Somogyi Néplap, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-27 / 228. szám

Kedd, 1966. szeptember 27. 3 SOMOGYI NÉPLAP KONGRESSZUSI NAPLÓ 88,7 százalék A 88,7 százalék azt jelenti, hogy a Kaposvári Cukorgyár túl van a jövő évre szóló szer­ződéskötések nehezén. Két hó­nap kemény munkájának a gyümölcse ez. Mielőtt hozzá­láttak, versenyre hívták a Ma­gyar Cukoripar valamennyi gyárát: a IX. pártkongresszus tiszteletére október 31-ig a jö­vő évi terület 90 százalékát le­kötik. A gyárak elfogadták a felhívást. Egy hónappal a határidő le­járta előtt a kaposváriaknak mindössze három tized száza­lék teljesítése van hátra. Az eredmény akkor látszik iga­zán nagynak, ha mellé állítjuk a másik adatot is. Országosan a cukorgyárak a tervezett te­rületüknek 59,7 százalékát szerződték le. Kaposvár után a második a Szolnoki Cukor­gyár 75.3 százalékos tervtelje- sítéssel. A Kaposvári Cukorgyár nemcsak a többi gyárat, de sa­ját magát is megelőzte. Tavaly szeptember 15-én a tervezett területnek mindössze 16,6 szá­zalékára szerződtek le. Most a tervezett 16 400 holdból már 14 558 holdra megkötötték a szerződést. A somogyi termelő- szövetkezetekre 5600 hold jut a gyár tervéből. Eddig 5232 hold­ra kötötték meg a szerződést. Említésre méltó, hogy néhány közös gazdaság az ideinél na­gyobb területein termel jövőre cukorrépát. A cukorgyár munkatársai ar­ra törekednek, hogy a szerző­désből ne csali a gyárnak, ha­nem a szövetkezeteiknek is haszna származzon. Minden közös gazdasággal megbeszél­ték, milyen föltételekkel tud­ják vállalni jövőre is a terme­lést Azokon a helyeken, ahol nagyobb területre kötöttek szerződést a szövetkezetek, korszerűsítették a répaátvevő állomást, összesen iiét hídmér­leget építettek, ebből ötöt So­mogybán. A mérlegek a gyár költségén készültek, de év köz­ben a szövetkezetek is hasz­nálhatják. Szentgáloskéren például olyan helyre építették a hídmérleget, hogy silót és ré­pát is könnyen mérhetnek rajta- Ez a szövetkezet éppen a napokban a répaszállítással párhuzamosan harminchat va­gon nyers szeletet is kapott a gyártól. A gépkocsik egyik úton a répát vitték, a másikon pedig a szeletet szállították a gyárból. Így jól járt a szövet­kezet is, a gyár is. Ahonnan teherautóikon szállítják a cu­korrépát, oda általában azon­nal küldik a nyers szeletet is. A gyár megérti a szövetkezet gondjait, s a szállítási kedvez­ményeket nem magának, ha­nem a tsz-nek számolja el. Az építkezések — a rakodók és az átvételi állomások kor­szerűsítése — érdeke a tsz-nek is meg a gyárnak is. Hiszen ez­zel olcsóbbá gyorsabbá válik a szállítás. — Azt akarjuk — mondta Röhrig Imre, a gyár répaosz­tályának vezetője —, hogy a velünk szerződésben levő tsz-ek mindig elégedettek le­gyenek. Hiszen nem csupán egy esztendeig kell a répa, ha­nem minden évben újra oda kell állni eléjük a szerződéssel. Ezért segítünk mindenben azoknak a gazdaságoknak, amelyek rajtunk is segítenek. Miben tudja segíteni a ter­melőszövetkezeteket a gyár? Elég, ha néhány példát emlí­tünk: a karbantartás idejében nagyon sok helyen anyag — kisvasúti sínek, hulladék vas — halmozódik fel a gyár ud­varán, amit itt már nem tud­nak használni. Ezeket nem a MÉH-nek szállítják, hanem a MÉH útján a tsz-eknek adják át. Így a szövetkezetek olcsób­ban jutnak hozzá ezekhez az anyagokhoz. Egymásra találtak a szövet­kezetek és a gyáriak, s ennek az együttműködésnek nagy ré­sze van a szép eredmények elérésében. A szerződéskötések befejezésének határideje még messze van: február végére kellene mindet megkötnie a gyárnak. S ha előbb eléri a célt, ezt a jó együttműködés­nek és a kongresszusi verseny­nek köszönheti. Kercza Imre A MUNKÁSŐRPARANCSNOK üz év április 4-én benső- séges ünnepség zajlott le a munkásőrség megyei pa­rancsnokságán. Zsák Ferenc megyei parancsnok kitüntetést adott át Marosi Józsefnek, a nagyatádi járás munkásőrpa- rancsnokánaik. A díszes kitün­tetés felirata: A haza szolgála­táért. Tizenhat évvel ezelőtt, 1950 őszén a járási kiegészítő tiszt­jei látogatták meg szüleinek vései lakásán Marosi Józsefet. — Volna-e kedve elvégezni egy háromhónapos tartalékos tiszti tanfolyamot? — kérdez­ték tőle. Sok minden megfordult a fiatalember fejében erre a kér­désre. Saját és családja sorsán, a falu életén látta, érezte a változást, a fejlődést. Akkor már egy esztendeje tagja volt a kommunista párt­nak. Ez a tény és öccse példája mondatta ki vele az igenlő vá­laszt. A kisebbik Marosi gyere­Jubiláló gyár a Dráva partján KÉTÉVES a barcsi lakatos­üzem. Ezt csak úgy melléke­sen jegyzte meg Szántó Jó­zef, az üzem vezetője, amikor megmutatta, milyen nagy munka folyik a csarnokokban. Ez a közbevetett mondat, a kérdések a múltra emlékez­tették a.Pécsről ideszármazott vezetőt. — Tudja, mit kaptunk?. Csecsemőt... — S most hol tartanak? — Kamaszkodik ez az üzem... Akikor... Akikor semmi sem volt itt. Azokkal kezdtük, akik Barcsról jártak a pécsi gyárba. Hegesztőket képeztünk, hogy megkezdhes­sük a százhúsz tonnás ce­menttároló silók gyártását... Negyven volt a létszám. (A gyáraivatásról szóló ri­portból tudom, hogy százhar­minc munkás foglalkoztatásá­ról beszélt mindenki hatvan­négy szeptemberében.) — Most hányán dolgoznak az üzemben? — Háromszázötvenen... Ebben benne vannak a kise­gítők, az alkalmazottak, a fi­zikai dolgozók és az ipari ta­nulók. — Hány tanulót nevelnek? — Hatvanan tanulják a la- katosszaíkmát. (Húsz tanulóval kezdték a gyáravatáskor). AZ ÜZEM VEZETŐJE sze­relmese a szakmának. Alapí­tó tagja a pécsi gyárnak. Negyvenötös párttag. — Hányán voltak kommu­nisták az elején? SZERELIK AZ ÉSZAKNYUGATI VÁROSRÉSZ KANDELLÁBEREIT — Tizenkettes — S most? — Negyvenvötem. Nézzük a csarnokban vil- lódzó kék fényeket. A vas spa­nyolfaliakból kialakított ut­cákban SRK-2 szerkezeteket hegesztőnek. Az udvaron emelővillás targonca hordja fürgén az új gyártmányt. A két csarnok között miniummal festik a kész szerkezeteket. Bármerre jártunk az üzem vezetőivel, mindenhol (a dia- rabolóban, a forgácsolóban) szorgalmas munka folyt. Nem kérdeztem, Szántó József ma­gától jegyezte meg: — Az emberek kinevelése... Az volt a legnehezebb. Most már — széttárja karját — jó­nak mondható a munkafegye­lem. Nálunk alacsony az át­lagéletkor. Sok fiatal dolgo­zik az üzemben. Az iparvágány mentén bal­lagtunk. A szélesen hömpöly­gő folyót néztük. — Egy éve fektettük le — mutatott az üzemvezető a sí­nekre. — Azelőtt úgy húztuk- vontuk a több tonnás vasa­kat, mint kutya a koncot. Azt már az ízlésesen be­rendezett irodában mondta el, hogy az idén jól kihasználták az iparvágányt. Csökkent a gépkocsid t, nem költöttek annyit fuvarra, mint azelőtt. Szántó József számokkal te­leírt ívet tett elém. — Nézze, tizennyolcmillió forint volt a teljes termelé­sünk SSL első félévben. Az elő­írt önköltségi szintet azonban nem értük el. Augusztus hó­napot azonban már úgy zár­tuk, hogy elértük a tervezett szintet. — Hogyan sikerült? — Folyamatos volt az anyagellátás. Aztán sikerült leszorítanunk a rezsiköltsége­ket. MÁSHOL TÁLÁN NEM OKOZ GONDOT a munka- j kezdés, itt azonban igen. So­kan járnak be a környékről, más-más időpontban érkezik a vonat, a busz. Az üzem ve­zetői tárgyaltak a MAV-val, az AKÖV-veL Sikerült meg­nyerni a közlekedésieket. Most már az üzemkezdéshez és a munkavégzéshez igazo­dik a busz. Berzence és Barcs között -beállítottak egy mun­kásvonatot. — Megvalósítottuk az egy­séges munkakezdést, nincs harmadik műszak. Ez is meg­takarítást jelent Másik papírt tett elém az üzemvezető. Az állt rajta, hogy két év alatt harmincki­lenc újítást adtak be. Huszon­hatot fogadtak el, húszat pe­dig már megvalósítottak. Ez 17 656 forint megtakarítást eredményezett. Pálmai László forgácsoló brigádvezető újítá­sával időt takarítottak meg a Budapesti I. Épületelem-gyár­nak készülő alkatrészek meg­munkálásánál. Ez négyezer­kétszáz forintot hozott. Czel- ler István és Kálmán István automatikus kilökőszerkeze­tet szerkesztett a szerszámgép­re, amelyen a földalatti épít­kezéseinél használt injektáló betéteket készítik. Ez terme­lékenyebbé tette a munkát, s biztonsági szempontból szán­tén értékes az újítás. — Sokat elárul ez munká­saink lelkesedéséről... Most már a magukénak érzik ezt az üzemet. Reggel helikopter szállt el az udvar fölött. Mindenki ki­tódult a csarnokokból, s meg­csodálta a gépet. Ilyen csoda volt két évvel ezelőtt ennek az üzemnek az avatása Ma már mindenki természetesnek tart­ja. S a járáshoz tartozónak. Lajos Géza két ugyanis egy hónappal az­előtt avatták a néphadsereg hivatásos tisztjévé, és ő is ked­vet érzett, hogy legalább tarta­lékosként kövesse. Kaposváron végezte el a tan­folyamot. Annyira megszerette közben az egyenruhát, hogy vizsga után nem is gondolko­zott sokat, amikor azt kérdez­ték tőle, nem volna-e kedve a hivatásos tiszti pályához. izén öt esztendő múlt el azóta, hogy a haza fegy­veres szolgálatát vállalta. Ez idő alatt volt szakaszparancs- nák, zászlóalj-párttitkár, majd a Petőfi Politikai Akadémia elvégzése után ezred DISZ-tit- kár. Politikai munkás volt a had­seregben, segített formálni, ne­velni a bevonuló fiatal katoná­kat. Velük együtt ment 1954- ben és 1956-ban Bölcskére, ?» - docsára, amikor az árvíztől kellett védeni az embereket. Az ellenforradalom után az első pillanattól kezdve részt vett a karhatalom munkájá­ban, a rend helyreállításában. S amikor 1957 februárjában megalakult a munkásőrség, a nagyatádi járás vezetői őt kér­ték föl a parancsnoki tisztség ellátására. Vállalta, mert úgy érezte, hogy a fegyveres szolgálat mel­lett fontos politikai feladata is lesz. Néhány hónap híján ép­pen tíz esztendeje ennek a el­határozásnak. Amikor emlékei­ről kérdezem, hosszan sorolja őket: — Először is az önként vál­lalt vasfegyelemre emlékezem vissza legszívesebben. Nem voltak akkor még írott szabály­zataink, csak a párt útmutatá­sa, a kommunisták elhatározá­sa szabályozta tevékenységün­ket és az a cél, hogy segítsünk a rend mielőbbi megszilárdítá­sában. Öröm volt olyan embe­rekkel együtt dolgozni — ma is munkásőrök —, mint Tamás Lajos bolhási tanácselnök, Il­lés László, a Kutasi Állami Gazdaság esztergályosa — mindketten kiváló munkás- őrök — és még nagyon sokan a járásból. Marosi József őrnagy kiváló parancsnoki ki tüntetést kapott, amikor százada elnyerte a me­gyei parancsnokság vándorsex'- legét és a kiváló címet. Erre a kitüntetésre éppen olyan büszke, mint a többire: az Ár- vízvédelmi Emlékéremre, a Munkás-Paraszt Hatalomért Éremre, a KISZ központi bi­zottságának aranykoszorús jel­vényére, a tízéves fegyveres szolgálat után kapott Szolgála­ti Éremre, a Közbiztonsági Érem arany fokozatára, s a legutóbb — a 15 évi szolgálat, után — kapott A Haza Szolgá­latáért Emlékéremre. TVéh any hónap múlva ün- nepeljük a munkásőrség fennállásának tizedik évfordu­lóját. Marosi József parancs­nok és a nagyatádi Tóth Lajos munkásőrszázad együtt készül erre a nevezetes eseményre: a fegyelem további javításával, a harckészültség fokozásával, eredményeik gyarapításával, hogy most is bizonyítsák: min­denkor készen állnak a haza fegyveres védelmére . . . Szalai László • * '' ■ ' <• mmÉ ' • • «ÖS <8 mm ■ . ■ <«?£ t iS Dél van éppen. Az iroda FALUSI ARCOK '— A megyei és a járási -----------------------------------­z arva. A megyei es a szakemberek körbejárják a gazdasági udvart, aztán be­néznek a szövetkezet sertés- hizlaldájába. Olyan elmélyed­tem nézelődnek, hogy észre sem veszik az istálló ajtajá­ban álló sildes sapkás öreget. Beszélgetnek egymás között, ilyeneket mondanak: — Akárki akármit mond, szép ez az állomány... — És milyen okos dolog, hogy házilag készítették el az önetetőket! Érdemes lenne másutt is követni ezt a pél­dát. .. Az utolsó szavakat már az agronómus is hallja. Látni az az arcán, hogy jólesik neki a dicséret. Kint a hizlalda előtt még sok minden szóba kerül: a gazdaságos hizlalás, a helyes takarmányozás, a tisztaság, a trágyakezelés. Egyszóval mind­az, ami gond a hétköznapo­kon felmerül. Az agronómus válaszol a kérdésekre, magyaráz, vitat­kozik. Egyetért a vendégek néhány megállapításával. Már A kitüntetett kanász a fiaztató előtt járunk, ami­kor megállít bennünket, és azt mondja, figyeljünk csak. A csöndben tisztán kivehető, hogy odabent, a kutricák kö­zött valaki beszél... — Jól van, na! Szépek vagy­tok, aranyoskáim... Egy kis szünet után ezt hallani még: — A fene a jó dolgodat, hát te nem tudsz vigyázni!... Hallgatunk. A fiaztató aj­taján a sildes sapkás öreg lép ki. Söprű van a kezében, a kifutóban lévő vályúkat kezdi tisztítani. Jó húsz mé­terre lehet tőlünk, így nem hallja az agronómus szavait: — Ö Papp János elletőka­nász. Ha minden állatgondo­zónk ilyen volna, sohase fájna a fejünk... Az elletőkanász hat éve van ebben a beosztásban. Koráb­ban fogatos volt. Mindig szor­galmas ember hírében állt. Itt, a kereki Űj Élet Terme­lőszövetkezetben öt tartják az egyik legmegbízhatóbb mun­kaerőnek. Hatvan anyakoca van gondjaira bízva. Évente hat-hétszáz malac kerül ki a keze alól. Alacsony, csupa dér ember. Rozmárbajuszában is meg le­hetne már számolni a fekete szálakat. Ezt mondják róla. — Ért a jószág nyelvén... Munkájáról szeretnék vele beszélgetni. Mosolyogva le­gyint, aztán szétsimitja ba­juszát. — Az én munkámról? Mit lehet arról beszélgetni? S mint. aki befejezettnek tekinti a disk uralást, vissza­ballag a vályúkat tisztítani. Az agronómus szeretettel néz utána. — Nem szereti, ha dicsé­rik. Természetesnek tartja, hogy a munkát becsületesen kell elvégezni. A szövetkezet egyik közgyű­lésén is példaként emlegették az öreg Papp Jánost. A be­számolóban ezt írtak róla: «Szíwel-lélekkel dolgozik. Megérdemli, hogy itt a kö­zösség előtt köszöntsük.“ Ezen közgyűlésen adták át neki a kiválódolgozó-jelvényt. Ami kor feltűzték a mellére, csak ennyit mondott: — Minek csinálnak énve- lem ilyet? Dolgozom én ak­kor is, ha nem adnak me­dált .. A közgyűlés után ide. gondjaira bízott kocákhoz v zetett az első útja. Akik me;. figyelték, azok mondják­— Aznap délután még na­gyobb szerettei beszélt a ko­cákhoz. Még valami régi dalt is dudorá&zo.i...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom