Somogyi Néplap, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-15 / 166. szám

Péntek, 1966. július IS. 3 SOMOGYI NÉPLAP Kinek az asztala? — Egymás után nyitottak be az emberek a pártirodá- ra. Volt, aki hamar végzett, de egyikük-másikuk hosszab­ban is elidőzött. Különféle kéréseiket, gondjaikat sorolták: az egyiknek valamilyen bórdifferenciája támadt, a másik — egy középkorú asszony — műszakbeosztása megváltoztatásá­hoz kért segítséget, a harmadik megakadt házépítésének anyagbeszerzési gondjait sorolta. Látszott, hogy teljes biza­lommal vannak a pártszervezet iránt, bíznak abban, hogy itt eligazító tanácshoz, segítséghez juthatnak. S a párttit­kár valóban föl is jegyzett gondosan mindent, más eset­ben azonnal tárcsázott is, tolmácsolta az illetékeseknek a panaszt. Jóleső érzés volt tapasztalni mind a bizalmat, mind a segítőkészséget. Mégis felmerült bennem a kérdés: ha egy idegen úgy tévedne be ide, hogy nem olvasná el az ajtón a feliratot, vajon hogyan állapítaná meg: a pártszervezet­nél jár-e, a szakszervezeti bizottságnál vagy egy üzemi fo­gadónapon? Nemcsak alapszervezeteknél, hanem pártbizottságoknál is találkozhatunk hasonló dolgokkal. »A bennünket felkere­ső panaszosok ügyeinek 99 százaléka voltaképpen különbö­ző állami szervekre, a tanácsokra vagy az üzemek vezetői­re tartozna, s végeredményben, miután továbbítjuk a kéré­seket, ott is intézik el azokat« — mondotta nemrég egy já­rási pártbizottság titkára. Sok ember mégis a párt szerveihez fordul inkább. Ez lényegében pozitív jelenség, tükrözi a jó tömegkapcsolato- kat, az embereknek a pártba vetett bizalmát. Van azonban más vonatkozása is a problémának. A pártszerveket és szervezeteket a sok, lényegében nem rájuk tartozó ügy intézése gyakran túlságosan leköti, lefoglalja, s emiatt nem jut elég idejük és erejük a fő kérdésekre, a politikai munkára. Az »aprómunka« helyes elve túlzott el­aprózódásba, szétforgácsoló'dásba csap át, s ennek végül az érdemi tevékenység látja kárát. De a panaszosok számára sem mindig előnyös ez az út: a közbeeső láncszem beiktat tása elnyújthatja, meghosszabbíthatja ügyük elintézését. Miért fordulnak hát mégis inkább a pártszervezethez? Alighanem az az egyik fő oka, amit az előbb említett járá­si párttitkár mondott idézett szavai folytatásaként. Tapasz­talataik szerint .az emberek azért mennek inkább a párt- szervekhez, mert ott más hangnemben beszélnek velük, mint jő néhány hivatalban. Nem okvetetlenkedő ügyfelet lát­nak bennük, hanem azt az embert, akinek az adott pilla­natban ez a más számára esetleg aprónak látszó ügy a leg­nagyobb gond a világon, hiszen őt közvetlenül érinti. S ezt megértve türelmesen, emberségesen magyarázzák meg a helyzetet annak is, akinek történetesen nincs igaza, akinek kérése nem teljesíthető. »Ezt a szemléletet, ezt a stílust kell meghonosítanunk mindenütt — vonta le a tanulságot össze­foglalásképpen a járási titkár —, s akkor jobban érvényt szerezhetünk annak az elvnek, hogy intéződjön minden ügy a maga helyén.« Ne törődjön tehát a jövőben a pártszervezet az embe­rek apró ügyeivel? De igen, törődjön. Ám, ezen a területen akkor tesz legtöbbet, ha szorgalmazza, előmozdítja és el­lenőrzi, hogy az ezek intézésére hivatott állami és mozgalmi szervek lelkiismeretesen, körültekintően és emberségesen intézzék az emberek kéréseit, panaszait. Vagyis ha a kérdés politikai vonatkozásaira összpontosítja figyelmét, ha ebben a tekintetben is irányító szerepet tölt be, s maga nem vész el az intézendő ügyek tömkelegében. S bizonyos, hogy ez a módszer nem csökkenti, hanem tovább fokozza az emberek bizalmát a párt szervei iránt Gy. L. 517 vagon burgonya, zöldség és gyümölcs A tervezettnél csaknem száz vagonnal több árut vásároltak fel az első félévben (Tudósítónktól.) 429 vagon burgonyát, zöld­séget és gyümölcsöt terveztek felvásárolni az óv első felében a földművesszövetkezetek és a MÉK. Tervüket csaknem száz vagonnal túlteljesítették: jú­nius 30-ig 517 vagon árut vet­tek át. 64 vagon ó- és 140 va­gon újburgonyát szállítottak exportra, illetve a megye és az ország ellátására. Mivel me- gyeszerte gazdag termés ígér­kezik, ezért inkább az érté­kesítés okoz gondot a MÉK- nek. Különösen zöldségfélékből vásárolt fel többet a terve­zettnél az értékesítő központ. A 223 vagon termés egy ré­szét exportálták, s elegendő mennyiséget biztosítottak a helyi igények kielégítésére is. A jó termésnek köszönhető, hogy nem voltak nagyobb zökkenők, zavarok az ellátás­ban. Kiváltképp a balatonsza- badí, az öreglaki, a fcarádi, a n agycsepelyi, a zámányi, a nagy herényi és a tőtújfalui szövetkezetek, valamint a bala- tonnagybereki és a balatonúj- hélyi állami gazdaságok érté­kesítettek sok zöldárut. A gyümölcsfelvásárlás sok­kal kedvezőtlenebb képet mu­tat. Bár összességében a terve­zettnél több árut vett át a MÉK, egyes gyümölcsökből — például cseresznyéből és meggyből — lényegesen keve­sebbet vásároltak fel, mint amennyit előirányoztak. Gaz­dag volt viszont a szamócater­més: négy helyett tizenhét va­gonnal vettek át. Ugyancsak jó termést ígér az alma és a körte. SOKFELÉ TALÁLKO­ZUNK a nyári Balaton-par- ton dolgozó középiskolások­kal. Strandon, étteremben vagy építőtáborokban százá­val vannak, akik összekötik a hasznost a kellemessel. Mégis érdekes, sőt egy kis­sé különös is a fonyódi gim­nazisták vállalkozása. Nem az elegáns kerthelyiséget vá­lasztották, nem is a mentő­csónakban való látványos, kényelmes napozást. Nem a nyaralók vidáman zsibongó és többnyire bőkezű hadát, hanem egy bár vidám, de mégis zajos és hajszás üze­met. Az Ásvány- és Szákvízipa- ri Vállalat üzemében találtak maguknak munkát összesen huszonhármán. Külön brigá­dot alakítottak, s a két töl­tőgép egyikén egészen önál­lóan dolgoznak. Forró, párás napon keres­tem föl őket A hűvös te­remben csörömpöltek, zaka­toltak a gépek, s ők Vízhat­lan kötényben, gumicsizmá­ban álltak a szalag mellett, fürge kézzel töltötték a csa- tos üvegeket. S az összekoc­canó palackok csengéséből, a gépek zajából is kihallatszott vidám beszélgetésük. Mikor beléptem, két fiú éppen rövid pihenőt tartott egy ládára telepedve, őket fogtam hát először »vallató- ra«. Varga Szabolcs és Ban­di Péter az idén érettségizett. Egyikük Sopronba készül az erdőmérnöki egyetemre, má­sikuk ipari tanulónak a Va­dásztölténygyárba. Addig is egy kis pénzt akarnak ke­resni, s a Balaton-parti állás-t SUHAN A KASZA Hadi zászló a kaposvári járás úttörőinél Négy hadizászlót kapott a Magyar Úttörők Országos El­nöksége a IV. országos úttörő- találkozón. A zászlóik — ki­tüntetésként — »ellátogatnak« a jubileumi úttörőtáborokba. Július 12-én vette át egy négy­tagú küldöttség Zamardiban, a Pest megyei úttörő vezetőkép­ző táborban az 1919-es Tanács- köztársaság Vörös Csepel ezre- de második zászlóaljának zászlóját, s hozta el a kapos­vári járás úttörőinek a baia- tonléllei táborba. A zászlót — vörös selyem, arany ötágú csillaggal és a Világ proletár­jai, egyesüljetek! felirattal — ünnepélyes táborgyűlésen fo­gadták a pajtások. A zászlóát­adásra a környék táborainak képviselőit is meghívták. Éj­jel-nappal díszőrség áll a zász­ló előtt. Külön kitüntetés az, ha valamelyik pajtást itt di­csérik meg, vagy fénykénezik le. A kaposvári járás úttörői ünnepélyes tábortüzet is tar­tottak a zászló tiszteletére, va­lamint számháborút rendeztek, ahol a tokaji csatát elevenítet­ték föL A zászló ma új gazdákhoz ke­rül: ünnepélyesen átadják a leilei SZOT gyermeküdülő la­kóinak. főnyereménynek tartják. Dél­előtt dolgoznak hattól ket­tőig, délután pedig hajrá a strandra. Cinkos nevetéssel érdeklő­döm: j— Hát az esték? Gon­dolom, nem alszotok túl sokat. Nagy csábítás lehet a fonyódi élet. ök azonban tagadóan ráz­zák a fejüket. Nemigen szok­tak táncolni, mulatni járni, meg aztán, nem is lehet: nem rúghatják még föl a családi rendet. S mindvégig igen komolyak maradnak, ahogy az érett emberekhez illik is. Munkájukkal se nagyon di­csekszenek. Szerényen mond­ják, hogy 1100 forint a fize­tésük, és augusztus 19-ig itt maradnak, ahogy a szerző­désiben megígérték. S addig is megtesznek minden tőlük telhetőt. A LÁNYOK sokkal beszé­desebbnek bizonyultak. Egy kicsit ugyan vámom kellett rájuk, s már azt hittem, a nyilvános szerepléstől való idegenkedés tartja vissza őket. De mikor végre sike­rül őket a gépnél helyettesí­teni, szapora beszéddel bizo­nyítják bátorságukat. Her- czeg Margit és Török Klára egy faluból valók: Balaton- szentgyörgyről. Egyikük ma­gas és telt idomú, másikuk kicsi és törékeny, de egy­formán csinosak, mosolygó­sak. Tán azért barátkoznak így, hogy minden fiú talál­jon köztük kedvére valót? Mert jövőre már mindket­ten a IV/A tanulói lesznek, s bizony ideje a stafírungra is gondolni, nyilván ezért is dolgoznak most nyáron — vélem én. Nekik azonban jT ltok az árokpart szé- lén. Az országút szürkén, porosán fut el a hátam mögött, és ott, távol egy kis árnyékot keres­ve beszalad az erdő sűrűjé­más terveik vannak. Margit orvos szeretne lenni, Klára ápolónő. Sok tanulással teli év áll hát még előttük, s mindenekelőtt nyakukon az érettségi. Félnek is tőle any- nyira, hogy azon túl még csak álmodozni mernek. No és hogy ízlik a terme­lő munka? — Elmegy — feleli Margit. — Négy órakor ébresztő, mert ötkor már indul a vo­nat (S itt egy percre össze­vesznek, mert Klára csak negyed ötkor kel föl, meg kell hát egyezni, melyiket ír­jam.) Munka után pedig nem sokáig élvezhetik a Balatont, mert indulni kell haza, s nincs ám tízpercenként vo­nat! Szentgyörgy pedig nem a parton fekszik. A nap hát­ralevő részét igy átalusszák. Szidják is őket, hogy keve­set segítenek a ház körül. — S a gép mellett hogy telik az idő? — Énekelünk — és összeka­csintanak. — Bátran tehet­jük, mert elég nagy a zaj, senki se hallja. Meg a fiúk­kal veszekszünk. Örökké baj van velük. Van olyan, aki húsz üveg Bambit iszik meg naponta. DE PERSZE NEMCSAK ISSZÁK A BAMBIT. Mun­kájukkal a vállalat vezetői is elégedettek. Fonyódi vizet, Utas üdítőt és Málnagyön­gyét palackoznak. Volt olyan nap, mikor 11 500 üveg mál­naié került az ő gépükről lá­dába. Elképzelem, hogy to­longtak az apró üvegek, s milyen sebesen járt a fiúk. lányok keze a kupakok, cím­kék kőriü. Az igazgató jövőre már két brigádot szeretne mun­kába állítani. be. Csonkán, szúrósan mere- dezik a tarló, szabálytalan és mégis szabályos' sorokban ké­vék hevernek a földön. Odébb keresztek jelzik: a munka egy része befejező­dött. A tekintet, mint a film­felvevő, tovább fordul, és az emlékezet szalagján ott ma­rad a kép. Szemben velem, túl jó pár sor kévén, a föld és az ég határán még kalá­szok bókolnak. Az emberek­nek csak a hátát látom in­nen. Mind meghajolva. Mint ahogy az érett kalász is a föld felé fordul, amely föl­nevelte ... Aratók... Sajog a karjuk, a válluk, a derekuk. Tarkó­jukat napestig tűzi a nap. Nem beszélnek. Csak a ka­sza susogósa hallatszik, ahogy ritmikusan vágja a rende­ket Zizeg a fakósárga szal­ma. Kisgyerek szalad elém. Olyan kilencéves forma fiúcska. Arca maszatos — »szedreztem« —, papucsba bújt lábán tarlószúrások. De észre sem veszi. — Te is segítesz? — Nem! — szégyenlős vállhúzás. — Csak itt va­gyok velük. Három generáció. A nagy­apa, Berta János és felesége, az apja, Berta János meg ő. — Ma könnyebb napunk volt. Nem volt olyan fullasz- tó meleg. Az arató az ilyen időnek örül. M egpendül a kasza. Csak aratáskor tud ilyen jellegzetes han­got adni, mikor a fenőkő vé­gigcsúszik az élén. — Mikor kezdték? — Két napja. — Mi voltunk az elsők! — kotnyeleteskedik a gyerek. — Én nem a téeszben dol­gozom. A mélyfúróknál. Itt — mutat körbe Berta János —, mind ilyenek vagyunk. Figyelem a kasza suhogá­sát, az érett szalma zizegé- sét ahogy újabb és újabb kévék dőlnek a földre. 1 — Minden évben ezt szok­tam csinálni. Veszek ki sza­badságot, és hazajövök arat­ni. Az érett kalász százakat szólít haza. Távolabb — nem látni innen — azok dolgoz­nak, akik egész éven keresz­tül a földet munkálják. Itt a segítség. Munkájuk azonos, délutánonként ugyanazt a zsibbadást érzik karjukban mindannyian. Együtt fárad­nak, együtt munkálkodnak a kenyérért. — Három holdat vállaltam el. Van, aki kettőt, van, aki egyet. Ki mennyivel boldo­gul. Átveszi apjától a kaszát. Néhány percre fölegyenese­dik. Pihennek. Az anyja egy kicsit törődött, csöndes sza­vú. — Az aratás ilyen. Elsze­di az ember erejét. De ke­nyér lesz belőle. És a ke­nyér visszahozza az erőt, hogy holnap ismét folytatni lehessen. Suhog a kasza. Nem be­szélnek. Arcuk a föld felé hajlik, csak a hátukat lát­ni. A nap végét jelentő este még messze van. S zaporodnak a kévék, sokasodnak a keresz­tek. Még egy nap vagy talán kettő, és a nagy táblán csak a csupasz, szú­rós tarló meredezik majd. Aztán jön a gép. eke ha­sítja a földet. És kezdődik minden elölről... De most még itt vannak ők, az arar tok. Sajog a karjuk, a vál­luk, a hátuk. Tarkójukat napestig tűzi a nap. A legfiatalabb Berta le­szakít egy fej kalászt — Nézze, milyen sok szem van benne! — Igen. Látod, ez a jól Ennek kell örülni, ha mi­nél több a szem. A gyerek először rám néz, aztán a kalászra. — Odaadom magának. — Köszönöm... Vörös Márta Azonnali belépésre alkalmazunk kőműves, ács szakmunkásokat kubikosokat, betonozókat, férfi segédmunkásokat és brigádokat Bérezés teljesítmény szerint. Szállás, étkezés biztosítva. Jelentkezés: Dunaújváros, Május U a. 1. sz. alatt. ÉM. 26. sz. Építőipari Vállalat. (3962) A gyékényesi kavicsbánya már augusztus végén jár A többlet: 84 000 köbméter kavics Az első félévben 330 000 köb­méter kavicsot termeltek ki Gyékényesen, 84 000 köbméter­rel többet, minit amennyit ter­vük előírt. Bogáti Lajos, a kavicsbánya igazgatóhelyettese ezt mondja: — Ott tartunk a termeléssel, ahol augusztus utolsó napjai­ban kellene lennünk. Ezt a gépek jobb kihasználásának köszönhetjük. Természetesen a korai kitavaszodás is segített: előbb kezdhettük meg a mun­kát, mint a múlt évben. A brigádmozgalom az idén indult meg a kavicsbányában. S akik brigádokba tömörültek, mindent megtettek a termelé­kenység fokozásáért — Hozzájárult az eredmé­nyes munkához a vasút is — folytatja az igazgatóhelyettes. — Olyan jól talán még soha­sem láttak el bennünket va­gonokkal, mint az idén. Az első félévben főleg a so­mogyi és a baranyai építőipari vállalatoknak szállítottak ka­vicsot Molnár László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom