Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-28 / 255. szám

Péntek, 1966. október 88. SOMOGYI N ÉPLAP 3 ■öt Mindig jobb módszert keresve ÚJ PEDAGÓGUSLAKÁSOK Bálványosi vezetők között Egy kicsit hivatalos beszél­getésnek indult a társalgás Aztán észrevétlenül közvetlen hangú eszmecserévé alakult. Néha úgy tetszett, hogy Tóth Lajos megbízott elnök és Klátyik József főagromómus nem is beszélget, hanem han­gosan töpreng, gondolkodik. Tervek, elképzelések formá­lódtak, tapasztalatok, tények kerültek mérlegre. Mi volt a jó, és mit kellene másképp csinálni? Meghatványozódik ilyenkor a felelősség, nagyobb súlya van a kiejtett szónak. A termés betakarítása, a télre való készülődés még ehhez az évhez tartozik, de a vele párhuzamos nagy muniKa, a vetés már a holnapot szol­gálja. — Érdekes volt — mondja a főáigronómus —, hogy ami­kor elkészült a vetésterv, ma­guk a vezetőtársaim is kétel­kedtek abban, hogy végre tud­juk hajtani. Ugyanis összesen hatvan hold búzáit terveztünk búza után, de ez olyan jó erőben lévő terület, hogy az idén húsz mázsát adott. Eddig még minden évben valami miatt el kellett térni­ük az eredeti tervtől. Az idén elhatározták, hogy szigorúan ragaszkodnak hozzá. — Ez nélkülözhetetlen lépés sóihoz, hogy az ember valóban okszerűen gazdálkodjék a ta­lajerővel. — Igen. Es most már csak­nem bizonyos, hogy sikerült megvalósítaná ezt az elhatáro­zást. — Mennyi van még hátra? — ötven hold. De ez majd­nem nagyobb próbatételt je­lent, mint a többi hétszáz. — Eső kellene. Ezen a kö­tött dombvidéken már szinte csaknem lehetetlen a szántás. És mi is csatlakoztunk a mosdósiak felhívásához. — El is vetünk addigra. Ha nem lesz eső, akkor sírva csináljuk, de meglesz. — Nagy szerencsénk, hogy egy igen jó vetöbrigádunk van. Varga Ferenc, Kiss Já­nos, Bertalan Ferenc. És így, hogy jó kezekben van a munka, valóban meg­felelő talajba kerülnek a magvak, nyugodtabban néz­nek a holnap elé. — Ha visszagondolok az utóbbi évekre, valamit min­dig javult a szövetkezet Bár a munkaegység értéke nem egészen tükrözi a jövedelme­ket — mivel több növényt százalékosan művelnék a ta­gok —, de azért ez is be­szél. Az idén 26,70 forintot terveztünk, tavaly huszonhár­mat osztottunk, azt megelőző­en 19,50 forintot. ÜJ ÜZEM AZ EGYESÜLT VEGYIMŰVEKBEN Az Egyesült Vegyiművekben a B-vitamin egyik alapanya­gának gyártásához új üzemet építettek. Két és félszeresére nő a B-vitamin-alapanyag ^:yá rtása az új üzemrész termelé­sével. Ez a mennyiség a Xhi noin-gyár teljes szükségletét fedezi. A képen: Részlet a desztilláló üzemből. — Ez a látszólag kicsi előre­haladás is igen nagy erőfeszí­téseket kíván nálunk. Mert minden évben van valami, ami problémát okoz. Az idén például a burgonya adott gondot. Fitoítorafertőzés, mocskos pajor — csak ennyit mondok. Mindez csaknem százezer forint kiesést okoz. — Pedig, hogy örültünk annak, hogy a harmadik ne­gyedévi fölmérés százötven- ezer forint többletet mutatott ki! — Persze most is örülünk neki, mert így legalább ki­egyenlíti egymást a kettő. De az ember fejében ott motosz­kál a gondolat, valamit tenni kellene, mert mennyivel kü­lönb helyzetben volnánk, ha nem a hiány pótlását szolgál­ná a többlet. Az elképzelések most van­nak kiforróban. Elhatározás még nem született. — Ilyenkor megnövekszik az ember felelőssége. Ügy hatá­rozni, hogy előrelépjünk. Menyit tétováztunk, mennyit számolgattunk azokon az úgynevezett segédüzemeken, amik javarészt hozzáj árultak a mostani többlethez. A szántód! Birkacsárda, amit hosszas huzavona után a nyáron nyitottak meg — és sajnos már csak egy hónapig üzemelhetett —, bruttó 115 000 forintot hozott. A sampinyon- tenyésztés eddig 45 000 forin­tot jövedelmezett. Eddig egyszintesen esi náltuk. Most készülnek a pol­cok, ezután három szinten te­nyésztjük. Eleinte mindenki félt tőle, most már rajta van­nak az emberek. Mert érde­mes. Aztán itt van a most in­duló nyúltenyésztés. Vállal­tuk, hogy ellátjuk a megyét tenyész-alapanyaggal. Kis be­fektetéssel szép pénz van ebben. — Kicsi dolgok ezek, de miért ne éljünk minden lehe­tőséggel? Téglákból áll össze az épít­mény, és minden egyes tégla elkészítése is munkát jelent. Az ember töri a fejét, töp­reng, hogyan és mint lehetne a legjobb, legcélravezetőbb módot megtalálni. Tervek, el­képzelések formálódnak. Es ilyenkor ősszel sokszor éjsza­kába nyúlik, a beszélgetés; mi volt a jó, és mit kellene más­képp csinálni. Vörös Márta Szeptember elején új pedagóguslakásokat adtak át Nagybajomban. Az iskola szomszéd­ságában épített ház fiatal pedagógus házaspárok kellemes, barátságos otthona lesz. Csaknem 1300 fiatal dolgozott a nyáron a balatonújhelyi ifjúsági táborban Több mint négyszázezer forintot kerestek El csöndesedéit a Balatonúj- helyd Állami Gazdaságban az ifjúsági tábor. A fiatalok, akik itt dolgozták, ismét vissztértek fő hivatásukhoz«, a tanulás­hoz. A gazdaságban a közel­múltban értékelték a tapaszta­latokat, összesítették, mennyi munkát végeztek el, hogyan dolgoztak a tábor lakói. Négy csoportban csaknem 1300 fiú és leány dolgozott itt nyáron, főként Szabolcs me­gyeiek. Rajtuk kívül ötven csehszlovák fiatal is segített a gazdaság feladatainak elvégzé­sében: főleg zöldséget, gyü­mölcsöt szedtek, válogattak. Igyekezettel, becsülettel vé­gezték a rájuk bízott teendő­ket a tábor lakói, munkájuk számottevő segítséget jelentett gazdaságnak. Néhány példa: többek között csaknem 3900 mázsa paradicsomot, több mint 900 mázsa zöldbabot, 106 mázsa paprikát, 184 mázsa uborkát szedtek. Mintegy 200 mázsa zöldbabot és paprikát csomagoltak. Ök osztályoztak 300 mázsa paprikát, és 700 má­zsa termés elszállításában se­gédkeztek. Több mint hétszáz holdat kapáltak meg. 7700 má. zsa barackot szedtek le a tá­bor fiataljai. Ezenkívül részt vettek a gyümölcsös ritkítási munkáiban, a termés osztályo­zásában, sorolásában és 284 000 szamócapalánta szedésében. A lelkes, odaadó munka eredményeként a tábor a bevé­teli tervet 91 500 forinttal túl­teljesítette. A fiatalok 408 306 forintot kerestek. Az egy főre jutó napi kereset két-három forinttal meghaladta az egy évvel korábbit. A zárómérleg arról tanúsko­dik, hogy ez a csaknem 1300 fiatal sokat tett a nagyüzem eredményeinek fokozásáért. Részük van abban, hogy a gaz­daság huszonhatmilliós tervén felül mintegy kétmillió forint többletbevétel mutatkozik. Felavatták áz öregek napközi otthonát Somogyszitban (Tudósítónktól.) Nagybajom, Gölle, Kadarkút és Igái után Somogyszilban is meg­nyitotta kapuit az öregek napközi otthona. Az otthont birtokba vevő hu­szonhárom öreget Biczó Mihály já­rási vb-titkár köszöntötte. Beszé­dében méltatta az állam, a társa­dalmi és gazdasági szervek segít­ségét, gondoskodását azokról, akik koruk, egészségi állapotuk, családi körülményeik miatt rászorulnak erre. A községi tanács nevében Szap- panos Balázs vb-elnök vette át az otthont. Elmondta, hogy az intéz­mény megnyitását a helyi tsz 25 000 forintos támogatása tette lehető­vé. Az úttörők virággal és műsorral köszöntötték az öregeket. MEQVERTEK E QY QYEREKET KIHALT AZ ISKOLA, a tantermek üresen ásítoznak a délutáni csendben. Egy ajtón benyitok, tantestületi érte­kezlet van. Nem tudom, ml a téma, de nem hiszem, hogy az egységről beszélnek oda­bent ... Csak égj eilen ajtót találunk zárva, az irodát, ahal lezajlott a szomorú tör­ténet. Az igazgató jelenlétében az igazgatóhelyettes fektette asztalra a gyereket, s a ta­nár tizenkét botütést mért rá. Lábodon, 1966-ban. Már egy hete lezajlott a vizsgálat első része. Akkor másra emlékeztek a pedagó­gusok, mint most, másképp vallottak az osztályvezetőnek, mint most, amikor végképp meg akarta tudni az igazsá­got. Itt ülnek már mind a hár­man az irodában, zavartak, és arcukról azt olvasom: miért kell ilyen nagy feneket kerí­teni a dolognak? Nem is sejtik: szeretnénk bebizonyí­tani, hogy nem igaz az egész; hogy eltúlozták, túl­hajtották, szenvedélyeket kor­bácsoltak föl az emberek ér­telmetlenül. De ellentmonda­nak egymásnak, önmaguknak is ... Szomorú történet. A gyerek kint áll a folyo­són. várja, hogy rákerüljön a sor. A plébános úr már nyilatkozott: — Sajnálom a pedagóguso­kat Nem valami tehetséges, de szorgalmas emberek. A békítés papi feladat, ezért szóltam közbe . .. Az orvos még nincs itt­hon, de jön nemsokára. A véleményére még szükségünk tesz. Ketterer Rudolfé a szó. Mi történt voltaképpen? — A sportszakkör foglal­kozását vezettem délután. Kogy Péter kerékpárral jött oda, zavarta a foglalkozást. Többször szóltam neki, cini­kusan nevetett rám. Odahív­tam, de felült a kerékpárra és elment. Másnap nem szól­tunk neki, mert nem volt otthon az igazgató. Harmad­nap hívattuk, akkor történt... A felindultság már aligha lehet »-mentő körülmény« két nap után, S az indíték? Enyhén szólva: érthetetlen. — Az igazgató ott volt a helyszínen? Zbinyovszky Istvánná za­vartan válaszol: — Ott is meg nem is. Voltam bent, láttam, hogy igazságszolgáltatás folyik. Ki­mentem, hívtak. De én ... én nem láttam. És különben is. Tessék elhinni, oly rosszak a gyerekek, úgy megbomlott a fegyelem ... Letapossák a káposztát is, annyi baj van velük... — És a botról ma a véle­ménye? — Tudom, a pedagógia szerint nem szabadna. De ... nem volt az olyan veszélyes dolog, kérem. Takács Lajos igazgatóhe­lyettes ezt mondja: — Igen, itt voltam, meg­ráztam a gyerek vállát, mert neki akart menni a nevelő­nek. Na de hát, kérem ... Az igazgató így: — Felbiztatták a gyereket. Nem kellett volna ebből ügyet csinálni. De a nevelők mondták neki, ne hagyják annyiban a dolgot. — Miért, a többiek elítél­ték ezt az esetet? Választ nem kapok egyhan­gúlag, de tudom, itt tudtam meg és most: nagyon nagy baj van a sokat hangoztatott egységgel... — Mit mondott az orvos? — Á, semmit! Kutya baja se volt a gyereknek,, orvos­ságot se kapott, látleletet se vettek föl. Csak hiányzott három napig ... — És a plébános úr? öt ki kérte föl, hogy beszélje le a hozzátartozókat a följe­lentésről? Nem tudják. Senki. Azaz­hogy az igazgatónő és Ket­terer félesége is beszélt a plébános úrral. De csak azért, mert érdeklődött. A békítés papi f eladiat... A GYEREK KINT VÄR. Tizenöt éves és hatodikos. Szeretném elkerülni, hogy valamiféle tekintélyrombolás vádjával illessenek. Kell-e a szembesítés? A pedagógu­sok ragaszkodnak hozzá. Pe­dig már az ö »igazságuk« fe­lé hajlik az ember-... De jön a gyerek. Nyíltan, őszintén beszél. Többször is rászólok, erőteljesen: »Vi­gyázz, csak az igazat! El mered ezt mondani az igaz­gató néni előtt is?« — Igém, mert így történt. — Behívtak az irodába. Tudtam, hogy miért. Ott az udvaron megálltam a pálya szélén a kerékpárral. Fut­balloztak, néztem őket. De nem zavartam senkit. Fél­tem, azért nem mentem oda a tanító bácsihoz. Inkább elmentem haza ..; — Az egyik gyerek már jött ki az irodából, sírt. Az igazgató néni ott állt az ab­lak mellett, amikor felelős­ségre vontak. Én nem szól­tam semmit, igazán semmit. A Rudi tanító bácsi fogta a vállamat, megrázott, aztán odajött a Takács tanító bá­csi. Ráfektetett erre a kis­asztalra itt ni, lefogott, és a Ketterer tanító bácsi a térképmutatóval... Én hát­ratartottam a kezemet, elta­lálta. Nagyon fájt, mert ta­valy el volt törve... És ütött. Sírtam. Aztán letérdel­tettek a kályha elé. Mond­tam, hogy édesapámnak majd elmondom... Azt mondta az igazgatóhelyettes bácsi: ne járjon a csőröm. Kizavartak. Bementem az osztályba, sírtam, A Pintér tanító bácsi kérdezte, hogy mi történt, mondtam, hogy megvertek. Elküldött az or­voshoz ... — Ki mondta neked, hogy ne hagyd annyiban a dol­got? — Nem beszéltem én, csak a Miice Györgyi meg a Hu­ber Ilona tanító nénikkel. Nem biztattak, csak azt mondták: nem volt szép, amit velem csináltak ... HÍVJUK A NEVELŐKET. A gyerek újra mondja az egészet. Az asztalra fektetésről eddig nem hallottunk tőlük, a térdeltetésről sem, a tizen­két botütésből is csak négy­re emlékeztek, s most vala­hogy jobban föléledtek az emlékek. Szomorú volt látni ezt a vergődést a tények sú­lya alatt. — Én már nem emlékszem arra, hogy az asztalra fek­tettük-e — mondja Ketterer Rudolf. — Valid csak be, neki akartál menni a tanító úr­nak? — Én, igazgatóhelyettes bácsi? Hiszen meg se szólal­tam, én... a tanítómnak? — Hazudik ez a gyerek, megátalkodott — hallom az egyetlen mentő ötletet. De a tények nem hazudnak..; Olvasom később az orvos, dr. Pethes Róbert följegyzé­sét. Szó szerint idézem: »Pálcával a bal karjára ver­tek. 1—2 napi fekvés. Az al­kar kissé duzzadt. Mindkét fartájékon hat-hat, kb. 10— T? cm hosszú, 5—6 mm szé­les piros csík a bőrön, pál- ccütéstől származnak. Az el­szenvedett sérülések nyolc napon belül gyógyulnak.« — Fájdalomcsillapítót ad­tam, és borogatást javasol­tam. Mondom, szomorú ismerke­dés volt ez a lábodi tantes­tület tagjaival. A kocsit odakint gyerekek állták körül. — Megvertek ám itt másokat is, csak ar­ról nem tudnak — mondja az egyik. Nem is hallgatok rá. De még aznap este megin­dul az áradat. Mindenki ke­resi az ismerősét. Követek jelentkeznek a járási, a me­gyei pártbizottságon, a mű­velődési házban, a szerkesz­tőségben, és ki tudja, még hol. »Igazán rendes fiú a Ketterer, jó kultúrmunkás, őt csak beugratták«. »Te jó barátom vagy, Sándor, te­gyél valamit az ügyben.« »Nem szabad, hogy vissz­hangja legyen ennek ...« »Kérem, én tudok többről is, fényképet is készítettem ar­ról a gyerekről, akit meg­vertek három hónapja ...« Nem tudom, és nem is hi­szem e szavak igazságát. Csak azért írom ide, mert megindult a mentőakció. Va­jon azért, mert hazug, meg­átalkodott gyerek Nagy Pé­ter? Lehet hangadó, lehet nagyon jó és nagyon rossz fiú. Nem tudom. De ebből az esetből nem derült ki. S ha kiderült volna, akkor sem mentség a bot ütésekre. NAGY BAJ LEHET a fe­gyelemmel ebben az iskolá­ban. És nagy baj a tantes­tületi egységgel, a módsze­rekkel, a pedagógiai felfo­gással. Ezt nem én mon­dom, hanem a szakemberek, az osztályvezető, aki most súlyos fegyelmiket oszt ki, s aki már összehívta a tantes­tületet, hogy nem Is erről a sajnálatos eseményről, de ennek kapcsán sok mindenről szót ejtsen a pedagógusok­kal. A tizenkét botütést nehéz feledtetni. Nyomai sokáig sajognak még az emberek­ben, s eltüntetésükre nem gyógyír a borogatás. JL B.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom