Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-30 / 257. szám
Somogyi Néplap «V? M57MP MWVEI R»?-ÓTT?Ar'A E5>A MEGYEI TAMACS LAPJA 'JC&ztltq, a Szakmunkásképzés a lengyeltóti (Tudósítónktól.) A lengyeltóti földművesszövetkezet nagy gondot fordít a szakmunkások nevelésére. A szövetkezet 140 dolgozója közül 28 már az fmsz szaküzletedben, vendéglőjében tanulta meg a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmái. A szövetkezet igazgatósága bátran helyezte felelős boltvezetői beosztásba a fiatalokat Így például a volt tanulók közül Lukács József a lengyeltóti cipőboltban, Fazekas Lászlóné a könyvszaküz- letben, Jónás Zoltán Buzsá- fcon, Polgárdi László a kultúr- eilckboltban, Rofrics Nándor a vasszaküzletben, Bácsi József az élelmiszerboltban és Ben- kö Árpád az italboltban felel több mint százezer forint értődi áruért mint boltvezető. Az oktatás, a nevelés nagyban hozzájárult a szövetkezet törzsgárdájának kialakításához. Az fmsz dolgozói közül 57-en már legalább tíz-tizen- dt-húsz éve itt hasznosítják tudásukat, de vannak olyan kereskedők is, mint például Bánhegyi Ferenc, aki a szövetkezet alakulásának első pillanatától dolgozik Lengyeltótiban. , Jelenleg tíz kereskedelmi, vendéglátóipari tanuló ismerkedik a szakmával a Lengyeltóti Körzeti Fmsz üzleteiben, az utolsó évesek pedig a tokaji SZÖVOSZ Kereskedelmi Szakiskolában tanulnak. „Kiváló ifjúsági klub” 120 éves a kaposvári kórház — 1846-ban épült fél a kaposvári Megyei Kórház. A jubileum alkalmából november 12-én ünnepséget és tudományos üléseket tartanak a Latinka Sándor Megyei Művelődésá Házban, illetve a Megyei Könyvtárban. Gombaként nőnek az ifjúságii klubok városokban, falvakban egyaránt. Megnőtt az érdeklődés a kötetlenebb művelődési, szórakozási formák — a klubélet iránt A Ncgy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére kiírt »Kiváló ifjúsági klitö«-pályázat további lehetőséget teremt az ifjúsági' klu bök rendszeresebb és színesebb munkájához. Pallag Róberttel, a KISZ kb agitációs és propagandaosztályának munkatársával beszélgettünk a nagy érdeklődésre számot tartó pályázatról. ’ — Ki vehet részt a pályázaton?* — A KISZ kb a Művelődésügyi Minisztériummal, a SZOT-tal, a SZÖVOSZ-szai, a Honvédelmi Minisztériummal, a Népművelési Intézettel egyetértésben hirdette meg a pályázatot, s azon részt vehet minden ifjúsági klub, amely valamilyen művelődési intézmény, iskola, tsz, földművesszövetkezet, fegyveres testület keretében működik. — Milyen alapon értékelik a pályázat eredményét? — Az ifjúság kluboknak elfogadott munkatervük van. Ezek programját úgy állítják össze, hogy az elősegítse a helyi népművelési tervet, a KISZ akcióprogramjának megvalósítását és szórakoztasa tagokat. E munkatervek tartalma és végrehajtása képezi majd a későbbi értékelés alapját. — A szervezett programok nem mindig találkoztak a tagság elképzeléseivel. Vajon a pályázat segít-e ezen? — A jelentkezés után a klubok fenntartásában érintett intézmények, KlSZ-szer- vezetek képviselői folyamatosan látogatják a benevezett klubokat. Ez nemcsak ellenőrzést, hanem öblét- és tanácsadást is jelent A munkaterv összeállításánál arra kell törekedni, hogy a program a helyi adottságoknak és a tagok igényeinek megfelelő legyen, hogy a legkülönbözőbb érdeklődésű fiatalok sajátjuknak tekintsék a klubot. — Mikor lesz az értékelés és eredményhirdetés? — A klubok munkáját 1967 júliusában kezdik értékelni, az országos szintű elbírálás pedig szeptemberben lesz. A pályázat eredményét novemberben az ifjúsági sajtóban, a rádióban és a Halló, fiúk! Halló, lányok! című tv-adás- ban hirdetjük ki. Minden »Kiváló ifjúság klub« oklevelet kap, ezen belül 16 klub a KISZ kb dicsérő oklevelét kapja, s a hozzá járó jelentős pénzösszegen kiubfelszerelést vásárolhat. (VIncae) Nem akarunk belekont&rkodni a meteorológusok nemes hivatásába, de a kereskedelmi naptár szerint közeleg a tél. A Csemege- és Édességboltok kirakataiban megjelentek az első Télapófigurák, és a sárga banán is kelleti magát a polcokon. Az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat tájékoztatása szerint ebben az évben ugyanolyan lesz a csokoládé- figurák választéka, mint tavaly. Már kaphatók a nagyobb mikulások, csizmák, gombák és harangok, és készülnek a csomagok is, amelyekből az idén 10 000 kerül az üzletekbe. A közkedvelt Télapó-édességek mellett nagy sikernek örvend a banán, amelyből 17 mázsányi érkezett Kaposvárra. Ez egyelőre csak »kóstolgatásra« elegendő, ám még ebben a negyedévben újabb 35 mázsa érkezik. A közkedvelt deligyümölcsök közül narancsból, fügéből bőségesen lesz, viszont ananászból, banánból és grapefruitböl csak korlátozott mennyiség érkezik. 3000 mássá hal TSZ-EINK HALASTAVAIBAN Jó eredményeket hozott az őszi lehalászás — Angolnacsapdákat építenek Siófokon Harminchat tsz-ben 865 holdnyú területen folyik haltenyésztés megyénkben. Az őszi lehalászások eredményei kedvezőek: a ráksiak a 18 holdas halastóból 86 mázsa, a pogányszentpéteriek 27 holdról 160 mázsa pontyot fogtak ki. Jó eredmények születtek még Kapooszerdahélyen Osztopánban: a 3,5 mázsás megyei átlaggal szemben 6 mázsa hallal fizetett a halastó minden holdja. A barcsi Határőr Tsz tagjai sem panaszkodhatnak: a és múlt hónap végéig 490 mázsa drávad hal akadt a hálójukba, s ennek nagy részét a barcsi és a kaposvári elárusítóhelyen értékesítették. Kutason az idén honosították meg a haltenyésztést, s az első évben 60 mázsa halat értékesítettek. Az Idén több hal kerül ki a tavakból, mint a múlt évben. Hallás javító szemüveget készített egy ceglédi órásmester Teljesítette exporttervét a Kaposvári Ruhagyár Hetvenezer öltönyt készítettek a Szovjetuniónak íyarmati Imre ceglédi órásmesternek néhány évvel ezelőtt nnyira megromlott a hallása, hogy már nemigen aka- ódzott emberek közé menni. Ekkor orvosi javaslatra egy sngyel gyártmányú hallásjavító készüléket vásárolt. Az ér- ékeny mikrofon azonban minden zörejt, még ruhájának úrlódását is közvetítette, s ez rendkívül idegesítette. Az rásmester ekkor olyan szemüveget készített, amelynek a zárába helyezte el a lengyel készülék alkatrészeiből és ma- yar alkatrészekből összeállított hallásjavító szerkezetet. A észülék hangszóróját közvetlenül a szemüveg szárából ve- eti a fülébe. Gyarmati Imre most azt tervezi, hogy a né- lány deka súlyú szemüveget még tovább miniatürizálja. A .épen: A szemüveg szárában jól látható a tranzisztoros be- endezés. (MTI-íotó — Bereth Ferenc felvétele.) A Kaposvári Ruhagyárnak az idén a harmadik negyedév végéig 70 000 öltönyt kellett volna szállítania a Szovjetunióba Mivel a kapott anyag színe nem volt megfelelő, és bizonyos anyagokat sem küldtek meg kellő időben, nem tudták határidőre elkészíteni a 70 000 öltönyt. A szükséges anyag megszerzése után azonban nyomban hozzáláttak a lemaradás behozásához. A negyedik negyedév első hónapjában sikerült leküzdeni az elmaradást, s a hetvenezredik öltönyt is elküldték a Szovjetunióba. Az év háralévő részében terven felül készítenek exportra 3500 öltönyt, és 2000 nadrágot és 1500 lányka kabátot Ezt az árut tőkésországokba exportálják. A ruhagyár exportja az idén nagymértékben növekedett Tavaly csak 58 000 öltönyt szállítotatk a Szovjetunióba és 1400 kis- és nagy- kamasz-öltönyt küldtek kapitalista országokba. Műszakiak aktívaértekezlete a Barcsi Fűrészüzemben A műszaki hónap keretében aktívaértekezletet tartottak a műszakiaknak a Barcsi Fűrészüzemben. Az értekezleten a brigádvezetők és a műszaki dolgozók vettek részt. Főként újítási problémákkal foglalkoztak, szóvá tették az újítások elbírálásával kapcsolatos észrevételeiket is. Kérték, hogy az üzem vezetőd az újítási javaslatokat gyorsabban bírálják el. Az értekezlet részvevői elhatározták, hogy novemberben újítási hónapot tartanak. Remélik, hogy ez ösztönzőleg hat az újítási kedvre. MÁSFÉL MILLIÓS NYERESÉG Kulcsot kap az építtető A Siófoki Építőipari Ktsz a harmadik negyedévben elsősorban a lakosságnak dolgozott Az értékelés szerint csaknem hárommillió forint értékben 20 családi házat adtak át a tulajdonosoknak, és ezzel a háromnegyed évi tervüket 120 százalékra teljesítették. »Csak« a tervet, a költségvetést és a pénzt kell rendelkezésükre bocsátani, a többit a ktsz intézi, a tulajdonos a kész • épületet és a lakáskulcsot kapja »kézhez«. A szövetkezet ez év terve nyolcmdlió forint. A tervteljesítésben besegít a ktsz asztalosrészlege is, amely jelenleg iskolafogasokat szállít az IFÉRT-nek. A harmadik negydévi értékelés szerint már most másfél milliós nyeresége van a kisipari szövetkezetnek, s minden bizonnyal ez az összeg az év végéig még nőni fog. 2700 mázsa helyett 3000 mázsára számítanak a tsz-ek. Ebből 1200 mázsát átadnak az állami kereskedelemnek, 800 mázsát szabad piacon hoznak forgalomba, 1000 mázsa ha’at pedig a jövő évi kihelyezésekre tartanak vissza. Az osztopáni és a kapós- szerdahelyi tsz 4000, a barcsi Htsz pedig 3000 növényevő amurt kap. Ez a süllőre emlékeztető, jó húsú, növényevő hal háromnyaras korára eléri a 3 kilót, s közben a tavak növényeit szinte »lekaszá:ja«. Ahol ez a halfajta él, ott a növényirtást — amelyet különben kézzel vagy géppel kellene elvégezni — szükségtelenné válik. A megyei halászati felügyelő elmondta, hogy az idén több mint hárommillió 25 dekás pontyot és félmillió süllőivadékot helyeznek a Balatonba. Szépen fejlődnek az angolnák is a magyar tengerben. A próbahalászat során kifogott halak között nem ritkák a 90 cm-es 1,30—1,50 kilós példányok sem. Az angolnák most négyévesek. Két év múlva tömegével megindulnak a Sió csatorna felé, visz- szafogásukra jövőre Siófokon a Sió csatorna zsilipjénél angolnacsapdákat építenek. F. L. Táneversenyre készül a robotember Róma közeiében lakik Fiorenza rádiótechnikus, aki olyan robotembert konstruált, amilyennel a tudományos, fantasztikus regényekben találkozhatunk. Magassága másfél méter, feje, keze és lába mozgékony. A robot gyomrában 72 elektroncső, 90 tranzisztor s vagy egy kilométernyi huzal található. Tud asztalt teríteni, rendbe teszi a lakást, feltörli a padlót, még szamarat is legeltet Most még lassú járású, de a konstruktőr azt állítja, hogy Geranimo nemsokára részt vesz egy modern táncversenyem. Hűtőszekrényeket vásárolnak az eszkimók Akármilyen mulatságosan hangzik, így igaz. Kanada sarki területeinek egy részében az eszkimók újabban nemcsak hűtőszekrényekkel és mélyhűtőkkel szerelik föl a háztartásukat, hanem sztereó-lemezjátszókkal és televíziókkal is. Noha ezen a vidéken kétségtelenül maga a természet gondoskodik a hűtésről, az eszkimók mégis modern hűtőszekrényekben helyezik el élelmiszertartalékaikat. Egy állatbarát problémája Az angliai Weybridge- ben Derek Hardimge állatbarát két dél-amerikai fekete alligátor bébit rendelt kis házi állatkeltje részére. Egy sajátos »trásbiba« folytán kettő helyett 200 darabot küldtek neki, bőr ven elegendő mennyiséget ahhoz, hogy Anglia valamennyi állatkertjét el lehessen látni alligátor bébikkel. Hardimge egy columbiai cégnél rendelte meg az állatokat, és amikor a londoni repülőtéren átvette a ládát és belepillantott — majd összeesett a rémülettől. A kis alligátorok hossza egyelőre 60 centiméter, de ha teljesein megnőnek, mintegy 6 méter hosszúak lesznek. Derek Hardimge most további állatbarátokat keres 198 alligátor bébi elhelyezésére. * • * A francia rádióállomások és lapok a napokban a következő felhívást intézték hallgatóikhoz, illetve olvasóikhoz: — Aíct jó tanáccsal vagy orvossággal szolgálhat, nyomban jelentkezzék Yvés Laurent reimsi kereskedőnél, mert szegény ember már 68 órája csuklik. — Szőnyegpadló. Az Országos Szakipari Vállalat az idén kezdte meg a legújabb hazai burkolóanyag, a szőnyegpadló üzemszerű fel- használását. Többek között szőnyegpadlóval borították a siófoki Európa Szálló helyiségeit is. Az alatt az idő alatt, amíg parkettával egy szobát, addig szőnyegpadlóval hármat borítanak be. Az új burkolóanyag jóval tartó- sabb a PVC-padlónáL Somopvi Néb!a* \ 7 MC7MP inmn^v me0* Bizottsága é« a mTanár# topja. Főszerkesztő? IVTRTTf LAJOS. Szerkesztőségi Kaposvár, Latinka Sándor o. 2. Telefon 15-19. IS-tL Kiadta n Somos? megye* La^k’^dó Vállalat K*~o«-á- Latlnka S. ti. 2. Telefon 15-1 fi Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őr/frnk meg és nem adunk vissza. Törleszti* a Magvar Posta. Előfizethető a helvl no«t*ht^at.alokn* és postiskézbesítőknél. Előfizetés* díj egy hónapra 12 Fi Index: 250R7 Készült a Somogy megyei Nyomda ipari Vállalat kaposvári üzemében KaDosvár. Latinka Sándor utca r