Somogyi Néplap, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-16 / 193. szám
ttLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK1 Ara SO nuÉa XXIII. évfolyam 193. szám._____________ _ 1966. augusztus 16., kedd A gondolatok tisztaságáért (3. o.) A vasárnap sportja (4. o.) Hatvannyolc ember élete (5. o.) A gyógyításnak él (6. o.) A burgonya hazájában A kalinyini pártmankásküldöltság a kadarkúti Szabadság Tsz-ben A kadarkúti Szabadság Termelőszövetkezetben a burgonyatermesztés módszereivel és eredményeivel ismerkedett hétfőn a megyénkben tartózkodó kalinyini pártmunkásküldöttség. Végh János, a szövetkezet elnöke, Varga János, a szövetkezet főagronó- musa és a község vezetői fogadták a vendégeket. A beszélgetésen és eszmecserén részt vett Dombóvári László, a Kaposvári Járási Pártbizottság első titkára és Csek József, a járási tanács vb-elnö- ke is. Varga János íőagronómus részletesen tájékoztatta a küldötteket a közös gazdaság burgonyatermesztő munkájáról. Elmondta, hogy a szövetkezetben 500 holdon termesztenek burgonyát, és a háztáji gazdaságok jelentős része is burgonyatermesztéssel foglalkozik. A terméshozam növelése végett a kutatóintézetek eredményei és kísérletei alapján különböző új módszereket alkalmaznak. A szelekció pontos elvégzése, a műtrágya helyes adagolása és egyéb agrotechnikai eljárások eredményeként egypár év alatt lényegesen nőtt a terméshozam. Van olyan burgonyatáblájuk, amely gülbabá- ból megadja a 130—140 mázsát is holdanként. De a gyengébb hozamú táblákon is 80 —90 mázsa burgonya terem. A vendégek behatóan érJohnson újabb csanatokat küld Vietnamiba Vasárnap délután amerikai repülőgépek ismét kíméletlen bombatámadást intéztek Hanoi északkeleti külvárosa ellen. A néphadsereg légvédelmi tüzérsége és rakétaegységei a főváros lakosságának támogatásával lelőttek két amerikai repülőgépet, s pilótáikat foglyul ejtették. Az észak-vietnami Viet Tri városa ellen is támadtak amerikai bombázók, lőtték a város sűrűn lakott negyedeit és tüzeltek egy kórházra is. A vietnami néphadsereg egységei egy támadó gépet lelőttek. Egy másik jelentés szerint vasárnap Nghe An megyében szintén lelőttek egy gépet. Ezzel a Vietnami Demokratikus Köztársaság fölött lelőtt amerikai repülőgépek száma 1334-re emelkedett. WASHINGTON Westmoreland tábornok, a Vietnamban állomásozó amerikai erők parancsnoka szombaton Honoluluból az Egyesült Államokba érkezett és rögtön fölkereste Johnson elnököt texasi birtokán. Moyers, a Fehér Ház szóvivője vasárnap elmondotta, hogy a tábornok részletesen tájékoztatta az • elnököt a vietnami helyzetről, a Vietnamban tartózkodó amerikai csapatok hangulatáról, utánpótlási problémáiról, a monszun-időszakkal kapcsolatos nehézségeiről, s az általános stratégia problémáiról, vagyis részletesen jelentést tett a ■Vietnamban folyó hadműveletekről. Kiss Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Johnson elnök vasárnapi tanácskozása Westmoreland tábornokkal, a dél-vietnami amerikai csapatok parancsnokával, igazolta azokat a korábbi híreket, hogy az Egyesült Államok újabb nagycsa- paiterősítéseket szándékozik Vietnamba küldeni, s hosszú háborúra rendezkedik be. Az USA több teljesen újonnan szervezett egységet veit be a háborúba, így például megkezdte a 196. lövészdandár egységeinek partra szállítását. Ezrt az alakulatot több hónapon át az amerikai kontinensen készítették föl a dzsungelháborúra, és katonai szakértők szerint teljesen a vietnami követelményeknek megfelelően szerelték fel. Amerikai politikai körökben megállapítják: Johnson elnök legutóbbi döntései arról tanúskodnak, hogy mereven ragaszkodik korábbi elképzeléseihez s változatlanul bízik abban, hogy fokozott katonai erőfeszítésekkel sikerül ki- kényszerítenie az ameri Icai elképzeléseknek megfelelő döntést Vietnamban. A New York Times vasárnap azt hangoztatta, hogy Johnson el van szánva a további eszkalációra is és reménytelennek tartja, hogy bármiféle belső ellenállás meggyőzze az elnököt a politikai és katonai irányvonal módosításának szükségességéről. A lap ugyanakkor egy másik cikkében rámutat, hogy ennek az irányvonalnak megvalósítása egyre többe kerül s az Egyesült Államok jelentős veszteségeket szenved Vietnamban. (MTI) Többszületés, kevesebb haláleset Szép termést ígér a somogyi sárga — állapítják meg küldöttség tagjai. deklődtek a burgonya ápolása és betakarítása felől. Ezzel kapcsolatban is kielégítő magyarázatot kaptak. A szövetkezet vezetői elmondták, hogy kísérletek folynak a burgonya vegyszeres gyomirtására. Az • eredmény azonban még nem kielégítő, de biztató, s máris szépek az eredmények. A kezdeti kísérletek alapján is el tudták érni, hogy az .ültetést követő másfél, két hónapban a vegyszer gyommentesen tartja a földet, de ezután még továbbra- is szükség van a hagyományos gyomirtásra. Nem kétséges, hogy a jövő útja a teljes vegyszerezés. Ezt nemcsak a burgonya egyenletes fejlődése, hanem gyors betakarítása is megköveteli. Az év első felében — a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva — 74 százalékkal emelkedett a népesség természetes szaporulata — állapították meg a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai, akik részletes demográfiai mérleget készítettek 4966 első hat hónapjáról. Az adatok szerint Magyar- ország lakóinak száma június végén 10 179 000 volt. Több éves stagnálás után észrevehető emelkedést mutatnak az élveszületésekről szóló statisztikák. 1962-ben 130 053, 1963- ban és 64-ben évenként több mint 132 000, tavaly 133 000 élveszületés volt, ez év első felében pedig 71594 újszülött nevét jegyezték be az anyakönyvekbe. Az emelkedés a múlt év azonos időszakához viszonyítva 4 százalékos. Javuló tendenciát mutatnak a halálozási arányszámok is — jórészt ennek tudható be a természetes szaporodás nagyarányú növekedése —, s megnyugtatóan csökken az egyéves kor elérése előtti halálesetek száma is. Sokéves tapasztalat, hogy a házasságkötések zöme az esztendő második felére jut. Tavaly csaknem í!0 000 ifjú pár állt az anyakönyvvezető elé, de közülük mintegy 53 000-en július 1-e és december 30-a között. Az idén hasonlóak az arányok — június végéig pontosan 37 852 házasságkötés volt —, s a fiatalok abban is hűek maradtak a hagyományokhoz, hogy legtöbben majuio-, fogadtak hűséget egymásnak. A népegészségügy félesztendei statisztikai krónikája szintén fejlődésről ad számot. A bejelentési kötelezettség alá eső fontosabb hevenyfertőző megbetegedések többségében javult a helyzet, s például járványos gyer- megbénulásos eset — amelyből 1961 óta szórványosan minden esztendőben fordult elő néhány megbetegedés — ez év első felében egyetlenegy sem volt. A tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva különösen nagy a javulás a szövődményes influenzánál: 1965. január 1-e és június 30-a között több mint 3,5 ezer esetet jelentettek be, az idén viszont június végéig mindössze 178 megbetegedés fordult elő. Vége a kánikulának: hidegbetörést vár a meteorológia A múlt hét közepén az idei nyár eddigi leghosszabb és legmelegebb kánikulai időszaka kezdődött: a már szerdán megindult erős felmelegedés után péntektől hétfőig négy »hőségnap* követte egymást, azaz a hőmérsékleti maximumok mind a négy napon elérték, illetve meghaladták a harminc fokot. A kánikula kedden előreláthatólag megszűnik, vagy legalábbis alaposan csökken. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályának tájékoztatása szerint az Eszak-Európa felett kialakult mérsékelt égövi ciklon sarkvidéki származású légtömegeket szállított Nyugat- Európán át Közép-Európa térsége felé. A hűvös levegő első hulláma mindössze kismértékű hőmérsékletcsökkenést okozott. Második hulláma kedden délben lép be a Kárpát-medence, pontosabban a Dunántúl területére Hatásaként záporokra, zivatarokra, további öt-hat fokos lehűlésre, s az ország nagy részében megerősödő északnyugati szélre számíthatunk. Ami a továbbiakat illeti: fokozatos lehűlés várható, de ennek mértékére még nem lehet következtetéseket lévonni. Verbeccsel, burgonyaforgatóval és különösen a kísérleti stádiumban levő burgonya- kombájnnal csak gyommentes, tiszta táblákon lehet kiváló minőségű munkát végezni. A vendégek ezután a járási és a helyi vezetők kíséretében megtekintették a szövetkezet burgomyatábláit, ahol éppen a burgonyaszüret folyt. Külön-külön tanulmányozták a különféle fajtákat, a gül- babát, a somogyi sárgát és a többit. Érdeklődtek minden fajta termesztési módszerei és hozama felől. Az sem kerülte el figyelmüket, hogy melyik fajtát kedvelik legjobban a fogyasztók. Testvérvárosunk küldöttei a délutáni órákban Budapestre utaztak, ahol kedden és szerdán a főváros nevezetességeivel ismerkednek. ( W. U Tervszerű munka, szép eredmények Elkészült az első félévi munka számvetése a Somogy megyei Iparcikk kiskereskedelmi Vállalatnál is; a napokban körzeti termelési tanácskozásokon ismertették a vállalat dolgozóival, hogyan végezték munkájukat az első hat hónapban. A Sí első félévi tervét 110,4 százalékra teljesítette, és ezzel párhuzamosan túlteljesítette vállalatgazdálkodási eredménytervét is. Érdemes felsorolni néhány érdekesebb adatot a vállalat tervteljesítéséből: a tartós fogyasztási cikkek forgalma 50 431 000 forintot tett ki (ebből OTP-hitelakció keretében 22 398 000 forint értékű árut adtak el). Jelentősen megmö- vekedett a forgalom a 125 és a 250 köbcentis motorkerékpárból, az írógépből, a hűtő- szekrényből, a televízióból, a mosógépből és a porszívóból, csökkent viszont a kereslet a centrifuga, a lemezjátszó és a villanysütő iránt. Üj vonás a vállalat első félévi gazdálkodásában a kockázati alap képzése, illetve felhasználása, ennek jelentőségét azonban nem minden boltvezető értette meg. Érdekesen alakultak a leltáreredmények: az első félévben fölvett 49 leltárból mindössze kettő volt egyező, tizenegy hiányos, harminchat pedis többletes. A hiány ösz- szege 199 000, a többlet összege pedig 377 000 forint volt. Nagy összegű leltárhiány miatt leváltották Kadarkúti Istvánt, a 21-es, Pandúr Jánost, a 7-es, Jakab Gyulát, a 86-os és Király Istvánt, a 123-as bolt vezetőjét. Számottevő összegeket fordított a vállalat hálózatrendezésre. Megnagyobbították és korszerűsítették a járrrjűbol- tot, s hasonló módon átalakították a 132-es papír- és játékboltot- is. Balatonföldváron új üzletházba költözött a ruházati bolt. Tervszerűen folyt a kaposvári boltok portáljának átalakítása is. A vállalat gondot fordít az utánpótlásra is: három évfolyamon ötvenhat fiatal tanult, s közülük tizenöten tettek eredményes szakmunkás- vizsgát. Az új tanévre huszonhárom tanulót szerződtetnek. Az első félévet lezáró termelési tanácskozásokon szó esett a második félévi munkáról is. Mivel erre az időszakra esik az őszi-téli csúcs- forgalom, valamennyi dolgozónak alaposan föl kell készülnie a megnövekedő feladatok elvégzésére. A vállalatnál tart a kongresszusi verseny, a dolgozók szíwel-lé- lekkel csatlakoztak a versenyfelhíváshoz. Az első félévi erev’ ----t biztatóak, s minden .' óny megvan arra, hogy a második félév is jól sikerül.