Somogyi Néplap, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-13 / 216. szám

FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁBÓL Somogyi Néplap »• 7. MSZMP MÉGVF' t i-"-TT A ES>* MCGVE1 TAMACS LAPJA ■: Orvnézők és orvhallgatók nyomában Rádió a kályhalyukban, az ágyban és az abrakostarisznyában Televízió a beépített szekrényben VÖRÖS CSILLAG BeszéuünH n hőmről Magyarul beszélő, szélesvásznú olasz film. Majdnem hárommillió rá­dió- és kilenszázötvenezer te­levízió-előfizető van az or­szágban; mellettük azonban akadnak olyanok is, akik ké­szülékeik után nem fizetik az előfizetési dijakat. Kik ezek? — Vannak »csavaros ész­járású« emberek, akik kü­lönböző fondorlatokkal igye­keznek »megtakarítani-« a rá­dió-, illetve a tv-díjat — mondatta a Budapesti Posta- igazgatóság rádió-ellenőrzési csoportjának vezetője, Nagy Ernő. — Előfordul persze, hogy valaki nem ismeri a rendelkezéseket, és így lesz orvhallgatóvá vagy orvnéző­vé. A legtöbb rádióhallgató vagy tv-néző föl sem tétele­zi, hogy akadnak olyanok, akik a rádió hallgatásáért az egy hónapra jutó tíz forintot minden eszközzel meg akar­ják takarítani. Az is elég valószínűtlen, hogy aki 5— 7000 forintért televíziókészü­léket vásárol, tudatosan orv­néző legyen. Mégis vannak ilyenekl Megállapíthatjuk azonban — folytatta a cso­portvezető —, hogy ezek az esetek mindinkább csökken­nek, s főként a rendelkezé­Leütötte és kifosztotta ivótársát Április 24-én együtt iszoga­tott a barcsi 3-as számú ital­boltban Bogdán János és Or­sós Pál. A késő esti órákban egyszerre indultak haza. Barcs és Középrigóc között Bogdán felszólította Orsóst, hogy a nála lévő pénzt adja át neki. Orsós ellenkezett, erre Bgg- dán leütötte, elvette személyi igazolványát és a benne talált 140 forintot, majd az eszmé­letlen embert sorsára hagyva eltávozott A bíróság rablás miatt hyolchónapi szabadságvesztés­re ítélte Bogdán Jánost. Az ítélet nem jogerős. Börtön és kártérítés Lapunkban már ismertet­tük Magyar Lászlónak és Ma­gyar Sándornak, a zákány! téglagyár volt vezetőjének, illetve adminisztrátorának visszaéléseit. Magánosoknak szabálytalanul adtak el téglát, a pénzt zsebre tették, ezzel 51486 forint kárt okoztak a Somogy-Zala megyei Tégla ­és Cserépipari Vállalatnak. A bíróság társadalmi tulaj­dont károsító, folytatólagosan és bűnszövetségben elkövetett sikkasztás miatt Magyar Lász­lót 2 év 3 hónapi szabadság- és 3 évi jogvesztésre. Magyar Sándort 2 év 8 hónapi szabad­ság- és 3 évi jogvesztésre ítél­te. Kötelezte őket a bíróság arra is, hogy együttesen 44 221 forintot. Magyar Sándor ezen­kívül még 7265 forintot a So- mogy-Zala megyei Tégla- és Csenépipari Vállalatnak meg­térítsen. Az ítélet nem jogerős. Ä vádlottak egy hí lésért, az ügyészség pedig súlyosbításért föüebbezett. Ittasan motorozott A napokban vonta felelős­ségre a bíróság Konrád Bélát, a Lábodi Állami Gazdaság vil­lanyszerelőjét. Konrád ez év áprilisában Barcson több üveg sört megivott, majd motorke­rékpárjára ült, és Somogytar- ttócára indult. Űtközben rend­őrök igazoltatták, és megálla­pították, hogy erősen ittas. A bíróság — figyelembe véve büntetlen előéletét — 4 hónapi szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását azon­ban 3 évi próbaidőt« felfiig­sek félremagyarázása folytán nem fizetik a díjakat Nyomozásainkkor találtunk kályhalyukban, ágyban, mat­rac alatt, éjjeliszekrénybe beépítve, sőt abrakostarisz­nyában is rádiót és beépített Szekrényben televíziót. Az ügyeskedőknek nemcsak visz- szamenőleg kell megfizet­niük a díjakat, hanem a sza­bálysértési előadók borsos pénzbüntetésre is ítélik őket. — Egy előfizetési díjért hány rádiót vagy televíziót lehet működtetni? — Egy ingatlanon, illetve egy lakásban a közös ház­tartásban élőknek rendszerint csak egy rádióengedély-dijat kell fizetniük — mondotta a csoportvezető. — Tehát ha valamelyik család egy rádió után már fizet, akkor több rádiót is üzemeltethet. Ki­vétel a beépített autórádió. Ha viszont valaki a lakásá­ban nem tart rádiót, de tranzisztoros készüléket hord a zsebében, az után is fizet­ni kell. gesztette. De hogy a büntetés­nek nagyobb nevelő hatása le­gyen, 1 évre eltiltották a gép­járművezetéstől. Az ítélet nem jogerős. Szabadságvesztés, elvonókúra Az alkohol juttatta bíróság elé, majd a börtönbe Surugli István kőfaragót. Márciusban Szulokon dolgozott, illetve egész nap a község italboltjá­ban decizgetett. Annyira be­rúgott, hogy a vendéglős már nem is akarta kiszolgálni, és távozásra szólította feL Surug- ld erre szidalmazni kezdte a demokráciát, hogy itt »-már élni sem hagyják az embert". Nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett izgatás miatt a bí­róság 10 hónapi szabadság- és 5 évi jogvesztésre ítélte, s kö­telezte, hogy a szabadságvesz­tés ideje alatt elvonókúrának vesse magát alá. Az ítélet nem jogerős. Más a helyzet a televízió­nál. Elvben minden televí­ziókészülék engedélyköteles. Egy kivétel van, ha egy család két készülékkel ren­delkezik, de csak akkor hasz­nálja, ha a másik elromlik. Ez esetben a tartalék készü­lék után nem kell fizetni. — Mi a helyzet az albér­lőkkel? — Ha az albérlő vérségi- leg nem tartozik a család­hoz, s külön rádiója vagy televíziókészüléke van, az bejelentésköteles. Azt sem árt tudni, hogyha valaki tv- készülékét a hónap első felé­ben vásárolja, meg kell fi­zetnie a dijat arra a hónap­ra is. Ha 15-e után vette, arra a hónapra fizetnie nem kell. — •Javult-e a fizetési mo­rál az ellenőrzések hatására? — Föltétien javulást ta­pasztaltunk. Voltak olyan körzetek, falvak, amelyekben harminc rádió-előfizető volt, és ennek tízszerese az orv­hallgató. Ma már fordított az arány. Az erősödő morál, a véletlen, no meg az ered­ményes vizsgálat, állandóan csökkenti a visszaélők szá­mát — mondotta befejezésül az ellenőrzési csoport veze­tője. Zs. La „291 perc“ Augusztus 16-i számunkban meg­bíráltuk a vasutat, mert a Fo­nyód—Kaposvár között közlekedő zsúfolt szerelvények 291 percet kés­tek, és ezzel rengeteg bosszúsá­got okoztak az embereknek. Cikkünkre dr. Szabó Tibor, a MÁV Pécsi Igazgatóságának veze­tője a következőket válaszolta: — A vonatkéséseket a mozdony­vezető helytelen munkája okozta és nem fékszakadás, mint aho­gyan önöket helytelenül tájékoz­tatták. A mulasztó mozdonyvezetőt felelősségre vontam. A további ké­séseket elkerülni nem lehetett, mi­vel a Fonyód felől jövő vonatok oly sűrűn követik egymást, hogy ez kihat a többi menetidejére is. A szerelvények egyesítését nem teszi lehetővé a vonalon jelenleg közlekedhető mozdonyok teljesítő- képességének korlátozott volta. Készenléti mozdonyt kiállítani a vasárnap nagy számban közlekedő fürdővonatok miatt nem áll mó­domban. A cikkben említett sze­relvény késése készenléti mozdony beállításával sem lett volna ki­sebb, mivel a hibát a mozdony- vezető rossz munkája okozta. Ezek a nők! Micsoda örök, ki­fogyhatatlan téma a férfiak szá­mára! Mai Ádárnok mesélik el kalandjaikat, találkozásaikat a szépnemmel. Egyik történet kö­veti a másikat, de valamennyi­nek közös vonása, hogy pellen­gérre állítják az asszonyokat. A rendkívül szellemes, mulatságos A Palmiro Togliatti Me­gyei Könyvtár szabadegyete­mi előadássorozatot indít a Világirodalom az ókortól a felvilágosodásig címmel. Az első előadást Devecseri Gábor Kossuth-díjas költő, műfor­dító tartja meg, címe; A modern ember és a világiro­dalmi műveltség. Az egyes előadásokat irodalmi műsor követi, amelyben fővárosi és helyi művészek lépnek föl. Az előadásokat minden hó­nap harmadik hétfőjén rém­ülni valamennyi epizódjának férfi főhősét Vittorio Gassman eleveníti meg Ahány szerep, annyi arc. Üjra örömmel fedez­tük föl ezt a ragyogó tehetségű művészt. A ülmet szerdáig vetítik a Vörös Csillag Filmszínházban. deák meg a könyvtár elő­adótermében. A sorozat nyolc előadásból áll; hallhatunk a görög tragédiákról, a római vígjátékokról, a középkor költészetéről; Villonról, Dan­iéról, Petrarcáról, Boccacdó- ról, Shakesipeare-ről, a fran­cia klasszicizmusról: Cor- neille-ről, Racine-ről és Mo­li ére-r öl, végül a felvilágoso­dás irodalmáról. A szabad- egyetem előadói neves egye­temi, főiskolai tanárok, írók és költők lesznek. Sikeresen indult az új tanév a tahi járásban (Tudósítónktól.) A Tabi Járási Tana« Vég­rehajtó Bizottságának leg­utóbbi ülésén értékelték az új tanév megindításának ta­pasztalatait Toriéi Dénes művelődésügyi osztályvezető arról számolt be, hogy a személyi föltételek az előző évihez képest lényegesen ja­vultak. A járás iskolái hét új pedagógussal gazdagod­tak, s így a munkát 151 álta­lános iskolai nevelő kezdte meg szeptemberben. A isi­ből már 42 nevelő rendelke­zik tanári képesítéssel. A képesítés nélküli nevelők száma a tavalyi 38-ról 11-re csökkent, miután a nyáron sokan megszerezték a tanítói oklevelet. Az általános isko­lai tanulók száma a múlt évi 4040-ről 3772-re csökkent. Az új tanévre az iskolákban 127 tanulócsoportot szervez­tek. Sz. L. ÍNYCSIKLANDÓ LIBAMÁJ Gondos kezek tisztítják a libamájat a Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyár­egységekben. Kaposvárról a fővárosba szállítják az ínycsiklandó belsőrészt. A Májfel­dolgozó és -értékesítő Vállalat az exportminőscgűl külföldre szállítja, a többiből pe­dig krémet készít. — A tárgyalóteremből — Jenő, már százszor megmondtam, hogy a citromot a konyhaszekrényben találod. Világirodalom az ókortól a felvilágosodásig A Latinka Sándor szabadegyetem irdahni tagozatának programja Morzsák Mivel ritkán olvasott, módjában volt olyan könyvekről beszélni, ame­lyeket nem ismert. * * * .4 feleségét okolta azért, hogy házastársi kapcsola­tuk nem kielégítő, viszont a többi növel nagyon kel- lemes kapcsolatokat tar­tott fenn. ... Jó vezető volt — villa­mossági szempontból. Ná­la senki sem tapasztalt el­lenállást. * * * Amióta televíziót vett, csak így beszél: »Mi, sportolók...« * * * A nő kevéssel is beéri, de csupán akkor, ha a többi nőnek még keve­sebb van. * * * Ahhoz, hogy boldog le­gyen valaki az életben, jó egészség és rossz emlé­kezőtehetség kell. * * * Ha nem volna házasság, ki kellene találni, mert különben arra lennénk kárhoztatva, hogy telje­sen idegen személyekkel veszekedjünk! ... Csodálkozom, amikor tengerikígyó hosszúságú sort látok olyan filmek­nél, amelyeknek tartalmát a legegyszerűbb emberek is naponta átélik, méghoz­zá otthon — és ingyene­sen! * » • Ismerek egy költőt, aki kopott jelzőkkel törleszti gépkocsijának vételárát * * * Mindenkivel merek far­kasszemet nézni, kivéve a farkassal. • * * Hiába van jó párnád, ha nincs jó fejed, melyet ráfektethetsz. _ _ D. S Röviden Dr. John Abemetti skót sebész arról volt híres, hogy gondolatait röviden és velősen tudta kifejez­ni. Egyik páciensében azonban komoly vetély- társra akadt. Egy napon edinburghi rendelőjében erősen da­gadt, gyulladástól vörös karú nő kereste föl, és kérte segítségét. A sebész és páciense között a kö­vetkező beszélgetés folyt le; »Megfertőzte?" »Kificamítottam!" »Borogatni!" Másnap újra megjelent a beteg. »Jobban?" »Rosszabbul." »Tovább borogatni!" Két nap múlva a nő megint eljött az orvos­hoz. Ez alkalommal így zaj­lott le a beszélgetés: »Jobban?" »Meggyógyult. Honorá­rium?" »Semmi! — kiáltott az orvos. — Ilyen értelmes pácienssel még sosem volt dolgom." Somogyi Néblap Az MSZMT Somopt mesve! Bizottságra és a Somogy megy«*» Tanács lapja» Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor a. 2. Telefon 15-19. 15-11. Riadja a Somogy megyei Lankadó Vállalat, Kaposvár. Latinka S. o. 2. Telefon 15-16- Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helvi nostahivataloknál és posilskézbesítőknél. Előfizetést díj egy hónapra 12 Ft index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzeméberíj Kaposvár, tatinka Sándor utca &

Next

/
Oldalképek
Tartalom