Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-02 / 233. szám

T óth Dezső: Szocialista kultúra — eszmei harc S okakat foglalkoztat ma az a kérdés, vajon meg­valósult-e, biztosított­nak tekinthető-e nálunk a szo­cialista kultúra hegemóniája Válaszként joggal idézhetnénk mindazokat az adatokat —ab­szolút számokat és a relatív növekedés statisztikáit —, ame­lyek kultúránk tömeges jelle­gét bizonyítják. Ez pedig a kultúra szocialista jellegének magában is. egyik kritériuma. Ami pedig kultúránk szocialis­ta tartalmát illeti, uralkodó motívuma nyilvánvaló az ok­tatásban, a népművelésben, de az irodalomban, a művészet­ben sem nehéz — akár csak az utóbbi idők — alkotásai­nak olyan felsorolása, amely meggyőz a szocialista realiz­mus intenzív jelenlétéről, tér­hódításáról, illetőleg közvetett hatásáról. Szocialista kultú­ránk, művészetünk a revizio- nizmus és a dogmatizmus el­len folytatott kétfrontos harc eredményeképpen ugyanakkor reálisabb, elmélyültebb, elem­zőbb, tartalmában sokrétűbb, formájában sokszínűbb: ideo­lógiailag meggyőzőbb lett. A fejlődésnek és az eredmé­nyeknek puszta regisztrálása azonban bármennyire szüksé­ges (a távlatvesztés sokszor épp azzal kezdődik, hogy az eredményeket nem tartjuk számon), mégsem elegendő alap a hegemónia kérdésének megválaszolására. A felsoroló megközelítés óhatatlanul maga után vonja az ellenpéldák fel­sorolását. Kulturális életünk­ben hatnak nem marxista né­zetek, nem egy jele mutatko­zik a polgári, kispolgári ízlés­nek. Az ilyen összevetés alap­ján kialakult kép aztán per­sze kétarcú, az eredmények és a fogyatékosságok elrendeződ­nek, s a szocialista kultúra hegemóniájának kérdése sok­szor csupán annak vitatásává redukálódik, hogy mennyi kon­krétum támogatja az egyik, il­letőleg a másik oldalt. Ezzel szemben szükséges hangsú­lyozni, hogy egy keresztmet­szeti kép igazsága csak fél­igazság marad, ha nem kap­csoljuk hozzá a folyamat igazságát is. S itt elsősorban nem az ugyancsak jogos, de megszokott érvre gondolunk, hogy ti. történetileg milyen nagyok és meggyőzőek az eredmények a húsz — vagy akár csak a tíz — évvel ez előtti helyzethez mérten. Ha­nem arra, a tapasztalatok sze­rint a pro és kontra érvek felsorakoztatásánál gyakran háttérbe szoruló igazságra, hogy a szocialista kultúra he­gemóniájának kérdése nem­csak pillanatnyi keresztmet­szet, hanem folyamatos ideoló­giai harc kérdése is. Azért szükséges ezt hangsúlyozni, mert ha pusztán a keresztmet­szeti kép alapján alakul ki kulturális életünk megítélői- nek tábora, az az »-optimisták" és »pesszimisták« csoportja lesz. Ha csak a regisztrálás alapján mondja valaki, hogy kulturális éltünk jó, abban, ha lappangva is, mindig ben­ne fog foglaltatni az ideológiai harcról lemondó elégedettség. Aki másrészt ugyancsak csu­pán a keresztmetszeti arányok alapján vonja kétségbe kultú­ránk szocialista jellegét, an­nak vélekedése könnyen vált olyan pesszimizmusba, amely következménye, de további oka is lehet az ideológiai harc­ról való lemondásnak. A gazdasági építés mel­lett ma osztályharc kér­dése a szocialista tudat, erkölcs, életforma kialakítása, a marxista—leninista vi­lágnézet uralkodóvá tétele, de a szövetségi politika helyes megvalósítása is ideológiai vi­tát föltételez. Mindez természetszerűleg megnöveli a kulturális életnek mint kifejezetten idológiai te­rületnek a jelentőségét. Az itt folyó eszmei harc ugyan­altkor különösen bonyolult is. Hiszen az élet más — poli­tikai, gazdasági — területei­ről kiszorult vagy ott korlá­tozott polgári-kispolgári né­zetek főként itt juthatnak nyilvánossághoz; a fellazítás! politika is sok szempontból erre a területre irányul. Ósz- szegezve: a kulturális élet az ideológiai harc egyik fő frontjává, ugyanakkor sokban legbonyolultabb területévé vált. Ebből következik, hogy sem helyzetének megítélése, sem az abból levont konzek­venciák nem lehetnek helye­sek, ha figyelmen kívül hagyjuk azokat a politikai és ideológiai összefüggéseket, amelyele kulturális életünk jelenlegi helyzetét meghatá­rozzák, s amelyek továbbfej­lődésének is biztosítékai. Alapvető célunk, hogy szo­cialista kultúrát, irodalmat és művészetet minél szélesebb rétegekhez juttassunk el. Ahogyan azonban a kulturá­lis életet az általános össze­függések keretében vizsgál­juk, rögtön kitűnik, hogy ezt a célt nem lehet olyanformán megoldani, hogy kizárólag a szocialista kultúra, irodalom és művészet számára biztosí­tunk szabad utat Ahogyan az Ideológiai Irányelvek rá­mutattak, ideológiai életünk a marxizmus térhódítása mel­lett is ellentmondásos, egé­szében pedig elmaradott a gazdasági-politikai fejlődés mögött. Ilyen körülmények közt a . szocialista kultúra ki­zárólagossága csak adminisz­tratív úton lenne fenntartha­tó. az ideológiai vita megke­rülését jelentené, kulturális téren ideológiai álegységhez vezetne annak összes káros konzekvenciáival együtt. A nemzetközi kultúra minden nem szocialista termékének kirekesztése is ideológiai visszavonulást jelentene ideo­lógiai harc helyett. Abból, hogy kulturális életünkben a szocialista tartalmak mellett másnak is helyet adunk, nem következik, hogy mindennek helyet adunk. Nyilvánvalóan mindent kirekesztünk, ami politikailag ellenséges, s ami a szocialista közerkölcsöt sér­ti. A szocialista, másfelől a politikailag ellenséges tendenciák közt azon-- ban az ideológiai minőségek széles skálája húzódik. Mint ismeretes, kulturális politi­kánk nyilvánosságot biztosít nem szocialista hazai és kül­földi alkotásoknak, kulturális termékeknek is, a VIII. kong­resszus ugyancsak leszögiezte: megjelenhet minden jó szán­dékú, nem ellenséges alko­tás. Lényegében az így kiala­kult helyzettel kapcsolatosak azok a tévedések, amelyek megnehezítik kulturális éle­tünk helyes megítélését. A szocialista és nem szocialista alkotások jelenléte akkor ve­zet zavarhoz, bizonytalanság­hoz, akkor kelti az ideológiai »harmadik út« illúzióját, ha a szemlélő nem számol az ideológiai harc elkerülhetet­len tényezőjével. Ez a téve­dés kaphat olyan jobboldali, revizionista színezetű tartal­mat, hogy az adott helyzet annyira jó, hogy akár ma­radjon is igy. A csak stati­kus szemlélet ebben az eset­ben rögzíteni igyekszik a helyzetet, és végső soron a kulturális élet irányzaton­ként! szerveződésénél, az irányzatokhoz kötött folyó­iratpolitika stb. konzervatív szervezeti igényeinél köt ki. A tévedés azonban vezethet olyan »balos« konzekvenciá­hoz is, amely kimondva ki­mondatlanul az eszmei egy­ség túlnyomórészt admi­nisztratív eszközökkel való biztosítását kívánja, egy helytelennek bizonyult mód­szerben látja változatlanul a kivezető utat. S ezeknek az álláspontoknak megvan a maguk téves elméleti vetüle­tűk is. E zzel kapcsolatban köz­vetlenül is emlékezte­tünk a Kulturális El­méleti Munkaközösségnek a Társadalmi Szemlében nem­rég megjelent, Az irodalom és művészetek hivatása tár­sadalmunkban c. tanulmá­nyára, Azzal, hogy az anyag egymástól elhatárolja a pár­tosság, az elkötelezettség és a dekadencia kategóriáit, ép­pen ezt, a kulturális életünk­ben annyi félreértést kiváltó ideológiai színskálát bontja fel, s ad ennek révén vilá­gosan körvonalazott elvi-el­méleti kereteket az ideológiai harc viteléhez. Éppen ennek az ideológiai »térképnek« az alapján vá­lik világossá, hogy az ideo­lógiai harc jobboldali megke­rülése az elkötelezettséget jellemzően pártossággá, a dekadenciát elkötelezettséggé, a politikailag ellenségeset de­kadenciává játssza át, »lép­teti elő«. Míg a »balos« tor­zítás a pártosságot a napi po­litika közvetlen szolgálatára szűkíti, s így a pártos alko­tások jelentős hányadát az ideológiailag ellentmondásos művek közé sorolja, az elkö­telezettségben rejlő relatív értéket tagadva, azt minde­nestül a dekadencia körébe utalja, a dekadenciát pedig közvetlenül azonosítja a po­litikailag ellenségessel. Nem kétséges, hogy mindkét ál­láspont közös gyökere az ideológiai harc követelmé­nyének szem elől vesztése, megkerülése. S ami kérdé­sünk szempontjából lénye­ges: mindkét szemléletben szükségképpen el fog torzul­ni az adott helyzet adatokra, statisztikákra, műfelsorolá­sokra épülő, önmagában még oly reális képe is. A szocialista kultúra he­gemóniája tehát ered­mény és kötelesség, ténykérdés és felkészültséget igénylő feladatvállalás a szó mély, történelmi értelmében. Elengedhetetlenül fontos, hogy általában, de különösen kul­turális életünk megítélésével kapcsolatban állandóan na­pirenden tartsuk az ideológiai offenzívát. A szocialista kul­túra hegemóniája nagyrészt épp annak a függvénye, hogy milyen mértékben válik a jelszó napi gyakorlattá. Pavel Kovalev: AZ IGÉNYES FŐNÖK A mi intézményünk főnö­ke valamikor igen magas ál­lásban volt. Azt beszéli a fá­ma, hogy az előbbi nagyon fontos helyén nagyon gyen­gén dolgozott, önmagát pe­dig Végtelnül szerette. Ezért komoly bírálatot kapott, majd hozzáak helyezték át alacsonyabb beosztásba. És most ő nálunk dolgozik. Nem úgy. mint az elődje. Az bizony még a •titkárnőjének sem tudott valamicske mun­kát kitalálni. Az új főnök pedig — Afanaszij Makszi- movics — a titkárnőn kívül egy minden lében kanál tit­kárt is szerződtetett magá­nak. Igaz, hogy az állomány­ban nem szerepel ilyen állás. Ö azonban, hogy úgy mond­jam, hátulról kerülte meg a törvényt: az inspektorok kö­zül halászott ki magának va­lakit. Némelyek azt állították, hogy a főnök a titkár beszervezésé­vel jelentős akadályt állított önmaga és az ügyes-bajos látogatók közé. Így azonban csak a be nem avatott és a gyér tudású emberek beszél­hettek. Ha Aafanszij Mak- szimovicsnak nem lett volna titkára, még lélegzetet sem vehetett volna szegény, any­nyian törték magukat, hogy bejuthassanak az irodájába. Így tehát, nyájas olvasó, ha be akarsz jutni Afanaszij Makszimovicshoz, szépen je­lentkezz be a titkárnőnél, ő pedig átad téged a titkár­nak. — <5 jobban ismeri a dör­gést: foglalt-e éppen Afana­szij Makszi movies ? ... És az iratok is kizárólag a titkáron keresztül futnak. Ugyancsak ő bonyolítja le Afanaszij Makszimovics meg­bízásából a telefonbeszélgeté­seket. Egyszóval: amint a tit­kár megjelent, a mi intézmé­nyünk egy csapásra fővárosi eleganciára és szolid hangu­latra tett szert. Minden ügy­ről egyes-egyedül a titkár tesz jelentést. Ezek a jelenté­sek nemegyszer órák hosszat tartanak. A titkár állva je­lent. Ülnie nem szabad. Nem engedi meg a szolgálati hierarchia. Honnan tudom én mindezt olyan pontosan? Roppant egyszerű: én vagyok Afama- szij Makszimovics titkára, te­hát én ismerem legjobban az ő rendkívül kényes igényes­ségét Nemrégiben azt rendelte, hogy kézsítsünk egy jelentést »Állapotok és rendszabályok« címmel. Nálunk általában ezekkel a szavakkal kezdőd­nek a jelentések. Barátom, Szergej Adamejko inspektor készítette el a dolgozatot Ez az Adamejko művelt ember, specialista, felsőbb iskolát végzett, és jó elvtárs. Szergej okos jelentést írt, együtt olvastuk át, javítgat­tuk, majd legépeltettük azzal a megjegyzéssel, hogy nagyon sürgős, A dokumentumot át­adtuk megszemlélésre az iHe- tékesnek és utána a nagy főnöknek. Már tudniillik Afa­naszij Makszimovicsnak. Ö átolvasta, illetve in­kább átfutotta a tekintetével, majd visszaadta a kezembe. Arcán elégedetlenség. — Nem elég mély. Felüle­tes, Át kell dolgozni, átfésül­ni ... — És rám tekint. Én, a Főnök kitűnő ismerő­je, fogom a ceruzát és a no­teszomat. Afanaszij Makszi- movdcs szereti, ha az ő gon­dolatait, célkitűzéseit, meg­jegyzéseit pontosan és szóról szóra följegyzák. Ö nagyon igényes ember. — ... Hát kérem — foly­tatja a főnök —, pro primo: az ügyek állapotára tekintet­tel több kritikai értékelést, pro szekundo: konkrét rend­szabályok kifejtését a föl- emelkedés érdekében ... és a többi. Heinz Kahlau: NYÁRI DAL Hajadon át a fénylő égre látok. Bőrödön nap nyugszik, s a tó vize barna karod között hullámba omlik, meztelen lábad körül lóhere. Hová te nézel, szél jön s tovatűnik, a fák fölötted megtelnek vele. Aratás illatú a lég kezedben, mint ha közel az érés ideje. Nézlek, és rajtad át a nyárra látok Megpihenek e nyár vendégeként. Szeretnék még kis ideig maradni. A nyár keze simogat. Mint tiéd. Hajnal Gábor fordítása •Heinz Kahlau költő a Német Demokratikus Köztársaságban. Berlinben él. 1931-ben Drewitzben született. 1962-ben Heinrich Gretf-dijat, 1963-ban Heine-díjat kapott. A közölt verset Der Fluss der Dinge (A dolgok folyamata) című kötetéből vettük. Mindent föl jegyeztem, csak éppen az »i«-re nem tettem pontot És megígértem, hogy — Szergej Adamejkóval ket­tesben — reggelre átdolgoz­zuk a jelentést. Minden meg­jegyzést figyelembe véve! Kimentem az irodából a saját szobámba. A telefon szüntelenül csengett... Az egyik, a másik... Én pedig mindnek felelek, hogy kit és mikor hajlandó fogadni Afa­naszij Makszimovics. Azután jön a tömérdek ügyfél, látogató, én pedig vá­laszolok minden kérdésre. »Afanaszij Makszimovics meg­ígérte ...«, »Afanaszij Mak­szimovics azt tanácsolja...« és így tovább, ebben a hang­nemben. Nagy volt a rumli és —így — tökéletesen megfeledkez­tem róla, hogy nekem Szer- gej Adamejkóval együtt át kell dolgoznom a jelentést. Másnap reggel Afanaszij Makszimovics, mint mindig, engem hív be először magá­hoz. Persze, a titkárnő köz­vetítésével. Bemegyek a dossziéval. — No csak, átdolgozták a jelentést? — kérdi. — Parancsára — nyögöm ki nagy nehezen, és resz­ketve adom át a jelentés ere­deti, átdolgozásán példányát. Afanaszij Makszimovics fi­gyelmesen megnézi az iratot, nem úgy. mint tegnap, sőt betűről betűre átolvassa egé­szen végig, a hetedik oldalig. Én alig állok a lábamon. — No, látja, ez már egé­szen más. Meglátszik rajta, hogy alapos munkát végeztek — hallom a szavait. És vég­képp nem akarok hinni a fü­lemnek, amikor azt mondja: — És úgy látszik, nem vélt ártalmára a jelentésnek, hogy ilyen precízen megszív­lelték a megjegyzéseimet Afanaszij Makszimovics fennkölt arckifejezéssel, leg­felsőbb aláírásával szentesí­tette az iratot. Mondja még nekem ezután valaki, hogy az én főnököm nem igényes! Mi az, hogy igényes! Lehetnek persze el­lenvélemények, de én igazán jól ismerem az igazságot! (Oroszból fordította: Pagonyi Antall Ténagy Sándor: OKTÓBER Tarló, venyige, kóré — ez maradt. I Ennyi. A fákon átrepül! a N&P* Van hely örülni, megpihenni? Tarló, venyige, kérdj a hegyről nehéz kocsiftjWMU Két sor a jegyzetpapíron. | ősz. Arany. Nem tndom becsapni magam. A pince, a padlás töte? Tarló, venyige, kóró. Az ősz fekete. Haza kell menni. Esők esnek majd, Tarló, venyige, kóró. 'Ey: lefekvés MkL

Next

/
Oldalképek
Tartalom