós talajon, ott Albert magabiz­tosan »bűvölte-« a labdát. Nagy labdarúgó! Ezért kapott — megér­demelten — többször nyíltszíni tapsot. Aztán a második negyven­öt percben láttuk sétálni a pá­lyán. Ekkor a kedvetlen, szárny­szegett Flóri volt. A személyével kapcsolátos vita nem dőlt el Kaposváron, de úgy érezzük, hogy a mérleg nyelve azért inkább az előbbi tábor vé­leménye felé billen . .. * * * MIT NYOM A LATBAN a Je­lenlegi Fradi? Nehéz erre a kér­désre válaszolni. Azt láttuk, hogy csak annyit adott ki magából, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy ott lezyen az MNK dontÖJi- ben. Mindenesetre talán még ér­dekesebb lett volna a meccs, ha nincs szerencséjük a ferencváro­siaknak, s ha vezető góljuk nem születik meg már az első perc­ben. A 2:1 után ugyanis volt egy kritikus időszaka a mérkőzésnek, amikor a zöld-fehér együttes is kankodott, úgy, mint korábban a bajnok Vasas a K. Honvéd elleni mérkőzésén. Nem tudni, mi lett volna a helvzet, ha 2:!-nél Kalmár nem iüetőőik meg, hogy csak Gé- czivel áll szemben ... * ♦ * VOLT, AKI AZT MONDTA, hogy magáért az Albert-gólért ér­demes volt kimenni a kupa elő­döntőre. Mások Novák szabadrú­gásgólját emlegették. Kétségkívül a gólszerzők mindkét esetben íze­lítőt adtak képességeikből. Albert góljának nem volt ellenszere. No­vák azonban nem találhatott vol­na a hálóba, ha a kaoosváriak nem négytagú sorfalat állítanak a büntetőrúgásairól és szabadrúgá­sairól közismert Novák elé ... • * * NEM VALLOTT SZÉGYENT A HONVÉD, pedig igaz, ami igaz, a játékosok lelkiállapotán érző­dött, hogy a csapat kiesett az NB I B-ből. A nagy feladat azonban felrázta őket. Talán úrrá lesznek majd a tornyosuló nehézségek fölött. Más szempontból is tanulságos volt az MNK-elődöntő. Ahol any- nyi híve van a labdarúgásnak, mint Kaposváron, megérdemelné a közönség, hogy gyakrabban lás­son olyan jó mérkőzéseket, mint a Vasas vagy a Ferencváros elle­ni elődöntő volt. Persze a K. Hon­véd az ideinél jobb bajnoki sze­repléssel is meghálálhatta volna megnövekedett szurkolótáborának odaadó ragaszkodását. K. S. Kerékpár A mexikói kerékpáros kör­versenyen szerdán a 2. sza­kaszt bonyolították le. A 171a- gyar kerékpárosok mindvégig kezdeményezésről tettek, bi­zonyságot, s nagy részük van a jó idő eredmények elérésé­ben. Különösen Juhász volt aktív, szinte állandóan az élen kerekezett. 91 km-nél még mindig az élen volt a magyar kerékpáros. A cél előtt hatalmas küzdelem alakult ki az elég szorossá vált mezőny­ben és meglepetésre a jól erő­sítő lengyel Kudra jutott át elsőként a célon. A magya­rok közül Polaneczky a 7., Megyerdi a 10. lett. Juhász az utolsó kilométereket már nem bírta. A második napi csapatversenyben a magyar együttes hamadiként végzett. (MTI) Pihenőre tértek a somogyi NB íll-h labdarúgócsapatok Befejeződött a bajnoki idény. 1966-ban már nem lesz több NB III-as mérkőzés. Megérdemelt pihenőjére tért a megye Írét NB III-as csapata. Elöljáróban szögezzük le: eb­ben az osztályban nem val­lottak szégyent a mieink. A Lábodi MEDOSZ a vártnál jobb teljesítménnyel rukkolt elő, s mint újonc, derekasan helytállt. A Siófoki Bányász a kezdeti sikertelenségi soro­zat után a végén belelendült Mint középcsapat zárta az évet. Mi újság Lábodcn, mi Sió­fokon? Ezzel állítottunk be a két sportkör vezetődhez. Erősíteni szeretne a Lábodi MEDOSZ Évzáró sportköri est volt a Lá­bodi MEDOSZ-nál. A szakvezetők röviden értékelték az elmúlt egy év munkáját, öröm volt hallgatni a dicsérő szavakat. Arról beszél­tek, hogy a céltudatos munka megérlelte gyümölcsét. Sok szó esett a jövőről is. Azt mondják a MEDOSZ háza táján, hogy to­vább kéne erősíteni a csapatot. Jól látják a lábodi vezetők, hogy 1967-ben nehezebb dolga lesz az együttesnek, mint az idén volt, ha a középmezőnyben akar végezni. Az év utolsó mérkőzésén Kutason — ahol bemutató jellegű meccset Játszott az NB III-as csapat — Pli­re győztek a lábodi fiúk. Egy új játékos is szerepelt a csapatban, Lebár. A fiatal jobbösszekötő két góllal mutatkozott be. Selmeczi István edző elmondta, hogy a csapat tagjai pihenőre térnek, de csak rövid lesz a szü­net, ugyanis hamarosan megkez­dődik az alapozás. A MEDOSZ-nál készülnek a sportkör nagy eseményére, a köz­gyűlésre, ahol ünnepélyesen oszt­ják majd ki az új tagsági köny­veket. Űj edzője lesz a Siófoki Bányásznak Sikeresen szerepelt az NB III bajnokság hajrájában a Siófoki Bányász. Éppen ezért sokak szá­mára meglepetést jelentett, hogy az utolsó mérkőzéseken Haragh Tibor, a csapat edzője a hazai meccset a nézőtérről kísérte fi­gyelemmel, vidéki találkozóra pe­dig nem is utazott el a csapattal. A jelekből ítélve befejezett tény, hogy 1967-ben új edzője lesz a Sió­foki Bányásznak. Egyes hírek sze­rint a Bányász-vezetők a székes- fehérvári Bódi Ferenccel tárgyal­tak, aki már korábban is volt szakvezető. Hallottunk olyan véleményt is, hogy helyesebb lenne alaposan megvizsgálni: Vajon áthidalhatat­lan nehézségek vannak-e a két­ségkívül sikeresen szereplő Ha­rag és a labdarúgó-szakosztály vezetői között? Sok év tapasztala­ta bizonyítja, hogy eredménye­sebbek voltak azok az esztendők, amikor olyan tréner irányította a szakmunkát a Bányász Sportkör­nél, aki nemcsak az edzésekre utazgatott Siófokra. Siófokon is készülnek a közgyű­lésre, remélhetően addigra nyug­vópontra jut az edzőkérdés, amely a labdarúgóbarátok közül elég so­kakat foglalkoztat ezekben a na­pokban. APRÓHIRDETÉSEK Kétszobás családi ház Kaposváron, Cse­ri úton OTP-kölcsön- nel eladó. Cím a ki­adóban ___________(2686) R ózsa. A legszebb nemzetközi újdonsá­gok. Tulipán, jácint, nárcisz, gladiolus, gyümölcscserjék, dísz­cserjék. Kérje díjmen­tes fajtaismertetőnket. Szállítás postán. Szé­kely dísznövénykerté­szet. Budapest, III., Vörösvári út 18.__(4267) 700 —800-as vasvázas szalagfűrészt keresek megvételre. Magasházy Kálmán, Balatonlelle, Petőfi_u._8._______(2576) K ét hízott sertés el­adó. Sándor István. Kaposvár, Gárdonyi Géza utca 30. (2678) Vennék készpénzért Kaposvár környékén — főútvonal mellett — (esetleg Kaposváron) két-vagy háromszobás beköltözhető családi házat. Ajánlatokat 2004. számra a hirdetőbe kérek.____________(2034) K aposvár, Bartók Béla utca 5. szám alatti szoba-konyliás- kamrás házrész beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni mindennap n éra után. (2032) Garázs teljesen ké­szen a Komárom ut­cai garázssorban el­adó. Cím 2037. számon a hirdetőben.____(2037; E gy db feles hege­dű eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Rákóczi tér 9.__________________(2035) M usica pianínó új állapotban 13 000-ért el­adó. Cím 2028. számon a hirdetőben. (2028) Jó állapotban lévő kombinált szobabútor eladó. Kaposvár, Le­nin utca 15., L eme­let.Kovács._____(2034) J ó állapotban lévő női irhabunda eladó. Kaposvár, Lenin utca 20., fsz. 1. (2029) 9u0-as Wartburg ki­fogástalan állapotban eladó. Megtekinthető szombat—vasárnap, Kaposvár, Kölcsey ut­ca 57. Horváth. (2691) Élelmiszeripari, vala­mint hosszú laborató­riumi gyakorlattal ren­delkező nő technikumi végzettséggel sürgősen elhelyezkedne. Ajánla­tokat »Felsőfokú-« jel­igére 2026. számra a hirdetőbe kérek. (2026) Epiilellakatos szakmunkásokat és átképzésként lakatos fölvesz az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. A jelentkezés helye: Lakatosüzem, Kaposvár, Berzsenyi utca 41. (1930) Vizsgázott kazánfű­tőt keresünk. Fizetés megegyezés szerint. Szíjgyártó Ktsz, Ka­posvár, Május 1. utca 34. (3023) Az EM 44. sz. Álla­mi Építőipari Vállalat azonnal fölvesz buda­pesti munkahelyekre kőműveseket, ácsokat, iémcsőáUványozókat, hideg burkolókat (gyakorlattal), kubi­kosokat és férfi segéd­munkásokat. Család- fenntartóknak havi 360 Ft (napi 15 Ft), nem családfenntartók­nak havi 240 Ft (napi 10 Ft) különélési díjat fizetünk, ha vidéki la­kás bej el entéssei ren­delkeznem, és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek baza. Munkásszállást és na­pi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaru­ha. szakmunkásoknak szerszám szükséges. Cím: Budapest, V., Kossuth Lajos tér IS­IS., munkaerőgazcHi­kodás. (4265) VEGYES Cement raktározásá­ra és munkásszállás­nak alkalmas helyisé­get keres állami vál­lalat. Kaposvár, Pető­fi Utca 56/b. (2r'84) izmémo® ötéves gyakorlattal, Üres albérleti szoba azonnal kiadó házas­párnak. Érdeklődni 5 órátóL Kaposvár, Pe­tőfi utca 74. (2631) Üres albérleti szoba fürdőszoba-használat­tal kiadó Kaposvár, Vikár Béla utca 2. sz. alatt. 0033) gyártástechnológiai munkakör betöltésére, valamint tmk szerszám- akatosokat azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés a Somogy megyei Finommecha­nikai Vállalat főmérnökénél. (2038) A Kaposfő és Vidéke Körzeti Fmsz méler Drohoka biztos ha­tású tyúkszemtapaszt 3,60-ért utasítással küld Horváth drogé­ria, Szombathely. (2637) A Somogy megyei Húsipari Vállalat két igáslovat ad el Érdeklődni lehet a vállalat műszaki osztályán. (1988) toÉIelásra i tudna. 100—150 cm-es méretben. Érdeklődni lehet KaposfŐ 6. telefonszámon vagy az fmsz központi irodájában, Kaposfőn, személyesen. NOVEMBER időjárás I m Várh_p*ó idő­járás ma estig: Kevesebb eső, a? északnyuga­ti országrész- ben időnként felszakadozó felhőzet, futó havas esővel, hózápojral. Mérsékelt, majd Iyenként viharos, északnyugatira, északira forduló szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2- plusz 7 fok között lesz. Kaposváron (külterületen) teg­nap reggel 6 órakor 6 fokot, déli 12 órakor 7 fokot mértek. A Nap kél 7.03, nyugszik 15.59 órakor. A Hold kél 14.43, nyugszik 3.58 órakor. — Ma Kadarkúton sorsol­ják a lottót. A hónap utolsó lottósorsolását, a 47. játékhét nyerőszámainak húzását ma délelőtt 10 órai kezdettel Kadarkúton tartja a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság. Ezúttal ugyancsak sorosolás­sal döntik el azt is, hogy a hétfői tárgynyereményhú- záson melyik játékhét szel­vényei vesznek részt. — Hatezer forint értékű köny­vet adott el az őszi megyei könyvhetek alatt a babócsai kultúreikkbolt. A terve három­ezer forint volt. — Megnőtt a házinyúl-te- nyésztési kedv. A földmű­vesszövetkezetek az utóbbi öt év alatt 52 000 nyúlra kö­töttek szerződést. — Háromezer pár jégko­rongcipőt gyártott exportra ez évben a Kaposvári Bőr­ipari Ktsz. A cipőket Svéd­országba és az NSZK-ba szállították. — A megye termelőszövet­kezeti halászmesterei a jövő hét második felében három­napos tanfolyamon vesznek részt Balatonbogláron. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 9.30 Isten hozta, idegen! Ma­gyarul beszélő amerikai film. (Ism.) — 11.19 A ml falunk. A tv kisfilmje Gyöngyössolymos- ról. (Ism.) — 11.30 Telesport. (Ism.) — 19.18 Arcképek, ta­lálkozások. Elekfy Jenő. — 19.30 Pedagógusok fóruma. — 20.05 Mérnökök, technikusok, figyelem! A »Medlcor-kísérlet«. — 20.30 Az ember és a hábo­rú. Háborús szerelem. Magya­rul beszélő francia film. (14 éven felülieknek!) — 21.30 Nemzetközi gálaest közvetítése Párizsból. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 9.40 Iskola-tv. — 14.50 Iskola- tv. — 17.55 Hírek. — 18.00 Hu­szonöt oerc ... — 18.25 Műsor- Ismertetés. — 18.30 Tv-újdon- ságok. — 18.45 Omnibuszfilm. — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00 TV-Híradó. — 20.30 Hirdetések — 20.35 Fllmmű­sor — 21.30 Gálaest közvetí­tése Párizsból. — 22.30 TV-HÍ- radó. — 23.00 A közvetítés folytatása. — 23.50 Hírek. — Elzárták a zalatárnoki gázömlést. A Dunántúli Kő­olaj- és Földgáztermelő Vál­lalat egyik kútjavító brigád­ja víz, majd pedig nagy fajsúlyú iszap besajtolásával elzárta a zalatárnoki 1-es számú kútban a gázömlést. Mint megállapították, kisebb műszaki hiba történt: kilyu­kadt a béléscső, s a laza szerkezetű talajból a felszín­re töri a gáz. A víz és az Iszap után cementdugót nyomnak a lyukba, hogy a hibás béléscsőszakaszt kija­víthassák. — Öltözőt kap a kazinház az Újpesti Cérnagyár nagyatádi te­lepén. Huszonöt férfimunkás kényelméről gondoskodik a gyár a 200 000 forintos költséggel megépítendő öltözővel. — Táncdalvetélkedő. Teg­nap este az Ifjúság Presszó­ban amatőr táncdalénekesek vetélkedője kezdődött. A ve­télkedőre több mint húsz fiatal jelentkezett A vetélke­dést három fordulón bonyo­lítják le, a legjobbak de­cember 8-án mérik össze tu­dásukat. — Hatszáz tonna meszet égettek az idén az Építőipari és Lakáskarbantartó Ktsz mészégető üzemében. Az ÉM Kavicsipari Tröszt biik- kösdi bányájából szállított mészkövet égetés után a ka­posvári TÜZÉP értékesíti. Háromszáz tonna meszet Ka­posváron használnak fel, a többi a környék falvaiba kerül. — Üj presszót kapott Vízvár. A földművesszövetkezet társa­dalmi munkával járult hozzá a szórakozóhely csinosításához. — Géppel fejnek. A ka­posvári járás termelőszövet­kezeti tehénállományának 22,1 százalékát már géppel fejik, s mind több helyen törekszenek arra, hogy em­beri erőt kíméljenek meg et­től a nehéz munkától. — Partőri szolgálatot szer­vez a Balaton mentén a víz­ügyi igazgatóság. A déli part teljes hosszában rendszeres őrjárat ügyel a tóhoz közeli területek vízjogi rendelkezé­seinek megtartására. Figye­lemmel kísérik a hullámve­rést, a parterózió és a jég­csuszamlások okozta káro­kat is. — Hatvankét tenyészbikát • sároltak fel az Idén noverr.' elejéig a megyében. Enr. több mint hatvan százaléka a Kaposvölgyébe került. köszönetnyilvánítás Köszönjük mindenkinek, aki - szeretett férjem és édesapán!: Egerszegi József halálakor Jele - létükkel vagy távirattal kifejez*'1 részvétüket, hogy ezzel • fájdal­munkat enyhítsék. A gyászo' család. (2030) (2036) Vízvezeték, gázveze­ték, központi fűtés szakszerű szerelését, javítását, átalakítását rövid határidőre válla­lom. Dobos János víz-, gázvezeték- és közpon­tifűtés-szerelő mester. Kaposvár, Ady Endre utca 4. (1985) — A Dunántúli Földgázszolgál­tató és Szerelő Vállalat (Nagyka­nizsa) PB-gázeladásl telepe (Ka­posvár, Árok utca 7.) közli a t. gázfogyasztókkal, hogy a nyitva tartási idő 1966. november 25-től a hét első öt napján fél 8 órától 15 óráig, szombaton fél 8 órától fé! 12 óráig tart. A telep a fenti Idő alatt adja ki az árut Ebédidő 12— 12.30 óráig. (2017) — Felhívjuk vásárlóink figyel­mét, hogy kora tavaszi építkezé­seikhez már most szerezzék be a meszet, ajtót, ablakót és parket­tát a TÜZÉP Kaposvár, Berzsenyi utca 21. sz. alatti telepén. (2015) felhívás Előkészítő tanfolyam a Felsőfo­kú Kereskedelmi és Vendéglátó- Ipari Szakiskola fölvételi vizsgá­jára. A Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola az 1967—68. tanév fölvételi vizsgájára előkészítő tanfolyamot Indít. Az előkészítő tanfolyam 1967. január 9-től június 17-ig tart. Az előké­szítő tanfolyam tantrágyal: mate­matika, kémia, valamint érettsé­givel (képesítő oklevéllel) nem rendelkezők számára magyar nyelv Is. A tanfolyam önköltséges, a rész­vevők 450 Ft tandijat fizetnek Baranya, Somogy, Tolna megyé­ben lakók f. évi december 1-ig jelentkezhetnek a Közgazdasági Technikum kereskedelmi tagoza­tán, a felsőfokú szakiskola kon­zultációs központjában. Pécs, Pét ú. 10.; Nagy Sándornál, a konzul­tációs központ vezetőjénél, ah-'l a jelentkezési lapok is bester*’— hetők. (4303) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal ‘tudatjuk, hop szeretett édesapánk, apósur nagyapánk, dédapánk. Lukács J zsef Vörösmarty utca 13. szó alatti lakos 88 éves korában c hunyt. Temetése szombaton d*1 előtt fél 12 órakor lesz a Nyu gáti temetőben. Veje és gyerm. kei. (20?1 Ifíuvőlgcléi CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Otelló. Az előadások kezdete 15 órakor (Táncsios-bérlet) és 19 óra­kor (Déryné-bérlet). VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A tökéletes bűntény. Magyarul Deszélő, szélesvásznú francia bür. ügyi film. Főszereplő: Simone Si nőre és Yves Montand. Csak éve-* felülieknek! Kísérő műsor: O fény, a laser. (XI. 28-ig.) Az előadások kezdete 5, 7 és > órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ KI volt dr. Sorge? Magyarul b szélő, szélesvásznú francia—olasz - tápán film. Korhatár nélkül. Az első előadáson: 4 órakor. Cicababák. Magyarul beszélő szélesvásznú olasz filmvígjáték. Csak 18 éven felülieknek! (XL 25-ig.) x t Az előadás kezdete 6 és 8 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom