Somogyi Néplap, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-09 / 135. szám
ynAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TOVÁBB MÉLYÜLT A NATO VÁLSÁGA Kudarc Brüsszelben Németországban állomásozó francia csapatok jövőjére vonatkozó kompromisszumos indítványt. A megegyezés lényege: a francia csapatok ügyét a NATO Párizsban székelő állandó tanácsa elé utalják, amely saját hatáskörében politikai és katonai munkacsoportokat állít fel a probléma tanulmányozására. A francia külügyminiszter által elfogadott módosított kompromisszumos javaslatból kimaradt három szó, s lényegében ez a három szó az. amely a franciák számára elfogadhatóvá tette az indítványt, Az eredeti dokumentum szerint ugyanis a NATO állandó tanácsának feladata lesz, hogy megvitassa az NSZK-ban állomásozó francia csapatok helyzetét és feladatát, beleértve együttműködésükét a NATO-erőkkel és a NATO-főparancsnokság- gal »rendkívüli helyzet esetén*<. Ez az utóbbi három szó a módosított változatból kimaradt De Gaulle — hangoztatják francia körökben — maga akarja eldönteni, hogy mit minősít «rendkívüli helyzetnek« Franciaország szempontjából. Az első hírügynökségi kommentárok rámutatnak, hogy a kompromisszumos megegyezés csupán ügyrendi jellegű, lehetővé teszi a tárgyalások folytatását, nem jelenti azonban az alapvető nézeteltérések megszűnését. Kádár János látogatása a csillebérci úttörőtáborban Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára szerdán Pataki Lászlónak, a KISZ központi bizottsága titkárának és Kárpáti Sándornak, a Magyar Úttörők Országos Szövetsége elnökiének társaságában ellátogatott a csillebérci úttörő nagytáborba. A kedves vendéget vi- rágcsoikroklkal köszöntötték, vörös nyakkendővel ajándékozták meg, s tiszteletbeli úttörővé avatták a gyerekek. A tábor parancsnoki épületében tartott baráti összejövetelen úttörővezetöklkel találkozott Kádár János. Szabó Ferenc, az Űttorőszövetsóg titkára beszámolt a mozgalom jubileumi esztendejének eredményeiről, a mozgalom új akciójáról, amely a Vörös Zászló hőseinek útján kalauzolja majd a kisdiákokat, s a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját köszönti. Ezután a póri Központi Bizottságának első titkára fölkereste az altáborokban foglalatoskodó kisdiákokat, a IV. országos úttörő-találkozó vidéki részvevőit, 19 megye legjobb úttörőit. Az Április 4. altábor lakóit daltanulás, éneklés közben találta, a Szorgalom altáborban pedig az elsősegélynyújtást gyakorolta a gyereksereg egyik része, míg a többiek szalonnát sütöttek a tábortűznél. Innen a sportpályára vezetett Kádár János útja, ahol éppen izgalmas csatát vívtak a labdarúgók. A látogatás végén a tábor főterén búcsúztak kedves vendégüktől a gyerekek. Tóth Ilona bólyi úttörő köszönte meg a látogatást, s fogadta meg társai nevében is: az úttörők továbbra is úgy élnek, dolgoznak majd, hogy méltók legyenek a felnőtt társadalom gondoskodására, szere- tetére. Kádár János lépett ezután a mikrofonhoz, s a Központi Bizottság és a maga nevében köszöntötte a 20 esztendős úttörőmozgalom vezetőit, tagjait, további jó munkát, egészséget kívánt a pajtások népes táborának, majd szívélyes búcsút vett vendéglátóitól. (MTI) ÁRA > 60 FILIÉR Somogyi Néplap a Kozmosz 120. A Szovjetunióban szerdán felbocsátották a Kozmosz 120. jelzésű mesterséges holdat A szputnyik fedélzetén tudományos műszert helyeztek el, hogy folytassák a kozmikus térség kutatását a TASZSZ által 1962. március 12-én közzétett programnak megfelelően. A tudományos műszer normálisan dolgozik. (TASZSZ) AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. évfolyam 135. szám. 1966. június 9., csütörtök Kongresszusi napló Föld körül A Landler-brlgád minden percet kihasznál. A nemrég behozott kezelésbe veszi. berendezést gyorsan Ortutay Gyula előadása Rómában A babócsai olajbányászok j san megjavítja a gépeket, fel-[ gokat. Minden bizonnyal ismét brigádjai állandóan versenyez- | használja a kiselejtezett anya- j rászolgál majd az elismerésre, nek egymással. Tavaly is kemény küzdelem folyt a telepen és a fúrótornyoknál. Ennek a nemes vetélkedésnek köszönhető, hogy a Kőolajipari Tröszt babócsai üzemegysége másodszor is elnyerte a szocialista üzem címet. Különösen a Landler Jenőről elnevezett tmk-brigád ért el jó eredményt. Tagjai elhatározták, hogy az elhasznált, kiselejtezett tolókat és idomdarabokat feljavítják, használhatóvá teszik. Az elhatározást tett követte. A kollektíva egy év alatt 200 000 forintot takarított meg. A vetélkedés nem fejeződött be. Most a IX. pártkongresz- szus tiszteletére versenyeznek a brigádok. Csökkenteni akarják a fúrás önköltségét, teljesíteni a havi programot; küzdenek a fegyelmezetlenség, az iszákosság dien, képezik magukat. Például csak technikumba kilencen járnak. A Landler Jenő-brigád most is az élvonalban küzd. GyorAz Olasz—Magyar Baráti Társaság székhazában Rómában az Olasz Ismeretterjesztő Társaság kezdeményezésére összejövetelt rendeztek az olasz kulturális élet képviselői és újságírók, valamint az Ortutay Gyula professzor, akadémikus, a TIT elnöke vezetésével Olaszországban tartózkodó magyar küldöttség között. A magyar küldöttség viszonozza az ARCI küldöttségének tavaly szeptemberi magyarországi látogatását. Ortutay Gyula nagy sikerű előadást tartott a magyarországi kulturális életről Ismertette a magyar kultúra fejlődésében az elmúlt húsz esztendő alatt elért eredményeket Szólt arról, hogy milyen kiterjedt az egyetemi oktatás Magyarországon, majd ismertette a TIT munkásságát és a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat legújabb sikereit. Beszélt arról is, hogy a magyar közvéleményt menynyire érdekli az olasz irodalom és művészet, s ezzel ősz- szefüggésben említést tett arról, hogy a magyar könyvkiadók olasz klasszikusok — mint például Dante és Boccaccio — munkásságán kívül mai olasz írók műveit is megjelentetik. Az előadást követően amelyet a részvevők lelkesen megtapsoltak — több kérdést intéztek Ortutay Gyulához, ezekre a szónok részletes választ adott (MTI) Zátonyra futott szerdán délelőtt a brüsszeli kongresszusi palotában a ti .-.ennégyek és Franciaország feszült hangú párbeszéde a Nyugat-Németországban állomásozó francia csap ttok jövőjéről. A tizeim egyek — tájékozott források szerint — azt követelték, hogy a tárgyalások határozzák meg a francia csapatok feladatait Nyugat-Németországban válság esetére — a franciák szegint viszont a megbeszélések csak arról folyhatnak, mi lesz e csapatok szerepe háborús konfliktus idején. A kongresszusi palota egyik különtermében reggel fél 10- kor — miután előző este intenzív különtanácskozásokat folytattak — ültek össze a ti- zennégyek, hogy kompromisz- szumos javaslatot dolgozzanak ki e kérdésben a keddi kudarc után. Nemsokkal később Luns holland külügyminiszter — a csoport elnöke — autóba vágta magát, és Couve de Mxirville-hoz, francia kollégájához hajtatott, hogy ismertesse a kompromisszumos formulát Eszerint — ahogy a kongresszusi forrásokban tudni vélik — a partnerek a NATO-ta- nácsra bíznák a francia csapatok nyugat-németországi szerepével kapcsolatos politikai problémák megvitatását, s hozzájárulnak, hogy szigorúan katonai-technikai jellegű kérdéseket, a francia követelésnek megfelelően, Lemnitzer tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka vitasson meg Ailleret francia vezérkari főnökkel. Couve de Murville nem utasította el a javaslatot, de módosításokat indítványozott. Luns visszatért a tizenhárom másik külügyminiszterhez. Egy órán át tanácskoztak, majd telefonáltak Couve de Murville-nek, aki néhány perccel déli 12 óra után megérkezett a kongresz- szusi palotába, és ezzel másfél órás késéssel — megkezdődött a tanács hivatalos ülése. Csakhamar kitűnt, hogy a nézeteltéréseket nem tudják áthidalni. A francia álláspont szerint csak háború esetére kell meghatározni a francia csapatok szerepét — miután ezeket, mint ismeretes, július elsején kivonják a NATO integrált parancsnoksága alól — a tizen- négyek szerint már békében, de legalábbis válság esetére is előzetes intézkedéseket kell foganatosítani. A tizenkettedik órában sikerült kompromisszumot kötniük a »tizennégyeknek« Franciaországgal. Couve de Murville francia külügyminiszter — bár némi módosítással — elfogadta a NyugatSZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK Az MSZMP Komárom megyei Bizottsága ülést tartott, amelyen Nemeslaki Tivadar elvtársat, a megyei pártbizottság első titkárát — érdemei elismerése mellett — fölmentette tisztségéből, és Havasi Ferenc elvtársat, a megyei pártbizottság titkárát első titkárnak megválasztotta. Az ülésén jelen volt Komócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének Központi Vezetősége ülést tartott. Ezen Pólyák János elvtársat, a szakszervezet főtitkárát — érdemei elismerése mellett, egészségi állapotára való tekintettel — fölmentette tisztségéből, és Nemeslaki Tivadar elvtarsat főtitkárrá választotta. Az ülésen jelen volt Gáspár Sándor elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára. A Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének Központi Vezetősége ülést tartott, s Terényi László elvtársat, a szakszervezet főtitkárát, aki más fontos beosztásba kerül — érdemei elismerése mellett — fölmentette tisztségéből, és Kimmel Emil elvtársat, az MSZMP KB volt osztályvezető-helyettesét megválasztotta a szakszervezet főtitkárénak. A központi vezetőség foglalkozott a szakszervezet szociális társadalombiztosítási tevékenységével, és meghatározta a további feladatokat. Az ülésen jelen volt Brutyo Janos elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a SZOT Glnökc. A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének Központi Vezetősége ülést tartott. Az ülésen Virizlai Gyula ' elvtársat, a szakszervezet főtitkárát — érdemei elismerése mellett — fölmentette tisztségéből, és Fabók Zoltán elvtársat, a SZOT szervezési és káderosztályának vezetőjét főtitkárrá választotta. Az ülésen jelen volt Beckl Sándor elvtárs, a SZOT titkára. (MTI) KIFUT A KELÉN Üdülők töltik meg a Kelén fedélzetét. Ba- latonfüredre indulnak a siófoki kikötőből szombaton délben. Ezen a szép napsütéses hétvégen először ka- nyargott hosz- szú sor a pénztár előtt és a hajófeljá- ratoknál. Szép időt és jó hajózást kívánunk minden üdülőnek, kirándulónak és turistának. (Balatoni mellékletünk a 4, 5., *. oldalon.) Babócsa élvonalban