Somogyi Néplap, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-22 / 146. szám
Szerda, 1966. június 22. 5 SOMOGYI NÉPLAP — Semmi sem hiányzik — válaszoltam. — Az emberek nyíltan beszéltek, és nagyon jól látták, minek köszönhetik a jó zárszámadást, Persze, nem nehéz nyíltnak lenni, ha dicsér az ember... — A bírálatuk is őszinte, tapasztalatból tudom. Már látszott némi világosság az állomás felől. Meg- szaporáztuk lépéseinket. — Hallja — mondta útitársam, és megfogta a kabátomat. — Órákat várhat a hideg állomáson. — Fűtik — vetettem közbe. — A szél meg hűti, nem győznek elég szenet dobni a kályhára, mert ez a hideg szél átszökik ajtón, ablakom. A másik vonat három óra múlva jön, addig megleszünk és átmelegszünk nálunk. Nem lakom messzire, ötven méter a régi intézőlakás az állomástól. dami valamit abból a négy évtizedből, ami a hátam mögött van? Biztattam, hogy mondja. Hajtott a kíváncsiság már csak azért is, mert hallottam, hogy ezt az embert nagyon szeretik a gazdák, mert — így mondták — ő tette sínre a szövetkezetüket. A háborúig nem történt vele semmi említésre méltó. Azután munkaitábor, komisz élet a front mögött. S amikor hazajött... — Senkim se volt, a család elpusztult Mihez kezdjek? Rokonoknál kosztoltam, nekik dolgoztam. Félig-med- dig cselédéleit volt ez aőza1 a különbséggel, hogy beleszóltak mindenbe, még abba is, hogy mire költsem kevéske pénzemet. Később egy állami gazdaságba mentem dolgozni. Közben tanultam. Néhány év múlva ugyanabban a gazdaságban főmezőgazdász, azelőtt laktam, nem teljesítették beadási kötelezettségüket. Szóval lecsúsztam, és nagyon, de nagyon megrendített ez a dolog És kiábrándított. Fölélesztette a kályhában a parazsat, s amikor visszajött az asztalhoz, a szomszéd szoba felé mutatott. — Akkor majdnem elvesztettem őket is ... Visszaült a székre, mélyet sóhajtott. — Ilyen idő volt akkor is, amikor Pestre indultam. Munkát kerestem. Segédmunkás voltam egy építkezésen az ellenforradalomig. Amikor leállt a munka, elutaztam Pestről. Hazamentem a családomhoz. Az asszony meg a gyerekek egy községi épületben laktak, mert leváltásom után kiköltöztettek bennünket a gazdaság szolgálati lakásából... A következő év tavaszán nemcsak az országban, bennem is kezdtek helyére kerülni a dolgok. Látó6ÍIÖR6ÜÍS UOLT RZ ÍT... Stotz Mihály rajza. ___ T átja az utat? — N em nézett hátra, csak úgy oldalra kiabált, hogy a szél felém sodorja a hangot. — Igaz, most minden fehér, de az út egy kicsit sötótebb. Piszkosabb, merthogy a csizmák talpa sem tiszta ... A többit nem hallottam; a hó vadul kavargóit, táncolt a kusza vonalú ágak között. Kimeredt szemmel figyeltem az előttem imbolygó alakot, amint meg-megcsúszott, aztán egyensúlyát visszanyerve ismét határozottan előrelépett. — Itt nincs út — mondtam, amikor utolértem —, itt minden tele van tuskók- kal. — Göröngyökkel. Fagyott rögök azok. Még az ősszel feltúrták a disznók. Különben még csak egy kicsit tartson ki, mindjárt helyben leszünk. A fák elmaradoztak, a szél még nagyobb erővel hordta a havat, de már szélesebb, kitaposott csapáson jártunk. Egymás mellé kerültünk. — Ha mögöttem marad, joibban jár — fordult felém. — De így még jobb, legalább beszélgethetünk, köny- nyebben megértjük egymást — mondta, és nevetett. — Délután hazamehetett volna a járásiakkal, autóval, az melegebb lett volna. Most aztán jól átfázik. — Ne féljen — igyekeztem megnyugtatni, örültem, hogy ilyen figyelmes. — A járásiak korán elmentek, nekem még dolgom volt. — És sikerült befejezni mindent? Ügy értem, megvan minden, ami ahhoz a cikkhez kell? Rábólintottam, hogy igen, jó lesz egy kis meleg T? égi ház rácsos ablakok- kai, körös-körül hó- bundás fenyőkkel; itt lakott régen az intéző. A szobát, ahova betessékelt vendéglátóm, a mai ízlés szerint festették, ilyen volt a bútorzata is. Még hiányzott egy és más, de így is barátságos benyomást keltett. — Hát ez van — mondta a házigazda, miközben papucsok után matatott az előszobában. — Így, ni, és most bújjon bele ezekbe, a cipők közben száradhatnak. — A család? — Alszanak. A tyúkokkal térnek nyugovóra mostanában, mert elromlott a tévé. A meleg elbágyasztott, pedig nagyon szerettem volna beszélgetni, megismerni ezt az embert belülről is. Csakhamar kávéillat csiklandozta meg az orrom. — Belefér a három órába, nem igaz? — kérdezte, és megkínált Kortyolgattuk a kávét, és nagyokat hallgattunk. Ö törte meg a csendet. — Tudja, ha érteném a módját, egyszer leírnám az életemet. Okulásul másoknak. De megállnák a gondolataim, mihelyt néhány sort papírra vetettem. Meg aztán olyan sután hangzanak, ha visszaolvasom magamnak ezeket a mondatokat __ — Ahány ember, annyi élet. Mindenkinek az életében van valami, ami nem található meg a másikéban. — Nézze, nem kell már bemutatkoznom, ezen túljutottunk napközben. Megismert mint agronómust, egy szövetkezet szakmai vezetőjét. Gondolja-e, hogy érdemes elmonmajd igazgató lettem. Igazgató ... De sok gondom-bajom volt akkor! Erőlködtünk, újabb meg újabb akadályokkal birkóztunk. Én is kaptam kitüntetéseket, a gazdaság is; ilyen díjak, olyan zászlók meg serlegek szóltak mellettünk, mígnem egyszer észrevettem, hogy valami nincs rendjén. Elmaradoztak a látogatók, a felsőbb szervek emberei csak nagy ritkán néztek be hozzánk, akkor is inkább egy-két kupica pálinkára, semmint őszinte beszélgetésre. Ha panaszkodtam, leintettek. Jól van, gondoltam, ha nektek jó... Dolgoztunk töretlen szorgalommal, és rájöttünk, hogy csak arra támaszkodhatunk, amink van, segítséget ugyanis már alig kaptunk. A bajok viharfelhőként gyűltek fölöttünk. Nem kaptunk elegendő gépet, emiatt sok munkát nem végezhettünk el idejében. A gaz fölverte a táblákat, emberi erővel nem győztük a sokasodó tennivalót. Szégyellni való termést takarítottunk be, veszteséggel zártuk az évet. Így ment esztendőről esztendőre, mígnem felülről közölték velem, hogy alkalmatlan vagyok a gazdaságvezetésére. Azt is mondták, hogy nem értettem hozzá korábban sem, érdemtelenül kerültem az igazgatói pozícióba. Nem értettem ezt a pál- fordulást, nem is kértem rá magyarázatot. Kaptam Ugyan tanácsot, hogy szóljak ennek meg annak, az majd helyére rakja a dolgokat. De akkorát ütöttek a fejemre, hogy a hangom is elakadt tőle. Igaz, néha nyitogattam a számat, akkor meg azzal hallgattattak el, hogy a rokonaim, akiknél gatók jöttek hozzám kéréssel. Elő kellett szednem a mező- gazdasági szakképzettségemet bizonyító okmányokat, ugyanis állást ajánlottak fel abban a gazdaságban, ahol korábban igazgató voltam. Üzemegységet bíztak rám. A dolgozók legtöbbje ismert, az új igazgató szintén, hiszen annak idején ő volt a főagronómus. Szépen alakult minden, az én sorsom is. Néhány év múlva szövetkezeteket hoztak létre a környező községek parasztjai, az egyik közös gazdaság éppen a mi üzemegységünk mellett alakult meg. Lépéseiket naponta szemmel tarthattam, ötleteket adtam nekik. Később mér ők kérték tanácsaimat. Örömmel segítettem nekik. Második zárszámadásukra engem is meghívtak. És megválasztottak főagronómusnak. Azt mondták, hogy tulajdonképpen a szövetkezet megalakulása óta közéjük tartozom. A z óra egyhangúan ke- tyegett a falon, fél óra volt hátra a vonat érkezéséig. Vendéglátóm elrakta a kávéscsészéket, közben befejezte gondolatait: — Azóta is együtt dolgozunk. Hogy milyen gyümölcsöt érlelt ez az együttes munka, azt a mai közgyűlésen meg a tagokkal folytatott beszélgetésből leszűrhette. Amit elmondtam, az az én életem... Süvített a szél, egy öreg vasutas leengedte a sorompót. A hidegnek foga volt, a hó- pelyheknek éle. Annak a szobának a barátságos melegére gondoltam, ahol megismertem egy ember életét... Hernesz Ferenc „Guruló vb-ülés“ Kgy mozgraloni SKillőfalujában Versenyfelhívás a községekhez — Tegyük szebbé községünket! — Épül, szépül Ságvár 'Nagy az építkező-, rendezkedő-, tatarozókedv Ságváron. Rendbe hozzák, igazítják a kerítéseket, festik a lakásokat, javítják a tetőket; több háznál téglarakások jelzik, hogy átépítést terveznek a tulajdonosak. Változott a tavasszal a falu összképe is. Modem autóbuszvárókat, betonjárdát építettek, parkosítottak; május elsejétől ostor-nyeles higanygőzlámpák világítanak az utcákon. — Szeretnénk elnyerni a vándorzászlót — hangoztatják a ságváriak, s mindent megtesznek e cél eléréséért. 1966. február 21-én a ságvári vb-vezelök a község lakóinak egyetértésével elhatározták, hogy a Tegyünk többet Somc- gyért /-mozgalom kebelében Tegyük szebbé községünket! címmel akciót indítanak a járásban. A tíz pontból álló versenyfelhívást elküldték a siófoki járás községeinek. Minden falu örömmel csatlakozott a mozgalomhoz. A verseny alapvető föltételei: minimális költséggel, a társadalmi munka maximális kiaknázásával rendezzék a községeket, végezzék el az építkezéseket, a csinosítást. A mozgalmat Utóétól 1970-ig hirdették meg. A ságváriak versenyzászlót készítettek, és a járási tanácsnál helyezték el. A mozgalom ságvári helyzetképéről beszélgettünk inotai György tanácselnökkel. — Egyik jelmondatunk: a község minden részéről száraz lábbal, megfelelő világitás mellett érhessen mindenki a kulturált falu központjába. Ez az idén megvalósul — mondja a tanácselnök. — Az idén már két kilométer hosszú új járdát építettünk, s ha egyelőre csak az egyik soron is, de minden utcában van szilárd burkolatú járda. Ez a munka a tervezett 380 000 forint helyett 181 000 forintba került. Annak köszönhető ez, hogy a földmunka, az alapozás társadalmi munkában készült el. Az öregek, fiatalok egyaránt sokat dolgoztak. Szigeti József, Szecsődi Károly, Gibb György és Borsos László például az Üjtelepen egy egész utcasor földmunkáját végezték el. A KISZ-fiatalokat személyes példájával ifj. Furján János KISZ-titkár mozgósította. Egy nagy papírlapot mutat. Térképfóle: utcanevekkel, képíráshoz hasonló jelekkel; körök, vonalak. Bejelölték, hogy melyik utcából mi hiányzik még: járda, villany, árokmetszés, fásítás stb. Ennek a térképnek története van, egy érdekes vb-ülés jegyzőkönyvének alapján készült. A márciusi vb-ülést a szabadban tartották meg Ságváron az egész falu részvételével. Két lovas kocsira ültették fel a vb-tago- kat, és utcáról utcára jártak, megnézték, hogy hol mi a teendő, meghallgatták a lakosság véleményét, kívánságait. A »guruló vb-ülés« határozataiból már sok minden megvalósult: nemrégen készült el a falu egyik büszkesége, a parkosított Május 1. tér. A közelmúltban adták át rendeltetésének az egészségügyi kombinátot (háromszobás, összkomfortos orvoslakás, csecsemőgondozóval, tanácsadóvál). A parkosításban is segített az egész falu: több mint húszezer forint megtakarítást jelentett a társadalmi munka. A TSZK- moz&alom elindításakor még 23 nádfedeles ház volt Ságváron, most már csiak kilenc van. Több — a faluközponttól távolabb eső házba — bevezették a villanyt. A cserép, a tégla és egyéb anyag beszerzésében viszont a tanács és a termelőszövetkezet vezetői segítettek a háztulajdonosoknak. — Nagyon jó az együttműködés — jegyzi meg Inotai György —, csak így tudunk eredményeket elérni. A közös munkára ezután is nagy szükség lesz, mert még sok mindent szeretnénk tenni. A többi között egy cukrászdát akarunk nyitni a fiataloknak. Az idén tovább folytatjuk a járdaépítést, a közvilágítás korszerűsítését. Még ebben az évben rendezni akarjuk a temetőt, s ravatalozót is építünk. Negyedévenként községfejlesztési falugyűlésen beszéljük meg az elvégzett munkát és a teendőket. Fontos, hogy ha valamit ígérünk, tartsuk is meg a szavunkat. Csak így számíthatunk a falu támogatására. A négyéves mozgalom eredményeit szakaszonként értékelik járási szinten. Az egyes terminusok győztesei szalagot kötnek a vándorzászlóra. — Ne vegye szerénytelenségnek, de nagyon szeretnénk elsők lenni. Tudjuk, hogy minden község mozgolódik már, »kémeink« jelentették. Mindent elkövetünk, hogy a vándorzászló visszakerüljön oda, ahol készült. Hozzánk. Strubl Márta Bondarev: KETTEN A bátor szó ki mondásáról ismert szovjet író ebben a kisregényében egy már elmúlt korszak lelkiállapotát rajzolja fel, amikor rettegve kellett várni, feladj a-e a hatóságnak a barát a barátot, mert annál egy háborúból megmaradt fegyvert pillantott meg. A regény hőse, a moszkvai taxisofőr huligánok elleni önvédelemből vette elő az eldugott fegyvert, s aztán megmérgezi életét a szorongó félelem, a vívódás, amíg csak egy új időszak beköszöntővel végképpen el nem oszlanak a rémképek. Befőzéshez az üvegárut már megvásárolhatja a földmővesszövetkezeti boltokban. 0,5 kg-os i konzervesüveg 1,90 Ft 1 kg-os konzervesüveg 2,60 Ft 2 1-es babosüveg 5,35 Ft 3 1-es babosüveg 8,65 Ft 5 I-es uborkásüveg 12,10 Ft PARADICSOMBEFÖZÉSHEZ: fehér palack 0,5 1-es 2,20 Ft-tól 2,50 Ft-ig fehér palack 1 I-es 3,90 Ft zöld palack 0,7 1-es 2,— Ft zöld palack 1 1-es 2,50 Ft { földművesszövetkezeti tagok vásárlásuk után az év végén visszatérítést kapnak! (3915)
