Somogyi Néplap, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-28 / 151. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1966. juntas 28. Kettős somogyi győzelem a Délnyugati i\B Ill-ban Kikapott az I\B II listavezetője, Várpalota Vereséggel zárta az idényt a K. Kinizsi is Véget ért az első forduló. A tavaszi idény utolsó mérkőzé­sén vaskos meglepetés szüle­tett az NB II Nyugati csoport­jában. Sopronban váratlanul vereséget szenvedett az éllovas Várpalotai Bányász. Ezzel együtt a palotaiak kétpontos előnnyel fordulnak az Autó­busz előtt. A két vezető csa­pat nyomában nagy a tüleke­dés a feljutást jelentő harma­dik helyért Jelen pillanatban a Pécsi Bányász vezeti itt a sort, de szorosan a nyomában van a Győri Dózsa, a ZTE, a PVSK is. A kaposvári szurkolók a Kinizsi gyenge szereplése foly­tán ebben a bajnokságban nem az éllovasok gondjaival vannak elfoglalva. Azt figyel­ték a Kinizsi hívei, hogy va­jon tud-e javítani helyzetén a cukorgyári csapat. Nos, a ta­vaszi idényben már nem. Az utolsó fordulóban sem tudott elrugaszkodni a csapat a 17. helyről. Esztergomban mini­mális különbséggel ugyan, de kikapott a csapat. Minthogy a mosonmagyaróváriak is újabb vereséget szenvedtek, így a táblázat alján a sorrend nem változott. Az utolsó tavaszi forduló rö­vid krónikája: Esztergom—K. Kinizsi 1:0 (1:0) Esztergom, 1200 néző. He­gyes. Esztergom: Trasser — Magyar, Dinnyés, Takács — Winkler, Pál­mai — Markó, Kertes, Szendi, Novák, Tambor. Edző: Buzánszky Jenő. Kinizsi: Zalánfi — Balogh, Zag, Herke — Szabó I., Csaba — Veverán, Szabó II., Nagy, Lacz- kovics, Lengyeltóti. Edző: Váradi Lajos. Mint az összeállításból kitűnik, a Kinizsi elég tartalékosán lé­pett pályára a Duna menti vá­rosban. Báli, Simon és Horváth kiválása után a hét végén Herbei (ebben az idényben harmadszor) bejelentette, hogy nem kíván a Kinizsi színeiben futballozni. Meglepetésre a tartalékos kapos­vári csapat dolgozta ki az első helyzetet. A 3. percben Szabó I. nagyszerű labdával ugratta ki Laczkovicsot, s ő a kimozduló kapus fölött a léc fölé küldte a labdát. Tíz perc után feljöttek a hazaiak, átvették az irányítást. Fokozatosan nehezedett a nyo* más a Kinizsi kapujára. Ezt négy­öt hazai szöglet is jelezte. Aztán egy Tambor-bomba, amelyet Za­lánfi remekül hárított. A 26. percben vezetéshez jutott az Esz­tergomi Vasas. Jobb oldalon fu­tott a támadás, amelynek végén szabadrúgáshoz jutottak a ha­zaiak. Kertes a hosszú sarok felé ívelte a labdát, azt Nagy ollózva kivágta a mezőnybe, a partbíró azonban gólt jelzett (a labda ugyanis túljutott a gólvonalon), s a játékvezető rövid habozás után középre mutatott, 1:0. Nem sok­kal később Markó hatalmas lövé­sét védte Zalánfi. A másik olda­lon Szabó távoli bombáját csak szöglet árán tudta hárítani Tras­ser. Szünet után ismét esztergomi fölénnyel folytatódott a játék. A Kinizsi beszorult, a védelem azonban jól állt a lábán, külö­nösen Zalánfi vétette magát ész­re. Előbb Novák, majd Kertes lövését védte a fiatal kapus. Üjabb négy esztergomi szöglet kö­vetkezett. Csak az utolsó tíz percben jutott szóhoz a Kinizsi. Ekkor Veverán huszonöt méterről kapura bombázott, az esztergomi kapus azonban az utolsó pillanat­ban léc fölé tolta a felső sarok­ba tartó labdát. Nem sokkal ké­sőbb Szabó bombázott valamivel fölé. Az esztergomiak most az eredmény tartására törekedtek, s ez sikerült is. A Duna menti pályán ez alka­lommal sem maradt el a víz fe­lől jövő olykor viharos erejű széL Ez mindkét csapat játékát zavar­ta, talán ezért nem emelkedett a játék színvonala az átlag fölé. A tartalékos K. Kinizsi meglepően jól tartotta magát. Jól zárt a vé­delem, s időnként a csatársor is szép dolgokat produkált, de be­fejező csatár most sem akadt. A látottak alapján az egygólos ha­zai győzelem megérdemelt. Bár némi szerencsével a Kinizsi köny- nyen kiegyenlíthetett volna. Az esztergomi csapat legjobbjai Tam­bor, Magyar és Dinnyés voltak. A Kinizsiből Zalánfi, Balogh, Csa­ba és Nagy játéka emelkedett ki. TOVÁBBI EREDMÉNYEK A NYUGATI CSOPORTBAN Dombóvár—Mosonmagyaróvár 3:2, Sopron—Várpalota 1:0, Pécsi Bányász—Veszprém 1:1, Fővárosi Autóbusz—Győri Dózsa 2:0, Budai Spartacus—III. kér. TTVE 4:0, Székesfehérvári MÁV—Zalaeger­szegi Dózsa 2:2. Pécsi VSK—Va­sas Izzó 2:1, Zalaegerszegi TE— Pápai Textiles 1:0. A Nyugati csoport tavaszi vég­eredménye: 1. Várpalota 17 12 3 2 40:13 27 2. Autóbusz 17 11 3 3 32:11 25 3. P. Bányász 17 8 6 3 32:20 22 4. Győri Dózsa 17 9 2 6 28:19 20 5. Zalaeg. TE 17 8 4 5 26:20 20 6. PVSK 17 9 2 6 26:22 20 7. B. Spartacus 17 6 7 4 26:16 19 8. Székesf. MÁV 17 6 7 4 17:15 19 9. Esztergom 17 6 6 5 27:17 18 10. Z. Dózsa 17 7 3 7 23 :26 17 11. Veszprém 17 7 3 7 21:29 17 12. Vasas Izzó 17 6 4 7 19:23 16 13. Dombóvár 17 6 4 7 22:29 16 14. Sopron 17 6 2 9 14:19 14 15. in. kér. 17 5 2 10 22:29 12 16. Pápa 17 3 5 9 12:26 11 17. K. Kinizsi 17 3 3 11 13:31 9 18. Magyaróvár 17 1 2 14 13:48 4 Hivatalosan az utolsó bajno­ki forduló mérkőzéseit játszot­ták a Délnyugati NB III csa­patai. Igaz, hogy a küzdelmeik­nek még nincs vége. Hátravan a Siófok—Lovászi mérkőzés, ez zárja majd a tavaszi idényt. A tizenötödik fordulóban a somogyi csapatok kettős győ­zelmet arattak. A Lábodi MEDOSZ Lovásziból vitte ha­za a két bajnoki pontot A Sió­foki Bányász a jelek szerint lassan mégiscsak összekovácso- lódik. A siófokiak jó játékkal biztosan nyertek a kiesési rangadón, ezzel megcsillant előttük a remény, hogy eset­leg nem is az utolsó helyen fordulnak. Minthogy a kani­zsai rangadón a Nagykanizsai Bányász nyert, így a Bányász öpontos előnnyel fordul az el­ső helyen. Lábod—Lovászi 1:0 (0:0) Lovászi, 600 néző. V: Balogh T. Lábod: Monostori — Hadi, Kiss, Mihóka — Koczka, Nagy — Borzas, Fülöp, Csór, Posta, Takács. Edző: Selmeczi István. Lovászi: Nagy III. — Paklina, Nagy EL, Szent- györgyvölgyi — Globanovics, Pusz­tai — Tóth, Kozma II., Molnár II., Csizmadia, Tímár. Edző: Kelemen István. A hazaiak előtt már a 4. percben hatalmas gólhelyzet adó­dott, Monostori azonban bravúros védéssel hárított bizonyítva, hogy nem véletlenül esett rá Selmeczi edző választása. Eseménytelen ne­gyedóra után Borzas vétette ma. gát észre. Három védőt is kicsele­zett, aztán három lépésről fölé lőtt. A másik oldalon Mihóka tétovázá­sa okozott majdnem bajt. A 41. percben Tóth lövése a kapufán csattant. A szünet után ismét a lábodiak lendültek jobban bele. Fülöp, Posta, Borzas lövései adtak gondot j Posta, ill. Paklina, Nagy Hl-nak, a Bányász kapusa Csizmadia. azonban a helyén volt. A 12. perc­ben Fülöp szép labdáját Borzas kapta, s három lépésről kapu fö­lé lőtt. A 23. percben szép táma­dást vezetett a MEDOSZ. Nagy— Takács—Posta—Takács—Posta volt a labda útja, a balösszekötő ejtett lövése nyomán védhetetlenül hullt a labda a hálóba. Még a hazai kö­zönség is megtapsolta a szép ak­ciót. 1:0 a Lábod javára. A gól után esett a játék irama, a lábó- diak az eredmény tartására töre­kedtek. Sikerrel. A közepesnél magasabb szinten mozgott a mérkőzés, ahol a kul­turáltabban futballozó lábodi csa­pat nemcsak a védekezésre fekte­tett nagy súlyt, hanem időnként szép támadásokat is vezetett. Gól. ratörőbb támadósora révén a ME­DOSZ megérdemelten nyert. Jók: Monostori, Nagy, Borzas, Csór, Kozma H. és Siófok—Zalaegerszegi Építők 2:0 (1:0) Siófok, 500 néző. V: Kleibert. Siófok: Istvándi — Farkas, Fe­hér, Vörös — Schádl, Szabó — Er­dei, Németh, Tóth, Kerényi, Papp. Edző: Haragh Tibor. Zalaegerszeg: Büki — Heldenbart, Magyar, Fe­kete — Gombás, Tánczos — Zala- vári, Gróf, Sóvágó, Andris, Ko­vács. Edző: Bélák István. Kölcsönös tapogatódzás után fo­kozatosan a hazai csapat került fölénybe, mégis fél órába telt, mi­re ezt a fölényt gólra tudták vál­tani a bányászok. A 29. percben Schádl nagyszerű labdával indítot­ta Tóthot, s ö védhetetlenül lőtt a hálóba. 1:0. A vezető gól nyugod- tabbá tette a Bányász játékát, s a csapat ezután végig irányított. Gól azonban csak a 68. percben esett. Ekkor Szabó dobta frontba Erdeit, s a szélső nem hibázott, 2:0. Ezt követően a zalaegerszegiek is ve­zettek néhány támadást, a siófoki védelem azonban biztosan állt a lábán. A mérkőzés utolsó percei eldurvultak. A 83. percben Szabót és Andrist a játékvezető kiállítot­ta. Közepes iramú és színvonalú mérkőzés volt, amelyen végig a Siófoki Bányász diktálta a lem. pót. A 2:0-ás győzelemre föltétien rászolgált a Bányász együttese a kiesési rangadón. Jók: Farkas, Fehér, Schádl, Papp, ill. Bükki, Fekete és Sóvágó. További eredmények a Délnyu­gati csoportban: Nagykanizsai VTE—Dunaújváros 2:lf Pécsi Ércbányász—Szekszárdi Dózsa 3:0, Bajai MTE—Pécsi Helyi- ipar 1:0, Máza-Szászvár—¥*BTC 0:0, Nagykanizsai Bányász—Nagykani­zsai Dózsa 2:1, Mohácsi TE—Pécsi EAC 1:0. Ez volt a mohácsi csa­pat első idei győzelme. A Délnyugati NB in állása: 1. N. Bányász 15 13 1 1 36:11 27 2. P. Ercb. 15 9 4 2 23:9 22 3. M.-Szászvár 15 8 4 3 26:16 20 4. N. Dózsa 15 8 4 3 21:15 20 5. Lábod 15 8 3 4 26:17 19 6. Szekszárd 15 8 3 4 30:31 19 7. PBTC 15 6 5 4 19:13 17 8. NVTE 15 5 4 6 23:28 14 9. Baja 15 6 2 7 21:27 14 10. Mohács 15 1 11 3 8:11 13 11. PEAC 15 3 s 7 10:18 11 12. Lovászi 14 2 6 6 16:24 10 13. P. Helyiipar 15 3 4 8 10:22 10 14. Dunaújváros 15 3 3 9 19:30 9 15. Z. Építők 15 2 3 10 19:36 7 16. Siófok 14 2 2 10 9:18 6 Kikapott a Szombathely Egy elmaradt mérkőzés volt a labdarúgó NB I B-ben. A Budafokon lejátszott BMTE— Szombathely találkozó vaskos meglepetést hozott. A szombat­helyi együttes fáradt játéka eredményezte a hazaiak nagy­arányú győzelmét. Budafok—Szombathely 4:0 (1:0). Budafok, 3000 néző. V: Wot- tawa. G: Dinnyés (2), Helinger, Kótaj. A labdarúgó NB I B tavaszi vég­eredménye: — A totó 13+1 találatos szelvé­nye: 111 12z xll 1221 + 1. 13 plusz 1 és 13 találatos szelvény nem akadt. 12 találatot 35 pályázó ért el. nyereményük szelvényen­ként a nyereményilleték levonása után 18 397 forint. A 11 találatos szelvények száma 639 db, nyere­ményük egyenként 403 forint. 10 találatot 6227 pályázó ért el, nye­reményük szelvényenként 62 fo­rint.-JL Debrecen 15 8 4 3 30:20 20 2. MA VÁG 15 8 3 4 24:14 19 3. BVSC 15 6 6 3 20:16 18 4. Eger 15 7 4 4 23:26 18 5. Komló 15 6 4 5 30:20 16 6. Oroszlány 15 5 6 4 13:12 16 7. Budafok 15 6 3 6 21:18 15 8. Szeged 15 7 1 7 26:24 15 9. Szállítók 15 4 7 4 11:16 15 10. Egyetértés 15 4 6 5 16:14 14 11. Gy. MÁV DAC 15 4 5 6 21:29 13 12. Szombathely 15 2 9 4 22:25 13 13. Miskolc 15 3 7 5 18:24 13 14. Nyíregyháza 15 5 3 7 18:25 13 15. Sz.-fehérvár 15 5 1 9 17:20 11 16. K. Honvéd 15 3 5 7 15:31 n MEGYEI BAJNOKSÁG TASZAR—KAPOLY ld 300 néző. V. aa) Horváth Taszár, EL L. Taszár: Szalai — Csonka, Se- gesdi, Horváth — Heim, Horák — Józsa, Kiss, Varga, Fülöp, Vókó. Edző: Balatoni Sándor. Kapoly: Abrahám — Vida, Somogyi, Mik­lós — Huszár, Lőrincz — Kovács, Huszanágics, Kétszeri, Takács, Csordás. Edző: Kálmán Sándor. Az első félidőben a hazaiak jó mezőnyjátékkal sok helyzetet dol­goztak ki, a csatárok azonban rendre hibáztak. A szünet után csapkodó, alacsony színvonalú volt a játék. A játékvezető is igen sokat hibázott. G.: Varga, ill. Miklós (11-esből). Jók: Szalai, Segesdi, Varga, ill. Abrahám, Miklós, Kétszeri. Vadas Tibor NAGYATÁD—CSURGÓ 3:1 (1:1) Nagyatád, 300 néző. V.: Vajda. Nagyatád: Kurucz — Németh, Fritz, Nagy — Bazsó, Nezdei — Bíró, Fehér, Preszleg, Torma, Sá­gi. Edző: Nagy Árpád. Csurgó: Gyaja — Péczeli, Hottó I., Szabó — Nagy, Hottó n. — Horváth, Vörös, Sótonyi, Luczek, Oglizán. Edző: Bolla József. A vendégcsa­pat hamarosan vezetést szerzett. A 15. percben, amikor Gyaja és Sági összecsapott, az atádi csatár lábát törte. Ezután is túl kemény volt a játék, amelyet Vajda bíró — elég későn — azzal próbált meggátolni, hogy a 76. percben Szabót, a 80.-ban pedig Preszle- get kiállította. G.: Fehér, Presz­leg, Fritz, ill. Oglizán. Jók: Biró, Fehér, ilL Luczek, Oglizán. Horváth Miklós MARCALI VM— SOMOGYTARNÓCA 1:0 (1:0) Marcali, 500 néző. V.: Darázsi. Marcali: Szántó L — Vörös, Settler, Hosszú — Kósi, Jakab — Bene, Kisborsó, Szántó EL, Lázár, Takács. Edző: Abonyi Károly. So- mogytarnóca; Fehér — Verkovczi, Rezsonya, Fisli — Dombi, Mohá­csi — Boros, Kovács, Bolhói, Bi­tó, Novák. Edző: Szóvári György. A jól védekező vendégek sokáig bizonytalanná tudták tenni a fö­lényben játszó hazaiak győzelmét. A marcali csatárok öt kapufát rúgtak. G.: Takács. Jók: Vörös, Hosszú, Kisborsó, ill. Fehér, Re­zsonya, Dombi. Kálmán Sándor M. HONVED—K. H. VASUTAS 3:1 (2:1) Kaposvár, 100 néző. V.: Molnár. Marcali: Skripeczki — Erős, Pá- volics, Benecz — Csapó, Nád — Takár, Becze, Csermely, Nagy, Farkas. Edző: Borsfái Géza. Vas­utas: Illés — Dani, Takács, Mi- seta — Simon, Molnár — Tátrai, Fülöp, Nagy, Oppermann, Tör­zsök. Edző: Albrecht József. Sportszerű mérkőzés, igazságos eredmény. A vendégcsapat jobb volt. G.: Csapó, Takár, Becze, ill. Tánczos. Jók: Skripeczki, Becze, Csapó, ill. Fülöp, Takács, Miseta. Végvári Dénes TAB—BABÖCSA 1:0 (0:0) Tab, 200 néző. V.: Németh. Tab: Kovács — Simon, Szabó, Maty ék — Puha EL. Czabula — Székely, Puha I., Mázi, Rácz Vendl. Edző: Czabula Miklós. Babócsa: Varga — Ébert, Bakó, Milávecz — Bodzsár, Luczek — Káplár, Putics, Horváth, Csordás, Bukovics. Edző: Bakó József. Helyzeteit még ki sem használta a hazai csapat, amely egy 11-est is kihagyott. Győzelme megérde­melt. G.: Mázi. Jók: Kovács, Si­mon, Puha H., ill. Bakó, Csordás. Dietzel Ede LENGYELTÓTI—K. VASAS 2:1 (2:1). Len gyed tóti, 500 néző. V: Hámori. Lengyeltóti: Önódi — Dezső, Császár, Horváth I. — Dör- nyei, Papp — Horváth IT., Sándor, Nyers, Csordás, Mile- tics. Edz»: Parrag János. Va­sas: Bánk — Gál, Borda, Hor­váth — Zimonyi, Matics I. — Kelemen, Jezeri, Bíró, Gulyás, Matics II. Edző: Szili Ferenc. Izgalmakban bővelkedő, nagy iramú mérkőzés volt. A hazai együttes Nyers sérülése miatt hosszú időn keresztül csak 10 emberrel játszott, de így is megérdemelten győzte le az elbizakodott listavezetőt. G: Horváth (II), ill. Jezeri. Jó az egész hazai csapat, ill. Zimonyi, Kelemen, Jezeri. Kelemen Ferenc BARCS—K. V. LOBOGÓ 3:1 (1*1 Barcs, 400 néző. V.: Tóth Gy. Barcs: András — Bogyó, Papp, Bátorfi — Pálmai, Berda — Lang, Magyar, Göncz, Karlovics, Nagy. Edző: Juhász Vilmos. Lobogó: Kaiser — Nagy, Jusits, Schrenk — Novák, Zacommer — Gergő, Radax, Simon, Lábas, Gelencsér. Edző: Egres László. Jó iramú mérkőzés, végig a hazai csapat irányította a játékot. G.: Nagy, Magyar, Lang, ill. Radax. Jók: Berda, Lang, Göncz, ilL Jusits, Schrenk, Novák. Pandúr Ferenc A megyei bajnokság állása: 1. K. Vasas 15 9 4 2 40:13 22 2. Marcali VM 15 9 3 3 48:23 21 3. Taszár 14 8 4 2 23:17 20 4. Marcali HSE 14 9 1 4 27:15 19 5. Kapoly 15 7 3 5 28:18 17 6. Barcs 15 7 3 S 23:20 17 7. K. Dózsa 15 6 3 6 27:21 15 8. K. V. Lobogó 15 7 1 7 32:30 15 9. Csurgó 15 6 2 7 34 :34 14 10. Nagyatád 15 5 4 6 20:25 14 11. Balstonboglár 15 5 3 7 21:24 13 12. Somogytarnóca 15 4 4 7 18:24 12 13. K. H. Vasutas 15 4 4 7 25:32 12 14. Tab 15 3 5 7 20:33 11 15. Lengyeltóti 13 4 1 10 17:44 9 16. Babócsa 15 2 3 10 15:45 7 Elmaradt mérkőzés: Marcali HSE—Taszár. Ezt a meccset jú­lius 3-án Marcaliban játsszák le, s ezzel véget ér a megyei baj­nokság tavaszi fordulója. Elutazott a magyar labdarúgó-válogatott Hétfőn reggel 7 órakor a me­netrendszerű MALÉV-géppel el­utazott a magyar labdarúgó-válo­gatott. A küldöttség a délelőtti órákban érkezett Párizsba, innen repülővel folytatta az útját Lilié­be, majd autóbusszal a szerdai mérkőzés színhelyére, Lens-be. A magyar válogatott június 29-én Lens-ben az RC Lens csa­patával, július 2-án Rotterdamban a Sparta Rotterdam csapatával játszik előkészületi mérkőzést. APRÓHIRDETÉSEK ADÁS - VÉTEL Sötét fényezett háló­szobabútor, asztal, szé­kek, modern sublót el­adó. Kaposvár, Dam­janich u. 35. (fűszer­bolt). *2030) Cséplőgép energia főszíj, szalagfűrész villanymotorral, Ber- va motor, egy kis mé­retű jégszekrény és gázrezsó eladó. Ka­posvár, Rippl-Rónai u. 19. (2058) Balatonbogiár belte­rületen öt helyiségből álló ház 500 n-öl gyü­mölcsössel azonnal be­költözhetően eladó. Érdeklődni Bíró József fuvarosnál. _____*^J5411) 404 n-öl házhely el­adó Marcaliban, Bacsó utcában. Érdeklődni Gól Lajosnál, Ady u. 13. (5418) Eladó ház — 1 szoba, konyha, spájz, kamra — melléképületekkel, 1200 n.öl gyümölcsös­sel. Érdeklődni: Dora József, Nagybajom, Xtmmajor utca. (5411) 1 db 10 éves ló halál­eset miatt sürgősen eladó. Balatonbogiár, Esze Tamás u. 5. (5410) Családi házat ven­nék életjáradékra, 15 000 Ft készpénzért és havi 1000 Ft törlesz­téssel. Ajánlatokat 88535. számra a hirde­tőbe. (88535) Jó állapotban lévő gyermekágy eladó. Bu­kovics János, Kapos­vár, József Attila ut- ca 7/a, IL 10. (885721 Ráksi községben há­zamat 1200 n-öl telken gazdasági épületekkel betegség miatt sürgő­sen eladnám, özv. Fo- nai Károlyné, Ráksi Szabadság u. 16. (88379 Dózsa György utcai családi ház Kaposvá­ron részbeköltözhető séggel részben vagy egészben eladó. Cím 88565 számon a hirde­tőben. (88565) Hússzállító csézako- csit vennék. Cím i kiadóban. (2060) Szemes kukorica na­gyobb tételben eladó. Érdeklődni Hácson, az Kapoly, honvédség. CUKJUj Kaposváron, a Bada­csony utca 15. alatt kétszobás, összkom­fortos ház garázzsal, különálló szobával be­költözhetően eladó. Érdeklődni csak dél­előtt. (83609) Zab, csöves kukori­ca kg.ként vagy zsá­konként kapható. Fuchsné, Kaposvár, Dózsa György utca 11. (88610) Házhely, konyhabú­tor eladó. Berta Imre, Kaposvár, Klapka ut­ca 33. (83607) Eladó 15 család méh NB fészekmézkamrás és 20 család Hunor kaptárban. Kaposvár, Laktanya u. 4. (Fiú­kollégium.) (88604) Eladó 1 db 3 éves magyar csikó. Farkas Vendel, Kadarkút, Ár­pád U. 44. (83599) Kifogástalan Wart burg 900-as sürgősen eladó 48 000 kp. Hegyi, Bejáratos, generálo- zott R—12-es BMW ol- dalkocslval, tartalék alkatrésszel eladó. Ér­deklődni: Simon Imre, Nemesdéd, vasárnap. (3929) Trabant 500-as gép­kocsi eladó. Kaposvár, Badacsony u. 15. Csak délelőtt. (88608) Két Trabant-gumi, egy kerék eladó. Se­bestyén tanító, GöUe. (88606) Kaposvár, Ezredév utcai szoba Jconyhás lakásomat elcserélném nagyobbért (lehetőleg központi fűtésesért). Ajánlatokat 88575. számra a hirdetőbe kérek. (88575) A balatonszabadi November 7. Tsz elcserélne egy RS—56-09 típusú TRAKTORT RS—09-es típusra. (3030) ÁLLÁS I Az ÉM 44. sz. Álla­mi Építőipari Vállalat azonnal fölvesz buda­pesti munkahelyekre kőműveseket, ácsokat fémcsőállványozókat, burkolókat, épület-vil­lanyszerelőket, kubi­kosokat és férfi segéd­munkásokat. Család­fenntartóknak havi 360 Ft (napi 13 Ft), nem családfenntartók­nak havi 240 Ft (napi 10 Ft) különélés! díjat kásbejelentéssel ren­delkeznek, és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza. Munkásszállást és na­pi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaru­ha, szakmunkásoknak szerszám szükséges Cím: Budapest, V. Kossuth Lajos tér 13— 15., munkaerőgazdál­kodás. (3361> Orkán javítását és tisztítását 3 nap alatt, esőkabát, bőrkabát ja­vítását vállalom. Do- motrovies Jánosné, Kaposvár, Május 1. ut­ca 27. (88553) (58101) HÁZASSÁG Fiatal, középmagas, mezőgazdasági munká. val foglalkozó özvegy­ember házasság céljá­ból megismerkedne csendes, jólelkű, há­zias leánnyal, özvegy­fizetünk, ha vidéki la- vaSy elvált asszonnyal, aki gyermekemnek szerető anyukája, ne­kem igazi házastársam lenne 17—27 év között. Egy gyermek nem akadály. Leveleket »Szeretet-« jeligére 88605. számra a kapos­vári hirdetőbe kérek. (8860=?' Az újvárfalvi Noszlopy Tsz-nél 8 m3 Orosz nyelvtanárt keresek általános is| kólái orosz anya instruálására. Cl: 88533. számon a gyár Hirdetőben. sínk a fúr deszka eladó. Művelődés—szórakozás Érdeklődni levélben és telefonon Üjvárfalva 4. számon lehet. 488591, VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Vanina Vanini. Stendhal regényé­nek színes, szélesvásznú olasz— francia filmváltozata. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete 5 és 7 óra­kor. (VL 29-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Hajrá, franciák*. Színes, széles­vásznú francia filmburleszk. Kor­határ nélkül. Kísérő műsor: A Jóka ördöge. Első előadáson: 4 órakor. Egy szösz! szerelme. Szélesvásznú csehszlovák film. Csak 16 éven fe­lülieknek! Kísérő műsor: Elégia; Fénybogárka. Az előadások kezdete: 6 és 8 óra. kor. DÓZSA KERTMOZI Fantomas. Színes, szélesvásznú francia bűnügyi filmparódia. Kor­határ nélkül. Kísérő műsor: Li- buska horgászik. Az előadás kezdete 8 órakor. Balatoni mozik műsora balatonboglAr FÜGEFALEVÉL. Szélesvásznú magyar film. Korha­tár nélkül. Kisérő műsor: Bűvös sítalpak. Az előadás kezdete 8 órakor. BALATONFENYVES fedett kerimozií EGY SZOBALÁNY NAPLÓJA. Szélesvásznú francia film. Csak 18 éven felülieknek! Kísérő műsor: Gusztáv szalmaözvegy. Az előadás kezdete 8 órakor. BALATONLELLE fedett kert: A SAINT—TROPEZ-I CSENDŐR. (Le gendarme de Saint—Tropez.) Színes, szélesvásznú francia film­vígjáték. Korhatár nélküL Kísérő műsor: A templom. Első előadáson: 8 órakor. VANINA VANINI. Stendhal regényének színes, szé­lesvásznú olasz—francia filmválto. zata. Korhatár nélkül. Második előadáson; 10 órákon. balatonföldvAb fedett kert: A PÁRIZSI NOTRE DAME. (Notre Dame de Paris.) Victor Hugo romantikus regényé­nek szélesvásznú, színes francia filmváltozata. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete negyed 8 és negyed 10 órakor. balatonszArszO fedett kert: A JÉGBALETT CSILLAGA. Látványos, színes, magyarul be­szélő szovjet film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: 66/5. vb.; Gyapjú­mese. Az előadás kezdete 8 órakor. BALATONSZEMES fedett kert: FELETTÜNK AZ ÉG. (Le ciel sur la tete.) Színes, szélesvásznú francia fllm. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Első műszer. Az előadás kezdete 8 órakor. FONYÓD fedett kert: NYUGODJ MEG, KEDVES. (Relaxe — toi, chérie.' Magyarul beszélő francia fHmvig- játék. Korhatár nélkül. Az előadás kezdete 8 órakor. SIÓFOK fedett kert: ARSENE LUPIN. (Les aventures d’ Arsene Lupin.) Szélesvásznú francia filmvígjátélc egy nagystílű kalandorról. Korha­tár nélkül. Az előadás kezdete 8 órakor. SIÓFOK terem: A LEGSZEBB. Magyarul beszélő NDK ték. Korhatár nélkül, sor: 66/12. vh. Az előadások kezdete fél 6 és fél f órakor. ZAMARDI fedett kert: NYUGODJ MEG, KEDVES. (Relaxe — toi, chérie.) Magyarul beszélő francia filmvlg- jaték. Korhatár nélkül. Első előadáson: 8 órakor. HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT VAGANT. (Schneewittchen und die sieben Gaukler.) Színes, zenés, szélesvásznú nyugat­német filmvíg játék. Korhatár nél-» kül. Második előadáson: 10 órakoc. flnrvfgjé- Kiséró *niű­{

Next

/
Oldalképek
Tartalom