Somogyi Néplap, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-18 / 195. szám

yiLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara 60 FILI ÉR XXIII. évfolyam 195. szám. 1966. augusztus 18., csütörtök Az SZMT elnökségi ülésének napirendjén Pioneer 7. AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A kongresszusi verseny A féléves tervek teljesítését és a kongresszusi verseny eredményeit értékelték a Szakszervezetek Megyei Tanácsa elnökségének tegnap délelőtti ülésén a Közgazdasági Bi­zottság jelentése alapján. A jelentés beszámolt arról, hogy megyénk vállalatainak többsége teljesítette, illetve túlteljesítette féléves tervét. Az építőipar hosszú évek óta először adhat számot arról, hogy az éves terv első felét túlteljesítette, s közben a munka minősége is jelentősen javult. Az első félévben át­adott lakások építésének ide­je 14 százalékkal volt rövi- debb az előző év azonos idő­szakához viszonyítva. Számot­tevő eredmény az is, hogy az előző évihez képest 28 száza­lékkal nőtt a termelés, s en­nek 70 százaléka a termelé­kenység növekedéséből adó­dott. A megye szocialista ipara 103,3 százalékra teljesítette a féléves tervet, a termelékeny­ség 3,1 százalékkal jobb volt a tervezettnél. Említésre mél­tó, hogy az ipari vállalatok féléves külkereskedelmi ter­vüket 53 százalékkal túltelje­sítették. A legjobb eredményt a Tejipari Vállalat, a Vas- és Fémipari Vállalat meg a Húsipari Vállalat érte el. Ja­vultak az eredmények a szál­lítás területén is. A kapos­vári vasútállomás például 13 százalékkal teljesítette túl szállítási tervét. Ezek az eredmények — ál­lapította meg az SZMT el­nökségi ülése — nagyrészt a kongresszusi munkaverseny­nek köszönhetők és annak, hogy a gazdasági vezetők, a dolgozók, a szakszervezeti bi­zottságok, a párt- és a KISZ-szervezatek igényesebb munkát követeltek. Nagyon sok helyen a dolgozók maguk kezdeményezték a kongresz- szusi versenybe való bekap­csolódást. A Somogy megyei Sütőipari Vállalatnál például régóta nem voltak számotte­vő eredményei a szocialista brigádmozgalomnak. Sokan azt bizonygatták, hogy ebben az üzemben nincs meg a reá­lis alapja a brigádverseny ki­bontakozásának. Az idén a kongresszusi verseny ben nyolc brigád küzd a megtisztelő szo­cialista címért. Hasonló volt a helyzet a Vas- és Fémipari Vállalatnál is. Tavaly például egyetlenegy brigádjuk sem vett részt a versenymozgal­makban, az idén viszont már tizenegy kollektíva akarja ki­érdemelni a szocialista brigád címet. A TRANSZ VILL-nál nő dolgozókból álló admi­nisztratív brigád is alakult. Vállalásuk azt bizonyítja, hogy az ilyen munkakörök­ben is éppen úgy kibonta­kozhat a szocialista brigád­mozgalom, mint a termelés­ben részt vevő közösségeknél. A szocialista brigádmozga­lom volt az alapja a kibon­takozott kongresszusi ver­senynek. De a IX. pártkong­resszus tiszteletére tett fel­ajánlások javították a tartal­mi munkát. Mindjobban ér­vényesül az az elv, hogy a munkaverseny nemcsak a ter­melési eredmények fokozásá­ra alkalmas, hanem az em­berek nevelésére is. Az egy­másért érzett felelősség, a vál­lalat jó hírnevének megőrzé­se ösztönözte a Kaposvárt Ruhagyár dolgozóit arra, hogy addig ne adjanak tovább ru­hát a szalagról, amíg annak valamilyen gyártási hibája van. A Dél-magyarországi Fűrészek csurgói telepén dol­gozó szocialista rakodóbrigád tagjai egyik munkatársuk he­lyett is vállalták a munkát, amikor az családi ügy miatt nem tudott megjelenni a munkahelyén. A kongresszusi verseny má­sik sajátsága a munka minő­ségének javítása. A Somogy megyei Állami Építőipari Vál­lalatnál például az előző évi­hez viszonyítva 158 000 fo­rinttal csökkent a minőség elleni kifogásokból származó kártérítés. A Világítástechni­kai Vállalat Kaposvári Gyá­rában 345 000 forinttal csök­kentették a selejtet az előző év azonos időszakához ké­pest. A legtöbb vállalatinál he­lyesen valósították meg az élenjáró brigádok anyagi és erkölcsi ösztönzését. Jelentős összegeket tűztek ki a kong­resszusi versenyben legjobb eredményt elért dolgozók és brigádok jutalmazására. A Ka­posvári Ruhagyár legjobb eredményt elérő három, sza­lagja között például 30 000 forint értékű tárgyjutalmat osztanak majd ki. A mezőgazdaságban különö­sen a kampánymunkák ide­jén van jelentősége az anya­gi elismerésnek. A karádi Bú­zakalász Tsz például 11 000 forintot tűzött ki a kongresz- szusi munkaversenyben első három helyet elért brigád ré­szére. Rámutatott az elnökségi ülés arra is, hogy az első fél­év eredményeit a többi kö­zött úgy lehet fokozni, ha a termelési tanácskozásokon részletesen foglalkoznak a munka verseny eredményeivel, hiányosságaival, s ha mind­ezt a dolgozók tudomására hozzák. Srakta Sándor világrekordja: 200 vagon 15 mázsa Az Egyesült Államok Or­szágos Űrhajózási Hivatala szerdán háromlépcsős Delta rakétával Nap körüli pályára indította a Pioneer 7. elne­vezésű 63 és fél kilós mes­terséges bolygót. A kísérlet célja adatokat gyűjteni a »Nap-szelekről-«, vagyis azokról az ionizált gázfelhőkről, amelyek ve­szélyt jelenthetnek a jöven­dő űrhajósok számára. A Fioneer 7. a Naptól 148, illetve 164 millió kilométer távolságban elliptikus pályán kering majd és 400 nap alatt tesz meg egy fordulatot. (MTI) A hét elején a kánikulát zord, hűvös idő váltotta fel, s bizony a Balaton-parti üdülők a képen látható öl­tözékben próbáltak védekezni a kellemetlen szél ellen. Aztán újra kisütött a nap, folytatódott a vidám, gond­talan nyaralás. Persze, egy dologról azért már nem sza­bad megfeledkeznünk: augusztus vége közeleg, s bár­mennyire nehéz is, búcsúznunk kell lassan a nyártói. (Balatoni mellékletünk a 4—5. oldalon.) Hazautazott a kalinyini pártkiildöttség (Tudósítónktól.) Tegnap már az utolsó hol­dakról vágták megyénkben a még lábon álló kalászosokat, így gyakorlatilag befejező­dött a legnagyobb nyári munka: a megye állami gaz­daságai és termelőszövetke­zetei majdnem 200 000 hold takarmány- és kenyérgabona aratásával végeztek. A termés nagy részét gépekkel takarí­tották be, s a júliusi kedve­zőtlen időjárás ellenére is jó eredményt értek el a kombájnok: a megyei átlag gépenként több mint 340 hold. Az idei aratásban különö­sen a Kaposvári Állami Gazdaság 13 kombáinosa tett ki magáért. A IX. pártkong­resszus tiszteletére tett vál­lalásukat — 5000 hold le- aratását — ezerrel túlszár­nyalták és összesen 963 va­gon új termést szállítottak el gépeiktől a szemhordó brigádok. A kombájnosok közül Srakta Sándor tegnap a göllei Béke Termelőszövet­kezet határában világraszóló eredményt ért el, levágta és elcsépelte a 200. vagon gabo­nát. Srakta június 18-án kezdte meg a kombájnolást, azóta 1203 holdat aratott le; 200 vagon és 15 mázsa ga­bonát szállítottak el kitűnő SZK—4-es gépétől. A 28 esz­tendős fiatalember méltán vívta ki az elismerést új vi­lágrekordjával. A világelső­séget tavaly a szomszédos Baranya megyei Hofecker Já­nos tartotta 173 vagonnal. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Somogy megyei és Kaposvár Városi Bizottságá­nak vendégeként négytagú pártküldöttség tartózkodott megyénkben Kalinyinból, Ka­posvár szovjet testvérvárosá­ból. Szovjet barátaink — M. A. Karaszov, a Kalinyin te­rület pártbizottságának titká­ra, a küldöttség vezetője, D. pártbizottság titkára, V. I. Gyenyiszov, a kalinyini va­gongyár pártbizottságának titkára és V. N. Pigaszin, a kalinyini textilkombinát igaz­gatója — megismerkedtek Kaposvár ipari és kulturális nevezetességeivel, megyénk mezőgazdaságával és a Bala- ton-part üdülőhelyeivel. Egyhetes itt-tartózkodás pülőgéppel elutazott hazánk­ból. Vendégeinket a Ferihegyi repülőtéren Szigeti István, a megyei pártbizottság titkára, Somogyi József, a Kaposvári Városi Pártbizottság első tit­kára és Tobak István, a me­gyei pártbizottság osztályve­zetője búcsúztatta. Ott volt a delegáció búcsúztatásán V. A. Konovalov, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségé­I. Kivisov, a Kalinyin városi után a küldöttség tegnap re- nek első titkára is. ____________——————————— L ord Avon sem ért egyet a vietnami háborúval A dél-vietnami szabadság- harcosok szerdán a kormány­csapatok őrállásai t támadták egy tengerparti faluban, Quang Ngai tartományban, Saigontól körülbelül 550 ki­lométernyire északkeletre. A felszabadító hadsereg egységei a támadás után visszavonul­tak. Egyik fél veszteségei sem ismeretesek. Kedden Saigontól 160 kilo­méternyire keletre mintegy ezer amerikai tengerészgyalo­gos szállt partra egy kombi-: nált tengeri és légitámadás védelme alatt. A partról be­nyomultak a mocsaras őser­dőbe, ahol a dél-vietnami fel­szabadító hadsereg 5. hadosz­tályának megerősített állásait feltételezik. Ugyanezen a vi­déken hajtja végre »Toledo« elnevezésű hadműveletét az amerikai ejtőernyősök 173. dandárja. A part mentén tovább északra, Saigontól körülbelül 600 kilométernyire ésaakke­(Folytatás a 2. oldalon.) — legalább is szépnek látta az épülő fedett uszoda tetejéről a megyeszékhelyt a lencse mögül fotósunk. A sok fa­sor. a virágok, a régi és új házak, középületek tarka egyvelege teszi széppé nemcsak a fotós, hanem a vendég és a törzslakó számára egyaránt az egyre épülő, szépülő Kaposvárt. 700 000 külföldi Elkészült az év első hat hónapjának idegenforgalmi statisztikája. Januártól június végéig összesen több mint hétszázezer külföldi vendég fordult meg Budapesten, a Balaton-parton, a Dunaka­nyarban és hazánk más üdü­lőhelyein. A baráti országokból össze­sen körülbelül 350 000-en ér­keztek — a tavalyi év azo­nos időszakához viszonyítva 76 százalékkal többen. Hó­napról hónapra emelkedett a nem szocialista országokból Magyarországra látogatott vendégek száma is, s a fél­év végéig meghaladta a 116 000-ret. Csaknem 240 000-ren átuta­zóban jártak hazánk külön­böző tájain (36 százalékkal többen, mint 1965-ben), és a »futó vendégek« tetemes ré­sze útiprogramját megváltoz­tatva időt szakított arra is, hogy közelebbről ismerkedjék országunkkal. A kimutatások szerint az első félévben 343 000 magyar turista járt külföldön. A turistaforgalom orszá­gonkénti megoszlásáról ké­szült statisztikák szerint az első félévben különösen Len­gyelországból és Csehszlová­kiából érkeztek jóval na­gyobb számban vendégek, mint az előző év azonos idő­szakában. Az emelkedés a lengyeleknél 140, a csehszlo­vákoknál 139 százalékos. Ju­goszláviából 78, az NDK-ből 36, Ausztriából 14, a Szov­jetunióból 5, Franciaország­ból 17 százalékkal jártak többen nálunk, mint 1965 ja» nuár 1-e és június 30-a kö­zött. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom