Somogyi Néplap, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-02 / 181. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1966. augusztus S. Pápai csapat és csepeli egyéni győzelem a tekézők Balaton Kupájában Küzdelemvolt a javából. Mindennél többet mond az, hogy például az egyéni ver­senyben jobb eredmények születtek, mint az 1966. évi magyar bajnokságban. Ha­lomra dőltek a csúcsok, így aztán a szép számú érdeklődő elégedetten távozhatott a Balaton Kupa vasárnapi dön­tőjének befejeztével. A meglepetés már hozzá­tartozik ehhez a tornához. Ez alkalommal a pápaiak szol­gáltatták a legnagyobbat, csapatuk ugyanis maga mögé utasította még a Ferencvá­rost is. A kupadöntő két kaposvári részvevője azt nyújtotta, amit várni lehetett tőle. Bravúrra — sajnos — nem futotta a mieink erejéből. Az egyéni küzdelmek ha le­het, még izgalmasabbak vol­tak, mint a csapatdöntők. A csepeli Győrök Géza 940 fás teljesítménye jobb az idei bajnoki csúcsnál. Hárman jutottak felül a 900 fán. A válogatott Várfalvi például nem. A somogyiak közül ez alkalommal is Ládonyi Csaba bizonyult a legjobbnak, aki az előkelő mezőnyben a 6. helyen végzett. Az 1966. évi Balaton Kupa csapatversenyének végered­ménye: 1. Pápai Textiles 5191 fa 2. Csepel SC 5125 fa 3. Ferencváros 5075 fa 4. K. Építők 5035 fa 5. K. Fáklya 4987 fa 6. Győri Vasas ETO 4954 fa Egyéni: 1. Győrök (Csepel) 940 fa 2. Pilka (Pápa) 911 fa 3. Féltéin (Pápa) 909 fa 4. Várfalvi (FTC) 896 fa 5. Galambos (Gy. ETO) 883 fa 6. Ládonyi Cs. (K. Építők) 7. Bokor (Fápa) 869 861 fa fa 8. Szakály (Fáklya) 859 fa 9. Tusai (Csepel) 857 fa 10. Nagy S. (Pápa) 851 fa Veretlenül nyerte a Nyári Kupát a K. Kinizsi Az NB I-es csoportot kivéve befejeződött a Nyári Kupa küz­delemsorozata. A somogyi labda­rúgó barátok természetesen el­sősorban a Dél-nyugati csoport küzdelmeit figyelték, ahol a Ka­posvári Kinizsi csapata hétről hétre jó eredményekkel örvendez­tette meg híveit. A Kinizsi va­lójában már az utolsó forduló előtt elnyerte a serleget. A leg­utolsó mérkőzésen szép győzelem­mel búcsúzott a csapat a kupa­küzdelmektől, amelyet veretlenül nyert meg. Szeretnénk remélni, hogy a Kinizsi majd az NB II- ben is hozni tudja kupa formá­ját. A K. Kinizsi mellett a Komlói Bányász, a Pápai Textiles, a Va­sas Izzó és a Borsodi Bányász lett a csoportgyőztes. Az NB I­A vezető csapatok rossz napja a megyei bajnokságban K. ▼. LOBOGÓ MARCALI VMO* Kaposvár, Textiles-pálya, 150 né- *6. V.: Pesti. Vörös Lobogó: Szentesi — Schrenk, Zacommer, Marosi — Jusits, Gelencsér, Lovász, Radax, Simon, Teli, Gergő. Edző: Egres László. Marcali: Szántó L — Vö­rös, Pimpauer, Takács — Jakab, Kósi — Varga, Bene, Szántó II., Kisborsó, Hosszú. Edző: Abonyi Károly. Jó védelmek, gyengélke­dő csatársorok küzdelmét hozta a találkozó, ahol egyenlő erők küzdöttek, Így a döntetlen igaz­ságos. Jók: Szentesi, Zacommer, Jusits, ill. Szántó I., Szántó II. Kaiser Béla Marcali HSE—K. Dózsa 2:0 (1:0) Marcali, 300 néző. V.: Völ­gyi­Marcali: Skripeczki — Erők, Beredcz, Nád — Csa­pó, Nagy — Takár, Becze, Csermely, Farkas, Csiszár. Edző: Borsfái Géza. Dózsa: Pápai — Herczeg, Darvas, Fodor — Farkas, Csima — Solymosi, Nagyréö, Ve verán, Haracsi, Vörös. Edző: Radnai István. A tartalékos Honvéd csapat is végig irányítani tudott, csatárai sok helyze­tet kihagytak. A hazaiak győzelme teljesen megérde­melt. G.: Csermely, Farkas. Jók: Skripeczki, Benecz, Csa­pó, Becze, ill. Darvas, Far­kas, Haracsi. B. G. BABÓCSA—SOMOGYTARNOCA 1:0 (X :0) Babócsa, 300 néző. V.: Fény- vési. Babócsa: Varga — Káplár, Ba­kó, Molványi — Milavecz, Bod­nár — Vukmann, Putics, Buko- vics, Csordás, Bicsár. Edző: Ba­kó József. Somogytarnóca: Fehér — Molnár, Mohácsi, Fischli — Dombi, Petrákovics — Boros, No- vák, Verkovczi, Bitó, Kovács. Ed­ző: Szóvári György. Sportszerű mérkőzést hozott a két szomszéd- vár rangadója, amelyen a hazai csapat jobban játszott. A gól mellett két kapufát is rúgtak a babócsai csatárok. G.: Bicsár. Jók: Bakó, Bodzsár, Bicsár, ill. Molnár, Dombi, Novák. Kovács Tibor LENGYELTÓTI—TAB 6:2 (1:1) Lengyeltóti, 600 néző. V.: Hor­váth Z. Lengyeltóti: Fonódl — Dezső, Császár, Somogyi — ^Jörnyei, Papp — Horváth, Sándor, Nyers, Csordás, Miletics. Edző: Parrag János. Tab: Kovács — Kecskés, Szabó, Matyék — Czabulax Simon — Fehérvári, Németh, Garabon, Puha I., Mázi. Edző: Czabula Miklós. Az első félidőben telje­sen kiegyenlített volt a játék, sőt az 50. percben a tahi csapat szerzett vezetést. Ezt követően azonban folyamatosan belelendül­tek a hazaiak, akik lelkes szur­kolóik biztatása mellett végülis fölényes győzelmet arattak. G.: Csordás (2), egyet 11-esből, Nyers (2), Miletics, Sándor, ill. Mázi (2). Jók: Császár. Csordás, Miletics, ilL Kovács, Garabon, Puha I. Kovács Ferenc KAPOLY—NAGYATÁD 2:0 (0:0) Kapoly, 250 néző. V.: Szilvási. Kapoly: Marcsik — Fenyvesi, Somogyi, Miklós — Vida, Lő- rincz — Csáti, Kovács, Kétszeri, Takács, Csordás. Edző: Kálmán Ferenc. Nagyatád: Márkus — Né­meth, Fritz, Nagy — Somogyvári, Nezdei — Fehér, Peszleg, Bazsó, Torma, Szentgyörgyi. Edző: Nagy Árpád. Végig a kapolyi csapat irányított. Fölénye különösen az­után vált nyomasztóvá, amikor Fritz az 55. percben megsérült és végleg kiállt. A vendégeket csak kapusuk kitűnő védése mentette meg a nagyobb vereségtől. G.: Takács. Nagy öngól. Jók: Somo­gyi, Miklós, Vida, Csordás, ill. Márkus (a mezőny legjobbja), Németh, Nagy. Kocsis György TASZAR—K. H. VASUTAS 2:2 (1:0) Kaposvár, Epftők-pálya, 100 né­ző: V.: Ducsai. Taszár: Baki — Kondoros!, Se- gesdi, Fekete — Gyólai, Kiss — Fülöp, Heim, Varga, Horváth, Vo- kó. Edző: Kiss János. K. Vasutas: Illés — Dani, Fazekas, Miseta — Molnár, Simon, Tátrai, Takács, Tánczos, Fülöp, Harsányi. Edző: Albrecht József. Helyenként jó mérkőzést hozott az éllovasok között tanyázó Taszár és a se­reghajtó között levő vasutas csa­pat összecsapása. No és majdnem még vaskosabb meglepetést. Szü­net után ugyanis hosszú időn át a Vasút vezetet 2:1 arányban. A taszáriak csak az utolsó percek­ben egyenlítettek. G.: Fülöp, Varga, ill. Takács, Harsányi. Jók: Fülöp, Varga, ill. Simon, Harsá­nyig Végvári Dénes A . megyei bajnokság állása: 1. K. Vasas 17 10 5 2 41:13 25 2. M. Honvéd 17 11 2 4 33 :18 24 3. Marcali VM 17 9 5 3 49:24 23 4. Taszár 17 9 5 3 29:22 23 5. Kapoly 16 8 3 5 30:18 19 6. K. Dózsa 17 7 3 7 30:23 17 7. Csurgó 17 6 5 6 35:34 17 8. K. V. Lobogó 17 7 2 8 32:31 16 9. Nagyatád 17 6 4 7 22:28 16 10. Barcs 16 6 3 7 22:23 15 11. B.-boglár 16 5 3 8 22:26 13 12. K. H. Vasutas 17 4 5 8 27 :37 13 13. Tab 17 4 5 8 24:40 13 14. S.-tarnóca 17 4 4 9 18:26 12 15. Babócsa 17 4 3 10 18:46 11 16. Lengyeltóti 16 5 1 10 23:46 10 eseknél a Csepel—MTK találko­zón dől majd el. hogy mely csa­pat nyeri a kupát. Nyári Kupa Dél-nyugati csoport 1. K. Kinizsi 5 4 í - 23:6 9 2. Dombóvár 5 13 1 8:8 5 Pénzügyőr 5 2 1 2 12:12 5 4. Várpalota 5 1 2 2 9:12 4 5. Veszprém 5 2 - 3 4:15 4 6. Székesfeh. MÁV 5 1 1 3 11:14 3 K. Kinizsi— Székesfehérvári MÁV 4:2 (3:0) Kaposvár, 1000 néző. V.: Lukács. Kinizsi: Dezső — Bali, Zag, Herke — Szabó I., Csaba — Sza­bó II.* Veverán, Herbei, Nagy, Laczkovics. Székesfehérvár: Szűcs —Práger, Bátor, Ribi — Bognár, Horváth — Jasper, Dávid, Ruzics, Szőke, Nagy. A 19. percben érett góllá a Kinizsi fölénye. Laczko­vics lefutotta a védőket és a ki­futó kapus fölött a bal sarokba emelt. 1:0 26. perc: szép Kinizsi adogatás befejeztével Herbei kö­zelről lőtt a bal sarokba. 2:0 27. perc: Nagy Lövését Szűcs kiütötte Herbei elé, aki nem hi­bázott. 3:0. Szünet után a vendégek kapu­ját Lipovszki őrizte, Práger he­lyett pedig Acs jött be. 47. perc: Nagy védhetetlenül lőtt a jobb sarokba. 4:0 53. perc: Nagy (Székesfehérvár) a vendég csapat támadásának befejezése­ként szép gólt lőtt. 4:1 78. perc: Fehérvári támadás végén Jasper bombázott a háló­ba. 4:2 A négy tartalékkal felálló szé kesfehérvári csapat ellen a Kini zsi az első félidőben kitűnően ját­szott. Ebben az időszakban jól gördültek a támadások, s a be fejezések is rendre sikerültek. A nyolc perc alatt rúgott három gól megzavarta a vendégeket. Szünet után már valamivel jobban ját­szott a vendégcsapat, de egy percre sem tudta bizonytalanná tenni a kaposváriak minden te­kintetben megérdemelt győzel­mét. Jók: Zag, Herbei, Laczko vies, Nagy ill. Ribi és Nagy. * * * Pénzügyőr—Várpalotai Bányász 4:3 (3:1) Veszprém—Dombóvár 1:0 (0:0) Lábod tovább jutott az MNK-ban Megkezdődött a kupadöntő. Minit arról vasárnap besrá­mol tunk, a Lábodi MEDOSZ Somogyudvarhelyen szerepelt Ennyi néző, mint most, még sosem volt ebben a kis falu­ban mérkőzésen. Bevételi re­kordot is jelentett a lábo- diak vendégszereplése az ud­varhelyi csapatnak. Talán a Pamuki és Kovács 5. lett a magyar bajnokságon Három napon keresztül bo­nyolították le az 1966. évi magyar atlétikai bajnokságot, amelynek befejező napján állt rajthoz a K. Dózsa két at­létája, Pamuki József és Ko­vács Géza. Pamuki új számban, a 3000 méteres akadályban rajtolt. Indulása előtt Kovács Ernő edzője úgy mondta, hogy ne­gyedik-ötödik helyre várja a versenyzőjét, továbbá azt, hogy Pamuki esetleg kilenc perc alá kerül ebben a számban, amelyben a jövőben is indulni fog. Kovács Gé­zának ma még erős ez a me­zőny, de jóval ötvenen belü­li eredményre számítok — mondta a két Dózsa atléta edzője. Nos, Pamuki az ötödik he­lyen végzett, a huszonegy aka­dályfutó között Még nem érezte igazán ezt a távot. No meg kevés akadályverseny ta­pasztalata is van. Időeredmé­nye 9:02,2. Tehát nem sikerült elérje a kitűzött időt Ebben a szambán egyébként Jóni István nyerte a bajnokságot 8:52,8-cal. Kovács Géza a 400 méte­res síkfutásban állt rajthoz, s a várakozásnak megfelelően szerepelt, ötödik lett, időered­ménye 49:7 mp. A győztes Gyulai 48,2 mp-t futott szurkolók meglepetést vár­tak. Az őszi rajtra kész Lár bőd azonban hamarosan szertefoszlatta az ezzel kap­csolatos reményeket A Lá­bodi MEDOSZ tehát tovább jutott a Magyar Népköztársa­sági Kupában. Lábod— Som ogy udvarhely 6:0 (3:0) Somogyudvarhely, 800 néző. V.: Hámori. Az NB m-as csapat a követke­ző összeállításban szerepelt: Mo­nostori (Hornai) — Tálas, Kiss, Mihóka — Koczka, Takács (Nagy) — Németh (Ilosfai), Borzas, Csór, Fülöp, Posta. A technikailag sok­kal képzettebb lábodi csapat na­gyobb tudását a hazaiak határta­lan lelkesedéssel igyekeztek pó­tolni. A MEDOSZ győzelme egy pillanatig sem volt vitás. G.: Fü­löp (3). Németh, Borzas, Csór. Jók: Németh, Csór, Koczka, ill. Horváth, és Balogh. Kaposvár várja a magyar vízilabda válogatottakat Amióta meaielentek a fal­ragaszok, itt is ott is szóbe­széd tárgya az, hogy Európa, sőt a világ legjobb vízilabdá­zói játszanak szerdán Kapos­váron. Az Európa-bajnokságra készülődő magyar vízilabda csapatok kitűnően szerepeltek a Magyar Üsző Szövetség ál­tal rendezett nemzetközi tor­nán. A magyar A válogatott pontveszteség nélkül 22:3 gól­aránnyal nyolc ponttal torna- győztes lett. Hogy milyen ma­gas szinten mozog a magyar vízilabda sport, azt mutatja, hogy a második helyen a ma­gyar B válogatott végzett Megelőzve az NDK csapatát, továbbá Csehszlovákiát és az Egyesült Arab Köztársaságot Győrffy Endre, az egykori vá­logatott vízilabda kapus, a K. Vasas elnöke, aki a válo­gatottak kaposvári bemutató­jának fő szervezője, elmond­ta, hogy Kaposváron látni fog­juk Ambrust, Konrád Il-t, Bodnárt, Falkait, Rusorán Il-t, Konrád IH-at Valószí­nűleg ebben az összeállításban szerepel majd az A válogatott A B csapatban is olyan játé­kosok varrnak, mint a sokszo­ros válogatott Dömötör meg Kárpáti dr. Sok tehetséges sőt a válogatás szempontjából is kész játékosnak számitó vizi- labdás alkotja a B-válogat ott csapatot. A szerda délutáni mérkőzés iránt egyébként nagy az érdeklődés. Kaposváron, hisz több mint tizenöt éve, hogy a Szabad­ság strand fürdőben a vízi­labda sport szerelmesei nem láthattak komoly mérkőzést A magyar válogatott pedig még most szerepel csak első ízben Kaposváron. A totó 11+1 talilatos szelvénye: x, 1, 1, 1, 1, x, 1, 1, 1, 1. 1, z, +1. 11 tallélatot 47 pályázó ért el, nyereményük 5195 Ft. 11 plusz 1 találatos szelvények száma 22, nyereményük 9484 Ft. 12 talála­tot 818 íogadó ért el, nyeremé­nyük 203 Ft. 11 találatot 8703 fo­gadó ért el, nyereményük 25 Ft. 10 találatot 32 862 fogadó ért el, nyereményük 9 Ft. BARÁTSÁGOS ALAPON Siófoki Bányász—Nágocs 15:1 (6:0) A Magyar Kupa nagy döntője és az NB III. bajnokság rajtja előtt utolsó előkészületi mérkő­zését Nágocson játszotta a Siófo­ki Bányász. NB III-as csapata, amely a következő összeállításban lépett pályára: Takács — Bertalan, Fehér, Vörös, Takács — Németh, Schádl — Erdei, Pelyva, Kerényi, (Oláh), Tóth n. A siófoki ka­puban a nágocsi kapus állt őrt, míg Iszak a hazaiak hálóját őriz­te. Frissen, szellemesen játszott a Bányász, különösen a támadósor amelyet nem tudott feltartóztat­ni a hazaiak lelkes védelme. G.: Fehér (4), Pelyva (4), Oláh (4), Erdei (2), Németh, iU. Fonyód!. APRÓHIRDETÉSEK Vizsgamentes Komár kismotor eladó. Ka­posvár, Vöröshadse­reg útja 180. (126333) ADÁS - VÉTEL Beköltözhetően eladó Kaposmérő, Rákóczi u. 73. számú családi ház. Érdeklődni ugyanott. (2199) Nagyatád, Mező u. 26. sz. alatti 800 n-öl telekkel családi ház el­adó. (5491) Balatonbogláron, Ár­pád u. 39. sz. 250 n-öl telek félig kész házzal sürgősen eladó. Érdek­lődni: Árpád utca 28. sz. alatt.__________(5499) Kétszemélyes kanapé rekamié eladó. Kapói­vá rBerzsenyi u. 36. Eladó két különálló családi ház beköltöz­hetően két család ré­szére nagy kerttel, gyümölcsössel, szántó­földdel. Kaposvár, Ke- cel-hegy 28. Érdeklőd­ni ugaynott. (126805) Kis családi ház 37 000-ért beköltözhe­tően eladó. Kaposvár, Ady Endre ut. 29. ________________(126815) 6,5 lóerős benzinmo­tor és körfűrész áll­vánnyal eladó. Kapos­vár, Nyár u. 7. (126317) Lemezplatós gumis- kocsik, 3 és 4 tonnásak, egyik billenős, kifo­gástalan állapotban el­adó. Kaposvár, Szegfű U. 18. (126821) Vennék német vagy cseh sportkocsit. Ajánlatokat 15-96 tele­fonszámra kérek. (126337) 974 n-öl szántóföld eladó az Egyenes! dű­lőben. Bővebbet Ka­posvár, Füredi u. 75. (1263J0) Rövid bécsi zongora eladó. Kaposvár, Ná­dor U. 4L (126341) Toponár, Dózsa György u. 13. számú ház 734 n-öl telekkel eladó.___________(126343) E ladó jó állapotban lévő hálószobabútor, vitrin, fonott garnitú­ra, lemezjátszó leme­zekkel. Érdeklődni Kaposvár, Május 1. u. 92. sz. 2 ajtónál, egész nap. ___________(126330) S zőlőprés darálóval eladó. Igái, Vöröshad­sereg u. 70. (126348) AUTÓ-MOTOR • Opel Olympia 10 000­ért eladó. Nagybajom, Táskái. __________(2200) Keveset használt Skoda Octávia eladó. Kadarkút, Árpád n. 9. ___________________(5491) O pel Rekord (Olim­pia) személygépkocsi príma állapotban el­adó. Körzeti orvos, Somogy szob. Kifogástalan állapot­ban levő Jawa, 175 ccm-es, eladó. Hava­si, Kaposmérő, Rá­kóczi U. 57. (126844) Gyakorlattal ren­delkező gyors- és gépíró általános ad­minisztrátor sürgősen állást változtatna. Cím a kiadóban. (2196) Esztergályost azon­nali belépéssel alkal­mazunk. Jelentkezés vállalatunk gépészeti csoportjánál. ÉM So­mogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. U. 16. (4024) Vizsgázott, jól fő főző szakács szeptem­ber 15-re állást vál­toztatna, vagy kony havezetést vállal. Cím a kiadóban. (5498) Vas szakismerettel és nagy autóalkatrész is­merettel elhelyezked­nék anyagbeszerzőnek, vidékre is. Ajánlato­kat: 126849. számra a hirdetőbe. (126849) Az ÉM 44. sz. Álla­mi Építőipari Vállalat azonnal fölvesz buda­pesti munkahelyekre kőműveseket, ácsokat, fémcsőállványozókat, burkolókat, épület—vil­lanyszerelőket, kubi­kosokat és férfi segéd munkásokat. Család- fenntartóknak havi 360 Ft (napi 15 Ft), nem családfenntartók­nak havi 240 Ft (napi 10 Ft) különélés! dí1*t fizetünk, ha vidéki la­kásbejelentéssel ren­delkeznek, és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza Munkásszállást és na­pi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanács4 igazolás és munkaru­ha, szakmunkásoknak szerszám szükséges Cím: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 1.3— 15.. munkaerőgazdái* (4826) VEGYES Üres szoba-konyhát keresünk albérletbe, lehetőleg a belváros­ban. Cím 126852. szá­mon a hirdetőben. Kaposfüred és Ka­posvár .között a vona­ton elvesztettem iga­zolványaimat. Kérem a megtalálót, hogy juta­lom ellenében szíves­kedjék leadni a 13. sz. AKÖV forgalmi osztá­lyára, Kaposvár, vagy lakáscímemre. (2201) HÁZASSÁG 40 éves 172 cm ma­gas, különváltan élő, lakással, jószágállo­mánnyal rendelkező termelőszövetkezeti tag megismerkedne házasság céljából hoz­záillő rendes, tiszta, lakást szerető, jószá­got kedvelő elvált, vagy özvegy asszony­nyal. Gyermek nem akadály. Fényképes levelekre válaszolok. »Üj életre vágyom« jeligére levelet a ki­adóba. (4922) Művelődés—szórakozás VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Csendes otthon. A nagy sikerű magyar film felújítása. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Puskin vá­rosában. Az előadások kezdete 5 és 7 óra­kor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Hajókkal a bástyák ellen. A szí­nes szovjet történelmi film felújí­tása. Korhatár nélkül. Kísérő mű­sor: Barangolás a kék úton. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. DÓZSA KERTMOZI Többgyermekes agglegény. Olasz film vígjáték. Csak 16 éven felüliek­nek. Az előadás kezdete 8 órakor. BARTÓK KERTMOZI A «-Lord-« és bandája. Magyanü beszélő lengyel film. Korhatár nél­kül. Az előadás kezdete 8 órakor. Balatoni mozik műsora ÍALATONMAEU EGY SZÖSZI SZERELME. Csehszlovák íilm. Csak 16 éven felülieknek. Kísérő műsor: Egy könnycsepp az arcon. Az előadás kezdete 8 órakor. BALATONFENYVES fedett kert: A FEKETE TULIPÁN (La Tullpe noir.) Színes, szélesvásznú francia ka­landfilm. Főszerepben: Alain De­lon. Korhatár nélkül. Az előadás kezdete 8 órakor. FONYÖD fedett kert: NYUGODJ MEG, KEDVES (Relaxe — toi, chérle.) Magyarul beszélő, szélesvásznú francia filmvígjáték. Korhatár nél­kül. Kísérő műsor: Bumeráng. Az előadás kezdete 8 órakor. balatonboglar A KIS ÖZVEGY. (La piccola vedova.) Szélesvásznú olasz film. Csak 18 éven felülieknek! Az előadás kezdete 8 órakor. BALATONLELLE fedett kert: A FEHÉR ASSZONY. (Bila páni.) Magyarul beszélő, szélesvásznú csehszlovák filmszatíra. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Gondolatok egy utcanévről. Az előadás kezdete fél 9 órakor. BALATONSZEMES fedett kert: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT VÁGÁNY. (Schneewittchen und die sieben Gaukler.) Színes, zenés, szélesvásznú nyu­gatnémet filmvígjáték. Korhatár nélkül. Az előadás kezdete 8 órakor. BALATONFÖLDVÄR fedett kert: házasság olasz módra. (Matrimonio all, italiana.) Eduardo de Filippo színművének szélesvásznú olasz filmváltozata. Csak 18 éven felülieknek! Az előadások kezdete negyed 8 és negyed 10 órakor. BALATONSZÁRSZÓ NYOMOZ A VŐLEGÉNY. (The man from the Diner* s Club.) Szélesvásznú amerikai íilmvígjá- ték Danny Kaye főszereplésével. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Pletyka délutánja. Az előadás kezdete 8 órakor. zamardi fedett kert: A PÁRIZSI NOTRE DAME. (Notre Dame de Paris.) Victor Hugo romantikus regényé­nek színes, szélesvásznú francia filmváltozata. Korhatár nélkül. Ki­sérő műsor: Kívül a pályán. Az előadás kezdete 8 órakor. SIÓFOK kert: A PÁRIZSI NOTRE DAME. (Notre Dame de Paris.) Victor Hugo romantikus regényé­nek színes, szélesvásznú francia filmváltozata. Korhatár nélkül. Az előadás kezdete 8 órakor. SIÓFOK terem: IDEGEN AGYAKBAN. (Ohne Pass im fremden Betten.) Magyarul beszélő NDK filmkl média. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete fél 6 ét* fél 8 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom