Somogyi Néplap, 1966. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-08 / 160. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1966. július 8. Ezt láttuk, hallottuk a K. Honvéd nyilvános edzőmérkőzésén Kaposvárra jön a Budapesti Honvéd Az esőfellegek ugyancsak ijesz- tegették a szurkolókat, de azok végig kitartottak. Azok közül, akik kimentek a »Kinizsi-pályára, senki sem hagyta ott a nézőteret, egy­részt azért, mert a szurkolók zöme »►éhes-« egy-egy jó mérkőzésre, másrészt mert kíváncsiak voltak arra, hogy kik szerepelnek a ka­posvári NB I B-s csapat nyilvános edzőmérkőzésén. Mi is azt kérdez­tük Tóth József edzőtől, kikre szá­mít az őszi csapat kialakításakor, kik lesznek azok a játékosok, akik a Honvéd színeiben a sikerért harcolnak. ;— A csapat gerincét azok a já­tékosok alkotják, akik a tavasszal szerepeltek az NB I B-s küzdel­mekben. Egy-két helyen kipróbá­lok az előkészületek során új já­tékosokat, s igyekszünk összerá­zódni, jó közösségű csapatot kiala­kítani — válaszolta az edző. — Hogy kikre számítok? — Elsősor­ban Borokra, Szekeresre, Ubran- kovicsra, Szántóra, Vámosira, Fenyvesire, Kövesre, Batára, Kal­márra, Aranyra, Kerkaira. Fék été re, Hernádira, Zollerre, Tóth I-re, Tóth H-re, Pánczélra, Opovára és Balázsra. Sajnos, egy sérültünk máris van. Hernádi szabadságakor a strandon lábujját törte, s csak hetek múlva jön rendbe. Szepesi Lajos szakosztályvezető­től a csapat edzőmérkőzésfcerveit tudtuk meg. Elmondta, hogy július 13-án a Budapesti Honvéd csapatát fogadják Kaposváron, utána pedig az osztrák hadsereg-válogatott:;! játszanak nemzetközi mérkőzést. A felkészülés során több Somogy megyei községet is fölkeresnek: július 31-én Csurgón játszanak hírverő mérkőzést, augusztus 3-án Marcaliban a Meteorral a Magyar Népköztársaság Kupáért, a szezon megindulása előtti vasárnap pedig egy erősebb NB Il-es ellenfél kö­vetkezik. Aztán jöhet a rajt, az őszi forduló, amelyen nehéz fel­adatot kell a K. Honvéd játékosai­nak megoldaniuk: el kell rugasz­kodniuk az utolsó helyről, s ki kell harcolni a bennmaradást. Az első őszi edzőmérkőzés kit.’ nőén sikerült. 7:l-re győzött a csa­pat a jó képességű dombóvári vasutas csapat ellen. Csak az őszi folytatás is így sikerüljön... F. L. Július 24-én indul a megyei labdarúgó-bajnokság Az idén nem sok szünetet tarthatnak a megyei labda­rúgó-bajnokság első osztályá­ban szereplő somogyi csapa­tok. A megyei labdarúgó-szö­vetség elnökségének döntése alapján ugyanig a bajnokság első fordulóját július 24-én kell lejátszani. így aztán a bajnokság ebben az évben meglehetősen korán, már no­vember 13-án befejeződik. Az első fordulóban kerül sor a Marcali Vörös Meteor—Mar­cali HSE, a Csurgói Sparta­cus—Kaposvári Vörös Lobo­gó, a Somogytarnócai ME- DOSZ—K. Vasas Petőfi MTE, a Balatomboglári MEDOSZ— Babócsa, a Kapolyi HSE—K. Kinizsi II., a Nagyatádi 'MTE —Tabi Vörös Meteor, a K. Honvéd II.—Lengyeltóti, a Taszári HSE—Barcsi SC és a Kaposvári Dózsa—Kaposvári Vasút mérkőzésre. A megyei bajnokság teljes sorsolását a napokban közöljük. Az NSZK rendezi 1974-ben a labarúgó VB-t Hegyi Gyula, a Magyar Labdarú­gók Szövetségének elnöke, Honti György főtitkár és Ba'rcs Sándor, az UEFA ajelnöke részt vett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának ülésén. A bizottság több fontos kérdésben hozott határozatot. Mindenekelőtt eldöntötték, hogy az 1974-es világbajnokságot az NSZK rendezheti. A németeknek a döntés meghozatala előtt csupán egy vetélytársuk volt, Spanyolor­szág, ők azonban visszaléptek, s így az NSZK kapta meg az 1974-es világbajnokság rendezési jogát. A FIFA-hoz közel álló körök úgy tudják, hogy az 1978-as VB min­den bizonnyal Argentínában kerül sorra. Jól szerepeltek a barcsi labdarúgók Jugoszláviában Jugoszláviai portyáján két mér­kőzést játszott Barcs labdarúgó- csapata. Egyiket Pitamacsa, a má­sikat Virovitica csapata ellen. A barcsiak mindkét mérkőzésen jói szerepeltek. Viroviticán ezerötszáz néző előtt került sor a két csapat találkozójára. A barcsiak 2:1 arányban nyertek. Piiamacsán. két­ezer-ötszázán voltak kíváncsiak a barcsiak játékára. Az eredmény itt is 2:1 lett. Mindkét mérkőzésen erején felül nyújtott a barcsi együttes. A viroviticai öreg fiuk mérkőzésen a barcsi »idősebb« labdarúgók l:0-ra győztek. Három járást székhelyen rendeznek vasárnap járási íspartakiádot Az Országos Sport Napok ke­retében vasárnap három járási székhelyen: Barcson, Csurgón és Nagyatádon rendezik meg a járá­si spartakiádokat. Mindhárom helységben élénk készülődés fo­lyik, hogy a járás legjobb spor­tolóinak vetélkedése jól sikerül­jön. Csurgón egy nemzetközi lab­darúgó-mérkőzés teszi színesebbé a műsort: a jugoszláviai Kapro- vica* együttesét látják vendégül. Kaposvári birkózók sikere Szegeden rendezték meg az idei középfokú ifjúsági birkózó vidékbajnokságot. A versenyen indultak a kaposvári középiskolák és az iparitanuló-iskola verseny­zői is. A kaposvári csapat nem volt teljes. Budavárit ugyanis a szakvezetők a tatai edzőtáborból nem engedték el a Tisza-parti versenyre. Ennek ellenére bir­kózóink jól szerepeltek. A pe­helysúlyban Golobicza József, az 503. sz. iparitanuló-iskola verseny­zője, a nagyközépsúlyban pedig Gschwindt József, a Táncsics Gimnázium versenyzője az első helyet szerezte meg, míg a fél­nehézsúlyban Sárecz Endre, a Gépipari Technikum versenyzője a második helyen végzett. 31 ország nevezett a budapesti atlétikai Európa-bajnokságra Augusztus 30-a és szeptember 4-e között Európa legjobb férfi és női atlétái a Népstadion ver­senypályáin mérik össze tudásu­kat az Európa-bajnoki címért il­letőleg a helyezésekért. A nagy sporttalálkozóra elküldi legjobb atlétáit Albánia, Ausztria, Bel­gium, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Finnország, Franciaország, Gibraltár, Görögország, Hollandia, Írország. Izland, Jugoszlávia, Len­gyelország, Liechtenstein, Lu­xemburg, Málta, Nagy-Britannia,. az NDK, az NSZK, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, a Szovjetunió, Törökország, és természetesen ott lesznek a ma­gyar atléták" is. A versenyeken Európa legjobb férfi és női atlétái, világcsúcstar- tek, olimpiai és Európa-bajnokok vesznek részt. Az első verseny­napon a megnyitó ünnepség után a 20 km-es gyalogláson, a női súlylökésen és a 10 000 méteres síkfutáson kívül a férfi távolug­rás, a 100 m-es férfi síkfutás, a férfi diszkoszvetés, a 400 m-es női síkfutás, az 1500 m-es síkfu­tás, a 100 m-es női síkfutás és a 400 m-es férfi síkfutás előfuta­mait, illetve selejtezőit bonyolít­ják le. Barcs Sándort újra az UEFA alelnökének választották Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) londoni közgyűlésén meg­vitatták a napirenden szereplő kérdéseket. Az olaszok indítványa­ként szakértő bizottság felülvizs­gálja majd az UEFA alapszabá­lyait. A Kupagyőztesek Európa Kupá­jában tavaly bevezetett újítás (pont- és gólegyenlőseg ese'-én az a csapat jut tovább, axnely idegen­ben több gólt szerzett) sikere alap­ján szó lehet arról is, hogy más tornákon is érvényesítik ezt az el­vet, esetleg a válogatottak Európa- bajnokságán is. A skót és az angol labdarúgó- szövetség javasolta, hogy a Vásár­városok Kupa-mérkőzéssorozatot is rendeljék teljesen az UEFA lei ügyelete alá. Az UEFA vezetőségének újravá­lasztása során a korábbi elnökség újabb esztendőkre bizalmat Ka­pott. A svájci Gustav Wiederkehrt egyhangúlag újra elnöknek válasz­tották, s a szavazásra jogosultak egyhangúlag megegyeztek Barcs Sándor további alelnöki tisztségé­ben is. SPORTTELEP AZ AGYAGGÖDORBEN időjárás Várható idő­járás ma estig: Felhöátvonu- lások, kevesebb helyen esővel, zivatarral. Megélénkülő, helyenként erős északnyu­gati, északi szél. A nappa­li. fölmelegedés délen és keleten mérséklődik, az északnyugati me­gyékben népi változik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19 ^»24 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérsékle­te Siófoknál tegnap 11 órakor 22 fok volt. Kaposváron (külterületen) teg­nap reggel 6 orakor 17,4 fokot, déli 12 órakor 24,4 fokot mértek. A Nap kél 3.55, nyugszik 19.43 órakor. A Hold kél 22,53, nyugszik 9.22 órakor. * A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 18.30 Tv-újdonságok. — 18.45 Anka rajzol. — 18.55 Szórakoz­tató zenés műsor. — 19.15 Ze­ne mindenki kedvére. — 19.40 Reklámok. — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00 Tv-híradó. 20.30 Játékfilm. — 22.00 Hírek. Évfordulónaptár Az Arany úti téglagyár bányagödrében megkezdték a sporttelep építését. Az idén a salakos futballpályát, az öltözőket és a szol­gálati lakást, jövöre pedig a gyeppályát készítik el. Képünkön: A salakpálya nedvszivóberendezéset készíti a városi tanács építűbn- gádja. 20 éve, 1946 július 8-án halt meg Alexandr Vasziljevics Alexandrov Állami díjas zene­szerző és karmester, a Szov­jetunió népművésze, a Szov­jetunió Állami Himnuszának szerzője. 1926-tól 1930-ig a Moszkvai Állami Énekkar élén állt, közben 1928-ban meg­szervezte a Vörös Hadsereg Ének- és Táncegyüttesét, ame­lyet haláláig vezetett. A kez­detben mindössze tizenkét tagból álló művészegyüttes nem sok idő múlva csaknem háromszáz főre gyarapodott, és világszerte sikert, elisme­rést, hírnevet aratott. Az együttes később alapítója ne­vét vette föl. Leghíresebb mü­vét, a Szovjet Himnuszt, Le- begyev-Kumacs szövegére 1943- ban alkotta. Mint zeneszerző két operán, egy oratóriumon, egy szimfónián és kantátákon kívül elsősorban hazafias és tömegdalokat, indulókat és ka­tonakórusok számára írt kó­ruskompozíciókat alkotott. — Ifjúsági bizottság alakult a KfSZÖV mellett a ktsz-ek munkájának segítésére. Az if­júsági bizottságban a megye valamennyi kisipari termelő- szövetkezetének fiataljai kép­viseltetik magukat. — Országos primásvetélke- dőt rendeznek 18-án Zamór- dibam. Ekkor tartják meg az országos döntőbe jutott zene­karok versenyét is. — Az ifjúság a szocializ­musért-mozgalomban hatezer fiatal vesz részit Kaposváron a 6571 KISZ-taigból. Az első félév eredményeit a minap értékelték a városi KISZ-bi- zottságon. — ÖTVENNÉGY UTAT ADOTT AT az első télév­ben a Somogy megyei Út­építő Vállalat a tervezett negyvennégy helyett. A vállalat a tervét 100,6, az egy főre jutó termelékeny­ségi tervét pedig 108,7 szá­zalékra teljesítette. — Közös KISZ-bizottságot szerveznek a kaposvári épitő- ipari vállalatok. Tegnap a feladatokról tanácskoztak a vállalatok igazgatói, párttit- kárai és KISZ-titkárai a vá­rosi KISZ-bizattságon. — MEGMÉRGEZTEK EGY FALUT. Szerdán éjszaka ki­ürítették a 800 lakosú minne- sotai Argyle kisközséget, mert kiderült, hogy szúnyogirtószer helyett a vegyvédelmi repülő­gép véletlenségből halálos mér­get permetezett a falura. Eddig még kiderítetlen okból a per­metezőgép tartályába a szoká­sos szünyogirtó vegyszer he­lyett a Parathion nevű mérget töltötték, amely eredetileg ro­varölőszer lenne, de bizonyos levegő-hőmérsékleten felül me­legvérű lényekre is életveszé­lyes. A méreg a bőrön át szí­vódik fel, és még több nap múlva Is hat. — Szombaton délben nyí­lik meg Siófokon a Beszédes József Múzeumban Gy. Sza­bó Béla, Románia Szocialista Köztársaság kiváló művésze Dante Divina Comedia-illuszt- rációinak kiállítása. — 3914-gyel emelkedett a televízió-előfizetők száma fehruártól a Pécsi Postaigazr gatóság területén. Jelenleg 99 040 tv-tulajdonos van ezen a területem. — KAPOSVÁRRÓL VAR­SÓBA utaznak hamarosan ipari tanulók és fiatal szak­munkások. A harmincfős csoportot az Expressz Uta­zási Iroda viszi el öt nap­ra a lengyel fővárosba. — Marcaliban nyerték a négyest. A 26. játékhét egyik négytalálatos szelvényének tulajdonosa, Baráth László­mé, a napokban jelentkezett az OTP-fióknál. A nyere­ményt nyilvánosan fizetik ki. — bartok-szeminarium. a budapesti zenei versenyek és fesztiválok irodája nemzetközi Bartók-szeminárium tanfolyamo­kat hirdet. A magasszintű zenei kurzust a jövő évtől minden nyá­ron Budapesten tartják. A stú­diumoknak az a céljuk, hogy a külföldi előadóművészek számá­ra lehetőséget adjanak a Bartók művészetében való elmélyedés­hez, műveinek alapos tanulmá­nyozásához. (MTI) — A Mü. M. 503-as Szakmunkás­tanuló Iskola igazgatósága pályá­zatot hirdet 2 építőipari tanári ál­lás betöltésére. Az állásra azok pályázhatnak, akik építőipari mér­nöki vagy technikusi oklevéllel és1 legalább 3 éves szakmai gyakor­lattal rendelkeznek. Fizetés az MM 110/1966. sz. utasítás alapján. A pályázatokat 1966. augusztus 1-ig kell benyújtani részletes önélet­rajzzal az iskola igazgatósága cí­mére: Kaposvár, Irányi Dán:el u. 10. \ (88726) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy őzv. Benedek Ignácné július 4-én el­hunyt. Temetése július 9-én 13 óra­kor lesz a Keleti temetőben. De- rezsán család. (545P) APRÓHIRDETÉSEK ADÁS - VÉTEL Kaposvár, Mátyás király u. 26. számú kétszobás, konyhás, kamrás ház 300 n-öl telken beköltözhetően eladó. (2093) Rövid bécsi zongora, kereszthúros, páncél- tőkés, 22 000-ért eladó. Kaposvár, Jókai u. 13. ___________________(2094) B ala tonberényben kétszobás ház mellék- helyiségekkel, szőlő­vel, gyümölcsössel sür­gősen eladó, azonnal beköltözhető. Érdek­lődni : Balatonmária­fürdő, Vilma utca 9. (3963) Fonyódligeten köz­művesített, egyszobás, összkomfortos villa központban teljes be­rendezéssel eladó. Fo- »yódliget, Török Bá­lint utca 44. Cukrász­ba. (88701) Emeleti kétszobás házrész Kaposvár, irányi Dániel utca 19. szám alatt eladó. Meg­egyezéssel elfoglalha­tó. Érdeklődni napon­ta délelőtt 10 órától özv. Sáfránynénál. (88721) Kaposváron, Kertész utca 36. sz. alatt ház­rész azonnal elfoglal- hatóan eladó. (88733) 11 AUTÓ-MOTOR !|||| jó karban lévő BMW, 1951-es kiadás 16 ezerért eladó. Cím a kiadóban. (2099) Trabant Combi 500- as jó állapotban eladó. Marcali, Kossuth u. 10. (5441) Kétszobás utcai ház­rész eladó. Kaposvár, Klapka utca 26. (88715'' 12 db-ból álló szoba­bútor olcsón eladó. Kaposvár, Vörös telek utca 2. (8871.4) Tűzifa, épületfa, léc. padlás stukatúrdeszka kapható: Kaposvár. Sallai utca 3. (887^2' Alig használt oldal­kocsis fekete Pannó­nia eladó. Nagyatád, Gyár U. 68. (5442) Somodorousztán, Jókai u. 6. sz. alatt téalaház bontási en­gedéllyel eladd. Érdek­lődni helyszínen. (887J21 403-as Moszkvics 14 000 km-rel eladó. Tölgyes József, Bala- tonboglár, Kazinczy u. 7. (5443) Négvszögletes mosó­pép eladó. Kapcyvá^. Rózsa u. 7. (88738) Skoda Octavla sür­gősen eladó. Kaposvár, Bem u. 19. (88730) Kétszobás családi ház elköltözés miatt beköltözhetően eladó. Kaposvár. Hegyi utca 46. Bővebbet ugyanott. 900-as Wartburg sze­mélygépkocsi eladó. Kaposvár, Cseri út U. (88732) Vontatót r i " ■a i w ff w ur Finommechanikai Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 30. (88737) 402-es Moszkvics sürgősen eladó. Megte dél 15 c Kaposvár, Berzsenv.i utca 44. (8369h) 900-as Wartburg áron alul sürgősen eladó. Cfm: Völgyessy, Jha- rosberény. (88744) Jó karban lévő 175 köbcentiméteres Cze- zetta Jawa eladó. Ka­posvár, Arany János U. 85. (83734, Eladó egy darab 350-es IZS. egy darab 500-as BMW oldalko­csival üzemképes ál­lapotban. Megtekint­hető 9—10-én. Karád. Kossuth Lajos utca 7. Molnár. (88692) Kétszobás, konyhás. spájzos házrészemet elcserélném kétszo­bás, összkomfortos fő- bérieti lakásért. Cím: Kaposvár, Sallai utca 19. (88710) ^Kétszobás, összkom­fortos lakásomat el­cserélném hasonlóra. Központi fűtéses előnyben. Ajánlatokat 88707. számra a Ma-1 gyár Hirdetőbe ké­rek. '887071 ÁLLÁS Érettségizett fiatal embert könnyű mun­kára felveszünk. Agyagipari Szövetke­zet. Kaposvár, Honvéd U~ IX (83736) es szakmunkásokat felveszünk. Somogy megyei Taná­csi Építőipari Vállalat. Jelentkezés a vállalat bádogosüzeménél, Ka­posvár, Széchenyi tér 1. (88741) Széna-szalma bálá­zásához gépi prés mel­lé munkásokat felve­szünk. Munkahely: Marcali telephellyel Somogy megye terüle­te. Állandó jellegű küi- szol álat. Bérezés tel jesítmény alapján. Ta •■ esi ig zoTás szüks ges. Egész éven ke­resztül munka&hető ség biztosítva. Jelent­kezés: f. hó 11-től 17-ig a Kaposvár és Vidéke Körzeti Föld­művesszövetkezet köz­ponti irodájában. (3956) Az ÉM 44. sz. Álla­mi Építőipari Vállalat azonnal fölvesz buda­pesti munkahelyekre kőműveseket, ácsokat, fémcsőállványozókat, burkolókat, épület-vil­lanyszerelőket, kubi­kosokat és férfi segéd­munkásokat. Család- fenntartóknak havi 360 Ft (napi 15 Ft), nem családfenntartók­nak havi 240 Ft (napi 10 Ft) különélési díjat fizetünk, ha vidéki la­kásbejelentéssel ren­delkeznek, és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza. Munkásszállást és na­pi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaru­ha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Cím: Budapest. V., Kossuth Lajos tér 13— 1* munkaerőgazd-si­kodás °*3) Használt Íróasztalai, egyéb irodaion állami vállalatnak fizetés mellett, tsz-nek, magánosoknak a Bizományi Áruház útján A balatonszabadi November 7. Tsz elcserélné egy RS—56-os típusú TRAKTORÁT RS—09-es típusra. (3033) Hirdessen Korrepetáláshoz ke resek olyan tanárt vagy olyan személyt, aki fiamat előkészíte­né középiskolai pót­vizsgára. Cím a kiad- (2103) ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, Kaposvár, 48-as ifjúság u. 5. Ügyintéző: Held Béla (88723) Termelőszövetkezetek részére drótfonást vál lalok bérfonásban. Helyszínre is megyek. Németh Imre, Bala- tonszemes, Landler Jenő u. 16. (2102) ■■■■■■■■ ■■■■■■■■ ■ »■■■■a <■■■ -■** iar V a Somogyi Néplapban!

Next

/
Oldalképek
Tartalom