Somogyi Néplap, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-16 / 167. szám

Szombat, I960, július 16. 3 SOMOGYINÉPLAP Apránként a milliókig — Olyan ózon dús a levegő itt a vízfüggöny mögött, mint zápor után. Csakhogy vízcseppeket is tartalmaz. Ezért van szükség a csepple- választóra. ÜVEG HELYETT ALUMINIUM Szalai József, a Pamutfo- fló-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának újítási előadója ki­áltotta fülembe ezeket a sza­vakat A légszivattyúk előtt álltunk, melyek óránként 520 000 köbméter friss leve­gőt nyomnak a fonókba. Zú­gott, rohant körülöttünk a levegő, mint egy balatoni or­kán. Ordítva is alig értettük egymás szavát A folytatást már a kap­csolóteremben meséli eL A cseppleválasztó üveglapokból kialakított labirintus. A le­vegőben lebegő vízcseppek az üveglapokra rakódnak, s csak a kellő hőmérsékletű és pá­ratartalmú levegő jut tovább a csarnokba De idővel az üveglapokra vízkő rakódik, amit alig lehet letisztítani, s így a kétévente esedékes tisztítás alatt az állomány 90 százaléka összetörik. 2400 üveglapról lévén szó, ez te­kintélyes kiadást jelent. Negyedes Lajos és Schreck József újítása azonban egy­esapásra véget vet az üveg­gel való veszélyes és drága bíbelődésnek. Az üveget pa­raffinnal bevont alumínium lemezzel helyettesítették. Így a vízkő könnyen eltávolítha­tó, az alkatrészek élettarta­ma gyakorlatilag végtelenre nő. Ezzel igen szerény szá­mítás szerint évi tizenegy- ezer forintot takarítanak meg. — De hiszen ez bárkinek eszébe juthat — véli a kívül­álló. Mi ebben a zseniális? KIÉ A DICSŐSÉG? Gyakran a korszakalkotó találmányok is kézenfekvőnek tűnnek. Főleg az utókor sze­mében. Az emberek azon­ban igen sokszor kényelme­sek, gondolkodni lusták. Mindenképpen elismerés ille­ti hát azokat, akik munka­helyükön nyitott szemmel járnak, s a nehézségek lát­tán nem elégszenek meg a mérgelődéssel. Hiszen akár­milyen kézenfekvő is az újítás, azé a dicsőség, aki elsőnek javasolja. A textilművek újítási iro­dájában kartonok tömege bi­zonyítja, hogy nagyon sok dolgozó töri újításon a fejét. Az üzemben járva pedig egyre mutogatják: ezt is, azt is mostanában vezették be, a harmadik eljáráson még gondolkodnak, a ne­gyedik már régen jól bevált A klímaberendezés vezér­lőtermében félig kész mű­szerfal előtt állunk. A tech­nikusnak eddig állandóan a munkacsarnokokat kellett járnia, a műszereket figyel­nie, s ha valami rendellenes­séget észlelt, siethetett szo­bájába a kapcsolókhoz. Most Keller Antal tervei szerint távvezérlésű műszereket sze­reltek föl, s egy ruhásszek­rény nagyságú készülékben elhelyezték a számlapokat s a kapcsolókat is. Ezentúl nem kell rohangálniuk a kezelők­nek. Az újító pedig 4500 fo­rint jutalmat kapott. Fonóüzemről lévén szó, igen sok embert foglalkoz­tatnak a hüvelyek. Felraká­suk, leszedésük, rendezésük, tárolásuk megannyi egyszerű, de számtalan kezet igénylő művelet. Épp ezért nagyon fontos lenne ezeknek a munkáknak a gépesítése. Presing Lajos szabadalma már négy éve kiválóan meg­oldotta a hüvelyrendezést. A meglepően egyszerű szerke­zet a szalagon érkező orsó­kat vastagabb végükkel előre buktatja a ládába. Évente 270 000 forint értékű kézi­munkát takarítanak meg így. ÉVI 600 000 FORINT MEGTAKARÍTÁS Jó volna azonban a hüve­lyek kezelését teljesen gépe­síteni. Leszedésük például egymagában is 140 személyt foglalkoztat. Nagy dolog len­ne hát, ha sikerülne erre va­ló gépet szerkeszteni. S hogy hamarosan sikerül, tán jog­gal remélik: két gyakorlott újító-csoport is dolgozik raj­ta. De a hüvelyek anyagban is nagy értéket képviselnek. Egy papírhüvely ára 2 fo­rint, és néhányszori haszná­lat után tönkremegy. Márpe­dig ezrével van szükség rá­juk. Sajnos, a műanyag se tart sokkal tovább. Mire öt- hatodszorra kerül a gépre, a bordázat, amely a fonalat tartja, lekopik róla, s egyre több lesz a selejt. A munká­sok úgy próbáltak segíteni ezen, hogy kézzel barázdákat vágtak bele. Egyszerű volt a gondolat: ezt kellene ala­posabban és géppel megolda­ni. S az újonnan tervezett szerszám évi 600 000 forintot takarít meg a gyárnak. Az újítási előadó hatalmas számokkal dobálózik. Ter­mészetes, hogy a százezres eredményekre a legbüszkébb. A kartonok azonban sok-sok filléresnek tűnő újításról is beszélnek. S itt már nem is az összeg a fontos, hanem az, hogy mindenki gondolkoz­va végezze a maga munká­ját, hátha megoldhatná egy­szerűbben, jobban is. Mil­liókat takaríthatunk meg így­Molnár László Minden harmadik munkás nő A felszabadulás óta végbe­ment társadalmi-gazdasági változást jói érzékelteti a nők foglalkoztatottságának helyzete: 1930-hoz képesít 73 százalékkal több nő áll mun­kában. Az összesen 1 700 000 dol­gozó nő négyötöde fizikai, egyötöde szellemi foglalko­zást folytatott 1960-ban, A fizikai munkában a nők számaránya a legmagasabb (60 százalék) a kereskedelem­ben és a vendéglátóiparban. A mezőgazdaságban dolgozók­nak több mint 40 százaléka, az iparban minden harmadik munkás nő. A szellemi foglalkozások közül a könyvelő 70, a gyors- és gépírók 99 és fél, a taní­tók 7.5, a pénztárosok 82 százaléka, az általános és kö­zépiskolai tanárok mintegy fele, az ápolók több mint 90 százaléka, a bérelszámolók háromnegyede nő. A gyógyr szerészek fele, az orvosok egynegyede nő, ebben a két foglalkozásban 1930 óta meg­háromszorozódott a nők tér- foglalása. KOMBÁJNOSOK Ülnek a nagy testű gépen. Fülükben zúg-dübörög a motor minden zaja. Fejük fölött el­lenző, de arcukon patakokban csorog a veríték. Láthatatlanul, de szüntelenül lepi őket a por, kezük olajos... Nem ültem kombájnon, nem tudom, hogy fizikailag milyen megerőltetést jellent ez. De láttam őket. Be­széltem velük. El tudom kép­zelni, hogy a hőség nemcsak kínzó, hanem fájdalmasan saj­gó is tud lenni, és legalább úgy, mint maga a munka, erőt, energiát rabol. El tudom kép­zelni, hogy sokszor nehéz le­vegőt venni, amikor fentről tüJ zel a nap, a föld visszaveri a tikkadt hőséget, és a gép, mint valami élőlény, perzselőt lehel. De akárhányat kérdeztem meg, egyiktől sem hallottam ezért zokszót, panaszt. Csak azt: »Ez kell, ez a jó! Ilyenkor lehet jól menni.-« És nem fe­lejtem, egyikük egyszer azt mondta, mikor néhány szóra megállt a szikrázó tarlón: »Az lenne az igazi, ha ilyenkor leg. alább két nap ragyogna az égen...« Nem volt Kral lélek az az agronómus, aki azt mondta: »Ha költő lennék, ezt biztos megírnám. Mert nem csupán a munka kíván verset, hanem ezeknek az embereknek az ál­dozatvállalása is. És mindig több hárul rájuk, mindig több figyelem fordul feléjük.« Ki emlékszik már azokra a tiltakozó, idegenkedő meg­jegyzésekre, melyeket haLlani Bizonyít vány osztás és beíratás TÖRETLEN, GAZDAG TANÍTÓI PÁLYA ért véget hivatalosam a felsőmocsoládi általános iskola csa» ládias hangulatú ünnepségén, amikor egy régi kollégát, Los- sos Ágostont köszöntötték nyugdíjba vonulása alkalmából pedagógustársai. Keresetlen, baráti szavakkal búcsúztatták. Olyan egyszerű és megrendezetten volt ez az ünnepség, amilyen Lossos Ágoston egész élete. A csontos arcú, magas, szikár ember ahogy hallgatta az igazgató szavait, felidézö- dött előtte nehéz, küzdelmes életének minden mozzanata, A csurgói tanítóképzőt végzett, szerény reményekkel induló fiatalember egy évig fizetés nélkül tanított a so- mogysárdi iskolában, a későbbi állás, a biztos kenyér re­ményében. Amikor 1922-ben megválasztották, fizetése egy mázsa búza árának felelt meg. Ehhez jött a néhány kiló liszt, a zsír és időnként egy öltönyre való »tisztviselő« szö­vet Így hívták akkoriban az olcsóbb, gyengébb minőségű »egyen« szövetet. Akaratlanul elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogy mit szólna a fia, ha ennyi lenne a fizetsége. Szamárság! Az öltönyt föl se venné. A ROLLE gák sorban megszorították A KEZÉT, és ő csak állt mozdulatlanul, egyik arcról a másikra nézett, s közben kereste a szavakat. Nehéz, hosszú évek voltak, A sárdi iskolában hárman tanítottak kétszáztizenhat gyereket. A fölszerelést egy pa­latábla jelentette a hozzávaló pálavesszővel. ABC-s könyve már nem mindegyik gyereknek volt, húsznak pedig még palatáblára, pálaveszöre sem tellett. A háború után hat pad maradt meg épségben a harminchatból. Délutánonként az erdőt járta a falusiakkal. A legnagyobb fákból deszkát fűrészeltek, iskolapadnak, A tanítás hajnali négykor kezdő­dött, hogy a legnagyobb gyerekek napközben együtt dol­gozhassanak a szüleikkel. Igazolatlan mulasztás így sem volt. A gyerekek csakúgy, mint a szüleik, szigorúságáról, rendszeretetéröl ismerték Lossos Ágostont. A Galambos gyerek kivételével. Két napon át levelet adott reggel a tanítónak. »A fixtm feje fájt, nem tudott készülni« — olvasta a tanító a dülön­gélő betűkkel rótt sorokat. Másnap összetalálkozott a gye­rek apjával. — Galambos bácsi, miért nem keres meg? Ne leve­lezzünk mi, egy faluban lakó emberek! mm Nem írtam én egyet sem — szabadkozott az ember. A tamitó nem kérdezősködött tovább, de a folytatás nem maradt el. Másnap újra ott volt a levél a katedrán, a szokásos szöveggel. Sokáig nézegette, vizsgálgatta a gyűrött papírdarabkát a tanító, át- meg átfutotta a bizonytalan vonalú betűket, és utána visszaadta a kis Galambosnak, aki közben kivörösödött arccal figyelt. Az eset sohasem került szóba többé. Mondani sem kell, elmaradtak a levelek is. Amikor a búcsúztatás után az iskolában több mint negyvenéves pedagógusi munkáról beszélt, kevés szó esett a családról, a gyerekeiről, akik pedig sokszor egyedül je­lentették számára élete értelmét. Gazdálkodott, különmun­kát vállalt, hogy az öt gyereket rendesen fölnevelhesse. Sok-sok küszködésbe került, de végül is sikerült. A szent- miklósi alsó tagozatos iskolában tizennégy évig tanított. Atyai gondoskodással dédelgette a cselédsorból kiemelke­dett falusi emberek csemetéinek bizonytalan álmait. A szentmiklósiak látták, milyen nehéz körülmények kö­zött él a tanító családja, és ahöl tehették, segítettek. Az idő gyorsan szaladt, a gyerekek felnőttek. Mind az ötöt 5 tanította meg betűvetésre, számolásra. Miklós, a leg­idősebb három éve a Miskolci Bányaipari Technikumban tanít, Jutka, az igali általános iskolában, s a Pécsi Tanár­képző Főiskola levelező tagozatának harmadéves hallgató­ja. Jóska a műszaki egyetemen tanul. Kati egy megyei vál­lalat könyvelésén dolgozik. Marika, aki egy hónapja államvizsgázott a Kaposvári Felsőfokú Tanítóképzőben, Szentmiklósra kérte magát az apja helyére. Ki is nevezték, és most már csak a hivatalos beiktatás van hátra. Nehéz ősz következik neki is, édes­apjának Is. Marika várakozással telve, bizakodóan néz a szeptember elé. Tizenöt gyerek iratkozott be a felsőmo­csoládi iskolához tartozó szentmiklósi tagiskolába, őket kell majd tanítani, neveim. A SZENTMIKLÓSIAK SZERETIK, BECSÜLIK régi tanítójukat, és örömmel vették tudomásul a legkisebb Lossos lány kinevezését. Sokan közülük még nem felejtet­ték el az évvégi ünnepséget sem, amikor a szigorúságáról ismert, merev arcú tanító magához ölelte az utolsó vég­zős növendékeket, és megcsókolta őket. Remegő kézzel osztotta szét utoljára a bizonyítványokat, és a búcsúzásnál el- elakadt a hangja. Jövőre Marika búcsúztatja már a ne­gyedikeseket, először az életében. Nagy József lehetett falun, mikor először megjelent ez a nagy testű gép? Talán ma már le is tagadják, akik akikor pálcát törtek a kombájn fölött. Még néhány' évvel ezelőtt is falvainlk több­ségében a parasztemberek azt szerették volna, ha nem arat le előttük mindent a gép. Még nagyon elevenen élt az évszá­zados megszokás, még nem barátkoztak meg egészen a gondolattal. De túlzás lenne azt mondani, hogy ma már teljesen ellenkezőjére fordult a vélemény. Nem! Ma is megtalálni a gépóriások mellett a kézika­szát. Ott fárad, verítékezik egymás mellett a kenyérért a gép és az ember. Csak a tö­rekvés változott meg. Míg korábban inkább úgy tartották: »Amivel csak bírunk, ászt vágjuk kéz­zel«, ezen a nyáron szerte a megyéből azt hajtattam: »Amit csak lehet, kombájno- lunk.« 1960 nyarán 180 gépóriás munkálkodott a megyében a kenyér- és takarmánygabona betakarításán, ma több mint 370 kombájn zúg, dübörög a földeken, szedi a rendet vagy aratja, csépeli a kalászost S ahogy gyarapodot a gépek szá­ma, ahogy változott az embe­rek véleménye, törekvése, úgy nő és lesz mind nagyobb a kombájnosak becsülete. A muinlka oroszlánrésze az övék, a figyelem rájuk irányul. A kalászosok aratásának, cséplé- sének java részét végzik el ők annyian, mint ahány kaszást valamikor ki tudott állítani két közepes község.}. Ezrek helyett dolgoznak, ez­rek helyett verítékeznek ők pár százan, a kombájnosok. Legtöbbjük a családtól, az ott­hontól távol. Vajon értékel­jük-e kellően munkájukat, megbecsüljük-e őket úgy, ahogy megjár ezért a nagy erő­feszítésért? (Tavaly bizony még előfordult, hogy a gyötrő hő­ségben dolgozó kombájnosok- nak még friss vízről sem gon­doskodtak rendszeresen.) Valamikor az aratóknak is, a cséplőkndk is, mikor egy-egy gazda udvarán beállt a gép, a háziasszony külön főzött Ma­gától értetődő, természetes szokás volt ez. Nem illeti meg sokkal inkább ez a törődés a kombájnosokat? A válasz egy­értelmű, kézenfekvő: de igen­Jártam a megyét, kerestem a választ, hogyan állunk az ilyen, talán inkább emberi ol­daláról vizsgáit megbecsülés­sel. És jó volt csokorba gyűj­teni a tapasztalatokat. Seges- den rendes szállás fogadja őket, ha fáradtan térnék haza, és éppúgy, mint például So- mogyszentpálon, kiviszik a mezőre nekik nap mint nap a főtt ételt. A legtöbb helyen ez a gyakorlat, ahol a kombájnos nem abban a községben lakik, ahol dolgozik. De előfordul olyan is, mint Nikiért, alhol a más falubeli kombájnos, a se­gédvezetője családjánál kosz­tol. Egyszóval: más a gondos­kodás, más a kapcsolat, amely a nagy nyári munka főhősei és a közösség között mindinkább kialakul. Megérdemlik — mi több — megilleti őket, megjár nekik. Zúg a búza, hull a mag, és a figyelem még inkább rájuk irányul. Akik ott ülnek az izzó nap alatt dübörgő gépeiken, arcukon, testükön csorog a ve­ríték, és a p>or marja bőrüket. Ha megállnak egy-egy pilla­natra, mohón nyelik a vizet. Aztán sietve folytatják. Men­nek, mennek, aratnak, csépel­nek ... Ezrek helyett dolgoz­nak kenyerünkért a kombáj­nosok. Becsüljük őket! Vörös Márta Tizennégy üdülőhely jellegű község Somogybán ötvenhárom községet minő­sít üdülőhelynek a Központi Statisztikai Hivatal legutóbb közzétett településstatisztikai adattára. A megyék ranglistá­ján 23 üdülőhely jellegű köz­ségével Veszprém megye ve­zet, utána következik Somogy 14 községgel. Az üdülőhelyek közül 36 község fekszik a Balaton men­tő a Velencei-tónál és négy a hegyekben. Az 53 község 871 üdülővel, sátortáborral és hétvégi pihe­nőházzal várja vendégeit A kellemes üdülést biztosí­tó létesítmények befogadóké­pességét tekintve ugyancsak a Balaton-vidék a rangelső: Sió­fok 6121, Balatonlelle 4032, Balatonboglár 2155 vendéget tén, hét a Duna mellett két- l tud elhelyezni esetenként Értesítjük kedves ügyfeleinket hogy a GELKA a labdarúgó-világbajnokság idején — ünnepnapokon is — a lakosság rendelkezésére áll. Szolgáltatásaink gyorsak és szakszerűek! (5S48)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom