Somogyi Néplap, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-15 / 218. szám
VtLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ABA > 50 F1ILÉB Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. évfolyam 218. szám. ^ 1966. szeptember 15., csütörtök JWé* V? *7 Terrorlégkör Indon ésiábnn SUKARNÓT FELELŐSSÉGRE VONJA A PARLAMENT A szélsőjobboldal össztüzében álló Sukarno elnököt a parlament is kikezdte: a törvényhozás felszólította őt, Jiogy tartsa tiszteletben az 1945-ös alkotmányt, és Nem elég o;v A minap a tanácsi ipar munkáját elemezte a - megyei tanács ipari osztályának közgazdásza és főmérnöke. A tanácskozáson — amelyen részt vett Szikszai László, a megyei pártbizottság osztályvezetője is — képet kaptunk az első félévi munkáról. Ennek alapján azt lehet mondani, hogy nincs baj. A könnyűipari vállalatok 99,7 százalékra teljesítették termelési tervüket. 181 200 000 forint értékű árut gyártottak (23 millió forint értékűvel többet, mint a múlt év azonos időszakában). Az élelmiszeriparnak sem kell szégyenkeznie: 5,6 százalékkal túlteljesítette tervét. Ha az év hátralevő időszakában nagyobb zökkenő nem lesz, a tanácsi ipar teljesíteni fogja termelési tervét. Ez a teljesítmény azonban nem mindenben felel meg a megye várakozásának. A könnyűipari vállalatok nem teljesítették az eredménytervet, a beruházási programot stb.) Az ötéves terv első esztendejében, az új mechanizmusra való felkészülés időszakában sokkal többet kellene ennél produkálniuk a vállalatoknak. Miért nem tudtak jobb eredményt elérni? A kérdésre nem lehet egy mondattal felelni. Annak ugyanis, hogy csupán közepes teljesítményről beszélhetünk, több oka van: Az egyik ok a kezdeményezés hiánya. A kefeüzemen meg a Vas- és Fémipari Vállalaton kívül nem törekedtek az üzemek arra, hogy kihasználják a tavalyinál nagyobb önállóságot, hogy a rendelkezésükre bocsátott eszközökkel növeljék a termelést, csökkentsék a költségeket. nagyobb nyereségre tegyenek szert. Nem éltek például a bérezés adta lehetőségeikkel. A beszámoló megemlítette, hogy több vállalatnál nem dolgoztak ki ösztönző bérrendszert. A kezdeményezés hiányát mutatja többék között az épületek kihasználatlansága. Az üzemek nem törekedtek a műszakok számának növelésére. Pedig ha csak eggyel több műszakot vezetnének be azoknál a vállalatoknál, amelyeknél még nincs három, sok embert lehetne munkába állítani, s megyénk tanácsi ipara a műszakok számával nem kullogna hátul. A másik ok a kényelmesség. Szólásmondás: kis üzem kis gond, nagy üzem nagy gond. Egyes vállalatvezetők nem akarnak nagy gondot a nyakukba venni. Nem bővítik az üzemet. A Finommechanikai és Gépjavító Vállalat, a Somogy megyei Textilipari Vállalat vezetői például nem fordítottak kellő gondot a beruházásra, nem készítették elő megfelelően a munkát. Emiatt késik annak a programnak a megvalósítása, amelyet a tanács a két vállalatnak megadott. A harmadik ok a mennyiségi szemlélet. A beszámoló utalt rá: a vállalatok többségében nem gondolkodtak azon, hogy a mennyiségi szemléletet fel kell váltania a minőséginek. És végül, de nem utolsósorban azért nem tudott a várakozásnak mindenben megfelelni a tanácsi ipar, mert egy-két vállalat nagyon lemaradt. Így például a Somogy megyei Faipari Vállalat se mennyiségi, se minőségi szempontból nem felelt meg a követelményeknek. Ez a lemaradás idézte elő, hogy nyereségtervét nem tudta teljesíteni az ipar. Több kezdeményezésre, nagyobb rugalmasságra, a beruházások alaposabb előkészítésére, a minőségi mutatók teljesítésére van tehát szükség az év hátralevő részében. S tegyük mindjárt hozzá: a következő években is. t Azok a vállalatok, amelyek képtelenek kifejteni nagyobb energiát, egyrészt nerp tudnak versenyben maradni más vállalatokkal, másrészt nem mozdítják elő kellően azoknak a feladatoknak a megvalósítását, amelyeket a megye vezetői Somogy fejlődése érdekében megszabtak. Nyilvánvaló, hogy azoknak a vállalatvezetőknek a tevékenységét, akik még ma is a régi szemlélettel, bátortalanul, kényelmesen, az erők megfelelő összpontosítása nélkül dolgoznak, az illetékesek nem nézik tétlenül. Deák Ferenc, az ipari osztály vezetője világosan leszögezte a tanácskozáson, hogy azok helyett a vezetők helyett, akik a jövőben nem készítik elő a beruházásokat, nem veszik ki részüket a Tegyünk többet So- mogyérb-mozgalomból, olyanokat neveznek ki, akikkel lehet együtt dolgozni, akik képesek a központi célkitűzések megvalósítására. Óvakodjék tehát minden vezető az önállóság félreértelmezésétől. Mert itt arról is szó van. Némelyek kényelmi szempontból nem hajlandók megfelelően bővíteni az üzemet, próbálnak úgy fogalmazni, hogy az önállóság ilyesmire nekik lehetőséget ad. Ez tévedés. Az alapvető kérdésekben továbbra is érvényesül a központi irányítás. Ezt a pártnak az új mechanizmussal kapcslatban hozott határozata világosan kimondja. Az üzemek vezetőinek tehát nem arra kell törekedniük, hogy a központi utasításokat, elképzeléseket önállóság címén elvessék. hanem arra, hogy azokat a lehetőségeket, amelyeket a központtól a nagyobb önállóság címén kaptak, jól használják ki, továbbá azokat a feladatokat, amelyeket irányító szerveik rájuk róttak, végrehajtsák. Egyébként a Vas- és Fémipari Vállalat bizonyítja, hogy a felügyeleti szervek nemcsak az ország, a megye, hanem a vállalatok érdekeit is szem előtt tartják, elképzeléseiket érdemes megvalósítani. Ez a vállalat ugyanis szép fejlődésen ment keresztül. Ezt annak is köszönheti, hogy a központi elképzeléseket figyelembe vette. Példáját, reméljük, követik az üzemek. Szegedi Nándor Hazaérkezett a somogyi tanácsküldöttség Hazaérkezett Lengyelországból az a somogyi tanácsküldöttség, amely Sási János nak, a megyei tanács vb-el- nökhelyettesének vezetésével tíz napot töltött az olsztym vajdaságban, hogy tanulmány ózza a lengyel tanácsok munkáját. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályán ak képviseletében dr. Varga József, a Spmogy megyei Tanács V. B. képviseletében pedig Sugár Imre elnökhely ettes és SkAba Miklós szt>- «tasök fogadta. Három sikeres partizántámadás Dél-Vietnamban Az amerikaiak tartós megszállásra rendezkednek be I A dél-vietnami partizánok úgyszólván a főváros küszöbén hajtottak végre bravúros akciókat szerdára virradóan. Harminc partizán egy amerikai járműpark, egy rendőrállás és egy vízszűrőüzem ellen intézett ' hármas támadást A járműpark az »Equipe- ment Inc.« üzemhez tartozott E magánvállalat biztosítja az amerikai szárazföldi erők hadianyagszállítását Saigon kikötője és a főváros között. A hatalmas üzem mintegy negyvenezer munkást foglalkoztat, köztük dél-koreaiakat és Fü- löp-szigetieket is. A partizántámadás színhelye légvonalban 3 kilométerre volt csak Saigontól. A szabadságharcosok a szürkületi «Mákban átvágták a járműparkot körülvevő drótakadályokat, az éjszakai órákban aztán behatoltak a telepre, s azt plasztik- és gyújtóbombákkal lángba borították. ötvenöt jármű elpusztult. Meglepetésszerű támadás ért egy vegyes amerikai és dél-vietnami tengerészgyalogos járőrt kilenc kilométerre Da Nangtól. Egyidejűleg heves aknavető-támadás érte az ugyancsak Da Nang közelében fekvő amerikai tengerészgyalogos parancsnoki állást is. Az amerikai hadvezetés új taktikát akar bevezetni a vietnami háborúban: az amerikai hadsereg egységei Dél- Vietnam egy részének tartós megszállására rendezkednek be. A Washington Post megbízható saigoni forrásokra hivatkozva most azt közli, hogy november 8-a, a küszöbönálló amerikai kongresszusi választások után az USA jelentős mértékben ki akarja terjeszteni a háborút, s nagyszabású katonai akciókat tervez. A lap úgy tudja, hogy a jelenleg már több mint háromszázezres expedí- ciós hadsereget igen rövid idő alatt legalább másfélszeres létszámra duzzasztják, de szó van arról, hogy hatszázezer amerikai katonát vetnek be Dél-Vietnamban. 1966 februárjától kezdve hatalmas méretű építőanyagszállítás indult Amerikából Dél-Vietnamba; körülbelül 300 millió dollár értékű fűrész- és acélárut, valamint cementet rendelt az amerikai hadsereg v Most azonban egy kis zavar támadt Mint az AP hír- ügynökség jelenti, Dél-Vietnamban lopják az amerikai építőanyagot. Lehet, hogy öt-, de az is lehet, hogy 10 millió dollár értékű anyagot loptak el — nyilatkozott egy magas rangú hadtáp tiszt a Pentagonban. A Gemini 11. világrekordja Magyar idő szerint a szerda reggeli órákban a Gemini 11. űrpilótáinak sikerült begyújtani az Agena célrakéta hajtóművét. 9.35 órakor jelentették, hogy a Gemini 11. 1372 kilométeres magasságot ért el, s ezzel megdöntötték a világrekordot. A Gemini 11. úrutasai rádió útján elragadtatással nyilatkoztak az élményről. Közölték a Kennedy-fok ellenőrzőtermében helyet foglaló tudósokkal, hogy lélegzetelállító, fantasztikus, szinte hihetetlen látvány tárult szemük elé, amikor az elliptikus pályán száguldó űrhajó elérte a csúcsmagasságot. Conrad. elmondotta, hogy látja az ablakból Ausztrália egész területét. Amikor másodszor repültek el Ausztrália területe fölött, az űrhajó óránként 24 800 kilométer sebességgel száguldott. A Kanári-szigetek fölött az asztronauták ismét bekapcsolták a Gemini ll-hez illesztett Agena célrakéta hajtóműveit, lefékezték az űrhajót, és visszatértek az eredeti pályára, amelynek a Földtől mért távolsága 296 kilométer. Conrad rádión azt jelentette, hogy a műszerek tanúsága szerint a rekordjavítás alatt az űrhajót viszonylag alacsony szintű sugárzási dózis érte, ami szinte biztonságosabbnak tűnt, mint egy mellkasi röntgenátvilágítás. Miután a Gemini 11. visz- szatért a magassági repülés világcsúcsát jelentő elliptikus pályáról, megkezdődött Gordon »félűrsétája«. Richard Gordon, a Gemini 11. amerikai űrhajó pilótája két órán és nyolc percen keresztül állt az űrkabin egyik ülésén, felsőtestével kiemelkedve a kabin felnyitott ajtaján, s színes felvételeket készített. a csillagokról. A kabinajtót a feladat programszerű végrehajtása után, 15.57 órakor ismét lezárták, a Gemini 11. frtiytatla éfié't Gordon és Conrad a szemük elé táruló csodálatos látványon kívül még egy, mindeddig egyedülálló élményt élt át: a »fél űrséta« több mint kétórás ideje alatt kétszer volt számukra éjszaka és egyszer nappal, azaz az űrhajó kétszer haladt el a Föld árnyékos és egyszesr bolygónk napsütötte része felett. Gordon csak »éjszaika« készített felvételeket, »nappal« csupán a gép lencséjét cserélte. Az egyik ilyen »pihenő időszakban« a vezető- pilóta meglepve közölte a földi ellenőrző központtal, hogy néhány percre mind a ketten elbóbiskoltak. Ez volt az első olyan »űrszunyóká- lás«, amelyet űrhajósok valóban légüres térben hajtottak végre. Az űrutazás ma reggel ér véget. Magyar idő szerint 14.52 órakor száll le a Ge- máni 11. az Atlanti-óceán vizére. (MTI) ne folyamodjék többé személyi döntésekhez. A törvényhozók tájékoztatták egyben, hogy az ideiglenes népi tanácskozó gyűlés rendkívüli ülést hív ügyében össze, s azon felelősségre kívánják vonni, mert — szerintük — továbbra is megsérti az alkotmányosságot. Az AFP hírügynökség tudósítója jelentésében kiemeli: az október 1-én kezdődő Su- bandrio-perben be akarják bizonyítani, hogy Sukarnónak tudomása volt a Szeptember 30-a akció kialakulásáról. Más megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy a Suband- rió-pernsk egyenesen a fő feladata Sukarno elnök megbélyegzése. Egyes indonéz politikai körökben úgy vélik, hogy a Sukarno elleni támadások fokozódása miatt az elnök »hosszú külföldi útra megy«, lehetséges. hogy még e hónap vége előtt. A hír- ügynökség utal rá, hogy a közvélemény erősen megoszlik Sukarno támogatói és ellenfeleinek tömegeire, s »bizonyos köröket« idézve azt írja, hogy ha Sukarno nem köszön le, akkor elszabadul az anarchia. Az AFP jól tájékozott indonéz körökre hivatkozva mindehhez hozzáfű • zi, hogy a helyzet szilárdan a hadsereg kezében van, s a katonaság habozás nélkül, könyörtelenül lesújt a baloldali elemekre, ha azok erőszakos eszközökhöz nyúlnak Sukamo védelmében. A tavalyi Szeptember 30-a akció első évfordulójának közeledtét terrorlégkör, hisztéria jelzi Djakartában. A sajtó egyre-másra közöl olyan hi- reket, hogy a kommunisták újabb felkelésre készülnek. Az Ampera című lap. szerdán arról cikkezett, hogy »a kommunisták fegyvereket akarnak csempészni Djakar- täba.« Ez a hír szolgált ürügyül az újabb házkutatásokra. A djakartai helyőrség csapatai sok embert letartóztattak. Medan ban kedden este különleges hadbíróság elé került Ulung Sti Sitepu dandártábornok, Észak-Szumátra volt kormányzója és Namiso alezredes, volt zászlóaljparancsnok, azzal vádolták őket, hogy szerepük volt a szeptember 30-i akcióban. (MTI) NAPFÉNYES ISKOLA fíppf, PEzt az építkezést határidő előtt fejezte be, s augusztus 1-én adta át a Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. A napfényes iskolát azóta száznyolcvanhárom. taszári felsőtagozatos tanuló népesítette be. Csaknem kétmillió forintba került a Móhring Ede tervei alapján épített iskola, százezer forintért vásároltak fölszerelést a tantermekbe, a szertárakba és az irodákba. Megszűnt a tavalyi pend- lizés. Egy volt bolthelyiségben és a tanácsház egyik szobájában ii tanultak a gyerekek. A tízperc nem volt elég rá, hogy egyik helyről a másikra menjenek a pedagógusok. Hamarosan parkosítják az iskolaudvart a szülők és a gyerekek. Sportpályákat építenek, hogy a taszári fiúk és lányok sportolhassanak.