Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-09 / 239. szám
Vasárnap, 1966. október 9. 3 SOMOGYI NÉPLAP Lezárult a kongresszusi előkészületek első szakasza A KÖZPONTI BIZOTTSÁG a korábbi gyakorlattól eltérően nem hozta nyilvánosságra a kongresszusi irányelveket, hanem azokat a legilletékesebbekkel, a párt tagjaival vitatta meg. Az alapszervezeti tisztségviselők megválasztására tehát jó időben készülhetett a tagság. Az előkészületek első szakaszának mérlege minden eddiginél kedvezőbb. A párttagság felelősségteljesen vett részt a taggyűlések munkájában. Elismeréssel szóltak a Központi Bizottság azon elhatározásáról, hogy a kongresszus téziseinek vitáját a párt keretén belül bonyolította le. Kommunistáink érezték és helyeselték a Központi Bizottság törekvését, azt ugyanis, hogy az egész párttagság véleményét figyelembe vegye a kongresszuson. Az alapszervezetekben elhangzott észrevételek, javaslatok eljutottak a Központi Bizottsághoz, s erre azért volt szükség hogy a kongresszust előkészítő szakbizottságok ismerjék a párttagság véleményét. Ez a módszer a központi szervek számára természetesen y munkát jelentett, hiszen több tízezer javaslatot kellett feldolgozni, rendszerezni. Csak az augusztusi taggyűlési ciklusban több mint százezer kommunista mondta el véleményét a párt politikájáról, a végzett munkáról és a tézisekről. Az elhangzott észrevételek egy részét a kongresszusi beszámolónál és a határozatoknál használják fel, másrészüket megkapják ez illetékes szervek, hogy intézkedjenek a jelzett hibák kijavításáról. Ügy gondolom, megyei, városi, járási és üzemi szerveinknek is feladatuk, hogy saját munkaterületükön feldolgozzák az észrevételeket, és intézkedjenek. Az elhangzottak között számos olyan kritikai észrevétel van, amit viszonylag korlátozott erőforrásaink miatt nem tudunk figyelembe venni, s ezt is meg kell mondani. Az észrevételek egy része indokolatlan vagy vélt személyes sérelemből fakad, ezt is meg kell beszélnünk az illető elvtársakkal. Nagyon fontos, hogy a vezetők nagy gonddal és alapossággal tanulmányozzák a taggyűlések észrevételeit, és a hatáskörükben a legjobb lelkiismeretük szerint, a *párt politikájának megfelelően intézkedjenek. A SZEPTEMIÜ3RI VEZETÖ- SÉGVÁLASZTÖ TAGGYŰLÉSEK tapasztalatainak birtokában örömmel állapíthatjuk meg, hogy a jelölő bizottságok egy hónappal korábbi megválasztásáról hozott Központi Bizottsági határozat jónak bizonyul. A jelölő bizottságok elnöke, tagjai lelkiismeretes munkát végeztek. Párttagságunk 85—90 százalékával tanácskoztak arról, hogy kiket szeretnének titkárnak, vezetőségi tagnak megválasztani. A beszélgetések alapján összeállított jelölőlisták a párttagság többségének véleményét tükrözték. Nem tekinthetjük hibának, hogy a jelöléskor a listára való felvételnél élénk viták alakultak ki. Ez párttagságunk magasfokú politikai érettségéről tanúskodik Nem elégedtek meg azzal, hogy a jelölő bizottságnak elmondták a véleményüket, hanem álláspontjukat a taggyűléseken is szenvedélyesen védelmezték. És nem eredménytelenül. Az elfogadott jelölőlista számos esetben nem egyezett a jelölő bizottság előterjesztésével. Ezt azért tartom fontosnak, mert a párttagság a vitában elhangzottak alapján több oldalról tárgyalta az egyes elvtársak eddigi munkáját, magatartását, és így a vita alapján a megítélések is változtak. A tapasztalatok alapján megállapíthatjuk, hogy a választásokHADÜZENET iiiiiwMna Ki az illetékes ? Gyűjtő koraiamon négyen- öten is panaszkodtak egy fejtetőre állított intézkedés miatt Mert nálunk ugyebár nem könnyű hozzájutni a kedvezményhez... A gloez- szának egyébként azt a címet is adhattam volna, hogy: Szövetkezeti lakás — kedvezménnyel. Mert emfl lesz szó. A 20/1959. (IV. 16.) Komi. sz. rendelet ugyanis lehetővé teszi, hogy a nagy- családos szövetkezeti lakás- tulajdonosok személyenkint 2000 forint kedvezményt kapjanak. Mi sem természetesebb, mint hogy az állampolgárok élnek e lehetőséggel. De igazolniuk kell, hogy mennyi az eltartott családtagok száma. És ez már nem is olyan egyszerű. Igaz, hogy a munkahely, az üzemi kifizetőhely jól ismeri dolgozóit — ez utóbbinál számfejtik többek között a családi pótlékot is. — Igazolásra mégsem illetékesek... A panaszosok így fogalmazták meg keservüket: — Ha már túl vagyunk a nehezén, és kaptunk szövetkezeti lakást, akkor az OTP- hez kell mennünk igazolással. Az OTP azonban csak az SZTK-tól fogadja el ezt a papírt, az üzemi kifizető- helytől nem. Viszont az SZTK sem ad igazolást, csak akkor, ha szereztünk egyet s tanács igazgatási osztályától. Amit a tanács ad, azt viszont nem fogadja el az OTP. (Kicsit bonyolult, ugyebár?) Szóval: viszek két tanút a tanácsra, meg tizenkét forintot. Kapok egy hatósági bizonyítványt arról, hogy hány eltartott családtagom van. Átviszem az igazolást az SZTK-hoz. Ott a tanácsi igazolás alapján kiállítanak egy másikat 50 filléres nyomtatványra, az eredetit meg letétbe helyezik (!). Most már mehetek az OTP- hez az SZTK igazolásával— Mi sem természetesebb, mint hogy ezekután én is mentem az SZTK-hoz megtudakolni, hogy mire jó ez a túlbürok- ratizálás. Megdöbbenésem határtalan volt, amikor köszönés után a vezetők szegezték nekem ugyanezt a kérdést. S abban a pillanatban tudtam, hogy egyetértünk. De akkor mi a magyarázata e bonyolult intézkedésnek? Ennyire ésszerűtlen a rendelet? Föllapoztuk ott, az igazgatói irodában, s alighanem ki is derült valami. A 20/1959. (IV. 16.) Korai. sz. rendelet végrehajtási utasítása ugyanis ezt írja szó szerint: “•Az eltartott családtagokat az SZTK illetékes szervének kell igazolni.« Hát itt a nagy kérdés: Ki az SZTK illetékes szerve? Szerintem az üzemi kifizetőhely is az. S a rendelet nem szól SZTK-alközpontrólü! Lehetséges, hogy mióta szövetkezeti lakás létezik a vi- ágon, azóta egy rosszul ér- elmezett rendelet miatt bosszantjuk embertársainkat? Jávori Béla ból a korábbi években általános formalitást sikerült felszámolni. Válóban a legmélyebb demokratizmus érvényesült. A vezetőségválasztás tapasztalatai felhívják a figyelmünket arra, hogy a gazdasági élet különböző területein vezető beosztásban dolgozó elvtársak egy része — annak ellenére, hogy párttag — elsze- kadt a pártszervezettől. A taggyűlések egész sorában bírálták azokat a vezetőket, akik munkájukban nem támaszkodnak a kommunistákra, nem kérik a párttagság és a dolgozók véleményét, dur- váskodnak a dolgozókkal. Elmondták, hogy o vezető sok helyen nem tud másképpen beszélni, csak úgy »-kirúgom-», »elzavarom», »maga ehhez nem ért« stb. Sok a nagyképűség és gőg. A pártszervezetet és a kommunistákat csak akkor találják meg, ha valami baj van vagy elrontottak valamit. Ügy gondolom, hogy a tapasztalatokat le kell szűrni. A határozottság nem jelenthet durvaságot, az egyszemélyi felelős vezetés nem zárja ki, hanem feltételezi a dolgozók észrevételeinek, véleményének figyelembe vételét. Hogy a párttagság ilyen helyeken is levonta a következtetést, és véleményt nyilvánított, az többek között megmutatkozik abban is, hogy jónéhány helyen nem választatták meg vezetőségi tagnak vagy küldöttnek az ilyen magatartásé vezetőket, annak ellenére, hogy jelölték őket. PÁRTSZERVEZETEINK ÉS PÁRTVEZETÖSÉGEINK FELADATAI a vezetőségválasztás után megsokasodtak. A vezetőségek tagjainak egy jelentős része új. Fontos, hogy a járási pártszervek, a vezetés munkájában jártas elvtársak segítsenek az új vezetőségeknek abban, hogy munkájukat zavartalanul végezhessék és a taggyűlések határozatait maradéktalanul meg tudják valósítani. A kongresszus előkészületei-, nek második szakaszában a pártbizottságok adnak számot a VIII. kongresszus óta végzett munkájukról. A pártértekezletek munkája tartalmasabb lesz azáltal, hogy a küldöttek írásban kapják meg a pártbizottságok beszámolóit. Ez lehetővé teszi, hogy ne hallás után mondjanak véleményt, hanem módjuk legyen arra, hogy előzőleg alaposan tanulmányozzák a pártbizottság beszámolóját. A küldött elvtársak akkor végeznek jó munkát, ha tartalmas felkészüléssel, bátran, őszintén mondanak véleményt a pártbizottságok munkájáról. A küldöttek felelőssége nagy, egyrészt abban, hogy elbírálják az eddig végzett munkát. Határozatot hoznak a következő négy év feladataira, s ezzel lényegében megszabják, hogy a terület pártszervei milyen irányban és hogyan fejtsék ki tevékenységüket. Másrészt megválasztják a terület vezető testületét, a pártbizottságot és a felsőbb pártszerv küldötteit Arra kérjük a küldött eiv- ‘ársakat, hogy kommunista 'lelkiismeretük szerint dolgozzanak. Dr. Orsai János Őszi képek — törekvő emberek ITT IS, OTT IS ÜDE ZÖLD SZŐNYEGKÉNT borítja a táblát a nemrég kikelt vetés. Szinte szemlátomást, óráról órára sárgul, fonnyad, érik a kukorica, — Nem emlékszem, mikor volt ilyen meleg októberben... Megfeszül az eke, nehezen hasítja a földet. A felszálló por beburkolja a traktort. — Egy kis eső már el is kelne. .. — Csak attól fél az ember, ha nekiered, akkor meg majd nem tudja abbahagyni. És az nem volna jó. — Az ember nem tudja ilyenkor, hogy mit kívánjon. Tenni meg csak egyet tehet: igyekszik dolgozni... Itt is, ott is hozzáfogtak, a jövő héten már teljes kapacitással törik a kukoricát. Szinte várják az emberek, hogy hozzáláthassanak ehhez a munkához — és érthető is ez. A sok abrakhiányos esztendő után, szép termést Ígér ez a növény, és várhatóan az idén megszűnik ez a hosszú időn át nyomasztó gond. A szent- györgyi üzemegységben például egy 21 holdas tábla 44,5 mázsás csöves termést adott. — Persze a kukoricatörés csak egy része ennek a munkafolyamatnak. A gazdaság érdeke azt kívánja, hogy töréssel egyidőben megoldjuk a szár letakarttását is... A fő gond most ez: kukoricatörés, talaj előkészítés és vetés. Jó végig nézni, hogy szemre is tetszetős a megmunkált föld, azt is jelenti, hogy jó minőségű talajba került a mag. — Igen, egy kis eső már nagyon kellene... A szürke por csak sejteti, hogy Simon György munkaruhája kék. — Nem tudnám pontosan megmondani, hogy hányadik holdat vetjük együtt. Fejével a traktoron ülő Gáspár Imre felé mutat. — Sok volt már. Aztán én nem is mindennap vagyok itt... — Miért? A vetést nyomon kőveti a Kisebb gazdaságban is ezek a mostaniak a legnehezebb napok, s hatványozottan így van ez egy akkora szövetkezetben, mint a balatonszentgyörgyi Dél-Balaton Tsz, ahol minden üzemegység akkora, mint egy kisebb szövetkezet m magtakarítás. MINDEN ÜZEMEGYSÉGBEN EGYFORMÁN megállapodtak a gazdákkal. A szár egyharmad részét köteles letakarítani a szövetkezet tagja, egyharmadából silót készítenek, egyharmadát pedig leor- kánozzák és leszántják. A nö— Nem vagyok én a szövetkezet tagja. Postai szakkezelő vagyok. A feleségen tartozik ide. Én meg a szabadnapjaimban dolgozom itt Tegnap a silónál dolgozott. Az éjszaka szolgálatban volt Ma a vetőgépen áll Egyre nő a silókazal. Minden szelettel silót készítenek. 'é J. *5 Mi • : w: . ■ üzemegységben a kukoricaszár egyharmadából répa— Nemcsak azzal tér el az az ősz a tavalyitól, hogy két- három hétel előrébb állunk a betakarítással, módosítottunk a vetés szerkezetén is. Az idén először a szövetkezet összes takarmánykeveréke a balatonszentgyörgyi üzemegységben kerül földbe. Többféle szempontból is előnyös ez; egyöntetűbb a munka, egyszerűbb a szervezés, áttekinthetőbb a gazdálkodás... Szervezett verseny nincs, inkább olyan természetes, belülről fakadó igyekezet, hogy szemmel tartják egymás munkáját az üzemegységek. vekvő silókazal, a szaporodó, halomba rakott csutaszár bizonyítja: tartják a megállapodást. A zökkenőmentes munkavégzés elképzelhetetlen a gondos szervezés nélkül. — Naponta hatvan hold kukoricát kell letakarítani. A kézi munkaerő többre is képes lenne, de a szállítás miatt ezt így kell rendezni. Ezek szerint — beleszámítva a természet szerint várható esős napokat — november 10 körül végeznénk ezzél a munkával. Természetesein az a 214 hold, ami után vetés kerül az első... — Nézze, megszoktam már. Amióta- megalakult' a közös gazdaság, így csinálom. Nekünk is jó, meg a közösnek is. Nem bővelkedünk férfierővej. Elindult a gép, beburkolja őket a por. Igyekeznek, mert ki tudja, meddig tart ez a jó idő... TÖREKVŐ EMBEREK, GONDOS SZERVEZETTSÉG. Minden egyes nap feszült szorgalmas munkával, telik a megye egyik legnagyobb gazdaságában a Dél-Balaton Termelőszövetkezetben. Vörös Márta Az őszi könyvhetekre és a politikai könyvhónapra készülnek a nagyatádi járásban (Tudósitónktól.) A napokban összeállították Nagyatádon az őszi megyei könyvhetek és a politikai könyvhónap járási programját. Az őszi könyvhetek alatt a járás kilenc községében tartanak könyvismertetőt és előadást. A nagyatádi Ady Endre Ifjúsági Klubban Szentiványi Kálmán író találkozik olvasóival. A politikai könyvhónap járási megnyitóját az idén a segesdi körzeti művelődési otthonban rendezik meg. Nyárá- di <”ábor Búcsúsok című könyvét ismertetik. Ezenkívül Nagyatádon, Kutason, Mikében, Nagykorpádon, Lábodon, Háromfán és Csökölyban lesznek még községi rendezvények. A járási és a községi könyvtárak könyvkiállítást rendeznek, a könyvbizományosok árusítanak majd az előadások színhelyén. A műsorban az irodalmi színpadok is közreműködnek. Új üzem nyílik Marcaliban A marcali fmsz feladata, hogy az egész járás területén ellássa az fmsz-i boltokat. Előreláthatólag október második felében megkezdheti a munkát Marcali új üzeme. Az fmsz eddig ugyanis nem tudta zökkenőmentesen ellátni süteménnyel a környéket, mert a cukrászüzem korszerűtlen, kicsi volt és az egészségügyi követelményeknek sem felelt meg. A múlt évben határozat született teljesen új cukrászüzem építésére. A Marcali Építőipari Ktsz befejezte a munkát. Az új üzemben minden korszerűségről árulkodik. A régi gépeket felújították és újakat vásároltak. 35 000 forintért fagylaltgépet vettek, 17 000 forintba került a gőzfőző üst, czenkivül új sütő és gázbojlerek könnyítik a munkát. Ezzel megnövekedett az üzem termelési kapacitása. A járás igényeit teljes egészében ki tudják elégíteni, sőt a nyári szezon ideje alatt képesek lesznek nagyobb mennyisége? küldeni a Balaton-part ellátására is.